Húszéves az EDDA-művek

Interjú Pataky Attilával

* 20 év, 25 album, korszakváltások, újítások, gyarapodó rajongótábor, töretlen hírnév..., mi jöhet még?
— A válasz nagyon egyszerű: néhány év, és világsztárok leszünk...

Ezt úgy értsem, hogy ezentúl jobbára már nem magyarul fogsz énekelni?
— Nézd, már van egy angol nyelvű albumunk. Annyit elárulok, hogy a külföld részéről megvan az érdeklődés az Edda zenéje iránt. A többi pedig csak rajtunk múlik.

A kezdetekkor is ennyi optimizmusod volt? Nem lehetett könnyű miskolci srácokként bevenni a fővárost, s az országot. Volt valaki, aki pártfogolta a bandát?
— Mindig csak magamra számíthattam és sosem hagytam kiszúrni magammal. Ezt úgy értsd, hogy én ugyan soha senkit sem bántok, de (ha kell), roppant aktívan védekezem!

Mikor jöttök a Felvidékre?
— Nem hagyjuk ki! Az Elo-koncerttel szervezve júniusban nem kevesebb, mint 10 alkalommal robbantunk nálatok. A tavalyi Edda-Ifi buli felelevenítése is programon van. (A részletes szlovákiai EDDA-turné programot a következő számunkban ismertetjük—szerk. megj.)

Az út elején kik voltak a példaképek? Olyanok, akikre ma is úgy nézel...
— Több nevet is felsorolhatok. Deep Purple, Deff Leppard, Black Sabbath, Kiss ...

Persze, a nagy öregek. Hogy lehet mégis, hogy az Edda művek zenéje  egyikőjük stílusához sem hasonlítható igazán?
— Őket tisztelem, szeretem, de nem utánzom. Az Edda művektől távol állnak az olyan dolgok, mint a playback, a koppintás. Szeretünk zenélni és ezt önállóan is tudunk.

A 25 lemez közül melyiket emelnéd ki, mint számodra legkedvesebbet?
— Olyan ez, mintha az embernek a gyermekeit kellene rangsorolnia. De ha mindenképpen választanom kell közülük akkor az első, a tizenötödik, a hatos és a huszonnégyes volna az melyeket kiemelnék a sorból.

A mai magyar rockéletben milyen az utánpótlás?
— Magyarországon ma nincs rockélet, de akadnak ma is tehetségek. A lényeges különbség, hogy míg mi keményen megizzadtunk minden dallal, erős alapokat építettünk, addig az újabbak közül sokan ia könnyű és rövid életű sikerekre törnek, s így amilyen hirtelen tűnnek fel, oly hirtelen el is tűnnek a színről.

Ha már a tavalyi Edda-Ifi tábort említetted, ott a huszonéveseket megszégyenítő kondiról tettél tanúbizonyságot. Négy félidőt fociztál le megállás nélkül, aztán pedig végigdolgoztad a kétórás bulit. Honnan ez a remek erőnlét?
— Rendezett élet és észszerű időbeosztás a titka. Az otthonomban összehoztam egy konditermet, testi-lelki gyakorlatokkal kezdem a napot. Torna, meditáció és a pozitív gondolkodás alapelveinek a betartása („Minden nap minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok"—szerk. megj.). Általában 10 óra körül érkezem a kft.-m irodájába, ahol az ügyintézés mellett fogadom az újságírókat is. Ha nincs fellépésem, délután 6-tól este 10-ig otthon, a család társaságában végzem a teendőket.

Ez azt jelenti, hogy megállapodtál? Semmi buli?
— Erről szó sincs! A feleségemmel szívesen járok társaságba, szeretünk táncolni. Akkor érezzük jól magunkat, ha zajlik körülöttünk az élet. Egyszerűen: szerencsés ember vagyok, szeretnek, szeretek, tehát szeretem az életet.

A család?
— A turnékra, fellépéseinkre, és ahová csak lehet, magammal viszem a feleségemet is. Minden szabad időmet a szeretteimmel, tehát vele,  az édesanyámmal és a már családtagoknak számító két kutyámmal töltöm.

És a fiad?
— Ő már 24 éves felnőtt férfi, de ha találkozunk, barátonként nagyokat beszélgetünk. Őt nem vonzza a színpad, éli a saját életét.

Miben különbözik a mai Pataky Attila attól a sráctól, aki húsz éve elindult Miskolcról?
— Lényegében ugyanaz mind a kettő. Dalaink szövegeit a kezdetektől fogva én írom. Bennük az életérzéseim hangzanak el, és én máig is vállalom valamennyit. A fő különbség talán az, hogy a mai Pataky még jobban énekel.

A magyar nóta hogy illik ebbe a képbe?
— Ez sem újkeletű dolog. Az édesanyámmal odahaza sokat nótáztunk, a Dáridóban erről már számot adtam, sőt most világslágereket is feldolgoztam Pataky módra. Csak jó és rossz zene létezik, én pedig szeretek énekelni, szeretem a közönséget, legyenek azok akár a fiatalok, akár az idősebbek köréből. Nem teszek különbséget.

Közéleti szereplésre még nem gondoltál?
— Ha a politikát érted alatta, akkor nem. Köszönöm, az effajta mulandó dicsőségek nem vonzzanak.
Ezeket a szavakat Attila már indulásra készen mondja. Előre jelezte, hogy sietnie kell, de azért kikísér az ajtóig. — Várj, kocsival vagy? Igen? Akkor itt van egy csomag plakát. — Visszafut, és még egy kazettát is a kezembe csúsztat. — Remélem, hogy még találkozunk valamelyik koncertünkön...

Gitanes: Vihar közeleg

Januárban Párkányban, az Adam’s Stúdióban még minden renden volt...
— Úgy döntöttünk, hogy ezek után nem Vince fog velünk játszani. Nem emberileg, hanem zeneileg támadtak belső nézetkülönbségek.

Mikor találkoztatok legutóbb?
— Elég gyakran találkozunk. A múltkor voltunk Vince új zenekarának, az Amatery együttesnek a koncertjén. Nem az elejétől láttuk, de amit elértünk, az meggyőző volt. Egy igazi punkzenekart hallottunk. Itt a Gitanes a régi felállásban, tehát Vincével együtt játszott.

Milyen az új ember? Ha jól tudom, Nagy Péter somorjai, és mindenki csak Pepének szólítja.
— Annak ellenére, hogy nem sok időnk volt a közös próbálásra, a koncerteken ügyesen játszott  a hangszerén. Azokra a koncertekre tíz-tizenkét számnak kellett elkészülnie. Most már az egész repertoárt tudja.

Miért éppen rá esett a választás?
— Pepe eddig is közel állt a zenekarhoz. Például a Vihar című számot közösen raktuk össze. A környezetünkben ő volt az, akinek volt megfelelő felszerelése és tudása.

Az új számokhoz hoz ötleteket?
— Egyelőre minden idejét elveszi a már meglévő GITANES-dalok tökéletes begyakorlása, így az új számokat valójában ketten írjuk Tomival, a dobossal.

Érsekújvárott az amatőr zenekarok Klikk Pubban rendezett versenyén jól szólt az új trió. Másodikok lettetek.
— Külön öröm ez számunkra, hiszen így először nyílt lehetőségünk külföldön is bemutatkozni. Díjunk ugyanis egy meghívó volt a tatabányai TASMÁNIA Fesztiválra.

Készülnek már az új Gitanes-dalok?
— Keményebbek, mint az eddig megszokott Gitanes-szerzemények. Haladunk a korral. Minél keményebb az élet, annál jobban tiltakozunk e rendszer ellen. A Freedom in Hell (Szabadság a pokolban), a Gitanes első angol nyelvű dala, már a címéből adódóan is, a társadalom szabadságot korlátozó lépéseiről, tetteiről szól. Az Isten hozott a Földön az egyén kiszolgáltatottságát mutatja be feketén-fehéren. A Mr. Tökéletes pedig egy polgárpukkasztó dal, a háttér nélküli beképzeltségről és képmutatásról szól.

Hallhatta már ezeket a számokat a közönség?
— Az Isten hozott a Földön több helyen is elhangzott. A másik két dalt majd az idei nyári koncertjeinken mutatjuk be.

És mikor hallhatjuk a Vihar című kazettátokat? Azt írtuk, hogy tavasszal megjelenik...
— Bízom benne, hogy ígéretünket betartjuk, és májusban valóban a boltokban lesz a kazetta. Hiszen a május az még tavasz...

Mi a gond? Úgy érzem, valami probléma lehet a kiadás körül.
— Nem igazán sikerült szponzorokat találnunk a sokszorosítás anyagi fedezésére, valamennyi pénzünket felemésztették a stúdiófelvételek Párkányban. Ráadásul onnan, ahonnan biztos pénzt vártunk nem kaptunk egy vasat sem. Viszont egy helyről, ahonnan nem vártunk semmit, biztató jelzések érkeztek. Remélem, nem csak a biztatás marad.

Várják már a Gitanes koncertjeire járók az anyagot?
— Többen is jelezték igényüket. Arra kérjük őket, hogy legyenek türelemmel. Ami késik, nem múlik.

Addig is hol láthatnak benneteket élőben?
— Somorján, a Rigóban. Az a törzshelyünk. Már van elektromos postacímünk is, gitanes@pobox.sk. Ide várjuk az e-maileket! Ami pedig a koncerteket illeti, lévén, hogy a Gitanes nem stúdiózenekar, idén nyáron is sok fellépésünk lesz. Május másodikán a Pokolgép előtt játszunk otthon. A kamocsai KLIKK-fesztiválra is készülünk, még kérdéses melyik napon. Ráadásul, ha minden sikerül, akkor nagy meglepetés-zenekarok is lesznek ott. És Kamocsán már biztosan kapható lesz a GITANES-kazetta! A nyár folyamán készülünk Érsekújvárba, Komáromba, Ipolyságra, Deákiba és Losoncra is. Figyeljétek a plakátokat!

GITANES

MI történt eddig?

Nádszeg, Napszínház: GOGOL után HOBO

Egy befogadó színházról van szó. Ugyan még nem önálló jogi személy (de hát ez nem lehet fő szempont), hanem a helyi Csemadok mellett kezdte meg működését — mondja Szarka Zsuzsa, a nádszegi alapszervezet elnöke. — A lényeg, hogy az itt élő emberek, és főleg azok, akik szinte ki sem mozdulnak falujukból, ők is részesülhessenek színházi élményekben.

De vajon van-e ez iránt kereslet a faluban? Nem volt túl kockázatos rögtön egy olyan klasszikus előadással rajtolni, mint Gogol: A köpönyeg című monodrámája? Lehet, hogy egy bohózat több embert vonzana?
— Minden bizonnyal így van, de nekünk nem titkolt célunk, hogy inkább komolyabb, igényesebb előadásokat hozzunk ide. Persze, hogy volt bennünk bizonyos félsz, de szerencsére ez alaptalan volt. Az, hogy péntek este bejött ide kétszáz ember, és a végén vastapssal jutalmazta a produkciót, egyértelműen bebizonyította, hogy érdemes volt.

A gondolat szülőatyját úgy hívják, hogy Szarka Gyula, akit olvasóinknak bizonyára nem kell külön bemutatnunk, hiszen azonos a Ghymes együtetes vezetőjével.

Gyula, úgy gondolom, neked úgysincs okod panaszra, hogy túl sok a szabadidőd. Most, hogy pár hónapja már teljes mértékben szabadúszóként kell gondoskodnotok a létfenntartásotokról, miért vágtál bele egy olyan időt emésztő és abszolút nonprofit dologba, mint egy színház létrehozása?

Egy nagyon régi álmomat próbálom megvalósítani. A színház élete, működése mindig is izgatott. Sokfelé járunk, sok színházban léptünk fel. Az utolsó inspiráció az volt, mikor valahol Nápoly alatt egy Bertolt Brecht nevű színházban játszottunk. Ez egy nagyon kicsi színház volt, de fantasztikus hangulattal. Ennek a színháznak már megvolt a törzsközönsége, akik odaszoktak, megszerették, és rendszeresen látogatják is. Valami ilyesmit szeretnénk megvalósítani Nádszegen is.

Hogyan tovább?
— Bár nagyon lelkes támogatókra találtunk (itt külön megköszönném ezt főleg a községi hivatalnak, az Agrimpexnek, a Connectnak, a Csemadok helyi alapszervezetének és a kultúrháznak), azt azért egyelőre nem tudjuk megcsinálni (pontosabban megfizetni), hogy nagy társulatokat hozzunk ide. De nem is ez a célunk. Kis létszámú társulat is képes olyan produkciókra, melyek maradandó élményt nyújtanak a nézők számára. Legközelebb Földes László, alias Hobo lesz a vendégünk, aki József Attila-műsorával lép a dobogóra. De nemcsak Magyarországon, hanem itt is vannak kis létszámú társulatok, akik nagyon nívós előadásokat képesek létrehozni. A jövőt illetően velük is számolunk.

Rudolf Péter avatta fel a színházat

Hogy kerültél (és most a nádszegiek elnézését kérem) ide az Isten háta mögé?
— Rendszeresen az Őrségben nyaralok. Tavaly a barátaim mondták, hogy itt játszik egy Ghymes nevű együttes. Mondtam, hogy én nem ismertem őket. De erősködött, hogy menjek el, mert A kiskacsa fürdik-et éneklik már egy hete. Odamentem. Gyönyörű környezetben, tele virág között hallgattam a Ghymest, mely fantasztikus hatással volt rám. Utána megismerkedtünk egymással. Gyula már akkor mondta, hogy vannak bizonyos „haditervei".

Miért éppen ezzel az előadással jöttél Nádszegre?
— Nagy díszletekkel, hacacáréval választott előadás komplikált lett volna. Egy ember, kicsi díszlet, és legyünk őszinték, az, amit Gogol kisembere jelent, azzal a világ minden pontján azonosulni lehet. Gondoltam, hogy ez működőképes lehet, és hatni is tud. És bevált! Külön jó érzés volt, hogy A köpönyeg humorát milyen jól vette a közönség. Nekem ez egy nagyon klassz este volt. Ünnep volt a számomra, hogy velem avatnak fel egy színházat, egyben megtisztelő, hogy az első lehettem, aki a Napszínház deszkáira léphetett.

Úgy tudom, hogy te eljöttél a Vígszínháztól, és szabadúszó lettél. Mennyire lett más az életed?
— Hihetetlenül sok tervem van, és meg kell hogy mondjam, hihetetlenül jól érzem magam azóta. Rengeteg dolgot vállaltam el, talán többet is, mint kellett volna. Jelenleg a legnagyobb vállalkozásom az, hogy Üvegtigris címen valószínűleg egy filmet tudok készíteni, melyet én rendezek, de játszom is benne. Az önállóság nem jelent munkanélküliséget, sőt, ha megkérdezik, hogy mik a terveim, akkor a sok-sok tervem után, melyek megvalósítását már elkezdtem, illetve megszerveztem, az egész működésemet korlátozni fogom, önmérsékletre fogom inteni magam. A barackfák alatt szeretnék ülni, írni és a gyerekekkel foglalkozni.

De azért ide még visszajössz?
Mégpedig hamarosan. A napokban lesz a bemutatója a Rómeó és Júliának, amelyet két személy: nejem (Nagy-Kálózi Eszter) és én játszunk. Az Eszter játssza Júliát, én Rómeót, a többi szerepet pedig felváltva. Ezt is elő lehet adni komolyabb díszletek nélkül, és már meg is beszéltük, hogy ősszel itt is előadjuk. Ezt itt meg is ígérem, a társulat 50%-át én képviselem, meggyőzöm a másik 50%-ot is róla...

Műhelyünkben készült

Képtelenség

Zámbó Jimmy zaránokútja

Az Ifi munkatársa a közelmúltban abban a szerencsében részesült, hogy interjút készíthetett Magyarország legnépszerűbb torkú énekesével, Zámbó Jimmyvel. Az interjúalannyal legjobb rögtön az elején közvetlen, baráti hangulatot teremteni, ha ez sikerül, a többi már jön magától. Ezt az általános receptet próbáltuk alkalmazni a Király esetében is, hát megkérdeztük, ismeri-e azt a viccet, melynek a poénját az előbb említettük. Bár ne tettük volna!

— Ez felháborító! Hogy én!!?? ...aki már az égboltról is tündökölök nektek?! (Zámbó Jimmynek ugyanis már van csillaga—szerk. megj.) Akinek azért, hogy hallják a hangomat százak zarándokolnak a koncertjeim színhelyére...

— A hangodról egy szó sem esett Imre, bocs, akarom mondani Jimmy. Az Imrét csak azért mondtam, mert Vágó István Legyen Ön is milliomos című játékában valaki már elvesztett egy milliót csak azért, mert nem tudta, hogy te Imre voltál. Lásd, én készültem...

— Akkor én is zarándokolni fogok, és megmutatom a világnak, hogy mekkorát tévedett. Addig vissza sem jövök, míg el nem hozom magammal Quasimodo igazi vetélytársát — döntött Jimmy, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy a beszélgetésünk ennyi volt.

És úgy látszik, komolyan is gondolta. Ugyanis az utcákon ékeskedő többezer plakátra, melyek koncertjeire hívták fel az utca népének a figyelmét, átlósan ráragasztva a következő felirat került: „Jimmy eltűnése miatt elmarad".

És hiába is keresték őt, mintha a föld nyelte volna el. Az üzletnek viszont kimondottan jól jött. Legújabb lemeze nem kevesebbszer, mint 256-szor teljesítette a platina-lemez kritériumát.
Külföldről néha-néha azért érkeztek szórványhírek. Londonban Lloyd és Webber legújabb rockoperájuk, a Dávid, a kiráy címszerepére rögtön felkérték Jimmyt, aki boldogan el is vállalta, de... pár nappal később közölték vele, hogy a látványtervező kérésére ő csak Dávid hangja lesz — a színfalak mögött. Hasonlóan, mint annak idején  Varga Miklós az István, a királyban. Jimmy hangjával Leonardo DiCaprio tátogott volna, aki az elfogult látványmester szerint jobban mutatna a színpadon. Pontosabban csak mutatott volna, mert Jimmy erre a hírre rögtön szedte a sátorfáját, és átevezett a Le Manche csatornán. A Dávid, a király premierje pedig elmaradt. Lloyd szerint, ha valaki már hallotta Jimmy hangját, az tudja, hogy őt nem lehet pótolni. Már fel is kérte az Interpolt, hogy hozzák vissza Jimmyt, ha minden kötél szakad, akkor is. Inkább felbontják a szerződést Leonardóval. Hisz Magyarországon is a későbbiekben már Varga Miklós játszotta Istvánt, és a Népstadion dugig megtelt. A Wembleyben sem lesz másképp! Az újságokban hatalmas hirdetést tett közzé a magyar sztár megnyerésére: „Jimmy ha vállalod a fellépést a Wembleyben, akkor a nyereségen 2:1 arányban osztozunk. (2 az enyém és Webberé, 1 a tied.) Sok millió dollárról van szó.". Két nappal később meg is kapta Jimmy táviratát: „Nem! Egy igazi magyarnak a Wembleyben csak ez az araany elfogadhatoo: 6:3 – a javamra!"

Az utolsó hírek a Szajna partjáról érkeztek. Jacques Lenoir, a Paris Cinema filmvállalat tulajdonosa éppen kinézett a 16. emeleten lévő irodájának ablakán, mikor meglátta az Eiffel-torony környékén zarándokoló Jimmyt. Szinte nem akart hinni a szemének: „ez káprázatos". Rögtön fel is tárcsázta Aloin Morinor rendezőt: „megtaláltam az igazit a Párizsi Notre Dame legújabb filmváltozatának főszerepére. Depardieu-vel azonnal bontsd fel a szerződést!"

Igazi érzelmek szárnyán

Bánczi Rita gyarapodó sikerei

Percekkel ezelőtt ért véget a Jó estét nyár, jó estét szerelem egyik szerda délelőtti előadása. Benne Hűvös Ilona három rövid jelenete Viktorral, a szélhámos görög diplomatával.
— A három jelenet alatt egy sorsot kell megmutatnom. Egy fodrászlány sorsát, akit szintén elszédített a kicsi görög. Amikor a próbafolyamat elején Tóth Miklós rendező a szerepről beszélt, úgy éreztem, ez a nő nem én vagyok. Azután a barátaim meggyőztek, hogy bizonyos esetekben valóban Hűvös Ilonaként viselkedem. Meg kellett találnom ezeket a helyzeteket. Azt a bemutató után árulta el Szabó Csilla, a rendező munkatársa, hogy Miklós néha már nem is mert nekem instrukciót adni a próbán, mert látta, hogy olyankor leállok. Hagyta, hogy én találjak rá a figurára. Ahogy egyre többször játszszuk a darabot, már biztonságban érzem magam a szerepben. Erős szerep. Alapja van. Helyből kellett magast ugranom.

Sportos típus vagy. Sportolsz valamit?
— Már nem. Az alapiskolában röplabdáztam, otthon a faluban, Nagymácsédon, és aerobikra jártam hetente kétszer. Azután megszűnt az is. A sportolók közül Kokó a kedvencem. Azelőtt sohasem néztem bokszbajnokságot, de amióta Kovács István feltűnt, nem hagynám ki a meccseit. Tetszik mint ember és sportoló. Hatalmas az akaratereje. Amit kitűzött maga elé, el is éri.

Van hasonló tulajdonságod?
— Akaraterőm az van, de az első kisebb kudarc után képes vagyok feladni. Ezen változtatni szeretnék. Szerencsére állnak mellettem olyan emberek, akik átsegítenek ezeken az időszakokon. Izgulok minden kihívás előtt. Ha felmegy a függöny, csak az első mondat után jövök helyre a színpadon.

Milyen volt az érettségid a galántai állami gimnáziumban kilencvennyolcban?
Maradjunk annyiban, hogy túléltem. Szerettem iskolába járni. Nemcsak a tanulás, hanem a kollektíva miatt is.

Szép volt a ballagás?
— Elballagtunk. Mindenki, sok virággal.

Mikor kaptál először virágot a színpadon?
— A Tom Sawyer kalandjai egyik előadása után Pék Lászlótól, a galántai gimi mostani igazgatójától. Gimnazistaként először neki mondtam el, hogy színésznő szeretnék lenni. Pedig pedagógusnak jelentkeztem. Szeretem a gyerekeket. Az alapiskolában, ha hiányzott valamelyik tanító, idősebb tanulókat küldtek az alsó tagozatosokhoz, hogy foglalkozzanak velük, és én mindig szívesen mentem. Pék László geográfiát tanított a gimiben, s mint minden tanár, ő is beírta a noteszába, hogy melyik diák, hová készül. És akkor azt mondtam a leghátsó padban, hogy én pedagógus szeretnék lenni. Esetleg színésznő. A tanár úr erre azt válaszolta: — Miért ne lehetne egy nagymácsédi kislányból színésznő?

A gimnázium után azonnal a színházhoz kerültél?
— Csütörtökön érettségiztem, szombaton volt a színészfelvételi. A pénteki bankett után, reggel, egyenesen Komáromba jöttem. Felvettek. Azóta figyelek és tanulok. Rengeteget kell még tanulnom.

Idén a pozsonyi színművészeti főiskola felvételijén az utolsó körbe jutottál.
— Igyekeztem a legtöbbet mutatni abból, ami bennem van. Alig maradt erőm a harmadik körre, de bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok eljutni odáig. Amikor eljutottam, bíztam benne, hogy az egyik hallgató leszek, aki szeptemberben elkezdi az iskolát. Nem így történt.

Akadt, aki felfigyelt ott különös aurádra.
— A felvételi végén már energiám sem volt. Hogy valami kisugárzásom lenne? Nem tudom. Lehet.

Liedenwal Edit baronesse jelenség a színpadon A kőszívű ember fiai című színműben.
— Editet már az olvasópróbán megszerettem, és Gali László rendező urat is a szívembe zártam. Nem műdühöt és álszenvedélyt kért, hanem igazi érzelmeket. Igyekszem így játszani a Jókai-regény színpadi változatának figuráját. A barátnőm lett a baronesse.

A színház világán túl vannak barátnőid?
— Régi barátaim közül már csak Bettyvel tartom a kapcsolatot. Ha hazamegyek a faluba átjön, vagy én látogatom meg. Színpadon még nem látott. Ezúttal is üzenem neki, hogy éppen itt lenne az ideje.

Szilágyi Andor mesejátékában Leánder kobold mosó, főző, takarító Macskáját alakítod.
— A Leánder és Lenszirom egyik próbáján megkérdezték, hány kiló vagyok. Becsületesen bevallottam, hogy ötven. Kiderült, azért érdeklődtek, mert én lettem a fekete macska, akit Bölömbér kerálnak a nyakában kell cipelnie. Honti György rendező szerint csakis én lehettem az.

Valóban, hiszen Leándert a társad, Kukola József alakítja.
— A színházban ismerkedtünk meg. Nem tartott hosszú ideig, amíg egymásra találtunk.

Gondoskodsz róla, mint a Macska a mesében?
— Most tanulok főzni. Látod ezt a sebet a karomon? Tegnap hasábburgonyát sütöttem. Íme a jel, hogy igyekszem. A párom kedvenc étele a csirkepaprikás tejföllel és nokedlivel. Azt még ő készíti...

Figyelve a színház havi játéktervét látom, sokat dolgoztok. Hol merítetek hozzá energiát?
— Otthonunk egy nyugodt sziget. A színházi ügyeket a színházban hagyjuk. Haza pihenni járunk. A legelejétől fogva így alakítottuk.

Nemrég Siposhegyi Péter Az álompolgár című, Márai Sándor emlékére írt darabjában bízott rád két szerepet Kiss Péntek József rendező.
— Egy arisztokrata családból származó lányt játszom a darabban. Kornélia egy panzióban szolgál az osztrák határ közelében az ötvenhatos forradalom idején, és ott találkozik az íróval. Másik szerepem Kitty, az amerikai lány, akinek Magyarországon élnek a roko     nai. Boráros Imre alakítja Márai Sándort. Petrécs Anna, Mokos Attila, Szilvássy Annamária szerepelnek a darabban. A bemutató május huszonkettedikén lesz Budapesten.

Ahogy hallgatlak, egyáltalán nem tűnsz hűvös embernek. Honnan ez a lágyság?
— Ha olyan társaságba kerülök, ahol nem ismerem az embereket, tartózkodó vagyok. Olyankor idő kell, hogy feloldódjak, megtartom a három lépés távolságot. Ha olyan emberekkel vagyok, akiket ismerek, megmutatom közvetlen, vidám, bohókás oldalamat is.

ZORÁN — az örök dalnok

„...Így kéz a kézben
Önmagammal már tartozom
Hisz azt fogadtam kéz a kézben
Tiéd lesz majd holnapom

Így kéz a kézben
A jövő értelmét hisszük el
Nem pusztulhat más kezében
Akit e kéz felnevelt."

Elköszön, kikíséri a vokálozó lányojat, és már ott ül velem szemben az a férfiú, akinek a Fehér sziklák című dala a még akkor tinikorú édesanyám kedvence volt. Az, akinek az én gyermekkoromban az Apám hitte című száma egy egész országot hatott meg. És ma, ha az autóban ülve elindítom valamelyik kazettáját, hátul ülő fiaim együtt énekelnek vele.

Mielőtt idejöttem, az Interneten megtekintettem a honlapodat (www.zoran. euroweb.hu). Bevallom, nagyon kellemes meglepetésben volt részem, mert bár egyszerűen szerkesztett, de rendkívül alapos, aktuális és könnyen áttekinthető oldalak kerültek a képernyőmre. Koncertmenü, diszkográfia, dalszövegek (akordkísérettel), egy vaskos könyv stb. Vajon ez egyben a számítástechnika iránti vonzalmadat is jelenti?
— Örülök, ha így látod, bár be kell vallanom, hogy én úgy gondolom, van még mit csiszolgatni rajta. Több kép kellene, hiányzanak a zenei anyagok is — bár ez utóbbi inkább a kiadók óvatossága miatt van. Régi számítógépes vagyok, ez tény. Eredetileg számítástechnikusnak készültem. De nem fejeztem be az egyetemet, mert végül is a zenét választottam. Viszont a vonzalom nem szűnt meg, és a kezdetektől kezdve a mai napig igyekszem lépést tartani a számítástechnikával. Fokozatosan cserélődtek nálam a számítógépek, a Sinclair ZX-től, a Commodore 64-en keresztül a PC-k különböző konfigurációi mind megjelentek nálam, míg a jelenlegi Pentium III, 450 MHz-es gépemhez jutottam. Az Internettel is hasonló a helyzet, persze az oldalaimat nem egyedül készítem el, ezt már a nagyon kevés szabadidőm miatt sem tudnám megoldani, de segítő barátaimmal együtt ügyelek arra, hogy minél naprakészebb legyen. Különböző zenei kísérletekre is megpróbáltam már felhasználni a világhálót, például mikor az egyik készülő számomat különböző fejlődési szakaszaiban rátettem a honlapomra...

 ... melyen például azt olvastam, hogy hamarosan az immár 18. albumod országos bemutatójára készülsz. Milyen az új lemez?
— Ez így van, bár megjegyzem, hogy a 18 album között ott vannak a kezdeti Metró-lemezek és a válogatások is. Sohasem törekedtem arra, hogy a lemezeim számát erőltetve növeljem, akkor szólalok meg, amikor a szerzőkkel van mondanivalónk és zenei ihletünk. A tavaly novemberben megjelent Az ablak mellett című lemez úgy érzem, hogy a korábbiak természetes folytatása. Annyiban új a két évvel korábbi lemezhez képest, mint mi magunk: a szerzők és az előadók. Ahogy változik körülöttünk a világ. Minden hatással van ránk, ezért akkor sem tudnánk ugyanolyat készíteni, mint a két évvel ezelőtti, ha nagyon akarnánk. Tehát arra nem kell külön energiát fordítanunk, hogy más legyen. Én úgy érzem, hogy egy árnyalattal talán vidámabb, oldottabb lett az előzőhöz képest, amely közvetlenül egy családi tragédia után készült.

Az előadásaidban viszont csaknem mindig öcséd, Dusán verseit énekled. Hogy is van ez valójában? Voltaképpen Dusánt adod elő, vagy Dusán „bújik" a te bőrödbe, mikor a sorait papírra veti?
— Mind a kettő. Általában ez nálunk úgy működik, hogy Dusán megkapja a zenét (a mostani album esetében valamennyit Presser Gábortól), meghallgatja, és ő ebből kiérzi, hogy miről is szólhatna majd a dal. A témát ő választja meg. Ismer annyira, hogy nem szükséges, hogy különösebben érdeklődjön arról, hogy megtudja, egy-egy témáról nekem mi a véleményem. Ő ezt magától is érzi. A csaknem készre megírt dal a stúdióban azért még némileg módosulhat, hisz az éneklés is alakítja a szöveget. A szövegnek a dallamra történő igazítására nagyon ügyelünk. Magyarnak kell maradnia, számunkra megengedhetetlen, hogy a zene csorbítsa a szöveg természetességét, prozódiáját.

Ha megpróbálnánk elfelejteni, hogy zene is van a világon, mi az, amivel relaxálódni, kikapcsolódni tudsz? Van-e valamilyen hobbid?
— Egyetlen hobbim van, de ritkán jutok hozzá: ez pedig a barkácsolás. A lakásba már elég sok mindent készítettem. Gyermekkorom óta szeretem a fát, ezt a nagyon nemes anyagot.

Igen, most, hogy szétnézek a lakásban, nem lehet nem észrevenni, hogy ami csak lehet, fából van, műanyag szinte sehol. És a fa az egyik alapanyaga annak az eszköznek is, amely a számodra bizonyára sokkal többet jelent egy egyszerű tárgynál: a gitár. Rengeteg dalban bukkan fel, olykor szinte megható szeretet-kifejezés kíséretében jelenik meg (pl. „Ha primitív tárgyba akad a kezed; / egy doboz és rajta hat húr rezeg, / bánj vele gyöngéden barátom, / mert megtaláltad a gitárom ..."). Ragaszkodsz a gitárjaidhoz? Eszedbe jut valamelyikre gondolva egy érdekes történet"?
— Bár elég sok gitárom van, mégis kénytelen voltam többtől megválni. A pályafutásom elején, mikor még nagyon szűkös anyagi körülmények között dolgoztak a zenekarok, ahhoz, hogy egy új gitárt vehessek, el kellett adnom a régit. Ezt kellett tennem az első nagy kedvencemmel, a Billy Lorentóval (divat volt a nagy dzsesszgitárosokról elnevezni a gitárokat) is, melyhez a vámszabályok elég kalandos kijátszása után juttatott az édesapám. Egy történet? Hát, amikor áttértem a szólópályára, akusztikus gitárt kellett vennem. Viszont akkor még egész Európában csupán Londonban — és ott sem könnyen — lehetett hozzájutni jó minőségű nylonhúros gitárhoz, mely már erősítőre volt köthető. Addig ugyanis csak a fémhúros gitárok voltak erre képesek. Telefonon megrendeltem a hőn óhajtott Ovation gyártmányú, Electric Classic típusú gitárt, elutaztam érte Londonba, mikor viszont a boltba érkeztem, sűrű bocsánatkérések közepette közölték velem, hogy csak másnap tudják átadni a gitárt. Történt ugyanis, hogy bement a Cliff Richard, és a gitárt — melyet nekem tartottak fenn — elvitte. Azóta is, ha őt hallom, eszembe jut, hogy az én gitáromon játszik...

Ha öszszehasonlítjuk a ma induló zenészek lehetőségeit a hatvanas évek körülményeivel, miben látod a különbséget?
— Nekünk  az volt az előnyünk, hogy mi indítottuk útjára ezt a stílust, nagyobb volt a lehetőségünk a kiugrásra. A fenntartás viszont jóval nehézkesebb volt, akkoriban ez még pénzt emésztő, és nem pénzkeresési forrás volt. A tömegkommunikáció ugyan még gyermekcipőben járt, viszont egy-egy tévéadás – olyanok például, mint a Ki Mit Tud? vagy a Táncdalfesztivál - országos eseménynek számítottak. Ma a sok-sok működő zenekar között a kiugrás nehezebbnek tűnhet, de ha már ez megtörtént, akkor a megváltozott körülmények miatt (pl. több kiadó, több tévé- és rádióadó, profi menedzserek) már komoly erők működnek mögöttük, ez biztosítani tudja, hogy tartósan ott legyenek a zenei elitben.

Az újonnan alakult együttesek közül melyek lemezét helyezed szívesen a lejátszóba?
— Bár már nem annyira újak, elsőként Kispál és a Borz-t említeném. Azt játsszák amit szeretek, élőzene — zenészek zenélve zenélnek. Ezzel egyáltalán nem mondom azt, hogy ellene vagyok, ha valaki egy zenei produkció létrehozáshoz például computereket használ, mert végül is a tehetségen múlik minden. Ha valakiben ez megvan, akkor akár fémhordókon is jó zenét tud produkálni, vagy néhány kavicsdarabból is képes „bemozdító" ritmusokat kihozni. A tehetség mindig megnyilvánul függetlenül attól, hogy ki milye eszközt használ.

Mik a mostani terveid? Mikor láthatunk mifelénk?
— Április 17-én indulunk a turnéra, melynek keretén belül négy napig Szlovákiában leszünk. Mivel a felvidéki közönség nagyon szívélyes, a koncerteket évek óta profi módon szervező Eló-koncerttel pedig nagyon korrekt és jó a kapcsolatunk, turnéimba már évek óta bele tartoznak a szlovákiai fellépések is.