HunorPress Hírügynökség
Hírek Archívum Sajtóadatbank Szolgáltatásaink

   

Írja meg véleményét a vendégkönyvbe!

Fodor Sándort tegnap József Attila-díjjal tüntették ki

Későn, de nem túl későn

Fodor Sándor 1927-ben született Csíksomlyón. Szerkesztőként dolgozott, előbb az Irodalmi Kiadónál, majd a Napsugár gyermeklapnál (1956-1988). 1990-91-ben a kolozsvári Keresztény Szót szerkesztette. Számos regényt és elbeszélést írt, legnagyobb sikerét az öt nyelvre lefordított Csipike-gyermekregényekkel aratta. A Romániai Írószövetség, a Magyar Írószövetség és a Pen Klub tagja.

HP: - Ha jól számolom, ez a negyedik írói díja. 1966-ban román írószövetségi díjat, majd 1983-ban román akadémiai díjat, a közelmúltban pedig kolozsvári íróegyleti díjat kapott. Mi hozta meg a József Attila díjat?

- Az, hogy öreg vagyok. De, gondolom, tulajdonképpen a Csipike-regényeket tüntették ki a díjjal, amelynek nagyon örvendek, de meg kell mondanom, hogy húsz évvel ezelőtt még jobban örvendtem volna, mivel akkor túlélést jelentett volna, és ösztönzést is. Ebben a korban engem már nem kell ösztönöznie senkinek sem. Későn, de persze nem túl későn jött ez a díj.

HP: - A Csipike-könyveken (Csipike, a gonosz törpe, Csipike és Kukucsi, Csipike, a boldog óriás, Csipike és Tipetupa, Csipike és a Gonosz Ostoba) több nemzedék nőtt fel, a Bábszínház is bemutatta. Mi lesz Csipike további sorsa?

- Természetesen nem hal meg. Jelenleg a Szivárvány című gyermeklap az otthona, ő válaszol a gyermekek leveleire. Én azonban nem a Csipike-regényeket szeretem a legjobban, hanem a Magvető Kiadónál nemrég megjelent Gimbi tábornok című kötetemet, amelyről nyugodtan kijelenthetem, hogy elég jó könyv.

HP: - Visszatérve a gyermekirodalomra: miért vonzotta ez a műfaj?

- Úgy kezdődött a vonzalom, hogy annak idején, 1956-ban, Asztalos István kolozsvári író maga köré gyűjtött néhány pályakezdőt, Bajor Andort, Bálint Tibort, Szilágyi Domokost, Kányádi Sándort, jómagamat és másokat, hogy csináljunk gyermekirodalmat. Ez meg is történt, mivel mindannyiunkat érdekeltek a gyermekek, és azt is tudtuk, hogy az irodalom révén biztosan megtanulják az anyanyelvüket, hogy igénylik a mesét, amelyben sztori is van.

HP: - Immár ötven éve él Kolozsváron. Az önéletírásaiból viszont kiviláglik, hogy a szíve Csíkszereda, Csíksomlyó fele húzza.

- Nemcsak a szívem, hanem az emlékeim, a levegő, minden. Kolozsvárhoz csak egy-két barát és a kislányom sírja köt. Viszont itt maradok, és írok tovább. Még sokat várok az élettől, még sok mindent kellene írnom, és újraírnom a megcenzúrázott régi könyveket. Azt kérem az Úristentől, hagyjon engem élni, ameddig dolgozni tudok.

2001. március 15./HunorPress


Minden jog fenntartva. A honlapon található anyagok másolása, közlése akár egészben, akár részleteiben a HunorPress előzetes írásbeli hozzájárulásához van kötve.