| SAJTÓKÖZLEMÉNY |
2005.
május 23. |
Az
amerikai képviselőház megszavazta a romániai
egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását sürgető határozatot
Az
amerikai képviselőház hétfőn kétharmados többséggel, ellenvetés
nélkül elfogadta azt a határozati javaslatot, amely a kommunizmus
alatt elkobzott romániai egyházi ingatlanok igazságos, méltányos
és gyors visszaszolgáltatását sürgeti. A kemény hangvételű politikai
üzenetnek szánt 191-es határozatot Tom Lantos a
képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata párti tagja
terjesztette be április 6-án Tom Tancredo republikánus
párti képviselőtársával együtt. Ezt követően további 19 képviselő
írta alá (lásd alább) az állásfoglalást, amely
a képviselőház külügyi bizottságának május 18-i, egyhangú szavazása
után került a 435 fős plénum elé.
A határozati javaslatot Ileana Ros-Lehtinen floridai
republikánus, és Eliot L. Engel New York-i demokrata
képviselők ismertették a képviselőházban. Engel képviselő 10 perces
felszólalásában kiemelte: Romániának, mint NATO szövetségesnek külön
figyelmet kell fordítania kötelezettségei teljesítésére. A mai szavazás
jelentős előrelépés abban a folyamatban, amely orvosolni kívánja
a romániai zsidó, magyar és görög-katolikus közösségeket ért súlyos
igazságtalanságokat. Mint ismeretes, a restitúció elégtelensége
miatt a romániai kisebbségi egyházak csak nagy nehézségek árán tudják
ellátni társadalmi feladataikat, és 15 éve kell szembesülniük a
vallásszabadsághoz kötődő jogaik folyamatos megsértésével. "A
közép- és kelet-európai posztkommunista országok 1990 óta birkóznak
azzal a kérdéssel, hogy miként orvosolják az egyházi javak jogtalan
elkobzásának ügyét, de Románia jelentősen lemarad a többi posztkommunista
országtól ebben a tekintetben", áll a határozatban.
A dokumentum konkrét intézkedéseket sorol fel, amelyeket Romániának
meg kell hoznia a teljeskörű és méltányos ingatlan-visszaszolgáltatás
érdekében. Az állásfoglalás felhívja a figyelmet az 501-es számú
restitúciós törvény hiányosságaira, valamint arra a tényre, hogy
a kormányzat tisztviselői és a hivatalok gyakran helyi szinten akadályozzák
a végrehajtást.
A
határozati javaslat beterjesztése óta a New York-i székhelyű Magyar
Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) lendületes kampányt folytat a képviselők
támogatásának megnyerésére amerikai-magyar választópolgárok százainak
mozgósításával, akik a HHRF koordinálásában e-mailen és telefonon
keresték fel az elmúlt napokban a saját körzetükben működő képviselőik
irodáit. A mozgósítás fokozása érdekében dolgozott a washingtoni
Amerikai Magyar Koalíció is. A HHRF 15 éve folyamatos figyelemmel
követi a római-katolikus, református, lutheránus és unitárius egyházak
által visszaigényelt 2 140 ingatlan helyzetét. Az Alapítvány kapcsolódó
jelentései, kongresszusi tanúvallomásai, valamint a történelmi magyar
egyházaktól elvett épületek adatait magában foglaló adatbázis a
HHRF internetes honlapján is elérhető a http://www.hhrf.org/restitution
címen. A 2004 januárja óta működő Restitúciós Munkacsoport virtuális
tanácskozásain az érdekelt erdélyi magyar történelmi egyházak jogtanácsosai,
a román restitúciós bizottság képviselője és a HHRF munkatársai
állandó információcserét folytatnak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról.
***
H.
Res. 191 kongresszusi határozat támogatói
Gary L. Ackerman
(Dem, New York 05th District)-IRC Member
Shelley Berkley (Dem, Nevada 01st District)-IRC
Member
Howard L. Berman (Dem., California 28th District)-IRC
Member
Dennis Cardoza (Dem., California 18th District)-IRC
Member
Joseph Crowley (Dem, New York 07th District)-IRC
Member
Jo Ann S. Davis (Rep., Virginia 01st District)-IRC
Member
Eliot L. Engel (Dem., New York 17th District)-IRC
Member
Erin Faleomavaega (Dem, American Samoa)-IRC Member
Tom Lantos (Dem., California 12th District)-IRC
Member
Carolyn B. Maloney (Dem, New York 14th District)
Robert Menendez (Dem., New Jersey 13th District)-IRC
Member
Mike Pence (Rep., Indiana 06th District)-IRC Member
Brad Sherman (Dem., California 27th District)-IRC
Member
Janice Schakowsky (Dem., Illinois 9th District)
Adam B. Schiff (Dem., California 29th District)-IRC
Member
Christopher H. Smith (Rep, New Jersey 04th District)-IRC
Member
Tom Tancredo (Rep, Colorado 06th District)-IRC
Member
Chris Van Hollen, Jr. (Dem, Maryland 8th District)
Anthony Weiner (Dem., New York 9th District)
Robert Wexler (Dem, Florida 19th District)-IRC/European
Subcommittee Member
Frank R. Wolf (Rep, Virginia 10th District)
További
felvilágosításért forduljon alapítványunkhoz: Magyar
Emberi Jogok Alapítvány
NEW YORK, Tel: 212-289-5488, e-mail: hamos@hhrf.org
BUDAPEST, Tel: 441-3297, 3298; e-mail: papp@hhrf.org
KOLOZSVÁR, Tel: 0742-490169, e-mail: mazs@hhrf.org
|