![]() |
![]() |
|||
|
||||
Írja meg véleményét a vendégkönyvbe!
|
Interjú Markó Béla RMDSZ elnökkel
Az elszegényedést és a kivándorlást tartják a két legaggasztóbb jelenségnek a romániai magyar választók a saját jövőjüket illetően. Ez a vélekedés az RMDSZ megbízásából, ez év október elején készített felmérésből derül ki. Az ezerfős, reprezentatív mintán végzett kutatásból kiviláglik, hogy az erdélyi magyarok az orvosolandó problémák közül az első négy helyre a magas inflációt, a munkanélküliséget, az életszínvonal csökkenését, valamint a korrupciót sorolják, és csak ezek után következik a magyar nyelv használatának hiánya a közigazgatásban, vagy az önálló magyar egyetem létrehozása. Ezzel szemben megkérdezettek úgy vélik, hogy az RMDSZ-t a Székelyföld területi autonómiájának kérdése mellett leginkább az utóbbi két probléma foglalkozatja. A válaszadók ötven százaléka szerint 1996 óta Romániában a románok és a magyarok között csökkent a feszültség, köszönhetően többek között az RMDSZ elmúlt ciklusban betöltött kormányzati szerepének. Erről a megkérdezettek háromnegyedének pozitív a véleménye, és csak két százalékuk gondolja azt, hogy az RMDSZ szerepvállalása kifejezetten káros volt a romániai magyarság számára. A párt vezető politikusairól már közel sincsenek ilyen jó véleménnyel a magyar választók, hiszen csupán Frunda György (74%) és Markó Béla (61%) népszerűsége haladja meg az ötven százalékot. A párt tiszteletbeli elnökének, Tőkés Lászlónak a véleményét az erdélyi magyarok mindössze 39%-a tarjta többségében helyesnek. Az RMDSZ még így is a magyar szavazatok közel 89%-ra számíthat, ami persze egyáltalán nem meglepő. A kérdőív pártok iránti bizalmat, illetve bizalmatlanságot firtató kérdésére adott válaszokból kiderül, hogy az romániai magyarság majdnem 80%-a bizalmatlan a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párttal (PRM) szemben, de közel ugyanennyien utasítják el Ion Iliescu pártját, a PDSR-t is. Ez azért lehet érdekes, mert Markó Béla, az RMDSZ elnöke nem zárta ki az Iliescuékkal kötendő választási szövetség lehetőségét. HP: Lassan véget ér egy parlamenti ciklus, itt az ideje a mérlegkészítésnek. Az RMDSZ mennyire volt képes megvalósítani az 1996-os választási program ígéreteit? - Koalíciós kormányzás lévén az ígéretek betartása nem csak AZ RMDSZ-en múlott. Az elmúlt ciklus részben sikeresnek mondható, gondoljunk csak a tanügyi törvény módosítására. Ugyanakkor egyik legfontosabb célunkat nem sikerült elérni: továbbra sincs önálló állami magyar egyetem. Ezzel szemben például előreléptünk a nyelvtörvény kapcsán. Ez azt elvileg azt jelentené, hogy azokon a településeken, ahol a magyar lakossság aránya eléri a húsz százalékot, a hivatalokban, és általában a közigazgatásban az állampolgár kérésére a román mellett a magyar nyelv is ugyanúgy használható lenne. Ugyancsak megoldottuk a megoldottuk a kétnyelvű táblák ügyét, de hiányzik még az átfogó kisebbségi törvény. HP: Egy nemrégiben publikált felmérés szerint a romániai magyarságot a kulturális autonómia kérdésénél sokkal inkább foglalkoztatja az életszínvonal romlása, a munkanélküliség, és a korrupció. Az RMDSZ mintha nem foglakozna kellőképp ezekkel a problémákkal, és úgy tűnik, hogy a választók nem ismerik a párt gazdasági programpontjait. - Ismerjük a felmérés eredményeit, és természetesen az RMDSZ-nek is van gazdasági programja. Sajnos az utóbbi időben a párt médiamegjelenése a szükséges mérték alatt maradt. HP: Mostanában egyre többször esik szó a Ion Iliescu vezette Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR), és az RMDSZ választási szövetségéről. Létrejöhet-e a későbbiekben egy PDSR-RMDSZ koalíció? - Nem az fontos hogy melyik párttal lépünk szövetségre, sokkal inkább az számít, hogy mennyire kompatibilsek a programjaink. Amennyiben céljaink megegyeznek, szóba jöhet egy esetleges közeledés is. A kulcsszavak: az európai integráció, valamint a régiók fejlesztése. Amennyiben a Iliescu pártja hajlandó támogatni minket céljaink elérésében, úgy mi is partnerek leszünk a PDSR számára. HP: Mik az RMDSZ legfőbb célkitűzései? - Támogatni szeretnénk az infrastrukturálisan és gazdaságilag elhanyagolt erdélyi övezetek fejlesztését. El kell érni a kisebbségi jogok garantálását, decentralizálni kell a közigazgatást. Az RMDSZ szorgalmazza az egyházi javak visszaszolgáltatását, és természetesen kiáll a magyar egyetem létrehozása mellett. HP: Egy tavasszal készült felmérés szerint az erdélyi magyarság többsége az RMDSZ-t továbbra is a kormányban szeretné látni. De hogy vélekedik erről az RMDSZ elnöke? - A kormányzás egy hatékony eszköz céljaink kivitelezésére, de nem kizárólagos. Nem akarunk csupán azért részt vállalni a kormányzásból, hogy aztán elmondhassuk magunkról, hogy volt idő, amikor több cikluson keresztül is kormányzati pozícióban voltunk. 2000. november 15./HunorPress |
||
Minden jog fenntartva. A honlapon található anyagok másolása, közlése akár egészben, akár részleteiben a HunorPress elozetes írásbeli hozzájárulásához van kötve. |