Erkölcsi és politikai támogatás George Pataki nagyváradi látogatása
Az anyanyelvű oktatás fontosságát és az autonómia előnyeit hangsúlyozta New York állam volt kormányzója
Az anyanyelvű oktatás fontosságát és az autonómia előnyeit hangsúlyozta Nagyváradra tett tegnapi villámlátogatása alkalmával George Pataki, New York állam egykori kormányzója. Az amerikai magyar politikus lányával, Allison Pataki-Levy-vel tett eleget Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, az Európai Parlament (EP) alelnökének meghívásának, akinek kíséretében reggel részt vett a nagyvárad-olaszi református templomban tartott istentiszteleten. Ezt követően. George Pataki a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében az erdélyi magyar akadémiai szféra vezetőivel folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről és problémáiról. Jelen volt Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem professzora és szenátusi tagja, Kincses Előd ügyvéd, a MOGYE jogi képviselője, Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Pálfi József lelkipásztor, a PKE igazgatótanácsának tagja, Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség tiszteletbeli elnöke, illetve Soós Sándor, a bihari szervezet elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, illetve Kötő József RMDSZ-es parlamenti képviselő.
„A szabad világból érkezett és mindig kiállt a kelet-közép európai népek szabadságáért” – mutatta be Tőkés az egymásután három ciklusban New York állam kormányzójának választott George Patakit. Hozzátette: amerikai vendége legutóbb 2006-ban járt Nagyváradon, amikor a Partiumi Keresztény Egyetemet látogatta meg és a Lorántffy Zsuzsanna Líceum sportpályájának eltulajdonítása ellen is szót emelt. „Ma az egyetem és az autonómia ügyében kérem támogatását” – fogalmazott Tőkés.
„Tőkés László Európa- és Amerika-szerte a bátorság, a diktatúrával való szembeszállás szimbóluma” – viszonozta vendéglátója „bókját” Pataki. A román újságírók azt firtató kérdésére, hogy az erdélyi magyar politikusok által követelt székelyföldi autonómiáról hogyan vélekedik az amerikai magyar politikus a helyi viszonyokat jól ismerő választ adott. „Székelyföld egyedi. Egyedi kultúrával, értékekkel, sajátos nyelvezettel, történelemmel rendelkező régió, ezért remélem, hogy a román kormány ezt észre és figyelembe veszi. Aki ismeri New York állam térképét az pontosan tudja, hogy azon belül számos autonóm régió működik, saját kultúrákkal, etnikumokkal és mindez az állam törvényeivel harmóniában áll” – fogalmazott George Pataki.
Tőkés László azzal egészítette ki vendégét, hogy mint az RMDSZ, mind az EMNT valamiféle önrendelkezésben, regionális autonómiában gondolkodik. Szerinte a magyar közösség igényeit európai mintára és az európai követelményeknek megfelelő fejlesztési régiókban kell megvalósítani.
A román sajtó kérdésére, hogy miben és hogyan segíthet Pataki az oktatás és az autonómia ügyében Tőkés elmondta, erkölcsi és politikai támogatással. „Ezúttal is köszönjük az érdeklődését, és kérjük, támogasson minket különösen a magyar nyelvű felsőoktatásra és az autonómiára vonatkozó igényeink megvalósításában. Ugyanakkor mi is felajánljuk segítségünket az általa kezdeményezett Reconnect Hungary programban, melynek célja megkönnyíteni az Egyesült Államokban élő magyar gyökerekkel rendelkező emberek kapcsolatfelvételét származási országukkal” - mondta Tőkés László.
Forrás: HHRF
Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a
Mikó-per vádlottjait!
Interjú Markó Attilával