IFI magazin * 2000 április * POPMÁNIA


Warner Médianap

Február utolsó napján a Popmánia egy fogadással egybekötött médinapra volt hivatalos. Egy profi módon megszervezett sajtónapra. Volt ott minden, ami szem szájnak ingere. De természetesen a fő hangsúly az új sztárokra helyeződött, egy ilyennek ugyanis az a célja, hogy bemutassa a sajtónak a kiadó legújabb felfedezettjeit, meg azokat, akiknek a közeljövőben albuma jelenik meg. Még mielőtt jöttek volna szépen sorjában, Pásztor László, a Magneoton-Warner főnöke szólt a nagyérdeműhöz. Elmondta, hogy az elmúlt évben a hanghordozók eladása végre ismét növekvő tendenciát mutatott az 1998-as évhez képest. Persze örömujjongásra semmi ok, hiszen míg az Európai Uniós országokban egy főre két és fél eladott hanghordozó jut, addig Magyarországon ez az arány 0,7. Rögtön eszembe jutott, ebben már benne foglaltatik a szlovákiai magyar és szlovák lakosság által megvásárolt mennyiség is. Valószínűleg nem pár darabról van szó, hiszen a minap hallottam egy győri kereskedőtől, hogy bizony őket a „szlovákok“ tartják el, akik hál‘ Istennek manapság már nemcsak szombaton rohamozzák meg a várost. No de térjünk vissza a médinaphoz, illetve a fellépőkhöz, persze a teljesség igénye nélkül. Az elsők között lépett fel egykori kedvenc zenekarom, a Pál Utcai Fiúk, amely többéves szünet, meg kiadóváltás után végre új lemezt készített. Kiderült, hogy a sokak által az egyik legtehetségesebb magyar zenekarnak tartott Heaven Street Seven az előző angol nyelvű albumokkal ellentétben most egy teljes egészében magyar lemezt dob(ott) piacra. A kiadóhoz került Botos Eszter, aki a Kifutó című műsorban tűnt fel. Bery sikereit valószinűleg a Warner is megirigyelte, hiszen szem- és fültanúi lehettünk egy fiatalember, Sonnie első fellépésének, aki biztosan az említett énekes mintájára „készült“. Az előadott dala még akár nagy siker is lehet, bár a fellépése nem volt valami nagy dobás. Mentségére legyen mondva, ez volt az első. Főleg azért nem, mivel a nézőtéren helyet foglaló sajtóképviselőket az előadása közben arra kérte, hogy „fel a kezeket“. Figyeltem, egy valaki fel is tette. Később biztosan megmondták neki, hogy ez nem olyan fellépés... Ezenkívül láthattuk még Siposefet, aki hajdanán Tamás is volt, a szólólemezre készülő Emergency House rapperét, MC Ducky-t, aki Dopman-nel nyomta a szöveget, és nagyon lefogyott. Talán a legnagyobb tapsot az egykori Ámokfutók-énekesnő, Tissy érdemelte ki. Valami hihetetlen, hogy milyen hangja van ennek a csajnak. A fellépők sorát a KFT zárta, amely az előzőekkel ellentétben két dalt is eljátszott. De ez megengedett volt, hiszen a csapat aznap jelentette meg albumát, ami nagyon jó. Az egész ceremóniát a BMG-ből az eredeti kiadójába visszatért Gergely Róbert vezette, aki négy év hallgatás után „Ő“ címmel adott ki lemezt. Bár nekem ő már rég nem hiteles, így valahogy a műsorveztése sem volt az.

Állítólag ősszel is lesz médianap. Már készülünk rá, kíváncsian várjuk.


Arany Zsiráf-díjak

A legrangosabb magyar könnyűzenei elismeréseket a héttagú szakmai zsűri 16 kategóriában ítélte oda. A díjakat a Pesti Vigadóban osztották ki.

A év felfedezettje: (megosztott díj) Vénusz / Sub Bass Monster
Az év magyar rockalbuma:
Az év nemzetközi rockalbuma: Santana: Supernatural
Az év magyar popalbuma: Jazz + Az: Egynek jó
Az év külföldi popalbuma: Cher: Believe
Az év magyar dance-albuma: T.N.T.: Bumm, Bumm...
Az év nemzetközi dance-albuma: (megosztott díj) Eiffel 65: Europop / Jamiroquai: Synkronized
Az év magyar modern-rockalbuma: Roy és Ádám: Tartsd életben
Az év külföldi modern-rockalbuma: (megosztott díj) R.E.M.: Up / Guano Apes: Proud Like A God
Az év magyar rapalbuma: Ganxsta Zolee és a Kartel: Helldorado
Az év nemzetközi rapalbuma: Will Smith: Willennium
Az év legjobb feldolgozás-albuma: Irigy Hónaljmirigy: Selejtező
Az év legjobb filmlemeze: (megosztott díj) Matrix, Phil Collins/Ákos: Tarzan
Az év magyar jazz / world music albuma: Djabe: Witchi Tai To
Az év hangfelvétele: Jazz + Az: Egynek jó, hangmérnök: Reményi László
Az év videoklipje: Neo: Rambo, rendező: Pál Balázs

Életműdíj: Koncz Zsuzsa

A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) az elmúlt évben a gonoszkodás elleni Arany Zsiráf-díjat alapított, amelyet az idén adtak át második alkalommal. Az elismerést a Debreceni Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztályának gazdaságvédelmi alosztálya kapta.


Brit Awards: rendszerváltás

A legjobb brit együttes: Travis
A legjobb brit női előadó: Beth Orton
A legjobb férfi brit előadó: Tom Jones
Az év brit felfedezettje: S Club 7
A legjobb brit popelőadás: Five
A legjobb brit dance-előadó: The Chemical Brothers
A legjobb filmzene: Notting Hill
A legjobb brit video: Robbie Williams: She‘ s The One
A legjobb nemzetközi együttes: TLC
A legjobb nemzetközi női előadó: Macy Gray
A legjobb nemzetközi férfi előadó: Back
Az év nemzetközi felfedezettje: Macy Gray
Életműdíj: Spice Girls

A sztárvilág milliói

Britney Spears volt látható a Forbes című üzleti hetilap egyik legutóbbi kiadásának címlapján. Hogy mivel érdemelte ki a tiniénekesnő ezt a megtiszteltetést? A válasz egyszerű: Britney az egyik legjobban fizetett sztár a showbizniszben az egész világon. A tizennyolcadik életévét decemberben betöltött énekesnő nyeresége tizenötmillió amerikai dollár volt az elmúlt évben. A Forbes szerint ez az összeg tartalmazza a Clairol-lal és a Polaroid-dal kötött üzletekből származó jutalékokat is. A tiniénekesnő jövedelme azonban mégis összehasonlíthatatlan a magasabb keresetű művészekével, akiknek listáját a „Csillagok háborúja“ mestere, George Lucas vezeti, aki besöpört 400 millió dollárt 1999-ben. Már a művészvilág legnagyobbjai között szerepelnek a Backstreet Boys-fiúk, akiknek 60 millió dollárt sikerült bezsebelniük, így még a Rolling Stones tagjait is megelőzték. Nekik „mindössze“ 50 millió jutott. A hölgyek közül Shania Twain (48 millió), Celine Dion (43 millió), valamint Cher (40 millió) szerepel az élvonalban a bevételeket illetően. A sort Lou Bega zárja a maga hatmilliójával. A Forbes nem ad magyarázatot arra, hogy a tavalyi év további nagy sztárjai: Ricky Martin, Puff Daddy, illetve a popvilág két legsikeresebb énekesnője Mariah Carey és Madonna neve miért nem szerepel listájukon.

A lap külön kitér a már nem élők bételeire is. Ezek szerint 1999-ben Elvis Presley 35 milliót, John Lennon 10 milliót, Frank Sinatra 5 milliót, Notorious B.I.G., valamint Tupac Shakur közel négymilliót keresett a túlvilágról.


POPMÁNIA HÍRSZOLGÁLAT

Mariah Carey: irány a filmvászon

Minden idők legsikeresebb énekesnője filmet forgat. A munkálatok ezekben a hetekben kezdődnek, és a tervek szerint az év végén mutatják be. A film, melynek címe „All That Glitters“, a nyolcvanas években játszódik. Mariah egy kezdő énekesnőt alakít, aki beleszeret az őt felfedező menedzserbe. Természetesen a film betétdalait is ő énekli majd, állítólag már öt el is készült. Mindez azért furcsa, mivel az énekesnő pár éve még azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs kipróbálni a színészetet, cseppet sem érdekli ez a szakma, beéri azzal, hogy a színpadon sikeres. Ezek szerint mégsem... Mariah Carey egyébként március 27-én ünnepelte harmincadik születésnapját.
 

Janifer Lopez lesz a harmadik?

Két félresikerült házasság után Michael Jackson új kapcsolatra vágyik.Érdeklődésének tárgya ezúttal a gyönyörű Jennifer Lopez – legalábbis az amerikai pletykalapok állítása szerint. Mint ismeretes a színész-énekesnő Puff Daddy-vel jár, ám Jacko ezzel mit sem törődve egyik virágcsokrot a másik után küldi neki. Szerinte ő sokkal jobb partnere lenne. Jennifer azonban a hírek szerint erről kevésbé van meggyőződve, amit alátámaszt az a tény is, hogy visszautasította Michael felkérését egy közös duettet illetően.
 

Courtney Love: hogyan tovább?

Courtney Love az utóbbi időben hanyagolja Hole nevű zenekarát, viszont egyre többet van jelen a filmvásznon. Legutóbbi filmje, a februárban a Sundance filmfesztiválon bemutatott „Beat“ című alkotás, ám máris gőzerővel készül a „Darker Saints“ forgatására. Azért van hírünk a Hole háza tájáról is. Jelenleg basszusgitárost keresnek Melissa Auf Der Maur helyére, aki még októberben elhagyta a bandát, a Smashing Pumpkins-hoz csatlakozva.
 

Sinead O‘ Connor „megfizeti“ a szerelmét

Az ír énekesnő bejelentette, hogy kifizeti élettársa, Shane Macgowan elvonókúrájának költségeit, aki viszont nagyon haragszik rá, amiért „feladta“ őt. Sinead furcsa ígéretet vár a férfitól. Kifizeti a 18 ezer angol fontot, ám csak akkor, ha a Pogeus ex-énekese megígéri neki, a kezelést követően egy évig nem iszik és nem kábítószerezik. A vagyonát elherdált Macgowan-nak nincs más választása, elmegy az elvonókúrára, hiszen amennyiben ezt nem teszi meg, bíróság elé állítják. „Azt akarom, hogy Shane tudja: szeretem őt. A legjobbakat kívánom neki és remélem, hogy a jövőben minden rendben lesz. Tudom, szörnyen mérges rám, de nem nézhettem tétlenül, hogy megöli magát“ – nyilatkozta Sinead.

ROCK-HÍRADÓ

LGT—Azalbummm

Volt egyszer egy zenekar... Vagy még létezik? Erre a kérdésre talán maguk a zenekartagok sem tudják a választ. 1971-ben megalakultak, a nyolcvanas évek közepén abbahagyták a közös munkát, három éve pedig váratlanul kiadtak egy stúdiólemezt. Akkor azt hangoztatták, nagy visszatérésre készülnek. Ebből eddig nem sokat láttunk... Az viszony tény, hogy a Loksi volt az első magyar supergroup (talán az utolsó is...), és sokak szerint a legjobb magyar rockzenekar.

Írásom tárgya, az „Azalbummm“ címet viselő koncertlemez nemrég jelent meg. Ehhez az anyaghoz szinte lehetetlen volt hozzájutni, ugyanis annak idején (1983) csak korlátozott példányszámban adták ki dupla bakeliten. A Hungaroton szépen fokozatosan megjelentette az L.G.T. összes lemezét cédén, de erről a koncertlemezről valahogy megfeledkezett. A csapat új „istállója“, a BMG viszont pótolta a mulasztást. Megvásárolta a jogokat, és bónusznótákkal kiegészítve egy 79 perc 9 másodperces kompakt lemezen megjelentette az anyagot. A gyűjtőbarát cédé tartalmazza az 1980-as Kisstadion-beli nagy L.G.T./Omega/Beatrice koncertről kiadott LP, Locomotiv G.T. által előadott dalait is. De nézzük, illetve hallgassuk csak szép sorjában.

Bevezetőnek egy 1974-es pocsék minőségű San Franciso-i koncertrészletet hallunk pár másodpercben. Hogy eme gyenge kvalitású felvétel miért került rá, azt nem tudom. Ez a nüansznyi hiba szerencsére nem tesz tönkre semmit, mert ami az első szám után következik, az nem semmi! Először a kisstadionos blokkot hallgathatjuk meg. Ennek első tétele a „Mindenki blues“, ami a „Mindenki“ és a „Sziszifuszi blues„ című számok sajátos egyvelege. Ezt követi az „Embertelen dal“, az „Álomarcú lány“ és egy dobkavalkád, ahol Solti János dobos mellett az L.G.T. énekelni tudó három negyede is püfölni kezdi a dobokat, kongákat etc. A „Nagyon kell, hogy szeress“ ‘81-es gdanski felvétele után máris Kubában találjuk magunkat egy fergeteges havannai L.G.T. koncerten. Az állandónak tekinthető vendégzenészeket (pl. a három Laci: Dés, Dely, Gőz) kubai muzsikusok egészítik ki. Azt hiszem ez a cédé fénypontja, mégha kicsit visszhangos is a felvétel. Mivel Kubában vagyunk, itt inkább a latinos számok dominálnak („Mindenféle emberek“, „Rajongás“, „Engedj el“, „Aquincumi séta“). A zene pedig olyan vérpezsdítő, hogy még maga Santana is megpederné a bajszát, ha ezt hallaná... A Kubában készült felvételek után a többi nótákat főleg nagyobb magyarországi városokban rögzítették, a nyolcvanas évek elején („Hajnal“, „Box“, „Álld meg a dalt“, „Neked írom a dalt“, „És jött a doktor„, Cecey bácsi ifjúkori kalandjai“– ez Solti J. dobszólója, „I Love You Frisco“ – ez pedig az „Ülök a járdán“ angol verziója). A cédét a Locomotív G.T. indulója, az „El-induló“ zárja.

Az album megjelentetése mindenképpen dicsérendő vállalkozás (kár, hogy csak most kerülhetett erre sor), hiszen hiánypótlásról van szó. A zenekar aktív korszakában ugyanis csak ez az egy élő felvételeket rejtő lemez jelent meg, s ezt sem igazán lehetett kapni. Pedig milyen jó koncerteket adtak Presserék...


ROCKSULI

Rock a „pék“ jegyében

A showbiznisz amerikai haszonélvezői mindent elkövettek, hogy saját előadóik hegemóniáját visszaszerezzék. Összehozták például a Beatles hazai változatát, mégpedig rendhagyó módon: hirdetés útján. A Monkees együttes tagjait több száz jelentkezőből választották ki. Olyan énekelni tudó fiatalokat kerestek, akik egy tévésorozatban szereplő zenekar tagjait alakítanák. Ez a műcsapat a zenei részekben csak mímelte a játékot, a felvételeknél a legdrágább stúdiózenészek kísérték őket. S láss csodát, a dolog működött, a Monkees tucatnyi slágere került fel a listákra. Pedig a hatvanas évek második felétől más szelek kezdtek fújni a rockpiacon. 1965-ben megjelent a Who együttes dala, a „My Generation“ (Az én nemzedékem), amelyben megfogalmazták a műfaj és az ifjúság viszonyát világukkal. Azon túl, hogy igencsak bekeményítettek zeneileg, a szöveg sem kímélte túlságosan az „ősök“ társadalmát. A sommássan megénekelt „...remélem korábban meghalok, mielőtt megöregednék“ az örök nemzedéki vita nyersen kimondott alaptézise.

Ha sarkítva akarunk fogalmazni, a hatvanas évek második felének zenéjét három „P“-vel jellemezhetnénk: a pszichedelikus rock, a progresszív rock és a power of flower (a hippie mozgalom jelszava: a virág hatalma) előadói. A progresszív rock és a pszichedelikus rock között sokszor elmosódtak a határok. Az utóbbit rendhagyó múzsa éltette, amelyet úgy hívtak LSD. Ez egy olyan halucigén anyag, amely kitágította a zenészek fantáziáját, s olyan érzéki-érzési „utazást“ kínált, amely messze eltávolította őket a reális világban tapasztaltaktól. Ráadásul az LSD kezdetben az USA több államában nem tartozott a tiltott szerek közé, s mire a hatóságok észbe kaptak már hihetetlenül elterjedt. Egyidőben majd minden rocker hozzányúlt, új inspirációt várva tőle. A rossznyelvek szerint a Beatles féle „Lucy In The Sky Whit Diamond“ (Lucy az égben, gyémántok között) is egy ilyen pszichedelikus „utazás“ tényszerű leírása. Zenei szempontból a korszak fölöttébb érdekes volt, s egyáltalán nem az LSD-nek köszönhetően. A Beatles Bors őrmestere jó példa arra, hogy az intellektus bevonult a rockzenébe. Tucatnyi előremutató együttes tűnt fel akkortájt a színtéren, mint például a Pink Floyd és a Yarbirds. Az előbbi a karizmatikus Sid Barrettel, aki később lelki bajai miatt elhagyta az együttest, az utóbbi pedig olyan gitáros-egyéniségeket adva a rocknak, mint Eric Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page.

Clapton később a Cream-el robbantott, s ez már jókora durranás volt. A szupertrió csupán három évig volt a színen, utána közös megegyezéssel szétváltak az útjaik. Clapton mellett Ginger Baker dobos és Jack Bruce basszusgitáros alkotta a csapatot. Zenéjük a blues, sőt gyakran a jazz felé közelített. Clapton maratoni szólóit ma már sokan öncélúnak, unalmasnak ítélik, ám a maga idejében felszabadítólag hatottak a kevésbé nyitott zenészek felé. 1967-ben két lemezük jelent meg „Fresh Cream“ és „Disreali Gears“ címmel. A következő a ‘68-as „Wheels On Fire“ kettős album volt. Ugyanez év novemberében a londoni Royal Albert Hallban felejthetetlen búcsúkoncertet adtak, majd ‘69-ben megjelent a búcsúlemez is „Goodbye Cream“ címmel.

A Craem vaskos konkurensre akadt Jimi Hendrix személyében. Az indián-néger keverék zenész 1966-ban tűnt fel Londonban, addig Amerikában Jimmy James néven olyan fekete sztárokat kísért, mint B.B.King, Little Richard vagy Wilson Picket. Angol társakkal, Noel Redding basszusgitárossal és Mitch Mitchel dobossal ‘67-ben jelent meg „Hey Joe“ című kislemezük, rögtön fel is került a listákra. Ezután viszont már csak albumaival ért el sikert, 1970-ben bekövetkezett halála után került ismét fel a kislemezek listájára a „Voodoo Chile“ című dalával. Hendrix a sajátosan egyéni, túlfeszített gitárstílusát a rockgitározás alapjává tette. Saját dalai mellett előszeretettel dolgozta fel mások szerzeményeit. Ilyen a Troggs-tól ismert „Wild Things“ (Vad dolgok), vagy a Dylan-féle „All Along The Watchtower“ (A figyelőtorony árnyékában).

A hippi mozgalom „házi“ muzsikusai sem vetették meg az LSD-t, mit nekik, hogy 1966 októberében Californiában is tiltott listára került a szer. A San Franciscóban gyülekezett virág-gyerekek egy seregnyi előadót favorizáltak (Jefferson Airplane, Flowerpot Men, Scot McKenzie stb.), a mozgalom igazán kultikus zenekara mégis a Grateful Dead volt. A csapat még a nyolcvanas években is koncertezett, és népes, ős hippikből összeverődött, stabil közönség látogatta előadásait. A „Hálás halott“ zenéje alatt szívesen idézték fel azt a pár hónapot, amikor a szerelemről szólt a világ. Legalábbis úgy hitték.

Strieženec Sándor

FÜLBEMÁSZÓ

Dance Attack 6

Újabb állomásához érkezett a nagysikerű sorozat, immár a hatodik cédét is a gyűjteményükbe tehetik a dance-zenét kedvelők. Persze tudjuk jól, e műfajba rengeteg mindent be lehet sorolni, így a válogatáson is széles a skála. Az összeállítás készítői ezúttal is a jól bevált, általam már párszor megfogalmazott recepthez folyamodtak, mégpedig, hogy néhány menő slágerrel eladják a kevésbé, sőt egyáltalán nem ismerteket. A cédé első számaként Sash! új sikere, az „Adelante“ hallható, majd jön az elmúlt hetek másik nagy kedvence, Bob Marley egykori dalának, a „Rainbow Country“ címűnek új Funkstar De Luxe-változata. Ha mégis egyszer bekövetkezne a nagy Feltámadás, akkor szegény Bob Marley a dal hallatán biztosan visszafordulna a temető kapujából. De ugye haladni kell a korral, manapság Bob Marley már csak így eladható, és nem utolsó szempont az sem, hogy a fiatal korosztálynak ez tetszik. Persze vannak élő nagy öregek is, akik belátták a fent említettet. Ilyen Tom Jones, aki „Sex Bomb“ című dalát Mousse T.-vel követte el. Egy éve körberöhögöm azt, aki azzal hozakodott volna elő, hogy a két ember együtt fog dolgozni, manapság meg olyan természetes. Sőt, a dal jól sikerül, és nagy siker, így felkerült a cédére is. Slágerként még itt van a Five pályafutásának hetedik, egyben talán legsikeresebb dala, a „Keep On Movin‘„, az Eiffel 65 második dobása, a „Move Your Body“, még mielőtt végleg eltűnnének, vagy éppen Cher latinos beütésű felvétele, a „Dov‘é L‘Amore“. Úgy érzem, a sorozat ezen része sikerült e legjobban. A kevésbé ismert felvételek között is van néhány figyelemre méltó dal. Pl. Phil Collins Simon nevű fiának első kislemezre kimásolt dala bemutatkozó albumáról, a „Pride“, a Sound Lowers újabb dobása, a Touch – Down „Wild Boys“ című kompozíciója, amely egy Duran Duran-sláger feldolgozása. Nem hagyhatjuk ki a felsorolás közül Moby-dalát sem, amely e mellett megtalálható Madonna „The Next Best Thing“ című filmjének zenei albumán. Persze olyan dalokat is találhatunk, amelyeket jobb elfelejteni, de hát Mo-Do dalát muszáj volt rátenni, másképp honnan tudnánk arról, hogy még létezik? Mindent egybevetve, aki szeret diszkóba járni, szereti a legszélesebb értelemben vett tánczenét, az nem fog csalódni a válogatásban. Jöhet a hetedik.

Warner Music Slovakia
 

K.F.T.—Szerelem

Magyarország egyik legjellegzetesebb zenekara ismét színre lépett. A nagy visszatérő koncert(ek) már megvolt(ak), így jöhetett az új anyag. Minden bizonnyal sokan kissé kételkedve várták, hiszen már korábban értesültünk róla, hogy az énekes, Laár András nélkül készül. Mindez érthető, hiszen az ex-énekes előadásmódja nagyonis meghatározta a hangzásvilágot. A KFT életének első szakasza 1981 és 1991 között telt. Ezalatt hét nagylemez született. És ahogy a tagok hangoztatják, a második fejezet az új lemez megjelenésével, most 2000. február 29-én kezdődött. Az énekes-gitáros-szerző, Mohai Tamás váltotta fel Laár Andrást. Persze aki a másik meghatározó tagot (énekest), Bornai Tibort szereti, annak sem kell bánkódnia, nincs háttérbe állítva. Sőt.

A zenekar két hónapot töltött az Aquariumban, így hívják a Magneoton-Warner házi stúdióját, amely állítólag Közép- és Kelet-Európa legjobban felszerelt műhelye. Akkor nézzük, érdemes volt-e ennyit bíbelődni. Röviden: érdemes volt. A cédé a címadó dallal indul, amely tipikus, a régi KFT-t idéző felvétel. Ám a régi stílusvilág leginkább két másik dalnál jön elő. A sorrendben harmadikban, amelyben azt éneklik, hogy: bankrabló vagyok..., illetve a „Medveczky Medve (Bocs...)“ címűben, ez meg a Micimackó-téma érdekes feldolgozása. Megtudhatjuk belőle, milyen kilátástalan helyzetbe sodorta az élet sokunk kedvencét az új évezred küszöbén. Sorolhatnám még a dalokat, kiemelhetném még a kissé morbid szövegű „Baleset“ címűt, de fölösleges, mivel az album teljes egészében ad egy egészet. Sőt, akik attól féltek, hogy két dudás (Bornai, Mohai) nem fér meg egy csárdában, azokat is megnyugtathatom. Megfér. Mindössze egyetlenegy bajom van, mégpedig az, hogy miért a „Nem a Tiéd“ című dallal próbálják befuttatni az anyagot. Szerintem van több olyan felvétel, amely sokkal inkább megfelelne erre a célra.

Magneoton-Warner Music Hungary


A hónap visszatérője: REDNEX

Együttesek, slágerek jönnek-mennek. A mai rohanó világban senki sem tartja a fejében, hogy mi volt a menő két éve, kikért rajongtunk. Van azonban a kilencvenes évek zenei palettájának egy olyan „színfoltja“, amelyre valószínűleg mindenki emlékezik. Úgy hívják: Rednex, más néven a lököttek gyülekezete. A különleges country-techno hangzású „Cotton Eye Joe“ először Európában, majd a tengerentúlon is a slágerlisták élére repítette az öttagú formációt.. A felvételt további slágerek követték, mint az „Old Pop In Oak“, vagy a magukat meghazudtoló szép lírai „Wish You Were Here“. Ez idő alatt a Rednex ötmillió maxit adott el, „Sex & Violins“ című albumukból meg kétmillió példány fogyott világszerte. Aztán szépen-lassan eltűntek a porondról. Az énekesnő, Annika még kiadott egy szólólemezt, jóval igényesebb zenével, ám a siker is jóval mérsékeltebb volt. Nos, közel fél évtizedes szünet után Brunkelfo City leghíresebb lakói visszatértek. Itt van Ken Tacky, Billy Ray, Bobby Sue, BB Stiff, valamint az Annikát felváltó új énekesnő, Whippy. Visszatérő csizmaveregetős „The Way I Mate“ című dalukat már egyre többet hallani a rádiókban, és látni a zenei tévécsatornákon. Persze a hozzá készült klip sem akármilyen, az „Imagination In Motion„ nevű animációs vállalat készítette. A video egy vadnyugati vonatútról szól és több százan szerepelnek benne. Természetesen a vonat, a táj és a sok effekt mind animáció. Szóval minden összeállt ahhoz, hogy a Rednex ismét taroljon. Most már csak arra van szükség, hogy a country-technot 2000-ben is olyan érdeklődéssel fogadja a közönség, mint pár éve. És ez már nem rajtuk múlik, ők mindent megtettek, bár biztosan tudatosítják, hogy változnak a zenei ízlések, így nem lesz könnyű ismét robbantani az előző sikerek esetleges felülmúlásáról nem is beszélve.

Ez a sláger Angliában

A várakozásoknak megfelelően a Noel Gallagher vezette angol botránybanda, az Oasis—tagcserék ide, tagcserék oda ismét a csúcsra tört. A negyedik albumot beharangozó „Go Let It Out“ egyből a kislemezlista első helyén nyitott. A lassú alapokra épülő Beatles-t idéző dalban szándékosan több, a hatvanas évekre jellemző, mára már elfelejtett hangszert hallhatunk, pl. mellotront, vagy szitárt. A felvétel mindössze egyetlenegy hétig volt első, és négy hét után a top-negyvenből is kiesett, aminek egyszerű magyarázata van. Az óriási rajongótábor pár nap leforgása alatt annyi maxit vásárolt, ami hetekre szétdobva több hónapos listán maradást eredményezett volna.

A rajongók a február 28-án, az album megjelenése napján ismét megrohamozták a boltokat, aminek köszönhetően a „Standing On The Shoulder Of Giants“ címet viselő korongból huszonnégy óra leforgása alatt 140 ezer darabot adtak el. A cím az angol kétfontos érmén található Newton-gondolat módosított változata. Persze zenei síkon is értelmezhető, az „Óriások vállain állva“ utalás a nagy elődökre, hiszen a zenei hatások a lemezt hallgatva nagyonis visszaköszönnek.

Az Oasis után a négy lány alkotta All Saints lett listavezető a „Pure Shores“ című dallal, amely a kvartett közeljövőben megjelenő második albumának előhírnöke, illetve a Leonardo DiCaprio főszereplésével játszott „The Beach“ főzenéje. A felvétel producere William Orbit.

Az All Saints-lányok két hétig uralták a mezőnyt, majd átadták a lista csúcsát egy olyan dalnak, melynek társszerzője a változatosság kedvéért ismét William Orbit. És csak úgy véletlenül szintén filmbetétdalról van szó, méghozzá a Madonna és homoszexuális barátját alakító Rupert Everett főszereplésével játszott „The Next Best Thing“ című alkotásból. Az előadó természetesen Madonna, aki korunk legmenőbb producerével az egykori Don McLean-slágert öntötte új formába. Az „American Pie“ a filmmel ellentétben szinte minden irányból pozitív kritikát kapott. Ám a pop királynője csak egy hétig vezetett. Március harmadik hetében nagy meglepetésre a Nick Bracegirdle nevével fémjelzett Chicane második dala nyitott az élen az ebben a hónapban megjelenő lemezéről. A „Don‘ t Give Up“ érdekessége, hogy egy Bryan Adams-szerzemény, sőt a vokálban is őt halljuk. Nick szavait idézve „ez a dal azért aratott ilyen váratlan sikert, mert különböző zenei ízlésű emberekhez jutott el egyszerre„. Igaza van.


GROOVEHOUSE — MODERN TRIÓ

Igazából a „Ha táncolsz velem“ című Szűcs Judith-klasszikus feldolgozásával ismert meg benneteket a közönség. Azt viszont kevesen tudják, hogy mi előzte meg a maxi megjelenését, hogyan alakult meg a trió.

Miki: A dal megjelenése előtt kb. egy évvel kezdtük a zenélést, instrumentális house zenét játszottunk. Szerepeltünk a „House Bomba“ nevű kiadványon, és egy népszerű klip is készült a dalunkhoz. Így kaptunk előszerződést a kiadótól három nagylemezre. Ezután el kellett gondolkodnunk, hogyan tovább. Olyan zenével akartunk előrukkolni, amely nem egy szűk körnek szól, amivel a diszkók felé is tudunk nyitni. Akkor még háromtagú volt a csapat, ám az egyik fiú bizonyos okokra hivatkozva kilépett. Eszünkbe jutott ez a Szűcs Judith-dal és énekesnőt kerestünk hozzá. Így került a képbe Judy.

Könnyű volt rátalálni?

Miki: Elég hosszú ideig tartott. Elvittük a stúdióba felénekelte az említett dalt. Először mindössze erről volt szó, de annyira elégedettek voltunk, hogy elhatároztuk, az egész lemezt vele készítjük el. Persze nem ment ez olyan simán, adódtak apróbb problémák. Judy akkor még egy másik kiadónál, a Universal-nál volt, ami elég magas összeget követelt az átigazolásért. Végülis sikerült kifizetni, s onnantól kezdve tagja a csapatnak.

Judynak korábban már megjelent egy nagylemeze. Ismertétek ezt, vagy csak utána hallgattátok meg?

Zsolti: Mi valójában a kiadóban kaptuk meg az ő telefonszámát. Nekem korábban ismerős volt a név, de nem tudtam hová tenni. Aztán említette, hogy neki megjelent egy szólóalbuma 1995-ben „Vad tangó“ címmel. Amikor a stúdióban belehallgattunk, akkor jöttem rá, hogy honnan ismerős maga a név. Valójában az egész albumot nem ismertem, csak két dalt, a címadót, illetve a „Hol vagy nagy szerelem?“ címűt.

Ez utóbbit fel is dolgoztátok, sőt a dal most egyre többet hallható a rádiókban.

Zsolti: Valóban, és ez az első dalunk, amelyet a rádiók sugároznak. Két rádió is felvállalta, a Roxy Rádió, illetve a Rádió 1.

Én úgy látom, hogy az akkori stílus, amiben készült Judy lemeze, illetve a Ti zenei stílusotok között azért van némi különbség.

Zsolti: Nem hinném, hiszen ha megnézed a szerzőket, ott van Lányi Lala a Kozmixból, a Shygys-os J.D., Jakab György, a szövegeknél Orbán Tamás, és ezek a nevek többé-kevésbé a mi albumunkon is visszaköszönnek. Szerintem a stílus, amit képvisel Judy lemeze, az akkori kor modern diszkózenéje, és amit mi játszunk, az a mai kor modern diszkózenéje.

Miki: Nem szabad elfelejteni, hogy albuma 1995-ben jelent meg, a miénk meg négy évvel később. Azóta ennyit változott a zenei stílus. Nagyon sokan a nevünkből ítélve megbélyegeznek, hogy mi szélsőséges house-zenét játszunk. Ez nem teljesen igaz. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen jellegű house-zene jelenti a mai kor diszkózenéjét. Ami három éve a technopartikon szólt, azok manapság a legmenőbb diszkósikerek. Igazából annyira átment ez a dallamos house a diszkókba, a szó szoros értelemben vett diszkózene már nem létezik, annyira keverednek a stílusok.

Zsolti: Ez a nyugati vonulat, amiről a Miki beszél. Ha megnézzük, itt Magyarországon kevés az olyan csapat, amely felvállalná ezt a kinti trendet, a keményebb alapú hangzásvilágot. Itthon pár lépéssel le vagyunk maradva, itt sok minden keveredik, így még a pár évvel ezelőtti dolgok is jelen vannak a diszkókban.

Nem sokkal az első maxi megjelenése után történt egy sajnálatos baleset, aminek következtében az albumotok nem kaphatta meg a kellő reklámot, arról nem is beszélve, hogy e sajnálatos esemény majdnem kettétörte a pályafutásotokat.

Zsolti: ’98 novemberében jelent meg a már említett „Ha táncolsz velem“ című maxi, amelyhez leforgattuk a klipet, és minden ment a maga útján. Úgy volt, hogy ’99 februárjában megjelenhet a lemez, ám december 14-én autóbalesetet szenvedtünk, amely rányomta a bélyegét az együttes további pályafutására. Nyolc hónapig sehol nem léptünk fel, Judy mind a mai napig műtétről műtétre jár. Tavaly júliusban kezdtük el ismét a fellépéseket. Azóta bejártuk az ország diszkóit.

Miki:Ami a lemezt illeti, elég színesre sikeredett, hiszen több szerzővel dolgoztunk. Pl. meghatározó volt a 4 F Club-os Béres Zoli, az ex-Carpe Diem-es Erős Attila, vagy éppen a szövegíró, Orbán Tamás.

Tavaly, az év végén napvilágott látott egy maxi cédé „exclusive dj tracks“ címmel külön a lemezlovasoknak korlátozott, ötszáz példányszámban. Milyen céllal készült? A lemezlovasok kérésére?

Zsolti: Igen, ezt ők kérték. Azért, mert pl. a „Hol vagy nagy szerelem?“ nagylemezváltozata abszolút nem játszható a diszkókban, mivel lassan kezdődik, utána indul be, így nem tudták keverni. Maradt az a lehetőség, hogy levágják az első percet a dalból, így azonban nem az igazi. Meggyőztük a kiadót, hogy erre szükség van, a diszkósok pedig megkapták tőlünk ajándékba.

Szó volt arról, hogy vannak rádiók, melyek játszák a Ti dalaitokat, ezek viszont agyba-főbe, a többi rádióban meg fel sem bukkantok. Ez minek tudható be? Vannak rádiók, melyek zenei koncepciójába nem fér be a Groovehouse zenéje?

Miki: Háromféleképpen kerülhet be egy dal a rádióba. Vagy valakinek dolgozik ott egy ismerőse, vagy nagyon jó a dal, így elkezdi játszani mindenki, de ez utóbbi kevésbé jellemző. Inkább a harmadik módszer az elterjedt, van egy kis rádió, amely játsza, így felfigyel rá a nagy mamut-rádió. Miután már valamilyen szinten sláger válik a dalból, rájönnek, hogy ez nem is olyan rossz, és a nagy kereskedelmi rádió is elkezdi adni. Szóval a kezdő együtteseknek először ezeket a kisebb rádiókat kell megcélozniuk, így tudnak elindulni. Bejutni nehéz, de ha egy dallal bekerülsz, akkor a következőnél nincs probléma, azt már fogják játszani.

Készül a második lemez. Nem kellene ezzel picit várni, hiszen még az első sem futotta ki magát.

Zsolti: Ez érdekes, ugyanezt mondta nekem a minap Hozso a Kozmixból. Mi nem látjuk ezt elsietettnek. Ez azért van, mert az első, a megjelenésekor nem kapott akkora promóciót, mint amit megérdemelt volna. Mi kórházban voltunk, ez főleg annak tudható be. Úgy jelent meg, hogy mi nem is tudtunk róla. Szeretnénk, hogy a második lemez egy összehangolt csapatmunka eredménye lenne, és teljesen profi módon kerülne a boltokba. Amúgy az első lemezt sem felejtjük el, a Csepregi Éva-féle „Párizsi lány“ feldolgozásához a francia fővárosban forgatunk klipet.

A korábban említett szerzőtársak maradnak?

Miki: Ez anyagi kérdés. Mindenki pénzből él, és elég nagy összegbe kerülnek a komolynak számító szerzők. Arra törekszünk, hogy minél kevesebbet kelljen költenünk, mert eléggé kicsi a költségvetésünk. Nem vagyunk annyira ismert, befutott zenekar, hogy a kiadó egy nagyobb összeget a rendelkezésünkre bocsátana. A legfőbb kérdés azonban, hogy ők partnereink-e abban a zenei stílusban, amit mi kitaláltunk, amely felé szeretnénk elvinni a munkát. Körül kell néznünk a külföldi piacon, mi az ami menő, amit be lehetne hozni. Mert ugye ők járnak előbbre, nekünk kell rájuk figyelni és nem fordítva. Ebben teljes mértékben társaink a diszkós barátok, hozzák, megmutatják az újdonságot, hogy nézd valami hasonlót kellene összehozni. Meg nagyon fontos a hangmérnök személye, hogy a dal jól szóljon. Mi a „Ha táncolsz velem“ esetében elkövettük azt a hibát, hogy a dal nem úgy szól, mint ahogy kellene. Ezt belátjuk, de saját hibáiból tanul az ember, így biztos, hogy az új lemeznél már nem fordul elő ilyesmi.

Zsolti: Modern zenét kell játszani, amelynek szövege könnyen megjegyezhető, amit megvesz a diszkó, de ezzel együtt amit megveszel Te is a lemezboltban. Szóval amiből sláger lehet.
 

 
Vissza a tartalomhoz