1999.augusztus 20. 18.30 - 19.00

Szerkesztő: Gecse Géza.

Zene

Gecse:

- Nagyon nehezen tudjuk most megállapítani annak a darabnak a műfaját, amit Tolcsvay Béláék itt Vasvár mellett, egy völgykatlanban az imént előadtak. Most az öltözőben beszélgetünk, ami sajátos módon éppen egy templom, de a Csillaglánc nevű rituáléról van szó.

Tolcsvay:

- Ez egy nem tudom én sem pontosan, hogy mi lehet a műfaja, tulajdonképpen egy zenés természet-tisztelet, élet-tisztelet – mondhatom azt is, hogy Istentisztelet. Arról szól, hogy én a négy elemet nagyon-nagyon tisztelem, és a természetet féltem, és oda próbálom figyeltetni az embereket erre, hogy jobban figyeljenek oda az elemekre, mert – mint ahogy látjuk -, ebben az évben kiadósan, ha ellenünk fordulnak, akkor nincs mit tennünk. Én azt hiszem, hogyha jobban állnánk hozzá, nem mérgeznénk a Földet, nem mérgeznénk a levegőt, a vizet, a tüzet nem erőltetnénk hatalmas nagy motorokba, szóval egy kicsit az arány eltolódott, és én ezt az arányt próbálom visszaállítani.

Gecse:

- Univerzalizmusról van itt szó vagy pedig beszélhetünk arról, hogy van ennek az egész darabnak, nemcsak az anyaországban, hanem a határon túli magyarság számára is valamiféle üzenete, nem tudom hogy Tolcsvay Béla ezen gondolkodott-e már?

Tolcsvay:

-A kérdés érdekes, de ez inkább, ha megfogalmazni próbálom, akkor tulajdonképpen a nyelvünkben rejlő magunk. Augusztus 20-ika új kenyér ünnepe, a magunk, a termés, a magból őrölt tészta, vízzel összekeverve, betéve a tűzbe, máris az elemeknél vagyunk. És azt hiszem, itt a környező vidéken, a Kárpát-medencében, sőt azon is túl, ahol a mi nyelvünket értik, ott ennek a magnak a tisztelete nagyon régi és ősi és a mai napig is teszik a dolgukat. Mi erre a régi helyre, arra, ahogy azt tartják, még itt a környező hegyvidékeken és völgyekben, talán ezért is jöttünk ide a völgybe, a természet lágy ölére, hogy itt szólaltassuk meg. Ott még nagyon tisztán tartják még. Én legalábbis remélem, hogy megtartják nagyon sokáig, hogy legyen honnan nekünk táplálkozni. Én hiszem hogy egy újabb legendás időszak jön elő, éppen a mai napon ahol most itt állunk, új fény született, vége a – rossz szó ez a napfogyatkozás, én új fény születésének hívom-, és itt ebben a völgyben, ennél a szent kútnál, ez egy búcsújáróhely, ezt egy nagyon-nagyon nagy örömnek és kegynek tartjuk, hogy itt felléphettünk.”

Gecse:

Tolcsvay Béla ma este fél kilenckor Balatonkenesén, a Sós hegy tetején lép fel.

A napfogyatkozás és fényköszöntés napján Vasváron volt vendég a brassói születésű és ma is e dél-erdélyi városban lakó Márk Attila, akinek Dinnyés József adta az erdélyi daltulajdonos nevet.

Zene

Gecse:

- Márk Attila brassói erdélyi daltulajdonos, itt a háttérben a kárpátaljai Credo együttes zenéjét halljuk éppen, amellyel közösen vettek részt ezen a vasvári ünnepségen. Augusztus 20-ika elsősorban a magyar államiság ünnepe, legalábbis itt Magyarországon, immár a rendszerváltozás óta. Milyenek a magyarság perspektívái, nemcsak az anyaországon belül, hanem a Kárpát-medencében úgy általában?

Márk Attila:

- A nemzetünknek nem kell se szégyenkeznie, én úgy látom, a magyar államiság megünneplése minden magyar nemzetiségűnek egy szívbéli kötelessége. És amikor mi átjövünk, én személyesen amikor átjövök én Magyarországra, az anyaországba, én mindig feltöltődök. Természetesen vannak olyan dolgok, amik nem tetszenek, vagy szeretném hogy másképp legyenek, de hát ezt minden nemzet esetében megtörténik. Én azt tartom igazán pozitívnak, egy olyan Közép-Kelet-Európában, amilyenben mi vagyunk – most mint magyar nemzet beszélek, ahol látjuk, hogy a nemzet nemzet ellen indul, és gyűlölködés és háború vesz körül szinte mindenhonnan, a magyar nemzet egy ilyen, az utóbbi időben egy ilyen békítő szerepet is játszik. Ami talán a történelem folyamán nagyon sokszor megtörtént a magyar királyság idején is, tehát sikerült megértetni a nemzeteknek, hogy egymás mellett kell megéljenek, és én úgy érzem, Magyarországnak van egy ilyen, a magyar nemzetnek van egy ilyen békítő-nyugtató szerepe. Nagyon remélem, soha sem kell se szégyenkeznem azért, hogy magyar vagyok, ezt sohase éreztem és nem is fogom soha érezni, nem is tudnék gondolom…

Gecse:

-Pedig Romániában azért mondjuk elég sok mindent megtesznek azért, hogy az ott élő magyarok ne érezzék igazán otthon magukat.

Márk Attila:

-Én egy három nyelvű, három kultúrájú városból érkezem. Brassóban az ilyen nemzeti elfogultság kevésbé érződik, mint mondjuk Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen, tehát nálunk a három nyelven való beszélgetés, magyar, német és román nyelven való beszélgetés szinte egy ilyen szükségszerűség, tehát így a szép, hogy a szászhoz németül szóljak ő pedig magyarul szóljon hozzám, hogyha én magyar vagyok. A magyarságomért igazából nem kell harcolnom, tehát tennem kell, hogy én is valamivel hozzájáruljak, tehát ez a fogcsikorgató harc, ami folyik, azért mondjuk politikai szinten, például Románia és Magyarország között - ha már a két országról beszélek-, vagy ezek a rosszhiszemű támadások, amik elsülnek, engemet személy szerint nem érintenek. Én tudom, hogy mit kell, tegyek, vagyis érzem valahol belül, mert hát azért ezt senki sem követeli tőlem, és ebben a munkámban nem volt sose megállás, és én úgy érzem – mondom – hogy a magyar nemzetnek van egy ilyen mindenen felül emelkedés tudása, ami szerintem mindig elő fogja segíteni, hogy másoknak példát nyújtson.

Gecse:

- Márk Attila az Ungváron élő Ivaskovics József Credo együttesével lépett fel.

ZENE

Gecse:

“-Talán a 80-as évek az első nóta, amit én meghallottam a televízióban, Dupka György “Levél” című költeménye volt, ami egy ilyen felszabadító élményt adott, hiszen addig szinte semmit nem tudtunk arról, hogy mondjuk egyáltalán létezik-e beat-zene Magyarország határain túl. Ivaskovics József, a Credo együttes vezetője.

Ivaskovics József:

-Dupka György verse egy folyamatnak volt a záró motívuma tulajdonképpen, azelőtt mint a József Attila irodalmi stúdió tagjai, jártuk a falvakat, a költő, tehát az egy nagyon meghitt kis csapat volt, és a falvakban ez egy új valamit jelentett, hogy magyarul beszélő emberek, akik ujságirók, akikre “fel kell nézni hivatalból”, és akkor azt mondják, hogy “ők magyarok”, és akkor hoznak ilyen zenészeket magukkal, akik még ki is énekelik még hangosabban, és ez a “Levél” lehet hogy nem a legjobb dal, lehet hogy nem a legjobb vers. Dupka Györgynek ez nem az igazi verse, hanem ez egy szabad versnek a dalosított, tehát énekelhető változata. Mert maga a vers címe “Levél egy távoli ismerőshöz”- ez szabad vers, énekelni nem lehetett, és én szinte kikértem a Dupkától, hogy légy szíves már úgy formázzuk meg a verset, hogy az rímekbe szedve énekelhető legyen. Így született meg ez a dal. Először nagy nyilvánosság előtt 1988-ban hangzott el. Ezek a versek adottak voltak addig is. Kis zárt közösségekben, ez nagyon fontos volt, hogy a gyerekek, a fiatalság az emberek merjék nyugodtan vállalni a magyarságukat, mert akkor már új szelek fújdogáltak, és ez a dal a mai napig él. Most jutott el oda, hogy Kárpátalján a dalt úgy éneklik, mint a saját dalukat. Büszkén, bárhova mennek táborozni, és ha azt mondják, valamit Kárpátaljáról énekeljetek, akkor okvetlenül az “Ungnak és Tiszának” Tárczy Andor versét veszik elő, vagy Horváth Sanyi versét “Mert a haza nem eladó” vagy Dupka Györgynek a “Levél” cimű versét, tehát ez a három vers-dal utat talált a gyerekek szívéhez. Gondolom, mert gondolják, hogy szükséges elénekelni. Mert valahol mélyen érzik, hogy nekik hangosan ki kell mondani, hogy ők magyarok, mert úgyis azt mondják, hogy “ti ukránok vagytok, azok meg románok, azok meg ott szlovákok”. És ők elfogadják ezt, mert valahogy különbséget kell tenni, hogy más-más országokból jöttek, de viszont ha azt mondja hangosan hogy én magyarnak születtem, itt-ott-amott, akkor azonosul valamilyen közösséggel, tehát hozzá tartozik valakihez, aki mondjuk nem is örül neki, hogy van az a másik.

Gecse:

-A napfogyatkozás pillanatában Márk Attila és a Credo együttes együtt koncerteztek Szentgotthárdon.

Ivaskovics József:

- Mi ott tulajdonképpen 56 éve egy nagy napfogyatkozást élünk meg. Most kíváncsiak voltunk, hogy egy két perces napfogyatkozás hogy néz ki. Augusztus 20-ika, talán ez a várakozás bennünk, hogy hátha egyszer ez a hold csak úgy félrecsúszik, és akkor megint megjelenik a Nap, ezt most mint kárpátaljai mondom, és hogy itt lehettünk Szentgotthárdon, a véletlen úgy hozta, hogy Magyarország talán legnyugatibb csücskében, szintén egy hármas határszögben énekeltük, mi akik négy határral határos vidéken lakunk. Én nem hiszem, hogy a megalkuvás, meg a meghunyászkodás meg “a jaj ne beszéljünk erről, mert mit mond a szomszéd”, hogy ez hatással van. Nem, a gyáva embereket nem szereti a szomszéd se. Minden nemzetiség a bátrakat szereti. Ezért én azt mondom, hogy nyugodtan mondja ki mindenki, ami fáj neki, mondja meg, hogy az a képviselő rossz, nem számit, magyar vagy ukrán mondja ki bátran és akkor lehet a napfogyatkozásnak tényleg vége lesz egyszer Kárpátalján. Oda kell figyelni egymásra -szerintem-, és nem az segít rajtunk, ha mindenki lapít és hallgat, hanem az segít, ha érezzük, hogy igenis valakik ki merik mondani. Most jó, lehet, hogy a szomszédom két napig görbén néz rám emiatt, de utána elfogadja, mert végül is tudja, hogy ő egy megszálló nemzet gyermeke. Ezt titkolja maga előtt is, de amikor reggel a tükörbe néz, akkor szerintem ő érzi, hogy itt baj van, és az a háború kiváltó oka. Tehát a szomszédom tudja, hogy neki ott nincs mit keresni, és ezért keresi az okot, hogy engem valahogy elüldözzön otthonról, és mindegy hogy milyen módszerrel. Békés módszerrel is ki lehet nemzeteket üldözni a házaikból, úgy hogy nem kap munkalehetőséget, nem tudja fenntartani a családját. Hova menekül? Oda, ahol kap állást, lakást, a gyermekeit biztonságban tudja, és ehhez nem kell háború. Ezt békés úton is szépen el lehet rendezni. Kárpátaljáról évente több ezer ember megy jobb lét után.

Gecse:

- Ez azt jelenti, hogy Ivaskovics József végül is jobban megérti a brassói születésű Márk Attilát vagy a Vajdaságból bármelyik magyart, mint mondjuk a Magyarországon élőket?

Ivaskovics József:

- Nem, mert én abban a szerencsés helyzetben vagyok, mondják, hogy vannak amolyan magyarok is, meg emilyenek is. Én valahogy mindig csak azokkal találkozom, akik pontosan tudják, hogy miről beszélek és a történelemmel tisztában vannak. Hogy Márk Attilával közelebbi barátság fonódott közöttünk és a zenénk is valahol rokon talán, lehet hogy mi egész másról énekelünk, mindegy, a lényeg ugyanaz. Ő egy idegen országban kell hogy az anyanyelvén mondjon valamit. Lélekben keressük egymást, mert a sorsunk hasonló. Lehet hogy ők valamivel jobban élnek, nem kaptak akkora elnyomást, mert azért ’44 után nálunk totál megsemmisítésre ment mindenféle intelligencia, hát nemcsak a magyarnak, bármi neműnek. Erdélyben azért volt valami autonómia-szerűség és az egy zárt közösség, különösen a Székelyföldön, ami engem jobban vonz bárminél, mert nagyon szeretem azokat az embereket.”

ZENE