2010. június 25. péntek, XXII. évfolyam 123. szám |
Újabb egészségügyi intézmények kerültek önkormányzati kézbe: tegnap a Csíkszeredai Megyei Kórház és a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház menedzselésének átvállalásáról döntött Hargita Megye Tanácsa. Ezzel tovább folytatódott az országos egészségügyi decentralizációs folyamat, a megyében elsőként ugyanis a Maroshévízi Kórház került a helyi önkormányzat irányítása alá.
Két különösen fontos tervezetet fogadtak el a megyei önkormányzat képviselői júniusi ülésükön, az egészségügyre fókuszálva: a Csíkszeredai Megyei Kórház és a Tölgyesi Pszichiátriai Kórház menedzselésének átvállalásáról, illetve a Hargita Megyei Vérátömlesztő Központ elavult, a vér tárolására alkalmatlan hűtőberendezéseinek lecseréléséről és modern tárolók beszerzéséről hoztak döntést.
Bár az egészségügy jelenleg nem tartozik a legjobban működő területek közé, éppen emiatt tartjuk fontosnak, hogy kiemelten foglalkozzunk ezzel a mindannyiunk számára fontos területtel, és felvállaljuk a problémák megoldását. A rendelkezésünkre álló eszközökkel, a lehetőségekhez mérten a legjobb megoldásokat szeretnénk megtalálni a hatáskörünkbe tartozó egészségügyi problémákra, és prioritásként kezeljük ezeket" nyilatkozta az aktuális napirendi pontok egészségügyre vonatkozó határozatainak kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
A testület operatívan dolgozott, annak ellenére, hogy az RMDSZ-frakcióból többen igazoltan hiányoztak, tehát a kétharmados többséget követelő határozattervezetek megszavazásához az MPP közreműködésére volt szükség. Természetesen ezúttal sem maradtak el Árus Zsolt MPP-s tanácsos részéről az egyes határozattervezetekhez fűzött megjegyzések, magyarázatkérések. Sófalvi László alelnök aki az ülés vezetését a sürgős ügyei miatt távozó Borbolytól átvette rendre megválaszolta ezeket. Sófalvi részletesen kitért a megyei vérközpontban jelenleg fennálló állapotokra is. Elmondta, hogy a felszerelés nagyon elavult, jelen pillanatban például élelmiszerek tárolására gyártott hűtőkben tartják a vért. Hargita Megye Tanácsa határozatban vállalta, hogy a saját költségvetéséből vásárolja meg a berendezéseket, és azokat ötéves időtartamra ingyenesen a vérközpont rendelkezésére bocsátja. Az elvi döntést közbeszerzési eljárás követi, amely során a legmegfelelőbb berendezés mellett döntenek.
A továbbiakban a megyei döntéshozó testület a tusnádfürdői Extreme Sport Klubbal való együttműködésről döntött, és 4000 lejjel járul hozzá a Saint Lake Exterra Triathlon 2010 Bajnokság lebonyolításához, valamint az Enduro Országos Bajnokságnak a gyergyószárhegyi pályán történő megszervezésének 11 000 lejes támogatását fogadta el.
Hompoth Loránd
700 000 eurót fordítanak modernizálásra
Az eredetileg előirányzott 500 ezer euróról 700 ezer euróra növelte a székelyudvarhelyi ivó- és szennyvízhálózat modernizálására szánt összeget a munkálatokat finanszírozó Aqua Nova Hargita Kft. Az elavult vezetékrendszer cseréjének, illetve az új hálózat kiépítésének költségei az elkészült műszaki tervek miatt nőttek meg.
Húsz helyett huszonhat székelyudvarhelyi utcában korszerűsíti az ivó- és szennyvízhálózatot az Aqua Nova Hargita Kft., miután 500 ezerről 700 ezer euróra növelték a munkálatokra szánt összeget. A tervek szerint az év végéig tizennégy utcában az elavult vezetékeket cserélik ki, további tizenkettőben pedig kiépítik a teljesen hiányzó szennyvízhálózatot tájékoztatott Bálint Major Áron, az Aqua Nova Hargita Kft. igazgatója.
Amint arról korábban már beszámoltunk, az udvarhelyi utcák vízvezetékrendszerének felújítását múlt hónapban kezdték el, a munkálatok azóta folyamatosan zajlanak. Az első munkaszakaszban beütemezett hat utcából a József Attila utcában tegnapelőtt, a Keskeny, Ady Endre és Kuvar utcákban már korábban befejezték a csövek kicserélését. Két-három héten belül révbe érnek a munkálatok az Orbán Balázs és a Templom utcában is. Ezeken a szakaszokon a csövek kicserélésére összesen 700 ezer lejt fordítottak. A műszaki igazgató elmondta, amint a további munkálatok elvégzésére kiírt és most folyamatban levő közbeszerzési eljárás befejeződik, a további húsz utcában is haladéktalanul elkezdik a munkát.
Az Építők, Bányai János, Haáz Rezső, Eötvös József, Ugron Gábor, Csere, Éltetőkút utcákban az elavult vezetékeket cserélik ki újakra, illetve bővítik ki a vezetékrendszert ott, ahol szükséges. A Tábor utcában a jelenleg alacsony víznyomás megnövelését oldják meg.
Az Agyagdomb, Kadicsfalvi, Attila, Domb, Kuvar, Méhek, Imecs László, Akácfa, Tó, Átjáró, Termés és Sas utcákban a teljes szennyvízhálózat kiépítésére van szükség azért, hogy a város szennyvízhálózata megfeleljen az uniós előírásoknak tájékoztatott az igazgató. Hozzátette, a vezeték kicserélése során különösebb gondok nem adódtak, csupán az esőzések okoztak olykor fennakadást. Hogy az év végére kiszabott határidőt tartani tudják, párhuzamosan öt-hat utcában is dolgozni fognak tette hozzá Bálint.
Lázár Emese
Válaszút előtt áll Európa, különösen a közép- és kelet-európai országok, mivel ezek az utóbbi húsz évben felélték forrásaikat, és a rendszerváltás után olyan fogyasztói társadalmakat építettek ki, amelyek most megbosszulják magukat mondta tegnap délután Markó Béla miniszterelnök-helyettes azon a beszélgetésen, amelyen Hargita megyei közéleti személyiségek és szakemberek vettek részt, és amelynek témája a regionalizáció és a kisebbségi jogok mint az európai Románia kialakításának aktuális kérdései voltak. Markó a megszorítások kapcsán kijelentette, azok alternatívája az elmúlt húsz év jobb politikája lett volna. Szerinte a válság rákényszerítette a román politikát az egész államberendezkedés újragondolására, illetve az elmúlt húsz év hibáinak végigtekintésére. A kormányfőhelyettes ugyanakkor bevallotta, rég érezte, hogy jobb lenne ellenzékben lenni, de az RMDSZ a kormányzással együtt a felelősséget is felvállalta, amelyet most nem lehet elhárítani. Ha a megszorítások bevezetésére már a múlt év elején sor került volna, valószínűleg nem lenne ilyen nehéz helyzetben az ország" mondta Markó, bírálva az előző kormányt, mert a két párt, a PSD és a PD-L nem tett semmit, csak a választásokra készült.
Az RMDSZ elnöke kitért a nemrég lezajlott szlovákiai választásokra, amelyen a Magyar Koalíció Pártja (MKP), a felvidéki magyarság érdekképviseleti szerve kiesett a parlamentből. Markó ezt a többéves kudarcos politika számlájára írja, amit a szlovákiai magyarok elutasítottak.
A Megyeházi közéleti esték felvezetőjében Borboly Csaba megyeitanács-elnök olyan kérdéseket vetett fel, mint például mennyire vannak felkészülve az önkormányzatok a decentralizációra, ezzel mit lehet elérni, és milyen hatásai lesznek a magyarországi változásoknak a romániai magyarságra nézve. (HN-információ)
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásainak mindig voltak pozitív eredményei, megvalósításai, amelyekre a szövetség mindig ráépíthette következő választási kampányait. A mostani szerepvállalásnak is vannak és lesznek pozitív hatásai, lesznek olyan eredmények, amelyeket nem lehetett volna elérni más pozícióból, csak a hatalom részeseként.
A jelenlegi kormányzás azonban olyan helyzetet teremtett, amelyben legalábbis egyelőre a pozitív eredmények eltörpülnek a költségvetési megszorítások negatív hatásai mellett, és úgy tűnik, kommunikációs szinten a szövetség nehezen kezeli a kialakult állapotot. Mindenki érzi, hogy válaszút elé érkeztek ez derült ki a tegnapi beszélgetőesten is, amelyet Hargita Megye Tanácsa szervezett, meghívottja pedig Markó Béla volt. Az elnök vázolta, hogy mit lehet eredményként felmutatni, és elmagyarázta azt is, hogy miért kell ott lenni kormányon, mit lehet elérni. A költségvetési és az államreformra irányuló intézkedések áráról, a hatások felméréséről, illetve a kialakult helyzet kezelésére kidolgozott stratégiákról nem esett szó gyanítom, hogy utóbbiak egyelőre nincsenek kidolgozva.
Sajnos az RMDSZ eddig valahogy sosem szólt bele döntő módon Románia sorsába, és nem is voltak rákényszerítve, hogy ennyire éles helyzetben állást foglaljanak. Most, amikor meg kellett tenni, akkor a lehető legrosszabbul megy az ország sora, és a felelősséget nem lehet áthárítani.
A szövetségnek szüksége lenne több, a tegnapihoz hasonló találkozóra. Racionálisan megítélve a helyzetet, szükség van költségcsökkentő intézkedésekre, és olyan reformokat is végre kell hajtani, amelyek szintén társadalmi ellenállást válthatnak ki. Ennek ellenére az önkormányzatoknak nagyon fontos a kormányzati jelenlét. Amikor nagyon kevés pénz áll rendelkezésre, akkor nem mindegy, hogy ki milyen pozícióból tudja képviselni az érdekeit. Ezt el kell magyarázni.
A tegnapi beszélgetésen az is kiderült, hogy a költséglefaragás kényszere alatt a bukaresti kormánypartner hajlandó a decentralizációt jelentő intézkedések meghozatalára. Nem egyszerű feladat a helyes döntések kikényszerítése, de óriási lehetőség, derült ki az RMDSZ elnökének szavaiból és ezzel egyet is lehet érteni. De ha a Bukarestben ténykedő politikusok azt szeretnék, hogy döntéseiket támogassák szavazóik is, akkor ezeket el kell magyarázni nekik találkozni kell velük, és meg kell hallgatni őket, hogy egyes intézkedések hatását ne statisztikákban, hanem élethelyzetekben tudják lemérni. Úgy sokkal hitelesebb.
Isán István Csongor
Nincs és nem is volt árvízveszély a megyében
Az elmúlt években elkezdett néhány patakon már be is fejezett patakszabályozásoknak köszönhetően a napokban lezúduló csapadék következtében egyetlen folyó, illetve patak sem öntött ki Hargita megyében. Épp ezért folytatni szeretnék a veszélyt jelentő patakok megregulázását".
Négyzetméterenként harmincliternyi csapadékot jósoltak pár nappal ezelőtt a meteorológiai előrejelzések, mégsem kellett árvízveszélytől tartani Hargita megyében. A zetelaki, szépvízi és balánbányai víztározók vízszintjét folyamatosan ellenőrizzük, a felgyűlt mennyiséget pedig kiengedjük. Jó hír, hogy a szabályozott patakrészeken nem tudott kiönteni a víz, így sem lakóházak, sem pedig mezőgazdasági területek nem voltak veszélyben" állítja Miklós Géza, a vízügyi szakaszmérnökség vezetője.
A 2005-ös Nyikó menti nagyságrendű katasztrófára szinte lehetetlen felkészülni, de legalább mérsékelhetők az ahhoz hasonló árvízkárok. Akkor a Fehér-Nyikó mentén egy óra alatt száz liter víz esett négyzetméterenként, ami katasztrófához vezetett. Azóta kormánypénzekből és környezetvédelmi alapokból több patakon végeztek szabályozási munkálatokat: kitakarították a medreket, támfalakat építettek, a patakfenekeken lépcsőt alakítottak ki" magyarázza Miklós.
Évekkel ezelőtt építettek támfalat a Madaras-patakára, most pedig a Mitács- és a Szépvíz-patakok szabályozása van folyamatban, de a munkálatok éppen szünetelnek, mivel a pénzforrások egyelőre elapadtak. Tervben van a Kis- és Nagy-Homoród, a Kászon- és a Fiság-patakok, valamint az Olt folyó Balánbánya és Csíkszentdomokos közötti szakaszának rendezése is. A BalánbányaDomokos közötti részre nyolcmillió lejre lenne szükség, a Kászon-pataka 1,3, a két Homoród pedig 1,6 milliót emésztene fel.
Az Olt alcsíki szakaszának egy részét már megregulázták: Tusnád környékén öt kilométeres szakaszon kisebb gátakat építettek, a folyó medrét pedig kimélyítették, ezzel védve többhektárnyi termőterület esetleges víz alá kerülését. Tusnádfürdő északi határában, az ún. Szikláknál is kotrógépekkel akarják a jövőben lelassítani a víz gyors folyását.
Kozán István
Kimeríthetetlen forma,
megnyugtató mederben folyó kihívás, fontos küzdelem a forma és szerző között, maga az élet ekképp jellemezte a szonettet tegnapi könyvbemutatóján Markó Béla. A Tulajdonképpen minden című (a Bookart Kiadónál megjelent) kötet kapcsán Kovács András Ferenc és Láng Zsolt beszélgetett a költővel.
Bemutatkozott az egészségbiztosító pénztár vezetője
Új vezető mutatkozott be tegnap a megyeházán: Duda Tihamér nemrég nyerte meg a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár igazgatói székéért kiírt versenyvizsgát. Személye nem ismeretlen a csíkszeredaiak számára: Duda a városi közüzem éléről nyergelt át a biztosítóházhoz.
Bemutatkozott tegnap a Megyeházán tartott sajtótájékoztatón Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár új igazgatója. Borboly Csaba megyeitanács-elnök az eseményen az egészségügyre fordított megkülönböztetett figyelemről beszélt. Fontos az emberek életében az egészségügyi problémák kezelése. Abban bízom, hogy Duda Tihamér azokat a megjegyzéseket, kifogásokat, gondokat, amelyekről szép számban érkezett jelzés mind az orvostársadalom, mind a biztosítottak részéről, orvosolni tudja. A cél az, hogy jobb szolgáltatásokat tudjunk biztosítani kevésbé bürokratikusan" mondta Borboly.
Az új igazgató energikusan, tervekkel tele lát hozzá a kihívásként értékelt feladathoz. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy a bankigazgatóként eltöltött tíz év, valamint a közüzem élén szerzett tapasztalatok segítik majd a munkában.
Hompoth Loránd
A turizmusban is hasznát veszik Tekerőpatak új monográfiájának véli Egyed József polgármester. A Falunapok keretében bemutatott kiadvány szerzőpárosa a tekerőpataki születésű Farkas Aladár és dr. Janitsek Jenő professzor.
Gyergyótölgyes és Borszék monográfiájának megírása után úgy gondoltam, kellő tapasztalatot gyűjtöttem, és tartozom annyival szülőfalumnak, hogy megírjam monográfiáját vallotta Farkas Aladár a tegnapi kötetbemutatón. A Tekerőpatak története és névanyaga című könyv tartalmilag három nagy részre tagolódik: a falu eredete, fekvése, növény- és állatvilága mellett történelme kap szerepet, hangsúlyt fektetve a harcokban való részvételre, kollektivizálásra, meghurcoltatásokra, Jehova tanúinak helyzetére. Az egyházközség történelme és vallási néprajz képezi a második nagy fejezetet, melyet Tekerőpatak bel- és külterületeinek számbavétele, családnevek vizsgálata követ harmadik szerkezeti egységként.
A hatvankét archív fotóból álló képmellékletet is tartalmazó kötet megjelenését Gyergyóújfalu önkormányzata támogatta 2500 lejjel. Segítettük őket, hogy ne az anyagiakkal kelljen küzdjenek, hanem a tartalom gazdagságával foglalkozzanak" fogalmazott Egyed József polgármester, aki szerint a település hírnevét öregbíti e kötet.
Balázs Katalin
Kóruskeresztelő Székelyudvarhelyen
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom kórusa tart névadó ünnepséget a vasárnap 11.30-tól kezdődő nagymise keretében.
A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplom harmincöt tagot számláló kórusa 2002-ben alakult, és Székely István kántor vezetésével teszik széppé a szentmiséket. Most elérkezettnek érzik az időt, hogy megkülönböztető nevük is legyen. Kórusunk a Iubilate nevet veszi fel, ami annyit jelent: ujjongjatok" tájékoztatott Botár Gábor plébános, aki László Attila szombatfalvi plébánossal közösen celebrálja a vasárnapi ünnepi szentmisét. Mint említette, jelen lesznek az egyházközségek kórusai is, így a székelyudvarhelyi Szent Miklós Egyházközség Musica Sacra kórusa, melynek vezetője Rózsa Imre karnagy, illetve a szombatfalvi Szent György Egyházközség Psallite kórusa Simó Zsuzsa zenetanárnő vezetésével.
Noha az egyházi év folyamán kórustalálkozókon, jubileumi zarándoklaton is részt vesznek a kórustagok, legfontosabbnak a templomi jelenlétet tartják, így szolgálva Isten dicsőségét és közösségünket" fogalmazott a plébános, aki az egyházközséget tudatosan készíti a templom 10. születésnapjára (2011. október 1-jére), épp ezért igyekszik, hogy minden megvalósításnak együtt örülhessenek.
Május közepétől a templom külső hőszigetelését és újraszínezését kezdték el, nemsokára befejeződnek a munkálatok, és lebontják a templom köré szerelt állványokat.
Az egyházközség ministránsai és a Hálaluja nevű ifjúsági ének- és zenekar tagjai július 4-én, összesen 90-en, szokásos nyári táborozásra indulnak a magyarországi Battonyára" tudtuk meg ugyancsak Botár Gábortól, aki fontosnak tartja, hogy a templomban dal és orgonaszó dicsérje az Urat. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a névadó ünnepségre váró kórus, a táborozásra készülő ifjúsági zenekar léte, illetve a templom nemrégiben felszentelt klasszikus orgonája.
Antal Ildikó
Közös stratégiával pályáznak gyergyói települések
Első hivatalos közgyűlését tartotta meg a G10, a Gyergyói-medence tíz településének együttműködése révén létrejött egyesület. Elfogadták azt a fejlesztési stratégiát, mely révén LEADER-jogosítványt szeretne kapni a térség annak érdekében, hogy uniós forrásokat hívhasson le helyi beruházások megvalósítására, vállalkozások, szolgáltatások támogatására, a térség erőforrásainak hasznosítására.
Hivatalosan is bejegyezték a G10 nevet viselő egyesületet, melynek tagjai Vasláb, Gyergyóújfalu, Csomafalva, Alfalu, Szárhegy, Ditró, Remete, Holló, Tölgyes és Borszék. Szakemberek bevonásával elkészült egy komoly fejlesztési stratégia is, mely által LEADER-jogosítványt szeretne kapni a térség mondta el a kezdeményező község, Remete polgármestere, Laczkó-Albert Elemér.
A dokumentum a térségben megvalósítható terveket, ötleteket tartalmaz, valamint azok finanszírozási lehetőségeit. Minden érintett településen egyeztetések zajlottak az önkormányzatokkal, lakossággal és civil szervezetekkel, hiszen alapító tagként 11 szervezet is bekapcsolódott a programba. Az előkészítés során előpályázatokat gyűjtöttek össze vállalkozóktól, egyesületektől, ezek alapján állították össze a stratégiát, mely négy fő tengely körül csoportosul. Minderről a készítő Country Development Consulting cég vezetője, Csák László számolt be a közgyűlésnek. Mint elmondta, az első tengely a mezőgazdasági, erdészeti szektor versenyképességére vonatkozó támogatási lehetőségeket tartalmazza. A szakember hangsúlyozta, olyan lehetőségekről van szó, amelyek nem fakitermelésre vagy -megmunkálásra épülnek, ezért pályázhatnak gazdálkodók, tejtermelők, erdeigyümölcs-feldolgozók. A második tengely a környezet minőségével kapcsolatos támogatásokra vonatkozik, így például erdősítésre lehet pályázni. A harmadik irány a vidéki lakosság életminőségének javításához való hozzájárulást tartalmazza. Itt szóba jöhet a turisztikával kapcsolatos szolgáltatások támogatása, hagyományos kézművesmesterségek és építőipari tevékenység támogatása, de kulturális intézmények felújítására, szabadidős övezetek létrehozására is lehet pályázni. A negyedik tengely pedig a LEADER-térségek közötti együttműködésre vonatkozik.
Már elkészültek a G10-et és a LEADER-programot röviden bemutató nyomtatványok, jövő héten tájékoztató céllal táblákat is elhelyeznek minden érintett településen. Az elkészült stratégiát 10 napon belül adják le elbírálás céljából a vidékfejlesztési minisztériumhoz. Amennyiben megkapja az egyesület a LEADER-jogosítványt, jelentős támogatásban részesülhet az Európai Unió részéről, melyet a pályázó helyi vállalkozók, szervezetek között oszthat el. Az előpályázatok alapján akár 15 ezer euró értékben is születnének megvalósítható projektek, azonban a G10 maximum 3-4 millió euró körüli összeget remél közölte Remete polgármestere.
A LEADER egyébként az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része, mely segítségével a vidéken élők meghatározhatják térségük hosszú távú fejlesztési tervét, és annak megvalósítására támogatást kapnak. A program a helyi igényeket veszi figyelembe, általa gazdasági hálózatok, együttműködések születhetnek, a szükségleteknek megfelelő beruházások valósulhatnak meg, új tevékenységek jöhetnek létre munkahelyteremtés érdekében, és fejlődhetnek a vidéki közösségek.
Lázár Hajnal
Az Alkotmánybíróság ma dönt a kormány által felelősségvállalással elfogadott, megszorításokat tartalmazó törvény ellen benyújtott öt fellebbezés ügyében. Noha a testület tegnap tűzte napirendre a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék által benyújtott óvásokat, döntés nem született.
A PSD és a PNL az Alkotmánybíróságon fellebbezte meg a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében szükséges intézkedésekre vonatkozó törvényt, amely a bérek 25 százalékos és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentéséről rendelkezik. Ugyanakkor a kiemelt nyugdíjak újraszámításáról szóló törvény ellen is óvást nyújtott be. A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék mindkét törvény kapcsán jelezte, hogy azok alkotmányellenesek.
Olgu_a Vasilescu PSD-s szenátor tegnap azt mondta: a szociáldemokraták készek az Európai Emberjogi Bírósághoz és az Európai Bírósághoz fordulni, ha az Alkotmánybíróság elutasítja a beadványokat.
Tegnap először ülésezett az új összetételű taláros testület, miután a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) által támogatott Mircea Stefan Mineát és Iulia Antoanella Mo_ocot kinevezték, és Augustin Zegreant (volt PD-szenátort) a testület elnökévé választották.
Az Alkotmánybíróság tagjai a következők: Augustin Zegrean, Petre Lãzãroiu (mindkettőt Traian Bãsescu államfő nevezte ki), Ion Predescu, Aspazia Cojocaru (őket a PSD javasolta), Puskás Bálint Zoltán (az RMDSZ javasolta), Tudorel Toader, Acsinte Gaspar, Iulia Antoanella Mo_oc és Mircea Stefan Minea (őket a PD-L támogatta).
Traian Bãsescu államfő június 9-én Petre Lãzãroiu beiktatásán sok sikert kívánt az alkotmánybíráknak a következő időszakra, hiszen fontos döntéseket" kell hozniuk Románia válságból való kilábalása ügyében. Június 15-én Iulia Antoanella Mo_oc és Mircea Stefan Minea eskütételén azt mondta: Petre Lãzãroiuval együtt új bírói csapatot alkotnak, amely nincs elkötelezve politikai szempontból és nincs történetük a pártokban, ahol tevékenykedtek".
Emil Boc kormányfő június 7-én a parlament előtt vállalt felelősséget két tervezetért, amelyek egyebek mellett a 25 százalékos bér- és a 15 százalékos nyugdíjcsökkentésről rendelkeznek. A PSD ugyanazon a napon bizalmatlansági indítványt nyújtott be, amelyet a parlament elutasított.
A költségvetés kiigazítását célzó intézkedések megóvása az Alkotmánybíróságon természetes folyamat, de ezeket az intézkedéseket el kell fogadnia a testületnek, mert a hitelmegállapodás feltételei nyilatkozta egy héttel korábban, Caroline Atkinson, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője. (Mediafax)
Moldova felszólította csütörtökön Oroszországot, hogy vonja ki katonáit az ország keleti, szeparatista területéről, ahol majdnem két évtizede állomásoznak. Először fordul elő, hogy moldovai vezető nyíltan felszólítja Oroszországot.
Mihai Ghimpu ügyvezető államfő közölte, hogy a csapatoknak előfeltételek nélkül, sürgősen és ellenőrizhetően" távozniuk kell a Dnyeszter mellékéről. A Dnyeszter menti köztársaságnak nevezett terület orosz ajkú lakói a Szovjetunió felbomlása után háborút vívtak az önrendelkezésért, és azóta sem vetik alá magukat a kisinyovi kormánynak. Az orosz katonaság kimondatlanul is az ő védelmüket szolgálja.
Először fordult elő, hogy egy moldovai vezető nyíltan felszólította Oroszországot csapatainak kivonására, amelyeket 1991-ben küldött oda. Az 1992-es háborúban másfél ezer ember vesztette életét. A szeparatisták célja annak megakadályozása volt, hogy a Moldovai Köztársaság és Románia esetleges egyesülésekor ez a terület is román fennhatóság alá kerüljön. Ghimpu nyilatkozata ahhoz a szerdai fejleményhez kapcsolódik, hogy Franciaország, Németország és Oroszország külügyminiszteri szinten támogatta egy közös, oroszuniós biztonsági bizottság létrehozását a regionális konfliktusok megoldására. Ezek között első helyen a moldovai kérdést említették.
A javaslat értelmében az EUorosz Politikai és Biztonsági Bizottság miniszteri szinten fog működni. Brüsszelt Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Moszkvát Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli. Egyik fő célja azoknak az irányelveknek a meghatározása, amelyek segítségével az Unió és Oroszország képessé válik a regionális válságok közös kezelésére, beleértve a katonai műveleteket is.
Mihai Ghimpu ügyvezető elnök tegnap a szovjet megszállás napjává nyilvánította június 28-át. A Szovjetunió 1940-ben ezen a napon szállta meg Besszarábiát a majd egy évvel korábban kötött MolotovRibbentrop-paktum alapján. Besszarábia 1918-tól addig Romániához tartozott. Besszarábia déli részét Ukrajnához csatolták, a megmaradt területen pedig 1940. augusztus 2-án létrehozták a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaságot. Az ügyvezető elnök rendelete azt javasolja a helyhatósági szerveknek, hogy évente ezen a napon megemlékező jellegű rendezvényeket tartsanak.
A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nemzetvédelmi stratégiatervezete a Dnyeszter menti megszállt területeket potenciális veszélyforrásként említi. (Hírösszefoglaló)
Fölösleges volt beiktatni az Országos Védelmi Stratégiába a sajtókampányok veszélyeiről szóló részt, mely szerint biztonsági kockázatot jelent, ha a médiában hamis információkkal próbálják hitelteleníteni az állami intézményeket. Ezt Kelemen Hunor művelődési miniszter az RFI-nek adott interjújában nyilatkozta.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) által kedden tárgyalt védelmi stratégiában a belső kockázati tényezők között szerepelnek az állami intézmények ellen irányuló szervezett sajtóhadjáratok, amelyek keretében ezeknek az intézményeknek a tevékenységéről hamis adatokat terjesztenek, a médiavállalatok pedig nyomást gyakorolnak a politikai döntéshozatali mechanizmusra anyagi előnyök szerzése érdekében. Nem hiszem, hogy szükség volt erre a részre, de én nem vagyok a CSAT tagja, és nem szeretném túlkommentálni ezt a javaslatot. Egy vita következik, és meglátjuk, hogyan kerül ki a dokumentum a parlamentből a vita után. Én nem iktattam volna ilyesmit a stratégiába, de meg tudom érteni azok érveit is, akik fontosnak tartották, hogy benne legyen" nyilatkozta az RMDSZ politikusa.
A művelődési miniszter úgy értékelte, hogy a sajtó nem bízik a politikusokban. Én is a sajtóban dolgoztam 1997-ig. Elég jól ismerem az újságírók világát, és szintén jól ismerem a politikusok világát. Bizonyos szimbiózis van a sajtó és a politika között, de egyfajta bizalmatlanság is fennáll, ami kölcsönös, ugyanakkor a szimbiózis tagadhatatlan" magyarázta a művelődési miniszter. (Mediafax)
Az olasz Pirelli lesz a jövő évtől a Forma1 kizárólagos gumiszállítója, miután a japán Bridgestone már korábban bejelentette, hogy az idei szezon végén távozik a világbajnoki sorozatból. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdai közleményéből kiderült, hogy a legutóbb az 1990-es években szállító Pirellivel hároméves szerződést kötöttek.
Noha az itáliai vállalat mellett a Cooper/Avon is érdeklődött a szerepvállalás iránt, a sportágban 2006-ig jelen lévő francia Michelin ajánlatot sem tett. A kizárólagos szállító az eddig megszokottakhoz hasonlóan szigorúan alkalmazkodik majd a FIA által előírt sportszakmai és technikai szabályozáshoz" áll a nemzetközi szövetség írásos anyagában.
A Motorsport Világtanács pontosította a biztonsági autós szabályt. Ezentúl, ha a Safety Car az utolsó körben a pályán van, akkor a leintésig egyik versenyző sem előzhet.
A következő szezonra vonatkozó legfontosabb újítás az állítható hátsó szárny, amit a harmadik körtől használhatnak a pilóták, ha előzni akarnak. Akkor kapcsolhatják be, ha egy másodpercen belülre kerülnek az előttük haladóhoz képest, és utána az első fékezésüktől visszaáll a szárny eredeti állapotába. A rendszer a ma hivatalosan is 2011-től betiltott F-csatornát fogja helyettesíteni, a pilóta az autóból, az istállóval együttműködve alkalmazhatja. További módosítás a 107 százalékos szabály bevezetése. Ez azt jelenti, hogy jövőtől csak azok a pilóták állhatnak majd rajthoz vasárnaponként, akik a szombati időmérő edzéseken a leggyorsabbhoz képest 107 százalékon belüli időt teljesítenek.
A Nemzetközi Korcsolyaszövetség (ISU) Budapesten tartja felkészítő táborát, amelyen a Danubia-kupa hat országának rövidpályás ifjúsági gyorskorcsolyázói vesznek részt.
Június 26.július 6. között a magyar szakszövetség a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban szervez nemzetközi tábort. A csíkszeredai versenyzőkből álló román gyorskorcsolyakerettel Ciobanu Adrian, a szakszövetség nemrég megválasztott elnöke is elutazott a magyar fővárosba.
A több éve eredményesen működő nemzetközi táborban két kanadai szakember irányításával lengyel, magyar, lett, szlovák, romániai és cseh korcsolyázók vesznek részt. Az erőnléti és a jeges felkészítőt a részt vevő országokból érkező edzők végzik. Előbb tesztelik a versenyzőket, majd napi két edzést ír elő a program. Táborzárás előtt újból tesztelést és házi versenyt tartanak.
A budapesti tartózkodás alatt az edzők továbbképzésen vesznek részt tudtuk meg Csiszér Judit csíkszeredai tanár-edzőtől. A budapesti nemzetközi korcsolyatáborba utazó keret tagjai: Silló Ottilia, Balázs Tünde, Szőcs Renáta, Gál Oravecz István, Imre Emil és Rusz Tamás (1517 éves korosztály), a kisebbek: Antal Tamás és Tímár Ádám. Edzők: Bogyó Mária, Csiszér Judit, Jakab Gyöngyi és a válogatott menedzsere, Kovács Lajos. A csíki szakemberek mellett brassói és kolozsvári edző is jelen lesz a szakmai továbbképzésen. A következő ISU-tábort augusztus 616. között, Miskolcon tartják.
Fülöp Zoltán
A Hargita Megyei Labdarúgó-szövetség meghívására mától vasárnapig megyénkben tartózkodik a Heves Megyei Labdarúgó-szövetség nyolctagú küldöttsége. A hivatalos megbeszéléseken terítékre kerül egy kapcsolatrendszer kialakítása a két megye labdarúgói és labdarúgó-szakemberei között. Ezenkívül a vendégek találkoznak helyi képviselőkkel és megyénk nevezetességeivel ismerkednek. Kispályás focimérkőzésre is sor kerül a két szövetség vezetősége között.
Tegnap a kisifjúsági és az U23-as korosztály egyéni időfutamával elkezdődött a közúti kerékpáros országos bajnokság. A viadal főhadiszállása Marosfőn van, de az időfutamot Gyergyószentmiklós és a Bucsin-tető között rendezték, ma a nagyifjúságiak és az elit korcsoport is itt száll nyeregbe. Tegnap a kisifjúságiak viadalán a Tusnád Cycling Team sportolója, Csilip Árpád az ötödik helyen zárta a 20 kilométeres egyéni időfutamot.
Szombaton 9.45-kor rajtol a kisifjúságiak mezőnyversenye, amelyre a Marosfő Tekerőpatak Zetelaka útvonalon kerül sor, az össztáv 55 kilométer. Délután negyed kettőkor indulnak a nagyifjúságiak, akik a Marosfő Tekerőpatak Zetelaka Tekerőpatak Marosfő közötti 100 kilométeres távon versenyeznek.
Vasárnap 10 órakor áll rajthoz az U23-as korosztály és az elit csoport mezőnyversenye, a kerékpárosok a Gyergyószentmiklós Gyergyóremete Gyergyószentmiklós Vasláb Gyergyóújfalu Zetelaka Tekerőpatak Marosfő útszakaszon 165 kilométert teljesítenek.
A fent említett útszakaszokon a megadott időpontokban közúti forgalomkorlátozásra lehet számítani.
A svéd Henrik Sedint, a Vancouver Canucks csatárát választották meg az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2009/2010-es szezonjának legértékesebb játékosává (MVP). A kiváló center az alapszakasz legeredményesebbje lett 112 pontjával, mégis kissé meglepő volt sikere, mert sokan az orosz Alekszandr Ovecskin (Washington Capitals) győzelmét várták. A szavazáson végül Sedin 46, az előző két szezonban első Ovecskin pedig 40 szavazatot kapott. A legjobb három közé bekerült Sidney Crosbyra (Pittsburgh Penguins) 20-an voksoltak. A liga tegnapi, Las Vegas-i díjátadójáról ugyanakkor Ovecskin sem távozott üres kézzel, mivel a játékosok szervezete őt választotta a legjobb hokisnak.
Elcserélte egyik legjobbját, Dustin Byfuglient az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnoka, a Chicago Blackhawks. A chicagói együttesnél azért kényszerültek erre a lépésre, mert játékoskeretének fizetése magasabb lenne az engedélyezettnél a következő szezonban. A csere keretében a mostani rájátszásban 11 gólt, köztük öt meccset eldöntő találatot szerzett Byfuglien mellett Ben Eager, Brent Sopel és Akim Aliu is az Atlanta Thrashershöz került. Cserébe a Blackhawks egy-egy első és második körös választási jogot kapott a játékosbörzén.
Madridban utcát neveznek el Puskás Ferencről, a Real Madrid legendás magyar labdarúgójáról. Özv. Puskás Ferencné arról tájékoztatta a FourFourTwo magazin honlapját, hogy a spanyol főváros önkormányzata határozatot hozott, amelyben elrendeli, hogy Madrid Vicálvaro nevű negyedében a Gran Vía del Sureste sugárutat és a Casa de Tilly utcát összekötő útszakaszt ezentúl Puskás Ferenc utcának hívják, Madrid briliáns futballistájának emléke előtt tisztelegve".
Az utca hivatalos neve spanyolul calle de Ferenc Puskás. A lap értesülése szerint az akció egyik kezdeményezője a Real Madrid volt. A másik híres spanyol együttes, a Barcelona ugyancsak magyar származású legendás játékosáról, Kubala Lászlóról is neveztek el utcát Katalónia fővárosában három évvel ezelőtt, tavaly pedig szobrot kapott a Nou Camp Stadion mellett.
Csoportutolsóként távozott a címvédő a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságról, Szlovákia és Paraguay jutott a legjobb tizenhat közé az F csoportból. Négyszer esett ki vébé-címvédő a csoportkörben, 1950 és 2010-ben az olaszok, 1966-ban a brazilok és 2002-ben a franciák.
Olaszország másodszor búcsúzott címvédőként a csoportkörben, pedig tegnap egy döntetlennel is a legjobb tizenhat közé juthatott volna Marcelo Lippi gárdája. Az első félidőben a szlovákok jóval veszélyesebben futballoztak, és Vittek találatával teljesen megérdemelten szereztek vezetést. Az első játékrészben az olaszok fantáziátlanul játszottak, a szlovák kapuig sem nagyon jutottak el, helyzetük pedig egyáltalán nem volt. A szünet után mindent megtett a címvédő az egyenlítésért, szövetségi kapitányuk, Marcello Lippi hamar kihasználta mindhárom cserelehetőségét, de ezt követően sem sikerült semmi az olaszoknak. Ugyan Di Natale közel járt az egyenlítéshez, de az olasz lövését Skrtel a gólvonalról vágta ki. Úgy tűnt, a 73. percben Vittek második gólja eldönti az összecsapást, ám az utolsó negyedórában az olaszok elkezdtek focizni, számukra akkor kezdődhetett meg a mérkőzés. Di Natale az utolsó tíz perc kezdetekor szépített, így az utolsó percekben hatalmas izgalmakat hozott a játék. Quagliarella egyenlíthetett volna, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette az olasz gólját. A mérkőzés hajrájában kinyílt az olaszok védelme, és egy óriási hibából újra a szlovákok szereztek gólt. A csereként beálló Kopunek egy bedobást követően rendkívül szemfüles gólt lőtt, amivel a szlovákok bebiztosították győzelmüket. Igaz, Quagliarella még szépíteni tudott, de a címvédő így is búcsúzni kényszerült.
Paraguay és Új-Zéland gól nélküli döntetlent játszott, az első játékrészben ugyan a dél-amerikaiak többet birtokolták a labdát, de ez helyzetekben nem igazán nyilvánult meg, az óceániai gárda gyakorlatilag el sem jutott a kapuig. A szünet után kissé kiegyenlítettebb lett a küzdelem, amely azonban jobbára csak a mezőnyben zajlott, a kapuk alig-alig forogtak veszélyben. A hajrában a paraguayiak kialakítottak néhány veszélyes helyzetet, de nem jártak sikerrel, így végül maradt a gól nélküli döntetlen.
Eredmények: F csoport, 3. forduló: Szlovákia Olaszország 32 (10) /Vittek (25., 73.), Kopunek (89.), illetve Di Natale (81.), Quagliarella (92.)/; Paraguay Új-Zéland 00.
1. Paraguay 3 1 2 0 31 5
2. Szlovákia 3 1 1 1 45 4
3. Új-Zéland 3 0 3 0 22 3
4. Olaszország 3 0 2 1 45 2
Hollandia százszázalékosan végzett az E csoport élén, Japán leiskolázta Dániát, így az Oranje mellett az ázsiaiak jutottak a legjobb tizenhat közé. A nyolcaddöntőben a hollandok a szlovákokkal, Japán pedig Paraguayjal találkozik.
Hibátlan teljesítménnyel zárta a csoportkört a holland válogatott, miután tegnap este Kamerunt is legyőzték. Az Oranje az afrikaiak elleni meccs előtt már biztos továbbjutók voltak, ennek ellenére nem spóroltak", ugyanis Bert van Marwijk szövetségi kapitány a legerősebb csapatát küldte pályára. Ennek eredményeképpen könnyedén, jól játszott a holland gárda és van Persie révén megszerezte a vezetést. A fordulást követően is inkább a hollandok irányítottak, de könnyelművé váltak, amitől felbátorodtak a kameruniak, és Etoo büntetőjével ki is egyenlítettek. A hajrában a csereként beállt Robben-Huntelaar duó összehozta a hollandoknak a győzelmet jelentő gólt.
A japán válogatott némi meglepetésre kétgólos győzelmet aratott a dán együttes felett. A meccs elején két nagy japán helyzetre egy dán lehetőség volt a válasz az első negyedórában, aztán a következő 15 percben pazar szabadrúgásokkal jelentős előnybe kerültek az ázsiaiak. Morten Olsen szövetségi kapitány már a 34. percben cserére szánta el magát, de a játékrész zárószakaszában ezzel együtt sem tudtak felpörögni a dánok az eredményesen védekező és önbizalommal támadó japánokkal szemben. A második félidőben sem változott alapvetően a helyzet, a távol-keletiek továbbra is szervezetten futballoztak, a dán próbálkozásokban pedig nem volt átütőerő, így némileg váratlanul jött a szépítés egy tizenegyest követően, amelyet a japán kapus ugyan hárított, de Tomasson az elé pattant labdát a hálóba lőtte. Aztán a végén a japánok akcióból is eredményesek voltak, s szervezett, koncentrált játékukkal megérdemelten jutottak a legjobb 16 közé.
Eredmények: E csoport, 3. forduló: Hollandia Kamerun 21 (10) /van Persie (36.), Huntelaar (83.), illetve Etoo (65., 11-esből)/; Japán Dánia 31 (20) /Honda (17.), Endo (30.), Okazaki (87.), illetve Tomasson (81.)/.
1. Hollandia 3 3 0 0 51 9
2. Japán 3 2 0 1 42 6
3. Dánia 3 1 0 2 36 3
4. Kamerun 3 0 0 3 25 0
A csoportkör G és H kvartettjének utolsó mérkőzései: ma: 17 óra: Portugália Brazília (m1, TVR 1), Észak-Korea Elefántcsontpart (m2, Telesport); 21.30 óra: Chile Spanyolország (m1, TVR 1), Svájc Honduras (m2, Telesport).
Nyolcaddöntők. Holnap: 17 óra: Uruguay Dél-Korea; 21.30 óra: Amerikai Egyesült Államok Ghána. Vasárnap: 17 óra: Németország Anglia; 21.30 óra: Argentína Mexikó.
Hat új, a Naprendszerünkön kívüli, úgynevezett exobolygót fedezett fel egy nemzetközi csillagászcsoport a CoRoT csillagászati műhold segítségével az új planéták között előfordul zsugorított" Szaturnusz, ahogy felpüffedt" forró Jupiter vagy az igen ritkának számító barna törpe.
Hat éve kering a Föld körül az a csillagászati műhold, amelyet a Francia Űrügynökség (CNES) készített több más ország és az Európai Űrügynökség (ESA) közreműködésével, hogy mindössze 27 centiméteres átmérőjű távcsövével a csillagok apró fényességváltozásait vizsgálja. A változások megfigyelése egyrészt a csillagok előtt esetleg elvonuló bolygók felismerését szolgálja. Ez az úgynevezett tranzitmódszer, amelynek során egy csillag fényének periodikusan bekövetkező apró gyengülését mérik, amikor egy bolygó közvetlenül előtte halad el. Másrészt a CoRoT a csillagok belső szerkezetét feltáró rezgések vizsgálatát teszi lehetővé.
Amikor a műhold egy ilyen rendszeresen bekövetkező elhalványulást regisztrál, az égbolt adott szegmensét földi telepítésű teleszkópokkal kezdik el figyelni. Annak ellenére, hogy a csillagászok nem tudják közvetlenül megfigyelni ezeket a planétákat, a csillagászati műhold és a földi megfigyelések során nyert adatok segítségével képesek pontosan meghatározni a bolygók méretét, tömegét, pályáját.
Minden egyes új exobolygó felfedezése újabb adalékkal szolgál az égitestek kialakulásának és fejlődésének folyamatáról. Minél több ilyen bolygót találunk, annál jobban megértjük ezt a folyamatot" nyilatkozta Magali Deleuil, a marseille-i asztrofizikai laboratórium kutatója, a CoRoT exobolygó-program vezetője.
Susanne Aigrain, az Oxfordi Egyetem fizikai intézetének asztrofizikusa, a brit kutatócsoport vezetője szerint mind a hat új bolygó igen érdekes a maga nemében.
A hat közül a CoRoT8b katalógusjelű bolygó a legkisebb, amelynek tömege a Szaturnusz tömegének 70 százalékát teszi ki. Ez a projekt során felfedezett második legkisebb bolygó a CoRoT7b után. Belső szerkezete tekintetében valószínűleg a Neptunusszal és az Uránusszal mutat hasonlóságot.
A CoRoT10b az excentrikus" óriás olyan elnyújtott pályán kering központi csillaga körül, hogy felületi hőmérséklete 250 és 600 Celsius-fok között ingadozik, e változás mindössze 13 nap leforgása alatt következik be: nem egészen két hétig tart ugyanis egy év ezen a planétán.
A CoRoT11b központi csillaga, a CoRoT11 40 óra alatt fordul körbe tengelye körül. (Összehasonlításképp a mi Napunk rotációs periódusa 26 földi nap.) Így bravúros teljesítményt jelentett a CoRoT11 felfedezése, mivel tranzitmódszerrel igen nehéz észlelni egy gyorsan forgó nap esetében planéta okozta elhalványodást.
Felfedeztek három gigászt is a CoRoT12b, 13b és 14b katalógusjelű bolygókat. Mindhárom nagyon közel merészkedett" saját napjához, ám igen különböznek tulajdonságaik tekintetében. A CoRoT13b ugyan kisebb, mint a Jupiter, ám tömörsége a duplája, ez arra utal, hogy igen masszív kőzet alkotja belső magját. A CoRoT12b a felpüffedt" forró Jupiterek családjába tartozik, óriási méretét az intenzív csillagközi sugárzásnak köszönheti. A CoRoT14b mérete a Jupiterével azonos, tömege viszont a Jupiter tömegénél 7,5-szer nagyobb. Az ilyen nagy tömegű, forró bolygók igen ritkák, a CoRoT14b csupán a második ilyen planéta.
Felfedeztek egy barna törpét is, a CoRoT15b katalógusjelű égitest tömege a Jupiter tömegének hatvanszorosa. Az égitest igen tömör, a Jupiter sűrűségét negyvenszer múlja felül, ezért sorolták az égitestet a barna törpék közé, amelyek jellegüknél fogva a csillagok és a bolygók közötti köztes helyet foglalják el. A barna törpék sokkal ritkábbak, mint a bolygók, ami még izgalmasabbá teszi a felfedezést.
Zenemű lesz az univerzum keletkezéséből: a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjében (LHC) a fényhez közeli sebességgel ütköztetett protonnyalábok mérési eredményeit alakítják át az emberi fül számára is hallható hangokká.
Az isteni részecskeként is emlegetett Higgs-bozon után kutató fizikusok célja, hogy a szerintük roppant érdekes mini ősrobbanások" mérési eredményeit amelyek a laikusok számára csak szuperszámítógépeken tárolt felfoghatatlan méretű adathalmazoknak tűnnek zeneként lejátszható művekké konvertálják.
A világegyetem keletkezését szimuláló LHC detektorai érzékelik az ütköztetett protonokból szétrepülő részecskék irányát és az ütközésből származó energia intenzitását, s ha ezeket az adatokat egy megfelelő szoftverrel vizsgáljuk, a részecskék útvonalából igen kellemes melódiát kapunk magyarázta Lily Asquith, aki a hadronütköztető Atlas detektoránál dolgozó kutatócsoport munkatársa.
A mérési eredmények hanggá alakítását az interneten a www.lhcsound.com címen található, The Sounds of Science, (Tudomány hangjai) honlapon magyarázzák el a fizikusok. Az oldalon már most is hallható az isteni részecske lebomlásának, a protonok ütköztetésének és a detektor tisztításának zenévé alakított változata.
A folyamatosan bővülő honlap fejlesztői többek között telefonokra tölthető csengőhangok létrehozásán is dolgoznak.
A semleges részecske, a rejtélyes neutrínó tömege a hidrogénatom tömegének egymilliárdod részét teszi ki állítják brit kutatók, akik vizsgálataikról a Physical Review Letters című szaklapban számoltak be.
A neutrínó a könnyű elemi részecskék egyik fajtája; elektromos töltése nincs, semleges, innen a neve, amely olaszul semlegeskét" jelent. Semlegessége miatt a neutrínó elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt, ez a magyarázata annak, hogy rendkívül közömbös" az anyaggal szemben, azaz a kölcsönhatás (ütközési hatás) igen kicsi. Így például egy fényév (9,4605 billió kilométer) vastag ólomfalon képes úgy áthaladni, hogy akár egyetlen atommal ütközne.
Korábbi kísérletek során már bebizonyosodott, hogy a neutrínó rendelkezik tömeggel, ám ennek pontos megállapítása nagy nehézséget okozott a részecske igen apró mérete miatt olvasható a University College London (UCL) honlapján.
A UCL tudósai a neutrínó tömegét nem óriás részecskegyorsító segítségével, hanem a világegyetemről készült felvételeket elemezve próbálták megállapítani. Kutatásaikhoz az univerzum valaha volt legteljesebb háromdimenziós galaxistérképét alkalmazták, amelyet a digitális égboltfelmérési projekt (Sloan Digital Sky Survey) során készített felvételek alapján állítottak össze. E térkép 700 ezer galaxist (csillagvárost) tartalmaz.
A brit kutatók abból a tényből indultak ki, hogy a gigantikus számban lévő neutrínók kumulatív (felhalmozó) hatást gyakorolnak a világűrben lévő anyagra, amely természetes állapotában hajlamos az összecsomósodásra", végső soron galaxisok csoportjait, hálózatait létrehozva. Mivel a neutrínók rendkívül könnyűek, óriási sebességgel száguldanak keresztül a világegyetemen, eközben mintegy kisimítják" az anyag természetes csomósodását". A brit kutatók a galaxisok eloszlását, a csillagvárosokra gyakorolt kisimító" hatás kiterjedését elemezték, és ennek alapján voltak képesek megállapítani a neutrínók tömegének felső határát.
A UCL kutatói a galaxisoktól elválasztó távolságot egy új módszer segítségével állapították meg, amely a csillagvárosok színképelemzésén alapul. Számításaikat a hatalmas galaxistérkép szolgáltatta információ és az ősrobbanás utáni hőmérsékletingadozás figyelembevételével végezték, az utóbbi adatokat a mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás alapján nyerték. (A mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás az az elektromágneses sugárzás, amely az egész világegyetemet kitölti. Energiaeloszlása 2,725 Kelvin-fok hőmérsékletnek felel meg. Az ősrobbanás után nagyjából 380 ezer évvel az atommagok és elektronok összeálltak atomokká, és a fotonok fény számára a világegyetem átlátszóvá vált. A mikrohullámú háttérsugárzás ebből az időből származik, de hőmérséklete lecsökkent. Ez a sugárzás tekinthető az ősrobbanás legkomolyabb bizonyítékának.)
A számítások szerint a neutrínó tömege 0,28 elektronvolt egy hidrogénatom milliárdod részét teszi ki.
Csodálatos dolog, hogy a galaxisok csoportosulása alapján tudtuk meghatározni az apró neutrínók tömegét" hangsúlyozta Ofer Lahav professzor, a UCL asztrofizikai csoportjának vezetője.
Mint Shaun Thomas, a UCL kutatója rámutatott, bár a neutrínók az összes anyag alig 1 százalékát adják, fontos szerepet töltenek be az univerzumban. Fantasztikus, hogy egy ilyen apró részecske ilyen hatást gyakorolhat a világegyetemre" mondta.
Elvesztett vagy ellopott mobiltelefonok helyzetének beazonosítását segíti egy új alkalmazás, amellyel a személyes adatok is törölhetők a készülékről.
Lopásgátló szoftot fejlesztett ki az F-Secure, az Anti-Theft Mobile névre hallgató alkalmazás több mobilplatformon is futtatható, így a Windows Mobile, az Android és a Symbian is felismeri. A fejlesztő a honlapján tette közzé azokat a telefontípusokat, amelyekre telepíthető az ingyenesen elérhető szoft.
Az ellopott vagy elvesztett készülék gazdájának az a teendője, hogy egy másik telefonról SMS-t küld magának, az automatikusan érkező válasz pedig a Google Maps révén jelzi a készülék helyzetét. Amennyiben ez nem elegendő a telefon visszaszerzésére, akkor a felhasználó egy másik SMS-sel minden személyes adatot törölhet a fényképektől a telefonkönyvig. A telefon arról is jelzést ad, ha kicserélik benne a SIM-kártyát. Egyébként még ez esetben is törölhető minden a készülékről.
Székely történelmi zászlókat mutatnak be a közelgő (július 3-i) Ezer Székely Leány Napján. A történész szakemberek által
felkutatott és rekonstruált 17 történelmi zászló a bemutatót követően a Szabadság térről a csíksomlyói Nyeregig kíséri a népviseletbe öltözött táncosokat és felvonulókat. A zászlókat rekonstruált munkacsoportban részt vevő Mihály János történészt, tudományos kutatót kérdeztük a történelmi lobogókról, illetve a munkafolyamatról.
Milyen céllal jött létre a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti munkacsoport, és kik alkotják?
A munkacsoport Hargita Megye Tanácsának támogatásával jött létre abból a célból, hogy egy csoport a tudományosság igényével vizsgálja meg a székely szimbólumok történetét, valamint a velük kapcsolatosan felmerülő kérdéseket. Ebben a munkacsoportban olyan szakemberek vállaltak munkát, mint dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, valamint jómagam, akik több éve vagy évtizede már, hogy szakmai megalapozottsággal kutatjuk a székely jelképeket, és arra törekszünk, hogy azok eredetét hitelesen tisztázzuk. Munkánk eredményeiről 2009 őszén Sepsiszentgyörgyön szakmai konferencián számoltunk be. Azóta az ott elhangzott előadások nyomtatásban is megjelentek az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában (Székely szimbólumok nyomában címmel), sőt 2010. márciusáprilisában az általunk összegyűjtött címerekből és pecsétekből Címer és pecsét a Székelyföldön címmel vándorkiállítás nyílt.
A tudományos kutatások, illetve rekonstruálások hogyan zajlottak?
A Székely Hadosztály zászlaját dr. Pál-Antal Sándor kutatta fel, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban őrzött negyvennyolcas zászló méretarányos rajzát és a rekonstrukcióhoz szükséges felvételeket Szekeres István Attila kollégám készítette el. Zepeczaner Jenő többdoboznyi szakirodalommal segítette a kutatást. Én közel egy évtizede foglalkozom a székely hadtörténettel, így jutottam el a székelyek által egykor használt zászlók kérdéséhez. A bemutatásra kerülő zászlók többségéről rendelkezünk korabeli képi ábrázolással, de ennek ellenére többnek el kellett készíteni a leírását, méretarányos rajzát, címerének és színárnyalatának rekonstrukcióját. Ezt a munkát, többek közt, én vállaltam magamra. Kutatásaimban, valamint a rekonstruálási munkálatokhoz szükséges eszköztárral elsősorban a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont segített, ahol főállásban dolgozom mint tudományos kutató, de természetesen számos más intézmény is, amelyeknek felsorolásától itt és most eltekintek, de nevük a zászlókat bemutató katalógusban mindenképp szerepelni fog. Természetesen meg kell említenem a kivitelező céget és igazgatóját is, vagyis azt a személyt, aki ezeket a zászlókat elkészíti, meghímezi. Ő Puskás-Bajkó Gábor, a brassói Timega Design Kft. igazgatója, aki szintén szakmai tudásának legjavát próbálta belevinni ebbe a munkába.
Feltehetően a zászlók mindegyike más-más korszakhoz kötődik. Melyek ezek a korszakok?
Mi elsősorban arra törekedtünk, hogy olyan zászlókat szerepeltessünk ezen az ünnepen, amelyek egykor a székelységnek, avagy intézményeinek hadi vagy polgári zászlói lehettek, illetve ténylegesen azok is voltak. A zászlókollekció felállításához az ötletet természetesen a magyarországi Hadtörténeti Intézetben őrzött magyar történelmi zászlósor adta. Az a történelmi zászlósor, amely már negyedszázada részese a magyar katonai és állami ünnepségeknek, ahol felvonultatásuk mindig felemelő látvány.
A jelenlegi székely történelmi zászlósor a XVXX. század közötti időszakban használt zászlók rekonstrukcióiból vagy másolatából áll. A közeljövőben kutatások során előkerülő újabb adatok fényében e zászlósort tovább szeretnénk bővíteni mindaddig, míg az a székelység történelmi múltját lehetőleg teljességében reprezentálni fogja. Ezért is várjuk azon cégek, intézmények vagy magánszemélyek jelentkezését, akik a zászlósor további bővítésében besegítenének azzal, hogy egy-egy zászló anyagi költségeit magukra vállalják.
De visszatérve a kérdés lényegéhez, a jelenlegi zászlósorban három középkori zászlót (székely ispáni zászló a XV. századból, Székelyvásárhely Mátyás király korabeli zászlaja, a székely nemzet zászlaja a XVI. század elejéről) szerepeltetünk. Az Erdélyi Fejedelemség korabeli zászlók száma hét (Székelyudvarhely zászlaja, két székely gyalogsági és egy lovassági zászló, Székely Mózes kornétája, Udvarhelyszék és Csíkszék zászlaja). Továbbá négy negyvennyolcas zászló (Sepsiszentgyörgy városának zászlója 1848-ból, a városfalvi nemzetőrzászló, az oklándi toborzózászló, a Kossuth-szabadcsapat székely címeres zászlaja) is a bemutatásra kerülő lobogók között van. Ugyanakkor Udvarhely vármegye zászlója 1907-ből, valamint az 1918 decemberében Kolozsváron felállított Székely Hadosztály zászlaja is. A sort Gyergyószentmiklós városának 1941-ben használt lobogója zárja.
Milyen jellegzetességeik vannak a zászlóknak?
Ezen zászlók legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy legtöbbjükön láthatók a székely szimbólumok. A középkori zászlókon az ún. régi székely címer, vagyis egy páncélos kar, amely kardot tart, ezen pedig a korona, a szív és a medvefej, valamint a Báthori Zsigmond fejedelem uralkodása alatt egyre gyakrabban használt arany nap és a növekvő ezüst félhold. A két utóbbi égitest kék színű pajzsra helyezve több mint négyszáz éve képviseli a történelmi Erdély címerében a székely nemzetet. Ezek a szimbólumok fellelhetők öreg templomaink zárókövein és falfestményein, de visszaköszönnek a napjainkban faragott székely kapukról is, akárcsak a megyeházára nemrég felhúzott székely zászlóról.
A munkacsoportnak milyen további elképzelései vannak a felgyűjtött, felkutatott címerekkel, pecsétekkel, zászlókkal kapcsolatosan?
Már említettem a felgyűjtött, felkutatott címerekből és pecsétekből létrejött kiállítást, amelyet Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön bemutattunk. Most azon munkálkodunk Túros Eszter programfelelőssel, valamint Soós Zoltán marosvásárhelyi múzeumigazgatóval együtt , hogy ez az anyag Marosvásárhelyre is eljusson. Aztán az ősz folyamán Hargita megye magyarországi testvérmegyéibe is elutaztatnánk a kiállítást és a zászlókat. Felmerült annak lehetősége is, hogy a történelmi zászlókat a Csíki Székely Múzeumban helyezzük letétbe, ahonnan bármikor kikölcsönözhetőek lehetnének ünnepeink alkalmával, s ahol végül is egy állandó és értékes kiállítás nőhetne ki belőle. Ezek természetesen elvi elgondolások. Folyik az ötletek egyeztetése, de a végleges döntés a megrendelő, vagyis Hargita Megye Tanácsának kezében van. Ugyanakkor azt is megemlítem, hogy mi, a munkacsoport tagjai szeretnénk megírni és megjelentetni egy vaskosabb tanulmánykötetet is, amelyben eddig elért eredményeinket foglalnánk össze.
Antal Ildikó
Újabb nagyszabású, mozgalmas színpadi produkciót, ezúttal rockoperát írt és rendezett Papp Kincses Emese. Az előadás egyik különlegessége abban rejlik, hogy a zenét szerző Role együttes élőben kíséri a nép táncosokat és szólóénekeseket. A Szent László király életének mozzanatait, a róla szóló legendákat zenében, dalban és táncban megelevenítő darab ősbemutatója holnap 21 órától látható a csíkrákosi Cserei-kúria udvarán.
Az Árpád-házi személyiségek életútját és sorsdöntő történelmi eseményeket színpadra álmodó Papp Kincses Emese ezúttal Szent László királyról írt máig ható üzenettel bíró rockoperát. A Böjte atyával folytatott beszélgetéseink során merült fel, hogy a mai értékvesztés világában fontos a magyar történelem olyan alakjait megidézni, akiknek élete példamutató, akikre büszke lehet tiszta szívvel minden magyar" indokolja a választást a szerző, aki egyetemi előadóként is a magyar művelődéstörténetet oktatja.
Szent László személyében a keresztény lovagkirály vallásos és hősi eszménye öltött testet. A vitézség mint katonai erény az egész középkorban, sőt azon túl is, megbecsülendő tulajdonságnak számított az uralkodó családoktól az egyszerű emberekig. A lovagszent" alakja a legnépszerűbb magyar szentté vált, dicsfénye Szent Istvánhoz hasonlóan az Árpádok egész nemzetségére kisugárzott. Mindkettejüket voltaképpen maga a magyar nép avatta szentté, mert bennük vélte felfedezni a követésre méltó vallásos és nemzeti ideáljait" magyarázza Papp Kincses Emese. És hozzáteszi: alig pár évtizeddel Szent László halála után legendák, mondák keltek szárnyra róla, és csodatetteiben isteni tényezők közreműködését vélték felfedezni. Gazdag és szép mondakör kristályosodott ki a keresztény magyarság szimbólumává tisztult hatalmas egyénisége körül. Ő Erdély védőszentje, aki »ha bajban van a székely, feltámad, kiszáll koporsójából, és vitézeivel megvéd és segít küzdelmeinkben«" teszi hozzá. Ízelítőként pedig annyit elárul, hogy a szövegkönyv Szent László életének mozzanatait, a róla szóló legendákat örökíti meg, továbbá mély hitét, megkoronázása előtti vívódását, a pogány kunokkal való hősies harcait, vitézségét és megbocsátó keresztényi nagyságát tartalmazza. A rendezői fogásokat, megoldásokat már meglepetésnek szánja, de látványos, megrendítő, ugyanakkor mozgalmas előadást ígér a produkció megálmodója.
A Role zenekarral megvalósított korábbi előadások viszonylatában újdonságnak számít, hogy ezúttal a Role élőben játszik, Nagy Tivadar irányításával, illetve a kitűnő énekesekkel: Bodor Emesével és Sántha Zsuzsannával. A mozgalmas jeleneteket pedig a csíkrákosi Csalogány néptánccsoport fiatal táncosai és Toth Larisa szólótáncos biztosítják.
A rockopera zenéjéhez zsoltárokból, népdalokból, de még a Kájoni Kódexből is kölcsönöztünk dallamokat. Az eddigi oratóriumokhoz képest zeneileg is ez a legpörgőbb, rengeteg ritmustörés van benne, ugyanakkor hangszerelés és zeneiség szempontjából is ezt tartom a legmodernebbnek" véli Nagy Tivadar, a Role zenekar vezetője. Mint mondja, a rockoperának csupán a párbeszédre vonatkozó ismérvét nem tartották be, a zeneileg ismétlődő dallammotívumok mind megvannak. Az élő játéknak köszönhetően az ősbemutatón és a későbbiekben is lesznek improvizációs zenei részek. A próbák során készítettek már felvételeket, amelyekre találó koreográfiákat gyakorolhatott a rákosi néptánccsoport.
Esténként kizarándokolok Rákosra, éjfélig próbálunk Fodor Csaba táncmester segítségével. Az Árpád-házi Szentek Napjai megünneplésének ötlete Kovács Annamáriától származik, aki saját költségén színpadot építtetett, lelkes rákosi asszonyok varrják ingyen a ruhákat. Nekem mindig segítenek jó szándékú emberek, van, aki a kardot csinálta meg, más a koronát. A Cserei Mihály Egyesület pályázott több helyre, sikerült valamennyi támogatást szerezniük a megyei tanácstól és Csíkszereda önkormányzatától. Egy ilyen sokszereplős előadás anyagi vonzatai nagyon magasak. Szinte nevetséges, hogy a Communitas ezer lejt ítélt meg az egyesületnek. Az alkotói, írói-rendezői munkát nem szokás támogatni Romániában" fogalmaz keserűen, de a bemutató sikerében bízva Papp Kincses Emese. Tervei szerint a rákosi ősbemutató után egy későbbi időpontban a csíksomlyói Nyeregben vagy Csíkszereda központjában is láthatjuk majd a rockoperát.
Antal Ildikó
Dóra Zoltán váci Lőrincze-díjas nyelvművelő magyartanár régi ismerőse a Hargita Népének. Rovatunk rendre beszámolt anyanyelvi ismeretterjesztő köteteiről, alkalomadtán közölte is egy-egy írását. Nemrégiben megjelent könyvének címe: Anyanyelvünk tövisei és virágai a szerző korszerű nyelvművelő szemléletmódjáról tanúskodik: nem csupán nyelvhasználatunk hibáit képletesen: töviseit veszi számba, hanem bemutatja egy részét nyelvünk értékeinek, szépségeinek, azaz virágainak is. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy Dóra Zoltán olykor-olykor vizsgálódásaival átlépi a mai Magyarország földrajzi határait amelyek nem esnek egybe a nyelvi határokkal, és Csíkszeredában, a Nagykároly melletti Kaplonyban vagy a Felvidéken kóstolgatja anyanyelvünk ízeit , azt mondhatjuk: ő a nemzetközpontú nyelvművelés ügyét szolgálja.
A szerző éles látású, jó megfigyelő. Pellengérre állított példáit az élő nyelvből, főként a nagy nyilvánosság előtt elhangzó közéleti nyelvből veszi. Aki ismeri nálunk a budapesti hírközlő eszközök nyelvezetét, annak nem új például a műveleti terület, élhető város, szakállamtitkár, kommunikál, bonyolít-lebonyolít, intelligens bevásárlókocsi, hulla jó, lájtos, projekt, pozitív diszkrimináció, revitalizálás stb. kifejezés. Csak néhány a több tucatnyi közül. Az elég terjedelmes kilencvennyolc oldalt kitevő Helyesírás, nyelvhelyesség című fejezetben szó esik egyebek mellett nyelvi igénytelenségről, egyházi kifejezésekről, szótévesztésről, idegen szavakról, igekötő-használatról, egybe- és különírásról, földrajzi nevekről.
Érdekes, hangulatos a nevekről és tájszavakról szóló fejezet is. Emberek, állatok, utcák, ételek nevéről tudhatunk meg érdekfeszítő dolgokat. A szerző falujában például a kecskét proletártehénnek nevezte a népi humor. De olvashatunk a kakastejről, majomfogóról és bocskorszíjról is (ételnevek).
Leköti figyelmünket egy-egy szó eredetének magyarázata is. Megismerkedhetünk közelebbről egyebek közt az omnibusszal, cinteremmel, tubarózsával, pokollal/gyehennával, az Óperenciával, a bérmál szóval.
A nyelvszokásról szóló cikkből álljon itt egy mondat: Ha valaki Erdélyben a Csíkszeredán, Csíkszeredára, Csíkszeredáról szavakat használja, azonnal tudják, hogy nem odavalósi, mert Csíkban csakis a Csíkszeredában, Csíkszeredába, Csíkszeredából járja. Van még más csíki, illetve erdélyi példa is: a fix telefon. Helyesen: vezetékes telefon. Külön érdeme a szerzőnek, hogy könyve legelején szól a szélsőséges nyelvi purizmusról ami a szakirodalom szerint nyelvtörténeti képtelenség , az áltudományos szófejtésékről, magyar őstörténeti tévutakról.
A fontos ismereteket tartalmazó könyvet Minya Károly főiskolai tanár lektorálta és írt hozzá előszót. Tanárok, diákok, valamint anyanyelvünk története, törvényei, szokásai iránt érdeklődők haszonnal forgathatják.
Komoróczy György
Mindketten kísérleteznek, alkotó módon közelítenek a múlthoz, tárgyi, technikai, művészeti, szellemi örökségünkhöz, mindketten az idővel játszanak. A múlt megidézésre vonatkozó próbálkozásaik mentesek mindenféle nosztalgiától, pátosztól. Egyszerűen ahhoz nyúlnak, ami számukra adott és hozzáférhető, és ami ki van szolgáltatva az idő múlásának azt értelmezik, dolgozzák fel újra és újra, mindig változó és mindig nyitva tartott összefüggéseket teremtve. Viszonyulási módjuk a sok hasonlóság ellenére egészen eltérő. A természetes és természettől idegen anyagok ötvözése, az alkotás szituációkba helyezése, maga az alkotás Zsigmond Adél kifejezésével élve fejezetlen folyamatként vagy folyamatos jelenként való értelmezése, melyben a folyamat nem autonóm, hanem a körülmények adta véletlenszerűségek által befolyásolt történések összessége.
Piros Boróka művészetének alapvető tárgya a művészet, annak tere, időhöz kötöttsége, illuzórikus, fiktív és imaginárius jellege. A mulandóságra alkotásainak, eszközeinek mulandóságával, sérülékeny jellegével reagál, a festészet illuzórikus mivoltára pedig olyan eszközökkel teszi ezt, amelyek tovább fokozzák az illúzió érzését. Különössége az azonosság. Változatos témái, különböző technikai megközelítésben tálalt sorozatai mind ezen a horizonton belül mozognak, a képzőművészet, a kortárs képzőművészet mibenlétére kérdeznek rá, reflektálnak. Rendszerekben gondolkodik, ám ezek laza rendszerek. Az egymásmellettiség kontextusába helyezve úgy tágítja alkotásainak terét, hogy közben a térbe zártság, a keretezettség talán még erőteljesebben jelen van, és egyáltalán nem semleges módon. Belátható és kiszámíthatatlan, uralhatatlan viszonyokat teremt, amelyek a mozgás és a körülmények által lépnek működésbe, válnak oda-vissza utaló kapcsolatrendszerré, folyamatosan fenntartva a játék és a továbbgondolás, variálás lehetőségét.
Zsigmond Adél textilművészruhatervező bemutatott darabjai ebben a térben ugyan a műalkotások a hétköznapok teréből való kiszakítottságának státusában vannak jelen valójában belsőépítészeti kiegészítők. Használatra tervezve. Korszerű, divatos és idegen anyagokkal dolgozik, damillal, foszforeszkáló és fémszálakkal, időnként hagyományos, máskor a legmodernebb technikákkal. Mai terekbe szánta műanyag szőtteseit, megjelenítve általuk a múltat a nagyszülők korából származó szövésmintákkal vagy éppen a rovásjelszerű mintaképzéssel. Néhány napja Adélnak Budapesten Rekollekció címmel nyílt ruhakiállítása. Amit a csíkszeredai kiállításon látunk, bizonyos értelemben szintén rekollekció. A múlt darabjait ő nem csupán apróbb módosításokon átesett konkrét valóságukban láttatja, az örökség, a stafírung hangsúlyos átalakulásában nemhogy nem sérül, sőt újra szerephez jut. A divatok persze elképesztő iramban változnak. Nagy léptékben nézve azonban a változások ritmusát éppen az ismétlődések adják, a múlt motívumvilágának, szellemiségének visszatükröződései. A változás állandósága ez. Időjáték. Ahol a mozgás valami mozdulatlanba merevedik, a mozdulatlan merevségét pedig a mozgás oldja fel.
Furcsa ez a múlthoz való viszonyulás. Vitatkozunk vele, fel- és leértékeljük, de lehetetlen nem viszonyulni hozzá. Végső soron minden alkotás ennek a viszonyulásnak egy-egy mozzanatát, állapotát jelzi, anélkül, hogy azt valaha is szilárdnak, megingathatatlannak tekinthetnénk.
Túros Eszter
Három a kislány!" Akik karonfogva belehunyorognak a fényképezőgépbe azon a napon, amikor megtudják az abszolváló vizsga eredményét. Mind a hárman kitűnőre vizsgáztak, de csak ketten akartak felvételizni középiskolába, a harmadikból fodrásznő lett. Már elsős kora óta barátnői haját fésülte, rendezgette, bolondult a különleges frizurákért, a Film, színház, muzsika című lapban csak ezeket vadászta, meg szerette volna változtatni az ötvenes évek végén dolgozni kezdő nők fantáziátlan, báránygöndörré dauerolt haját. 1957-ben nem az volt a különös, ha egy jól tanuló kislány fodrász akart lenni, és hét osztály után tanonc lett a szövetkezetnél, hanem az, ha a jól tanuló kislány odaállt iskolázatlan szülei elé, hogy ő tovább szeretne tanulni, mert mérnök, orvos, tanár, ügyvéd... szeretne lenni. A meglepett, de büszke szülők azt motyogták zavartan: Tanulj, fiam, magadnak tanulsz, neked van már lehetőséged!" Ebben az a nyugalom is benne volt, hogy tudták, az állam ösztöndíjjal segíti a továbbtanulást, ha a doszár" rendben volt. Pár évvel azelőtt még rendkívül kevés nő tanult tovább, egy 1949-es statisztika szerint a férfilakosság 2,3 százaléka részesült felsőfokú oktatásban (ez sem volt sok), a nőknek viszont csak a 0,4 százaléka. Majdnem 90 százalékuk még hét osztályt sem végzett: a férjhez menés és anyaság karrierje" várt rájuk, és divatnak a lódenkabát, meg a dauerolt haj.
Ennek dacára, általános iskolánk tantestületének 90 százaléka nő volt, és barika-hajuk ellenére jó fejek voltak, mert egyre több lány követte példájukat, és diplomáról álmodott. Ehhez csak órán figyelni, otthon pedig Tanulni! Tanulni! Tanulni!" kellett, ahogy ezt Lenin elvtárs tömör szószátyársággal megfogalmazta. Mi, a három a kislány", a trojka, a hármasfogat egy kis miszticizmussal is megtoldottuk ezt, és állítom, nem volt nálunk eredményesebb három tisztaötös azokban az években. A csoda titkára sem tanáraink, sem szüleink nem jöttek rá. Osztálytársaink közül sokan tudták, de nem árulkodtak, mert nem irigykedtek. Ők ugyanis a lenini tanításnak még az első részét sem követték híven, nem voltak bolondok tanulni, akkora árat fizetni a gyerekkori boldogság és szabadság rovására, hát még ezért vállalni a templomba való osonás kockázatát. Annyi évtized után, ma már elárulhatom, amit azelőtt nem írtam volna be önéletrajzomba, hogy minket hármunkat református létünkre Szent Antal és Szűz Mária segített három évig a jó eredmények elérésében. Iskolánk épülete ugyanis egybeépült az 1720-ban épült plébániatemplommal, valamikor benne működött a jezsuita rend katolikus gimnáziuma. Hársfák és vadgesztenyék lombjai árnyékolták azt a patinás régi főtértől kétszáz méterre lévő, négy lépcsőfoknyira emelkedő cintermi sétaterecskét, melynek egyik sarkán az 57 méter magas István-torony (1447), másik sarkán a plébániatemplom, oldalain emeletes iskolánk, egy, a 30-as években épült ortodox templom és néhány emeletes polgárház emelkedett. Szebb környezetet soha nem láttam kisiskolás számára, mint amit nekünk nyújtott az a sok harangszóval, galambturbékolással, hársillattal áldott, szép lombú négyszög, ahol még egy kerthelyiséggel rendelkező cukrászda is működött.
Amikor a pedellus bácsi végigcsengette a két szint folyosóit fényesre szidolozott rézcsengőjével, tíz percre elárasztottuk a cintermet, és ki-ki a maga mesterségét folytatta": pimpikázás, ugrókötél, veres pecsenye, kergetőzés, Hátulsó pár előre fuss!, rongylabdakergetés, similabdázás, suttyomban csapágygolyózás, hogy ki üti a kőlapon magasabbra (míg az egyik bajnok sikeresen betöri a templom felső vitróját, hogy golyója ott pattogjon tovább a kőpadlón, halálra rémítve az imádkozókat), parittyázás, fára mászás, rohangálás. Mi hárman a templomba surrantunk lopva, elbűvölve nézegettük a szobrokat, festményeket, szívtuk a felvirágzott oltár illatát, bekukucskáltunk a sekrestyeajtó üvegablakán. Minden zug titokzatos és kicsit félelmetes volt, a karzat és az orgona recsegő famunkái is. Szent Antaltól segítséget kunyeráltunk dolgozatírás, felelés, extemporálé" előtt. Szűz Mária barlangszerűen kiképezett oltára előtt áldást kérve azért térdepeltünk le, mert feje fölött villanykörték glóriája gyúlt ki, megvilágítva reneszánsz arcát és a göndör fürtű pajkos Jézuskát. A liliomcsokor illatát, mely oltárukat díszítette a nyári vizsga idején, most is az orromban érzem. Boldog, bizakodó tanulók voltunk, a tananyag nem sanyargatott, nem volt sok óránk, legtöbbször déli harangzúgásban még ellézengtünk a cukrászda körül mielőtt hazaindultunk volna tanulni, tanulni, tanulni!
Váli Éva
Tancs a Mezőség északkeleti szélén, a Szászrégent Apahidával összekötő országút közelében, Szászrégentől nyugatra mintegy 15 km-re fekszik. (A Nagyfülpös és Faragó közötti útszakaszon kell északra fordulni, aránylag jó minőségű úton lehet elérni a mezőségi országútról már a letérőnél felsejlő Tancsot.)
Tancs néveredete itteni szász népességre utal (a Thanch személynév a 13. század első harmadában feltűnik az erdélyi oklevelekben). Ezt látszik alátámasztani az a hagyomány is melyet tárgyi emlékek nem erősítenek , hogy a falu templomát éppen az itt honos szászok építették, s csak a későbbi, gótikus jegyű átalakítások köszönhetők az idetelepedő, s a templomot megöröklő magyaroknak.
A település első okleveles említése 1340-ből való (Tanch), 1396-ban plébánosát is említik az írott források (Petrus presbyter plebanus de Toczs).
Tancs részeit a 15. század első felében a magyarbikali és tamásfalvi Vitéz család birtokolja. 1446-ban tűnik itt fel a farnasi Veres család: Farnosi Dénes zálogba véve Thamasfalua-i Andrástól tancsi birtokrészének harmadát 40 arany forintért. Farnosi Dénes fia, Benedek is szaporítja a birtokot, 27 arany forintért és két-két forintra becsült nyolc ökörért zálogba veszi Bykal-i Illés és unokái tancsi birtokrészét. Egy esztendő múlva, 1455-ben a már elhalálozott Farnosi (Weres) Dénes fiai, az említett Benedek és testvére, János elcserélik a kalotaszegi Farnason levő három jobbágytelküket a Bykal-i néhai Wythez György fiának tancsi birtokrészével, azaz a falu harmadával. Tancsi birtokrészek kerülnek Kechet-i László tulajdonába is, felesége, Farnosi Veres Dénes leánya, Anna. 1458-ban Kechet-i László tiltakozik, hogy sógorai, Farnosi Veres Benedek és János nem jelentek meg a kolozsmonostori konventben, hogy az alvajda parancsa értelmében, fogott bírák előtt megosztozzanak az általuk használt, de feleségét illető vásárolt és zálogos jószágokon. Valóban nagy vagyont kellett körültekintően elosztani: több Torda, Kolozs és Doboka vármegyei birtokot, amelyekből Kecseti László feleségét harmad- és negyedrész illetett meg, továbbá ismét harmadrész (ius tertialicium) járt számára a ménesbeli 600 lóból, ötödrész 100 márka (öntött nemesfém rudak tömegének jelzésére használt mértékegység, 230280 gramm) ezüstből. 1467-ben azonban a Farnosi Veres család kiesett birtokaiból, Farnosi Veres Benedek is belekeveredett a Mátyás király elleni sikertelen lázadásba, emiatt a család elveszítette birtokait, s így jutott Tancs is 1468-ban a királyhű vajda, monoszlai Csupor Miklós birtokába. Az ő halála (1475) után a Veres-birtok egy része a harinai Farkas család, Farkas Miklós és fiai: Tamás és Miklós tulajdonába került. Tancson ekkor még Tholdalagi Andrásnak is voltak részjószágai (1471-ben ezekről végrendelkezik).
A 15. század második felétől kezdve azonban évszázadokig a harinai Farkas és a Bikli családdal rokonságba került Földvári család lesz a falu birtokosa. Előbb a Farkas és magyarbikali Bikli család lép egyezségre, 1502-ben Harynna-i Farkas János szövetségre és egyezségre lép a nővérét, Margitot feleségül vevő Bykol-i Bykly Jánossal, hunyadvármegyei ispánnal, összes szerzett és szerzendő birtokaik és jószágaik közös használatát illetően, s megegyeznek, hogy egyik fél magtalan halála esetén a másik fél örököl mindent. Sokáig azonban nem tart az egyezség, 1505-ben, a tordai közgyűlésen kell kiegyezzenek egymással. Bykly Jánosné, a néhai Harinai Farkas Tamás leánya, Margit az apai javakból neki járó leánynegyed fejében megelégszik a Kolozs vármegyei Tancs, Szászfülpös, Szentandrás, Újfalu egészbirtokokkal. A Bikli család rokonságba kerül a nagynevű Suky családdal, s általuk a Lázár-család szentannai és szárhegyi ágával is.
Erdély nevezetes családja, a Földváriak a harinai Farkasokkal és a Bikliekkel is rokonságba jutnak. A Földvári család törzse Miklóstól, Mátyás király tábornokától iratik 1490-ben; fia, Bálint 1509-ben ítélőmester, ennek fia János, kinek két nejétől olnoki Herczeg Annától és szászfülpösi Bikli Erzsébettől három gyermeke maradt. Az 1894-es református Névkönyv adatai alapján, ez a Földvári János Tancsot, Harasztost és több más birtokot a király és haza iránt kitüntetett erényei következtében királyi adományozásból nyerte. Unokája, Földvári Ferenc, aki felnevelkedvén és magát a közönséges társaságnak szolgálatjára szépen elkészítvén, elsőbben ugyan Konstantinápolyban sok esztendeig residensi hivatalt viselt dicséretesen, onnan édes hazájába visszahozatván lett az akkori erdélyi fejedelemnek tanácsosa". Könnyen hihető, hogy Földvári Ferenc alapította a tancsi református egyházat, s lett a gyülekezet első patrónusa. Pál nevű unokája már adatoltan a tancsi református egyház támogatójaként jelenik meg, feleségével az úrasztalához egy lábas, kívül-belül aranyozott, ezüst virágokkal duplázott poharat csináltattak kegyajándékba, az alábbi talpkörirattal: TANTSI FÖLD(vári) PÁL HARINNAI F(arkas) SÁRA A TANTSI R(e)FOR (mata) ECCLESIAHOZ ANNO 1729."
Földvári Páltól és Harinai Farkas Sárától született a tancsi egyházra nézve halhatatlan emlékű kegyúr", Ferenc, akit 1755. február 15-én grófi rangra emelt a király.
Gróf Földvári Ferencnek köszönhető a templom bizonyos átalakításaira is utaló kőből faragott szószék, melynek címeres előlapján megjelenik készíttetőjének neve is: FERVENTE IN DEUM / AMORE HOC ALTARE / IN GLORIAM SUMMI / NUMINS ERIGI CURA / VIT FRANCISCUS CO / MES DE FÖLDVÁRi DE / TANTS ANNO / 1758". A feliratból nem tűnik ki a szószéket faragó alkotó neve, ám az erdőcsinádi, erdőszentgyörgyi, magyargyerőmonostori, kidei, dési vagy bonchidai rokonemlékek alapján Sipos Dávidra ismer a kutatás. Szintén ez a gróf építtette a szószék koronáját is, két oldalán az önfeláldozó szeretetet ábrázoló pelikán, mely vérével táplálja kicsinyeit.
A tancsi egyház patrónusa, gróf Földvári Ferenc 1727-ben vette feleségül a Dobokán lakó Káli Kún István egyetlen leányát Kún Erzsébetet, akivel a Doboka megyei birtokokat kapta. Felesége 1736-ban megőrült, s úgy halt el 1770-ben. Unokája Ferenc megmérgezve távozott az élők köréből, és csak leányai maradván, férfiágon a grófi vonal benne kialudt. A családról sok érdekes, pikáns részletet említ Rettegi György (17181785) Emlékezetre méltó dolgok címmel 1970-ben (újra)kiadott emlékirata, amely korának, az erdélyi nemesi családok életének és rokoni kapcsolatainak érdekes forrása.
A templom látványossága az 1676-ban készült famennyezet festményei. Feltehetően a templom tetőszerkezete és a hajó régi mennyezete leégett az 1661-es töröktatár pusztítást követően. Az új tetőszerkezet és a szép mennyezet 1663-ban, illetve néhány évvel később készült, évszámos felirata a következő: Köblös Andrásnak idejiben Kis Mihály és Orbán Mártonnak egyházfiságokban építtetett Anno Domini 1676: D: 18=Iun." A 65 festett, alakos és virágmintás kazettát Parajdi Ilyés Jánosnak tulajdonítják. A mennyezetet borító alakos és virágmintás díszítésű kazetták motívumait Kelemen Lajos leírása alapján ismerhetjük meg, aki azt is feltételezi, hogy a parajdi festő görögkeleti templomokban is dolgozott, melyek stílusa meglátszik tancsi munkáján is.
A reformáció korában, miután a falu új hitre tért át, a templom nem szenvedett jelentős módosítást, csupán a régi sekrestyét bontották le, ekkor épülhetett az a közel háromszáz évig álló ácsolt harangláb, amely sajátos hangulatot kölcsönzött a templomnak. Első írott említése éppen gróf Földvári Ferenctől való. A tancsi gondnoki számadásos jegyzőkönyv tartalma szerint, melyet ő maga vezetett és saját keze irata szerint Diarium Oeconomicumnak címzett, a templom és harangláb időnkénti kiigazítására 1742-ben az akkori pénzértékben 150 magyar forintot adományozott.
1749-ben a vizitációs jegyzőkönyvben ilyen bejegyzés olvasható: Vagyon a falu derekában egy magosocska helyen egy tisztességes kőtemplom és ennek napnyugot felől való szegeletinél egy jó magasságú fatorony, melyben vágynak két harangok." 1867-ben a harangláb újból fedése megkezdetett s teljes bevégzésére a zsindely meg van véve", egy esztendő múlva, 1868-ban pedig azt olvashatjuk, hogy harangláb alsó fele újból fedve zsindellyel. Gondnok a felső fele kifedését még a tavaszon végeztesse. Harang van 2. Templom meszelésére és harangláb fedésére frt. 86 kr. 39" 1869-es bejegyzés: A harangláb fedésének bevégzése elmaradt, mivel a grófi udvar jószágigazgatója az oda kölcsönbe adott 2000 zsindelyt nem adta meg", hogy végre a 1870-es megjegyzés szerint a harangláb fedése bevégeztetett. Kiadás... Haranglábra frt. 43 kr. 87."
A fatorony sorsát illető következő bejegyzés az egyházközségi jegyzőkönyvekben olvasható: Elnöklő lelkész [Diénes Gyula] szomorúan emlékszik meg azon rettenetes szélviharról, mely községünket folyó évi Május hó 12-én meglátogatta, mely községünkben és a lakók nagy részének, de legfőképp egyházunknak is tetemes kárt okozott. A templom mellett, régi monumentális fatornyot teljesen ledöntötte, a templomnak egyik felét kifedte " Az 1912. május 12-i szélvihar nemcsak Tancson okozott károkat, a magyarfülpösi református templomot is, kifödte a mikházi ferences kolostortemplomot, ledöntötte a bálványosváraljai református templom fedélzetét (erről a természeti csapásról a falu népe minden évben megemlékezik), nagy pusztításokat okozott Szászrégen és Maroshévíz környékén, de Felsősófalván, Sóváradon, Szovátán is.
Az egyházközség még 1912-ben szerződést köt Farczádi András helyi ácsmesterrel egy ideiglenes harangláb felállítására a meglévő anyagból; a toronyépítést gazdagabb időkre halasztják, majd később, 1924-ben elodázzák a megkezdett torony befejezését, hogy végül csupán 1985-ben merüljön a torony befejezésének komoly szándéka.
Szatmári László
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó édesapa, nagyapa, dédapa, rokon, szomszéd és jó barát,
özv. SZAKÁCS JÁNOS
életének 86., özvegységének 2. évében, 2010. június 24-én, hosszas betegség után szerető szíve megszűnt dobogni. Temetése holnap, 2010. június 26-án 11 órakor lesz az újtusnádi temetőben. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott! A gyászoló család. (17453)
Péntek
Az év 176. napja, a hátralévő napok száma 189. Napnyugta ma 21.11-kor, napkelte holnap 5.25-kor.
Isten éltesse
ma Vilmos és Viola, holnap János és Pál, vasárnap pedig László nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezeken a napokon ünneplik születésnapjukat.
Névmagyarázat
A latingermán eredetű Vilmos jelentése erős akaratú, védelmező, a magyar eredetű Viola jelentése a virág maga, míg a hébergöröglatin eredetű János jelentése Isten kegyelme, Isten kegyelmes. A latin eredetű Pál jelentése kicsi, kis termetű férfi, a szláv eredetű László pedig hatalmat, dicsőséget jelent.
Június 25-én született
1903. George Arthur Orwell angol író
1944. Ronyec Mária Jászai-díjas színésznő
Június 25-én halt meg
1767. Georg Philipp Telemann német zeneszerző
Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Csíki Kamarazenekar Egyesület, a Profest rendezvényszervező iroda és a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola szervezésében Jazzestet tart a Márton Juhász Group feat. Alan Benzie (Boston USA) szombaton 21 órától Csíkszeredában, a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola aulájában. Jegyek a helyszínen kaphatók, felnőtteknek 5, diákoknak és nyugdíjasoknak 3 lej. A zenekar tagjai: Alan Benzie zongora; Dylan Coleman basszusgitár; Jonatan Orland szaxofon; Juhász Márton dob.
*
A Székelyföldi Filharmónia szervezésében az együttes vasárnap 18 órától a székelyudvarhelyi Városháza Szent István-termében ad koncertet.
* A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány szervezésében ma 19 órától a washingtoni Kulshan Kórus ad jótékonysági koncertet a magyarországi árvízkárosultak javára Székelyudvarhelyen, a Városháza épületének belső udvarában.
* Csíkszeredában, a Városi Sportcsarnokban szombaton 19.30-tól a magyarországi Kaláka együttes jótékonysági koncertet tart a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Caritas gondozottjai javára. Fellép: Becze Gábor, Radványi Balázs és Gryllus Dániel.
A salgótarjáni Nógrád Megyei Fotóklub kiállításának megnyitóját ma 17 órától tartják Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában. A tárlatot Cseke Gábor újságíró és Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub elnöke nyitja meg.
A Gyulafehérvári Caritas a szervezet fennállásának 20. évfordulója alkalmából ünnepséget szervez ma 17 órától a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.
A Cry for Help Alapítvány Boldogság sziget elnevezésű sorozatának keretében dr. Németh Attila (pszichiáter, Budapest) Minden másképp van a Karinthy család pszichiáter szemmel című előadását szombaton 10 órától a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban hallgathatják meg.
Ezen a hétvégén tartják Szépvízen a 11. Szent László Napokat. Ma iskolások számára tartanak minifoci-bajnokságot, szombaton tíz órától pedig Szent László életéből rendeznek történelmi vetélkedőt, amelyen általános iskolás csapatok versenyeznek. Szombaton este hét órakor Szépvíz központjában az Eszementek műsorát követhetik az érdeklődők, a napot utcabál zárja. Vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi műsor a Szent László-szobornál. Este nyolc órától a község három településének Szépvíz, Borzsova, Csíkszentmiklós nyolc hagyományőrző tánccsoportja lép fel a szépvízi kultúrotthonban.
A csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület vasárnap a Hargita-hegységbe szervez túrát. Túraútvonal: Csíkszereda Szécsény-patak forrása Talabor-tető Melegárok Csíkszereda. Indulás: vasárnap délelőtt 9 órakor a Mikó-vár előtti térről. A túrára beiratkozni szombaton 21 óráig lehet a 0745107618-as telefonszámon.
Ezen a hétvégén Csíkszeredában 912 óra között dr. Sándor Mária tart fogorvosi sürgősségi ügyeletet a Testvériség sugárút 22/B/1. szám alatti rendelőjében, Székelyudvarhelyen pedig 913 óra között dr. Nagy Előd Zsolt az Iskola utca 4/1. szám alatti rendelőjében. Csíkszeredában szombaton és vasárnap este 8 óráig a Kaufland üzletbeli Sensiblu gyógyszertár lesz nyitva.
Manapság a lopás szinte hétköznapi dolognak számít. Van, aki meglopja főnökét, más az államot rövidíti meg, megint mások saját családtagjaiktól rabolnak. Lopnak a munkások a gyárból, az építkezésről is lenyúlnak ezt-azt, de nem ezek okozzák a súlyos kárt, hanem azok az esetek, amikor egyesek vagyonokra tesznek szert törvénytelenül. Sokan képesek érveket felsorakoztatni, melyekkel saját maguk előtt igazolják, hogy a bűncselekmény valójában csak igazságtétel, például a túl szigorú főnökkel szemben. Semmi sem lehet indok arra, hogy valaki köztéren elültetett növényeket lopjon márpedig ez történt nemrég Gyergyószentmiklóson. Az is érthetetlen, amikor a vasúti sínekből távolítanak el darabokat, és ócskavasként leadják aprópénzért. Az már egyenesen nevetséges volt, amikor régi típusú Daciánkból az egyik üléstámlát lopták el. Az ország nem túl becsületes állampolgárai éppen ezen szégyenletes szokásukról váltak hírhedtté világszerte. Nem is kell csodálkoznunk azon, ha nyugati országokban járva rossz szemmel néznek ránk az emberek, amikor megpillantják autónk romániai rendszámát. Tény, hogy a külföldiek tartanak tőlünk, és nem ok nélkül. Talán valamelyest magyarázható, ha az apa élelmet lop éhező gyermekeinek, de ez a legritkább eset. Gyakran egy-egy betörés sokkal inkább a rongálásról szól, mintsem különféle javak megszerzéséről. A Gyergyószentmiklóshoz közeli Csobot-hegyi kápolnákba időről időre megpróbálnak betörni. Nem igazán van amit ellopni onnan, vagy a rongálók nem tudják, mit érdemes eltulajdonítani. Éppúgy, mint azok a felkészületlen rablók, akik egy múzeumból festményeket raboltak, de a legértékesebb darabokat mind a helyükön hagyták, így nem tettek szert nagy zsákmányra.
Lázár Hajnal
Beszélgetés Török Jenővel, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőjével
Az értékesítés sikere az összefogásban rejlik
Noha az elmúlt hat évben 5 ezer hektárral, azaz mintegy 30 százalékkal csökkent a Hargita megyei burgonya-vetésterületek nagysága, a térség fő agrárpotenciálját a jobb értékesítési csatornákon keresztül mégis a pityókatermelésben látja Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője. A szakember azonban a piaci igények alakulása nyomán a biotermelést sem hanyagolná el, hisz megfogalmazása szerint a fogyasztók zöme már rájött, hogy a kapa mindig egészségesebb élelmiszert termel, mint a gyomirtó.
A mezőgazdaság mindig is húzóágazata volt a térségnek, hisz Hargita megye gazdaságában kiemelt szerepet játszott a földművelés, az állattenyésztés. Török Jenőt, a mezőgazdasági igazgatóság vezetőjét a jelenlegi ágazati problémák mellett Hargita megye mezőgazdaságának elmúlt húsz évéről faggattuk. A szakember, aki civilben maga is termelő, az érem mindkét oldalát látva, saját bőrén tapasztalhatta meg a romániai mezőgazdaság betegségeit".
A mezőgazdasági miniszter bejelentése szerint a megyei igazgatóságoktól országos szinten nem kevesebb mint kétezer embert bocsátanak el. Ez nagyjából ötven személyt jelentene megyénként. Milyen következményei lesznek ennek Hargita megyére nézve?
Egyetlen szóval válaszolva: káosz. El kell áruljam, hogy az igazgatóságnál jelen pillanatban alig több mint hatvanan dolgoznak, beleértve a községekben terepszolgálatot teljesítő kollégákat is. Ehhez még hozzáadódik esetleg az alárendelt intézmények személyzete mint például a vetőmagosok , ami legtöbb másik húsz embert jelent. Nem nehéz elképzelni, mi lesz, ha a hatvanból ötven embert elbocsátanak: teljesen leáll a munka, az igazgatóság képtelen lesz ellátni feladatait. Az alkalmazottak számát tekintve létezik egy kritikus pont, ha annál kevesebben maradnak, szétesik a rendszer. Alapvetően optimista beállítottságú vagyok, ezért remélem, hogy ismét átgondolják a központban az átszervezés lépéseit, hiszen senkinek nem lehet érdeke teljesen romba dönteni az amúgy is betegeskedő mezőgazdaságot. Mint az idézett miniszteri nyilatkozatban is áll, minimum kétféle javaslat létezik az átszervezésre, ezek közül egyik a személyzet számának radikális csökkentése, másik pedig a munkaerő valamilyen szintű átcsoportosítása. Reméljük, utóbbit részesítik előnyben. Baj amúgy is van. Konkrét példával élve: van néhány olyan fiatal, ügyes kollégánk, aki a szakmai ismeretei mellett jó ösztönnel igazodik el az uniós törvények, szabályzók, pályázati rendszerek világában. Nos, ezek az emberek nem fogják megvárni, hogy leépítsék őket, bőven elég a beígért fizetéscsökkentés, és máris átnyergelnek a magánszektorba, ahol egyébként két kézzel kapnak utánuk. A fiatal, dinamikus kollégák elvesztésének hátrányait pedig nem kell különösképpen ecsetelni, nem beszélve arról, hogy a szakemberek mennyire elveszíthetik a motivációt, a munkakedvet, ha folyamatosan leépítésekkel riogatják őket.
Melyik volt ön szerint az a kormány, amely alatt legjobban mentek a dolgok, amely leginkább odaállt a mezőgazdaság mellé?
Nehéz lenne ezt kormányokra, illetve politikai szintre lebontani. Sokkal inkább azt lehet mondani, hogy voltak idők, amikor a hazai és a nemzetközi piaci helyzet miatt teremtődtek olyan lehetőségek, amelyek jó szelet hoztak a régió mezőgazdaságába. Ilyen volt például a kilencvenes évek eleje, amikor határozottan jó üzlet volt a burgonyatermesztés. Sajnos idővel, főleg az EU-csatlakozás után romlott a helyzet, az elmúlt hat évben ötezer hektárral csökkentek a megye burgonyatermesztésre használt területei. Ez százalékos arányban kifejezve harmincszázalékos visszaesést jelent. A burgonyatermesztés hőskorát a szarvasmarha-tenyésztés, pontosabban a tejtermelés fellendülésének időszaka követte, főként azok számára, akik minőségi tejet állítottak elő, s ezért még állami támogatásban is részesültek. Ha nem is volt az évszázad üzlete, de azok, akik viszonylag közel voltak a feldolgozó üzemekhez, stabil jövedelemre tehettek szert a tejtermelés nyomán. Sajnos nem tartott túl soká ez sem, a teljes ágazat bajba került, a termelők sorsa egyre nehezebb.
Ami az igazgatóságot illeti, a legjobb időket 20042008-ban éltük, ebben az időszakban szerelte fel az akkori kormány az intézményt autókkal, korszerű informatikai berendezésekkel, irodai kellékekkel, bútorral. Jutott például az épületek nagyon is esedékes tatarozására, festésére. Azelőtt volt olyan külsős, tehát valamelyik településen szolgálatot teljesítő kolléga, aki kis túlzással mondva a fásládán ülve várta, hogy néhány percre odaülhessen az illető polgármesteri hivatal szabadon maradt számítógépe elé. Ezt az áldatlan helyzetet azokban az időkben sikerült felszámolni.
Vázolna egy lehetséges jövőképet? Merre tart a mezőgazdaság, melyek azok az ágazatok, irányvonal, amelyet követni kellene? Van biztos út a termelők számára az életben maradáshoz?
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a kis burgonyatermesztők egyre inkább kiesnek a szórásból. Lejárt az az idő, amikor a kamionok nem kerülték ki a falvakat, és több egyéni kistermelőtől felvásárolták a terményt. Mostanában célirányosan jönnek, oda, ahol egy tételben gyorsan meg tudnak rakodni jó minőségű burgonyával. Ilyen szintű kiszolgálásra csak a nagytermelők képesek. Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi stabil felvevőpiac gerincét képező ipari felhasználók sem a kistermelőkkel kötik meg a beszállítói szerződéseket. Ennek ellenére vannak olyan apró rések a piacon, amelyeket ki lehet és ki is kell használni. Ilyen lehet például a háztájiban megtermesztett zöldség, ugyanis az igazán jó minőségű, helyben termesztett friss áruból megélhet az őstermelő. Ennek azonban egyik fő feltétele, hogy a fogyasztói kultúrát is ebbe az irányba befolyásoljuk, hogy a lakosság részéről legyen igény a helyben megtermelt, és garantáltan jó minőségű élelmiszerre. Még akkor is, ha az valamivel drágább, mint az ipari technológiával, vegyszerekkel előállított tömegáru. Azt mindig szem előtt kell tartani, hogy a kapa mindig egészségesebb élelmiszert termel, mint a gyomirtó.
Egyébként, ha már szóba került, a környék mai mezőgazdaságát mint fő irányzatot legtalálóbban a nem tudatos biotermesztéssel lehetne jellemezni. Néhány gazda főként méhészek ugyan bejelentkezett és meg is szerezte a bio-minősítést, a termelők zöme inkább ösztönösen, illetve hagyománytiszteletből ragaszkodik a természetes módszerekhez. Számadatokkal is alá tudom támasztani a fentieket: a megye 390 ezer hektárnyi mezőgazdasági területéből mindössze 26 ezer hektáron folyik rendszeres vegyszerezés vagy különféle műtrágyák használata. 45-50 ezer hektár vetésforgóba van fogva, míg a többi terület az elmúlt húsz évben nem látott semmilyen vegyszert. Százalékos arányban 88 százalék nem kapott műtrágyát vagy másféle kémiai anyagot az elmúlt években. Egyszóval a fenntartható mezőgazdaság irányába törekszünk, most már egyre inkább tudatosan is, nemcsak ösztönösen, főként annak a tükrében, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik, mi történik azokban az országokban, ahol az intenzív művelés miatt, a minél nagyobb hozamok érdekében tönkretették a termőtalajokat. Ezt nálunk talán még sikerül megelőzni.
A termelés mellett azonban nehézségekbe ütközik az értékesítés is. Hol lát piacot a csíki mezőgazdasági termékek számára?
Először is a klíma nagyon behatárol mezőgazdasági szempontból, nem beszélve a domborzatról. Itt a burgonyának mindenképpen maradnia kell, ez az a növény, amelynek termesztését nem szabad feladni, még akkor sem, ha pillanatnyilag nem túl sikeres a piacon. A Csíki-, Gyergyói-medencében lehet ugyanis nem túlzok Európa talán legjobb vetőmagpityókáját megtermeszteni. Ennek egyik magyarázata a burgonya által kedvelt hidegebb időjárás, s ennek köszönhetően jóval kisebb az esély a vetőmaggumók különböző megbetegedéseire. A másik érték, amit feltétlenül ki kell használni, a magas értékű gyepterületekben rejlik, a hegyi kaszálókban, legelőkben. A hegyvidéki állattenyésztésből nemcsak jó minőségű élelmiszer származik, hanem mint az már bizonyított jelentős turisztikai vonzata is van. Ha sikerül a mezőgazdasági vállalkozásoknak együttműködni a turizmusban érintettekkel, valamint kézművesekkel, feltehetően mindenki megtalálja a számítását. Az értékesítés sikere szintén az összefogásban rejlik. Kihangsúlyoznám például a csíkkozmási példát, az értékesítési gazdaszövetséget: jó helyzetfelismeréssel, időben léptek, és a siker sem maradt el. Nem utolsósorban hatékonyan szolgálják az értékesítést a befuttatott márkanevek, brandek. Egy működő mezőgazdaság végső soron a szigorúan vett földművelés vagy állattenyésztés mellett egyéb munkahelyeket is generál.
Hompoth Loránd
A Hargita megyei cégek 15 százalékát törölték a múlt hónapban
A Cégbíróság hatáskörének kiterjesztése, az ügyintézés és a régebb húzódó cégtörlések felgyorsítása miatt a múlt hónapban több mint 70 ezer cég nevét törölték az országos cégjegyzékből derül ki az Cégbíróság statisztikáiból. Hargita megyében így május folyamán nem kevesebb mint 2700 vállalkozás nevével, vagyis áprilishoz viszonyítva mintegy 15 százalékával lett rövidebb a cégnyilvántartás.
Az áprilisban nyilvántartott 18 901 vállalkozáshoz képest május végére már csak 16 204-re rúgott a Hargita megyében bejegyzett vállalkozások száma, annak ellenére, hogy 2010 első öt hónapja alatt megyénkben 885 új alapítású vállalkozás kérte bejegyzését olvasható ki az Országos Kereskedelmi Törzskönyvi Hivatal (ONRC) legfrissebb adataiból. A Hargita megyei Cégbíróságnál ebből 152 korlátolt felelősségű társaságként (kft.), 197 engedélyezett magánszemélyként (PFA), míg közel 500 egyéni vállalkozóként jegyeztette be magát. A májusi tisztogatás" nélkül egyébként az idei év első négy hónapja alatt a Hargita megyei cégjegyzékből csak 391 cég nevét törölték, míg május végére ez a szám már 2828-ra rúgott. Ez egyébként a tavaly januármájus között törölt 328 céghez képest éves szinten 762 százalékos növekedést jelent. Az Emil Boc kormányfő által szorgalmazott céges letisztázódás" nyomán, vagyis a fantom-, illetve nem működő cégek kiszűrésével és gyorsított törlésével májusban országos szinten 70,5 ezer céget rostáltak ki a rendszerből, így az idén januáráprilis között törölt 13 072 cég száma májusban 83 527-re emelkedett. Szakértők szerint ebben a Cégbíróság hatáskörének kiterjesztésével párhuzamosan nagy szerepe volt a bíróságok tehermentesítésének is, és ezáltal a felszámolók zárójelentése alapján számos elhúzódó cégtörlés végére lehetett pontot tenni.
Kedvező jelként értékelhető viszont, hogy a cégtörlések megugrása ellenére apadt a vállalkozók cégfelfüggesztési és cégfeloszlatási kedve, így a múlt hónap végére országos szinten 34 245 vállalkozás ideiglenesen és 4042 végleg bezárt, szemben a tavaly májusi 63 ezres cégfelfüggesztési és 8600-ra rúgó cégfeloszlatási számmal. Hargita megyében egyébként tavalyhoz képest idén májusig 17 százalékkal kevesebb, vagyis 352 cég döntött a működés befagyasztása mellett, míg a feloszlatott vállalkozások száma 19 százalékkal csökkenve 78-ra rúgott. Hasonló tendencia érvényesült a környező megyékben is, sőt akad megye például Brassó, Kovászna, Kolozs és Maros , ahol az idén májusig felfüggesztett cégek száma több mint 50 százalékkal marad el a tavaly májusi, a minimáladó bevezetése miatt kialakult cégbezárási pániktól.
Domján Levente
Küszöbön álló Insight-rendezvények
A június 30-i, a csíkkarcfalvi Antal vendégházban zajló szeminárium témája a gyógynövények, gombák gyűjtése és hasznosítása lesz, míg a július 1-jei szeminárium a gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányházban a bogyós gyümölcsök termesztéséről, gyűjtéséről és hasznosításáról szól majd. Az előadásokat mindkét esetben egy-egy jól működő mintavállalkozás helyszíni bemutatója követi: előbbi rendezvény kapcsán a kászoni gombabegyűjtő és -csomagoló központ, míg az erdei gyümölcsök hasznosítása kapcsán Gál Erzsébet gyergyószentmiklósi gyümölcsfeldolgozó vállalkozásának működésébe lehet betekintést nyerni.
A három intézmény együttműködésével benyújtott és megnyert pályázat 5 tematikus szeminárium, illetve egy mezőgazdasági és vidékfejlesztési konferencia alkalmával konkrét, gyakorlati dolgok bemutatásával próbálja meggyőzni a termelőket, hogy az Európai Unió szigorú szabályai mellett is lehet versenyképes termékeket előállítani. A pályázat célkitűzései között szerepel a Hargita megyei vidéki lakosság ismereteinek bővítése az EU Közös Agrárpolitikáját illetően. Kiemelt szerepet kap a termelők sokoldalú szerepének tudatosítása a lakosság körében, valamint a közös agrárpolitika alkalmazásának helyi lehetőségei és jelentősége. (HN-információ)
HÍRFOLYAM
* Magyar Hetek keretében mutatnak be magyar árukat július 211. között négy romániai Cora-áruházban, három bukarestiben és egy kolozsváriban. A magyar élelmiszerek eladásösztönző kampányát a magyarországi Agrármarketing Centrum első ízben rendezi meg Romániában. Az akciós választékban a hálózatban már megtalálható magyar termékek mellett új, a kínálatban eddig még nem szereplő árucikkekkel is találkozhatnak a vásárlók. A tervek szerint közel 20 cég 100 termékét népszerűsítik az áruházakban. A Magyar Hetekre belistázott termékek között találhatók szárazáruk, húskészítmények, konzervek, édességek, alkoholmentes italok, borok, pezsgők és likőrök, valamint ételízesítők és teakeverékek is tudatta közleményében az Agrármarketing Centrum. A magyarországi Cora-áruházakban ugyanakkor nemrég Székely hét keretében a Székelyföldön előállított termékek is bemutatkozhattak. A sikert a megnyitót követő három nap alatt elfogyott termékekre leadott utánrendelés jelezte.
* A tavalyi szinttel megegyező turistalétszámra számít idén is Tusnádfürdőn Kalamár Andor, a Tusnád Turisztikai Egyesület elnöke. A turisztikai szakember az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy a tavalyi látogatói szám megtartásához az árcsökkentés is hozzájárult: ez a kisebb, néhány szobával rendelkező panziók esetében már a 30 százalékos árengedményt is eléri. Kalamár szerint ez a gazdasági válság hatásainak is betudható, vagyis azok a panziók, amelyeknek nincs más üzleti tevékenységük például a konferenciaszervezés vagy más események , a közönség megtartása érdekében mára jelentősebb árcsökkentéseket hajtottak végre. A térség turisztikai egyesületének elnöke szerint azonban az árak a szállások minőségétől függően így jelentősen eltérnek egymástól. A kétcsillagos panziók például egy éjszakára 7080 lej körül kínálják szolgáltatásaikat, míg a háromcsillagosok ára a 120 lejt is elérheti, és az üdülőtelep szállodai szobáinak ára jórészt 160200 lej között mozog.
A szerdai kormányülést követően sajtótájékoztatót tartott Emil Boc kormányfő és Sebastian Vlãdescu pénzügyminiszter. Ennek keretében ismertették az ülésen elfogadott jogszabályokat, mindenekelőtt az Adótörvénykönyv egyes előírásait módosító és kiegészítő sürgősségi kormányrendeletet. A jelen lévő újságírókat azonban inkább az érdekelte, hogy milyen hozadéka" lehet a közszférai bérek, a nyugdíjak és egyéb szociális juttatások lefaragásának, amennyiben arra rábólint az Alkotmánybíróság, valamint az, hogy milyen mérvű lesz végül is a közszférai leépítés. A kormányfő óvatosan és árnyaltan fogalmazott a leépítésekkel kapcsolatosan: a leépítendők száma akkor válik ismertté, amikor elkészülnek az elemzések, és megszületik a döntés. Jelen pillanatban az elemzés időszakában vagyunk" állította a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy a nyugdíjak 2011-ben is a lecsökkentett szinten maradnak-e, szintén kitérő választ adott: el kell olvasni azt a törvényt, amelyért felelősséget vállalunk, s az erre a kérdésre egyszerű és közvetlen választ ad. A kérdésfeltevő újságíró ismét rákérdezett: miért tér ki a konkrét válaszadás elől? Szeretném, ha jól megértenének, a törvény világosan kimondja, hogy ezek az intézkedések ideiglenes jellegűek 2010. december 31-ig, a bérek és a nyugdíjak a 2011-es állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés függvényében fognak növekedni. Ezt írja a törvény. Bármiféle egyéb észrevétel vagy kommentár ebben a pillanatban értelmetlen" bizonygatta a kormányfő, azaz nem fogalmazott konkrétan. Egyébként idetartozik az is, hogy egy többször is megismételt kérdés miatt ingerülten kijelentette: Önök azt kérdeznek, amit akarnak, én pedig azt válaszolok, amit illőnek tartok." Ami viszont egyértelműen kiolvasható a kormányfő válaszaiból, az az, hogy esetleg számítani lehet a közszférai bérek, valamint a nyugdíjak növekedésére 2011-ben, mármint a lecsökkentett értékszintekhez képest, de arra nemigen, hogy azok visszaálljanak a jelenlegi szintekre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy felszállóban a köd", kezdenek kirajzolódni a jövő esztendei távlatok, amelyek senkit sem késztethetnek túlzott optimizmusra. A köd eloszlatásában a szerdai nap folyamán komolyabb és meggyőzőbb szerepet játszott a pénzügyminiszter, aki végre színt vallott, és a sajtótájékoztatón, valamint az éjjeli órákban egy televíziós interjújában sok mindent tisztázott. Kezdeném azzal a módosító javaslattal, amelyről már tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, s amely a nyugdíjtörvény-tervezet egyik szakaszát olyan értelemben módosítaná, hogy a nyugdíjpont értékét 2011-ben a társadalombiztosítási költségvetés révén állapítsák meg. Ez azt is jelentené, hogy az nem kerül vissza a helyére", vagyis a nyugdíjpont értéke 2011-ben nem lesz 232,8 lej. Utalt arra, hogy ezt a javaslatot azért tartotta szükségesnek, mert másképp nem biztosítható a jövőben a nyugdíjrendszer működőképessége. Nem tartotta kizártnak a nyugdíjak enyhe megemelését 2011-ben, legalábbis erre lehet következtetni abból a kijelentéséből, miszerint a nyugdíjak nem maradnak a csökkentett szinten. Igaz, tételesen nem is állította azt, hogy növekedni fognak, sőt az is elképzelhető, hogy tovább csökkennek. Összegezve: a pénzügyminiszter szerint nem lehetséges 2011-ben a nyugdíjak jelenlegi, azaz 2010. júniusi szintre való visszaállítása. Ha ez így igaz, illetve bekövetkezik, akkor a függetlenek és az RMDSZ máris készülgethet a koalícióból való kilépésre. Már amennyiben állják szavukat...
A közszférai bérek kapcsán a pénzügyminiszter elismerte, hogy pillanatnyilag még csak megjósolni sem lehet, hogy milyen mérvű bértömeg-megtakarítást válthatnak ki a majdani leépítések. És ebben igaza van, mert egyelőre sem ő, sem pedig a kormány nem ismeri, nem is ismerheti, hogy a leépítendő személyekhez milyen bérszintek kapcsolódnak. Nem mindegy ugyanis, hogy X-nek 800 lejes-e vagy 1600 lejes a fizetése. A pénzügyminiszter továbbra is azt állítja, hogy mintegy 100 ezer embert bocsátanak el. Hozzáfűzte azt is, hogy nagyobb arányú leépítésre lehet és kell számítani a helyi közigazgatásban utóbbi esetében egyébként személyzetszabványt ír majd elő egy készülőfélben lévő sürgősségi kormányrendelet. Ami pedig a 2011-es közszférai bérek alakulását illeti, szintén elismerte, hogy azok nem kerülhetnek vissza a jelenlegi szintekre, ám szerinte növekedni fognak a 25 százalékos csökkentéshez képest. Számításai szerint 2011 folyamán a 2010. decemberi bérszintekhez viszonyítva átlagosan 7 százalékos bérnövekedés valószínűsíthető. Ebből az következtethető ki, hogy a jelenlegi szintekhez képest a jövőben 18 százalékkal lesznek kisebbek a közszférai bérek. Ez nem azt jelenti, hogy egyes beosztások esetében nem lesz lehetséges a nagyobb, illetve a kisebb arányú bérkiigazítás.
Sok ellentmondásos és zavaros megnyilatkozás után most már felszállóban a köd, s nagy vonalakban tisztázódni kezd a kép: 2011-ben a közszférai bérek, valamint a nyugdíjak szintje távolról sem éri el a jelenlegi szinteket, s ezzel egyidejűleg a költségvetési intézményrendszerben mindegy 100 ezer személy elbocsátására lehet számítani. Ez utóbbi kapcsán megjegyezendő, hogy a tényleges elbocsátások megkezdése az ősz folyamán várható, hisz a kormányfő szerint jelenleg az elemzés szakaszánál tartanak, a voltaképpeni döntésekre még várni kell. Annál is inkább, mert a már említett sürgősségi kormányrendelet is csak a tervezet szakaszában leledzik.
Hecser Zoltán
Copyright © Hargita Népe - 2001