Gyülekezetek

Az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökétől, dr. Tenke Sándortól nyert megbízatás alapján a Református Theológia Doktorok Kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója az elmúlt év szeptemberében és októberében kezdte meg a drávaszögi és szlavóniai református gyülekezeteiben az úgynevezett gyűjteményi összeírást. Ez az összeírás kiterjedt az egyházközségek ingó és ingatlan vagyontárgyaira. Fényképfelvételeket készítettünk a templomokról, parókiákról, iskolákról, minden egyházi épületről, szakszerű leírás és fénykép készült az úrasztali felszerelésekről. Megvizsgáltuk a könyv- és irattár állapotát. Erre az összeírásra azért volt szükség, mert az 1991-ben kirobbant etnikai háború és az azt követő csaknem öt évig tartó szerb megszállás nagyon sok kárt tett, és sok gyülekezetben pótolhatatlan veszteséget okozott a templomokban, parókiákban könyv- és irattárak anyagaiban, úrasztali felszerelésekben. Az összeírásnak tehát elsődleges célja volt most megismerni a károk és veszteségek mértékét, megállapítani, hogy mi maradt meg az ezen a tájon végigvonuló nagy “vihar” pusztítása után. Az összeírást az Egyházi Néprajzi Szekció következő munkatársai végezték: dr. Molnár Ambrus ny. ref. esperes, vitéz Küllős Imre segédlelkész, dr. Szalay Emőke muzeológus, dr. Csiszár Sarolta múzeumigazgató, dr. Nagy Varga Vera muzeológus és Nagy Anna egyetemi hallgató. Minden munkatárs szakterületéről külön jelentést készített. Az alábbiakból az egyházközségek jelenlegi helyzetéről, az épületek, a könyvtár és a levéltár állapotáról nyerhetünk rövid tájékoztatást.


Bellye (Bilje)

1886-ban 562, 1915-ben már csak 309 lelkes gyülekezet, 1971-ben 205 reformátust tartottak nyilván. A mintegy 3000 lakosú nagyközségben most már csupán 50 református van, azok közül is sokan még mindig menekülésben. A templomot aknatalálat érte, azután 1992-ben felgyújtották, és teljesen kiégett. A templom és a torony fedél nélkül van, belsejében fák nőttek, és gaz verte fel. A régi szép parókiát teljesen kifosztották. A templom nem a háború, hanem az emberi gonoszság áldozata lett, mert ez a szerb okkupáció megszégyeníti a középkori inkvizíciót is, hisz nem csak embereket, de templomokat is éget. A szerb megszállás alatt még a faluba se engedték be az itt szolgáló Csáti Szabó Lajos lelkészt.

A parókián lévő iratokból, könyvekből, berendezésből semmi sem maradt. Az egyik üres szobában a régi “ekklesia vékája” árválkodik.

Csúza (Suza)

1886-ban 877, 1915-ben 785, 1971-ben 294 lelket számláló gyülekezet. Jelenleg 220–250 református lelket tartanak számon. Temploma, a reformáció kori alapokon, 1869-ben épült, 632 ülőhely van benne, hamarosan külső és belső tatarozásra szorul, de használható állapotban van. Parókiája a régi gazdagságot és jólétet idézi. Úrasztali felszerelései megvannak. Irattárát a háború alatt megdézsmálták. A gyülekezet nagyobb része otthon vészelte át a szerb megszállást, de sokan csak mostanában tértek és térnek vissza. Itt van eltemetve Csúza híres református lelkésze, Kossuth papja: Ács Gedeon. A gyülekezet iratárában található egy 1862-ben kezdődött presbiteri jegyzőkönyv Ács Gedeon bejegyzéseivel. Lelkésze Varga György. Az irattár és könyvtár rendbetételén Dékány Zsuzsanna tanárnő munkálkodik, aki Ács Gedeon csúzai feljegyzéseiből tanulmányt készít.

Hercegszöllős (Knezevi Vinogradi)

1886-ban 610, 1915-ben 543, 1971-ben 125 lelkes gyülekezet volt. Drávaszög egyik legrégibb temploma áll itt. Tornyának alapjait állítólag a rómaiak rakták le Krisztus után 300 körül. Mai formáját a XIX. század elején nyerte el, de bizonyos, hogy a XVI. században tágas temploma volt, mert itt tartották 1576-ban a hercegszőlősi zsinatot Veresmarti Illés itteni prédikátor és alsó-baranyai püspök elnökletével. Ma már csak 80–100 református lélek van itt. A hajdani zsinatoknak helyet adó templom vakolata kívül-belül málladozik, ablakai kitöredezve. Siralmas állapotban van, de istentiszteletre éppen használható. Régi anyakönyve 1757-ből és jegyzőkönyvei megvannak. A gyülekezet előtt álló erőfeletti feladat az impozáns, de nagyon lerongyolódott ősi templom külső és belső felújítása. A mostani háború miatt is parányira zsugorodott és egyre fogyatkozó gyülekezetnek ez a terve csak az anyaországi egyházak hathatós segítségével valósulhat meg.


Kopács (Kopacevo)

Kopács 1886-ban 1209, 1913-ban 866, 1971-ben már csak 552 református volt itt. Örvendetes, hogy a jelenlegi nyilvántartás szerint több, mint félezer a reformátusok száma a 800 főt számláló faluban. Temploma 1804–1808 között épült. A háborúban a toronysüveg és a
tetőszerkezet károsodott jelentős mértékben. Impozáns parókiáját többször kifosztották. Az irodai páncélszekrényt az udvarban felrobbantották, és az úrasztali edényeket elrabolták. Az értékesebb iratokat a presbiterek idejében magukhoz vették, és úgy azok megmaradtak, közöttük az igen értékes és pótolhatatlan adatokat tartalmazó, 1754-ben kezdődő anyakönyve is.
A főtéren álló I. világháborús szobor fejét géppuskával szétlőtték, azt a hőstettet a “daliák” a kopácsi magyarok szimbolikus kivégzésének tartották, ami valósággá is lehetett volna. Kettős János kopácsi lelkipásztor is kénytelen volt bizonyos időre elhagyni szolgálati helyét, de haza-hazajárva a kopácsiakon kívül gondozta az elűzöttek közösségét is, amely Baranyából, Szlavóniából elmenekült református hívekből alakult.


Szentlászló (Laslovo)

1886-ban 722, 1913-ban 823, 1971-ben 635 lelket számlált a gyülekezet. 1998 őszén csupán 10–15 magyar református család tért vissza régi lakóhelyeire. Sokan csak hétvégére jönnek a házukat építeni. Így a gyülekezet létszámát megállapítani nem lehet. Most rommá lett temploma a hagyomány szerint az 1218-ban épült templom helyén és annak alapjaira épült 1774-ben. A mellette lévő egykori csinos parókia is teljesen romokban van. Hét éve már, hogy egy őrült eszme pusztító vihara söpört végig ezen a szép, gazdag falun, s magával sodorta évszázadok hagyatékát, a még romokban is felsejlő gazdagságot. Itt, Szentlászlón, ha nehezen és lassan is, újraindul az élet, miután az öt évig szerb kézen lévő, majd a két évig ENSZ-igazgatás alatt álló térség tavasszal visszakerült horvát fennhatóság alá. A templomot befedték erdélyi református
mesterek. 1991-ben, a háború előtt, 440 lukmafizető volt a gyülekezetben – mondja Gajnok Illés pénztáros, aki az utolsó pillanatban az ostromlott faluból kihozta a kelyhet és a keresztelési edényt. Kovács Zoltán kurátor szép emeletes házát, gazdasági épületeit teljesen szétlőtték. 150 lábasjószágot, kombájnjait, traktorait elhurcolták a szerb partizánok.

A faluban nagy építkezés folyik. Még kevesen laknak állandóan ott, de Eszékről és Magyarországról nagyon sokan járnak haza házat építeni. A határban, a kertek alatt, még sok helyen akna van. Alkalmanként istentiszteleteket tartanak – Kettős János, az “Elűzöttek Gyülekezetének” lelkipásztora jár ki ide.
Ifj. Kelecsényi Mihály prédikátor, aki 1895-től 1921-ig szolgált itt, nagyon értékes könyvtárát az egyházra hagyta. Az értékes könyvtár, melyben néhány XVII. századi és sok XVIII. századi könyv is volt, teljesen megsemmisült. Iratai, anyakönyvei, jegyzőkönyvei szintén megsemmisültek. Csupán az 1960-as években kezdődött anyakönyvet tudták kimenteni. A lelkészházaspár, Vajs Tibor és felesége, Fazekas Ibolya, két kicsi gyermeküket biztonságba helyezendő, azzal a szándékkal hagyták el a gyülekezetet, hogy néhány nap múlva visszatérnek. Ez azonban lehetetlenné vált, mert a szerbek tűz alá vették és körülzárták a falut. Bútoraik és minden ingóságuk a háború prédájává váltak.


Vörösmart (Zmajevac)

1886-ban 900, 1915-ben 621, 1971-ben 132 lelkes gyülekezet volt. Alig 6 évtized alatt megdöbbentő fogyatkozás állott be a magyar lakosság létszámában, aminek a fő oka a Baranyában erőteljesen elterjedt egykézés mellett a két világháború is. Jelenleg az egyháztagok
száma 80–100 között van. A menekültek visszatérése még mindig tart. Temploma 1866–1871 között épült. Háborús kár annyiban érte, hogy egy közeli robbanás következtében ablakai kitörtek. Az idő és gondozatlanság következtében galambok tanyája lett. Istentisztelet
tartására alkalmatlan. Kívül-belül felújításra szorul. A hatalmas méretű lelkészlakás a régmúlt gazdagságára emlékeztet, még lerongyolódott állapotban is. A hajdan városi rangban lévő
településnek országos hírű iskolája volt. Az egyház régi könyvei és iratai, részben a megszállás idején, részben még azelőtt, elkallódtak. Néhány jegyzőkönyvet Csúzán találtunk meg. Irattárában 1930-ból való a legrégebbi jegyzőkönyv.

Az iskola kívülről is elhanyagolt, omladozó épületében található egy nagyon értékes helytörténeti és néprajzi gyűjtemény Baranyai Júlia tanárnő fáradozása eredményeként. Az 1970-es években Andrásfalvy Bertalan által megnyitott gyűjtemény pusztulásnak van kitéve. A szerb megszállás alatt többször is feltörték a helyiségeit, és megdézsmálták az anyagot. Jó lenne, ha valamelyik hazai múzeum védnöksége alá vonná a gyűjteményt, hogy a régi baranyai életet és viseletet bemutató anyag ne pusztulna el visszavonhatatlanul. A gyűjtemény értékes darabja egy 1770-ből való prédikációs könyv és a Casseli Biblia 1703-ból.
A gyülekezetnek nincsen lelkipásztora. A szolgálatokat Varga György csúzai lelkész látja el.

A gyűjteményi összeírást a Drávaszögben és Szlavóniában csak részben tudtuk elvégezni. Nem jutottunk el Pélmonostorra, ahol közel 100 lelket számláló gyülekezet él. Az úgynevezett szórványok meglátogatása, ahol többnyire horvát, cseh és szlovák nyelvű reformátusok élnek, szintén elmaradt. A természetszerűen előforduló hiányosságok és a felsorolt gyülekezetek látogatásának pótlására tavasszal még egy újabb kiszállást tervezünk. Az összeírás tapasztalatait összegezve megállapíthatjuk, hogy általában az építésük idejében is túlméretezett, szép nagy templomok és impozáns parókiák hajdani jólétéről és gazdagságáról beszélnek. Ugyanezt idézik az egyházi magtárak, pincék és melléképületek is, nem is beszélve az elhagyatottságukban, lakhatatlanságukban is méltóságteljes paraszti barokk lakóházakról. Ezzel
szemben viszont szinte értelmetlen az a puritán egyszerűség, szinte szegényesség, amit az úrasztali edények anyaga és kivitelezése mutat. Igaz, a régi kálvinisták a reformáció századában sűrűn hangoztatták, hogy nem szükséges az úrasztali edényeknek aranyból és ezüstből készülni. A klenódiumok többsége rézből és ónból készült, alig akad néhány ezüstözött kehely.
Az összeírás során több száz fényképfelvételt készítettünk. Mintegy 10 magnótekercs őrzi az adatközlők értékes mondanivalóját. A tárgyak és épületek szakszerű leírása mellett videofilmen és diaképeken is megörökítettük a gyülekezetek ingó és ingatlan javainak mai állapotát.
Rettenetes múlt árnyéka borul ennek a tájnak református népére. A keserves török századok elpusztítottak sok mindent azokból az értékekből, melyek most tanúi lehetnének a régebbi múltnak. Az első világháború, majd a trianoni kegyetlen békeparancs következménye, a kisebbségi sanyarú sors, a megaláztatás mellett a magyar múlt emlékeinek, emlékműveinek elpusztítását kellett átszenvedni. Majd a második világháború után még sötétebb, még kegyetlenebb idők jártak felettük. Végül az 1991-ben kirobbantott etnikai háború és a szerb megszállás beláthatatlan következményű szenvedéseire gondolva idézzük Sztárai Mihálynak, e vidék magyar reformátorának énekét: “Végy ki immáron e nagy ínségből, pokol köteléből, Hogy Te szent neved magasztaltassék Mi nemzetségünktől...”