____________________________________________

A vitaest szerkesztett változata először a Kossuth rádió Határok nélkül című műsorában 2000. május 19-én, 22-én, 23-án, 24-én és 25-én 20. 30 és 21. 00 között hangzott el. Az alábbiakban a vita-esten elhangzottak teljes szövegét olvashatják nyomtatásban. 

Habsburg Ottó:

- Először is nagyon köszönöm ezt a megbeszélést, mert tényleg itt egy nagy kérdésről van szó, ami a mi jövőnket jelenti. Azt szeretném mondani, hogy az Európai Unió számomra nem elsősorban egy gazdasági kérdés. Ha az ember végigjárja a Duna medencéjét, és én sokat végigjárom most, egyet tapasztal mindenhol. A nagy haladás ideje a XIX. század második felében és a XX. század első évtizedében volt és ennek egy jó oka volt. Akkor a béke biztosítottnak látszott és ennek folytán olyan nyilvánvalóan láttuk azt, hogy a béke az első előfeltétele a gazdasági megoldásoknak, a gazdasági haladásnak is. Ennek folytán - véleményem szerint - Európa először biztonsági kérdés. És ebből a szempontból azt hiszem, hogy elég jól haladtunk. Most az Európai Unió részéről voltak nehézségeink, de nagyon jól haladtunk egyelőre, és azt hiszem, hogy itt például az a tény, hogy a magyar nemzet oly óriási többséggel biztosította Magyarország belépését a NATO-ba, ez nagy siker volt nemzetünk számára és nagy siker volt a NATO számára. Egyelőre ez volna a válaszom.

Habsburg Ottó:

- Kérem szépen, én úgy érzem, hogy a magyar mezőgazdaságban óriási a fantázia. Először is ne felejtsük el azt, hogy mostanáig a gazdasági haladásaink főleg a meg nem újuló nyersanyagokon alapozott. De ezek a nyersanyagok most lassanként a csoda végét járják. Ezt sok helyen találjuk. Ennek folytán a megújuló nyersanyagoknak döntő szerepe lesz pár év múlva és itt Magyarországnak óriási lehetőségei vannak. De ehhez a feltétel az, nemcsak, hogy megtartjuk a földünket, azt a Jóisten is megtartja, de az is, hogy egy kisgazda társaságot megtartsunk ebben a Magyarországban! Mert húsz év múlva óriási szükségünk lesz erre a kisgazda társaságra. És éppen most jöttem Dél-Tirolból, ott még megtartják, kiválóan megtartják, és ott látszik már, hogy milyen fantázia van a jövő számára éppen a megújuló nyersanyagok által.

- Miniszterelnök úr, hogy látja ezt a kérdést?

- Fontos kérdés az, amiről beszélgetünk. 1990-ben erre az akkori magyar parlament és magyar kormány adott egy választ. Azóta ennek a válasznak a nyomvonalán haladunk. Újragondolási lehetőségeink meglehetősen szűkek. Ugye 1990-ben azt kellett eldönteni, hogy mire alapozzuk a romjaiban heverő magyar gazdaság újjáépítését. És szembe kellett néznünk azzal a szomorú ténnyel, hogy éppen a szocializmus következményeképpen a ’90-et megelőző világrendben, a keleti pozícióban elfoglalt helyünk miatt Magyarországon belül nincs olyan tőke, amely az ország gyors gazdasági fölépítését biztosítaná. Erőnk van, munkaerő van, az emberek akarnak dolgozni, jól képzett munkaerőnk van, szorgalmasak az emberek, de tőke nem volt. Akkor 1990-ben azt a döntést hozta az akkori kormány - a parlament többségének a támogatásával -, hogy nem lehetséges a magyar gazdaságot versenyképes, életképes gazdasággá tenni a külföldi tőke behozatala nélkül egyfelől. Másfelől a nyugati gazdasági élet vérkeringésébe való bekapcsolódás nélkül. Így indultunk el. Azt kell mondanom, hogy ez az út egyébként némileg eltér attól, mint ahogyan mondjuk Németország a II. világháború után újjáépítette saját magát. A II. világháború utáni újjáépítkezések azok belső erőkből történtek. A modern világban nekünk erre a lehetőség már nem adatott meg, ezért ma már a kérdés kicsit idejétmúlt. Az, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás “az ország kirablását” jelenti-e, erre ma már nem tudunk válaszolni. Az a kérdés, hogy helyes döntést hoztunk-e '90-ben. Azért mondom, hogy ma már nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert kérem, higgyék el nekem, az Európai Unióhoz való csatlakozás sokkal kevesebb területet érint majd, mint azt sokan gondolják. Ugyanis bizonyos területeken a csatlakozás lényegében bekövetkezett. Kérem, gondoljanak arra, hogy a 2001. januárjától Magyarország és az Európai Unió között teljesen szabad kereskedelem folyik az ipari termékek tekintetében. Olyan, mintha benne lennénk az Európai Unióban. Számos területen hasonló a helyzet. Tehát anélkül, hogy az Unió tagjai lennénk, bizony, beintegrálódtunk a nyugat-európai gazdaságba. A magyar export például, a magyar kivitel és behozatal több mint 78 % - a az Európai Unió országaiba irányul. Képzeljék el, hogy Magyarországnak a részesedése, a magyar külkereskedelemben az Európai Unió részesedése az ma magasabb, mint jó néhány olyan ország esetében, amely egyébként tagja az Európai Uniónak. A bajunk éppen az, az én problémám, ha úgy tetszik a politikai kérdés, amivel meg kell birkóznunk, éppen az, hogy miközben már bent vagyunk az Európai Unióban - gazdasági értelemben -, aközben nem kapjuk azokat a támogatásokat, amelyeket az Unióban lévő tagállamok megkapnak. Nem kapjuk azokat az agrárkedvezményeket, amelyeket az Unió tagállamai megkapnak, és nem ülünk ott Brüsszelben annál az asztalnál, ahol a közös döntéseket meghozzák. Miközben azok a döntések befolyásolják a mi életünket! Ilyen értelemben ma már nem az a kérdés, hogy belépjünk-e vagy sem, hanem hogy az európai gazdaságba való betagozódásunkat úgy fejezzük be, hogy abból minél több előny származzék a számunkra! Tehát nem egy teljesen nyitott kérdéssel van dolgunk, amit most kell megválaszolni. Ami pedig az agrárgazdaságot illeti, a következőt tudom Önöknek mondani. Ha nem érné meg a magyar mezőgazdaság szempontjából az Európai Unióhoz való csatlakozás, akkor vajon miért akar mindenki magyar földet vásárolni: angol, francia, német? Nyilván azért, mert meg fogja érni! Tehát a kérdést nem úgy kell föltenni, hogy megéri-e, lesz-e előnye a magyar mezőgazdaságnak a csatlakozásból! A kérdést úgy kell föltenni, hogy hogyan lehet a legtöbb előnyt kihozni belőle. Nekem személyes meggyőződésem, hogyha a közös európai agrárpolitikának mi a részévé tudunk válni, az a magyar mezőgazdaság számára fellendülést hoz. Nemcsak azért, mert hirtelen megnő a magyar termékeket fölvásárolni képes piac. Ma az Európai Unióval való kereskedelmünket a mezőgazdaság szempontjából kvótákkal limitálják. Ez meg fog nőni, megváltozik, nagyobb piacot érünk el, hanem megkapjuk azokat a támogatásokat is, amelyeket ma az Unióhoz tartozó parasztemberek megkapnak. A magyar parasztember ma úgy versenyez az Európai Unió gazdáival, hogy az Európai Unió gazdái nagyon komoly támogatást kapnak, a mi kisgazdáink, Habsburg Ottó-i értelemben vett kisgazdáink, azok pedig nem kapják meg ezt a támogatást. Ma versenyhátrányban vagyunk. Ilyen értelemben tehát az előttünk álló döntések azok egy tíz évvel ezelőtt megkezdett út értelmes befejezésének a döntései és nem javasolnám, hogy kezdjünk mindent elölről és gomboljuk újra a mellényt. Én tudom, hogy nagyon sok magyar embernek fáj, nekem sem esik jól, amikor azt látjuk, hogy egy kis ország - különösen, ha nyitott -, mennyire kitett, kiszolgáltatott a nemzetközi gazdaság változásainak. De higgyék el nekem, egy kis országnak azt a döntést kell meghoznia, hogy bezárkózik-e, védővámokkal veszi-e magát körül és így módjuk a Magyarország területén működő vállalkozók szinte kizárólag csak a magyar piacra számíthatnak, vagy megpróbál beilleszkedni a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe, és a beilleszkedés helyes módját keresi. Ennek az a következménye, hogy az ország nyitottabbá válik, a nemzetközi hatások - ha jók, ha rosszak -, bizony érződnek Magyarországon is. De hosszabb távon minden hozzánk hasonló méretű ország, Hollandia, Írország, Finnország, ezek mind azt mondják - én ezt hallottam minden miniszterelnök kollégámtól -, hogy hosszabb távon mégiscsak a beilleszkedés az a gazdaságpolitika, amely a finneknek, íreknek vagy a katalán embereknek meghozta a szükséges előnyöket és szükséges életszínvonal-növekedést. Úgyhogy én jó lelkiismerettel ajánlom minden hallgatónak meg a jelenlévőknek is, hogy támogassák Magyarország Európa Unióhoz való csatlakozását, mert abból ma már szinte kizárólag csak előnyeink fognak származni.

Habsburg Ottó:

- Én nem tudok sokat hozzáfűzni. Kiválóan magyarázta a Miniszterelnök úr, hogy mi a mi helyzetünk. Az tényleg megfelel a valóságnak és én, aki húsz éven az Európai Parlament tagja voltam és főleg kibővítési kérdésekkel foglalkoztam, mert mielőtt foglalkoztam a magyar ügyekkel és közeli ügyekkel, mihelyst lehetséges volt, azelőtt tréningem volt a spanyolokkal, portugálokkal és így tovább. Mindenkor voltak ilyen demagógok, akik azt mondják, hogy ebből nagy baj lesz. Én csak egy példát szeretnék mondani. Annak idején, mikor behoztuk Spanyolországot az Európai Unióba, én ott is működtem már a vegyes bizottságban a spanyol cortesekkel és tényleg úgy volt, hogy hát annak idején mivel én voltam akkor a külügyi bizottságnak az obmannja, egy időben, az én választóim, a német ipar, a német szakszervezetek döngették az ajtómat. Azt mondják: “Képviselő úr csináljon mindent, de nem akarjuk, hogy a spanyolok bejussanak az Európai Unióba!”, mert azt mondták, akkor százezrével jönnek majd a spanyolok és mi lesz akkor a mi piacunkkal? Kérem szépen, mi mégis behoztuk, és nagyon rövidesen behoztuk akkor, két és fél évig tartottak csak a tárgyalások, de nem is múlt el egy év Spanyolország belépése után, hogy ugyanezek az emberek eljöttek hozzám, és azt mondták: “Kérem szépen, csináljon valamit, hol vannak a mi spanyol barátaink?”. Elmentek. Persze elmentek, mert amikor egy jó kilátást adtunk Spanyolországban a munkásoknak, akkor sokkal jobban szerettek dolgozni az andalúziai nap alatt, mint a Groh Gebiet ködös tájain, és a spanyolok elmentek. És ugyanaz fog történni itt nálunk is! Úgyhogy nem kell félni attól, de akkor vannak persze demagógok, akik ezt fölhasználni akarják, de rövidlátóak. Tudja, én most éppen jártam, ami annak idején magyar rész volt, Burgenlandban. Tegnapelőtt ott voltam. Hát kérem szépen ott is látszik, hogy mennyire először nagyon is megvadították az embereket, hogy milyen szörnyű dolgok fognak történni, jön a magyar hullám. Most már ráeszméltek, hogy ellenkezőleg, sok osztrák megy Magyarországra, és ott dolgozik. Sok osztrák vállalat van, amely most Magyarországra megy, mert jól ismeri a helyzetet itt és bízik a magyar jövőben! És ennek folytán egy és ugyanaz lesz a helyzet, úgyhogy én csak azt szeretném mondani, amit a Miniszterelnök úr mondott, pontosan megfelel a valóságnak.

- Ha megengedik, én azt szeretném elmondani, hogy úgy érzem, hogy az Európai Unióval szembeni érzelmek, azok két gyökérzetből táplálkoznak. És érdemes azért ezekről beszélni, mert ezek fontos aggodalmak. Én nem söpröm le az Európai Unióval szemben érvelőket az asztalról, mert úgy gondolom, hogy nem ok nélkül mondják, amit mondanak és jobb, hogyha kibeszéljük ezeket a kérdéseket. Itt van például az a gyakran hallott probléma, hogy mi lesz a magyar kulturális önazonossággal. Belépünk az Európai Unióba, nem veszíti-e el az arcát a magyar kultúra? És szeretném leszögezni itt is, hogy ugye mi nem az Amerikai Egyesült Államokba akarunk belépni, tehát nem arról van szó, hogy föl akarnánk adni az állami önállóságunkat, föl akarnánk adni a kultúránkat és egy ilyen olvasztótégely, ahogyan hívják az óceán túlsó partján az államokat, egy ilyen olvasztótégelyben szeretnénk föloldódni. Éppen ellenkezőleg! Abban hiszünk, hogy a kulturális azonosságunk megerősödik. Én mindig azt mondom azoknak, akik aggódnak és nekem szimpatikus egyébként, hogy aggódnak. Mert az helyes dolog, ha az ember a maga nyelvéért, kultúrájáért aggódik. Mindig azt mondom, hogy nézzék meg mi történt a nemzeti gondolattal, kultúrával és önazonossággal Finnország esetében vagy Írország esetében, akik beléptek az Unióba. Kérem soha olyan erős az ír öntudat vagy a finn öntudat nem volt, mint amióta bent vannak az Európai Unióban. Tehát én pont az ellenkező hatást várom. Miközben egy politikai együttműködés és gazdasági egységesülés felé megyünk, aközben a kultúrák különállóságának a megerősödése zajlik egész Európában. Ezért nagyon helyes dolog és én sohasem járulnék hozzá - már amennyire egy kis ország miniszterelnöke a maga feladatát hozzájárulásnak nevezheti -, ahhoz, hogy például a kultúrpolitika kérdései azok az állami fennhatóság alól kikerüljenek. Azok nemzeti hatáskörben kell, hogy maradjanak, nem kerülhetnek át Brüsszelbe. Az oktatás kérdései nem kerülhetnek át Brüsszelbe, mert hogy hogyan kell gyerekeket nevelni, meg oktatni az iskolában, az attól függ, hogy az gyerek az magyar, dán, spanyol vagy ki tudja miféle. Nem lenne helyes egy összeurópai rendszerbe tömörítenünk őket. Tehát az ellenérvek egyik része ez. Én ezt az eddigi tapasztalatok alapján kezelhetőnek látom. A másik dolog, ami bánt bennünket és nemcsak ellenérvként szolgál, hanem egy ilyen sértésként éltük meg - egyébként indokoltan -, az az, hogy a gazdasági modell, amely szerint Magyarország 1990-től '98-ig haladt és most tegyük zárójelbe azt a kérdést, hogy haladhatott volna-e más modell szerint, az arra épült, hogy Magyarországon olcsó a jól képzett munkaerő. Ez igaz. A magyar versenyképesség tekintélyes részben ebből jött. Ez egyfelől a gazdaságnak jót tett, de másfelől az önbecsülésének nem tesz jót az embernek. Az ember úgy van vele, hogy a jól képzett munkát csak tessék jól megfizetni! Miért van az, hogy kevesebb ésszel, kevesebb szorgalommal tőlünk nyugatabbra több pénzt lehet keresni, mint ahogyan mi ugyanazért a munkáért itt ki vagyunk fizetve? Ez egy teljesen érthető, emberi természetes gondolat. Ezért szerintem most már ott tart a magyar gazdaság és én ezt javasolnám inkább, semmint az Európai Unióval szembeni szkepticizmust, hogy meg kell változtatnunk a magyar gazdasági modellt. Mi '98 óta ezt tesszük szép lassan. Az eredmények kezdenek, úgy érzem beérni, amikor Magyarországnak úgy kell versenyképesnek lenni, hogy egy magasabb bérszínvonallal versenyképes. Ne az olcsó munkaerő legyen a versenyképességünk fő táptalaja, hanem a jól képzett munkaerő minősége legyen ez az előrevivő erő, meg amit innovációnak mondanak és magyarul fejlesztésnek vagy nem is tudom pontosan, hogy hogy kell megfogalmaznunk. Állandó megújulás, kutatás, fejlesztés, korszerűsítés. Ez legyen a motor! A magyar gazdaság ezt már meg tudja tenni. '98 óta módosítgatjuk ezt a pályát és szerintem, ha a magyar munkabérek emelkednek, ezért mondom én, hogy a minimálbért is meg kell emelni, mert az a többi bért is fölfele fogja majd nyomni. Ha ez bekövetkezik, akkor a méltóságérzetünk is inkább kiegyenesedik és akkor az Európai Unióval szembeni ellenérzéseink is, amely ezen a csatornából, ezen keresztül is érkezik, talán azok is valamelyest gyengülnek. Tehát úgy gondolom, hogy számos dolog, amit rávetítünk az Európai Unióra, az Uniótól való félelmünkként fogalmazunk meg, az valójában nem kapcsolódik az Unióhoz, hanem a mi saját ügyeink körébe tartozik és azokat idehaza kell megoldanunk, például egy más gazdaságpolitikával. Én ezt az utat javaslom, és ezt a gondolkodási irányt szeretném az Önök figyelmébe ajánlani.

Habsburg Ottó:

- Hát kérem szépen most, éppen ahogy mondottam ezelőtt, idejöttem Dél-Tirolból. Pár napig ott voltam, gyűléseken beszéltem és azt tapasztaltam, hogy mennyire erősödik most éppen Dél-Tirolban az az érzés, hogy ugyan jól megvannak az olaszokkal, mert gazdaságilag a dolgok kiválóan mennek, de másrészt megtartják a saját osztrák, német jellegüket. És talán jobban megtartják, minthogy ha valamiképpen más helyen lennének, és hogyha valamiképpen Ausztriában is maradnának. Úgyhogy itt tényleg van valami, és én úgy érzem, hogy ez nálunk éppen úgy fog történni. Nézzék, a tény az, hogy az Európai Unió mégis lazítja a határokat, az magától jön mindenhol. Nekem például húsz éven át kellett a francia-német határon keresztül menni. Volt egyszer egy határ, megállítottak bennünket, de ez a határ eltűnt. Még a házikókat is most eladták már, úgyhogy tényleg, úgy van, mintha az egyik megyéből az ember a másikba menne. És ennek óriási a kihatása, de nem azáltal, hogy a nemzet eltűnik, ellenkezőleg, erősödik akkor! Mert akkor ezek az élő kapcsolatok megmaradhatnak a hazával és Burgenlandban is azt tapasztaltam, hogy ez a magyar, aránylag sajnos kis csoport mégis mennyire megerősödött az utolsó időkben, azáltal, hogy van kilátás, hogy Magyarország bent lesz Európai Unióban! És ez az, ami erősíti a mi egész kultúránkat, a mi egész nemzeti érzésünket. És a kultúránkat! Nézzék, mi mégis egy külön nemzet vagyunk, mint mások, mert máshol nem tudják azt mondani, hogy nyelvében él a nemzet. De mi élünk ebben a nyelvben és ez a nyelv két irányban is fellegvárunk! Egyrészt, mert kiváló irodalmunk van, habár sajnos ezt külföldi nyelvekre alig lehet lefordítani. Nézze, egész életemben csak egyetlen egyszer tapasztaltam, hogy egy igazi kiváló fordítás volt. Ez egy svájci, aztán kiderült, hogy magyar ember volt, de hivatalosan svájci ember volt. Kérem szépen, németre fordította Jókai Mórnak az új földesurát. Azt elolvastam és akkor egy előadáson Svájcban éppen mondottam, az az egyetlen eset, hogy én láttam, hogy egy magyar nyelvű könyvet lehet más nyelvre fordítani és megtartani azt a magyar ízet. És akkor ő jelentkezett és azt mondta, én voltam a fordító. Kérem szépen, ennek óriási erőssége van! És azon kívül tekintsünk végig a világon, hány magyar most sikeres ebben a világban! Az emigránsaink között rengetegen vannak, akik sikeresek. És azon kívül nekem egy kis tapasztalatom van emigrációkkal. Büszkék lehetünk a mi emigránsainkra, mert óriási többségükben jó magyarok maradtak! Többé-kevésbé egységesek maradtak, ami magában véve is majdnem csoda, mert a többi emigráció veszekszik. Én nem láttam mást, mint a magyart és a spanyolt. Ez a kettő összetartott mindig és ez nekünk rengeteget segített az Unióban. Úgyhogy én úgy érzem a mi kultúránknak nem kell félnie ettől az Európai Uniótól. Ellenkezőleg, erősödni fogunk és talán még az is fog történni, hogy egyes emberek magyarul is tanulnak. Nem tudunk, hogy sikerülni fog-e, de meg fogják próbálni. És ez is magában sokat jelent és ne felejtsük el végül: az a hallatlan magyar presztízs, ami ma a világon létezik, amit mondanom sem kell, hogy az 1956-os szabadságharcnak köszönhetjük. Mindszenty József szerepének köszönhetjük és más ilyen nagy magyar eseményeknek.

- Engedjenek meg egy közbevetést. Én soha nem jártam még az életemben Ráckevén. Néhány hete lementem Ráckevének a környékére, és van ott egy gótikus, pravoszláv, ortodox vagy görögkeleti templom. Ezek gyakorlatilag ugyanazt a fogalmat jelentik. Van a városban most összesen négy-öt család, amelyik még beszél szerbül, és megnéztük a templomban, ugye a szerb trónörökösnek ott van az ajándéka. És megjegyezte nekünk az a hölgy, aki aközé az öt család közé tartozott, amelyik tud és beszél szerbül, hogy milyen nagy szerencséjük van maguknak, hogy a maguk trónörököse milyen szépen tud beszélni magyarul. A miénk csak angolul tud. És akkor elgondolkodtam ezen az egész történeten. Ha én összevetem a magyar nemzetnek az integrációját a szerbével, és azt mondom, hogy ha bennünk csak 20 %-nyi erő vagy kollektív tudat van, mint ami a szerbekben volt, vagy van még mind a mai napig, akkor bizony a történelem nem így alakul. De ebben az esetben, ugye, amikor ez így vetődött fel, akkor azóta is egyfolytában gondolkozom rajta, hogy mi a jó igazából nekünk? Vagyis a nemzet perspektívái szempontjából mi a jó? Hogyha nyelvében él-e a nemzet vagy pedig fegyverében vagy kollektív öntudatában? Mi visz igazából előre? Én szerintem nem biztos, hogy hirtelen itt meg tudjuk ebben a teremben ezt válaszolni, de úgy örültem neki, meg annak is, amikor ugye Habsburg Ottó, hogyha jól emlékszem, akkor Biharban egy '48-as honvéd tábornoknak a sírját koszorúzta meg még az ősszel, és az emberek, a helyiek sírtak, amikor ő ott megjelent.

Habsburg Ottó :

- Gyönyörű volt ott, azt nagyon élveztem.

- Mielőtt erre válaszolnék, csak annyi jó hírt hadd mondjak az Elnök úrnak, hogy Németországban ma a legnagyobb könyvsláger az a néhány kötet, amit Máraitól adtak ki és fordítottak le, mert ugye mi voltunk a frankfurti könyvvásárnak a díszvendégei és egészen kiváló magyar remekműveket sikerült lefordítanunk a hagyományos polgári magyar irodalomból is. Nemcsak a legújabb modern és sikereket elérő irodalmi alkotások közül és ezek ma nagyon nagy sikert jelentenek Németországban. Márai nevét például sokkal többen tudják, mint korábban. Ami persze önmagában nem egy nagy előrelépés, hiszen korábban nem tudta senki. No visszatérve mégis a kérdésre, amely rendkívül szerteágazó. Hadd tegyek egy lépést hátra, és onnan világítsam meg a mondandómat. Ugye, ha jól értem, akkor a mostani magyar kormányzatnak az a célkitűzése van, illetve volt '98-ban, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság hanyatlását először megállítsuk, utána a hosszabbtávú megmaradáshoz szükséges pilléreket megerősítsük, majd utána a magyarság megerősödését egy Kárpát-medencei összefüggésben elindítsuk. Erre vállalkoztunk, ezzel bíztak meg bennünket a választók a '98-as választásokon. No, hogy áll ez összefüggésben, illetve áll-e ez ellentmondásban azzal, hogy közben az Európai Unióhoz való csatlakozás is egy nemzeti cél és vajon a nemzeti integrációt, vagyis a Kárpát-medencei összeműködést nem hátráltatja, nem gyengíti-e az, hogy közben az Európai Unió felé megyünk és minden valószínűség szerint nem egyszerre fognak azok az országok az Európai Unióhoz csatlakozni, amelyeknek a területén ma magyarok élnek? Magyarország - minden valószínűség szerint - hamarabb fog, mint jó néhány olyan ország, ahol tekintélyes számban élnek magyarok. Ez az a helyzet, amellyel szembesülnünk kell az ön kérdése révén. Először is kezdjük az apróbb és a könnyebben elintézhető kérdéssel. Önmagában az, hogy az Európai Uniónak a határa Magyarország keleti határán, valószínűleg Magyarország déli határán és ne adj’ Isten esetleg Magyarország északi határán is lesz, amit még elkerülhetőnek látok, ez mennyiben nehezíti az érintkezést? Erre két dolgot szeretnék mondani. Először is vannak nemzetközi példák. Amikor Spanyolország tagja lett az Európai Uniónak, akkor megtalálták azt a jogi megoldást, hogy Spanyolország kapcsolatai egyáltalán nem lazultak meg Dél-Amerikával. Megtalálták azokat a jogi megoldásokat, hogy azok a kapcsolatok élénkek maradhassanak. Vagy amikor Portugália lett tagja az Európai Uniónak, akkor a Portugálián kívül élő - hiszen nagy gyarmatbirodalom volt valaha Portugália, a Portugália területén kívül élő -, de magukat portugálnak gondolók, azok ugyanúgy szabadon jártak be Portugáliába, mint tették korábban. Vagy nézzük például Norvégiát, amely ugye nem tagja az Európai Uniónak, de mégis fönntartotta azt a megállapodását Svédországgal, Finnországgal és, talán ha nem tévedek Dániával is, amely lehetővé teszi, hogy ugyanúgy közlekednek és érintkeznek egymással, mint korábban. Én nem állítom, hogy az Unió boldog attól a gondolattól, hogy Magyarország valami hasonlót szeretne. De hát majd megtárgyaljuk. A lényeg az, hogy nem előkép és példa nélküli az a magyar törekvés, hogy úgy történjen meg Magyarország integrációja, hogy egyúttal a nem Magyarország területén élő magyarokkal, a Kárpát-medencei magyarokkal az érintkezéseink továbbra is megmaradhassanak. Ez a célunk és szerintem ez elérhető. Na most, tegyük fel a kérdést egy másik nézőpontból. Ugye, ha a mögöttünk hagyott száz évre visszatekintünk, nekem ebben nincsenek olyan előnyeim, mint az Elnök úrnak, de mégis ha az olvasmányélményeim alapján ezt megteszem, abban az esetben azt láthatjuk, hogy rövid, néhány éves szakaszoktól eltekintve az első világháborút követően, a magyar állam határain kívül magyarnak lenni az inkább hátrányos volt, mint előnyös. Jól esett ugyan, gondolom én az akkoriaknak is magyarnak lenni, de ez a mindennapi életben inkább hátrányokkal járt és nem előnyökkel. Nézzük, mi felé halad a világ. Nem afelé halad-e most a Kárpát-medencei világ, hogy a következő évszázadban, éppen az anyaország erősödése miatt, sikeres NATO-csatlakozása miatt, reménybeli Európa Uniós csatlakozása miatt, a magyar gazdaság új pályára állása miatt vajon nem az rajzolódik-e ki a szemünk előtt, hogy magyarnak lenni nemcsak kellemes érzés lesz, nemcsak jóleső érzés lesz a Kárpát-medencében, hanem kifejezetten előnyös is lesz? Ez a valóságos fordulat. Ennél nagyobb eredményt magyar kormányzat vagy anyaországi külpolitika nem nagyon érhet el. És ha ez így megy tovább, ha a folyamatok úgy haladnak, ahogyan most, hogy a magyar gazdaság éves növekedése kétszerese az Európai Unióénak, amire jó esélyünk van, ha úgy megy, hogy Magyarországon a munkalehetőségek száma nő, mint ahogyan egyébként ma ennek láthatjuk jeleit. Ha úgy megy, hogy a magyar gazdaság továbbra is a legversenyképesebb lesz Közép-Európában, akkor bizony magyarnak lenni, Magyarországhoz kapcsolódni, Magyarországgal rokoni kapcsolatokat ápolni, Magyarországon élőkkel személyes kapcsolatot ápolni, esetleg ott megjelent magyar beruházókkal, kis- és középvállalkozókkal együttműködni, bizony mind a jótétemények közé tartozik majd. A cél tehát az - és ez egy reális célkitűzés -, hogy a XXI. században, a Kárpát-medencében magyarnak lenni ne csak jóleső érzés, hanem előnyös élethelyzet is legyen. És szerintem az Unióhoz való csatlakozás ezt a stratégiát erősíteni fogja. Ezt a vízum dolgot, határátkelést, ezt azt, ezt pedig az európai előképek nyomán néhány jogi megoldással - mégiscsak jogásznemzet volnánk! -, ezt majd kitaláljuk, és reményeim szerint közösen a határon túl élő magyarokkal meg is fogjuk oldani.

Habsburg Ottó:

- Hogyha szabadna valamit ehhez mondanom. Én kissé szkeptikus vagyok ebben az irányban. Nézzék, vannak nekünk közeli rokonaink a Távol-Keleten. Például a vogulok. Ott a vogul vidéken még lehetett magyar nyelvvel is boldogulni, nem nagyon jól boldogulni, de legalább egy kissé lehetett boldogulni és jól látjuk azt, hogy az oroszok kiirtják a vogulokat. Lelőtték az összes állataikat, elmérgezték az összes folyókat, úgyhogy az emberek tönkremennek. A vogulok száma ma már megközelíti a négyezret, amikor annak idején nem tudom 50 vagy 60 ezer ember volt, és ez kérem szépen nem egy kisebbségi politika, amit el tudunk fogadni. Vagy pedig a csecsenekkel szemben, hogy mi történik ott. Én nagyon örülnék, ha sikerülne az, hogy egy nemzetközi konvencióval előrevinni arra, hogy tényleg legyen egy közös biztosítéka az úgynevezett kisebbségeknek. Szeretném mondani, én utálom a kifejezést, hogy "kisebbségek", mert ez egy diszkrimináció. Nemzetiségekről kell beszélni, de nem kisebbségekről! Mindenesetre ha ez sikerülne, az bámulatos lenne. Csakhogy én nem bízom benne, hogy ez sikerülhet. Ha látom azt, hogy az oroszok hogyan bánnak például Birobidzsánban az ő zsidóikkal, akkor is azt mondom, majdnem azt lehet mondani, hogy ez majdnem olyan, mint a hitleri rendszer alatt volt. Azoknak most is olyan rossz a sorsuk, annak a kevés zsidónak, aki hátra maradt. Tehát mégis meg kell próbálnunk valamit, egy közös rendet, de először csináljuk ezt Miniszterelnök úr, az Európai Unió keretében. Végre legyen egy európai konvenció a nemzetiségek jogairól és azoknak a jogoknak a biztosításáról. Nem lesz könnyű, azt tudom, mert én próbáltam az Európa Parlamentben húsz éven át ezt előmozdítani és mindig megbotlottam az egy-két nemzeten. A görögöknél, akik semmi áron nem akarják elfogadni azt, hogy valamilyen biztosítékot adjunk a nemzetiségeknek, a thráciai helyzet miatt. A franciákkal nagyok voltak a nehézségek. Ott javult a helyzet, mert most mégis bizonyos nemzetiségi képviselők vannak benne, Korzikából és így tovább. És főleg az, hogy a franciák maguk is kezdenek liberalizálódni, mivel annak idején az egész francia centralizmus azáltal létesült, hogy a Habsburgok mindenhol voltak. Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Belgiumban, úgyhogy a franciák úgy érezték magukat, hogy körülvették őket és ennek folytán az egész politikájuk egy várvédő politika volt a belső vonalról. Most hogy ez eltűnt, hát kérem szépen az ellenkezője történik. Franciaország lassanként liberalizálódik. Nézze én sokat járok Franciaországban, és látom hogy mennyire haladnak a dolgok Franciaországban is. Emlékszem, amikor fiatal voltam a “prefecte” és a “departament” az volt az igazi Jóisten a saját vidékén. Ma a “prefecte” az egy szerencsétlen kis tisztviselő, akivel senki sem foglalkozik, de már a régiók átvették ezt a helyzetet, úgyhogy Franciaország is decentralizálódik, úgyhogy nem kell itt félnünk. Franciaországban például most sokkal többen beszélnek katalán nyelven, mint még húsz évvel ezelőtt.

- Azért egy dolgot szeretnék megjegyezni. Egy rendkívül érdekes momentuma ennek az egész új kormányalakulásnak az, hogy ha jól tudom az orosz törvényhozás, tehát a Duma külügyi bizottságának az elnökévé azt a Dmitrij Rogozint választották meg, aki a Határon Túli Orosz Nemzeti Közösségek Kongresszusának az elnöke volt még a '90-es évek elején. És ha jól emlékszem, nekünk elmondta a rádióban, hogy tulajdonképpen ugyanúgy, ahogy Ukrajnában az orosznak és az ukránnak kellene államnyelvnek lennie, ugyanúgy kellene Romániában a magyarnak és a románnak államnyelvnek lennie. És azt is elmondta, hogy ki kellene dolgozni a nemzetközi jogi feltételeit annak, hogy mikor avatkozhat be egy illető ország fegyveresen a saját kisebbségének a védelmében a határokon túl. Ez csak egy apró adalék.

Habsburg Ottó:

- Szabad-e itt valamit ellentmondanom, mert tényleg én is azt hiszem, hogy jó, hogyha a nemzetiségeknek - és még egyszer én nem fogom használni a kisebbség kifejezést, mert nem létezik kisebbség. Legalább az én felfogásomban, hogy mennyit szolgálnak ezek sokszor a nemzetnek annak idején, amikor először jött a magyar még teljesen 100 % -os pártállam részéről az első magyar küldöttség, persze én evvel foglalkoztam, mert én voltam az egyetlen, aki magyarul tudott beszélni. És kérem szépen óriási benyomást tett akkor, hogy ebben a párt küldöttségben egy ember volt, aki a román-magyar kisebbséget képviselte. Akkor össze-vissza 18 ezer román volt a mi országunkban. És egy időben akkor Ceausescuék űzték a magyarokat, elnyomták őket. Ezt mindenki tudta. És hogy ez a román bent volt a magyar képviselőházban, nem mondom, hogy egy igazi demokratikus választójog alapján, de tényleg megvolt, hát ennek olyan óriási hatása volt, hogy ez is nekünk sokat segített a mi munkánkban. Úgyhogy én azt hiszem, hogy evvel is kell számolnunk.

- Nagyon örülök, hogy végre egy olyan társaságban lehetek, ahol én leszek a mértéktartó, amikor Oroszországról van szó. De hivatalomból fakadóan sem lehet ez másképpen. Ami Oroszországot illeti, először is hadd mondjam azt, hogy Oroszország ügyében a legfontosabb kérdés Ukrajna. Ezt nem is akarom magyarázni, de a magyar nemzeti érdekek azok a legerőteljesebben szólnak amellett, hogy Ukrajna függetlensége hosszú távon is fönnmaradjon. És én szeretném Önöknek javasolni, hogy az Ukrajnában tapasztalható változásokat is próbálják esetleg azon a szemüvegen keresztül nézni, hogy azok egy ukrán állam megerősödéséhez, tartós fönnmaradásához, életképessé válásához vezetnek-e vagy sem. Mert a magyar érdekek azok, amelyek egy hosszabb távon is létező ukrán állam mellett szólnak. Ha a legutolsó fejleményeket nézzük, amelyek Ukrajnában zajlottak le, azok inkább biztatóak, bár az Európai Unió irányából inkább kritikákat lehetett hallani Magyarországon. De most először fordult elő Ukrajna újkori önálló létezése óta első ízben, hogy olyan kormánya van Ukrajnának, amelyet támogat a parlament többsége. Mi több még az a példátlan helyzet is előállt, hogy az elnök, aki ott erősebb, mint nálunk, hiszen nem a parlament, hanem közvetlenül választják, az elnököt is támogatja a parlament többsége, mi több még a miniszterelnök is. Tehát egészen olyan rendszer kezd kialakulni, mint ami a mi számunkra is értelmezhetővé, megérthetővé teszi a politika világát. És kezd Ukrajna kikerülni abból a világból, amelyre az volt a jellemző, hogy a parlament harcol a kormánnyal, a parlament harcol az elnökkel és így tovább, mert nem ez a világ természetes és hasznos működési elve a politikában, hanem úgy, hogy a többség beáll a kormány mögé, illetve a többség adja a kormányt, és a többség a kormánnyal együtt pedig támogatja az elnököt. Most nekünk szerintem jó az, ami Ukrajnában történik. Ami az Oroszországgal való esetleges együttműködést illeti, szerintem Magyarországnak érdeke, hogy Oroszországgal jó együttműködés alakuljon ki, különösen, ha Ukrajna független. Ez ugyanis azt jelenti, hogy Magyarország számára gazdasági lehetőségek nyílnak ki Oroszországban. Én úgy látom, hogy most fölértékelődik az, ami eddig hátrányunkra volt. Az a körülmény, hogy Magyarországon, nem mondom, hogy nagyon sokan, de azért mégis tekintélyes számban beszélnek emberek oroszul, van gazdasági ismeretük arról, hogy milyen az orosz, amikor az üzleti életben vesz részt. Vannak kapcsolataik is, tehát van terepismeret, ha szabad ezt így megfogalmaznom. Ezt meg kell próbálnunk az előnyünkre fordítani, és amilyen jó üzleteket csak lehet, meg kell próbálnunk az oroszokkal is megkötni, elsősorban Oroszország területén is. Vannak lehetőségeink, még hogyha nem is olyan egyszerű dolog ma megbízható, áttetsző, nyugat-európai típusú ügymenetet megvalósítani egy Oroszországban működő vállalat esetében. De mégis, én azt gondolom, hogy a magyar kormánynak az a dolga, hogy próbálja segíteni a magyar vállalkozókat ebbéli törekvéseikben. Tehát Oroszországgal nekünk jó viszonyt kellene kialakítanunk, törekszünk is erre. Nem olyan egyszerű, ezt most én nem taglalom, ha megengedik. Azonban a jó viszonyon már túlmegy az a fölvetés, amit most itt hallhattunk, hogy esetleg Oroszország és Magyarország között kisebbségi ügyekben legyen együttműködés. Bár a fölvetés alapja teljesen észszerű. Hiszen ma Oroszország az az ország, amelynek a legtöbb határon túl élő kisebbsége van. És most én nem akarok itt a történelmi igazságosság szempontjairól elmélkedni. Ha megengedik azt most nem tenném, de ettől még ez tény, hogy az oroszoknak valamilyen formában védelmet kell találniuk a saját maguk Oroszországon kívül rekedt kisebbségeik számára. És ez egy olyan objektív érdek, ha szabad ilyet mondanom, amely fölveti az együttműködés lehetőségét, mert nekünk is valamifajta védelmet kell nyújtanunk a határon túl élő magyarjaink számára. Elvileg tehát itt lehetne valamifajta együttműködés. Vannak itt azonban praktikus akadályok, mint amiről az Elnök úr előttem már szólt, ezért bár elvileg úgy van, ahogy Ön mondja, talán a jövőben kell is tapogatóznunk ebben az irányban, de gyors sikerrel azért nem kecsegtetném magunkat. De ez mindenképpen egy olyan gondolat, amit Ön fölvetett, amely figyelemreméltó és nem szabad engedni, hogy kiessen a látóterünkből, és ha az idők úgy formázódnak, a felek úgy járnak, akkor ennek a közös érdeknek a mentén itt-ott, kisebb nagyobb ügyekben meg kell próbálnunk együttműködni Oroszországgal is. Ez lenne az én javaslatom a magyar külpolitika számára.

- Személyes jellegű kérdéseket szeretnék föltenni, mielőtt átadnám Önöknek a szót, hogy feltehessék Önök is a kérdéseiket. Bár nem tudom, hogy mennyire tekinthető személyesnek az, hogy ha dr. Habsburg Ottótól azt kérdezem, hogy milyennek látja családja jövőjét, a térségünk jövőjét?

Habsburg Ottó:

- Hát kérem szépen, ez persze egy nagyon nehéz kérdés, hogy erre válaszoljak, mert én nem tudom mondani, hogy kik lesznek azok, akik utánam jönnek. Nézze én most 88 éves leszek pár héten belül. 88! És hát tényleg az nem egy nagy hősiesség, hogy az ember eléri ezt a kort, ezt a szüleinek köszönheti és azon kívül szerencséje volt. Mindenestre én csak azt szeretném mondani, én nagyon örülök, hogy van egy fiam, aki Magyarországot tudja szolgálni innét és akinek a felesége, aki német származású és észak-német származású, már három év után úgy aránylag nagyon jól beszél magyarul. Csak nem beszél az én jelenlétemben, mert mindig attól tart, hogy én kritizálni fogom őt! De hogyha távolból hallgatom, kifejezetten jól beszél! De hát még mindig fél tőlem. Mindenesetre, ez azt mutatja, hogy itt egy szerepet lehet vállalni, egy feladatot lehet vállalni. Nézzék, nekünk itt egy feladatunk van. Mert mégis innét, ebből a térből származunk. Sikerült kapcsolatokat létesíteni az összes európai államokkal, barátságos kapcsolatokat. Nézzék, hogyha én Franciaországba megyek, hát kérem szépen engem úgy fogadnak, mint az övéjük! Mert a családom Lotharingiából származik, tehát ez Franciaország egy része. És evvel lehet valamit csinálni. Mindenesetre nemzetközi kapcsolatokat lehet előmozdítani, és én remélem, hogy családom több tagja is ezt fogja csinálni. Elvégre van egy lányom, aki ugyan először csak itt Magyarországon szerepelt, Walburga lányom, hát most svéd politikában van. Én ma reggel beszéltem vele telefonon, azt mondta, hogy két napon által nem tud komolyan velem telefonon beszélni, mert mivel ő most már a svéd politikában bent van - a moderáltabb párt keretében -, és ő most ott elnököl a szociális ügyek bizottságában. És ennek folytán két napig teljesen 100 %- ig el van foglalva svéd szociális problémákkal. Kérem szépen, ennek nagyon örülök! Nézzék, ezek azok a nemzetközi kapcsolatok, amelyekre egyszer szükségünk lehet és ezt sokan közöttünk is csinálhatják. És ha megengedi, hogy azt megjegyezzem, itt például a magyar emigránsoknak egy óriási szerepe lehet. Mert mégis mi vagyunk egy ország, amelynek nemcsak a saját határai körül vannak magyarok, hanem mindenhol a világban. Én ezt jól tudom, saját tapasztalatomból, mert hogyha én időről-időre gonoszságokat mondok - sokszor történik -, hát kérem szépen mindig remélem, hogy egy magyar nem fogja hallani! De kérem szépen Hong Kongban voltam az utcán, valamit mondottam és egy kínai visszafordult és magyar ember volt. Hát kérem szépen ilyen dolgok is vannak és ezeket az erőket kell mozgósítani Magyarország érdekében. Nekünk itt óriási fantáziánk van a mi helyzetünkben. És én nagyon örülök, hogy a Miniszterelnök úr indítványozta azt, hogy holnap kezdődik ez a Magyarország 2 000 konferencia, ahol külföldön élő magyarokat hoznak ide, és akikkel megbeszéljük, hogy mit is tudnak csinálni az ország érdekében. És én biztos vagyok, hogy nagyon jó szolgálatot tudnak tenni.

Habsburg Ottó:

- Kérem szépen, szabad itt valamit őszintén mondanom? Én járom a Duna medencéjét és látom, hogy az ami volt 1914 előtt, az amit régi nagy Magyarországnak neveznek, az még létezik! Az embereknél még létezik és ennek folytán ez magától összenő, nem a múlt formájában, de a jövő formájában itt összenő a Duna medencéje és ez egy realitás lesz nemsokára. Én egyet tudnék például mesélni. Én most nem fogok neveket mondani, mert túl indiszkrét lenne. Jártam Horvátországban egy városban, ahol többször jártam. A harcok idején ott voltam, a harcok után is odamentem nemrégen és hát ott tényleg volt egy híd, egy gyönyörű híd. Ezt a szerbek felrobbantották, de a horvátok nagyon gyorsan - mihelyst sikeresek voltak -, fölépítették újra ezt a hidat. Most én az idők közben a Republika Srbska-ba mentem, szóval a szerbekhez mentem megint, habár nekem az Arkan, most lehet mondani, hogy megboldogult, nem tudom, hogy boldogult tényleg-e, mikor meggyilkolták, nekem kétszer is azt mondotta, hogy agyon fog lőni. Hát nem sikerült neki. Úgy látszik őt valaki más elfogta, mielőtt ő engem tudott elfogni, de mindenesetre jártam a szerb vidéken, és amikor visszajöttem, az ottani kereskedelmi kamara tagjai kérték, hogy tartsak nekik egy kis előadást, hogy mit tapasztaltam a szerb vidéken, mert a horvátok nem tudnak odamenni. Erre föl én magyaráztam és kezdtem azáltal, hogy azt mondtam, hogy én bámulom a horvátok fölépítését, hogy az a szép híd megint megvan. Erre föl azt a választ kaptam az ottani elnöktől, azt mondta, hogy ő nagyon örült, hogy én észrevettem, hogy a hidat fölépítették. És akkor ő nekem azt mondotta, hogy a gyönyörű szép dolog evvel a híddal az lesz, hogy nemsokára, amikor az út is javul a híd mögött, mi három és fél óra alatt lehetünk Budapesten. Nem mondott Zágrábot, nem mondott Belgrádot, Budapestről beszélt! Ami logikus, de hölgyeim és uraim, ez az, ami összenő magától, lassanként. Annak idején azok a nagyon hangos - de kérem szépen -, érthető patriotikus tüntetések nem éppen szolgálták ezt az általános helyzetet, de most ez a természetes összenövés és főleg Magyarország presztízse, ez tényleg elősegítette ezt. És én csak szeretném itt megköszönni Önök előtt a Miniszterelnök úrnak, hogy amikor egy Duna-medencei ország, hogy ne mondjam, hogy Ausztria bajba került, a magyarok voltak azok, akik lovagiasan kiálltak mellettük. És nézzék, ez egy óriási valami, mert mutatja azt, hogy tényleg Magyarország nemcsak jó barát, nemcsak egy dunai nemzet, de az Európai Unióba, ha belép, mint Magyarország fog ide belépni, és nem tartományként! Úgyhogy itt is fönntartja az ő elveit. Köszönöm.

Orbán Viktor:

- Várni várjuk. Hogy fiú-e vagy lány, azt nem tudjuk, mert még nem jött meg. Majd amikor megérkezik!

Orbán Viktor:

- A monarchiához…

- Szeretném megosztani Önökkel egy vidám tapasztalatomat. Én nagyon jól emlékszem, hogy ezelőtt, akárcsak néhány évvel is, ahogyan az Elnök úr fogalmazott, a Duna völgyében a monarchia, az Osztrák-Magyar Monarchia fölfogása, értelmezése és értékelése széles körökben negatív volt. Az, amit az iskolában tanítottak egyébként még itt Magyarországon is, de a szomszédos államokban még inkább, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia az a népek börtöne volt és a történelmi igazság aztán szétvetette ennek a börtönnek a falait, és lám utána bekövetkezett valami, ami annál sokkal jobb, ugye ezt tanultuk és ezt tanították a környező államokban is. No ez a gondolat néhány éve még élénk és erős gondolat volt. Mintha ennek az ereje gyengülne és helyette egy más értelmezés kapna teret, amely arról szól, hogy az egy közép-európai együttműködés volt, amelynek inkább jótéteményei voltak a Duna-menti népek számára és nem pedig hátrányai. Persze nincs olyan birodalom, amelynek csak előnyei és csak hátrányai lennének, ugye az élet az nem ilyen egyszerű, de ez kétségtelen, hogy ez egyfajta közép-európai együttműködés volt és az abban részt vevő nem magyar népek is kezdik ezt a dimenziót fölfedezni. Ma már előfordulhat kérem az, hogy egy cseh vagy egy szlovák miniszterelnök egy nemzetközi találkozón a legszélesebb nyilvánosság előtt, mint közép-európai együttműködési példát pozitívan említse és az onnan átmentendő értékekről tartson előadást. Magam is hallottam ilyet, tehát itt a világ azért változik és ez szerintem kedvező dolog. No most még annyit szeretnék elmondani, hogy miközben lélektanilag a helyzet valóban a kívánatos irányba módosul, most értünk el oda, hogy a közép-európai népek, azok közül jelesül Magyarország, de a többiek is azért, kezdi magát gazdasági értelemben összeszedni. Tehát eljött az a pillanat, amikor újra föl lehet vetni közép-európai gazdasági együttműködési kérdéseket. Nemcsak kereskedelmieket, az egy másik ügy, hogy ki hol mit ad el, hanem kifejezetten együttműködéseket. Nagy vállalkozásokat, közös autópálya építéseket, közös csatornázásokat, hídépítéseket, kis- és középvállalkozások segítését egymás országába való beruházások szempontjából, ami a magyarok számára a lehető legelőnyösebb lenne. Tehát ez a világ érkezett el, amikor ezek a kérdések kerültek előtérbe. Nézzék meg, Szlovákiával most építjük ugye újra a Mária Valéria-hidat. A szlovénokkal most kötjük össze a vasúti rendszerünket. Szlovénia és Magyarország között ma nincs közvetlen vasúti összeköttetés, most tesszük ezt meg. Hatvan év óta nem volt ilyen nagy értékű vasúti beruházás Magyarországon. Ez most történik. A horvátokkal pedig egyezkedünk azon, hogy hogyan miképpen kellene az autópálya építéseinket összehangolni, hogy Budapest, Zágráb és a tengerpart elérhető legyen. És be lehessen ülni péntek délután a gépkocsiba, és péntek este megvacsorázni a tengerparton. Tehát ezek a munkák folynak. Összekötöttük a horvát-magyar elektromos rendszert. Arról tárgyalunk a horvátokkal, hogyan lehetne a rijekai kikötőt közös horvát-magyar beruházásként újjáépíteni és a magyar külkereskedelemnek a nagy részét afelé irányítani. Tehát elérkeztünk abba a szakaszba, amikor ha van elég merszünk, fantáziánk, és csinálunk egy ilyen közép-európai regionális politikát - amit minden erővel próbálok támogatni -, akkor itt újraszövődik egy szövet, egy együttműködési rendszer, amely a magyarok számára mindig is előnyös volt, és a jövőben is az lehet. Én kérem Önöket, hogy ezen a szemüvegen keresztül nézzék például azt, hogy bizony az Európai Unió nem tetsző véleményének ellenére is az elmúlt két évben egy nagyon aktív horvát-magyar politikát folytattunk, mert mi tudtuk azt, amit Brüsszelben kevésbé tudnak, hogyha újjá akarunk építeni egy Duna-medencei együttműködést, akkor azt nem lehet Horvátország nélkül megtenni. Ha ki akarunk jutni a tengerre és mi magyarok ebben érdekeltek vagyunk, akkor Horvátországnak ebben szerepet kell kapnia és sorolhatnám tovább. Tehát nekünk megvannak a saját közép-európai érdekeink, nekünk van egy saját Közép-Európa politikánk, amely nem mindig és mindenben felel meg mások szája ízének, de nekünk mégis eszerint a közép-európai, én nem akarom azt mondani, hogy monarchiai, mert ez túlzás volna, de egy közép-európai érdekrendszerben kell elgondolni magunkat és a nemzeti önérdek szerint kell meghozni - bizonyos esetekben nem tetszéseket kiváltva - a magunk külpolitikai döntéseit. Vonatkozik ez Ausztriára is.

- Boros Barnabás vagyok. Kaliforniában élő az ’56-os forradalom túlélő hőse és a Szent László rend lovagja. A Miniszterelnök úrhoz szóló kérdésem. Mivel delegáltja vagyok a Magyarok Világszövetségébe és ugyanúgy Önhöz is, hogy mi a véleményük, milyen befolyást tud gyakorolni a Magyarok Világszövetségének a döntése, megbeszélése a jelenlegi európai vagy a hazai viszonyokat illetően és az egész világon élő magyarságot illetően? Ez egy nagyon fontos szempont és ezt határozottan szeretném hallani, úgy Habsburg Ottótól, mint Orbán Viktortól. A véleményüket! Köszönöm.

- Kulcsár Géza vagyok, és örömömre szolgál, hogy Habsburg Ottót 11 év után látom megint. Debrecenben az első előadásán ott voltunk, mikor még senki nem mert oda eljönni, csak a régi tisztelői és nagyon örülnék, hogy ha 88 éves korában Orbán Viktort is ugyanígy láthatnák, ilyen funkcióban. De eddig a szép oldala a dolgoknak. Az Európai Unióba való belépéssel kapcsolatosan felvetődnek ilyen problémák. Például a hollandok azt mondják, hogy a lakosság 80 %-a halálra unja magát és 20 %-a halálra dolgozza magát. Tehát van egy ilyen eltolódás a társadalomban. Nem látják az emberek az életüknek az értelmét. Eszembe jut Bajorországban Strauss, személyes ismerőse, ezelőtt 11 évvel ezelőtt mesélt róla és az az ember nagyon keményen vette az ipart, a bankárokat. Az asztalra ütött, akkor az úgy volt, hogy Strauss mondta, különben nagyon egyszerű ember volt, ott biciklizett el mellettünk az Oktoberfesten. A kérdésem az, hogy állunk a jövőképpel? Én ezzel untatom a kollégákat is a Tolcsvay klubban, egyesek ezért már le is akarnak ütni, de megmondom. Ezt a jövőképet meg kellene szerkeszteni mérnökileg olyannyira, hogy minden ember érezze ebben az országban, hogy helye van, mert különben elmennek! Mert ha el is megy két évre, például Hollandiába dolgozni vagy valahová, de tudja, hogy ide visszajön, mert ez az állam igényli az ő tevékenységét.

- Szarka Balázs vagyok. Alsónémediből jöttem föl, földműves gazdálkodó vagyok. Nagyon örültem, hogy a bevezetés kezdeténél elég sok szó esett a mezőgazdaságról. A Habsburg úrtól szeretném megkérdezni, hogy az Európai Unióba a mezőgazdasági érdekképviselet, a parasztszövetség ott milyen státuszban dolgozik, mert az előzőeket azt ismertük? Én országos elnökségi tag vagyok, erre volnék nagyon kíváncsi, a Miniszterelnök úrtól pedig, hogy az érdekképviseleti törvényt már előzőleg pedzették, most, hogy hatalomra juttattuk Önöket, szeretnénk, hogyha ez megtörténne. Mert mi legalább lehetőséget szeretnénk magunknak, ha nem is támogatást, mert ez volna még egy nagyon fontos dolog, ami a kormányzat részéről sem kerülne pénzbe és ezt nagyon jó volna egy fél kerek-asztal elbeszélgetésben kifejteni és akkor jobb rálátással bírhatnának az Elnök urak a sűrűjéből jövő paraszti gondoknak. Köszönöm szépen. Várom a válaszukat.

Habsburg Ottó:

- Hogyha megengedik, megkezdem a mezőgazdasággal, mert elvégre jómagam doktorátusát is mezőgazdasági problémákból csináltam, azaz már több mint 50 éve, de minden esetre engem nagyon érdekel, mert még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a mezőgazdaság az összes nemzetek szempontjából mégis a legszámottevőbb, mert mindenféle ipari találmány nélkül megmaradható. Nem mondom, hogy kellemes vagy szép lesz az idő, de kérem szépen, megmaradunk, de a mezőgazdaság nélkül nem tudunk megmaradni és ezt főleg tapasztaltam Litvániában, annak idején, mert akkor, amikor kezdett fordulni a helyzet, akkor a békeszerető Gorbacsov azt parancsolta, hogy teljesen vágják el a balti államokat mindentől, ami energiát jelent. És tényleg nem volt semmijük, de volt egy óriási előnyük, hogy Litvániában erős mezőgazdaság volt. És annak idején úgy az ukránok, mint a fehéroroszok éheztek, és a balti államoknak akkor lehetőségük volt élelmiszereket kivinni abba a két államba. Ugye a két állam akkor az egész energiáját a baltoknak adott, és amikor én ott jártam és a fiam is ott járt, hát kérem szépen ez úgy volt, hogy megmaradtak. Autójuk is volt és minden lehetőségük volt, de csak a mezőgazdaság révén. Hogyha nem létezett volna ott mezőgazdaság, akkor nem lett volna lehetséges, úgyhogy ez a mi közgazdaságunk egyik alapproblémája, amivel foglalkoznunk kell. És persze jól kell képviselni az Európai Unióban. Ez nem könnyű. Nézzék, sokszor a politikai vezetőségek, főleg az Európai Unióban, elég rövidlátóak. Van egy óriási többség, városi lakos. Nem mondom, hogy az összes városi lakosok úgy szavaznak, mint városi lakosok, mert én azt tapasztaltam, hogy ugyanazon kisgazdáknak, akik elmentek a városba, a fiaik mind városiak lettek, de az unokáik megint valamiképpen éreznek a mezőgazdaság irányában, úgyhogy tényleg szavazati szempontból és a politikusok, azok számítanak erre. Azok meglettek azáltal, hogy itt van most egy fiatal választó közönség, amely elősegíti őket, úgyhogy most a képviselet sokkal jobb, lehet azt képviselni, lehet ott erélyesen föllépni, csak tudja a baj az, hogy sokan a mi embereink közül nem mernek túlságosan hangosan beszélni. Tudja, annyira elnyomták őket, hogy bizonyos idő alatt nem mernek még beszélni, úgyhogy inkább egy városi tud akkor képviselni mezőgazdasági érdekeltségeket, de a szervezet, mint olyan, jó. Úgyhogy itt nagyon kemény harc, nagyon nagy ellenállás van, de azt hiszem, hogy nagy a fantázia a mi helyzetünkben.

- Ha megengedik, akkor én is Szarka Balázs úrnak a kérdésével szeretném kezdeni a mondandómat. Azt a kifejezést használta, hogy hatalomra juttattak bennünket. Először én is így gondoltam, de most már úgy gondolom, hogy munkát adtak. Most már nehéz pontosan eldönteni, hogy mi is történt, úgyhogy maradjunk inkább annyiban, hogy voltak közös céljaink, amiről úgy gondoltuk, hogy együtt meg tudjuk őket valósítani. És amennyiben egyetértettünk a mezőgazdaságra vonatkozóan, föltehetően akörül a gondolat körül szerveződik, hogy Magyarország jövőjét a kis- és közepes méretű gazdaságokra alapozódó mezőgazdaság jövőjeként is képzeljük el. Tehát egyetértünk abban, hogy ha szövetkezés lesz is, amit én szeretnék egyébként, akkor az nem a tulajdonra való szövetkezés lesz, hanem inkább a beszerzésre, az értékesítésre, mert magát a munkát azt kis- és középparaszti keretekben kellene szerintem is elvégezni. Tehát - ha jól értem -, a közöttünk létrejött szövetségnek ez az elvi alapja. És én örülök, ha Ön is így gondolja, mert a magyar gazdaságot valóban ebbe az irányba kell fejleszteni, még hogy ha ez óriási konfliktusokkal, erőfeszítésekkel és nehézségekkel is jár. Különösen az érdekképviseletek területén. Mert szerintem az Elnök úrnak a mondandója az Magyarországra is igaz, hát azért, ha arról van szó, hogy agrár kérdésekben valakit meg kell hallgatni, akkor bizony azok az agrárvezetők, akik az állami gazdaságok és a téeszek világából jönnek, azok kiválóan el tudják mondani, mit gondolnak, hogy gondolják, hogy szeretnék. Ebben volt egy képzettségük. Még a kis- és középparaszti társadalom az lenyomott volt, annak most kell megtanulnia újra, hogy hogyan kell föllépni a saját érdekében, mikor kell egyezkedni, mikor kell keménynek lenni, egy törvényi szabályozást pontosan hogyan kell elgondolni, mi következik abból az ő életére nézve. Tehát azt, hogy ne a nadrágos ember magyarázza el, hogy mi az, amit csinálni kell a mezőgazdaságban. Ahhoz kell, hogy Önök is el tudják magyarázni azt, hogy mit kell tenni a mezőgazdaságban. Nem elég csak tudni, el is kell tudni magyarázni, sőt le kell tudni fordítani azt a politikai döntések meg a jogszabályalkotás nyelvére. Ami egy nagyon komoly kultúra. Ilyen értelemben a történelmi kisgazdapárt 1947-ig egy nagyon fontos funkciót látott el, mert éppen ezt a tudást kellett becsatornáznia az ország intellektuális vérkeringésébe. És a jövő is ez, amit újra kell építenünk. Tehát én egyetértek azzal, hogy a kis- és középbirtokosoknak az érdekszövetségét azt támogatni kell, erősíteni kell és a magam részéről, ha konkrét javaslatuk van - nem avatkozván bele természetesen a miniszteri autonómiához tartozó kérdésekbe -, a magam részéről ezt szívesen is támogatom. Ha megengedi, részletekbe nem bocsátkoznék, mert akkor azzal kellene untatnom itt a nagyérdemű hallgatóságot, hogy hány érdekszövetség létezik ma a mezőgazdaságban, azok milyen eredetűek, azon belül a kis- és középbirtokosságból jövők is milyen viszonyban vannak egymással, és milyen nehézséget okoz pontosan kihüvelyezni azt, hogy ki kivel van és egyáltalán mit is képvisel. De ha megengedi, én most ezzel inkább nem untatnám a jelenlévőket, inkább csak a közöttünk létrejött elvi szövetséget, amely Önt arra sarkallta, hogy a mostani koalícióra szavazzon, ezt szeretném csak megújítani itt ezzel a néhány mondattal.

Ha megengedik, azt az udvariatlanságot követném el, hogy a Világszövetségre vonatkozó kérdésre adandó választ én mondanám el. Nem szeretném, hogy ha az Elnök urat olyan kérdésekkel szembesítenék, ahol a nyilatkozatának aztán közvetlen összeütközésekben is következménye van. Ezt azért mondom Elnök úr, hogy talán Ön ezt nem tudja, de a Világszövetség elnök-választásra készül és a Világszövetségen belül elnököt választani a világ legbonyolultabb dolgai közé tartozik és ott kiigazodni még egy magyar miniszterelnöknek is komoly nehézséget okoz, nemhogy egy ritkán Magyarországra vagy csak időnként Magyarországra látogató parlamenti képviselőnek, mint amilyen Ön. Tehát hadd ne keveredjen sem az Elnök úr, sem én abba a helyzetbe, hogy a világszövetség személyi kérdéseit akár csak egy mondat erejéig is minősítsük. Inkább annyit hadd mondjak el a magam nevében mindenképpen, hogy a Magyarok Világszövetségére szükség van. Egy nemzeti stratégiát egy kormányzat önmagában nem képes végrehajtani. Szükség van arra, hogy kormányon kívül, de a kormánnyal egyeztetve legalább az elveit, célkitűzéseit valamelyest összehangolva működő kormányzati világon kívüli szövetség is létezzen. A Magyarok Világszövetsége elvileg ilyen kellene, hogy legyen. Időnként sokkal hatékonyabban is tudna dolgozni, mint a kormányzat. Számos feladat van, amit el kellene végezni és ez idáig még nem jutottak a világszövetségben a végére. Én most nem akarok itt sem kritikát mondani, sem elmaradt teendőket számba venni, de azért egy Kárpát-medencei, sőt talán egy világmagyarság-lajstromnak mégiscsak kellene lennie. Azért egy ilyen szétszórt nemzet esetében az első számú szempont, hogy - ha szabad úgy fogalmaznom, hogy -, a világ bármely sarkában egy magyarnak a lábára lépnek, azt nekünk Budapesten másnap tudnunk kellene, mert egyébként hogyan fogunk összehangoltan fellépni a védelme érdekében? És ha egy ilyen hatékony politikát szeretnénk folytatni, ahhoz a Magyar Világszövetségére, egy jó állapotban lévő, jól szervezett és hatékony világszövetségre bizony szükségünk lenne, és ehhez én sok sikert kívánok, mármint, hogy egy ilyet tudjanak Önök újrateremteni!

Habsburg Ottó:

- Szabad-e nekem is valamit hozzátennem, de egészen más irányban? És ez pedig a következő. Franciaországban, a francia szenátusban vannak most szenátorok, akik a külföldön élő franciákat képviselik, és azok kiválóan dolgoznak. És mivel én még mindig annak pártolója vagyok, hogy itt nekünk egy második kamarára van szükségünk. Bocsásson meg Miniszterelnök, hogy teljesen az Ön vidékébe belemenjek, de kérem szépen ezt nagyon erősen értem. Nézzék, én húsz éven át egy egykamarás parlamentben voltam és tudom, hogy ez nem jó. Mert mi akkor sokszor hibákat követtünk el, de akkor már nem volt időnk rendbe hozni. A második kamara, az mint egy fék egy autónál. Egy autó, ahol csak egy motor van avval baj lesz nemsokára, és éppen erre van szükségünk, és ott lehetne a külföldön élő magyarságot is képviselni. Az nagyon is elképzelhető, úgy ahogy a franciák csinálták és az nagyon is sikeres volt.

Orbán Viktor:

- Nem kell mindenben egyetértenünk.

- Elnézést kérek, tisztelettel köszöntöm a Miniszterelnök urat. Én Andrássy József vagyok, az V. kerület képviselője. Én nagyon szépen megköszönöm a Miniszterelnök úrnak ezt a hozzászólását a Magyarok Világszövetségének a dolgához, mivel tagja vagyok a Magyarok Világszövetségének is. Nagyon szépen nyilatkozott a Magyarok Világszövetségéről a Miniszterelnök úr. Egyvalami nagyon tiszteletteljes kérésem lenne Miniszterelnök úr felé, mégpedig az, hogy a határon túli magyarokkal kapcsolatban, bár tetszett egy-két szót mondani róla, mi az elképzelése például a lengyelekkel, a szlovákokkal meg egyebekkel. Én nagyon szépen köszönöm Miniszterelnök úr és a Habsburg úrnak nagyon szépen köszönöm Magyarországgal kapcsolatos szépen elhangzott mondatait. Köszönöm szépen.

- Mészáros István vagyok Galgahévízről. A kérdésem mind a kettőjükhöz, a Miniszterelnök úrhoz és Habsburg Ottó elnök úrhoz is egyformán szól. Én úgy érzem, hogy minden hazájáért aggódó magyar embert foglalkoztatja ugye a Közös Piacba való belépésünk. Én megmondom őszintén, én optimista vagyok ebben a dologban, és a szkeptikusokat próbálom meggyőzni, és pedig a következővel. Habsburg Ottó elnök úr érintette Görögország, Spanyolország, Portugália esetét. Ezekben az országokban, én úgy tudom, hogy az egy főre jutó GDP többszörösen meghaladja egyelőre a miénket. Tudom, hogy ezeket az országokat annak idején, azt hiszem idestova húsz éve körülbelül, ezeket akkor nagyon megsegítették. Ha most odakerül a sor, a mi felvételünkre, hogy minket is meg tudnak-e majd úgy segíteni és mennyi idő alatt? Elérjük-e mi is majd azt egy főre jutó GDP-t? Mert én úgy érzem, hogy már Spanyolországban körülbelül 20 ezer dollár körül fölül van az egy főre jutó. Ez nyilvánvaló, hogy életszínvonalat is ugye megmagyarázza. A következő kérdésem. Újabban felkapott Erdéllyel kapcsolatban egy téma. Vasárnap is nagyon sokat foglalkozott vele a rádió. Ugyanis van az a személy, az az erdélyi vagy romániai író kérem, aki olyat mondott, hogy Sabin Ghermanról van szó, aki olyan mondott kérem szépen, hogy Erdély ne legyen sem a magyaroké, sem a románoké. Hogy ennek egy icipici, indurka-pindurka kis realitása lehet-e? Nagyon szépen köszönöm.

- Dr. Újvári Ferenc kolozsvári ügyvéd vagyok. Vastag nyakú, hívő kálvinista, mert a néhai kolozsvári református kollégiumban érettségiztem és 1940. Augusztus 30-a, a bécsi döntés után Kolozsvárt újra beinduló Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásának elvégzése után avattak doktorrá és 1945 óta egyfolytában Kolozsvárt ügyvédeskedem és sehol, egyetlen egy erdélyi városban anyanyelvemen még egy perbeszédet nem mondhattam. Reményik Sándor mondja az egyik versében: Ha a hétköznapokon vagy ünnepnapokon is beülünk templomainkba, ahol az egyedüli hely, ahol anyanyelvünket beszélhetjük és hallhatjuk, sorainkban, mellettünk ott vannak a hallottaink is, akik szolidaritást vállalnak velünk jövőnk építése érdekében. Hitem szerint itt van lélekben közöttünk Páskándi Géza néhai kolozsvári író, aki miután leülte a romániai börtönökben a hét évét, átkényszerült Magyarországra és itt fejezte ki aggodalmát az Európai Unió iránt. Ebből a teremből, kérném az Elnök urat, küldjünk egy megnyugtató választ Páskándi Gézának, aki az angyalok és az üdvözült lelkek társaságában ott fenn van, de ide ránéz közénk. Megnyugtató választ küldjünk a következő aggodalmaira! Idézem szó szerint: Ha megmaradnak a trianoni határok és nem lesz határkiigazítás, az egész Európai Unió egy fabatkát sem fog érni, mert nem mindegy, hogy mekkora kerttel, mekkora udvarral, mekkora szántóföldekkel lépek be az Európai Unióba! Köszönöm.

- Hát nagyon köszönöm, főleg az utolsó kérdést. Tudják mi nagyon hosszasan, az I. világháború után mindenféle direkt úttal próbáltuk a határokat eltűntetni és nem sikerült. Én úgy látom, ahogy én dolgozom nyugaton most, hogy a határok maguktól eltűnnek, hogy ha az Európai Unióban tényleg egy konstruktív politikát követünk. És ennek folytán az én vélemény az, hogy el fognak tűnni maguktól ezek a határok. Nézze én most húsz évig sokat jártam az egész Európai Uniót és láttam azt, hogy mit jelent ott a határ. Például Franciaország és Németország között is, ugye az Elzászban is például a német nyelvet azt elnyomták és eltűnt, de visszajött! Visszajött abban a pillanatban, amikor eltűnt a határ, amikor Franciaországból, Németországból lehetett átmenni. És ugyanaz fog történni itt a Duna medencéjében is az én véleményem szerint, hogy a célt csak úgy tudjuk elérni éppen, hogy mindent megtegyünk, hogy minél gyorsabban eltűnjön a határ. És ezt nem tudjuk azzal, hogy a kaput döngetjük, hanem azáltal, hogy a politikával eltűntetjük ezt a határt, és akkor sikeresek leszünk. Persze, egyre van szükségünk, hogy megtartsuk a magunk nyelvét. A magyar nyelvet. És nézze én bizonyos mértékben és szabadjon ezt mondanom, féltem a magyar nyelvet, azért mert olyan sok idegen szó jut bele, most minden európai országban, ez a bizonyos "új angolság", ez veszélyesebb az angol nyelv számára, mint a miénkre, de a miénket is fogja veszélyeztetni. Úgyhogy megint csak próbálnunk kell tényleg megtartani a nyelvet. Én emlékszem, tartottam egyszer egy előadást egy nagyobb csoport számára Tübingenben. Ott egy úr ült előttem és engem idegesített ez az alak, mert nagyon nagy ember volt, azon kívül rövidnadrágban volt és folytonosan grimaszolt. Mikor végeztem, hozzám jön, és azt mondja, gratulálok magának. Ön az a német, akit még senki sem győzött le. Miért? - kérdeztem. Én nem voltam a háborúban, én még a háború alatt nem voltam éppen a németek oldalán. De kérem szépen akkor egyet mondott. Tudom a történelemből azt, hogy a legyőzött nemzetek átveszik a győztes nyelvét. Maga nem használt külföldi szavakat, mint mások, hanem tiszta németséggel beszélt. Én jól tudtam, az nem volt az én nagy politikám, de az anyám, aki a francia nyelv vidékéről jött, annyira kikényszerítette azt, hogy a nyelv tisztaságát fönn kell tartani, hogy a végén már automatikusan tettem, úgyhogy nem is értem rá. És kérem szépen, nálunk is ezt kell csinálnunk. Megtartani a mi nyelvünket tisztán, megtartani a mi irodalmunkat! És nézzék, ezt is szeretném mondani, főleg a külföldön élő magyarok számára is, az, ami megtartja a mi nyelvünket, az a magyar irodalom. Nézze nekünk egy gyönyörű magyar irodalmunk van, de fönn kell tartani! Emlékszem az öreg Kosztolányi úrra, aki most nem régen meghalt. Egyszer megkérdeztem, hogy hogyan tudta ő megtartani a nyelvét, mert még tovább volt az országon kívül, mint én? Azt mondta, mert szerettem az irodalmat és szoktam olvasni. Védjük az irodalmat, és amikor a Miniszterelnök azt mondotta, hogy most Németországban is kezdik megérteni, például hogy mit jelent a számunkra Márai Sándor, az egy óriási lépés előre ebben a században. Mert tényleg én alig ismertem igazi magyar honfit, aki olyan izzó honfitársunk volt, mint éppen Márai Sándor. Volt akkor nekünk egy kis havilapunk, az Új Európa. Ő együttműködött, akkor Eckhardt Tiborral együtt és másokkal mi szerveztük ezt a lapot és Márai Sándor ott írt és ez is mutatja azt, hogy ő is megtartotta a nyelvét. A tragédia őnála csak az volt, hogy öngyilkos lett pár hónappal azelőtt, hogy tényleg jött a fordulat nálunk. És ez volt a tragédia. De kérem szépen, ilyen tragikus emberek voltak. És mégis mivel mi mint keresztények azt hisszük, hogy egy örökkévalóság van. Most ott voltam Kassán Márai Sándor századik születésnapján és úgy éreztem, ő ránk néz, hogy fönntartjuk-e az ő gondolatát. És fönntartjuk!

- Augusztus 18-án nyílik Kassán a magyar konzulátus, csak szeretném Márai Sándorra gondolva megemlíteni. Van itt néhány elmaradt kérdésünk. Ezekre - ha megengedik -, én válaszolnék. Volt itt egy kérdés, amely Hollandiára utalt, de nem ez volt a mondandó lényege, hanem az, hogy van-e jövőkép a magyarok előtt? Valamikor talán az első vagy a második parlamenti beszédjében Antall József miniszterelnök úr idézte, ha nem tévedek, Klebelsberg Kunót, aki azt mondta, már nem tudom visszaadni pontosan, de a gondolat lényege az volt, hogy amikor egy fát valamifajta természeti katasztrófa ér, visszanyesik vagy kidől vagy, szóval valami ilyesmi történik vele, ha mégis életben marad, akkor utána kétszeres erővel indul neki az életnek. Ez volt a gondolat lényege. És ha valaki széttekint Közép-Európában vagy akárcsak Magyarországon, és összeveti azt, amit tapasztal Nyugat-Európával, hogy szorgalom, becsvágy, dolgozni akarás tekintetében mi különösen jól állunk, és az Európai Unió bizony friss lendületet, vért és lehelletet kap, amikor a közép-európai népeket, például bennünket, magyarokat fölvesznek majd az Európai Unióba. És ez a másik kérdésre, ami itt elhangzott, a válasz, amely az Európai Unióhoz való fölzárkózás kérdését taglalta. A kérdés úgy hangzott, hogy az egy főre jutó nemzeti össztermék szempontjából hol állunk? Azt tudom mondani, hogy az egy főre jutó nemzeti össztermék szempontjából az Európai Unió átlagához képest mi 48 % -ot teljesítünk. Ha azt a kérdést tesszük föl - mert ez a kérdés is elhangzott -, hogy hogy fogjuk utolérni az Európai Uniót, akkor azt tudom mondani Önöknek, hogy ha az Európai Unió mai növekedési üteme megmarad, és a magyar gazdaság mai növekedési üteme megmarad, ami ugye a mi javunkra magasabb, akkor 24 év alatt fogjuk utolérni az Európai Unió nemzeti össztermékének az átlagát. Ami ugye nem egy történetileg hiteles kijelentés, mert a világ változik, de ha csak egyszerűen kivetítjük a mostani tendenciákat, akkor ezt a folyamatot látjuk. Minden egyes százaléknyi gazdasági növekedés, amivel mi jobban növünk, mint az Európai Unió, három évet takarít meg ebből a folyamatból. Ugye tervezgetjük a jövőt, onnan tudom ezeket a számokat. És én reális lehetőségét látom annak, hogy egy olyan mértékű gazdasági növekedést érjünk el az Európai Unióhoz képest, hogy olyan 14 esztendő alatt - ez az optimista becslésem -, a magyar gazdaságban előállt egy főre jutó nemzeti össztermék megegyezzen az Európai Unió mostani államainak egy főre jutó nemzeti össztermékével. Nincs ez nagyon messze, ha jól dolgozunk, szerintem ez elérhető. No ennyit nagyjából a számokról és a fölzárkózásról.

A határok, mert nem akarom megkerülni ezt a kérdést. Szerencsére ketten vagyunk és különbözőek a korlátaink a tekintetben, hogy mit mondhatunk. És ez így van jól! Ugye az a szakma, amivel én próbálkozom, mármint az államirányítás, államvezetés, az a rendelkezésre álló lehetőségek kihasználásának a művészete. Az ember kétfajta módon követhet el hibát. Az egyik, hogy nem használja ki a rendelkezésre álló lehetőségeket, a másik államvezetési hiba, amikor olyan lehetőségeket akar kihasználni, amelyek nem állnak rendelkezésre. Ezért a mindenkori magyar kormányoknak reálisan kell számba venniük azt, hogy milyen lehetőségeik vannak. És nem föladva hosszabb távú stratégiai nemzeti elkötelezettségből fakadó célokat, ezekhez a lehetőségekhez kell megválogatni az eszközöket. Én, amikor más kérdés kapcsán a mondandómat kifejtettem, akkor én a mai lehetőségeink határának gondolom azt, hogy olyan politikát kell folytatni, amely a Kárpát-medencei magyarság megerősödését szolgálja. Ma ez a lehetőség, ami előttünk áll, ezt kell kihasználni. Egy, a mostaninál sokkal erősebb gazdaságában, kultúrájában és öntudatában is erőteljesebb Magyarország, amely a mindenkori lehetőségeket aztán majd megpróbálja tágítani, illetve kihasználni. Tehát én, ezen túlmenő, reálisan nem létező lehetőségek fölvetését károsnak tartom. Nem a mai beszélgetésben, mert egy beszélgetésben mindent szabad. Minden kérdést megbeszélhetünk, azért jöttünk össze! De a politika világába nem emelném be, mert abból nem a rendelkezésre álló lehetőségek kihasználása következik, hanem a még rendelkezésre álló lehetőségek elmulasztása is, és a saját mozgásterünk beszűkítése. Úgyhogy én a lehető legcéltudatosabb, de egyúttal leghiggadtabb és legrealistább nemzetstratégiának vagyok a híve a mostani magyar kormány esetében. Köszönöm szépen.

- Tatár József vagyok a Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezető szolgálója és a határon túli magyarok megsegítésével foglalkozom. Habsburg doktorhoz a következő kérdésem van. Az előző beszédében Burgenlandot mondott. Az nekünk Őrvidék. A holland tévében szerepelt az, hogy “ősi osztrák várak” vannak Burgenlandban. Kérdezem, Ön így ismeri ezt?

Habsburg Ottó:

- Kérem szépen, válaszolhatom, hogy én még ősi osztrák várat ott nem láttam?

- Tudja Önt azt, hogy mi a vélemény a magyarságról Európában? Tudja azt, hogy az osztrák tankönyvekben hogy szerepel Magyarország, illetve, magyarok hogy szerepelnek? Köszönöm szépen.

Habsburg Ottó:

- Köszönöm szépen, csak azt szeretném válaszolni, hogy tényleg nagyon jó hírneve van Magyarországnak mindenhol Európában. És azelőtt valaki azt mondotta - azt hiszem a Miniszterelnök úr -, hogy a cél az, hogy tényleg becsüljék a magyarságot. Ezt becsülik máris! De ezt annak köszönhetjük, hogy milyen bátor volt ez a nemzet, mennyire kitartott a legveszélyesebb helyzetekben! És azon kívül, hogy lassanként megértették Európában, hogy mi egy élő csoda vagyunk. Mert hogyha rágondolunk, hogy mi minden történt ebben az országban, és hogy mi ma még vagyunk, az egy igazi csoda! És ennek folytán ez is ad sokat a magyar hírnévnek. Úgyhogy ez tényleg biztosíthatom, igen jó hírneve van most a magyarságnak, ami nem volt azelőtt! Mert, amikor én alaposan foglalkoztam magyar ügyekkel a II. világháború alatt Washingtonban Eckhardt Tiborral együtt, olyan ütni valóan rossz hírnevünk volt, hogy irtó nehéz volt! És főleg e Benes-i propaganda akkor nagyon sikeres volt. De mi átéltük ezt, és a magyar nemzet akkor, amely otthon volt bátorságával helyreállította a mi hírnevünket.

- Pásztor Mihály vagyok, tanuló. Tisztelt Elnök úr, Miniszterelnök úr. A közoktatással kapcsolatban kérdezném. Mint tudjuk országunkban egyre jobban növekszik az értelmiségi arány, ennek ellenére mégis egyre többször hallani, hogy iskolákat zárnak be, iskolákat vonnak össze, holott a felvételizők száma jóval magasabb a kívánt átlagnál. A kérdésem az lenne, hogy ezek a bezárások, illetve összevonások kezdetét vennék-e az esetleges egyetemvárosok kialakulásának, s ha ez így van, mennyire vinné előrébb az Uniós csatlakozást? Köszönöm.

- Hasonló ügyben szeretnék a Miniszterelnök úrnak kérdést föltenni. Rásonyi Mária vagyok, gimnazista. Én is aziránt szeretnék érdeklődni, hogy a magyar oktatásügy EU-kompatibilissé tételére van-e valamilyen koncepció, hogy a tantervbe, akár órarend szerint beiktatva EU ismereteket oktatni, hogy a következő generáció tényleg valóban európai polgárokból álljon, valamint, hogy a diplomák és vizsgák szintén elismertek legyenek nemzetközileg? Köszönöm szépen.

- Téglás Ferenc vagyok, Szlovákiából jöttem, 68 éves pedagógus vagyok. Sajnálattal állapítottam meg, hogy amíg ideérkeztem nyugdíjamnak tekintélyes részét útiköltségre és vonaljegyre áldoztam. Kérdezem a Miniszterelnök úrtól, a külföldön élő kisebbségben élő magyarok vajon fognak-e olyan előnyöket élvezni, mint az itt élő nyugdíjasok. Köszönöm szépen, csak ennyit akartam.

- Tisztelt Miniszterelnök úr, én Vénusz János vagyok, Komárom-Esztergom megye Bokod községből jöttem. Én már találkoztam Önnel nemegyszer, sőt harcostársak voltunk a Nagy Imre koporsónál. Tehát én most megengedem magamnak azt, hogy nemcsak a határokon kívül élőkkel akarok foglalkozni, hanem azokkal, akik itt élnek. Tehát én nem vagyok a határon túl élők ellensége, sőt, ezért ültettek le, erről papírok vannak, de két kérdést tennék fel. Megengedtek kettőt, ugye? Azt szeretném, hogy szinte minden vasárnap nyomják az agyunkat, hogy milyen bűnöket követnek el a mai napig a volt diktatúra emberei. És mi '56-osok lesütött szemmel mászkálunk az utcán. Fele nyugdíjunkkal, mint ők a bitangok, akik ezt létrehozták. Mikor lesz végre az, hogy ez a Hivatal, ami az Öné, illetve az igazság, ami az országé, hogy ezeket a bűnözőket legalább nevezzék már végre meg? Hát elmúlt 11 esztendő! Egy. Kettő. Nagyon sok '56-os nevében beszélek, és őróluk nem akarnak beszélni. Beszéljenek már róluk és tegyenek értük! Köszönöm. Aztán, egyre nagyon kérném a Miniszterelnök urat, hogy hadd adjak át egy levelet, amit odaadok és megkérem, hogy majd 20 másodpercet szánjon rám, amikor végeztünk. Ezt a mozgáskorlátozottak küldik, de erre válaszolnia kell. Köszönöm.

- Üdvözlöm Elnök úr, üdvözlöm Miniszterelnök úr. Juhász Béla vagyok Nagypaládról, Kárpátaljáról. Egy olyan faluból, amely 2700 lélekszámú, szúrósdróttal, szögesdróttal még most is körülvéve. Tehát két kérdésem lenne. Igaz, egy. Nincs-e lehetőség - arra, mert 1991-ben azt hiszem, ha jól emlékszem, megkötötték az ukrán-magyar szerződést – kishatár-átlépőnek a megnyitására falunkban és egy teherszállítást szintén a falunkban? Mind a mai napig ez még nem történt meg! Nincs-e erre lehetőség, hogy a vérkeringésbe beleolvasztani a falunkat is, már úgy értem a buszjárattal? Tehát Kishodosnál átjönne, Tiszabecsnél visszamenne. Ez nekünk egy nagyon nagy segély lenne! Köszönöm szépen.

- Katona Szabó István vagyok a Magyar Égtájak felelős szerkesztője. Egy ebben az évben indult képes családi lap, a Duna-medence, illetve Kárpát-medencei olvasók számára. Az a kérdésem, hogy Miniszterelnök úr kifejtette a Kárpát-medencei gondolatot. Ez a lap ezt képviseli. Jelen pillanatban a támogatás olyan mértékű, hogy a lap megszűnés előtt áll. Többször fordultam a Miniszterelnök úr kabinetjéhez is, többnyire választ nem kaptam. Átadom ezeket a lapokat, szíveskedjék tanulmányozni.

- Nógrádiné Lázár Gyöngyi vagyok, Lázár Vilmos szabadsághős, Aradi vértanú leszármazott oldalági unokahúga. Szeretnék föltenni egy kérdést dr. Habsburg Ottó úrnak. A televízióban látott interjújával kapcsolatban, amelyben úgy nyilatkozott, hogy az Aradi vértanúknak nem kellett volna ellenállni. Lázár Vilmos emlékirataiból kiderül, hogy Lichtenstein herceg teljes kegyelmet és szabad elvonulást biztosított megadás esetén Lázár Vilmosnak és Dessewffy Arisztidnak. Ez azért történt meg, mert Lázár Vilmos elsősorban nagyon jó katona volt és nagyon jó polgár - Bem József szavai szerint. Azt szeretném megkérdezni, hogy miért nem kapott mégis kegyelmet? Miért végezték ki? Míg ezen gondolkodtam, egy versem született és tisztelt doktor Habsburg Ottó úrnak átadnám, mert felolvasni nem tudom az idő rövidsége miatt.

- Egy megjegyzést szeretnék fűzni ehhez a hírnév dologhoz. Az Elnök úr mellettem nagyon optimistán nyilatkozott arról, hogy milyen jó hírünk van a világban. Van jó hírünk is a világban, meg még van nem jó hírünk is a világban, és nagyon sokan vannak, akik abban érdekeltek, hogy ne is legyen jó hírünk a világban. Az, hogy ilyesmi van, ez érthető. Az nem érthető, hogyha ezek között a rossz hírnévben érdekeltek között magyarok is vannak. Ez mégsem helyénvaló dolog. No de vannak ilyenek is. Viszont azt szeretném mondani Önöknek, hogy szép dolog és kell is a magyar történelmet a maga fényében és árnyoldalaival együtt összességében a valóságnak megfelelően - és így hitem szerint az értékeit elismerve -, bemutatnunk a külvilágban, de rövidtávon a külvilág a szerint ítélkezik rólunk, hogy idehaza milyen teljesítményt nyújtunk. Higgyék el nekem, ma azért van a körülményekhez és az ellenszél mértékéhez képest jó hírnevünk a világban, mert a magyar gazdaság kétszer olyan gyorsan nő, mint az Európai Unió gazdasága. És a dolgok mégiscsak úgy állnak, hogy Magyarország gazdasága - bár még sok baj van, sok a szegény ember, alacsony az életszínvonal, de mégis -, egy olyan irányba halad, amiről el lehet hinni, hogy az egy jó irány. Tehát én azt gondolom, hogy az ország mindenkori teljesítménye rövidtávon meghatározza a hírnevünket, és rövidtávon ez határozza meg, ez a hírnév is azt, hogy az Európai Unió kibővítése Magyarországgal kap-e majd támogatást a nyugat-európai országokban élő emberek körében. Ennyit erről. Ezzel inkább a fatalizmus ellen akartam érvelni, tehát nem a történelem határozza meg mindösszesen, hogy mit gondolnak rólunk, hanem ez rajtunk is múlik. Talán nagyobb részben rajtunk múlik.

Iskolák ügye. Való igaz, nő és ez helyes a felsőfokú iskolákba beiratkozott diákoknak a száma. Például ebben a tanévben 10 ezerrel vannak többen, mint a megelőző tanévben voltak és szeretnénk még ezt a számot növelni. Az iskola bezárások nem az egyetemeket és a főiskolákat érintik, tehát az oda való beáramlás és bekerülés az továbbra is rendelkezésre áll, sőt ezeknek a száma és befogadó képessége nő. Még csak nem is a középiskolákat zárják be, leginkább általános iskolák bezárásáról van szó, de itt hosszabb magyarázkodás helyett érjék be annyival, hogy az alapszintű oktatás az az önkormányzatokhoz tartozik. Magyarországon szerintem nem kellő gondossággal illesztettük össze az önkormányzati jogköröket, a megyei és regionális szintű jogokat, meg a kormányzat lehetőségeit és ezért fordulhatnak elő olyan jelenségek, amelyeknek nem szabadna előfordulnia. Ez egyébként nemcsak az iskolákra, de az egészségügyi intézményekre is vonatkozik. Ha akár béremelésről, akár pótlólagos juttatásokról dönt a kormányzat, abból egyáltalán nem következik, hogy oda is kerül, ahova szeretnénk juttatni. Tavaly év végén 2, 5 milliárd forintot ítéltünk meg arra, hogy az ágy mellett dolgozó ápolónők és orvosok decemberben fizetésemelést kapjanak. A legtöbb helyre nem jutott el, mert úgy döntöttek a helyi vezetők, hogy nem erre a célra fordítják, hanem például műszer-beszerzésre. Én nem akarok vitatkozni ezzel a döntéssel, ők tudják mire van szükség, de mégis, azért az lehetetlen dolog, hogy ne jusson az adófizetők pénze oda és úgy, ahova egyébként azt a fölhasználására jogosult kormányzat eldöntötte. És ez így van az iskolarendszerben is. Tehát én azt gondolom, hogy az iskolabezárásokért az önkormányzatok a felelősek és összességében egy olyan új rendszert kellene kigondolni, amikor az iskolarendszer az inkább az államhoz tartozna, mint most van az önkormányzatokhoz. Nekem az az elgondolásom egyébként erről, csak a pedagógusok körében is sok az ellenvéleményt kifejtő, ezért én nem akarom rájuk erőszakolni a magam elgondolását, de én úgy gondolom, hogy minden pedagógusnak igazából állami alkalmazottnak kellene lennie, úgy, mint régen is volt. Az épület fönntartását és működtetését fedezzék az önkormányzatok - állami segédlettel. Az állam szabja meg, hogy egy településen hány emberre jut egy tanár. Annak a pénzét fizesse ki. A tanár legyen állami alkalmazott és az az önkormányzat, amelyik elég tehetős ahhoz, hogy még emellett tanárt alkalmazzon, azt a saját költségvetéséből tegye meg. És akkor van egy világos, áttekinthető rendszer. Hozunk egy döntést, tudjuk pontosan mi történik ennek eredményeképpen. Ma hozunk egy döntést, fogalmunk sincs, hogy a valóságos életben annak milyen következményei vannak, mert a részek olyan fogaskerékként illeszkednek össze, amelynek a csápjai nem egymásba kapaszkodva a gördülést segítik, hanem inkább a fogak egymást törik ki. Ilyen a rendszer, ezen változtatni kellene.

EU-ismeretek oktatása. Szerintem erre szükség lenne, de van egy fontosabb dolog is szerintem a középiskolások körében. Ugye ma az a helyzet, hogy ha valaki diplomát szeretne kapni egyetemen vagy főiskolán, akkor legalább egy nyelv tudásával kell rendelkeznie. Most az a cél, hogy néhány éven belül, ha valaki diplomát akar kapni, az két nyelvtudással rendelkezzen. És van a Pokorni úrnak egy célkitűzése, én nem tudom pontosan hova helyezte időrendben ezt a határt, hogy aki középiskolai érettségit szeretne kapni, annak is legalább egy nyelvet kell tudnia beszélni. Az európai ismeretek oktatása nem helyettesíti azt a képességet, hogy kell tudnunk beszélni a többiekkel. Márpedig a mi nyelvünk olyan, hogy ezen nagyon nehezen fognak annyian megtanulni, hogy mi eligazodjunk egész Európában. Tehát kénytelenek vagyunk nyelveket tanulni! Én örülök annak, hogy a nyelvünk ilyen, ez nagyon nagy védettséget is jelent. Én most nem akarok ebben elmélyedni, de szerintem az nagyon szerencsés dolog, hogy nem úgy állunk, mint az angolok a maguk nyelvével. Ezt nem olyan egyszerű megtanulni, mint azt, sőt itt nem elég csak a nyelvet megtanulni, mert a lélek nélkül az egész nem ér semmit, nem is lehet beszélni ezt a nyelvet anélkül! De ez nem ok arra, hogy viszont mi ne tanuljunk meg idegen nyelveket, mert egyébként versenyhátrányba fogunk kerülni! Az az érdekünk, hogy egy magyar ember egy-két nyelven tudjon beszélni, legalább úgy, hogy a saját ügyeit, ha kell a határokon túl is intézni tudja. Erre szükség lesz, mert egyébként nem fogunk tudni az Unió részévé válni a valóságban, és ez legalább olyan fontos, mint az Európai Unióra vonatkozó ismereteknek az oktatása. Az előnyök kiterjesztése a határon túl élő magyarokra, mondta Téglás Ferenc úr. Készül egy státusztörvény, amelyről nem merem állítani, hogy minden problémánkat meg fogja oldani, de legalább kísérletet tesz arra, hogy megpróbálja egy rendszerbe foglalni azt, hogy ha valaki határon túl él és magyar, és Magyarországra érkezik, akkor mi az, amire az államtól garantáltan számíthat. Még egyszer mondom, nem tudunk minden igényt teljesíteni, valószínűleg nem is övezi majd teljes és osztatlan egyetértés a törvényt, de legalább elindulunk egy irányba, ami a problémát méltó módon kezeli és viszonyul ahhoz a helyzethez, hogy jönnek ide a határon túlról olyan emberek, akik egyébként a magyar nemzethez tartoznak, de nem magyar állampolgárok. És ahogy az ország képessége, meg a közhangulat, meg az emberek akarata, meg együttérzésének alakulása, itt is van egy-két gond, amiről nem akarok beszélni, lehetővé teszi, lehet majd ezeket a szolgáltatásokat egyre szélesebb körben elérhetővé tenni, az egészségügyben, oktatásban, közlekedésben és sorolhatnám tovább.

Bűnösök, perek, eljárások. Nézzék, elég régóta ismerjük egymást. Gondolom, Önök is emlékeznek arra, hogy én is egy radikálisabb rendszerváltást szerettem volna. Én sem akartam fölforgatni az országot, meg a világot, de úgy gondoltam, hogy azért több változtatnivaló van, mint amennyi végül is megváltozott. Azonban azt 1990-ben kellett volna elvégezni. Én azt szeretném mondani, nem akarom eltagadni, hogy most is lehet ezt-azt tenni, csak azt szeretném kérni Önöktől, hogy ne kérjenek olyasmit a mostani kormánytól - sem számon, sem egyébként -, amit egyébként ’90-ben kellett volna megtenni és most 1998-tól 2000-ig már alig-alig lehet megtenni. Higgyék el, látják a támadásokat, látják a kommentárokat, amelyeket a kormány működéséhez fűznek. Én minden lehetőséget megragadok arra, hogy amit nem lehetett elvégezni, amit nem végeztek el 1990-ben, de még el lehet végezni, azt megtegyem. De azt, amit már nem lehet, mert akkor kellett volna, azért én már nem tudok sem helytállni, sem elvégezni. Úgyhogy ennyi megértést szeretnék kérni a kormány számára. Azonban ebből nem következik az, hogy bizonyos jogi eljárásokat ne kellene lefolytatni, én úgy gondolom egyébiránt, hogy ezek az eljárások részben folynak. Emlékezzen rá, hogy milyen nyögvenyelősen ment sortűz perek és így tovább. De azért megy előre! Születnek ítéletek, keletkeznek jogi precedensek. Amit én kértem az '56-osoktól egyébként, hogy néhány dolog maguk is elvégezhetnének, és a kormány ebben szívesen támogatná őket. Például, amit ön mondott, hogy legalább neveztessenek meg bizonyos bűnösök. Én elfogadom, hogy az állam is foglalkozhatna ezzel, de azért ha együtt csinálnánk, könnyebben menne. Van annyi '56-os szervezet ebben az országban, szerencsére, amelynek élményei is vannak, emlékei is vannak. Egyiknek-másiknak még kisebb levéltárai is vannak. Hát rakják már össze azoknak az embereknek a listáját, akikről ők úgy gondolják, hogy meg kellene őket nevezni! Hát ők tudják, kik ítélték el őket, kik ültek a bíróságokon, kik képviselték a vádat és sorolhatnám tovább. Én értem, hogy nagyon sokan szeretnék, ha ezt az állam végezné el. Az ajánlatom az, hogy végezzük el együtt! Legyen ilyen kezdeményezés, az '56-osok igenis álljanak elő ezzel az igénnyel, de tegyenek javaslatokat a munkavégzésre, adjanak embereket, adják át a tudásukat, és közösen hozzuk nyilvánosságra! Ennek nincsen semmi akadálya, én örömmel veszek ebben részt.

Határátkelő helyek. Elnézést, utolsó kérdés, ami még nekem címeztetett. Elnök úrtól elnézést kérek, hogy hosszan beszélek.

Habsburg Ottó:

- Én örülök annak. Én szeretem Önt hallgatni!

- És miután elhasználom az időt, ezzel a “kivégzés-üggyel” nem is kell elszámolnia. Még ez is egy fontos erénye annak, hogy én hosszan beszélek. No tehát, amit mondani szeretnék, az az, hogy határátkelőhelyeket próbálunk nyitni. Éppen az a logika, amely szerint mozgok, amiről ön is beszélt. Ha arról beszélünk, hogy határmódosítás nélkül próbáljuk integrálni a magyar nemzet szellemi, kulturális és gazdasági erőit - erről beszélünk -, akkor a határokon át kell tudni járni. Akkor nekünk az az érdekünk, hogy igenis, mondjuk egy magyar helyközi érdekeltségű Volán-járat is, az olyan kört tegyen, hogy visszaintegrálja, ha úgy tetszik a mindennapi élet szövése szempontjából azokat az embereket, meg területeket, akik a határ másik oldalán vannak. Tehát én egyetértek Önnel, ezt is kell tennünk. Most meg fogunk nyitni még ebben az évben három új határátkelőhelyet Románia és Magyarország között. És Kucsma elnök úr és én is megneveztem egy-egy személyes megbízottat, akinek az a dolga, hogy a Kárpátalja régiónak a problémáival foglalkozzon és mindkettőnk számára egy dokumentumot készítsen az együttműködés erősítése érdekében. És ebben szerepel újabb határátkelőhelyek esetleges megnyitása ukrán-magyar egyetértéssel, amely az önök problémáit is megoldhatja. Hogy az Ön faluja ebbe éppen benne van-e, talán megbocsát nekem, ha most nem tudom visszaidézni magam elé ennek a készülő dokumentumnak minden sorát. De nagyon remélem, hogy az Önök falujába is - ahova egyébként a jókívánságaimat küldöm mindenkinek -, az Önök falujában is megérik még azt, hogy a magyar helyközi járat megáll, Önök fölszállnak és visszajönnek. Köszönöm szépen.

Habsburg Ottó:

- Hogyha megengedik, én szeretnék még válaszolni Nógrádinének. Nézzék, én most például a március 15-i ünnepi beszédet egy magyar faluban tartottam Kübekházán. És voltak, akik azt mondták nekem, de maga Habsburg, hát miért tudja ünnepelni, ha az ami történt Habsburg ellenes forradalom volt? Én erre csak egyet tudtam válaszolni. Én szeretném tudni, hogy mit mondhatott Kossuth Lajos fia, amikor elfogadta azt, hogy Ferenc Józsefnek a minisztere legyen? És én is, ha ezt tudnám, akkor sokkal jobban tudnék válaszolni! És csak egyet szeretnék itt mondani, és ez az. Az egész magyar történelmet integrálnunk kell! Ennek a magyar történelemnek sok része van, sok pártjai vannak, de össze kell fogni az egész magyarságot! És minden, ami a múltban történt, az a miénk és az a közös miénk! És így kellene látni a dolgokat, és összefogni a nemzetet, mert csak egységesen föllépve leszünk sikeresek. Köszönöm.