| |
 |
2009. október 15. | | Az EP novemberi plenáris ülésén vitatja meg a szlovák nyelvtörvényt | | | | | Novemberben plenáris ülésen folytat vitát az Európai Parlament a szlovák államnyelvtörvényről - tudta meg az MTI Gál Kinga fideszes EP-képviselőtől. A testület az Európai Bizottsághoz intézett képviselői kérdés és azzal egybekötött vita formájában tárgyalja majd a témát. Gál Kinga és a felvidéki MKP-s Bauer Edit a kérdésben a kisebbség hátrányos megkülönböztetése, illetve a kisebbségi anyanyelvhasználat hátrányos helyzetbe kerülése címén kéri a brüsszeli bizottság állásfoglalását.
A fideszes képviselő elmondta, a vita eredményeként alakulhat majd ki olyan parlamenti döntés, hogy határozatot is hoznak-e a témában, illetve szükségét látja-e az EP egy tényfeltáró delegáció menesztésének Szlovákiába. Hozzátette, a most megvitatandó kezdeményezésben kérték, hogy szülessen írásos dokumentum is a témában.
Napirend előtt a magyar EP-képviselők már plenáris ülésen is több ízben szót emeltek a szlovákiai államnyelvtörvény ellen, és nem egyszer éles szópárbaj alakult ki köztük és a szlovák EP-tagok között az ügyről.
Forrás: MTI |
|
|
|