HHRF
 
2009. január 23.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Amerikai magyar szervezetek Washingtonban
üdvözölték Barack Obama beiktatását

Az Amerikai Magyar Református Egyesület székházában, néhány utcára a Fehér Háztól mintegy száz vendég gyűlt össze azon az állófogadáson, amelyen öt amerikai magyar szervezet kezdeményezésére megünnepelték Barack Obama elnök és Joe Biden alelnök beiktatását. "Jelentős országos magyar szervezetek együttes közeledése ez az Obama-adminisztrációhoz abban a Kossuth Házban, amely szimbolikus otthonunk a fővárosban "- köszöntötte az egybegyűlteket Hámos László, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány elnöke, egyben az AMRE igazgatósági elnöke. A "Beiktatás 2009, egy amerikai magyar üdvözlés" elnevezésű rendezvényen a vendégeknek lehetőségük nyílt arra, hogy találkozzanak az új kormányzat és a Kongresszus képviselőivel és munkatársaival.

A vendégeket Hámos László, Újvági Péter, Ohio állambeli képviselő és Teleki Maximilian, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke köszöntötte. Beszédében Hámos László elmondta: az esemény egy válasz volt Obama elnök azon felhívására, melyben szolgálatra szólította fel az ország lakóit. "A közösségi szolgálat a védjegye, hajtóereje annak az öt amerikai magyar szervezetnek, amely ezt a rendezvényt megszervezte: a Magyar Emberi Jogok Alapítvány, az Amerikai Magyar Koalíció, a William Penn Társaság, az Amerikai Magyar Református Egyesület, valamint a Magyar Baráti Közösség"- tette hozzá a HHRF elnöke.

Néhány prominens jelenlévő szintén beszédben köszöntötte az egybegyűlteket és kifejezte örömét, hogy ezt a különleges alkalmat az amerikai magyar közösségben ünnepelhette. Annette Lantos, Tom Lantos képviselő özvegye, leánya, Annette Tilleman Lantos és négy unokája jelenlétében magyar nyelven üdvözölte a jelenlévőket. Marcy Kaptur kongresszusi képviselőnő, akinek választási körzetében több mint 16 000 amerikai magyar választópolgár él, az Ohio állambeli magyar közösséghez fűződő mély kapcsolatát emelte ki és az évente megrendezett toledoi magyar fesztiválon szerzett élményeit idézte fel. A Maryland állambeli szenátor, Jim Rosapepe, volt romániai nagykövet és Dr. Robert King, a Kongresszus Külügyi Bizottságának személyzeti igazgatója is üdvözölte a vendégeket. Hangsúlyozta az amerikai magyar közösséggel való szoros kapcsolatát, melyet a kisebbségi magyar közösségek emberi jogainak védelmezőjeként mélyített el az évek folyamán. Végül, Jim Zogby, az Országos Demokrata Bizottság tagja, az Országos Demokrata Etnikai Koordinációs Bizottság társelnöke és az Arab-Amerikai Bizottság elnöke, arra figyelmeztetett, hogy az első afro-amerikai elnök megválasztásával még közel sem ért véget a hátrányos megkülönböztetés az országban.

Az ünnepségen Újvági képviselő megajándékozta a Kossuth Házat annak a beszédnek másolatával, amelyet Kossuth Lajos mondott Ohioban 1852 februárjában, és amelynek egy része ("mindent a népért és mindent a nép által") az esemény mottójául szolgált. "A nagy magyar hazafi, Kossuth Lajos, akinek a portréja itt függ ennek a teremnek a falán és akinek a szavait Abraham Lincoln felhasználta és Barack Obama is megidézte, egy teljes nemzetet meg tudott mozgatni 1848-ban annak érdekében, hogy az fellázadjon az idegen elnyomás ellen és egy demokratikus, igazságos és toleráns társadalmat alakítson ki Magyarországon" - fejtette ki Hámos László.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között még: Dr. Somogyi Ferenc, Magyarország washingtoni nagykövete, Teresa Fedor, Ohio állambeli szenátor, Kay King, a Kongresszus elnökének, Nancy Pelosi képviselőasszonynak, az interparlamentáris ügyekért felelős munkatársa. A rendezvényen megjelentek továbbá görög, grúz, ír, lengyel és olasz szervezetek képviselői is.

A fogadás jó hangulatát növelték az ország különböző pontjairól érkező önkéntes hozzájárulások. A Cleveland-i Steven K. Hegedeos zenekara magyar zenével szórakoztatta a vendégeket. A New Jersey-i New Brunswickból, Dózsa György debreceni kolbásszal és fasírttal, míg Chicagóból Kovács Mária 40 házi bejglivel egészítették ki a Georgetown-i Old Europe étterem magyar ételkülönlegességeit. Flesch István és a Graystone Wine Imports két láda boradománnyal lepte meg a vendégeket. Továbbá a rendezvény minden vendége megkapta emlékként a Lily Erdy által tervezett meghívót is.

Az Obama elnök felhívása nyomán indult "Konzervek az Ügyért" ("Cans for the Cause") kezdeményezés keretében a szervezők 17 doboznyi élelmiszert gyűjtöttek össze és adtak át a Capital Area Food Bank javára.

Prof. Andrew Ludányi
Prof. Molnár Ágoston, az Amerikai Magyar Alapítvány elnöke, Ludányi Marika, Ludányi András
Purger Tibor (DUNA TV), Marcy Kaptur képviselő
Újvági Péter, Megyeri László, a HRFA elnöke, Molnár Ágoston
Kuperman Ágota, Lendvai-Lintner Ágnes
Dr. Somogyi Ferenc nagykövet
Hámos László, Teleki Maximilian, Rev. Leslie Martin
Latkóczy Emese, Ludányi András, Koszorús Ferenc, Jim Rosapepe, Ludányi Marika
Teleki Maximilian
Újvági Péter
Újvági Péter, Hámos László
Maximilian Teleki, Hámos László, Újvági Péter, Marcy Kaptur
Marcy Kaptur képviselőnő
Jim Zogby, Újvági Péter
Újvági Péter, Megyeri László
Hámos László, Bob King
Hámos László, Bob King
Jim Rosapepe
Teresa Fedor (Ohio állam szenátora)
Annette Lantos, Teresa Fedor
Füzesi István, Somogyi Ferenc
Ms. Annette Lantos
Lintner-Lendvai Ágnes, Somogyi Ferenc nagykövet, Kammenár Pál

Hungarian Human Rights Foundation
Magyar Emberi Jogok Alapítvány
www.hhrf.org
United States
120 East 90th Street, Suite 5D
New York, NY 10128
tel: (212) 289-5488
fax: (212) 996-6268
e-mail: hamos@hhrf.org
Magyarország
1025 Budapest
pf. 66.
tel: +36-1-441-3297
fax: +36-1-441-3299
e-mail: jozsa@hhrf.org
Romania
str. Motilor 9.
400001 Cluj
tel: +40-742-490169
e-mail: mazs@hhrf.org