Állítólag ősszel is lesz médianap. Már készülünk rá, kíváncsian várjuk.
A év felfedezettje: (megosztott díj) Vénusz / Sub Bass Monster
Az év magyar rockalbuma:
Az év nemzetközi rockalbuma: Santana: Supernatural
Az év magyar popalbuma: Jazz + Az: Egynek jó
Az év külföldi popalbuma: Cher: Believe
Az év magyar dance-albuma: T.N.T.: Bumm, Bumm...
Az év nemzetközi dance-albuma: (megosztott díj) Eiffel 65: Europop
/ Jamiroquai: Synkronized
Az év magyar modern-rockalbuma: Roy és Ádám: Tartsd életben
Az év külföldi modern-rockalbuma: (megosztott díj) R.E.M.: Up / Guano
Apes: Proud Like A God
Az év magyar rapalbuma: Ganxsta Zolee és a Kartel: Helldorado
Az év nemzetközi rapalbuma: Will Smith: Willennium
Az év legjobb feldolgozás-albuma: Irigy Hónaljmirigy: Selejtező
Az év legjobb filmlemeze: (megosztott díj) Matrix, Phil Collins/Ákos:
Tarzan
Az év magyar jazz / world music albuma: Djabe: Witchi Tai To
Az év hangfelvétele: Jazz + Az: Egynek jó, hangmérnök: Reményi László
Az év videoklipje: Neo: Rambo, rendező: Pál Balázs
Életműdíj:
Koncz Zsuzsa
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) az elmúlt évben a gonoszkodás
elleni Arany Zsiráf-díjat alapított, amelyet az idén adtak át második alkalommal.
Az elismerést a Debreceni Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályának gazdaságvédelmi
alosztálya kapta.
Britney
Spears volt látható a Forbes című üzleti hetilap egyik legutóbbi kiadásának
címlapján. Hogy mivel érdemelte ki a tiniénekesnő ezt a megtiszteltetést?
A válasz egyszerű: Britney az egyik legjobban fizetett sztár a showbizniszben
az egész világon. A tizennyolcadik életévét decemberben betöltött énekesnő
nyeresége tizenötmillió amerikai dollár volt az elmúlt évben. A Forbes
szerint ez az összeg tartalmazza a Clairol-lal és a Polaroid-dal kötött
üzletekből származó jutalékokat is. A tiniénekesnő jövedelme azonban mégis
összehasonlíthatatlan a magasabb keresetű művészekével, akiknek listáját
a „Csillagok háborúja“ mestere, George Lucas vezeti, aki besöpört 400 millió
dollárt 1999-ben. Már a művészvilág legnagyobbjai között szerepelnek a
Backstreet Boys-fiúk, akiknek 60 millió dollárt
sikerült
bezsebelniük, így még a Rolling Stones tagjait is megelőzték. Nekik „mindössze“
50 millió jutott. A hölgyek közül Shania Twain (48 millió), Celine Dion
(43 millió), valamint Cher (40 millió) szerepel az élvonalban a bevételeket
illetően. A sort Lou Bega zárja a maga hatmilliójával. A Forbes nem ad
magyarázatot arra, hogy a tavalyi év további nagy sztárjai: Ricky Martin,
Puff Daddy, illetve a popvilág két legsikeresebb énekesnője Mariah Carey
és Madonna neve miért nem szerepel listájukon.
A lap külön kitér a már nem élők bételeire is. Ezek szerint 1999-ben
Elvis Presley 35 milliót, John Lennon 10 milliót, Frank Sinatra 5 milliót,
Notorious B.I.G., valamint Tupac Shakur közel négymilliót keresett a túlvilágról.
Minden
idők legsikeresebb énekesnője filmet forgat. A munkálatok ezekben a hetekben
kezdődnek, és a tervek szerint az év végén mutatják be. A film, melynek
címe „All That Glitters“, a nyolcvanas években játszódik. Mariah egy kezdő
énekesnőt alakít, aki beleszeret az őt felfedező menedzserbe. Természetesen
a film betétdalait is ő énekli majd, állítólag már öt el is készült. Mindez
azért furcsa, mivel az énekesnő pár éve még azt nyilatkozta, hogy esze
ágában sincs kipróbálni a színészetet, cseppet sem érdekli ez a szakma,
beéri azzal, hogy a színpadon sikeres. Ezek szerint mégsem... Mariah Carey
egyébként március 27-én ünnepelte harmincadik születésnapját.
Két
félresikerült házasság után Michael Jackson új kapcsolatra vágyik.Érdeklődésének
tárgya ezúttal a gyönyörű Jennifer Lopez – legalábbis az amerikai pletykalapok
állítása szerint. Mint ismeretes a színész-énekesnő Puff Daddy-vel jár,
ám Jacko ezzel mit sem törődve egyik virágcsokrot a másik után küldi neki.
Szerinte ő sokkal jobb partnere lenne. Jennifer azonban a hírek szerint
erről kevésbé van meggyőződve, amit alátámaszt az a tény is, hogy visszautasította
Michael felkérését egy közös duettet illetően.
Volt
egyszer egy zenekar... Vagy még létezik? Erre a kérdésre talán maguk a
zenekartagok sem tudják a választ. 1971-ben megalakultak, a nyolcvanas
évek közepén abbahagyták a közös munkát, három éve pedig váratlanul kiadtak
egy stúdiólemezt. Akkor azt hangoztatták, nagy visszatérésre készülnek.
Ebből eddig nem sokat láttunk... Az viszony tény, hogy a Loksi volt az
első magyar supergroup (talán az utolsó is...), és sokak szerint a legjobb
magyar rockzenekar.
Írásom tárgya, az „Azalbummm“ címet viselő koncertlemez nemrég jelent meg. Ehhez az anyaghoz szinte lehetetlen volt hozzájutni, ugyanis annak idején (1983) csak korlátozott példányszámban adták ki dupla bakeliten. A Hungaroton szépen fokozatosan megjelentette az L.G.T. összes lemezét cédén, de erről a koncertlemezről valahogy megfeledkezett. A csapat új „istállója“, a BMG viszont pótolta a mulasztást. Megvásárolta a jogokat, és bónusznótákkal kiegészítve egy 79 perc 9 másodperces kompakt lemezen megjelentette az anyagot. A gyűjtőbarát cédé tartalmazza az 1980-as Kisstadion-beli nagy L.G.T./Omega/Beatrice koncertről kiadott LP, Locomotiv G.T. által előadott dalait is. De nézzük, illetve hallgassuk csak szép sorjában.
Bevezetőnek egy 1974-es pocsék minőségű San Franciso-i koncertrészletet hallunk pár másodpercben. Hogy eme gyenge kvalitású felvétel miért került rá, azt nem tudom. Ez a nüansznyi hiba szerencsére nem tesz tönkre semmit, mert ami az első szám után következik, az nem semmi! Először a kisstadionos blokkot hallgathatjuk meg. Ennek első tétele a „Mindenki blues“, ami a „Mindenki“ és a „Sziszifuszi blues„ című számok sajátos egyvelege. Ezt követi az „Embertelen dal“, az „Álomarcú lány“ és egy dobkavalkád, ahol Solti János dobos mellett az L.G.T. énekelni tudó három negyede is püfölni kezdi a dobokat, kongákat etc. A „Nagyon kell, hogy szeress“ ‘81-es gdanski felvétele után máris Kubában találjuk magunkat egy fergeteges havannai L.G.T. koncerten. Az állandónak tekinthető vendégzenészeket (pl. a három Laci: Dés, Dely, Gőz) kubai muzsikusok egészítik ki. Azt hiszem ez a cédé fénypontja, mégha kicsit visszhangos is a felvétel. Mivel Kubában vagyunk, itt inkább a latinos számok dominálnak („Mindenféle emberek“, „Rajongás“, „Engedj el“, „Aquincumi séta“). A zene pedig olyan vérpezsdítő, hogy még maga Santana is megpederné a bajszát, ha ezt hallaná... A Kubában készült felvételek után a többi nótákat főleg nagyobb magyarországi városokban rögzítették, a nyolcvanas évek elején („Hajnal“, „Box“, „Álld meg a dalt“, „Neked írom a dalt“, „És jött a doktor„, Cecey bácsi ifjúkori kalandjai“– ez Solti J. dobszólója, „I Love You Frisco“ – ez pedig az „Ülök a járdán“ angol verziója). A cédét a Locomotív G.T. indulója, az „El-induló“ zárja.
Az album megjelentetése mindenképpen dicsérendő vállalkozás (kár, hogy
csak most kerülhetett erre sor), hiszen hiánypótlásról van szó. A zenekar
aktív korszakában ugyanis csak ez az egy élő felvételeket rejtő lemez jelent
meg, s ezt sem igazán lehetett kapni. Pedig milyen jó koncerteket adtak
Presserék...
A
showbiznisz amerikai haszonélvezői mindent elkövettek, hogy saját előadóik
hegemóniáját visszaszerezzék. Összehozták például a Beatles hazai változatát,
mégpedig rendhagyó módon: hirdetés útján. A Monkees együttes tagjait több
száz jelentkezőből választották ki. Olyan énekelni tudó fiatalokat kerestek,
akik egy tévésorozatban szereplő zenekar tagjait alakítanák. Ez a műcsapat
a zenei részekben csak mímelte a játékot, a felvételeknél a legdrágább
stúdiózenészek kísérték őket. S láss csodát, a dolog működött, a Monkees
tucatnyi slágere került fel a listákra. Pedig a hatvanas évek második felétől
más szelek kezdtek fújni a rockpiacon. 1965-ben megjelent a Who együttes
dala, a „My Generation“ (Az én nemzedékem), amelyben megfogalmazták a műfaj
és az ifjúság viszonyát világukkal. Azon túl, hogy igencsak bekeményítettek
zeneileg, a szöveg sem kímélte túlságosan az „ősök“ társadalmát. A sommássan
megénekelt „...remélem korábban meghalok, mielőtt megöregednék“ az örök
nemzedéki vita nyersen kimondott alaptézise.
Ha sarkítva akarunk fogalmazni, a hatvanas évek második felének zenéjét három „P“-vel jellemezhetnénk: a pszichedelikus rock, a progresszív rock és a power of flower (a hippie mozgalom jelszava: a virág hatalma) előadói. A progresszív rock és a pszichedelikus rock között sokszor elmosódtak a határok. Az utóbbit rendhagyó múzsa éltette, amelyet úgy hívtak LSD. Ez egy olyan halucigén anyag, amely kitágította a zenészek fantáziáját, s olyan érzéki-érzési „utazást“ kínált, amely messze eltávolította őket a reális világban tapasztaltaktól. Ráadásul az LSD kezdetben az USA több államában nem tartozott a tiltott szerek közé, s mire a hatóságok észbe kaptak már hihetetlenül elterjedt. Egyidőben majd minden rocker hozzányúlt, új inspirációt várva tőle. A rossznyelvek szerint a Beatles féle „Lucy In The Sky Whit Diamond“ (Lucy az égben, gyémántok között) is egy ilyen pszichedelikus „utazás“ tényszerű leírása. Zenei szempontból a korszak fölöttébb érdekes volt, s egyáltalán nem az LSD-nek köszönhetően. A Beatles Bors őrmestere jó példa arra, hogy az intellektus bevonult a rockzenébe. Tucatnyi előremutató együttes tűnt fel akkortájt a színtéren, mint például a Pink Floyd és a Yarbirds. Az előbbi a karizmatikus Sid Barrettel, aki később lelki bajai miatt elhagyta az együttest, az utóbbi pedig olyan gitáros-egyéniségeket adva a rocknak, mint Eric Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page.
Clapton később a Cream-el robbantott, s ez már jókora durranás volt. A szupertrió csupán három évig volt a színen, utána közös megegyezéssel szétváltak az útjaik. Clapton mellett Ginger Baker dobos és Jack Bruce basszusgitáros alkotta a csapatot. Zenéjük a blues, sőt gyakran a jazz felé közelített. Clapton maratoni szólóit ma már sokan öncélúnak, unalmasnak ítélik, ám a maga idejében felszabadítólag hatottak a kevésbé nyitott zenészek felé. 1967-ben két lemezük jelent meg „Fresh Cream“ és „Disreali Gears“ címmel. A következő a ‘68-as „Wheels On Fire“ kettős album volt. Ugyanez év novemberében a londoni Royal Albert Hallban felejthetetlen búcsúkoncertet adtak, majd ‘69-ben megjelent a búcsúlemez is „Goodbye Cream“ címmel.
A Craem vaskos konkurensre akadt Jimi Hendrix személyében. Az indián-néger keverék zenész 1966-ban tűnt fel Londonban, addig Amerikában Jimmy James néven olyan fekete sztárokat kísért, mint B.B.King, Little Richard vagy Wilson Picket. Angol társakkal, Noel Redding basszusgitárossal és Mitch Mitchel dobossal ‘67-ben jelent meg „Hey Joe“ című kislemezük, rögtön fel is került a listákra. Ezután viszont már csak albumaival ért el sikert, 1970-ben bekövetkezett halála után került ismét fel a kislemezek listájára a „Voodoo Chile“ című dalával. Hendrix a sajátosan egyéni, túlfeszített gitárstílusát a rockgitározás alapjává tette. Saját dalai mellett előszeretettel dolgozta fel mások szerzeményeit. Ilyen a Troggs-tól ismert „Wild Things“ (Vad dolgok), vagy a Dylan-féle „All Along The Watchtower“ (A figyelőtorony árnyékában).
A hippi mozgalom „házi“ muzsikusai sem vetették meg az LSD-t, mit nekik, hogy 1966 októberében Californiában is tiltott listára került a szer. A San Franciscóban gyülekezett virág-gyerekek egy seregnyi előadót favorizáltak (Jefferson Airplane, Flowerpot Men, Scot McKenzie stb.), a mozgalom igazán kultikus zenekara mégis a Grateful Dead volt. A csapat még a nyolcvanas években is koncertezett, és népes, ős hippikből összeverődött, stabil közönség látogatta előadásait. A „Hálás halott“ zenéje alatt szívesen idézték fel azt a pár hónapot, amikor a szerelemről szólt a világ. Legalábbis úgy hitték.
Warner Music Slovakia
A zenekar két hónapot töltött az Aquariumban, így hívják a Magneoton-Warner házi stúdióját, amely állítólag Közép- és Kelet-Európa legjobban felszerelt műhelye. Akkor nézzük, érdemes volt-e ennyit bíbelődni. Röviden: érdemes volt. A cédé a címadó dallal indul, amely tipikus, a régi KFT-t idéző felvétel. Ám a régi stílusvilág leginkább két másik dalnál jön elő. A sorrendben harmadikban, amelyben azt éneklik, hogy: bankrabló vagyok..., illetve a „Medveczky Medve (Bocs...)“ címűben, ez meg a Micimackó-téma érdekes feldolgozása. Megtudhatjuk belőle, milyen kilátástalan helyzetbe sodorta az élet sokunk kedvencét az új évezred küszöbén. Sorolhatnám még a dalokat, kiemelhetném még a kissé morbid szövegű „Baleset“ címűt, de fölösleges, mivel az album teljes egészében ad egy egészet. Sőt, akik attól féltek, hogy két dudás (Bornai, Mohai) nem fér meg egy csárdában, azokat is megnyugtathatom. Megfér. Mindössze egyetlenegy bajom van, mégpedig az, hogy miért a „Nem a Tiéd“ című dallal próbálják befuttatni az anyagot. Szerintem van több olyan felvétel, amely sokkal inkább megfelelne erre a célra.
Magneoton-Warner Music Hungary
Együttesek,
slágerek jönnek-mennek. A mai rohanó világban senki sem tartja a fejében,
hogy mi volt a menő két éve, kikért rajongtunk. Van azonban a kilencvenes
évek zenei palettájának egy olyan „színfoltja“, amelyre valószínűleg mindenki
emlékezik. Úgy hívják: Rednex, más néven a lököttek gyülekezete. A különleges
country-techno hangzású „Cotton Eye Joe“ először Európában, majd a tengerentúlon
is a slágerlisták élére repítette az öttagú formációt.. A felvételt további
slágerek követték, mint az „Old Pop In Oak“, vagy a magukat meghazudtoló
szép lírai „Wish You Were Here“. Ez idő alatt a Rednex ötmillió maxit adott
el, „Sex & Violins“ című albumukból meg kétmillió példány fogyott világszerte.
Aztán szépen-lassan eltűntek a porondról. Az énekesnő, Annika még kiadott
egy szólólemezt, jóval igényesebb zenével, ám a siker is jóval mérsékeltebb
volt. Nos, közel fél évtizedes szünet után Brunkelfo City leghíresebb lakói
visszatértek. Itt van Ken Tacky, Billy Ray, Bobby Sue, BB Stiff, valamint
az Annikát felváltó új énekesnő, Whippy. Visszatérő csizmaveregetős „The
Way I Mate“ című dalukat már egyre többet hallani a rádiókban, és látni
a zenei tévécsatornákon. Persze a hozzá készült klip sem akármilyen, az
„Imagination In Motion„ nevű animációs vállalat készítette. A video egy
vadnyugati vonatútról szól és több százan szerepelnek benne. Természetesen
a vonat, a táj és a sok effekt mind animáció. Szóval minden összeállt ahhoz,
hogy a Rednex ismét taroljon. Most már csak arra van szükség, hogy a country-technot
2000-ben is olyan érdeklődéssel fogadja a közönség, mint pár éve. És ez
már nem rajtuk múlik, ők mindent megtettek, bár biztosan tudatosítják,
hogy változnak a zenei ízlések, így nem lesz könnyű ismét robbantani az
előző sikerek esetleges felülmúlásáról nem is beszélve.
A rajongók a február 28-án, az album megjelenése napján ismét megrohamozták a boltokat, aminek köszönhetően a „Standing On The Shoulder Of Giants“ címet viselő korongból huszonnégy óra leforgása alatt 140 ezer darabot adtak el. A cím az angol kétfontos érmén található Newton-gondolat módosított változata. Persze zenei síkon is értelmezhető, az „Óriások vállain állva“ utalás a nagy elődökre, hiszen a zenei hatások a lemezt hallgatva nagyonis visszaköszönnek.
Az Oasis után a négy lány alkotta All Saints lett listavezető a „Pure Shores“ című dallal, amely a kvartett közeljövőben megjelenő második albumának előhírnöke, illetve a Leonardo DiCaprio főszereplésével játszott „The Beach“ főzenéje. A felvétel producere William Orbit.
Az
All Saints-lányok két hétig uralták a mezőnyt, majd átadták a lista csúcsát
egy olyan dalnak, melynek társszerzője a változatosság kedvéért ismét William
Orbit. És csak úgy véletlenül szintén filmbetétdalról van szó, méghozzá
a Madonna és homoszexuális barátját alakító Rupert Everett főszereplésével
játszott „The Next Best Thing“ című alkotásból. Az előadó természetesen
Madonna, aki korunk legmenőbb producerével az egykori Don McLean-slágert
öntötte új formába. Az „American Pie“ a filmmel ellentétben szinte minden
irányból pozitív kritikát kapott. Ám a pop királynője csak egy hétig vezetett.
Március harmadik hetében nagy meglepetésre a Nick Bracegirdle nevével fémjelzett
Chicane második dala nyitott az élen az ebben a hónapban megjelenő lemezéről.
A „Don‘ t Give Up“ érdekessége, hogy egy Bryan Adams-szerzemény, sőt a
vokálban is őt halljuk. Nick szavait idézve „ez a dal azért aratott ilyen
váratlan sikert, mert különböző zenei ízlésű emberekhez jutott el egyszerre„.
Igaza van.
Igazából
a „Ha táncolsz velem“ című Szűcs Judith-klasszikus feldolgozásával ismert
meg benneteket a közönség. Azt viszont kevesen tudják, hogy mi előzte meg
a maxi megjelenését, hogyan alakult meg a trió.
Miki: A dal megjelenése előtt kb. egy évvel kezdtük a zenélést, instrumentális house zenét játszottunk. Szerepeltünk a „House Bomba“ nevű kiadványon, és egy népszerű klip is készült a dalunkhoz. Így kaptunk előszerződést a kiadótól három nagylemezre. Ezután el kellett gondolkodnunk, hogyan tovább. Olyan zenével akartunk előrukkolni, amely nem egy szűk körnek szól, amivel a diszkók felé is tudunk nyitni. Akkor még háromtagú volt a csapat, ám az egyik fiú bizonyos okokra hivatkozva kilépett. Eszünkbe jutott ez a Szűcs Judith-dal és énekesnőt kerestünk hozzá. Így került a képbe Judy.
Könnyű volt rátalálni?
Miki: Elég hosszú ideig tartott. Elvittük a stúdióba felénekelte az említett dalt. Először mindössze erről volt szó, de annyira elégedettek voltunk, hogy elhatároztuk, az egész lemezt vele készítjük el. Persze nem ment ez olyan simán, adódtak apróbb problémák. Judy akkor még egy másik kiadónál, a Universal-nál volt, ami elég magas összeget követelt az átigazolásért. Végülis sikerült kifizetni, s onnantól kezdve tagja a csapatnak.
Judynak korábban már megjelent egy nagylemeze. Ismertétek ezt, vagy csak utána hallgattátok meg?
Zsolti: Mi valójában a kiadóban kaptuk meg az ő telefonszámát. Nekem korábban ismerős volt a név, de nem tudtam hová tenni. Aztán említette, hogy neki megjelent egy szólóalbuma 1995-ben „Vad tangó“ címmel. Amikor a stúdióban belehallgattunk, akkor jöttem rá, hogy honnan ismerős maga a név. Valójában az egész albumot nem ismertem, csak két dalt, a címadót, illetve a „Hol vagy nagy szerelem?“ címűt.
Ez utóbbit fel is dolgoztátok, sőt a dal most egyre többet hallható a rádiókban.
Zsolti: Valóban, és ez az első dalunk, amelyet a rádiók sugároznak. Két rádió is felvállalta, a Roxy Rádió, illetve a Rádió 1.
Én úgy látom, hogy az akkori stílus, amiben készült Judy lemeze, illetve a Ti zenei stílusotok között azért van némi különbség.
Zsolti: Nem hinném, hiszen ha megnézed a szerzőket, ott van Lányi Lala a Kozmixból, a Shygys-os J.D., Jakab György, a szövegeknél Orbán Tamás, és ezek a nevek többé-kevésbé a mi albumunkon is visszaköszönnek. Szerintem a stílus, amit képvisel Judy lemeze, az akkori kor modern diszkózenéje, és amit mi játszunk, az a mai kor modern diszkózenéje.
Miki: Nem szabad elfelejteni, hogy albuma 1995-ben jelent meg, a miénk meg négy évvel később. Azóta ennyit változott a zenei stílus. Nagyon sokan a nevünkből ítélve megbélyegeznek, hogy mi szélsőséges house-zenét játszunk. Ez nem teljesen igaz. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen jellegű house-zene jelenti a mai kor diszkózenéjét. Ami három éve a technopartikon szólt, azok manapság a legmenőbb diszkósikerek. Igazából annyira átment ez a dallamos house a diszkókba, a szó szoros értelemben vett diszkózene már nem létezik, annyira keverednek a stílusok.
Zsolti: Ez a nyugati vonulat, amiről a Miki beszél. Ha megnézzük, itt Magyarországon kevés az olyan csapat, amely felvállalná ezt a kinti trendet, a keményebb alapú hangzásvilágot. Itthon pár lépéssel le vagyunk maradva, itt sok minden keveredik, így még a pár évvel ezelőtti dolgok is jelen vannak a diszkókban.
Nem sokkal az első maxi megjelenése után történt egy sajnálatos baleset, aminek következtében az albumotok nem kaphatta meg a kellő reklámot, arról nem is beszélve, hogy e sajnálatos esemény majdnem kettétörte a pályafutásotokat.
Zsolti: ’98 novemberében jelent meg a már említett „Ha táncolsz velem“ című maxi, amelyhez leforgattuk a klipet, és minden ment a maga útján. Úgy volt, hogy ’99 februárjában megjelenhet a lemez, ám december 14-én autóbalesetet szenvedtünk, amely rányomta a bélyegét az együttes további pályafutására. Nyolc hónapig sehol nem léptünk fel, Judy mind a mai napig műtétről műtétre jár. Tavaly júliusban kezdtük el ismét a fellépéseket. Azóta bejártuk az ország diszkóit.
Miki:Ami a lemezt illeti, elég színesre sikeredett, hiszen több szerzővel dolgoztunk. Pl. meghatározó volt a 4 F Club-os Béres Zoli, az ex-Carpe Diem-es Erős Attila, vagy éppen a szövegíró, Orbán Tamás.
Tavaly, az év végén napvilágott látott egy maxi cédé „exclusive dj tracks“ címmel külön a lemezlovasoknak korlátozott, ötszáz példányszámban. Milyen céllal készült? A lemezlovasok kérésére?
Zsolti: Igen, ezt ők kérték. Azért, mert pl. a „Hol vagy nagy szerelem?“ nagylemezváltozata abszolút nem játszható a diszkókban, mivel lassan kezdődik, utána indul be, így nem tudták keverni. Maradt az a lehetőség, hogy levágják az első percet a dalból, így azonban nem az igazi. Meggyőztük a kiadót, hogy erre szükség van, a diszkósok pedig megkapták tőlünk ajándékba.
Szó volt arról, hogy vannak rádiók, melyek játszák a Ti dalaitokat, ezek viszont agyba-főbe, a többi rádióban meg fel sem bukkantok. Ez minek tudható be? Vannak rádiók, melyek zenei koncepciójába nem fér be a Groovehouse zenéje?
Miki: Háromféleképpen kerülhet be egy dal a rádióba. Vagy valakinek dolgozik ott egy ismerőse, vagy nagyon jó a dal, így elkezdi játszani mindenki, de ez utóbbi kevésbé jellemző. Inkább a harmadik módszer az elterjedt, van egy kis rádió, amely játsza, így felfigyel rá a nagy mamut-rádió. Miután már valamilyen szinten sláger válik a dalból, rájönnek, hogy ez nem is olyan rossz, és a nagy kereskedelmi rádió is elkezdi adni. Szóval a kezdő együtteseknek először ezeket a kisebb rádiókat kell megcélozniuk, így tudnak elindulni. Bejutni nehéz, de ha egy dallal bekerülsz, akkor a következőnél nincs probléma, azt már fogják játszani.
Készül a második lemez. Nem kellene ezzel picit várni, hiszen még az első sem futotta ki magát.
Zsolti: Ez érdekes, ugyanezt mondta nekem a minap Hozso a Kozmixból. Mi nem látjuk ezt elsietettnek. Ez azért van, mert az első, a megjelenésekor nem kapott akkora promóciót, mint amit megérdemelt volna. Mi kórházban voltunk, ez főleg annak tudható be. Úgy jelent meg, hogy mi nem is tudtunk róla. Szeretnénk, hogy a második lemez egy összehangolt csapatmunka eredménye lenne, és teljesen profi módon kerülne a boltokba. Amúgy az első lemezt sem felejtjük el, a Csepregi Éva-féle „Párizsi lány“ feldolgozásához a francia fővárosban forgatunk klipet.
A korábban említett szerzőtársak maradnak?
Miki: Ez anyagi kérdés. Mindenki pénzből él, és elég nagy összegbe kerülnek a komolynak számító szerzők. Arra törekszünk, hogy minél kevesebbet kelljen költenünk, mert eléggé kicsi a költségvetésünk. Nem vagyunk annyira ismert, befutott zenekar, hogy a kiadó egy nagyobb összeget a rendelkezésünkre bocsátana. A legfőbb kérdés azonban, hogy ők partnereink-e abban a zenei stílusban, amit mi kitaláltunk, amely felé szeretnénk elvinni a munkát. Körül kell néznünk a külföldi piacon, mi az ami menő, amit be lehetne hozni. Mert ugye ők járnak előbbre, nekünk kell rájuk figyelni és nem fordítva. Ebben teljes mértékben társaink a diszkós barátok, hozzák, megmutatják az újdonságot, hogy nézd valami hasonlót kellene összehozni. Meg nagyon fontos a hangmérnök személye, hogy a dal jól szóljon. Mi a „Ha táncolsz velem“ esetében elkövettük azt a hibát, hogy a dal nem úgy szól, mint ahogy kellene. Ezt belátjuk, de saját hibáiból tanul az ember, így biztos, hogy az új lemeznél már nem fordul elő ilyesmi.
Zsolti: Modern zenét kell játszani, amelynek szövege könnyen megjegyezhető,
amit megvesz a diszkó, de ezzel együtt amit megveszel Te is a lemezboltban.
Szóval amiből sláger lehet.