![]() |
![]() |
|||
|
||||
Írja meg véleményét a vendégkönyvbe!
|
Corneliu Vadim Tudor a magyar nyelvhasználat ellen:
A román nacionalisták kampányba kezdtek a magyar nyelv ellen. Corneliu Vadim Tudor, szélsőséges nacionalista pártvezér egyenesen kormányellenes zendülésre biztat. Szerinte a magyar a lovak nyelve". Az ország politikai egyensúlyát veszélyeztető etnikai zavargásokhoz vezet Erdélyben a magyar nyelv használatát lehetővé tevő közigazgatási törvény megszavazása jelentette ki hétvégi sajtóértekezletén Corneliu Vadim Tudor. A Nagy Románia Párt elnöke hevesen tiltakozik" az ellen, hogy a Társadalmi Demokrácia Pártja bevonta a kormányzásba az RMDSZ-t is, amelynek öt alprefektusi tisztséget biztosított Hargita, Kovászna, Szatmár, Maros és Szilágy megyében. Szerinte a kormánypárt ezzel 180 fokos fordulatot tett, amit semmilyen politikai megfontolás nem igazol. Így megnyílt az út Románia megcsonkításához figyelmeztetett, leszögezve, a katonák,a román tanárok, gyermekek, papok, munkanélküliségbe taszított alkalmazottak, újabban pedig a magyar nyelvet nem ismerő közigazgatási tisztségviselők elüldözésével előbb megtisztították a helyet a román elemtől. A következő lépés az lesz, hogy újra időszerűsítik az Európa Tanács 1201-es ajánlását" fejtette ki, hozzátéve, az RMDSZ Románia nemzeti ájulását" kihasználva végül megvalósítja utolsó célját, és Budapest közvetlen ellenőrzése alatt megteremti Hargia és Kovászna megye autonómiáját is. A magyar vezetőket Románia legádázabb ellenségeinek" nevezte. A Nagy Románia Párt joga és kötelessége elmozdítani a gazdasági programmal nem rendelkező nemzetellenes kormányt,amelynek erkölcsi tartása sincs ahhoz, hogy vezesse és képviselje Romániát. Ezért felhívta a kormánypárt becsületes és hazafi" tagjait, hogy a törvényszöveg-egyeztetés alkalmával bojkottálják a lovak nyelvét hivatalossá tevő" törvényt. Egyben megfenyegette a kormánypártot és Iliescut azzal, hogy amint egymaga tönkretette a Parasztpártot és elnökét, ugyanúgy semmisíti meg őket is". Szerinte a Nastase kormány májusig sem marad hatalmon, a kormánypárton belül nagy a forrongás az árulás miatt". Elmondta még, hogy a kormányt új napilapja, a Tricolorul útján fogja naponta bírálatokkal bombázni. Vadim arra számít, hogy a kormánypártban olyan politikusok, mind a magyar egyetem ellen minden eszközzel fellépő George Pruteanu, Liviu Maior, volt ok-tatási miniszter, a román alkotmány atyjának tekintett Antonie Iorgovan, Adrian Paunescu és Sergiu Niculaescu, Ceausescu volt udvari költője és házi filmrendezője" kiállnak majd mellette. Paunescu egyébként máris kihallgatást kért és kapott Iliescutól az ügyben, akit másfél órán át igyekezett rávenni arra, ne írja majd alá jelenlegi formájában a törvényt. Nincs nagyobb szégyen annál, mint tinta útján elveszíteni azt, amit véráldozattal szereztünk meg" nyilatkozta a találkozó után a sajtónak. 2001. január 24./HunorPress |
||
Minden jog fenntartva. A honlapon található anyagok másolása, közlése akár egészben, akár részleteiben a HunorPress elozetes írásbeli hozzájárulásához van kötve. |