A hűvös, esős és szeles nap ellenére is virradat óta nagy a mozgolódás az újvári kultúrházban, de főleg ennek udvarán, mert hagyományos alföldi disznóvágásra gyűltek össze az újvári és algyői “nagycsalád” tagjai. Ideiglenes asztalok körül többen sürgölődnek, “ezt nálunk így szoktuk, ott kell elvágni, ennek Bécsben bot a párja” – minősíti vágóeszközét valaki, számos bölléri szakkifejezés hangzik el magyarul és románul.  A kisüsti enyhíti a kinti hideget. A csapatok hamarosan “szétdobják” a  mázsás disznókat, hamar felkapkodják és benn folytatódik a munka. Odakinn az üstben a disznófősajt alapanyaga fő.
Az újvári hagyományőrző nap egyik kitalálója Bene Zoltán, az Algyői Művelődési Ház igazgatója, aki az előzményekről beszélt, míg a kollégái szusszanásnyit pihennek a sertés feldogozása előtt. “A mai rendezvény egy közösen kitalált uniós, kulturális pályázat részét képezi, mely a két testvértelepülés, Algyő és Újvár közösségeiben fellelhető hagyományok ápolását tűzte ki célul. Mindezt egy sokkal nagyobb méretű főzőfesztivál követi, majd a hagyományos algyői nap, amelyre várjuk újvári barátainkat. Idén a kulturális identitás megőrzése lesz egy algyői konferencia témája. A települések közötti jó együttműködés szerves részét képezi az algyői Móra Ferenc Színház tevékenysége, amely előadásával végiglátogatja Bánság magyarlakta településeit.”
A  két csapat egymástól függetlenül darabolja fel a sertést. Mindkét csapat, a régiónkban emberöltők alatt kialakult, és megszokott, ma is használatos technikát alkalmazza. Az algyői Bakó László és felesége Marika, Héjja Sándor, Zombori Szilveszter és Bakó Gábor pillanatok alatt végzi el a munkát. Miközben a pecsenyének valót szeleteli Bakó László, elmondja, hogy ezen a télen ez a nyolcadik általuk feldolgozott sertés. Talán nem is olyan válságos ez a válság odaát? – fogalmazódik meg bennem a gondolat, de már mondják is, hogy máskor sokkal több disznóvágást vezényeltek le, idén nem sok dolguk akadt a késeknek, kolbásztöltőnek. A pecsenye kifejezést általában a zaftos, frissen sült húsra értjük a határnak ezen az oldalán, az algyői böllér-vendégek értelmezésében viszont a disznóvágáskor szokásos reggeli neve. Ez a finomság úgy készül el, hogy az oldalas eltávolítását követően, a vékony oldalszalonnát, melynek közepén egy igen ígéretes húsréteg húzódik, bőröstől apróra vágják és kisütik. Bakó Lászlóék legnagyobb bánatára, a házigazdák “eleresztették” a sertés vérét, ezért nem készíthettek reggelire sem hagymás sült vért, sem véres hurkát. Ezt bőségesen kárpótolta a pecsenye. Mária asszony a menüt ismerteti, ugyanis a szervezők a fogások elkészítését és bemutatását is díjazzák: reggelire a már említett pecsenye, amit csontleves, paprikás követ, majd este algyői módra elkészített sült hurkát és kolbászt tálalnak a vendégeknek. Itt ismertetjük az idei  rangsort: az algyői csapat, az újvári mögött másodikként végzett, de a résztvevők egyöntetű véleményével összhangban, magam is a pecsenyére esküszöm. A sertés feldolgozásában viszont, az algyői csapat megérdemelten került az első díj birtokába.
Marton Cornel, Sava Constantin, Canta Mihai, Izvoreanu Gabriel alpolgármester, Vajda Zoltán és Bálint György újvári alkalmi böllérek a másik teremben dolgoznak. A sonkákat már kivágták, de ezúttal nem sózzák, hogy azután füstöljék, hanem pecsenye formájában kerül terítékre. Vajda Zoltán az oldalast aprítja az édesanyja, Mária által megszabott méret szerint. Ebből készül a minden disznóvágás – szerintük – legfinomabb fogása, a sült oldalas és a toroskáposztába is kerül bőségesen belőle. A főzést irányító Vajda Mária elsorolja, a hagyományőrző nap kulináris élvezeteinek fogásait: újvári módra sült májjal kezdődik a nap, majd paprikás, sült oldalas, székelygulyás, sült kolbász, rizses-, véres-, májashurka és friss tepertő (töpörtyű, töpörtő – mindenki saját szájaíze szerint mondja) követik egymást, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Külön kívánságra készíti el Ilas Valentina asszony az ízletes fánkot, ami a hagyománytól eltérő, kellemes meglepetés.
Emlékszem, amint disznóvágások idején a család idősebb asszonyai félrevonultak a belsőségekkel “belet húrolni”. Ezt az egyáltalán nem könnyű munkát ezúttal Talpai Ibolya és Bálint Gyöngyi végzik a legnagyobb természetességgel. Elmondják, hogy a családban tanulták meg, hogyan kell a vékonybelet kitisztítani úgy, hogy ne lyukadjon ki.
Vajda Pál újvári polgármester ezúttal a rendezvény irányítójaként és nem böllérként vesz részt a jókedvű, nagycsaládi rendezvényen. “Lassan tíz esztendeje ápoljuk a baráti, és családias testvérkapcsolatunkat. Számos közös rendezvényre került sor, például hatodik esztendeje folyik a gyermekek kölcsönös táboroztatása, a jeles napok megünneplése is közösen történik. Pillanatnyilag egy környezetvédelemre alapozott közös pályázaton dolgozunk. Ennek keretében a szelektív hulladékgazdálkodást kívánjuk bevezetni, faültetés is szerepel terveinkben, a településeink szomszédságában levő folyók környékének és a vizesgödrök megtisztítása. Biztató, hogy e kapcsolat a két település családjai között is kibontakozott. Újvár viszonylatában reményre jogosít, hogy végre birtokunkba került a részletes költségvetés, és elkezdhettük, ennek megfelelően, az idénre tervezett munkálatokat, nevezetesen az ivóvízhálózat megépítését Magyarszentmártonban, Aurélházán és Pusztinison, valamint a két utóbbi település utcáinak aszfaltozására is sor kerülhet egy európai uniós program keretében. Ezzel párhuzamosan minden településen tervezzük a járdák kialakítását, és ahol szükséges kijavítását, ugyanakkor esővízelvezető csatornák építése és karbantartása is terveink között szerepel. Meggyőződésem, hogy amennyiben sikerül megvalósítanunk terveinket, megteremtjük a községünk felzárkózásának feltételeit. Nagyon aktuális jelenleg az új oktatási törvény alkalmazása. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a községünkhöz tartozó települések valamelyikén megszűnjön az iskola, az önkormányzat felvállalja az esetlegesen hiányzó összeget ezek zavartalan működése érdekében, sőt az iskolások délutáni foglalkozását kívánjuk Újváron kiterjeszteni, hogy lehetőleg minden gyermek felügyelet mellett végezhesse el a házi feladatait, és különféle délutáni foglalkozásokon vehessen részt.”

“a  könyv egyik nemzedék végrendelete a másikra”
(Herzen)

Béres Margit, a nyugdíjasklub  legutóbbi találkozóján azt firtatta, hogyan is sáfárkodunk ezzel a kinccsel, ezért  is teremtett lehetőséget, hogy mindenki  beszámolhasson olvasmányélményéről,  kedvenc könyvéről. Részletek hangzottak el Nyírő Uz Bence című kötetéből, a vallásos irodalom örökéletű  értékeiből, Tompa Mihály  allegóriáiból, elhangzott  Kölcsey Ferenctől Zrínyi második éneke,  Wass Albert  Mint hontalan című költeménye. Szó esett az olvasás  emberformáló  élményéről, értelmet pallérozó, érzelmet megérintő szerepéről. Heves vita alakult ki a könyv, olvasás, irodalom védelmében az egyik hozzászólás kapcsán, kiemelve,  köztudott, egyre kevesebbet olvasnak a fiatalok, minél korábban kell megismertetni velük  az olvasás  maradandó élményét. A verstanulásról nem csak a szép iránti fogékonyság  ürügyén  szóltak, hanem  memóriát  karbantartó szerepéről is.  Arról is vallottak, nehéz egyetlen szerzőt, művet kedvencnek kinevez-ni, hisz az olvasmányélményt a különböző életszakaszok eseményei  is befolyásolják, az újraolvasás is más  megvilágításba  helyezi a művet.
A találkozó tanulságát, Márai Sándort idézve foglalnám  össze: “...   az olvasással is úgy van az ember ..., csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaid-nak valamit..., ha olyan lelket viszel feléjük, amely az olvasás párharcában hajlandó... vitatkozni, meggyőzni és meggyőződni, s aztán gazdagodva attól, amit  tanultál  a  könyvből,  életben vagy munkában, építeni abból valamit...”
A hagyományos tombola is olvasnivalót kínált a nyerteseknek,  Berinde György Őszi rózsák című kötetét, illetve a Mindenki kalendáriuma évkönyvet.