Honlapunk megjelenését a HHRF (Magyar Emberi Jogok Szövetsége) támogatja.

KI LEGYEN A BÁLANYA

Az embernek az lehet az érzése, hogy az országban a legfontosabb tevékenység az elnökválasztás. Hogy ki legyen a bálanya. Az ország elnökének a választása után, most a pártok választanak elnököket. A nemzet liberálisai most készülnek, a szocdemek már jól beválasztottak.
Aznap, amikor sor került a szocdemek maratoni választására, az volt az érzésem, hogy viszszarepültünk az időben, húszvalahány évet. Minden tévéadó azzal a választással foglalkozott, az egyik reggeltől-reggelig egyenesben. Ez volt az egyetlen különbség ahhoz a korhoz képest, amikor csak naponta két órát szólt a tévéadás ilyesmiről.
így aztán, szemmel látható volt az aranykorból ittmaradt relikvia megdicsőülése. Majdnem azt mondtam: a mennybemenetele, de ő nem hisz a túlvilágban, a mennyországban semmiképpen, mindössze talán a pokolban. Miután a legutóbbi kongresszusról bukott angyalként távozott, most úgy villogtatta remek protézisét, mint egy jobb sorsra érdemes fogászati reklám. Ha a mennyországban is lennének választások, és ott akarnák megválasztani a Jóistent az angyalok elnökének, a Jóisten sem utasíthatná vissza nagyobb mellénnyel a megtisztelő titulust, tudván, hogy ő anélkül is Földnek és Mennyeknek az ura, mint a szocdemek volt tiszteletbeli elnöke.
Új kisistent választottak azon a kongresszuson. Mindenki a párt megreformálásáról papolt, és az új kisistennek már az első intézkedése olyan is volt. A kongreszszus másnapján megtiltotta mindenkinek - az öreg isten kivételével - hogy luxuskocsijával behajtson a pártközpont udvarára. Mint mondotta, azért, hogy ne grasszáljanak ország-világ szemeláttára a drágábbnál-drágább utcai cirkálókkal. Ennyi. A cirkálókat kinn kell hagyni az utcán, és attól kezdve a világ leggazdagabb szocdemjei is gyalog teszik meg az utat, legalábbis a kaputól a bejáratig.
Már ez az intézkedés sem tetszett sokaknak, és inkább autóstól elmentek függetlennek. Ezek az új függetlenek csak a szocdemektől függetlenítették magukat, rövidesen új baloldali pártot fognak alakítani, hogy balról támogathassák elnök urunkat, a tengerészt éjjel-nappal, amikor támogatásra szorul.
Mindez Valentin-nap körül történt, amely ugyancsak divatos az utóbbi időben. Ilyenkor mindenféle kedves üzeneteket küldenek egymásnak az emberek. A kormány is rengeteg üzenetet kapott, ezekben mind arról volt szó, hogy kit, mikor, hol és mennyire,  de ezekkel a kormány nem dicsekedett. Rendületlenül reformálja a jövedelmeket és juttatásokat. A reformálás következményeként rengetegen kisebb fizetést kaptak január hónapban. A kormány álláspontja szerint, ezért a könyvelők a hibásak, akik rosszul értették a rendelkezéseket és elszámolták magukat. A fura az egészben az, hogy mind csak a dolgozók hátrányára tévedett, a dolgozók előnyére senki.
A könyvelő lesz a jövőben a legfontosabb állás az országban. Törvény készül, amely előírja, hogy minden vállalkozónak teljes állású könyvelőt kell alkalmaznia, hogy a jövedelmeket pontosan regisztrálják.
Most buzdul csak igazán fel bennem a buzgalom, és ezentúl minden erőmmel a kommunizmus győzelméért fogok harcolni. A kommunizmusban ugyanis nem lesz többé pénz. Ergo könyvelőkre sem lesz szükség.
Valami hasonló lehet azért a távlati tervük, az uralkodó demokrata liberálisoknak is. Ők a jelek szerint úgy akarják megteremteni azt a világot, amelyben ne a pénz uralkodjék, hogy egyáltalán senkinek se lesz már fizetése és pénze.
Addig is a kormány szorgalmasan nyírbálja a juttatásokat és adóztatja még a hátrányos helyzetűek munkáját is, meg el akarja venni a gyerekektől a támogatást, meg mindenféle adót vet ki a fizetésekre, amíg vannak fizetések, meg a nyugdíjakra, amíg vannak nyugdíjak.
A legközelebbi intézkedése az lesz, hogy az adóra is adót fog kivetni.

Koczka György