|
A Gyárváros szélén, a külváros nyugati peremén haladt át hosszan a városnegyed központi ütõere, a Fõ utca, amelyik a Templom-tértõl, Plébánia-szigettõl a városrész Fõ terét érintve a Széna térig vezetett. Az utca egyik fele gyakorlatilag beletorkollott a Buziási útba illetve kapcsolatot teremtett a Magyar utcával, amely a Rékás felé vivõ útban folytatódott. A Fõ utcán zajlott a Gyárváros köz- és kereskedelmi életének jelentõs hányada. A helytörténészek némelyike szerint a késõbbi fõút képezte a városnegyed tulajdonképpeni magját, mivel tájékán jelentek meg a 18. század elején az elsõ manufaktúrák, ipartelepek. Az osztrák katonai és kincstári hatóságok valamilyen ok miatt felhagytak a Nagypalánk lebontása után elkezdett a külön új és régi rác, a német és az örmény fertályok továbbépítésével, a lakóházakat s a népességet két, egymáshoz közelebb fekvõ kerületbe – a Német- és a Rác Gyárvárosba – összpontosítsák. A Plébánia-sziget környékre telepedtek a németek, míg a piactérbe torkolló utcákban építették fel lakóházaikat a szerbek. A mindkét negyedet átszelõ Fö utca két oldalát sûrûn egymás mellé épített takaros házak szegélyezték a 19. század végén és a 20. század hajnalán. Az épületek utcafrontján a földszinteken boltok, különbözõ jellegû és arcélû kereskedések valamint a kisiparosok mûhelyei sorakoztak.
A Fõ utca 1. szám alatt Gheorghe Trãilã, a Gyárváros görögkatolikus plébánosa és Ioan Poienar görögkatolikus kántor lakott. Ugyancsak az utca elején, a Fõ utca 3. szám alatt lakott és üzemeltette vendéglátó-ipari egységét a 19. és 20. századok fordulóján Anton Miculeteþi kocsmáros valamint Weisz Adolf kávés. Számolókocsmárosként kereste a kenyerét az ugyancsak a 3-as szám alatt lakó Púva Henrik. A 4-es számú ház földszintjén prosperált s vonzotta a vendégeket Weigl Ferenc vendéglõje. A Fõ utca 5. szám alatti házban bérelt alkalmas hajlékot dr. Sugár Tivadar ügyvéd, Makaz Emil, pénzügyõri felügyelõ, Rózsa János foglalkozás nélküli és Alexievits Gergely napszámos. A pipázók és a cigarettázók a Fõ utca 6. szám alatt térhettek be Doppler Mária dohánytõzsdéjébe illetve Rosenthal Izidor szappanboltjába, akik különben az épületben is laktak. Bockel Hubert, Klein János és Fleischhaker János borbélyok fényes cégtáblája a Fõ utca 7-es számú házán függött, amely otthonukul is szolgált. A háznak Pollák Márk, majd elhunytát követõen Pollák Jakab bevásárló volt a tulajdonosa. A 8-as számú ház nyújtott hajlékot Reiter Lõrinc cipésznek, a késõbbi magyar-német költõ Reiter Róbert-Franz Liehardt édesapjának, Berger Kálmán kereskedõsegédnek, Jaklits József és Wessely Anna napszámosoknak.. Lisztet a Fõ utca 9. És 10. alatt vásárolhattak a gyárvárosiak Persida Crãciun illetve Friedmann Franciska lisztkereskedõktõl, akik a két szemközti épületben is laktak. A Fõ utca 9. szám alatt lakott Löbl Ráfáel kárpitossegéd, Politzer Száli foglalkozás nélküli, Treta János napszámos. A röföskereskedõ Engel Róza lakása és boltja egyaránt a Fõ utca 11. szám alatt leledzett. Ebben az épületben volt állandó lakása Rothhauser Lipót üzletvezetõnek is. A Lindner és Bonn Cég társtulajdonosa Bonn József valamint Musil János postafõtiszt, Reiter Károly takarékpénztári hivatalnok, Varga Béla királyi adótiszt a Fõ utca 12. szám alatt lakott. Itt kapott alkalmas szállást Pataki János, villamos vasúti kocsivezetõ, Minder Károly kárpitos, Vaszits György kõmûves, Weber Bernát kereskedõsegéd, Dragomir János molnársegéd, Rechner Johanna magánzó, Persida Neumann szatócs, Prunkel Miklós szabósegéd, Kummer Jozefa özvegy, Kutrer Sándor utazó, Müller Samu házaló, s a foglalkozás nélküli Páva Anna is. Címfestõ volt a becsületes foglalkozása Krisztics Alajosnak, aki a Fõ utca 13. szám alatt lakott és üzemeltette mûhelyét. Lakása és mûhelye volt az épületben Pichler László szíjgyártónak is. A katonahivatalnoki özvegyként számontartott Glatz Mária a Fõ utca 14. szám alatt pergette mindennapjait. Az épületben rendezte be boltját és lakását Hladik Erzsébet szatócs. A vele együtt lakó Hladik Józsefet megyei gyarnokként említik a régi összeírások. A házban bérelt lakást Illés Ernõ kereskedõsegéd is, Kohn Teréz foglalkozás nélküli, míg a földszinten Jereb János borbélymûhelyt mûködtetett. A Fõ utca 15. alatti ház földszintjét és hátsó traktusát Persida Marcovici szappanos bírta.Rödig János takarékpénztári igazgató és Rödig József banhhivatalnok valamint Preisser Mária hivatalnoki özvegy, Schönfeld Adolf könyvelõ, Kohn Ignác, Salzer Mór és Lieblich Lajos kereskedõsegédek, Salzer Dávid házaló, Ungár Albert utazó, Schlesinger Lipót s Waldmann Józsefa foglalkozás nélküli a Fõ utca 16. szám alatt leltek biztonságos otthonra. A 17-es házba sietett haza a vendéglõi záróra után Búza Ferenc pincér. A házat Tedeschi János vasnagykereskedõ építtette. Itt laktak fiai is: az apai örökséget és mesterséget folytató Tedeschi L. János valamint az ügyvédi oklevelet szerzett Tedeschi Hermann. Lánya, Tedeschi Borbála az elsõ temesvári nõ volt, aki egyetemi diplomát szerzett. Gálos Rezsõ tanárhoz, a neves irodalomtörténészhez ment feleségül. Fenyves Samu biztosítási hivatalnoknak, Menczer Lipót szabónak, Meworach Laura rõfösárukereskedõnek, Schlesinger Bernát munkásnak, Sterba Ferenc kõmûvessegédnek a Fõ utca 18. szám alatt volt bejegyzett lakása. Az épületet tulajdonosként Hönig Ferenc vallhatta magáénak. Az utcafrontját Klemm Júlia szabómûhelye és üzlete illetve Szakáts József kávés kimérése foglalta el. Bieloskorsky Ödön császári és kir. hadnagy a Fõ utca l9. szám alatti lakásán bújt ki esténként vagy éjszakánként az angyalbõrbõl. Vele egyazon fedél alatt bérelt lakást Fodor Izsó biztosítási hivatalnok, Krausz Viktor könyvelõ, Krausz Katalin magánzó, Vey János György lakatos, Jerep Kristóf napszámos. Finke Árpád magánhivatalnok és Finke Gusztáb díjnok a Fõ utca 20-as számú ingatlanában, amelynek Kimmel Gyula bornagykereskedõ volt a tulajdonosa, érezhette igazán otthon magát. Ugyancsak ott bérelt lakást Joanovits Vazul kövezõsegéd, Korponai József cipész is. A híres temesvári gyógyszerész-dinasztia jeles képviselõje, Jahner Rezsõ a 21-es számú épületben lakott és rendezte be korszerû patikáját. Kitanult mesterségét, a szíjgyártást feladó ifj. Eigner Lajos a Fõ utca 22. szám alatti épület küszöbét koptatta. A ház nyújtott otthont Ferschitz Vilma cukrásznõnek, Korony Ferenc kaptafa-készítõnek. Alexandrovits György városi adóbemondó – napjainkban teljesen ismeretlen foglalkozásnév – a Fõ utca 23. szám alatt lakott, egyazon fedél alatt Thomász Ede cukrásszal, Schuber János mûszerésszel, Stiha János munkással és Leonhardt Zsófia özveggyel. Hertzl Samu dohánytõzsdés illetve Schönheim Sára hangszerkereskedõ a Fõ utca 24. szám alatt várták és szolgálták ki vevõiket, Köztiszteletnek s közmegbecsülésnek örvendett Frank Mór férfiruha-kereskedõ, akinek lakása és üzlete a Fõ utca 25. szám alatt szerepelt a városi nyilvántartásokban. Az épületben rendezte be üzletét Nenadovits Sándor az ismert fûszerkereskedõ is. A kettõs számot – 26-28 – viselõ ingatlant tulajdonosként Rüna Jakab vallotta magáénak. Az épület biztosított otthont Róna Miksa városi mérnöknek valamint Teichmann Antal asztalosnak is. Gojke István cipész a Fõ utca 27-es számú házában talpalta, foltozta és javította a környékbeliek lábbelijét. A házban lakott dr. Pollák Bernát orvos és Pollák József üzletvezetõ valamint Lobmayer József ügynök, Varga Ferenc szerkovács, Schwarz Károly házaló is.
A kenyerét ügyvédi írnokként keresõ Balajti Manó feje fölé a Fõ utca 28-as számú háza tartott fedelet. Ugyanabban a házban rendezte be hajlékát illetve mûhelyét Hendler Mór üzletvezetõ, Zsivics Sándor mézeskalácsos Zichlárs József mûvezetõ, Sigmund Sándor sütõ is. Itt lakott Hirsch Júlia piaci rövidárús is. Csont- és rongykereskedéssel foglalkozott a Fõ utca 29. szám alatt lakó Fischoff Ignác. Vele egy fedél alatt bérelt lakást Róth Izidor ügynök valamint Valentiny Ferenc cipész. A 30. szám alatt emelkedett Szenkház Gusztáv szállodája a “Marokkói”, amely homlokzatával az egykori Kossuth (ma Traian) térre nézett. Nemes József királyi mérnök valamint Arstein Frigyes városi hivatalnok a Fõ utca 31. szám alá tértek haza szolgálati idejük lejárta után.
|