Ráduly Róbert

Az erdőkkel kapcsolatos elővásárlási jogról

2001. október 2-án hagyta jóvá a Képviselőház az erdők jogi forgalmáról szóló, 2000. évi 226. számú Sürgősségi Kormányrendelet jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet. A törvénytervezet parlamenti vitája során, az RMDSZ frakció tagjai számos módosító indítványt kezdeményeztek, amelyek jelentős része elfogadásra került. A szakmai műhelymunkát ezúttal is az a csapat vállalta és végezte, amely az erdők kérdésére évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít: Birtalan Ákos, Garda Dezső, Kelemen Atilla, Ráduly Róbert és Tamás Sándor.

Az erdőkkel kapcsolatos elővásárlási jog tekintetében a kiinduló pont megítélésünk szerint igencsak kedvezőtlen volt: a 2000. évi 226. számú Sürgősségi Kormányrendelet értelmében az elővásárlási jog kizárólag és minden esetben az államot illette meg. Anélkül, hogy külön elemzésbe bonyolódnék, bízom abban, hogy minden, a magán és közösségi erdeink iránt elkötelezett Olvasó érzékeli a szóban forgó rendelkezés egyértelmű hátrányát. A feladat tehát az volt, hogy a szövegen itt minden áron változtassunk.

Több heti kemény munka és számos tárgyalás eredményeképpen, az eredetileg az állam javára előírt elővásárlási jogot sikerült a társtulajdonosok és a szomszédok javára fordítani. Azt a tényt, hogy mindez korántsem volt egyszerű, a legjobban az elfogadott megoldás kacifántossága támasztja alá.

Az általános elővásárlási szabály tehát a következő: "a magántulajdonban lévő erdők eladása a társtulajdonosok vagy szomszédok elővásárlási jogának tiszteletben tartásával történik." Ezzel szemben a Polgári Törvénykönyv az elővásárlási joggal rendelkezőket a következőképpen határozza meg: társtulajdonos, bérlő, szomszéd. Ebben a sorrendben! Az RMDSZ-nek egyébként ez volt az egyik fő érve, amellyel sikerült az eredeti változatban szereplő kizárólagos állam általi elővásárlási jogot kilúgoznia.

A fentebb ismertetett szabály alóli kivétel a következőképpen hangzik: "az erdészetért felelős központi hatóság az Országos Erdészeti Egyedáruság révén (RNP), a magántulajdonban lévő erdőalap eladása esetén elővásárlási joggal rendelkezik, amennyiben az az állami köztulajdonban lévő erdőkkel szomszédos, valamint ezekben található".

Az elővásárlási jog gyakorlását az erdők sajátos eladási eljárása teszi lehetővé. Ennek megfelelően az eladó köteles az ajánlatát annál a polgármesteri hivatalnál beiktatni, amelynek közigazgatási területén az erdő található. Az eladási ajánlatnak tartalmaznia kell: az eladó nevét, az erdő kiterjedését és osztályát, a vele kapcsolatos terheket, azt a helyet, ahol az erdő található, az eladás határidőit és feltételeit, beleértve az igényelt árat is. A beiktatás napján a polgármesteri hivatal jegyzője köteles a sajátkezű aláírásával és a hivatal pecsétjével ellátott ajánlatot kifüggeszteni. Az elővásárlási jog már említett címzetteinek az ajánlat kifüggesztésétől számított 30 nap áll a rendelkezésére, hogy írásban jelezzék, amennyiben élni kívánnak elővásárlási jogukkal. A polgármesteri hivatalhoz beiktatott vásárlási ajánlatban a kínált árat is fel kell tüntetni. Amennyiben 30 napon belül több címzett is gyakorolni kívánja az elővásárlási jogát, az eladónak jogában áll az ajánlatok közül bármelyiket választani. Abban az esetben, ha az elővásárlási jogot gyakorlók által ajánlott ár nem felel meg az eladónak, ez az erdőt bármelyik más személynek eladhatja. Ugyanakkor, amennyiben az ajánlat kifüggesztésétől számított 30 napon belül az elővásárlási joggal rendelkezők közül senki sem gyakorolja ezen jogát, az erdőt szabadon lehet eladni.

Befejezésül csak annyit tennék hozzá: mi megtettük kötelességünket. A szöveg Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően Önökön, tisztelt magán és közösségi erdőtulajdonosokon lesz a sor, hogy éljenek is az általunk kiharcolt lehetőséggel… Hinni merem, hogy hozzánk hasonlóan, mindannyiunk javára teszik mindezt.

Azokat büntetik, akik a jussukat akarják

Rendhagyó eset a rétyi közbirtokosságé: nincs erdeje, mivel a Sugás Erdészeti Hivatal természetvédelmi övezetté nyilváníttatta egykori területeit. A régebben más vidékeken, például Bereck határában kimért erdőiket szintén nem adják vissza. Sikerült-e valamilyen megoldást találni ezekre a gondokra? Mindenekelőtt ezt a kérdést tettük fel Dálnoki Lajosnak, a Cserésdomb Közbirtokosság elnökének.

– Réty községben a Cserésdomb Közbirtokosságnak két telekkönyve volt: az egyik Rétyen, a másik meg Szacsván, ahol október 2-án kimértünk 77 hektárt – mondja Dálnoki Lajos. – Tehát egyéves várakozás után van már valamennyi erdőnk. A rétyi 118 hektárunkat három csoportba sorolhatjuk: 72 hektárt a Sugás Erdészeti Gondnokság használ, 5 hektár van a tulajdonképpeni Cserésdombon, ahol a tó melletti, engedély nélkül épített villák találhatóak, s a többi legelő, amit a helyi tanácsnak mértek ki. A 72 hektárt azért nem kaphatjuk vissza, mert az erdészet az 1-es számú törvény megjelenése után azonnal lépett, s a Környezetvédelmi Hivatallal közösen a Román Tudományos Akadémiánál kérvényezték, hogy nyilvánítsák védett területté a rétyi Nyírt. Az említett törvény megjelenéséig a tulajdonképpeni védett terület, amit a Hivatalos Közlöny is igazolt, 48 hektáros volt. Ezt a Réty községhez tartozó újabb 440 hektárral akarták kibővíteni; letették a kérést is, s az akkori miniszter, Romicã Tomescu el is rendelte, hogy ezek a területek nem adhatók vissza tulajdonosaiknak. Egyszeruen kikerülték a helyi tanácsot. Mi jámborul vártuk a törvény alkalmazására vonatkozó rendeletet, miközben fel sem tételeztük, hogy az erdészetnek mi a szándéka.

Dálnoki Lajos nem érti, hogy miért volt szükség védett övezetté nyilvánítani az erdeiket. "A Rétyi Nyír övezetét a múlt század elején kezdték tanulmányozni a tudósok, azelőtt évszázadokon át megőrizte jellegét – panaszolja keserűen. – Soha nem volt olyan rombolás, hogy ritka növények pusztultak volna ki. A 70-es években a rétyiektől elvették ezt a területet (akkor adtak helyette Bereckben erdőt), s lecsapolták a mocsaras részeket, tavakat, hogy vadászterületté tudják nyilvánítani. Fácánokat, dámszarvasokat telepítettek. Nem tudtak meghonosodni, mert a környezet nem volt megfelelő. Nemcsak a ritka növények, a híres tavirózsák, de még a békák is kipusztultak."

– Mikor alakult a Cserésdomb Közbirtokosság?

– 1900. december 8-i a törvényszéki döntés, Bodor Ödön királyi albíró írja alá. A jogutódja meg pontosan 100 évre rá, 2000-ben.

– Mekkora területe volt összesen?

– 78,19 hektára volt Szacsván, de csak 77-et igényeltek most vissza (472-es telekkönyv); Rétyen pedig 118,16 hektár (251-es telekkönyv), innen 117,85 hektárt kértek vissza. A szacsvai rész mind erdő, a rétyiből kb. 82 hektár erdő, a többi legelő.

– Hány örökhagyó volt, s most hány tagja van a közbirtokosságnak?

– 103 család az örökös, de sok esetben a családtagok között is feloszlik a rész.

– Fizetnek-e tagdíjat?

– Nincs tagdíj, de amikor közjegyzői és bírósági illetéket kellett fizetni, akkor tagonként 20 ezer lejt gyűjtöttünk. Abból gazdálkodtunk idáig, s értük el, hogy a közbirtokosság be van jegyezve hivatalosan. Sajnos, mivel nem hagyták jóvá a tulajdonunkat, nem tudtunk pályázni az Új Kézfogás Alapítvány támogatására.

– Milyen jövőt lát a közbirtokosságának?

– Amit az Erdészeti Hivatal tett, nem volt méltányos, s a megyei földosztó bizottság is mulasztott, mikor nem vizsgálta felül a döntést. Ezért pert indítottunk a bizottság ellen. Ráadásul a jóvá nem hagyott területünkön, amelyet természetvédelmivé is minősítettek, fakitermelésbe kezdtek. Ha védett növényekről van szó, hogy lehet úgy dolgozni, hogy lovakkal húzatják ki a fákat, s mindent összetöretnek vele! Azt mondták, a teheneknek azért nem szabad bemenni legelni, mert kitapossák a növényeket. Mi történik akkor, amikor a 4-5 méteres rönköket húzatják? Az erdészetnél azt mondják, hogy ők jobban tudnak a területre vigyázni, mint mi. Míg őseink gondozták, nem borult fel a természet egyensúlya, s nem pusztultak ki a védett növények. Mióta ők a kezüket rátették, minden tönkrement. A nyár folyamán a sepsiszentgyörgyi tévével voltunk kint, s csak egy tóban találtunk tavirózsát.

– A szacsvai területtel milyen terveik vannak?

– Addig tervezni nem tudunk, míg nem vizsgáljuk alaposan meg, milyen üzemterv van érvényben arra a területre. Ezt szakemberek fogják elvégezni. Jó minőségű az állomány, de magas jövedelmet nem tudunk kihozni, talán éppen a költségeinket fogja fedezni. Rétyen egészen más elképzeléseink lettek volna. Hátha a törvényszék igazságot szolgáltat nekünk, ugyanis ez a nagy terület a faluturizmus fellendítése számára ideális volna. Az öthektáros területünkre a polgármester minden jogi háttér nélkül, önkényesen engedélyezte a kis házak építését, egynek sincs építési engedélye. 1996-tól, amióta Csősz Ferenc a polgármester, nem számított a még tisztázatlan tulajdonjog, aki a polgármesterrel szót tudott érteni, építkezhetett, s nemcsak építkeztek, de területet is foglaltak. Pedig a 169-es törvény világosan kimondja, hogy a területfoglalás nem kihágás, hanem bűncselekmény, s 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetéssel jár. Sajnos, Romániában továbbra sem azokat büntetik, akik vétkesek, hanem akik jogos tulajdonukat kérik-követelik vissza. A házikók minden hivatalos engedély nélkül felépültek, s érdekes módon még a villanyt is be tudták vezetni. Itt csoportos összejátszásról, bűnszövetkezetről van szó. Egy jogilag nem létező házba hogy lehet villanyt vezetni?

Dálnoki Lajosból tovább is folyna a panasz, de beszélgetésünket lezárjuk, bízván abban, hogy 1-2 év múlva nemcsak sérelmekről beszél majd, hanem elégtételt is fog érezni.

Cserésdomb Közbirtokosság

Réty, Sepsiszék, Kovászna megye

Lakosság: 1417 fő 1992-ben (1614-ben 37 porta)

Örökhagyó közbirtokossági tagok száma: kb. 100

A közbirtokossági tagok száma jelenleg: 103 család

Egykori erdőterület: 160, 16 ha

Egykori legelőterület: 36 ha

Visszaigényelt erdő- és legelőterület: 194, 85 ha

Jóváhagyott, illetve visszakapott legelő- és erdőterület: 77 ha

Az igazgatótanács tagjai: Dálnoki Lajos – elnök; Maksai Albert – alelnök; Pakucs András – titkár; Nagy Margit – pénztáros; Bukur Béla – erdőgondnok.

Az ellenőrző bizottság tagjai: Barabás Kálmán, Papp Lajos és Nikula Jolán.

Támogatja az erdő-visszaszolgáltatást és a magánerdészeteket

Beszélgetés Pandele Dan főfelügyelővel, a Kovászna megyei Erdészeti Felügyelőség vezetőjével

Aki nem tudja, hol keresse, bizony nehezen bukkan rá erre a nemrég megalakított intézményre. A Környzetvédelmi Hivatal pincéjében van a székhelye, egyetlen nagyobb teremben. Kiírás, irányító nyíl vagy útbaigazító kapus nincs.

Pandele főfelügyelő az első próbálkozáskor ridegen fogad. Sok dolgára hivatkozva arra kér, hogy térjek vissza egy hét múlva. Akkor már készségesebb, de ennek ellenéren akár újságírói kudarcnak is tekinthető ez a beszélgetés, amit hatalmas erőfeszítésekkel sem tudtam igazából az általam kérdésekkel megalapozott mederbe terelni. Pandele úr dagályos mondataival mindig a neki tetsző (mellébeszélő) árban evezett. Egy fontos dolgot viszont megígért: előzetes egyeztetés után hajlandó erdő- és közbirtokossági tulajdonosokkal szervezett találkozókon részt venni, s a gazdákkal elbeszélgetni. De lássuk a beszélgetésünk lecsupaszított lényegét...

– Csernáton Háromszéken az első község, ahol az erdők visszajutottak tulajdonosaik kezébe. A felügyelőség egy ellenőrzésén a közel 500 magántulajdonos java részét megbüntette 500 ezer lejjel az engedély nélküli fakitermelésért, illetve mert nem őriztették a területet, s arra kötelezte őket, hogy az ellopott fa értékét fizessék ki az államnak. Miért kell az államnak kártérítést fizessen a tulajdonos, akinek a saját erdőjéből hiányzik a fa? Miért végeztek pontosan abban a községben ellenőrzést, ahol a magánerdőtulajdon teljes egészében tisztázódott?

– Csernátonban az erdészeti törvény szabályos alkalmazását figyeltük, de ilyen ellenőrzéseket nemcsak a magánerdőkben, hanem az állami tulajdonú területeken is végzünk, s hatáskörünkbe tartoznak a legelők, kaszálók, de még a településeken belüli fás parkok is. A Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Minisztérium megyei kirendeltségeként működünk, létünk sokszor még az állami erdészetet is zavarja, mivel megtöri annak monopolhelyzetét. A csernátoni erdőkből több visszaélést jeleztek. Egyébként teljesen hamis az információja. Az 1-es törvényt még nem alkalmazták Csernátonban, a teljes visszaszolgáltatás még közel sem fejeződött be. Lehet, hogy összeállították az iratokat, de az erdőterületeket még ki kell mérni. Ezt késleltette a 102-es sürgősségi kormányrendelet megjelenése, mely pontosítja a végrehajtás néhány módozatát, viszont a végleges szabályozót még mindig nem közölte a Hivatalos Közlöny.

– Csak Csernátonban végeztek széleskörű ellenőrzést?

– Dehogy; Ozsdolán, Málnáson, Bodzafordulón is, mivel jelezték, hogy súlyos visszaélések vannak az erdőgazdálkodási törvény alkalmazásában. Sajnos az igen kis létszámú munkaközösségünk nem tudta lefedni az egész megyét. Nem olyan könnyű a tulajdonosokat mozgósítani, ugyanis csak az ők jelenlétében végzünk ellenőrző tevékenységet. Őket be kell osztanunk az erdőterületek elhelyezkedése szerint, s sokan nem jelennek meg a kijelölt időpontban. Az ellenőrző testületben részt vesz a helyi önkormányzat, a rendőrség képviselője is. Felkérésünk nem volt hatásos, ezért a rendőrség is küldött a tulajdonosoknak felszólítást, hogy jelenjenek meg a helyszínen. Csernátonban például a 450 magánparcellából csak 180-at ellenőriztünk.

– Miért kell az államnak is kártérítést fizessen a tulajdonos, ha már ő a tulajdonképpeni károsult?

– Az erdőgazdálkodási törvény kimondja, hogy a tulajdonos biztosítja erdőterülete védelmét. Az 1998/96-os kormányrendelet pontosít: az erdőtulajdonosnak kötelező erdőpásztort alkalmaznia. Az erdészeti hivatal minden tulajdonosnak felajánlotta szolgáltatásait. De ugyanakkor az is szabályozva van, hogy a kivágandó fát le kell pecsételtetni, a kitermelés a fafajtától függően meghatározott időszakokban történik. Ha az erdő őrzését a tulajdonos nem biztosítja, a keletkezett kárt neki kell megtérítenie, s ezt az erdő újratelepítését célzó bankszámlára kell befizetni. Az így begyűlt pénz sorsáról, annak irányításáról a minisztérium dönt. Persze, az erdő őrzésére nem muszáj kimondottan erdőpásztort alkalmazni. Lehet az bármely magánszemély, de annak is felelnie kell az erdő épségéért. Ilyen megoldást választottak például Zabolán. Az erdészeti felügyelőség ugyanakkor azt is ellenőrzi, hogy az Erdészeti Igazgatóság szabályosan engedélyezte-e az erdők visszaszolgáltatását, hogy a megfelelő helyre ajánlja-e az erdőterület visszamérését.

– Az Ön által vezetett hivatal az erdőtulajdonos érdekeit tartja-e szem előtt vagy az államét?

– Egy ellenőrzésre, a törvények tiszteletben tartásának felülvigyázására alakult hivatal nem lehet részrehajló. Határozottan támogatom a magántulajdon létrejöttét, a magánerdészetek megalakulását, ha azok életképesek tudnak lenni, s elvégzik maradéktalanul a rájuk háruló feladatokat.

– Mire hívná fel az erdőtulajdonosok, illetve a közbirtokosságok figyelmét?

– Elsősorban a törvények tiszteletben tartására. A magántulajdonnál három tényezőt említenék:

1. Szakszerű erdőgazdálkodást kell folytatni. A munkálatokat be kell ütemezni, tervezni kell, enélkül semmi sem jöhet létre, ugyanis egy erdőt ki lehet pusztítani néhány nap vagy hét alatt, de visszatelepítésére, illetve újra erdővé válására 110 évet kell várni.

2. A szakszerű üzemterv betartása.

3. A polgárok felfogásának megváltoztatása az erdővel kapcsolatosan. Ugyanis az erdő nemcsak azért van, hogy nyomban tarolni kezdjük azt. A fa beszerzésére vannak más lehetőségek is. Lehet vásárolni kereskedelmi társaságoktól, lehet jegyet váltani az erdészettől is, mivel ő is termel ki a tulajdonában lévő erdőkből, de van az intézményeknek, önkormányzatoknak is erdőtulajdona, s vannak a legelőkön, kaszálókon is kitermelésre alkalmas fák.

A közbirtokosságnál is fegyelembe kell venni az első két pontot. Sajnos a pontosító kormányrendelet után 40 napra beígért szabályozó még mindig nem jelent meg, ezért a visszaszolgáltatás üteme is fékeződött.

– Kérem, említsen meg néhány súlyos kihágást, s azt, hogy milyen büntetés von maga után?

– A törvény mindenki számára nyilvános, a Hivatalos Közlöny oldalakon keresztül sorolja a büntetéseket (az 1998. évi 96-os számú kormányrendelet). Az 1993. évi 81-es számú törvény pontosítja, hogyan kell kiszámítani a famennyiséget, s annak értékét, melyet az infláció függvényében módosít az Országos Konkurencia Hivatal.

A 2000. évi 31-es számú törvény egyenként felsorolja a büntetések nagyságát a különféle tettekért.

– Melyek voltak eddig a legnagyobb büntetéseik? Kik követték el ezeket a kihágásokat?

– Nagyságrendben nem tudok érdemben válaszolni, ugyanis a nagyobb kihágásokról a bíróság dönt, s a peres ügyek sokszor évekig elhúzódnak. Jelenleg is 14 aktacsomó van összeállítva, többek között a felső-háromszéki Lemhényből és Kézdiszentkeresztről is. Tudni kell, hogy az Erdészeti Felügyelőség nem büntet, csupán bírságot ajánl, melyet átküld a tett helyszínét ellenőrző erdészethez. A végső döntést is az fogja meghozni.

– Ha egy közbirtokossági erdőben valaki erdei gyümölcsöt, gombát vagy gyógynövényt gyűjt, bűnt követ-e el?

– Ha magának szedi, akkor nem, de ha arról a területről ipari mennyiségben begyűjtőközpontba szállít, akkor igen. Ilyen esetben kell engedély a környezetvédelmi hivataltól, s a közbirtokosságtól, s természetesen szerződéses alapon részesedést kell fizetnie a terület használatáért.

– Mit tehet a tulajdonos, ha tetten éri a begyűjtőt?

– Értesíti a rendőrséget.

– Ez képtelenség a hegy tetejéről, s különösképpen, ha nem tudja azonosítani a tettest. Ugyanakkor még alaposan el is láthatják a baját!

– Más megoldás nincs, jelenteni kell a rendőrségnek, s az majd kinyomozza. Az erdőpásztor segítségét is lehet kérni. A büntetéseket ilyen esetben is a 31-es törvény szerint állapítják meg.

– Végezetül mit ajánl az új erdőtulajdonosoknak?

– Azt, hogy sokkal fontosabb az erdő tartós megőrzése, mint a mértéktelen, mohó kitermelése, amit egyébként a törvény is tilt. Szeretném, ha megbíznának hivatalunkban, mely nem ellenük létesült, hanem a törvényesség megvédéséért. Éppen ezért ismételten felajánlom, hogy ha igényelik, szívesen veszek részt munkatársaimmal fórumokon, találkozókon is.

Lejegyezte: Gazda Zoltán

A megyésítés kárvallottjai

Az ozsdolai közbirtokosság tagjai az 1968-as megyésítésnek "köszönhetően" 1823 hektár erdőt veszítettek el a Bákó megyei Tulnici javára. Ők minduntalan azt hajtogatják, hogy ªtefan cel Mare vajdájuktól kapták azt a területet, de egyetlen papírt sem tudnak felmutatni ezt alátámasztandó. Közben folyamatosan dézsmálják elődeink hagyatékát.

Ozsdola Közbirtokosság

Helység: Ozsdola községközpont (Kézdiszék, Kovászna megye. Közigazgatásilag Hilib falu is ide tartozik).

Alakulás: 2001. január 23.

Lakosság: 3262 fő 1992-ben (1614-ben 154 porta)

Örökhagyók: 1966, közbirtokossági tagok (örökösök) 1650.

Közbirtokossági terület: 4749 hektár visszaigénylés, 4590 azonosítva.

Igazgatótanács: Nyika István elnök, Páll István alelnök, Tóth András titkár, Felcser Ferenc pénztáros, Szabó István erdőgazda.

Nyika István közbirtokossági elnök úgy ismeri a szülőfaluja körüli erdőt, mint a tenyerét. A hetvennégy éves ny. erdőkitermelőt – harminc évig dolgozott az erdőn – ezért is választották meg 2000 januárjában az ozsdolai közbirtokosság élére. A sok utánajárás, kilincselés után úgy érzi, ideje átadni a stafétabotot egy nálánál fiatalabb falusfelének. Az elnökséget csak ideiglenesen vállalta el, de azóta sem volt, akire rábízhatta volna a közbirtokosság ügyes-bajos dolgainak az intézését.

– Olyanok is akadtak szép számmal, akik azt sem tudták, hogy nekik az újraalakult közbirtokosságban örökségük van – mondotta. – Azt mondták nekem, "István, mi nem is tudtunk arról, hogy nagyapánk, édesapánk után örökölhetünk valamit". Mi 2000 elején ébresztgettük az emberek tudatát szerte a faluban, hogy kérjék és ismét kérjék vissza az erdejüket, hiszen ennyivel tartoznak elődeiknek. Nekünk 4749 hektárról van telekkönyvünk, de csak 4590-et igényeltünk vissza. A 149 hektáros különbözetet nem volt, aki visszakérje, több egykori közbirtokos utód nélkül halt meg. Vrancea megyébe az 1968-as megyésítéskor 1823 hektár erdőnk került át, de minderről hiába rendelkezünk telekkönyvvel, semmit sem kaptunk vissza. Ez nekünk nagyon hiányzik, és mi erről nem fogunk lemondani.

– Ez év május 22-én és 25-én Kovács Géza községi polgármester és Páll István közbirtokossági alelnök a szomszédos megyei Tulnici községben járt, ahol második alkalommal a tulajdonjog-megállapító bizottság munkaülésén is részt vett – folytatja a tényállás ismertetését Nyika István.

– Ott kategorikusan elutasították erdővisszaigénylési kérésünket azzal, hogy nem vagyunk jogosultak a telekkönyvileg igazolt erdőrészekre. Elküldték a polgármesterünket az erdészeti hivatalhoz, ahol zárt ajtó fogadta. A tulniciak elutasító válaszát június elején kaptuk meg, és azóta semmi figyelemre méltó nem történt, hallani sem akarnak arról, hogy visszakapjuk egykori közbirtokossági erdeinket. Szerintük ők Nagy István vajdájuktól (ªtefan cel Mare-tól) kapták azokat az erdőket. Ez csak legenda, egy szó sem igaz belőle, de ők bizonyultak erősebbeknek. Az iratcsomót összeállítottuk, de az még mindig nem került a megyei tulajdonjog-megállapító bizottság asztalára, mivel arra vártunk, hogy szülessen végleges döntés arról, hogy mekkora lesz a közbirtokosság által visszaigényelhető felső határ.

Több alkalommal végeztünk ellenőrzést a közbirtokossági erdőkben, és sajnos, el kell mondanom, hogy vágják az erdőt, zavartalanul zajlik a rablógazdálkodás, s mire mi visszakapjuk egykori erdeinket, addig az erdészet eladja azokból a fát.

– Próbáltak-e tenni a falopás ellen valamit?

– Jelentettük például, hogy az ozsdolai Befüggő részen vágják az erdőt, de senki nem intézkedett, a kitermelés tovább folyt. Falra hányt borsó volt a sok ellenőrzés, ránk sem hederítettek. Mi üres zsebbel harcoltunk a tarvágások ellen, a mi számlánkon semmi pénz nem szerepel. Ha visszakaptuk volna az erdőket, akkor úri módon tudtunk volna abból gazdálkodni. Én nem veszítettem el a reményt, ha van igazság, akkor előbb-utóbb a vitatott erdőrészek a mi tulajdonunkba kell hogy kerüljenek, hiszen azt mi elődeinktől örököltük. Úton-útfélen sokan megállítanak és érdeklődnek: Pista bácsi, lesz-e ebből valami, mikor vihetünk haza fát a saját erdőnkből? Ezek olyan kérdések, amelyekre nehéz pontos és kielégítő választ adni, de a reményt nem szabad elveszíteni. Nem szabad meghátrálnunk…

Iochom István

Csernátonban sikerült mindent visszaszerezni

Elsőként Háromszéken

Kovászna megyében Csernáton az első olyan község, ahol ez év márciusában mind a magánszemélyek, mind a község, mind az egyházak, iskolák és a közbirtokosságok visszakapták egykori erdőterületeiket. A községközpontban három közbirtokosságot jegyeztettek be. A birtokba helyezés most van folyamatban, de az is már egy óriási eredmény, hogy sikerült mindent visszaigényelni és elvileg vissza is kapni. Csernáton túljutott a bürokratikus, még mindig nehézkes ügyintézésen, gyakorlatilag a területek kimérése és a birtoklevelek kiállítása van még hátra. Hogyan sikerült mindezt megvalósítani? - kérdeztük a községházán Bölöni Dávidtól, a nagyközség első emberétől, aki "civilben" a felső-csernátoni közbirtokosság elnöki teendőit is ellátja. Övé a szó:

– Kezdjük a rövid áttekintést az általunk visszaszerzett területek nagyságával: magánerdőként községünk lakói most 2210,9 hektárt kaptak vissza, míg a 18-as törvény értelmében már birtokba vehettek 453 hektárnyi erdőt. Emellett a község tulajdonát képező 279,9 hektár erdőt is sikerült visszaszerezni. A három újraalakult közbirtokosság is megkapta az általuk összesen igényelt 553, 85 hektáros jussot. A község magyar történelmi egyházai és iskolái 118,73 hektár gazdáivá váltak. Így községünk lakói – az intézményeket is beleértve – 3573,45 hektár erdőt birtokolnak. E rövid, de annál velősebb összefoglaló mögött kitartó, következetes és céltudatos munka húzódik, hiszen mind a község vezetői, mind a helyi földtulajdonjog megállapító bizottság tagjai, a gazdatársadalom az erdők visszaszerzését tekintette legfontosabb feladatának. Csapatmunkánkat siker koronázta, nagy lépést tettünk meg, ami nem csak gazdaságilag, hanem lelkileg is nagy elégtételt jelent számomra, számunkra. A sok éjszakázás, a sok plusz munka, amit az utóbbi másfél év során "befektettünk", meghozta gyümölcsét. Az is nagy segítséget jelentett, hogy Papp Zsigmond kézdivásárhelyi bírósági elnök engedélyével sikerült fénymásolót vinni a telekkönyvi hivatalba, ahol minden bizonyító iratot sikerült fénymásolnunk. Mi egyszerre tettük le a megyei tulajdonmegállapító bizottság asztalára az összes iratcsomót. Volt, amit visszaadtak, és két esetben kiegészítő iratokat kértek, de végül is elfogadták az általunk benyújtott dossziékat. Nem mondhatom azt, hogy ellenségesen, rosszindulattal kezeltek volna, amibe belekötöttek, az jogos kifogás volt. Az, hogy nincs azóta sem véglegesítve a teljes birtokba helyezés, sajnos, nem rajtunk múlik. A közbirtokosságok által kért és a megyei bizottság által jóvá is hagyott erdős területek és legelők már át is vannak adva a közbirtokossági vezetőknek. Az alsó-csernátoni közbirtokosság által visszakapott erdőben az erdészet szeptember folyamán az első nyilvános árverést is megtartotta. A másik két – a felső-csernátoni és az ikafalvi – közbirtokosság, közjegyző jelenlétében szintén aláírta az erdészet képviselővel az erdők megőrzésére vonatkozó jegyzőkönyvet. Az is sínen van, ki van jelölve, át van adva.

– Miként viszonyult, viszonyul az erdészet a magánerdők kérdéséhez?

– Az erdészet részéről nem tapasztalható semmiféle rosszindulat vagy ehhez hasonló. Minden alkalommal kihangsúlyozzák, hogy ők is azt akarják, jussunk közös nevezőre. Mi egyéves szerződést kötöttünk az állami erdészettel a megőrzésre. Egy hektár erdőért tízezer lejt kell fizetni havonta, ami nem nagy összeg, és ha lopás történik, az erdészet felel. Az üzemterv 2004-ig érvényes. Jelenleg az első és legfontosabb feladat az őrzés, mivel lopják az erdőt, illegális kitermelés folyik. De ha például csemetekapálásra kerül sor, azt már a közbirtokosság a saját tagságával végzi majd el, vagy a tanulókat vonja be ebbe a munkálatba. A mi három közbirtokosságunk nem gazdálkodik olyan nagy erdőkben, mint a csíkiak, tehát nekünk az az érdekünk, hogy minél kisebb kiadással minél nagyobb jövedelmet valósítsunk meg. Ha itt is megalakulnak a magánerdészetek, akkor majd meglátjuk a hogyan továbbot, de vidékünkön egyelőre csak az állami erdészettel lehet szerződést kötni.

– Most, hogy kezükben van az erdő, gondolom, lázasan tervezik a jövőt.

– Erre az évre a községi erdőből 500 millió lejes bevételt terveztünk a helyi költségvetés számára, de ez egyelőre nem jött be, s továbbra is bizonytalan. Egy zabolai keretfűrész-tulajdonos nemrég megkeresett, és azt javasolta, hogy az önkormányzat vele közösen alakítson egy fakitermelő és -feldolgozó vállalkozást. Most ezt a lehetőséget latolgatjuk.

Bölöni Dávidtól azt is megkérdeztük, igaz-e az a hír, mely szerint a megyei erdőfelügyelőség munkatársai büntető jegyzőkönyveket készítettek és az ellenőrzést hamarosan folytatni fogják (ezzel kapcsolatban lásd Pandele Dan felügyelővel készített interjúnkat a 4. oldalon). A polgármester pontosított:

– Márciusban, áprilisban a felügyelőség erdészei a községi erdőket, jobban mondva erdős legelőket ellenőrizték. Ott nem akadtak problémák, de a nyár folyamán a 18-as törvény alapján kimért egyhektáros magánerdőket ellenőrizték. Sajnos, bélyeg nélküli csutakokat találtak. Mivel 1992-ben, ’93-ban az akkori törvények ezt nem tették lehetővé, erdészt nem alkalmaztunk az őrzésre. Csak annyit tehettünk, hogy megfogadtunk egy-egy embert minden faluban, aki kiadta a fuvarlevelet, a bárcát, de az illető nem volt erdőpásztor, ő nem vállalta az őrzést. Eltelt az idő, az idősebb emberek nem is jártak az erdőben, hanem gyakran felhatalmaztak valakiket, hogy vágjanak ki számukra tűzifát. Hogy visszaélések voltak-e vagy sem, azt én nem állíthatom, de tény, hogy törvénytelen vágások is történtek. Akiket ellenőriztek, azok közül a legtöbbnél, a tulajdonosok 80 százalékánál bélyegnélküli csutakokat találtak. Jegyzőkönyvet készítettek, és az illetőket meg akarják büntetni. Nyolc parcellát néztek meg, de hamarosan visszajönnek és tovább folytatják az ellenőrzést, miden magánerdőt megnéznek. Félmillió lejért azért büntetnek meg minden érintett tulajdonost, mert nem őriztették a saját erdejüket, a többi bírság a csutakok átmérője szerint változik. Például egy 80 cm átmérőjű tölgyfa csutakért 17 millió lejes büntetést szabhatnak ki. Erről sokat vitatkoztam a felügyelőség embereivel, de egyelőre nem jutottunk egyezségre, ők ragaszkodnak ahhoz, hogy az illetők fizessék ki a birságot. Ha megbüntetik az embereket 3-4 millióra, elmegy a kedvük az erdőtől. Bízzunk abban, hogy sikerül megtalálni a mindenki számára elfogadható megoldást.

Iochom István

Sport az erdőben

Van egy sportág, melynek bajnokai, versenyzői, kedvelői nagyon találóan mondhatják: stadionunk az erdő. Tájfutás ma a neve, tájékozódási futás volt régebb. Dombon, hegyen, völgyön, síkságon fekszik a tájfutó stadionja, amely mit sem ér... fa nélkül. A fa és az erdő a tájfutó számára annyi, mint úszónak a víz, sárkányrepülőnek a levegő, síelőnek a hó. Erdő és fa nélkül értelmetlen sportággá válik a tájfutás, hiszen a fák "rejtik" azokat az ellenőrző pontokat, ahová a versenyzőnek a térkép alapján el kell jutnia. Noha igaz, vannak városi (tömbházak, középületek között, utcákon, tereken szervezett) tájfutó versenyek is, mi maradjunk a fánál, az erdőnél, mert ott az igazi a tájfutás. Télen, nyáron egyaránt.

A Csíkszeredában élő Csúcs András a romániai, erdélyi tájfutó-sport egyik legismertebb alakja. A téli országos bajnokságokon sokszoros első-, második- és harmadik helyezett, a veteránok (35 éven felüliek) között nyári országos bajnokságot is nyert. Sítájfutásban veterán világbajnok. Az utóbbi 20-25 évben nagyon sok romániai és külföldi versenyen vett részt, két-három tucatnyi országban járt. Felesége, Mónika és nagyobbik fiuk, Klaus is többszörös országos bajnok vagy dobogós helyezett, együtt utaznak a bel- és külföldi versenyekre. A csíki Csúcs család rengeteg erdőt látott Európa-szerte. Akár kétszer is írhattam volna a rengeteg szót, hiszen jártak, szaladtak, versenyeztek rengeteg – vagyis nagyon sűrű – erdőkben is.

A közbirtokosság és a tájfutás között van egy analógia, vagyis hasonlóság: mindkettőnek lételeme az erdő, a fa. Alábbi interjúnkkal az a szándékunk, hogy bemutassuk: hogyan látja az erdőt egy tájfutó? Nem szakmai elemzés, nem tudományos leírás. Legyen hangulatoldó, szórakoztató olvasmány, de azért nem árt jól odafigyelni a válaszokra. Mintha-mintha Európa előttünk járna, előttünk szaladna..., de nem minden területen!

Csúcs András tájfutót kérdezzük.

– Romániában ez idáig volt vita az erdőtulajdonosokkal a versenyek színhelyein?

– Ilyesmit soha nem tapasztaltam és másoktól sem hallottam.

– A közbirtokosságokkal sem lehetnek ilyen viták a területeikre való behatolás miatt?

– Előfordulhat. Sőt én azt hiszem, hogy előbb-utóbb a közbirtokosságok megszabják, hogy lehet vagy nem lehet versenyeket szervezni az erdeikben.

– Zömmel milyen tulajdonú erdőkben szervezik az itthoni versenyeket?

– Nem lehet tudni, ilyen nyilvántartásunk nincs.

– Külföldön?

– Számos államban a tájfutó-térképeken megkülönböztető színezékkel jelölik a magánerdőket. Ugyanazt az egyezményes jelt és színt használják, mint a veszélyes terület – például szakadékok – feltüntetésénél. Ha a tulajdonos kéri, hogy az ő területére ne hatoljanak – ne hatoljunk – be, akkor ezt a kérést tiszteletben kell tartani. A versenypályát úgy jelölik ki a szervezők, hogy a tájfutók útvonalai ne érintsenek magánterületet.

– Fafajta szempontjából milyen erdőkben a legkönnyebb szaladni, versenyezni?

– Bükkös, ahol nincs aljnövényzet.

– És a legnehezebb?

– Fenyves, ahol az ágak vagy száraz gallyak a földig érnek. Nehéz tüskés fafélék és cserjék közt is.

– Talaj szempontjából?

– Ott, ahol sok csalán és szeder van. Nehéz a sziklás, köves talajon is, főleg ott, ahol a sziklát vastag moharéteg födi. A romániai erdők általában könnyebb versenypályának tekinthetők, mint más országokban.

– Hogyhogy?

– Nálunk a települések vagy esztenák, netán üdülők övezeteiben az emberek rendszeresen gyűjtik a rőzsét, gallyat, a száradt fatörzseket. Ezért nagy-nagy területeken viszonylag tiszták az erdők. Sok más államban azonban, hogyha a fa kidől vagy kiszárad, ahhoz nem nyúl hozzá senki. Vagy nagyon ritkán. A fatörzs vagy a sok gally ott korhad az erdő között. Nyugaton rendkívül komolyan veszik az erdei, erdő közeli tűztilalmat. Nem gyújtanak tüzet erdőben vagy erdőszélen. Megfigyeltük: Nyugat-Európában, Skandináviában faszenet visznek majálisra, piknikre, s nagy kiránduló csoportok csak egy-egy kijelölt tűzhelyen sütik a húst. Sorban állnak, nincs minden 40-50 méternyire egy-egy tűzhely, mint nálunk. Nem jellemző, hogy a kirándulók az erdőből gyűjtögetik a gallyat vagy netán fákat vágnak ki. Ezzel részint a faállomány fogyását kímélik, másrészt segítenek megelőzni az erdőtüzeket.

– A tájfutó szerint, milyen állapotban vannak a romániai, erdélyi, székelyföldi erdők?

– Nem tudom, mit mondanak a szakértők, de én azt látom: mindenfelé vágják az erdőt. Azt hallottam: azért, mert bogárvész van. Nem tudom. Elmondok egy esetet. Szovátán, pontosabban a Szováta melletti térségben készültünk egy versenyre. A szervezők kijelölték a terepet, de amire eljött a verseny ideje... Hát mi történt?! Egy jókora terület le volt tarolva. Néhány nap alatt eltüntették az erdőrészt. A környék tele volt mély gépjármű-nyomokkal. Sáros gödrök, csupasz csutakok, szanaszét dobált gallyak. Lehangoló volt... De hadd említsek egy ellentmondást: kívülről, ránézésre a nyugat-európai, skandináviai erdők java része csúnyább, mint a mieink java része. Én ezt ránézésre mondom, nekem ilyen benyomásokat kelt az, ha meglátok egy-egy hazai és egy-egy nyugati erdőt... Ha megválaszthatnám, én nyírerdőben versenyeznék legszívesebben. Romániában ritka az ilyen lehetőség. Főleg a skandináv államokban adódik rá alkalom... Többször említettem Nyugatot, de számomra a legszebb erdő, ahol ez idáig versenyeztem, az Oroszországban, Leningrádtól északra, a finn határ közelében volt. Gyönyörű élmény! Ha nem erdőt kell mondanom, akkor a spanyolországi citromültetvényeken átvezető versenypálya jut eszembe. Ugyancsak szenzációs élmény!

– Metafora vagy tényleg van valós alapja annak, hogy Nyugaton még a fű is zöldebb, mint Romániában?

– Én nem hiszek ezekben a költői kijelentésekben. Szerintem a természetben nincsenek ilyen különbségek. Egy azonban bizonyos: a nyugati államokban nincs annyi szemét az erdőkben vagy általában a "zöldben", mint itt, nálunk. No, így lehet igaz a két zöld közötti különbség. De természeti különbség szerintem nincs.

– Egy tájfutó milyen vadakkal találkozhat a romániai erdőkben?

– Leginkább nyúllal, őzzel, szarvassal, vaddisznóval. Versenyen én más állattal – a madarakat leszámítva – nem találkoztam az erdőkben. Edzésen láttam medvét. Sportoló társaim sem meséltek még különösebb élményekről, netán veszélyekről. A magyarázat egyszerű: a tájfutó versenyek résztvevőinek zsivaja, a mindenféle zaj elriasztja a vadakat, például a medvét, rókát, a farkasról nem is beszélve. És ezek amúgy is főként este, éjszaka járnak. Én egyszer a marosvásárhelyi Somos-tetőn láttam vaddisznót, valószínű, hogy az állatkert vonzotta arra a helyre.

– Tehát nincs ok félelemre a tájfutó versenyeken?

– Én vadállattól nem tartok. Ha valamitől félek, az a pásztorkutya. Főleg akkor, ha sok van belőle!

– A közbirtokosságok és a tájfutók tudnák kölcsönösen használni a térképeiket?

– A közbirtokosságok a tájfutóknak térképpel nem tudnának segíteni. Fordítva viszont lehetséges: a közbirtokosságok felhasználhatnák a tájfutó versenyekre készült térképeket. Ne feledjük: ha jó a tájfutó-térkép, azon még az őzetetők is rajta vannak, nem beszélve a patakokról, hegygerincekről, völgyekről és egyéb domborzati elemekről. Némelyik turistatérkép azonban pontatlan, például láttam olyant, ahol a két völgy és két patak helyett csak egy-egy van feltüntetve. Tájfutó számára kész csőd egy ilyen térkép.

– Vannak a tájfutók között olyanok, akiknek erdész, illetve erdőmérnök a foglalkozásuk?

– Ismerek néhányat.

– Előny számukra a kettősség?

– Ha valaki erdész, az még nem különleges előny a tájfutásban. Főleg azért nem, mert a tájfutáshoz rendkívüli erőnléti felkészültség, futókészség kell, emellett másodpercek alatt, szaladás közben kell "leolvasni" a térképet, használni az iránytűt. De a tájfutásban szerzett ismereteket fel lehet használni az erdész-, erdőmérnök munkában.

– A környezetvédőkkel adódtak viták a tájfutóversenyek miatt?

– Romániában nem. Itt inkább a vadászok, vadőrök panaszkodnak, hogy a résztvevők elriasztják a megszokott telephelyeikről a vadállatokat. Magyarországon azonban készült egy komoly felmérés arról, hogy a tájfutó versenyek milyen maradandó nyomot hagynak egy-egy erdőrész talaján, növényzetében. A következtetés egyértelmű: ahol több ezer résztvevő van, úgy kell felosztani a sok-sok – olykor 50-70 kategória – útvonalait, hogy egy-egy ellenőrző ponthoz ne szaladjanak túl sokan. Ellenkező esetben a 10-15 vagy éppen 20 ezer résztvevő szabályszerű ösvényt ver az erdő talaján, kipusztítva a füvet, aljnövényzetet. Ez az óvintézkedés nagyon komoly. Olyannyira, hogy Skandináviában bizonyos versenyeken nem engedélyezik a videás (szöges) cipők használatát. A résztvevők cipőit úgy ellenőrzik, hogy a rajttól nem messze egy fémlapot fektetnek a talajra. Amikor a versenyző elszalad ott, s néhányszor a fémlapra lép, a szabálytalanság azonnal kiderül. A cipő talpa ugyanis koppan. Csak a gumi, illetve műanyag stopli engedélyezett.

– Ezt Romániában is alkalmazzák?

– Nem, mert fölösleges. Nálunk legfennebb 150-200 résztvevője van egy-egy versenynek, fémszöges cipőik nem tesznek maradandó károkat az erdők talajában, aljnövényzetében. A következő versenyig a növényzet kiújul.

– Székelyföldön mely övezeteknek vannak tájfutó térképei?

– Hargita megyében: Tusnádfürdő, Csíksomlyó, Kirujfürdő, Tolvajostető, Hargitafürdő, Bánffy-fürdő övezete. Háromszéken: Sugás-fürdő, Előpatak övezete. Maros megyében: Somos-tető, Vácmán.

Kérdezett: Botos László

Márk Miklós

Az erdőgazdálkodás bibliája – az üzemterv

Az erdők felújítása

Az utolsó gyérítést követően az erdőben a felújítás pillanatáig egészségi vágásokat végzünk, amikor eltávolítjuk az esetlegesen letörött, elszáradt, kidőlt fákat.

Jól kezelt erdeinkben már csak a gazdálkodási céloknak megfelelő fajhoz tartozó legszebb törzsű egyedek találhatók. A felújítás pillanatában a hektáronkénti – korábbi – több ezer egyedből már csak két-, háromszáz egyed van. Jól fejlett koronájuknak köszönhetően megindul a magtermés, és nagyon aktív a térfogatban való növekedés, vagyis a fatömeg gyarapodása.

A felújítás optimális pillanata az, amikor az erdő magtermő képessége még nagyon jó és a térfogatban való növekedés lassulni kezd. Ez a pillanat nagyon tág határok között mozog a fafajtól, a termőhely minőségétől és az állomány állapotától függően. A vágási életkor meghatározása az üzemtervező dolga, a kitűzött gazdálkodási célnak megfelelően.

Az erdők felújítása kétféleképpen történhetik: mesterségesen és természetesen.

A mesterséges felújítást olyan erdőrészeken alkalmazzuk, ahol a meglévő fafajok nem kívánatosak a felújítást követő fajösszetételben, vagy ha az állományt képező fafajták nem alkalmasak a természetes felújításon alapuló vágási módokra, mint például a lucfenyő. A mesterséges felújítás történhet magvetéssel, csemeteültetéssel vagy dugványozással.

Az erdők természetes felújítása a fák magtermő és sarjadzási képességén alapszik; az erdők felújítását eszerint a lehullott magvakból kikelt csemeték, vagy pedig a levágott fák tuskóiból vagy gyökereiből keletkezett hajtások biztosítják.

A magról felújított erdőt szálerdőnek, a sarjról felújítottakat pedig sarjerdőnek nevezzük. A sarjról keletkezett erdőket, habár kezdetben jóval gyorsabban növekednek, nem lehet idős korig vezetni, és nem lehet értékes választékokat elérni, ezért Romániában már csak az akácnál alkalmazzák a sarjról való újítást.

Mind a mesterséges, mind a természetes felújításnak – bizonyos viszonyok közepette – meg van a maga jogosultsága és ésszerűsége.

Hogy melyiket mikor alkalmazzuk, sokféle tényezőtől függ, éppen ezért az alábbiakban fel fogunk sorolni egy pár szempontot, amelyek egyik vagy másik eljárás mellett vagy ellen hozhatók fel érvként.

A természetes felújítás előnyei és hátrányai

A természetes felújítás egyik előnye, hogy helyes alkalmazásával sok esetben kevés költséggel foganatosítható. Ugyanakkor a természetes úton keletkezett újulatban a csemeték sűrűbben állnak, mint a mesterséges erdősítésekben, a talajt üdébben tartják, s ezáltal a rovarkár jelentéktelenebb. A sűrűn egymás mellett szorongó csemeték közül, a létért való küzdelemben a legfejlettebbek, a legerősebbek válnak ki, és ezekből származik az az erdő, melynek fái egészségesek, szép növésűek, tehát értékesebbek. Ellenálló képességüknél fogva sikeresebben dacolnak mindenféle károsítások ellen, és a talaj termőképességét legjobban megóvják.

A természetes felújítás hátránya az, hogy alkalmazása ez erdőkezelést nehezebbé teszi, mivel az erdők magvetése szabálytalan és beláthatatlan időközökben történik. Ugyancsak hátrányként róható fel, hogy a keletkezett fiatalosok növekedése kezdetben messze visszamarad a hasonló termőhelyi viszonyok között, mesterséges úton keletkezett fiatalosokéhoz képest.

Ugyancsak a természetes felújítás számlájára írható, hogy a faállomány több részletben való kitermelésével, a döntés és szállítás alkalmával az újulat sokszor jelentős sérülést szenvedhet, különösen a meredek és magas hegyoldalakon.

A mesterséges felújítás előnyei és hátrányai

Legfontosabb előnye az, hogy a helyi magterméstől teljesen függetlenül eszközölhető. Csemetekertekkel rendelkező erdőgazdaságoknál az erdőtulajdonos előállíthatja a szükséges csemetéket a megfelelő minőségben és mennyiségben, vagy pedig be lehet szerezni a magvetéshez szükséges magmennyiséget.

Ez az előny fokozódik a mesterséges erdősítéssel kapcsolatos kezelés egyszerűsége végett, mert a kitermelés alkalmával keletkezett vágásterületeket időben és megfelelően ki lehet takarítani és előkészíteni csemeteültetésre vagy magvetésre a kívánt sűrűségben és elegyarányban.

Az ültetés útján keletkezett fiatalos egyedeinek növekedése kezdetben gyorsabb, mint a természetes úton keletkezett fiatalosoké.

Ezekkel szemben a mesterséges felújításnak is vannak hátrányai. A tarra vágott területeken eszközölt erdősítés fiatal, még meg nem erősödött csemetéi minden védelem nélkül állnak szembe az idő viszontagságaival, és ennél fogva gyakran esnek áldozatul a fagynak vagy hőségnek. Nagy mértékben vannak kitéve a mesterséges felújítások a rovartámadásoknak és vadkároknak is.

A mesterséges felújításnál használt csemeték gyakran gyökér és törzssérülést szenvednek az ismételt kiszedés és átültetés, illetve csemetekertekben a kapálások során.

További hátránya a mesterséges felújításnak a jelentős költség, valamint az a tény, hogy a mesterségesen telepített, gyéren nőtt egyedek értékminősége sokkal kisebb, mint a maghullásból keletkezett, többnyire hengeres és eredeti állásukból meg nem bolygatott fáké. Ugyancsak megemlítésre méltó tény, hogy sok helyen hosszú ideig hever a vágásterület a légkör hatásainak kitéve, a talaj termőképessége csökken, sőt gyengébb talajokon nagy mértékben károsodik.

Most, hogy véget ért az üzemtervvel kapcsolatos sorozatunk, arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy tekintettel az erdőkkel kapcsolatos problémák sokrétűségére, a szerkesztőség közvetítésével jelezzék konkrét megoldásra váró gondjaikat, kérdéseiket, amelyek az erdők visszaigénylésével, az erdészetekkel való szerződéskötésekkel vagy az erdőgondozással kapcsolatosak.

Üdvözlendőnek találom a háromszéki Málnás község erdőtulajdonosainak azon igényét, miszerint részt vennének egy erdőgazdálkodást oktató kurzuson. Ezúttal szeretném tudatni, hogy már megtettük az első lépéseket ebben az irányban: felterjesztettünk egy 140 órára kiterjedő leckeprogramot a Mezőgazdasági Minisztériumhoz, jóváhagyás végett. Az ismeretterjesztés anyanyelven fog történni, és előrejelzések szerint decemberben indul a málnási iskolában. Az órákat a sugási erdészetnél dolgozó erdészmérnökök fogják tartani, közöttük jómagam is.

Addig is erőt és békességet kívánok minden jóhiszemű erdőgazdának!

Dr. Garda Dezső

A székely közbirtokosságok a XVI-XIX. században

A közbirtokosság különösen fontos feladatköreként tartották számon a közös kaszálás megszervezését. Negyedfélmegye esetében is a fűvágáshoz való jog szoros kapcsolatban volt a társadalmi státussal. Erről az 1620. évi statútumban a következőket olvashatjuk: "A kaszálás rendében ily módon tartatott: az havas bírói és prókátori ötöd magukkal, lófő negyed magával, veres darabont és szabad székely harmaddal, az ősjobbágy másodmagával és ki nem örökös jobbágy, egyedül".

A XVII. század közepén azonban a társadalmi változásokkal módosulások érzékelhetőek a kaszálási joggal kapcsolatban is, melyeket a közösség az 1666-os évi statútumban pontosított: "Ezekben a havasokban kaszálni a havas bíráknak ötöd magukkal szabad, nemes embernek nyoltzad magával, lófő embernek negyed magával, darabontnak és szabad székelynek harmad magával, örökös jobbágynak másod magával, lakos zsellérnek egyedül".

A kaszálás Szent Lőrinc napján kezdődött, de az 1666-os statútum szerint más napon is történhetett: "Ennek a kaszálásnak ideje Szent Lőrintz napja úgy mind azon által, hogy ha közönségesen meg egyeznek, előbb is meg lehet tehát szabadítani, valamely napot néki praefigálnak".

A Szent Lőrinc nap előtti, vagy az egyezség nélküli kaszálást igen szigorúan büntették. Az 1666-os évi szabályzatban kihangsúlyozzák, hogy "a foglaló Szent Lőrintz napján keletkor szálljon belé, de senki ne foglaljon nap keletnek előtte, ha valaki foglalna, azt a havas őrzők citálják a havas bírák pecsétivel a havas bírák eleibe, érette, a havasból ki vész érette, s naphasadtáig senkinek kaszálni szabad ne légyen, hogy az ünnepnek meg szegése ne légyen, ha valaki kaszálna Törvény szerint meg büntettessék ad Florenum unum".

A kaszálás lefolyásáról a XIX-XX. századi néprajzi adatközlőink is megemlékeznek, melyeket ha összevetünk a XVII. századi forrásokkal, teljesebb képet kapunk a kaszálás folyamatáról. A fűvágáshoz általában augusztus 20-án hajnalban vitték fel a havasba az élelmet és a gereblyét a havasbírák, míg a kaszákat maguk a közbirtokosok hozták magukkal. A kaszálásra jogosultak jegyzékét a havasbírák állították össze, és ugyancsak ők készítették elő a havasszabadítás ünnepét is. Az ünnep ugyanis megelőzte a kaszálást és főleg evés-ivásból állott. A havasbíró az ebédidőben olvasta fel a kaszálók nevét, s egyben kijelölte számukra a kaszálandó részt. A fűvágás a következő napon, augusztus 21-én kezdődött.

A kaszálás egy-másfél napig tartott, melyet a takarás követett, ami általában, jó idő esetén egy hetet vett igénybe. Egy részben két szekér szénát nyertek, melynek minősége jóval felülmúlta a réti szénáét. A csíkiak emlékezetében még a XX. század közepén is nyilván volt tartva, hogy egy-egy havasrész hány részt (egység-ölt) foglal magába: Hosszúhavasban halomköze nyolc részt, Kommendáns és Őrkút 15 részt, Kisvölgy tizenegy részt, Hosszú sarok tizenöt részt, Györffy Ignácé tizennégy részt stb. Összesen 154 részt osztottak ki, ezeket kaszanyéllel mérték meg.

A statútumok szövegei a kaszálással kapcsolatos sajátos esetekkel is foglalkoztak:

1620: "10. Ha valaki ez kívül bele ment, az havasból kiveszett és annak utána könyörgés által annak módja szerint jött bele, mely büntetést mostani időben mi sokaktól floccipendáltatni agnoscálván végeztük, hogy az ki úgy pertinaciter az havasból kiveszésének utána engedelem nélkül kaszálna az mely szénát csinál, az negyedfél megye köziből vesszen és annak felett az mikor potentián maradjon.

11. Ha ki maga oda az havasba kaszálni nem mehetett, nagy szüksége nem volt reája, az részét másnak szabad nem volt eladni, ha eladta, kiveszett az havasból.

12. Ha valaki szénát csinál maga számára és annak utána megismeri, hogy szüksége nem lészen rá, szabad eladni, de úgy, hogy elsőben az negyedfél megyebeli emberekben megkínáljon véle, ha azok közül valaki meg nem veszi, idegennek is eladhatja: de ha valami szín alatt valaki ezt cselekedné, az havasból kivesszen érette."

1666: "9. Ha valaki a havasból kivész, három forinttal állhat bé, ha azt nem deponálna, tsak Contumaciter belé menne, úgy büntetődgyék, mint egy idegen.

10. A bírákban (?) kaszálásnak idején tartoznak ott lenni a Havasba ha tsak ketten vagy hárman lehetnének is, hogy ha valami hatalom, a vagy potentiáruskodás találkozik, az olyan dolgokat törvény szerint el igazítsák.

11. Ha valaki a havasbírák petsétyinek nem engedne, a havasból kivesz érette.

17. Ha valaki kaszálni nem akar menni a maga szükségére, a havasból része füvét el nem adhatya senkinek.

18. Ha szénát tsinál s meg üsmervén, hogy nintsen szüksége reá, a Negyedfélmegyebeli embereket megkínálja vele, ha meg nem veszik, úgy adhassa el más külső embernek".

A kaszálást a takarás, vagyis a szénaszárítás és kalangyába rakása követte. A szénát azonban nem sikerült mindig idejében elszállítani. A közösség tehát reákényszerült arra, hogy a terület felszabadítása után két hetet biztosítson a havas egyik legértékesebb terményének a hazaszállításához. "Szabadítás után marhát, juhot, esztenát tizenötöd napig senkinek nem volt szabad a havasba vinni, hogy a szegénységnek rendét, kalangyáját fel ne dúlják" – olvashatjuk az 1666-os esztendei statútum szövegében.

A csíkiak Negyedfélmegye havasának erdőrendtartásáról a rendelkezésünkre álló okiratokban nem olvashatunk, mivel a közbirtokosság tagjai a faállomány tekintetében nemigen szenvedtek hiányt. Ennek ellenére a közbirtokosság faállományát csak saját szükségletre használhatták tűzifa, épületfa és szerszámkészítés céljából. A XIX. század közepén említett 20 fűrészmalom léte azonban jelzi, hogy az erdők zöld aranyát is értékesítették.

Negyedfélmegye közbirtokosságát 1858-ban felosztották a községek között, felosztatlan csupán a közösség vagyonát alkotó húsz fűrészmalom maradt.

Dr. Zsigmond Győző

A taplógomba-feldolgozás mestersége és művészete

Mi az a tapló, ami lehet egy ütet, és akkor a szólás szerint nem sokat ér? Mi az a tapló, amelyet egy másik szólás szerint, ha a fülébe teszünk valakinek – főképp, ha parázslik – mindjárt fontos valami, olyasmire utal, ami felcsigázza érdeklődésünket? Egy harmadik szólásunk szerint könynyű a gombát letaposni, azaz bántani azt, aki nem tudja megvédeni magát; a tapló, így a tárgyalt két taplóféle, a bükkfatapló (Fomes fomentarius) és a nyírfatapló (Piptoporus betulinus) sem könnyen lábbal tiporható gomba, ugyanis a fán nő, annak a törzsén, gyakran bizony elég magasan.

Sokat elárulnak a taplóról helyi elnevezéseik. Felsorolom a bükkfatapló azon népi neveit, amelyeket terepmunkám során jegyezhettem le szerte a Kárpát-medencében (előfordulásuk gyakoriságának hozzávetőleges sorrendjében): tapló, topló, taplógomba, toplógomba, fagomba, bükkfagomba, bikkfatopló, bikkfatapló, bükkfatapló, toplóu, taplóugomba, csirj...

Van olyan neve is feldolgozott bükkfataplónak, amelyet a kérdésben tájékozatlan turisták adtak neki (szarvasbőr, őzbőr: mert olyanszerű, kellemes, bársonyos tapintású és színű), és olyan is, amelyet a furfangos helybéliek eszeltek ki vendégeik megtréfálására, szórakoztató célzattal; ilyen a rikkantyúbőr elnevezés. Ha a mit sem sejtő vendéget netán az is érdekelné, hogy mi az a rikkantyú, arra is megkapja a magyarázatot az áruikkal "a Holdon is jelenlévő" korondiaktól: "A rikkantyú egy kicsi barna állat a Kárpátokban. A bőréből készült sapka, s ha reggel 4-től 5 óráig használják, jót tesz a férfiasságnak.

Nem indokolatlan akár életmentő taplókról beszélni és az emberiség áldásaként emlegetni főképp a bükkfataplót, legalább ennyire jogos azonban a taplógombákról úgy beszélni, mint a fák "vámpírjairól". Élősködő gombák taplóink (Polyporacae), fonalaik szétterjednek a fa sejtjei közt és sokszor behálózzák az egész fatest anyagát, elszívják a fa tápanyagait. Ennek következtében a fa egyre több része elhal, végül akár az egész fa kiszárad.

A hegyvidéki bükkfaerdőkben nagy kárt okozó bükkfatapló ősidők óta használatos tűz csiholására – a parázstapló (Phellinus igniarius) mellett –, vérzéscsillapításra, különféle, az embernek tetsző s hasznára levő tárgy készítésére. Ellentmondásos lény, mint például az ember. Fontossága viszont kétségtelen. Elsősorban azért, mert egyik építőköve a Természetnek. Nem mellékes, hogy több taplóféle ízletes, sőt gyógyhatású tápláléka az őt ismerő, becsülő embernek (például a kései laskagomba, a Pleurotus ostreatus).

Tudomásunk van róla, hogy a Bakonyban és Sóvidéken élnek, éltek a taplókkal, mint vérzéscsillapítókkal. A bükkfatapló sebtapaszként szolgál olykor ma is a Székelyföldön. Fejfájás, izzadság, sőt aranyér elleni felhasználásáról a mai magyar népi gyógyászatban korondi adatok tanúskodnak.

A Vajdaságban ismert igénybevétele a rovarok (például szúnyogok) elleni füstöléskor. A Székelyföldön a méhek füstöléséhez napjainkban is gyakran használják. A távolabbi franciák, észak-amerikai indiánok pedig a magyarokhoz meg osztjákokhoz hasonlóan használják ugyancsak vérzéscsillapítóként a bükkfataplót.

A bükkfataplót és a nyírfataplót használják fel a sóvidéki Korondon különféle használati meg dísztárgyak készítésére az ottani toplászok.

Korondi toplászok

Régebben az öregek a bikkfatoplót pipatűzre használták.
Mostanság a fiatalok más egyébre használják.
Táskát, sapkát és sok mindent készítenek belőle.
Elviszik és a fürdőkön jó pénzért majd eladják,
Mer a világon máshol sehol, csak Korondon csinálják.

Korondi toplászdalt idéztem (énekelte az 55 éves Máthé Árpád). Szlovákiában, Csehországban, Thüringiában, Ausztriában, Bajorországban, Stájerországban is foglalkoztak taplógyűjtéssel, felhasználással. Főképp hajóépítéshez tömítésnek, valamint tűzgyújtóként meg vérzéscsillapítóként vették igénybe a taplógombát.

Korond érdeme, hogy a taplófelhasználást a népi mesterség szintjére emelte. Adataink alapján itt az 1870-es évek óta honosodott meg ez a többeknek megélhetést biztosító foglalatosság. Legendás hírű alakjai vannak: az első taplógyűjtőként számon tartott boszorkányos Bancza Pali; a mesterség országos, sőt világhírnévnek örvendő művészei, Filep János és Gáll Sámuel. Szívvel, lélekkel, hozzáértéssel dolgozza fel közel 200 személy a bükkfataplót (Fomes fomentarius) és a nyírfataplót (Piptoporus betulinus) ebben a mindenekelőtt fazekasságáról híres faluban. Találékonyságra vall az, ahogyan szerszámaikat mindegyre tökéletesítik, termékeik számát szaporítják.

A toplászás főbb mozzanatai a következők:

I. Gyűjtés. A tapló levágása, leszedése a fákról, begyűjtése az erdőről, a hegyekből.

II. Feldolgozás. 1. Füllesztés. 2. Faragás (taplóhántás, ritkán gyalulás). 3. Nyújtás. 4. Vágás, szeletelés. 5. Vasalás, préselés, nyomtatás. 6. Ragasztás, díszítés. 7. Szárítás. 8. Csomagolás, raktározás.

III. Árusítás.

Akár a gyűjtés, akár a feldolgozás, akár az árusítás történhet közvetlenül vagy közvetve (bedolgozó révén). Mindhárom tevékenységre szakosodtak a faluban. Vannak olyanok, akik csak egyik fajta munkafolyamatot végzik. Igazi toplásznak a taplófaragó, illetve a munka mindhárom vagy legalább első két részét maga végző személy számít.

Ilyen igazi toplász, mégpedig a falu legidősebb toplásza Máthé Vince, aki még a híres Bancza Palit is személyesen ismerte. 1999. november 22-én délelőtt, taplófaragás közben beszélgettem el vele és nagyobbik fiával, Vencellel arról, hogy milyen a toplászélet, milyen volt a rangidős toplász sorsa.

" A leghíresebbet úgy hitták,
hogy Bancza Pali"

– Három esztendőt szolgáltam Székelyvarságba. Kilencesztendős koromba elvittek. Édesapám az első háborúba meghalt volt, ő volt az első, aki meghalt a háborúba a faluból, még 14-be. Vízimalma volt, posztóványolója, a mindennapi kitelt. Maradtunk haton testvérek, gyermekek. A legkisebb karonülő volt, mikor meghalt édesapám, a nagyobbik, miko a gúnyáját hazaküldték, hogy meghalt, elment nanyójához, addig siratta apánkat, hogy beléhalt, lehetett 14-16 éves. A nagyobbik leánytestvérem ement Pestre szolgálni, később Nagyszebenbe szógált, hozzáment egy vasutasfőnökhöz, tífuszt kapott, s ő is meghalt. 37-be akkora árvíz jött, vagy négy méter magas vót, majd mindent evitt. Malomkövet, s ami maradt, mind elosztottuk aztán.

– Mióta toplászik Vince bácsi?

– Ó, hát mit mondjak, hát hogy akkorára fejlődtünk, gyermekkorom óta. Elvittek toplászni az öregek. Az erdőre elvittek magukkal. Volt egy öreg, úgy hitták, hogy Szemes Pali, nem tudta, hogy én is megyek. Ott helybe kifaragtuk a toplót, künn az erdőn. Sokat toplásztunk aztán a kincstári erdőkbe, Szászrégen körül. Addig szedtük, faragtuk a toplót, amíg egy zsák meg nem telt mindenkinek. Csináltunk kalibát. Fát vágtunk, csáklyaszerűséget. Összeraktuk a nagy fákat kereken, forgáccsal béraktuk a likakat, közepén jó tűz vót, olyan meleg vót benne, mind egy házba. Olcsó fekete kávét, cikóriát főztünk. Regge egy darabka szalonnát megpergeltünk. Délkó vót valami hús, puliszkát is főztünk. Késő őssze mentünk inkább toplászni, mikó a többi munka engedte.

– Mikor gyermek volt, kik voltak a híres toplászok?

– A leghíresebbet úgy hitták, hogy Bancza Pali. Aki legelőbb a toplót faragni kezdte, úgy hitták, hogy Bancza Pali. Nagy maszlag ember volt, nagy maszlag posztó öltözetbe járt. A havason telelt. Gergely Sándor erdőpásztorná, aki szentmihályi volt. Vadászni is járt, vót neki olyan káfis puskája. Oda csatlakozott Bancza, elég volt neki, hogy adjanak enni. Ott halt vót meg Hidegaszó területén, az erdőn, ott van a sírja a csemetekertbe. Aki toplászott, aztán mondták, s mondják most is, hogy né, evette Bancza mesterségit, csúfolkodtak így a módosabb emberre, aki toplászni kezdett. Régebb többen foglalkoztak toplóva, most a fiatalabbak kereskedelemme foglalkoznak inkább.

"Arra kellett, hogy sebkötözni"

A postamestert is ismertem. Sovány képű ember volt. Bancza hordta neki a toplót. Olcsón vette meg tőle a toplót. Nem foglalkoztak akko még se a kifaragássa, se a kidolgozássa. Ez a Filep se dolgozta fe, Gáll Samu már igen.

A postamester az gyűtötte és gyűjtette a taplót, alakította, nyújtotta a toplót, de akkor még sapkát nem csinált senki. Arra kellett, hogy sebkötözni, érti-é? A háborúba s ide-oda, a kórházakba azt használták akkor. Első osztályú, me nem gennyesedik meg a test, nem fertőződik a seb, egykettőre begyógyul.

Aztán felfigyeltek rea, hogy mennyire nyúlik, s kezdtek csinálni sapkát, kefetartót, s ilyesmit. Sokan csatlakoztak a toplászokhoz, me biza, aki rászorult, s keze volt hozza, az mind megtanulta.

– Nemcsak a toplóval dolgozik Vince bácsi?

– Nem. Az erdőn faragtuk a talpfának valót. Vótak ilyen cégek, zsidók vállalták fel a munkát, ők fizették, a zsidók. ’62-be aztán ez megszűnt. Az istállóra a zsendelyt is mind mi csináltuk. Meg is tudnánk mutatni a fiammal, Vencivel, csak most nincs meg a szerszám hozzá. Pálpatakán van, aki csinálja most is. Gyermekkoromba szolgáltam a Varságba. Minden este legalább ötszáz darabot ki kellett hornyolni a hornyolóval. Lopni nem mentünk, de valamit örökké kitaláltunk, érti, mive lehet megélni. Vótam határpásztor is, marhákka s juhokka is vótam, majorságga is vótam. Kilenc esztendős vótam, a vizet messzirő kellett hordani a marháknak. Visszakerültem Korondra aztán megtanultam, s kezdtem hajtani a toplászatot. Bátyám tanulta meg előbb a toplászatot, aztán én is belejöttem. Az asszonyok is úgy tanultak egymástó, érzés kell hozzá, s ízlés. Csináltattunk a cigánnya vágókat, legyen mindenféle mintára. Főleg kefetartót, futót, sapkát csináltunk. Övet is, s táskát háromfélét. Kefetartót is két-háromfélét csináltunk. Volt nagy fajta egykarú s egy küssebb, s volt kétkarú is. Újságtartót, gyufatartót, fésütartót is készítettünk. Szentmihályba vótam major, olyan rossz idő is vót, hogy hat kerek hétig a napot nem láttuk az égen; mikor hat hét kitelt, csak akkor láttuk meg a napot. Hideg eső vót, a juhok döglöttek meg a mezőbe.

Kankós pácákka is foglalkozok nyáron.

"A topló nagy segítség vót"

Cserépnyomtatássa is foglalkoztunk egy ideig, már a demokráciába, készítettünk mindenféle dolgot, kecskét, kutyát, őzet, olyan giccs dolgok voltak. Nyolc esztendőt az aragonitgyárnál vótam, öttől. Megnősültem közben. A gyár megszűnt. Közbe vesebajt kaptam, jártam a kórházakat is, de közbe toplásztam is, kellett a megélhetésé. Mentem a kollektívbe is, a bányába is aztán. A földeket elvették 62-be, március ötödikén. Két borjús tehenem vót, s az egyiket evették, kifizették, ahogy akarták. A szekeremet ehúzták, adtak 1500 lejt azért, de sokka többet ért. Egysze a nagyobb gazdákat fogták be a kollektívbe, s aztán a szegényebbeket kényszerítették, aki nem állt, vót úgy, hogy megpallották, ha nem egyéb, mind a lovat. A toplót nem hagytuk akko se, a nyár nem sikerült úgy ahogy ke, a topló nagy segítség vót ennek a korondi népnek, érti-e?

– A toplászok milyen mintákat használnak, van azoknak is nevük?

– Sablonokat használnak, papírra lerajzolják, aztán kifaragják a fába. Nem mindenki tud modelleket vágni. Árpi fiam erre a legalkalmasabb, nagy türelme van ehhez, s jó keze. Főleg cserelapit, szilfalapit, szőlőlapit, herelapit, fűzfalapit szoktak faragni. Egyik asszony szebben kirakja a mintát, mind a másik. 90 százalékban mindenki magának rakja ki a mintát. A modelleket lenézik, hasonlítsák egyik a másikához. Minden fajta dísz ki van verve. Valaki úgy találják, szép lapit rakott ki, ellopják, tudja, a másik is kezdi csinálni aztán, ha lehet, még jobban.

– Hogyan készítették az övet?

– Rózsát tettek egyik végire. Cserelapit, szilfalapit tettek az övre. Belsejibe lámpabél került, vászonba vonták. Több méretbe csinálták régebb, most nem is csinálnak már övet.

– Az egereket mire használták?

– Nem nagy érték, de ördöngölnek velek. A fiatalság ugye, egyik a másikan kacagnak, nincs azon semmi különös, ijesztgetik vele a leányokat. Van, aki ki is tűzi a mejjibe. Kacagnak egyet rajta.

– Hol volt a legnagyobb sikere a toplóáruval?

– Egysze ementem vót, első unokatestvérem vót, akive egysze ementem. Hárman ementünk, ki Pestre. Megérkeztünk a Keleti állomásba, szétnéztünk ott az ócskapiacon, aztán Pestrő bémentünk vót Bácskába. Egy helyen a vendéglőbe tettük a bőröndünket, pakoltunk a kezünkbe amennyi árut lehetett. Megyünk az utcán, egy nagy irodaházba bementem. Fementem az emeleten. Bényitok egy nagy ajtón. Ülnek az asztalnál asszonyok, férfiak. Mondom: "Tessék parancsolni, szép székely kézimunka!" Odajöttek, s a kezembő mindent kivettek. Megyek le, mondom öcsémnek, né, mindent megvettek. Aztán jó vásárt repesztettünk Pesten is.

A szép székely kézimunkának egyelőre csupán a nyersanyagát készíti elő Vince bácsi és fia, Vencel. A kemény kérget faragják le a sarlóhoz hasonlító taplófaragó késsel.

– A toplóba olyan gáz van, fölmelegedik erősen – magyarázza Vince mester. – A tehénjászolba is szokták bétenni, bémelegedik erősen, magába kifúl. Nyáron vót szedve ez, amive most dolgozunk.

És munkálkodtak tovább, nagy hozzáértéssel gyakorolták ezt a világon sehol másutt, csak Korondon honos népi mesterséget, a népi iparművészet eme egyedülálló ágát, vállfaját. Jelentős mennyiségű taplóárut adnak el ma is, noha egyre nehezebb a nyersanyag beszerzése.

Toplászó helyek, piacok

A Kárpátok bükköseiben újabban folyó erdőgazdálkodás nem kedvez a taplóképződésnek. A taplószedők által gyakrabban felkeresett helyek (a Kárpátok romániai gerince végig, úgy 1000-1500 m magasságban): Laposnya (Régenen felül), Leánykamező, Szováta, Maros mente, Görgényi-havasok, Kereszt-hegy, Hargita, Karácsonykő (Piatra-Neamþ) környéke, Borszék, Tölgyes, Bélbor, Szék-patak, Holló (Borszék mellett), Besztercei-havasok, Burgó és környéke, Üvegcsur, Isten széke, Cserna völgye, Petrozsény és környéke, Zsil völgye, Kovászna, Kommandó, Szeszina völgye, Zsilka völgye, Kicsi és Nagy Ciba, Sikaszó, Libán, Ivó, Berecki-havasok, Csíki- és Gyergyói-havasok, Boros mezeje, Bolygó (utóbbiak Varság mellett), Gutin, Máramarosi-havasok, Torockói-havasok, Páring, Retyezát, Vulkán.

A taplómunkák árusításának fontosabb helyei Romániában: Korond, Szováta, Gyilkos-tó, Borszék, Tusnádfürdő, Brassó-Pojána, Sinaia, Predeal, Herkulesfürdő, Félixfürdő, Szaloncfürdő (Slãnic Moldova), Govora, Buzias, Nagyszeben-Dumbráva (Dumbrava Sibiu), Vízakna, Bazna, a Fekete-tenger partja. Magyarországon: Balaton (Balatonfüred, Tihany), Budapest (kőbányai piac), Esztergom.

A taplóáru-választék nem nagyobb, mint régen. Ma már ritkán, illetve aligha készítenek övet, újságtartót, papucsot, párnát, labdát, makkos melldíszt, dohányos zacskót, gyufatartót például. A szokásos kínálat: kalap, sapka (ez utóbbiakat kínálják úgy, hogy "télen fütt, nyáron hütt"), terítő (kerek és ovális), táska, tűpárna, egér, kép, marcisor (egyféle melldísz a márciuska, ajándéktárgy, amelyet tájainkon, március 1-jei szokásukhoz a románok igényelnek), kefetartó. A vevők nem csupán romániaiak és magyarországiak, sok külföldi vásárol a (főleg a Felszegen lakó) toplászoktól. Például Németországba, Franciaországba, Amerikába, Japánba, Svájcba, Törökországba is eljutott a korondi tapló.

Az 1895. évi világkiállításon nagy sikere volt Filep János postamesternek, akihez a toplászat nagyarányú elterjesztése fűződik; portékáját Párizsban, Londonban is vették. Híres régebbi taplótermék-vásárlók: Stefánia trónörökösnő, József főherceg. A toplászok ízlését dicséri, hogy díszítőmotívumaik többnyire egyszerűek, szépek, hagyományosak.

Irodalom:

Csaplovics, Johann 1829, Gemälde von Ungarn II., 107-108.

Ferenczi Géza 1961, Taplófeldolgozás Korondon. Ethn. LXXII. évf. 1. sz. 100-111.

Gáspár Gyula 1944, A korondi taplósok. Búvár X., 2. sz. 61-65.

Gub Jenő 1996, Erdő-mező növényei. Korond, 77-80.

István Lajos 1991, A korondi taplászok mestersége. Honismeret 1. sz. 75-79.

Mautner, K. – Geramb, V. 1932, Steierisches Trachtenbuch. I. Graz

Moinet, Marie-Laure 1997, Les découvertes d’un ethnomycologue. Science & Vie nr. 957. Juin, p. 34.

Molnár Balázs 1943, Tűzgerjesztés taplóval. Néprajzi Értesítő XXXV., 118-121.

Radványi Antal 1912, A székelyföldi taplóipar. A "toplászat" monográfiája. Erdészeti Lapok LI. évf. 17. füzet, 700-710.

Szőcs Lajos 1997, Taplómunkák az árcsói fazekasvásárokon. In: A korondi fazekasvásárok. Árcsó, 1978-1997. Korond, 40-52.

Tófalvi Zoltán 1992, Taplófeldolgozás a Sóvidéken. Hazanéző 1. sz. 26-30.

Zsigmond Győző 1999, "Csak Korondon csinálják" A taplógomba-feldogozás mesterségéről és művészetéről. MESTERség és Művészet, VI. évf.4. sz. 13-15.

Topog a SAPARD

Beszélgetés Pete István szenátorral, a Szenátus
mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdőgazdálkodási
szakbizottságának titkárával

– A tengernyi ígéret ellenére a SAPARD program nem indult be az őszön. Ön, aki még mezőgazdasági államtitkár korában foglalkozott az üggyel, s most a szenátus illetékes szakbizottságának titkára, biztosan tudja, hogy miért?

– 2001 januárjában Románia a többi országgal együtt aláírta a többéves finanszírozási szerződést. Akkoriban a régi kormányzatot, s ezen belül a mezőgazdasági minisztériumot igencsak támadták, hogy nem tartotta be a terminusokat, meg mulasztások vannak a programban. Mindez azonban nem volt igaz. Egy olyan stádiumban adtuk át a SAPARD programot, amikor csak alá kellett írni a szerződést és az intézményrendszer bár effektív még nem, de törvényileg már létre volt hozva. Ezután azonban az addig kiépített rendszert fölborították azzal, hogy elvették a SAPARD koordinálását a mezőgazdasági minisztériumtól és áttették az integrációs minisztériumhoz. Megjegyezném, hogy akkor jómagam ez ellen tiltakoztam. Ezek után újrakezdték az egész rendszer létrehozását, ahelyett, hogy továbbvitték volna azt, amit elkezdtünk, ahol csak az ügynökség akkreditációja maradt még hátra.

– Mit jelentett a rendszer újraépítése?

– Brüsszellel újra kellett tárgyalni az egészet, újra mindent el kellett fogadtatni velük, ezek után mindent újra kellett építeni, és ami a leglényegesebb, elmaradt az akkreditáció. Ha nem így lépnek, akkor már az idei nyárra megszerezhették volna az ügynökségek működésére a jóváhagyást, tehát már ezen az őszön elkezdhették volna a programot, de most, legalábbis meglátásom szerint, csak jövő év utolsó negyedében lehet majd az összegekre pályázni. Pillanatnyilag a Nemzeti Alap működésének jóváhagyását várják, ez hamarabb mint hat hónap nem jön meg. A maga során ez az Alap hagyja jóvá az országos SAPARD ügynökség, majd a területi ügynökségek működését. Ameddig ez nem történik meg, addig nem lehet pályázni. Az a tény, hogy a tizenkét pályázási területet hétre szűkítették, tartalmilag nem változtatott a programon, időben eltolódást azonban okozott, annál is inkább, mert az előbb említett akkreditálásra a szakembereket csak ezután képzik ki. Pontosabban az általunk kiképzettek közül többet félretettek és újjakkal akarják helyettesíteni őket.

– A programra adott pénzösszeggel mi történik? Újraütemezik-e a summákat?

– Az összeg nem vesz el, hanem egyik esztendőről a másikra áttevődik. Az említett szerződés szerint a 2000-2001-ben kiosztásra nem került összegeket 2003 végéig lehet fölhasználni, ha nem történik valami rendkívüli dolog, akkor ezek elvesztésének veszélye nem létezik.

– Az erdőgazdálkodás benne van a megmaradt hét tevékenységi terület között?

– Igen, a hét között ott van az erdészeti tematika is. Többek között pénzt pályázhatnak majd meg az infrastruktúra kiépítésére és fejlesztésére, erdőtelepítésekre, ipari kitermelések létrehozására. Egyelőre azonban nem javaslom a pályázatok elkészítését, hiszen még nem ismertek a kritériumok, feltételek, amely szerint pontozzák majd ezeket. Három szinten történik majd a pályázatok elbírálása – helyi, regionális és országos szinten –, de ameddig nem tudni, hogy hova kell benyújtani, miként kell ezeket összeállítani, milyen szerkezete kell legyen, hogyan kell tálalni, addig nem érdemes erre időt és energiát fecsérelni. Amikor a SAPARD ügynökség valóban létrejött, akkor tényleg hamar el kell készíteni, de addig csak türelemre inthetek. Meg kell mondanom, hogy a pályázóknak nem sok közük lesz a Nemzeti Alaphoz; ez kezeli a pénzt, tartja a kapcsolatot Brüsszellel, gyakorlatilag egy pénzkezelési és ellenőrzési fennhatóság lesz. A pályázóknak az ügynökséghez lesz közük, mert ez lesz az az operatív intézmény, amely magát a programot futtatja. Amíg ez nem jön létre és nem alakulnak meg a területi fiókjai, addig nincs hol pályázni.

– Mit lehet azonban tudni most a pályázati rendszerről?

– Ennek strukturális fölépítése olyan, hogy a pályázó előbb a saját pénzéből elindítja a vállalkozást és időnként a program által elismert költségek felét visszatérítik neki. Tehát ez nem úgy fog működni, hogy jóváhagynak egy pályázatot, s vállalkozás felét a pályázó, a maradék ötven százalékot pedig az Unió állja, hanem időszakonként ellenőrzik majd azt, hogy a vállalkozó miként tesz eleget a szerződésben lévőknek, s ha ezt betartotta, akkor a kiadásainak felét kézhez kapja. Úgy hogy nem csak a pályázatok elbírálását, hanem a summák kifizetését is monitorizálják.

Román Győző

Élet a tízesben

A székelyföldi közbirtokosságok lajstromát böngészve hamar feltűnik, hogy néhány városban vagy faluban négy-öt vagy több közbirtokosság van. Ilyen település a Csíkszeredától 10-15 kilométernyire, Csíkszentgyörgy községben fekvő Bánkfalva is, ahol hat közbirtokosságot találunk: Simonszege, Martonos, Altízes, Ittkétfalva és Kotormány, valamint Bánkfalva. Az első öt közbirtokosság a tízeseknek nevezett falurészeké, a hatodik az egész falué. Vajon előny vagy hátrány ez a széttagoltság? Erre és egyebekre kerestem feleletet a találomra kiválasztott Martonos tízesben.

Könczei Antal a Bánkfalva Martonos Tízes Közbirtokosság elnöke. 1962-ben született, elektrotechnikai középiskolát, majd faipari technikumot végzett. A csíkszeredai traktorgyár alkalmazottja. A falusi-városi kétéltűség nem kíván különösebb magyarázatot, szociológusok és antropológusok rég megfejtették már: Romániában sem városon, sem falunk nem tízes mindenkinek az életminőség, így a bánkfalvi Martonos tízesből el kell járni a gyárba is, az otthoni – háztáji és mezei – munkával együtt "úgy-ahogy" meg lehet élni. Tízesre dolgozni azért persze lehet városon és a falu-tízesben is. Könczei Antal megpróbálja ezt.

Nyolc hektáron gazdálkodik. Az ingázó és magángazdálkodó életmód mellett hittel és jó munkabírással felvállalta a Martonos Közbirtokosság teendőit, küzdelmeit is. "A földet örököltük, nincs más választás, dolgozni kell vele" – mondja, s ez érvényes a szántó, a legelő ("reglő") és az erdő esetében is. Könczei Antal (Tóni) igyekezett összefogásra serkenteni a körzetében lakó fiatalokat, fiatal családokat, házaspárokat, hogy együtt töprengjenek és harcoljanak a közösségi tulajdon – ez esetben a közbirtokossági területek – visszaszerzéséért. Fáradozása nem járt teljes sikerrel. A fiatalok és idősek jelentős hányada meglehetősen közömbös a "szervezkedésekkel" szemben, zömük a lényeget várja: "Mikor kapjuk vissza az erdőt, mikor kell elosztani, mikor megyünk fáért…?!"

Könczei Antal nem tétlenkedett. Néhány segítőjével felkutatta, hol vannak a régi közbirtokossági iratok. Megtalálták a Bánkfalva Martonos Tízes Közbirtokosság ládáját. Szerencséjük volt! Ez Csíkszentgyörgy községben egyedi eset. Megkerült az örökhagyók és örökösök, tulajdonosok névsora. Tudják, hogy a Tízesben kinek mennyi közbirtokossági joga van. Telekkönyvileg, személyre szólóan megvan minden okmány, talán ez a tízes közbirtokosságok egyetlen (?) előnye.

– Előny vagy hátrány egy falut közbirtokossági szempontból is tízesekre (tehát több részre) osztani? – kérdeztem Könczei Antalt.

– A beazonosítás szempontjából előny volt, de általánosságban hátrány, hiszen a bürokrácia, az iratcsomó és a munka halmozódott. Ami máshol egy van és egységes – például a közbirtokossági igazgatótanács –, az Bánkfalván öt, sőt hat is van! Ez kifelé hátrány, befelé pedig… A Bánkfalvához tartozó közbirtokosságok területi határait be kellett azonosítani tízesenként is. Különösebb viták nem voltak, de a papírmunka az papírmunka, meg kellett csinálni. Hála Istennek, az ősöktől, örökhagyóktól származó eredeti térképek pontosak. Meg aztán a természetes határok is segítették az azonosítást: eddig és eddig a patakig, eddig és eddig a hegygerincig, völgyvonalig. A Bánkfalva Martonos Tízes Közbirtokosság hiteles térképe az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből, az 1800-as évek végéből maradt fenn. A száz és valamennyi év alatt a tízes határokon voltak kisebb-nagyobb módosítások, de a tulajdonjog ugyanaz: a bánkfalvi magyar közösségé.

Bákó felé megy a fa

– A Bánkfalvát is magába foglaló Csíkszentgyörgy mögötti, keleti hegyvonulat túlsó oldalán a moldvai Bákó megye fekszik. Voltak területvitáik?

– Érdekes a helyzetünk – mondja Könczei Antal. – A bánkfalvi tízesek közbirtokossági területei a falu mögötti hegygerincig húzódnak, az össz, a falué viszont átnyúlik a gerincen túlra. De tévedés ne essék: azok a területek is Hargita megyében vannak. A diktatúra idejéből származó furaság az, hogy erdészeti, erdőgazdálkodási szempontból a Hargita megye területén fekvő, a mai Bánkfalva Közbirtokosság jogos tulajdonát képező 1500-1700 hektárnyi erdő és erdős legelő "gazdája" a Comãnesti-i Erdészeti Hivatal. Még nem sikerült visszaszerezni azokat a területeket.

A hegygerincen túli területen a völgy "arra, lefelé húzott, akárcsak a fa". Bákó felé viszik a fát egyfolytában. Miközben a jogos tulajdonos, a bánkfalvi lakosság állandó tűzifagondokkal küszködik. Könczei Antal és társai terepszemlén jártak a vízválasztón túlra. Szomorúan, de tehetetlenül látták, hogy mennyi farönk van az utak mentén. Amit a moldvaiak kitermeltek a bükkerdőkből, annak a gallyából is el lehetett volna látni tüzelővel a bánkfalvi lakosságot!

Mindenféle rossz élmény és csalódás ellenére, a bánkfalvi közbirtokosságok nagy örömmel fogadták és üdvözlik a Csíki Magánerdészeti Hivatal (CSMH) szeptember eleji megalakulását. Értékelik Rafain Zoltán vállalkozónak, a csíki Közbirtokosságok Érdekvédelmi Szövetsége elnökének és Tőke István erdőmérnöknek, a Csíki Magánerdészeti Hivatal vezetőjének több hónapos erőfeszítéseit, állhatatos munkáját, szakértelmét.

A CsMH létesítése, törvényes bejegyzése derűlátással tölti el a csíki magán- és közösségi erdőtulajdonosokat. A bánkfalviakat is. Úgy tűnik, hogy az állami erdészet gáncsoskodó, félrevezető, Bukarest felé húzó mesterkedései nem tudták megtörni a tulajdonjogért harcoló helyi, tősgyökeres magyar közösség hitét és erőfeszítéseit. Még a Hargita megyei román nemzetiségű erdészeti igazgató ravaszságai sem tudták elbátortalanítani a közbirtokosságiakat. Az akadékoskodók balkáni kétarcúsága sem tudja megakadályozni őket abban, hogy teljes hittel és erővel küzdjenek igazukért, bízzanak igazukban, s a jogos tulajdonukat, örökségüket visszaszerezzék.

A magánerdészet remélhetőleg rendet teremt: a magántulajdon az magántulajdon, a közösségi (közbirtokossági) tulajdon az közösségi tulajdon lesz ezentúl legalább ezer évig! Az állam kiszipolyozó gyakorlatának véget kell vetni!

Mi lesz a tényleges tulajdonbahelyezés, erdővisszaadás után a bánkfalvi Martonos tízesben? Könczei Antal szerint semmiképpen sem következnek erdőirtások, tarolások, de az örökösöknek joguk van ahhoz, hogy legalább a téli tűzifát megkapják az ősök hagyatékából.

A fafeldolgozásnak nincs hagyománya Bánkfalván, a régi időkben a zsidók kezében voltak a környék fűrészüzemei, a zsidók vásárolták fel a fát a lakosságtól. "Előbb az erdőket kell visszaszerezni, majd elválik, hogy milyen lesz a gazdálkodás" – mondja Könczei Antal, s beszélgetésünk végén még néhány adatot ismertet. A Martonos Közbirtokosság 134 hektár erdővel, erdős legelővel rendelkezik, az örökhagyók száma 53, az örökösöké nem egészen száz. A bánkfalvi tízesek között a 134-53 a legjobb arány. A Martonos Közbirtokosság titkára Bene Kálmán, pénztárosa Bálint Zoltán, erdőgazdája Bálint Kálmán. Bánkfalva közigazgatásilag Csíkszentgyörgy község része, Csinóddal, Egerszékpatakával, Kotormánnyal, Menasággal, Potyonddal együtt.

Botos László

Erdő és nyelv

Kádár Zsombor könyve

1923. július 31-én született a Kovászna megyei Baróton. Középiskoláit Segesvárt, román nyelvű líceumban kezdte és a kolozsvári Piarista Gimnáziumban végezte. Erdőmérnöki oklevelét 1947-ben szerezte Sopronban, majd visszatért szülőföldjére. 1955 óta Marosvásárhelyen él. Erdészeti szaktanárként, gyakorlati tervező mérnökként – mintegy 200 km erdei autóutat és sodronypályát tűzött ki –, majd állami munkavédelmi felügyelőként dolgozott, amikor ergonómiai kérdésekkel is foglalkozott. Tevékenyen részt vállalt a romániai magyar erdészeti erdészettörténeti és munkavédelmi irodalom megteremtésében, újjászervezésében. Tanulmányai a Revista Pãdurilor hasábjain, az Institutul de Documentare Tehnicã különkiadványaiban jelentek meg, megszervezte és irányította a kétkötetes Erdészeti zsebkönyv (1958, 1959) összeállítását és kiadását, melynek hét fejezetét maga írta meg. Legfontosabb munkái: Erdőbecslés (1954), Erdőművelés (Jaszenovics Lászlóval, 1955), Erdővédelem (1956), Erdei és mezei utak (1961), Munkavédelem (1972), Ergonómiai ismeretek (1976, mindkettőt Deák Istvánnal), Magyar-román erdészeti, vadászati és faipari szótár (1979), Székelyföld erdészettörténete (1994), Székelyföldi erdészeti arcképcsarnok (1999), Erdő és nyelv (1999).

Idestova egy éve böngészgetem ezt a roppant érdekes könyvet, amely valóban erre való: böngészésre, bogarászásra, nem pedig egyszerű végigolvasásra. Szótárnak is mondhatnám, hiszen kétségtelenül szótárféle, de témakörök szerint tagolva, s ezeken belül tartva a betűrendet.

A kötet alcíme: Válogatás a Keleti-Kárpátok belső hajlata erdőgazdálkodásának magyar szókincséből. Ebben a belső hajlatban húzódik meg – tudjuk – a Székelyföld. Az összegyűjtött nyelvi, szakmai és néprajzi anyag tehát elsősorban onnan való, különös tekintettel a helyi hagyományokra, sajátságokra, a múlt idők még föllelhető, kikutatható emlékeire A gyűjtés időbeli mélysége és gazdagsága indokolta, hogy a könyv az Erdészettörténeti Közlemények önálló köteteként jelenjék meg, annál is inkább, mert nemcsak szavakat értelmez, magyaráz, nemcsak példamondatokat idéz, hanem eközben bőséges tájékoztatást ad a székelyföldi erdőtájak helyneveiről, térszíni formáiról, fás növényeiről, erdőpusztításról és felújításról, erdőbirtoklásról és rendtartásról, az erdőhasználat különféle eszközeiről, módjairól, termékeiről, s nem utolsósorban az erdők munkásairól, szüntelen figyelemmel a történetiségre.

Sajátos műfajú enciklopédikus gyűjtemény van tehát a kezünkben, amely valójában sokkal több, mint szótár. Nyelvészek is haszonnal forgathatják persze, hiszen mintegy 5000 helyi használatú népnyelvi szót tartalmaz és további 1500 alakváltozatot, köztük sok olyat is, amely nyomtatásban még soha sehol nem jelent meg. Más olvasókat is érdekelhet a könyv – foglalkozásuktól függetlenül –, bárhol a magyar nyelvterületen, de különösképpen a Székelyföldön, amelynek lakóit a kötet Ajánlása – Oroszi Sándor írása – szerint már a múlt századi erdészeti írók is úgy emlegették, mint a leggazdagabb erdészeti múlttal rendelkező magyar népcsoportot". Székely testvéreinknek tehát sokat segíthet ez a tartalmas kötet önmagunk megismerésében és megőrzésében is. De legalább annyit mondhat a más tájakon élő magyar erdészeknek, hiszen lépten-nyomon alkalmat ad az összehasonlításra, az azonosságok és különbségek egybevetésére s az ebből fakadó tanulságok levonására.

Az utóbbi szempontból különösen figyelemre méltó a fahasználati fejezet, a szövegközi rajzoknak köszönhetően is, amelyek mindent azonnal világossá tesznek, akár szerszámokról van szó, akár gallyazásról, választékolásról, darabolásról, hasításról, kérgezésről, faragásról és így tovább. Igen érdekes a közelítés és a szállítás, illetve az erdei fafeldolgozás módjainak, eszközeinek a számbavétele is, továbbá amit – túl a fahasználaton – a székelyföldi mellékhaszonvételekről megtudhatunk.

Elsősorban mégsem erdészeti szakkönyvről van szó. Ezért is mondom: "ától cettig" végigolvasni nemigen érdemes, legfeljebb egy-egy fejezetébe belemerülni. A többit meg kóstolgatni, s örülni minden váratlan felfedezésnek.

Felfedezni való ugyanis van benne bőven. Ezt már annak a több száz forrásmunkának a jegyzéke is jelzi, amelyekből Kádár Zsombor annyi adatot cédulázott ki, hogy az élőszóban összegyűjtött anyaggal együtt ezek az 50 000-es számot is elérik. Mindezt természetesen még egy ilyen vaskos kötetbe sem lehet beleszorítani, nemcsak célszerű elrendezésre volt tehát szükség, hanem fájdalmas rostálásra is. De az anyag java megmaradt – benne 4000 példamondat –, mindenütt pontos hivatkozással, hogy melyik adat honnan való.

A példamondatok egy részét szépíróktól – prózai művekből, versekből – szemelgette Kádár Zsombor. Mondanám, hogy Áprily Lajostól Tamási Áronig, de betűrendben Áprilyt megelőzi Apor Péter, Tamásit pedig követi Újfalvy Sándor, mindkettő a maga nevezetes emlékirataival.

Székelyföldön különös jelentősége volt mindig a "közerdőknek", a közösségi erdőbirtokoknak. Az ezekre vonatkozó szócikkek is felettébb tanulságosak, s manapság nálunk is igen aktuálisak.

Szorít a hely, lassan be kell fejeznem. De hadd soroljak még fel egy sereg tájszót, amelyek különféle fafajú, korú, illetve állapotú erdőre vonatkoznak. Ki-ki próbára teheti magát, hányat ismer fel közülük: bárdos, bénőtt erdő, bojtos, bongor, borítványos, boronaerdő, borsikás, boszlány, bözsön, buháncs, ciheres, cirhe, csadaj, csenger, csere, csereklyés, cserécske, csetenye, csonkás, csönkös, csutkós, derék erdő, eresztevény, élőerdő, gyakor, horvás, lácerdő, lécerdő, likat, lomos, muzsdalos, nyesőfás, patrakonya, romlás, sétinya.

Végezetül Kádár Zsomborról is el kell mondanom legalább annyit, hogy a ’40-es évek elején az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből került ki Sopronba, s kezdte meg erdőmérnöki tanulmányait. 1947-ben szerzett diplomát, majd "tudatosan vállalva a kisebbségi sorsot", visszatért szülőföldjére. Ott főleg erdei szállítópályák tervezésével, kitűzésével, továbbá munkavédelemmel és szakoktatással foglalkozott, s közben jelentős szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. A többi között megírta a Székelyföld erdészettörténetét is.

Vargha Domokos
(Megjelent az Erdészeti Lapok 2001. áprilisi számában)

Túl sok a macska az erdőkben

Erdeimacska-túltengésre panaszkodnak az osztrák vadászok. Egy vadászújság szerint a kóbor macskák számlájára írható az énekes madarak – olykor védett fajtákhoz tartozók – számának csökkenése. Egyetlen macska akár 28 hektárnyi területet is képes "átfésülni".

Az erdő mitológiája

Az ember és az erdő kapcsolata ősrégi. A két lábra álló, majd szerszámokat készítő, gondolkodó-érző ősembert, de az őt követő korok primitív emberét is a legszorosabb létfenntartási függőség kötötte az erdőhöz. Ennivalója és kezdetleges ruházata nagy részét, szerszámai és fegyverei anyagát, valamint a tüzelőjét az erdő adta. Itt keresett búvóhelyet, és itt talált védelemre.

A hajdani őserdők hatalmas árnyai, a titokzatosság, a fény és árnyék játéka, az erdőn élő-járó ember előtt lépten-nyomon előbukkanó örömteli vagy riasztó események az érzelmi kapcsolatok sokaságával toldották meg, illetve színezték a létfenntartási függőség érzését. Így érthető, ha mítoszok, legendák, regék és dalok, ám ezek mellett sötét babonák tarka sokasága is bizonyítja azt az erős és mély kapcsolatot, amely az embert az erdőhöz és a fákhoz fűzi.

Az ember érzelmi megnyilvánulásai természetesen a létfenntartását legközvetlenebbül szolgáló fákra irányultak elsősorban. De csaknem ugyanilyen vonzóerőt gyakorol érzés- és képzeletvilágára egy-egy hatalmas megjelenésű vagy különleges szépségű fa is, amelyet az isteneknek kijáró hódolattal és tisztelettel vett körül.

(Dobay Pál: Mitológiák erdészeti vonatkozásai)
Következik: Erdőtisztelet az ógörögöknél

Szilágyi Ferenc

A romániai magyar erdészoktatásról

A jelen átmeneti időszakban nem csak a tulajdonviszonyokkal tartom érdemesnek foglalkozni, hanem szerintem gondolni kell a jövőre is. Ezt mostanig mindenki elismerte, hogy a jövőben, legyen szó magán vagy állami erdőgondnokságról, szakemberekre mindig szükség lesz.

Ez természetesen úgy az oktatást, mint szakmát is komolyan foglalkoztatja, mivel a jelenben nem egy olyan eset ismert, hogy viszonylag fontos beosztásokban nem megfelelő végzettségű emberek vannak. Konkrétan egyes helységekben a kerületvezető (brigádos) végzettség szempontjából nem is erdész szakember, hanem például öntő-almérnök. Lehet hogy közben elvégzett ilyen-olyan tanfolyamot, ami mégsem ugyanaz, mint aki céltudatosan erdész akar lenni, és mondjuk, elvégzi a szakközépiskolát, csak éppen nem tud elhelyezkedni a szakmájában.

Az a tény, hogy a fiatal végzettek számára nincs lehetőség saját szakmájukba dolgozni, természetesen elrettenti a szülőket is egy adott pályától. A jelenben ez van az erdész szakmával is; a fiatalok látják, hogy képtelenek végzettségüknek megfelelően állást kapni. Emellett az a tény is, hogy sok helyen a "zöld ruha" lejáratta magát az erdőtulajdonosok előtt, és emiatt a szülők nem szívesen adják erdész-osztályokba a gyermeküket.

A másik fontos tényező, ami az erdészoktatást érinti, pontosan innen származik: az erdészeti osztályok színvonala évről évre csökken. Nemcsak, hogy csökken, hanem egy pár év múlva egyáltalán nem lesznek sem Csíkszeredában, sem Székelyudvarhelyen magyar tannyelvű erdészeti osztályok, ami a szakmai utánpótlás hiányát fogja eredményezni a Székelyföldön.

A harmadik tény, amit megfigyeltem, az, hogy tanítványaim közül csak azok tudtak – mondjuk – az állami erdőgondnokságokhoz kerülni, akik tanulás szempontjából a leggyengébbek voltak, de az illető állami erdőgondnokságon nagy volt a szüleik befolyása. Ezen megállapításomat – ha muszáj – nevekkel is alá tudom támasztani. Ide kívánkozik egy Hargita megyei erdőgondnoksági igazgató kijelentése (elhangzott az Udvarhelyszéki Közbirtokossági Szövetség egyik ülésén), miszerint "az államnál dolgozik minden jó szakember, aki nem náluk dolgozik, az nem vált be, más szóval nem erdőgazdálkodásra való szakember".

Ez a kijelentés az állami erdészek részéről sértő azok számára, akiknek mondjuk nincs ismeretségük vagy rokonságuk az állami erdészetnél és akárhányszor jártak az igazgatósághoz, mindig csak ködösítésben és alaptalan ígéretekben volt részük, hogy majd lesz állás, hirdetnek versenyvizsgát stb. Ha szerveznek is versenyvizsgát, azok nincsenek meghirdetve olyan szinten, hogy aki mondjuk a tanügyben kénytelen dolgozni, az is idejében tudomást szerezzen a vizsga időpontjáról, és ideje legyen összeállítani a szükséges aktákat.

A fentiekből kiderül, hogy Hargita megyében az erdőgondnokságok egy zárt közösséget alkotnak, ahol nincs nagyon helye sem fiatal szakembernek, sem olyan szakembereknek, akiknek nincs közeli rokonuk az állami erdészet berkeiben. Erre is konkrét példákat tudok felmutatni, ha kell.

Az erdészoktatásra visszatérve, a következőt állapítottam meg: az állami oktatási reform legalább 50 évvel megelőzi a gazdasági átalakulást. Ez érvényes az erdészeti szakemberképzésre is. Az új kerettantervekben az erdész-szakmai képzés a XI-XII. osztályban valósul meg, heti kb. 10 óra keretén belül. A IX.–X. osztályban általános technológiákról kapnak fogalmat a tanulók, és valamelyest megismerik a gazdasági élet legfontosabb mechanizmusait. Ugyanakkor a kerettanterv biztosít az iskola számára néhány választható órát, amelyekre az adott helyi közösségek érdeklődési köre alapján kell összeállítani a tananyagot. Ez lenne az úgynevezett helyi kezdeményezés. Továbbá ha valamelyik diák egy adott szakterületen belül tovább akarja szakosítani magát, még jár egy évet, amely során csak az adott szaknak megfelelő területeket tanulmányozza alaposan.

A tanügyi reform egyik előnye a romániai magyarság számára, hogy a magyar anyanyelvű diák az általa választott szakmát magyarul tudja elsajátítani. Az elmúlt 10 év egyik legnagyobb sikerének könyvelhetjük ezt el. Ennek hatására minden székelyföldi iskola, ahol magyarok tanulnak, indított magyar nyelvű osztályokat, így lehet magyarul erdészetet tanulni. Sajnos, egyrészt a gyereklétszám állandó csökkenése, másrészt a szakma iránti érdeklődés hanyatlása végett oda kerültünk Székelyudvarhelyen, hogy mintegy három év múlva megszűnik a magyar tannyelvű erdészoktatás. Ami oda vezet, hogy ha valaki erdész szakmát akar tanulni, az vagy Magyarországon fogja magyarul tanulni, vagy itthon, de ez esetben olyan iskolában, ahol csak románul oktató tanárok vannak, tehát a szakmát is románul fogja megtanulni. Ennek az lesz a végeredménye, hogy a magyar anyanyelvű erdészek egymás között a szakmáról kifogásolható magyarsággal fognak beszélni. Ami már megfigyelhető, ha az oly gyakran használt kifejezésekre gondolunk, mint: "partida", "populációs fa", "bon de lucru", "borderó", "szubparcella", "parcella", "brigadér" stb.

FIGYELJÜNK EGYMÁSRA

Felgyorsulhat az erdők visszaadása címmel szeptember 1-jén közölt reménykeltő írást a Hargita Népe, amely idézi Ioan Micu erdőmérnököt, aki elmondta, "egyetért azzal, hogy az erdők visszaszolgáltatásának folyamatát gyorsítani kell, és mivel a földtörvényt módosító kormányrendelet alkalmazási szabályzói hiányoznak, enélkül kell ezt megtenni". Az igazgató elmondta, értesülései szerint tűzifahiány jelentkezhet a lakosságnál, mivel az erdészet nem bélyegez fát, de az erdő még nincs a tulajdonosok birtokában. Ezért áthidaló megoldásként javasolja, hogy a közbirtokosságok kössenek néhány hónapra még szerződést az erdészettel, amíg a magánerdészeti hivatalok megszervezése be nem fejeződik. Azután átvehetők a területek, de addig is lehet tűzifát kibélyegezni a lakosság számára. Az erdővisszaadás megkönnyítése érdekében azok a perek, amelyek azért indultak, mert a közbirtokossági tagok egyenként 10 hektárnál nagyobb területet kaptak vissza, megszűnnek, hiszen a módosítás szerint a felső határ 20 hektár" – írja a lap.

Magánerdészet

Szeptember 6-án örömteli, mondhatni szenzációs cím volt olvasható a Hargita Népe első oldalán: Megalakult a Csíki Magánerdészeti Hivatal. Tőke István erdőmérnöknek, a hivatal vezetőjének a szavai már az eseményről beszámoló írás elején felhívják a figyelmet: " Ez természetesen nem egy magánérdekeket szolgáló vállalkozás, hanem a közbirtokosságok saját szerve. Nem profitorientált, hanem szolgáltatásokat végez tagjainak, ezért fenntartása is olcsóbb. A gazdálkodás természetesen továbbra is az erdészeti szabályoknak megfelelően történik, de minden megvalósítás, beruházás a közösségé marad. Azt viszont el kell mondani, hogy senki se számítson gyors meggazdagodásra az erdőkből, inkább egy biztos jövedelem kiegészítésére". A lap idézi Rafain Zoltán vállalkozót, Hargita megyei tanácsost, a Tusnád Közbirtokosság és a Csíki Közbirtokosságok Érdekvédelmi Szövetsége elnökét, aki szerint az erdészeti igazgatóság csak az utóbbi időben kezdte komolyan venni a magánerdészetet, és még mindig vannak olyan hangok, hogy a magánerdészetből nem lesz semmi. "Ez az út járható, és mi szívesen látjuk az erdészeket. Ha valaki azt gondolja, hogy ezt nem kell elsietni, ahogy még hangoztatják most is az állami erdészetnél, mi nem vállaljuk a felelősséget azért, hogy munka nélkül marad" – nyilatkozta a lapnak Rafain Zoltán, aki furcsának tartja azt is, hogy az állami erdészet tűzifahiányra hivatkozva igyekszik erdőgazdálkodási szerződéseket kötni a közbirtokosságokkal, hisz a fabélyegzést (anélkül is) meg lehet oldani. Rafain Zoltán nehezményezi, hogy bár a hivatal számára minden szükséges engedélyezés megtörtént, az állami erdészet jogászai kétségbe vonják a magánerdészet törvényességét, és tovább folynak a közbirtokosságok elleni perek.

Erdészek az erdőért

Tusnádfürdőn tartotta alakuló közgyűlését az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztálya. Szeptember 20-án délután mintegy ötven erdőmérnök, technikus és erdővel foglalkozó szakember alapította meg a szervezetet, melynek elnökévé Szakács Sándort, az egyik székelyudvarhelyi erdészeti hivatal vezetőjét választották.

Ezen a megbeszélésen csak székelyföldi (sepsiszentgyörgyi, erdővidéki, csíkszeredai, gyergyói és udvarhelyi) szakemberek vettek részt, de terveik között szerepel az egész Erdélyre kiterjedő szakosztály megszervezése.

(Udvarhelyi Híradó)

Ész nélkül vágják az erdőket

Főleg Ditró és Tölgyes környékén, ahol "bandákba" verődve, fényes nappal lopják a fát szégyentelenül, mondta Adrian Nãstase szeptember 21-i telekonferencián. Kijelentette: ezentúl az összes kitermelt fán kötelező módon rajta kell lennie az ellenőrző pecsétnek. Itt említette a demokrata pártot, amely úgymond "hasznos útmutatásokkal" terheli a kormányt, holott a demokrata-parasztpárti kormányzás idején ők maguk is cinkosok voltak az erdők kirablásában. Kérte, frissítsék fel az emlékezetüket, s ne feledjék el, ki vezette a Romsilvát, s mit tettek négy esztendőn keresztül. Majd aztán jöhetnek a tanácsokkal, jelentette ki a miniszterelnök.

(Bihari Napló)

Egyezség Erdőszentgyörgyön

Szeptember végén kötötte meg a szerződést a Romsilvával az Erdőszentgyörgyi Erdőtulajdonosok Egyesülete. Az újonnan létrejött társulásokhoz minden, a községhez tartozó erdőtulajdonos csatlakozott. A szerződés értelmében az erdészeti hivatal tehát kipecsételheti a közösen kezelt erdőkből a fákat, de azt az egyesület részvételével lehet csak árverés alá bocsátani. A magántulajdonban levő erdőkön kívül a helyi tanács tulajdonába került 234 hektár erdő, amelyet a tanács – az egyesülethez hasonlóan – az erdészeti hivatal gondjaira szeretne bízni. A község területén levő erdők nagy hányadát, mintegy 840 hektárt nem sikerült visszaigényelni, így az továbbra is az állam tulajdonában marad.

Győzelem Nyárádremetén

Október 1-jén a marosvásárhelyi Erdészeti Igazgatóságon Nyárádremete polgármestere aláírta a szerződést 10 ezer hektárnyi erdő és legelő átvételére, amely egykor a marosszéki, a remetei, a deményházi és a köszvényesi közbirtokosság, illetve a helyhatóság (120 ha) tulajdonát képezte, s most újra visszakerül a község lakóinak a birtokába. Birtók György polgármester elmondta, hogy egyelőre az erdészeti hivatallal kötnek szerződést, majd megalakítják a saját erdészetüket, amely a közbirtokossági erdőket fogja kezelni a község lakóinak a javára. A faluvezetés tervei között szerepel a központi fűtésre való áttérés az iskolában és az óvodában, a rendszert egy osztrák ajánlat alapján fűrészporral üzemeltetnék.

(Népújság)

Kiegyeztek a prefektúrával

Október 2-án a Hargita megyei erdészeti hivatal és a prefektúra képviselőivel találkozott a Zetelaki Közbirtokosság küldöttsége. A megbeszélések során kiderült, csupán 1500 hektár erdőt nyilvánítottak vadvédelmi területnek, így a fennmaradó 7000 hektár a tulajdonosok birtokába kerülhet.

A Zetelaki Közbirtokosság képviseletében 18-an jelentek meg kedden délután a csíkszeredai prefektúrán. A kormánybiztosi hivatal vezetőségét és az erdős területek tulajdonjogát visszaállító megyei bizottságot Romfeld Mária Magdolna, a prefektúra főtitkára képviselte, az Erdészeti Igazgatóság részéről pedig a jogtanácsos és több erdőmérnök volt jelen a megbeszélésen. Az egy-két indulatosabb kifakadástól eltekintve nyugodtnak mondható tárgyaláson mindenekelőtt azt sikerült tisztázni, hogy a vadvédelmi területek kijelöléséről rendelkező miniszteri rendelet alapján a Zetelaki Közbirtokosság területéből csupán 1549 hektár lesz vadvédelmi zóna, és nem 3000 hektár, amint azt a zetelakiak tudták. A prefektúra főtitkára elmondta azt is, hogy a rendelet szerint a vadvédelmi területeknek megfelelő nagyságú erdővel kárpótolják a tulajdonost.

(Krónika)

Támogatás kimérésre

A magyarországi Új Kézfogás Közalapítvány állandó pályázatot hirdetett egyházi erdők kimérésének támogatására. A költségek 80 százaléka pályázható meg. Mivel a pénz folyósítása utólag, számla alapján történik, már kimért erdők esetében is lehet pályázni. Az iratcsomók összeállítását felvállalta a megyei tanács régiófejlesztési irodája. Eddig az árkosi református egyházközség jelentkezett. Való, hogy Háromszéken akadozik az egyházi erdők tulajdonjogának megállapítása, információink szerint néhol a magyar polgármesterek gáncsoskodnak, de pályázni folyamatosan lehet.

(Háromszék)

Nyertes pályázatok

Idén két nagy értékű pályázatot nyert meg az udvarhelyszéki Zetelaka. Az egyik sikeres projekt eredményeképpen 90 ezer amerikai dollárral segít be a régi-új társulás nagyszabású terveibe az USAID amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség, amely a világ több mint 80 országában szervez és finanszíroz gazdasági és humanitárius akciókat. A közbirtokosság a szervezet által Romániába átutalt 25 ezer dollárt csemetekert létesítésére, nem fa alapú termékeik piacra juttatására és irodai, valamint erdészeti kellékek vásárlására fordítja. A USAID 65 ezer dollárt szán amerikai szakemberek itteni munkáinak finanszírozására, tapasztalatcserékre, így például hattagú zetelaki küldöttség megy kéthetes tanulmányútra az Egyesült Államokba.

A másik jelentős pénzügyi támaszt jelentő terv a Lemnzet Kft. rönkvágó részlegének korszerűsítését célozza. A volt tsz-melléküzemből kialakult magánvállalkozás a PHARE jóvoltából több mint 91 ezer euró értékben (fele vissza nem térítendő támogatás, fele önrész) vásárolhat egy francia gyártmányú, számítógép-vezérlésű, automata szalagfűrészt, amely kétszer olyan gazdaságos, mint a hagyományos, több lappal vágó gatter, és – ami nem mellékes környezetvédelmi szempontból – fele annyi fűrészport termel. Az elképzelések szerint az új beruházás 20 új munkahelyet teremt majd.

(Erdélyi Napló)

Sürget a tél!

Hetek kihagyásai után október közepén újból ülésezett Kovászna megye földtulajdon-megállapító bizottsága. Bármilyen furcsa is, az összejövetelen az éppen "ellenérdekelt", az erdészeti igazgató javasolta, hogy ha késik is a tulajdonba helyezést szabályozó végrehajtási utasítás, a bizottság kezdje meg a visszaigénylési kérvények megtárgyalását, az esetleges pontosításokat majd gyorsan elvégezhetik, ha a lényeges kérdésekben már véleményt alkottak, hiszen nemcsak az a gond, hogy az emberek nem kapták vissza területeiket, hanem az is, hogy a falvak téli tűzifa nélkül maradnak, hiszen sok fás terület fölött már nem rendelkezhet az erdészet, de a lehetséges tulajdonosok sem. Lépni kellene, kell, tehát mielőbb!

(RMSZ)

Az országban is elsőkként

Az erdőgazdálkodás tudományával kívánnak ismerkedni a mikóújfalusiak, megfogalmazva ama óhajukat, hogy a szokásos – immár szakképzést is nyújtó – téli tanfolyamot erdőgazdálkodási profillal indítsák. Hegyvidéki övezetről lévén szó, az elvárás jogos, meghallgatásra is talált a szaktanácsadó hivatalnál, így talán az országban elsőként indulhat be olyan tanfolyam, mely a szakterület ágas-bogas kérdéseiben nyújt eligazítást. A hír hallatán a szomszédos, erdőségekben hasonlóan gazdag települések is kedvet kaptak a dendrológiával való ismerkedésre.

(RMSZ)

Érsemjéni erdőgondok

Az Érsemjén község erdőinek visszaszerzéséért immár másfél éve harcol az érmelléki nagyközség polgármestere, Balazsi József. Az országhatár közelében levő, 453 hektárnyi erdőtulajdonukat a 2000-ben hozott 1-es számú földtörvény biztosította. A község hamar beszerezte a jogot igazoló iratokat és Bihar megyében az elsők közt igényelték vissza erdejüket. Mégis, csak most sikerült érvényt szerezni e jognak, hiszen az akkori tárcavezető, Romicã Tomescu rendelete értelmében a Semjén környéki erdőket stratégiaiaknak minősítették, ezért a község nem kaphatta vissza őket, mivel még a rendelet kibocsátása előtt láttamozta a megyei tanács földosztó bizottsága. A semjéniek kérésére a polgármester (az országban először) pert indított a miniszteri rendelkezés ellen. E pert meg is nyerték, ám az erdők visszaadásáról csak most tárgyalhattak az erdészeti hivatallal, hogy visszavonták a Tomescu-féle határozatot. Az erdészet és a polgármesteri hivatal között a napokban kötik meg azt a szerződést, amely értelmében Érsemjén birtokolja, az erdészet pedig gondozza a község erdejét. Balazsi József abban bízik, hogy számukra is előnyös szerződést kötnek, amelyben például az is szerepel, hogy a község lakói számára biztosítják a szükséges tűzifamennyiséget. Kitermelés eddig is folyt, hiszen a Semjén-környéki futóhomokon főleg a gyorsan növő akác és néhány specifikus fafajta nő, csakhogy az erdészeti hivatal eddig saját hasznára termelte ki a faanyagot.

(RMSZ)

Garda Dezső igaza

Dan Corolian Simedru liberális képviselő, a parlament visszaéléseket kivizsgáló bizottságának tagja megerősítette Garda Dezső RMDSZ-es képviselőnek azon állítását, hogy Hargita megyében durva visszaélésekre került sor és nagymennyiségű fát loptak el. Mint ismeretes, az RMDSZ-es politikus nemrég lapunknak azt nyilatkozta, hogy autóbalesete könnyen összefüggésbe hozható a földtörvény módosításával, az erdőlopások megfékezésével kapcsolatos tevékenységével. Tájékoztatása szerint a parlament visszaéléseket vizsgáló bizottsága a nyáron kivizsgálást kezdeményezett az ügyben, a helyi rendőrség és az erdészeti hivatal azonban végig akadályozni próbálta a testület munkáját.

A liberális képviselő kérdésünkre elmondta: mintegy kétezer köbméter fa eltűnését állapították meg. A bizottság felkérte a helyi erdészeti hivatalt, a mezőgazdasági minisztériumot és a rendőrséget, hogy indítsanak kivizsgálást, a rendőrség azonban a mai napig sem készítette el jelentését. Simedru tájékoztatása alapján az ellopott fa abból az erdőből származott, amelyet az embereknek szolgáltattak volna vissza.

(Szabadság)

Erdőmérések Marosmagyarón

A megyei földosztó bizottság közel 400 hektár erdőterületet hagyott jóvá jogtulajdonba helyezésre a Marosmagyaró községben élő gazdák számára. A megyei Erdészeti Igazgatóság régeni erdőgondnoksága a területeket kijelölte. A 400 hektár a következőképpen oszlik meg: 115 hektár a helyi közbirtokosság tulajdonába kerül, 50 hektár a magánszemélyeké, a fennmaradó részt az egyház nevére írják. A polgármesteri hivatal és más intézmények szakemberei hozzáláttak az erdőterületek kiméréséhez. Kocsis Adalbert polgármester hangsúlyozta, hogy a magánszemélyeknek közösen kellene megkötniük azt a szerződést az Erdészeti Igazgatósággal, amely az erdőgazdálkodásra, -kezelésre vonatkozik.

(Népújság)

Szakember nélkül

A föld jogtulajdonba helyezésében a véget nem érő huzavona elsősorban a statisztikai adatokban mutatkozik meg. A Maros megyei Havad községben a 18-as földtörvény alapján 736-an igényelték vissza termőterületeiket, eddig csupán 260-at adtak át (36,27%). Továbbá 156-an igényeltek területeket a 2000. évi 1-es számú törvény értelmében. A helyi földosztó bizottság e törvény értelmében egyetlen tulajdonbizonylatot sem bocsátott ki. Az öt faluban 815 személy igényelt vissza 916 hektár erdőt. Az 1991. évi 18-as törvényben előírtak alapján kimérték a magánerdőket, de birtokleveleket nem készítettek szakemberhiány miatt.

Földvisszaigénylések Biharban

Beszámoló készült a 18-as és az 1-es számú földtörvény Bihar megyei alkalmazásáról, és a mezőgazdasági földterületek, erdők tulajdonjogának visszaállításáról. Budaházi Endre, a Megyei Kataszteri, Geodéziai és Kartográfiai Hivatal igazgatója szerint ha az RMDSZ nem lett volna kormányban, még ma sem szavatolná törvény az egyéni, közösségi és közbirtokossági javak visszaszolgáltatását, pedig ez a szülőföldön maradás egyik alapvető feltétele.

Bihar megye összterülete 750 272 hektár, amelyből valamivel több mint 499 ezer hektár a mezőgazdasági terület: 305000 a szántóföld, 177,5 ezer hektár a legelő és kaszáló, közel 11 ezer hektár gyümölcsös és 5600 hektár szőlőst tartanak nyilván a hivatalban. A szeptember végi kimutatások szerint Biharban még nem fejeződött be teljesen a 18-as számú törvény alapján visszaadandó területek birtokba tétele. 149 177 birtoklevélből 123 894-et állítottak ki. Az 1-es számú törvény adta jogok érvényesítéséért több mint 35000 kérvényt nyújtottak be közel 33000 ha mezőgazdasági területre és majd százezer hektár erdőre.

Egyet előre, kettőt hátra

Marosmagyaró községben a volt tulajdonosok mintegy 400 hektár erdőt igényeltek vissza a megyei Erdészeti Igazgatóság régeni erdőgondnokságától, amit a megyei földosztó bizottság jóvá is hagyott. Ennek alapján 115 hektárt a helyi közbirtokosság, 50 hektárt magánszemélyek, a fennmaradó több mint 200 hektárt pedig az egyház kapja vissza. A polgármesteri hivatal tájékoztatója szerint a szakemberek már hozzá is láttak az erdőterületek kiméréséhez, amit jelentősen meggyorsítana, ha a magánszemélyek közösen kötnék meg az erdőgazdálkodásra vonatkozó szerződést az Erdészeti Igazgatósággal. Maros megyében azonban nem mindenhol alakul ennyire kedvezően az erdők tulajdonjogának visszaállítása. Havad községben például 916 hektár erdőre egyetlen egy birtoklevelet sem állítottak még ki, Rigmányban pedig az újraalakult közbirtokosság csak akkor írja alá az erdőgazdálkodásra vonatkozó szerződést, ha abban sikerül elérni, hogy az értékesítendő famennyiség árverését ne az erdészeti hivatal végezze, hanem a jogtulajdonos és a könyvelést is bízzák rá.

(RMSZ)

A szemlélet is változzon!

Háromszék alighanem egyik legmagasabban fekvő bércére "kalandotunk el" az erdőjuss-megállapító bizottság legutóbbi (november 16-i) összejövetelén. A bizottság tagjai a magyarhermányi örökösök erdővagyonának sorsáról, a jogos vagy éppen megkérdőjelezhetőnek vélt igényéről fejtették ki véleményüket, s bár a vita bő kétórányi időt emésztett fel, a végszó kimondása későbbre halasztódott. Azzal az egyszerű okkal is magyarázhatóan, hogy a megyei bizottság nem volt döntési helyzetben. A "régi" bizottság határozathozatali mandátuma – érvényes rendelkezések, újraszabályozási döntések hiányában – lejárt, így hát tulajdonképpen, életképes vagy változatlanul kerékkötési taktikával élve, a majdani határozathozatalhoz egyengették az asztal körül ülők a talajt. A törvénymódosítás nyomán újraalkuló megyei bizottság személyi összetétele ugyan a hírek szerint némileg különbözni fog a mostanitól, ám mégsem telt el értelmetlenül ez a délután.

Észlelhettük ugyanis, hogy a prefektúra jogi képviseletét ellátók fűt-fát megragadnak, hogy fogódzót találjanak igényjogosultságok megkérdőjelezésére. Ezúttal a helyi iskola és református egyház résztulajdonát vitatták, másrészt viszont úgy tűnik, az erdészetet képviselők – alaposabb terepismereteik nyomán is – "puhábbak". Talán ezért is bizakodik az újságíró, hogy a magyarhermányi erdőbirtokok résztulajdonosai, illetve örökösei, akár a törvénymódosítás véglegesítése utáni napokban birtokba vehetik a megközelítőleg másfél ezer hektár erdővagyont.

Talán az ehhez tartozó beerdősödött legelőt is, amelyet még ‘90-ben nagy sietve a helyi tanács használatába adtak, ám amely telekkönyvileg meghatározó mértékben közbirtokossági tulajdon.

(RMSZ)

Magánerdészet Csíkban

Amire Háromszéken nincsen példa: Csíkban magánerdészetet alapítottak a közbirtokosságok, s ez már működik is. Közel fél éve bejegyzett, törvényesen megalapított magánerdészeti hivatalt hoztak létre egyelőre Csíkszentmárton központtal az alapító közbirtokosságok, s miként Tőke István erdőmérnök, hivatalvezető tájékoztatott, erdészei hamarosan az első fizetésüket is kézhez kapják. A magánerdészeti hivatal egyelőre hatezer hektáron gazdálkodik, kilátás van további 20 ezer hektáros terület kezelésbevételére. (Romániában átlag 15-25 ezer hektár esik egy-egy kerületre.) A hivatal a jövőben községi legelőket és erdőket is gondozni fog.

A szomszéd megyében nem ez az egyetlen ilyen irányú kezdeményezés, felzárkózóban van két további közbirtokossági magánerdészet, az ún. libáni és a gyergyói, Udvarhelyszéken pedig magántulajdonosok hoztak létre külön erdészetet a maguk képére és hasonlatosságára.

(Háromszék)

Hogyan lehet előfizetni a Közbirtokossági Hírvivőre?

a. Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megyében bármelyik postahivatalban, illetve bármelyik postásnál előfizethet lapunkra.

Katalógusszám: 215030.

b. Emellett közvetlenül is megrendelheti a lapot. Ebben az esetben a laptestben található, elcímzett megrendelőszelvényt töltse ki, lássa el bélyeggel és tegye postára, az előfizetés összegét pedig küldje el a következő címre:

Balás Ágota
Közbirtokossági Hírvivő
RO-4050 Târgu Secuiesc,
Str. Wesselényi Miklós nr. 2.

Az utalványra (Loc pentru corespondentã) kérjük feltüntetni:

Közbirtokossági Hírvivő.

Jogi személyek az előfizetés összegét át is utalhatják a következő bankszámlaszámra: BCR - Târgu Secuiesc: 2511.1-1857.1/ROL (PRO PRESS SRL.).

A közintézmények a következő kincstári számlaszámra utalhatják át az előfizetés összegét: 506914119061 - Trezoreria Târgu Secuiesc.

Előfizetési díjak:

6 hónapra – 50 000 lej
12 hónapra – 90 000 lej

Az előfizetés az összeg bevételezését követő hónaptól lép érvénybe.

Megrendelőszelvény hiányában is előfizethet lapunkra, amennyiben az összeget postán elküldi vagy átutalja, s az előfizetés tényéről levélben, telefonon, faxon vagy e-mail-ben értesíti a szerkesztőséget. Emellett ügynökeinknél is megrendelheti a lapot.

Előfizetés külföldre

Magyarországra (valamint a Délvidékre, a Felvidékre és Kárpátaljára):
6 hónapra: 9 USD,
12 hónapra: 15 USD
Más országokba:
6 hónapra: 27 USD,
12 hónapra: 45 USD

Bankszámlaszám: Banca Comercialã Românã - Târgu Secuiesc, România: 2511.1-1857.2/USD (PRO PRESS Kft.).

A megrendelőszelvényt küldje el, vagy egyszerűen csak értesítsen az átutalás tényéről, a megrendelés időtartamáról, és adja meg pontos címét e-mail-ben, faxon, telefonon stb.

Telefon- és faxszámaink:

067-364 980 (szerkesztőség)
067-363 902 (képviselői iroda)

Levélcímünk:

Közbirtokossági Hírvivő
4050 Târgu Secuiesc, cp. 35
E-mail-címünk:
hirvivo@cosys.ro

A Kiadó székhelye: Kézdivásárhely, Wesselényi Miklós u. 2.

Erdőkalendárium

November, Nyilas hava

Középhőmérsékletek: Gyergyószentmiklóson 0,7 0C, Marosvásárhelyen 3,8 0C, Sepsiszentgyörgyön 2,8 0C.

Hubert a vadászok, erdészek, lövéscéhek védőszentje. Legendája szerint hercegi család elkényeztetett sarja volt, csak a világi örömöknek élt. Egy nagypénteki vadászaton szarvas tűnt fel előtte, agancsai közt kereszt ragyogott. A látomás megrendítette, s élete megváltozott. Lüttich első püspöke lett. Amikor a pápa püspökké szentelte, a stóla hiányzott a kellékek közül. Angyal hozta azt. E stóla ereklye lett; arra helyezik, akit veszett kutya mart meg. Névünnepén (november 3.) Nyugaton kenyeret szentelnek. Régi vadászó arisztokratáink hatalmas vadászattal, céllövészettel, mulatsággal, a legjobb erdőőr és vadász jutalmazásával, előléptetésekkel emlékeztek meg Hubertról. Szegeden azt tartják, hogy annak a vadásznak egész esztendőben nem lesz szerencséje, aki napján otthon ül.

Lénárd (november 6.) a VI. században élt remeteként Limoges környékén. A beteg emberek és állatok orvoslója, rabok, orvosok, pásztorok védőszentje.

A régiségben Márton a gazdasági év kiemelkedő zárónapja (november 11.) volt: jobbágytartozási és tisztújítási terminus. Márton a jószág egyik jeles patrónusa, ő fékezi meg az "ördöghajtotta" tehenet. A frissen vágott zöldellő ág archaikus gonoszűző eszköz – a pásztorok Márton estéjén végigjárták vele a falut. Márton a jószág istállóba kerülésének utolsó napja volt. Misére mentek e napon a pásztorok, utána az urasághoz és a gazdákhoz, ahol megkapták a bérüket. A szerbek a farkasok ellen hívták segítségül Mártont.

András napján (november 30.) a moldvai csángómagyarok régen összekötötték az ollót, mert ezzel a farkas száját tették bénává; hogy András "ne osszon farkast a juhoknak" – ünnepét dologtiltó napként ülték meg.

Novemberben (is) párosodik a dámvad (X. 15–X. 15.), a zerge (X. 20–XI. 20), a muflon (X.–XI.), a vaddisznó (XI.–XII.), a pézsmapocok, a nutria, a vidra, a menyét (mind a négy egész évben); még ellik az üregi nyúl (III. –XI.).

Elmegy a vadliba, a cigányréce (ha enyhe a tél, marad), a szárcsa, a vörös kánya.

Vadászható a szarvasbika (IX. 1–XII. 15.), a szarvastehén (IX. 1–II. 15.), a zerge és a muflon (IX. 15–XII. 15.), az őzsuta (IX. 1–II. 15.), a vaddisznó (VIII. 1–II. 15.), a mezei nyúl (IX. 1–I. 31.), az üregi nyúl (IX. 1–II. 15.), a sakál (IX. 15–III. 31.), a róka (IX. 15–III. 31.), a nyest (IX. 15–III. 31.), a borz (VIII. 15–IV. 15.), a fácán (X. 1–II. 28.), a fogoly (IX. 15–XII. 31.), a gerle, a vadgalamb, a rigó, a seregély, a balkáni gerle (VIII. 1–III. 31.), a vadliba, a vadruca, a szárcsa, a kárókatona (VIII. 15–II. 28.), a kis bukó (IX. 1–IV. 30.), a vízityúk, a bíbic (VIII. 15–III. 15.).

A gombák közül nagyobb mennyiségben található (még) mezei csiperke, késői lasagomba, élénkszínű nyirokgomba, lila pereszke, fenyőtinórú és parlagi tölcsérgomba; szórványosan: áltrifla, begöngyöltszélű cölöpgomba, barna csengettyűgomba, csigagomba, erdei és sárguló csiperke, barna és vörös érdestinóru, zsemleszínű fakógomba, gyapjaslábú és pelyhestönkű fülőke, gerebengomba.

Copyright © Közbirtokossági Hírvivô - 2002