2008. szeptember 5. péntek, XX. évfolyam 206. szám |
30-35 kilométeres szakaszra kér majd ajánlatot a szaktárca a Csíkszeredát elkerülő terelőút megtervezésénél nyilatkozta lapunknak Tánczos Barna szállításügyi államtitkár. Amint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a szállítási minisztérium jelentős összeget hagyott jóvá két Hargita megyei város terelőútjának megtervezésére.
Az uniós forrásokból jóváhagyott összeg az előkészületeket fedezi. A szóban forgó nyolcmillió eurós összegből Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Beszterce köré terveznek majd körgyűrűt.
A terelőút építésének egyik fő szempontja, hogy az áthaladó forgalom Csíkszeredán kívül a lehető legtöbb csíki falut is elkerülje. Nagy valószínűséggel Csíkszentkirály határában válik ki, és Madarasnál kapcsolódik vissza a 12-es országúthoz a leendő terelőút tájékoztatta lapunkat Tánczos Barna szállításügyi államtitkár. A most kiutalt pénzösszeg a hatástanulmányok elkészítésére, a munkálatok megtervezésére, valamint a kivitelezés licitjének megszervezésére van előirányozva. Csak akkor lehet majd pontosan tudni az út nyomvonalát, ha a hatástanulmány, valamint a kivitelezési tervek elkészülnek. A szaktárca reméli, hogy 2009 végén már lesz nyertese a kivitelezési licitnek.
A Strukturális Alapok POS-T szállítási programjából való finanszírozás lehetővé teszi, hogy a terelőút által érintett településeknek ne kelljen pénzösszeggel hozzájárulniuk az előkészületekhez mondta az államtitkár.
Régóta aspirál Gyergyószentmiklós egy olyan terelőútra, mely mentesítené a város utcáit elsősorban a teherforgalomtól. Tánczos Barna szállításügyi államtitkár bejelentése a körgyűrűépítés lehetőségéről esélyt mutatott a régi terv megvalósulására.
A Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatalban érdeklődve kiderült, sokan tudnak arról, hogy a körgyűrűt tervezgették a korábbi városvezetők, de dokumentum sem a városrendezési, sem a fejlesztési-beruházási osztályon nem került elő, mint ahogy a technikai titkárság sem tudott aktákkal előállni. Hivatalnoki javaslataként az hangzott el, érdeklődjünk a részletekről a megyei tanács elnökénél, az ő megvalósítási tervei között kampány óta egy tömbház oldalára kifeszítve ugyanis szerepel a körgyűrű is.
Pedig volt erre vonatkozó tervezés az elmúlt mandátumban, sőt nem is egy. Két variáns is megrajzolódott színesben, melyek közül Pap József akkori polgármester a körgyűrű kialakítását úgy látta volna jónak, ha a város belső utcáinak egy részét is belefoglalják. A tervek a tervezőnél, a szóbeli egyezség alapján végzett munka pedig nem került kifizetésre.
A másik körgyűrű-előtanulmányt Kontesveller József, korábbi alpolgármester rendelte meg Tamás Lénártól. Eszerint a teherforgalmi körgyűrű teljesen kikerülte volna a várost, jóval költségesebbnek ígérkezett, hisz két felüljáróval oldotta volna meg a vasúttal való kereszteződést.
Kontesveller József úgy emlékszik, a tanulmány a minisztériumba került, onnan vártak visszajelzést a mandátum végéig. Lázár Zoltán jelenlegi alpolgármester elmondta, nagy gond és igencsak égető a forgalom átszervezése; a körgyűrűépítés ideális megoldás, részleteiről ezután fog tájékozódni.
Balázs Katalin,
Orbán Ferenc
A közúti szállítók készek akár barikádokkal is megakadályozni a magyarországi személyautók és haszonjárművek áthaladását az erdélyi utakon, ha október végéig nem érkezik számukra kielégítő válasz az Orangeways Zrt. romániai járataival kapcsolatban, és nem vonják vissza e cég engedélyeit erősítette meg tegnap Orbán László, az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesületének (EKSZE) elnöke.
Orbán elmondta, hogy ezzel kapcsolatos korábbi levelükre nem kaptak kielégítő választ a magyar és román illetékes hivataloktól. Szerinte az Orangeways számára teljesen törvénytelen módon adtak ki engedélyt, hiszen e cég már azelőtt is súlyos kihágásokat követett el a nemzetközi személyszállításban, már tavaly novembertől ez év áprilisáig engedély nélkül menetrendszerinti járatokat működtetett Budapest és Kolozsvár között, csődbe sodorva az ottani cégeket. Orbán szerint a Román Közúti Hatóság (ARR) emiatt többször is bírságot rótt ki. Az érintett cégek, vállalkozások februárban kérték az engedélykiadások megtagadását, ami nem történt még meg.
Orbán szerint az Orangeways járatai továbbra is súlyosan sértik az uniós előírásokat, kompromittálják a meglévő járatokat, ráadásul a cég a legjobb nemzetközi vonalra telepedett rá, amely egészen Csíkszeredáig húzódik. Körülbelül száz szállítócég alakította ki évekig tartó nehéz munkával saját vállalkozását, erre odaérkezik buszaival egy kalózcég", dömpingárakat alkalmaz, nem fizet állomásdíjat, nem terhelik más egyéb költségek sem.
E cég járatai Budapesten egy városi közmegállóból indulnak, amely Orbán szerint a legcsekélyebb feltételeket sem biztosítja a nemzetközi forgalomban, Erdélyben pedig fűzte hozzá , hol egy megállást tiltó tábla alatt, hol egy útkereszteződésnél, hol pedig egy töltőállomásnál veszi fel vagy teszi le utasait.
Az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesülete egyelőre nem kapott megnyugtató választ arra vonatkozóan, hogy az általa kalózcégnek" nevezett Orangeways engedélyét valóban vissza fogják-e vonni. Az egyesület bíróságokhoz és az illetékes európai hatóságokhoz akar fordulni, és kész országos szinten határ-, illetve útlezárásokat végrehajtani, meggátolva minden egyes, Magyarországon bejegyzett jármű áthaladását mindkét irányban.
Ha a törvényes 30 napon belül nem kapnak megfelelő választ, az erdélyi szállítók útakadályokat fognak építeni a főbb erdélyi útvonalakon, elsősorban a románmagyar határátkelőknél, a 60-as európai útvonalon (Nagyvárad Kolozsvár- Marosvásárhely Székelyudvarhely Csíkszereda), nem fogják átengedni a magyarországi személygépkocsikat és haszonjárműveket. Orbán leszögezte: a végsőkig készek elmenni, még akkor is, ha ezt a megmozdulást esetleg nem engedélyezik a román hatóságok.
Hírösszefoglaló
Mintegy 190 ezer euróval szponzorálja idén a MOL-csoport a Román és a Magyar Jégkorong-szövetségek által újra elindított Interligát. A magyar olajtársaság egyben névadója is lett a közös bajnokságnak, amelynek győztese tízezer euróval gazdagodhat a küzdelemsorozat végén. A Román és a Magyar Jégkorong-szövetség az elmúlt napokban ötéves megállapodást kötött egymással, így az Interliga idén MOL Liga nem lesz tiszavirág életű.
Bukarestben tartottak tegnap sajtótájékoztatót a MOL Liga szervezői, valamint a főszponzor képviselője. Tánczos Barna, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnöke elmondta, a közös hokibajnokság mind a magyar, mind pedig a román csapatok számára előrelépést, fejlődési lehetőséget jelent.
A kedden rajtoló sorozat, a MOL Liga független a román, illetve a magyar bajnokságtól, ám a hazai csapatok egymás elleni mérkőzései román bajnoki meccseknek is számítanak mondta Tánczos, hozzátéve, hogy a magyar szövetség (MJSZ) is hasonló döntést hozott, azaz a magyar csapatok a MOL Ligában játszandó egymás elleni találkozói egyben bajnoki meccsek is. Ezt Kovács Zoltán, a MJSZ főtitkára meg is erősítette.
Tánczos ugyanakkor közölte, a két hokiszövetség több évtizede partneri kapcsolatban áll, ezt azonban most papírra is vetették szerződés formájában, amely öt évre szól. Szeretnénk, hogy a közös bajnokság legalább öt évig legyen megrendezve tette hozzá a FRHG elnöke. Elmondta, szeretné, ha a szezon végén a MOL Liga első három helyét romániai csapatok foglalnák el.
Radványi Róbert, a Magyar Jégkorong Liga (MJL) elnöke közölte, hogy a jelenlegi állás szerint a két csíkszeredai csapat, a Sportklub és a HC a legerősebb gárda a MOL Ligában, ugyanakkor a Dunaújvárosi Acélbikák és a Budapest NZ Stars is az élvonalhoz tartozik. Számunkra még fekete lyuk a Steaua és az UTE, de sem a Ferencvárost, sem a Progymot, sem pedig a Miskolcot nem szabad leírni, egyik sem másodrangú csapat mondta a MJL-elnök.
Szalay Zsolt, a MOL Románia vezetője elmondta, az olajtársaság már egy hazai hokicsapat támogatója, ugyanakkor egy rangos európai bajnokság névadó szponzora is. Nem idegen tőlünk ez a sportág, remélem a MOL, a FRHG és a MJSZ kapcsolata eredményes lesz mondta Szalay.
A MOL egyébként az évad végén nemcsak a Liga-győztes csapatát, hanem a dobogón végzett gárdákat, a legjobb játékost, hátvédet, csatárt és kapust is pénzösszeggel jutalmazza.
Tánczos Barna a HARGITA NÉPÉnek elmondta, a MOL Liga vezetői egy magyarországi és két romániai tévétársasággal tárgyalnak a közvetítási jogokról. A magyar Sport 1 biztosan ad néhány mérkőzést, ezeket remélem átveszi majd a csatorna román változata is. A hazai tévék közül kettővel állunk tárgyalásban, egyiküktől viszont visszautasíthatatlan ajánlatot kaptunk, ám amíg nincs szerződés, nem hozhatjuk nyilvánosságra a társaság nevét nyilatkozta lapunknak a FRHG-elnök. A HARGITA NÉPE úgy tudja, a TVR az egyik társaság, amely ajánlatot tett a meccsek közvetítésére, a másik pedig egy sportcsatorna, amely akár félszáz össszecsapást is élőben adna.
Kopacz Gyula
A többhektáros ősi ferences birtokon, a Tatárdombon szombaton 11 órától megemlékező szentmisére kerül sor. Délután három órától ünnepi kulturális műsor veszi kezdetét a helyszínen felállított szabadtéri színpadon. A Szent Ferenc Alapítvány gyergyói napközi otthonaiba járó gyerekek mellett fellép a Cika néptánccsoport is, akik Bákainé legendáját adják elő.
A gyergyószentmiklósi Gac-oldalban szeptember 7-én, vasárnap emlékeznek a székesfehérvári elhunyt katonákra. A szentmise 13 órától kezdődik az 1944. szeptember 7-én elesett kiskatonák sírhantja fölött állított emlékműnél.
November végére kiírták a parlamenti választásokat, s megtörténhet, hogy ugyanakkor a Székelyföld autonómia-statútumáról is népszavazhatunk. Előbbi az ország valamennyi lakóját az urnák elé szólítja, utóbbi, ha egyáltalán sor kerül rá, a székelyföldi magyar lakosság akaratának kinyilvánításával próbálná autonómia-törelvéseink meghallgatására bírni a román többséget. A parlamenti választások eredményét nehéz megjósolni, a pártok támogatottsága az utolsó pillanatig változhat, a kilátásba helyezett székelyföldi referendum sikere kellő részvétel esetén biztosra vehető, előre borítékolható a meghatározó többség igenlése. Más kérdés, hogy ez akkor sem kötelezi az égvilágon semmire a román politikacsinálókat, tehát nem több tetszetős pótcselekvésnél.
November végén mindenképpen választunk. Mint minden választás, a mostani is magában hordozza a váltás lehetőségét, de nem kizárt a folytonosság eshetősége sem. Utóbbinak a jelenlegi tényállás szerint kevés a valószínűsége, nehezen képzelhető el az egyensúlyozgató kisebbségi liberálisRMDSZ-kormány továbbélése, s mivel több mint bizonyosan a hatalomra ácsingáló pártok közül egyik sem jut parlamenti többséghez, marad a különféle kombinációval felálló kényszerkoalíció, amelyben az RMDSZ, ha eléri a bejutáshoz szükséges 5 százalékot, ismét a mérleg nyelvét töltheti be.
Bárhogy alakulnak az erőviszonyok, váltás, jó, netán rossz irányban, de mindenképpen lesz. Az ország javára válna, ha letűnnének a színről az alkalmatlan politikusok, a váltással ugyanis mód nyílik a tehetséges, hozzáértő szakemberek kulcspozíciókba juttatására. Rosszabbra is fordulhatnak a dolgok, ha a választás győztese a váltás ürügyén mindenhova pártkatonákat ültet. Márpedig a hatalomszerzésnek nálunkfele ez a legfőbb célja, a hangzatos népboldogító vállalások legtöbbször nem többek fedezet nélküli választási ígérgetéseknél.
Az eddigi eredményeket értékelő, de a jobbításnak helyet adó váltás reményében választ majd a székelyföldi, erdélyi magyarság. Helyes tájékozódásukon múlik parlamenti képviseletünk sorsa. Változást, váltást akarunk, de nem mindenáron. Autonómiát is természetesen. Ehhez viszont meg kell találnunk a partnereket a románság körében, mert többségi akarat nélkül reménytelen minden népszavazási próbálkozás.
Borbély László
Alcsík társasgazdaságai területein nemrég kezdődött meg a burgonya betakarítása, s máris a végét járja. A két legnagyobb társulás, a csíkszentmártoni Burgabotek és a csíkkozmási Nyerges mérnök-igazgatóit faggattuk az idei termésről, értékesítési gondjaikról.
Idén 150 hektáron ültettünk burgonyát, 100 hektárról máris betakarítottuk a termést, mely közepesnek mondható (20 tonna/ha) magyarázza Vitos László, a csíkkozmási Nyerges társulás igazgatója, majd így folytatja: mindannak ellenére, hogy a szárazság akadályozta a gumók kifejlődését, a termés egészségesnek mondható.
Az értékesítéssel kapcsolatosan ami valamennyi burgonyatermesztőnek gondot okoz azt mondta, hogy még az év elején egy bukaresti céggel 300 tonna krumpli felvásárlására kötöttek szerződést. Az eladásra szánt mennyiség többi részét tárolni fogják mindaddig, amíg vevőre találnak.
Már megkezdték a talaj előkészítését az őszi vetéshez, hiszen a régi regula szerint Rozália napján már kezdődhet az őszi kalászosok vetése tájékoztatott Vitos mérnök.
_ Ipari feldolgozásra szánt, de vetőmag- és étburgonyát is ültettünk 160 hektáron. Javában folyik a betakarítás burgonyaszedő géppel, valamint környékbeli falvakból verbuvált munkaerő bevonásával ismerteti a csíkszentmártoni helyzetet Keresztes Vencel, a Burgabotek társulás igazgatója. A termés jó közepes, egészségesek a gumók, 1000 tonnát közelebbről elszállít az a brassói cég, mellyel szerződéses viszonyban állunk. A vetőmagnak szánt mennyiséget tavasszal értékesítjük, reméljük sikerrel jegyzi meg Keresztes mérnök.
HN-információ
A 131-es megyei út OklándPatakfalva szakaszán, a Kénosi-tetőn az aszfaltrétegen kátyúk jelentek meg. A megyei tanács útügyi igazgatóságának vezetője, Orbán Béla elmondta, ez egy földcsuszamlási folyamat eredménye és nem a munkálatok rossz minőségéből adódik.
Ugyancsak a 131-es megyei út Oklánd és Szentpál közötti szakaszán két helyen valószínűleg a nagy meleg következtében és a teherforgalom miatt két helyen megcsúszott az aszfaltréteg. Ezeket a hibákat a kivitelező cég hamarosan kijavítja, mivel a tavaly elvégzett munkálat még garanciában van tette hozzá Orbán Béla.
A következő megyei tanácsülésen újabb összeg előirányzását terjesztik elő (közel 300 ezer euró értékben) ezen útszakasz javítására.
Két napja fogadják az érdeklődők észrevételeit Csíkszereda központjában a Hargita megyei csendőrség munkatársai. Székhelyükön, a Márton Áron utca 74. szám alatt ma nyílt napot tartanak. A csendőrség szeptember 1-jén ünnepelte fennállásának 115. évfordulóját.
Új csengő hangja tölti be a mindszenti iskola folyosóját, a villannyal működő alkalmatosság szerény, de hangos része a zajló felújításoknak. Új igazgatója van a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskolának, Kánya László június 16-tól tölti be ezt a tisztséget, azaz első tanévkezdésére készül ebben a minőségben.
Ám ha erről írunk, ne feledjük megemlíteni azt se, hogy a volt igazgató, Mihály Ilona nyugdíjba ment. A volt kollegái elmondása szerint 12 esztendeig volt iskolaigazgató Csíkmindszenten, s igen eredményes munkát végzett, pedig főleg a rendszerváltást követő bizonytalan években a körülmények nem voltak könnyűnek mondhatók. Visszatérve a jelenbe, sürögtek-forogtak tegnap délelőtt az iskolában, ám az utolsó simításokról van csak szó ellentétben nagyobb és patinásabb iskolákkal, Csíkmindszenten készen állnak a tanévnyitóra. Pedig munka akadt itt is elegendő, az épület felújítása sok pénzbe, energiába került.
A gyerekeket teljesen felújított osztálytermek várják, az épület frissen van levakolva, szigetelve, új a villanyhálózat, új álmennyezetek vannak, minden osztályteremben külön internetcsatlakozási lehetőség is van mondja Kánya László iskolaigazgató, hozzátéve: a feltételek legalább olyan jók, mint a csíkszeredai iskolákban.
A legutóbbi munkálatok 80 000 lejbe kerültek, Pál Péter polgármester elmondta, hogy a felújítási folyamat ezzel még nem áll meg.
Tervezzük a tetőtér beépítését is, az augusztus 27-i kormányülésen határozat született, melyben a mindszenti iskola is további 50 000 lejt kapott. Ebből már elkezdhetnénk a munkát tette hozzá az elöljáró.
Az iskola jelenleg két épületben működik, az IIV. osztály és az óvoda külön épületben vannak. A főépület tetőterének beépítésével az elemi iskolások is itt kapnának helyet, a másik épületben pedig az óvoda átalakulhatna napközivé, a konyha kialakításával pedig akár az iskolások étkeztetése is megoldódhatna ha igény lesz rá a szülők részéről.
_ Eddig sem titkoltuk azt a szándékunkat, hogy legalább csíkszeredai szintű, vagy még jobb feltételek kialakításával meg szeretnénk győzni a községünkbe mostanában kiköltöző, itt házat építő családokat, hogy nyugodtan adják az itteni iskolába gyerekeiket, s távlatokban gondolkodva az is célunk, hogy a városból is jöjjenek ide tanulni gyerekek. A nyugodt környezet, a jó felszereltség hozzájárulhat ahhoz, hogy megforduljon az eddigi tendencia, ne a városba, hanem a városból járjanak iskolába a gyerekek mondja a polgármester. Az iskolaigazgató pedig annyit tesz hozzá, hogy tanévkezdésre 102 iskolást és 32 óvodást vár a Nagy István Általános Iskola.
Szondy Zoltán
Koldus gyermekek Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhely utcáin lépten-nyomon kéregető romagyerekekbe botlik az ember. A többnyire Budvár negyedi kiskorúakból álló csapat főleg a nyári turistaszezonban okoz nem kevés bosszúságot a járókelőknek. A kéregetők nemcsak a magyarországi rendszámú autóbuszokkal, gépkocsikkal érkező turistáknak, hanem már a helyieknek is a nyomába szegődnek némi aprópénz vagy egyéb alamizsna reményében.
Udvarhely belvárosában, főleg a Küküllő Szálloda és az Emlékezés Parkja környékén, valamint a Kossuth utcában van jelen az agresszív koldushad.
A járókelők mellett a központi kereskedelmi egységek is ki vannak téve a zaklatásuknak. Az egyik élelmiszerüzlet elárusítója tegnap elmondta, elég félrefordulni egy pillanatra, máris eltűnik a pultra kihelyezett gyümölcs vagy péksütemény.
A problémára a városvezetés a rendőrséggel karöltve próbál megoldást találni, a kérdést vitatták a különfélék között a városi tanács legutóbbi ülésén is. Bunta Levente polgármester elmondta, a problémát jelezte a városi rendőrparancsnoknak, és mindenképp a hatóság bevonásával szeretnék megoldani a helyzetet, ugyanis erőteljesebb fellépésre van szükség a kéregetők ellen. Távlati megoldásként elképzelhető a más városokban is alkalmazott eljárás, azaz a koldusok szociális központba történő begyűjtése, ennek kivitelezése egyelőre akadályokba ütközik. Szintén komoly problémát okoz, hogy az udvarhelyi romagyerekekből verbuvált koldushad mellett más vidékről érkező, tört magyarsággal beszélő, kéregető kiskorúak is gyakran megfordulnak a városban.
A helyzetre mielőbb hatékony megoldást kell találni, annál is inkább, mert Székelyudvarhely megítélésén nem kis csorbát ejthet a kéregetők, koldusok jelenléte. Egy magyarországi turistakönyvben külön figyelmeztetnek a Küküllő szálló környékén előforduló koldusokra.
Szász Emese
Mikrovízerőmű építése Csíkszenttamáson
Évi ezer megawattóra kapacitású vízerőmű építésére tesznek le pályázatot az Európa Unió szeptemberben indult, zöldenergia beruházására vonatkozó programjára a csíkszenttamásiak. A történet nemcsak ötletes, a falu lakói számára hasznos is.
A község területén mintegy négy kilométer hosszúságban folyik az Olt, ezen a szakaszon pedig tizenegy méteres a szintkülönbség. Mivel sebesen is folyik a víz, ezért gondoltuk azt, hogy villanyáram fejlesztésre fordítanánk a felhasználható energiát nyilatkozta lapunknak Márk Tibor, Csíkszenttamás polgármestere.
Az elképzeléshez kapóra jött az Unió zöldenergiás pályázati kiírása, így a félmillió eurós beruházás csupán kétszázalékos önrészét kell előteremteniük a szenttamásiaknak. A hasznossági tanulmány értelmében évi százezer lejnyi villanyáramot termelne a vízerőmű, ezt az összeget a község utcáinak világítására, valamint néhány közintézmény energiaellátására fordíthatnák. A tervek értelmében a rendszert rákapcsolják az országos hálózatra. A polgármester szerint a beruházás nem befolyásolja az Olt ezen szakaszának élővilágát.
Csíkszenttamáson évtizedekkel ezelőtt is kihasználták az Oltban rejlő energiákat: összesen hét vízimalom működött a faluban, mára azonban egy sem maradt.
A Strukturális Alapok megújuló energia kiaknázására vonatkozó programjára más település is felfigyelt: a szárhegyiek szél- és vízenergiában látnak fantáziát, a balánbányaiak a helyi duzzasztógátban rejlő energiát hasznosítanák.
Megkerestük a Hargita Megyei Energetikai Közszolgálat igazgatóját, Szép Róbertet is, aki elmondta: közszolgálatuk szakmai tanácsadással, valamint a pályázatok nyomon követésével segíti a csíkszenttamási polgármesteri hivatalt, és más, ilyen irányú beruházásban gondolkodó intézményeket.
Kozán István
A megyei tanács hivatalának alkalmazottai és a lakosság köréből jelentkezők közül egy munkacsoportot hoznak létre a megyei tanács honlapjának (www.cchr.ro) feljavítása, átalakítása érdekében.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy a munkacsoport feladata a honlap tartalmának megtervezése. A cél az, hogy olyan funkcionális honlap kerüljön kialakításra, amelyen keresztül a lakosság, az önkormányzatok, a civilszervezetek és a cégek számára a különféle eljárások egyszerűbben és áttekinthetőbben alkalmazhatóakká, illetve naprakész hasznos információk könnyen megszerezhetőkké válnak.
A megyei tanács honlapjának ugyanakkor a megye életéről, a megyében tevékenykedő intézményekről, vállalkozásokról és civilszervezetekről is egy átfogó képet kell mutatnia, természetesen a turisztikai, a beruházási, a munkahelyek, illetve további sajátos ágazati lehetőségek, problémák és szereplők bemutatásával együtt.
Ennek érdekében a fentebb felsorolt témakörökben jártas és elképzelésekkel rendelkező személyek jelentkezését várják, akik az elkövetkező pár hónapban hozzájárulnak az új oldal megtervezéséhez. További információkat a nyiroagnes@cchr.ro e-mail címen, vagy a 0266207701-es telefonszámon lehet kapni.
HN-információ
A gyergyószentmiklósi RMDSZ legidősebb tagját, a 98. születésnapját ünneplő Jánossy Gyula bácsit köszöntötte fel tegnap a gyergyószentmiklósi szervezet elnöke.
Barti Tihamér városi elnök érdemoklevelet és gyümölcsöt vitt a két éve a Szent Erzsébet Öregotthonban lakó Gyula bácsinak. Az ünnepelt a hosszú élet titkáról nem sokat árult el, de elmondta, hogy rendszeresen sportolt. Az egészséges életmód jegyében, Gyula bácsi pingpong meccsre hívta Barti Tihamért így ünneplik meg jövőben a rangidős" RMDSZ- tag 99. születésnapját.
A következő időszakban sokkal intenzívebb kapcsolatot tartunk fenn a Szövetség gyergyószentmiklósi tagjaival jelentette ki az eseményen Barti Tihamér, aki továbbá elmondta, Gyergyószentmiklóson fokozott figyelmet kell szentelni az idősebb korosztálynak.
Hazugságnak és megtévesztésnek nevezte tegnap Emil Boc a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke azokat a kijelentéseket, melyek szerint a PDL azt követően adta át a PRM-nek a szenátus alelnöki tisztségét, hogy a párt vezetősége találkozott Traian Bãsescu államelnökkel.
Elterelő hadművelet és szemenszedett hazugság. Nem tanácskoztunk az államelnökkel. A PDL önállóan hozta meg a döntést" nyilatkozta Boc a MEDIAFAX tudósítójának. A PDL elnöke felszólította azokat, akik ilyeneket terjesztenek, hogy ne használják a hazugságot és a megtévesztést kampánycélokra".
A PDL sajtóirodája kiadott egy sajtóközleményt is tegnap délben, amelyben kijelenti, a a PDL önállóan hozta meg ezt a döntést, anélkül, hogy az államelnökkel tanácskozott volna" és határozottan visszautasítja a téma kapcsán megjelent spekulációkat".
Az egyik országos napilapban szerdán megjelent cikk szerint a PDL azt követően hozta meg a döntést, hogy a szenátus alelnöki tisztségét átadta a PRM-elnöknek, miután részt vett egy esti tanácskozáson" Bãsescu államfővel.
A cikk PDL-beli forrásokat említ, amelyek szerint a döntést hétfő délután hozta meg szűk körben az országos vezetőtestület. A megbeszélésen Emil Boc, Adriean Videanu, Theodor Stolojan és néhány más vezető vett részt". A források szerint Emil Boc megkereste Bãsescut, hogy tájékoztassa a döntésről.
A PDL kedden úgy döntött, hogy a képviselőház valamint a szenátus titkári tisztségéért, illetve a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségéért cserébe átadja a PRM-nek a szenátus alelnöki tisztségét.
Egy Brassó megyei kerületben jelölteti magát szenátorként az őszi választásokon Dumitru Prunariu, aki a PSD színeiben indul majd írja a Cotidianul. Tudjuk, ugye, kiről van szó? Prunariu Románia első és mai napig egyetlen űrhajósa, civilben" Iliescu híve, nagykövet is volt Moszkvában, onnan Traian Bãsescu váltatta le. Nyomorékok országa vagyunk" szögezte le Ion Tiriac Románia olimpiai eredményeit elemezve olvasható az Evenimentul Zilei napilapban. Tudva, hogy Magyarország pár hellyel Románia mögött végzett az éremtáblázaton, mik lehetünk mi, magyarok _iriac osztályozása szerint? Inkább hagyjuk ezt, szintén az Evenimentulban olvasható egy tanulságos történet a szomszédból, Kovászna megyéből: az ottani megyei rendőrparancsnok kétszer adott el egy sepsiszentgyörgyi kétszobás szolgálati lakást, úgy, hogy egyszer sem lett volna ehhez joga. Az ár valami 24 000 lej volt (ami kétszázmillió régi lej, azaz a reális piaci ár ötöde), mindkét haszonélvező egyenruhások családja naná, nehogy már egy magyar civilnek dobjanak ilyen ajándékot. A becsapottak most pereskednek. Az Adevãrul az oktatásügyi miniszter, Cristian Adomni_ei ügyeskedésére hívja fel a figyelmet: a Iasi megyének járó 34 iskolabuszból 21-et abban a kerületben osztott szét, ahol ősszel indulni fog a választásokon! Ez a nemes gesztus valóban megkönnyíti majd Adomni_ei kampányát, szüksége is lesz rá: minisztersége alatt botrány botrány után tört ki a román oktatásban. Erdély több nagyvárosában vonultak fel a gazdák írja a România Liberã. Nagybányán a tiltakozó menetet egy trágyát szállító traktor vezette, ezzel a felirattal: a mezőgazdasági politika eredménye". Szellemes. Ugyanebben az újságban szomorú cikk olvasható arról, hogy a Zsil-völgyében bezárták a filmszínházakat, gyerekek ezrei fognak felnőni úgy, hogy nem voltak moziban. Ja. Éppen úgy, mint Csíkszeredában. A Gindul újra Brassóból szállít egy rossz hírt: 34 000 tömbházlakás maradt melegvíz-szolgáltatás nélkül, a Distrigaz ugyanis elzárta a gázcsapot. Tartozásokról van szó, nyilván, a radikális döntés a nagyváros lakosságának mintegy felét érinti. Ha már választási hírrel kezdtük, fejezzük be ugyanezzel: a Ziua nyomán boldogan közölhetjük, hogy Sergiu Nicolaescu rendező Arad megye egyik kerületében fogja szenátornak jelöltetni magát. Hogy mi köze Aradhoz a szánalmasan gyenge, a történelmet nem is meghamisító, hanem megerőszakoló filmek készítőjének? Hát semmi. Hacsak az nem, hogy az öreg úr Târgu Jiuban (Gorj megye) született 1930-ben.
Szondy Zoltán
Az oktatási tárca mától kezdődően elkezdi az iskolabuszok kiosztását a tanintézetek között. Az ezer kisbuszból az ország minden vidékére küldenek, jelentette be tegnap Cristian Adomni_ei tárcavezető. Hozzátette, mind a hét fejlesztési régióban befejeződött a versenytárgyalás az iskolabuszok leszállítására. Adomni_ei a Victoria-palotában tartott, az iskolakezdést érintő videokonferencia elején azt kérte a helyi hatóságoktól, hogy biztosítsák az új járművek mielőbbi eljuttatását a a polgármesteri hivatalokhoz és az iskolákhoz, amelyeknél szolgálatot fognak teljesíteni. Az oktatási miniszter azt kérte ugyanakkor a helyi hatóságoktól, hogy biztosítsák, hogy minden iskola megkapja a működési engedélyt az új tanévre. Rámutatott, a legtöbb esetben azért nincs engedélyük a tanintézeteknek, mert nincs bevezetve a víz és nincs szennyvíz-csatorna. Ha eljön végre az a nap, amikor már nem lesz ilyen gond Romániában, azt elsősorban a helyi hatóságoknak köszönhetjük majd" mondta Adomni_ei, emlékeztetve arra, hogy az oktatási intézmények a helyhatóságok adminisztrálásába tartoznak, a tárca csupán anyagi támogatást tud biztosítani. A videokonferencián jelen levő Cristian David belügyminiszter pedig felkérte a helyi hatóságokat, kövessék figyelemmel az iskolák felkészítését az új tanévre annak érdekében, hogy minden munkálatot fejezzenek be szeptember 10-ig. A tárcavezető utalt ugyanakkor a tanulók biztonságára, a kifli- és tejprogram folytatására, az egészségügyi feltételek biztosítására, valamint a téli fűtőanyag beszerzésére. Cristian David azt is kérte ugyanakkor, hogy minden iskolabuszt vizsgáljanak át műszakilag.
EZ VAN MA
Péntek
Az év 249. napja, az évből még 117 nap van hátra. Napnyugta ma 19.46-kor, napkelte holnap 6.42-kor.
Isten éltesse
Lőrinc és Viktor nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
Névmagyarázat
A latin eredetű Lőrinc jelentése: Laurentum vidékéről származó férfi, babérkoszorúval díszített, míg a szintén latin eredetű Viktor jelentése: győző, győztes.
Szeptember 5-én történt
* 1622. Florida partjainál páratlan kinccsel a fedélzetén elsüllyedt az Atocha nevű spanyol hajó.
* 1810. Budán a virágzó Tabán városrészt egy hatalmas tűzvész szinte teljesen elpusztította.
* 1905. Az 19041905-ös oroszjapán háború befejezéseként az amerikai Portsmouthban aláírták a békeszerződést.
* 1927. Tihanyban felavatták az első magyarországi, kizárólag tudományos célokat szolgáló Országos Magyar Biológiai Kutatóintézetet.
Szeptember 5-én született
* 1568. Tommaso Campanella olasz filozófus, író
* 1638. XIV. Lajos francia király, a Napkirály"
* 1733. Christoph Martin Wieland német költő, író
* 1858. Alexandru Vlahuta román költő és író
* 1863. Lenhossék Mihály anatómus, egyetemi tanár, akadémikus
* 1878. Robert Lieben osztrák fizikus
* 1883. Jean Srzednicki-Kollataj lengyel orvos-tábornok
* 1883. Otto Erich Deutsch osztrák zenetörténész
* 1908. Ignácz Mihály atléta, hosszútávfutó, edző
* 1913. Donáth Ferenc jogász, agrár-közgazdász, politikus
* 1928. Magyar József Balázs Béla-díjas filmrendező, kiváló művész
Szeptember 5-én halt meg
* 1833. Görög Demeter író, szerkesztő, a magyar irodalom szervezője és mecénása, akadémikus
* 1838. Charles Percier francia építész
* 1848. Vaszilij Petrovics Sztaszov orosz építész
* 1953. Soós Géza református lelkész
* 1968. Görbe János Kossuth-díjas színész
Immár nyolcadszor rendezik meg a hagyományos Farkaslaki Szenes Napokat. A hétvégi kétnapos ünnepséget ebben az évben a hagyományos helyszínen, a Kalonda-tetőn tartják meg. Holnap délben egy órakor a lengyeltóti Brass Band fúvószenekar térzenéjével indul az ünnepség, ezt követően fél kettőkor elhangzanak a megnyitó- és köszöntőbeszédek. Napközben színes a programkínálat: lesz főzőverseny, erős emberek vetélkedője, és alkonyatkor alágyújtanak a baksának. Ugyanakkor rangos meghívottaké a színpad. Délután két órától Cseh Judit népdalénekes előadását, majd a Sarkadi Showt, a Szarkaláb gyermekműsort és Bessenczy Árpád színművész műsorát nézheti meg a közönség. Öt óra után Beregszászi Olga művésznőnek, este nyolctól pedig Homonyik Sándor énekesnek tapsolhatnak a résztvevők. A Snaps Band és a Szenes Band koncertjével és táncmulatsággal ér véget a nap.
Hagyomány szerint idén is megemlékeznek a falu neves szülöttéről, Tamási Áron íróról. Vasárnap a farkaslaki római katolikus templomban 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise. 11 órától a Tamási-emlékműnél koszorút helyeznek el, ünnepi beszédek hangzanak el. Jakab Rozália Hajj, ne sirass édesanyám és Visszanéztem alkonyatkor köteteit a déli harangszókor kezdődő könyvbemutatón ismertetik. A szervezők 13 órakor ünnepi ebéddel kedveskednek a meghívott vendégeknek. A lengyeltótiak fúvószenekara 14 órakor szólal meg a Kalondán, jelezve, hogy a nap hátralevő részében ismét a mulatságé a tér. A helyi műkedvelők műsora délután fél háromkor kezdődik, négy órától pedig régizenét hallgathatnak. Beregszászi Olga gyermekműsora fél ötkor kezdődik, Bárdosi Ildikó este fél hattól népdalokat énekel, majd hat órakor Sasvári Sándor lép a színpadra. A Tik-Tak zenekar este fél nyolctól muzsikál. A napot tűzijáték és reggelig tartó táncmulatság zárja.
Lázár Emese
A hétvégén tartják a hagyományos barlangfesztivált Homoródalmáson és a Vargyas-szorosban. A rendezvény holnap 9 órakor a fúvószenekar hangulatkeltő zenéjével kezdődik, 11 órától Nagy László esperes tart ünnepi istentiszteletet, délben a csőszök esti bálra hívnak. 12.30-tól a művelődési ház névadó ünnepségére kerül sor, az intézmény a település nagy szülötte, Szabó Gyula író nevét veszi fel. A díszebéd után régi eszközökből nyílik kiállítás a kántori lakban, majd ugyanott Oláh Sándor Kivizsgálás című könyvét mutatják be. A napot szüreti bállal zárják. Vasárnap a fesztivál helyszíne az Almási-barlang, ahol déltől közművelődési programok, vetélkedők és főzőverseny zajlik, 14 órától a természetkedvelők a Dénes István-emléktúrán vehetnek részt, melyet a baróti Elveszett világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület szervez. 16 órakor az Orbán Balázsról elnevezett barlang bejáratánál tartanak megemlékezést, ezt barlangtúra követi majd. A rendezvényt Homoródalmás önkormányzata szervezi.
Csíkrákoson és Göröcsfalván vasárnap és hétfőn falunapi rendezvények várják az érdeklődőket. Vasárnap 6.30-kor zenés ébresztővel kezdődik a program, 11 órától szentmisét tartanak, 14-től futballmérkőzés lesz. 17 órakor tartják az ünnepi megnyitót, köszöntőbeszédet Császár Attila, Csíkrákos polgármestere mond. 17.20-kor kezdődik a Csalogány táncegyüttes műsora, majd népdalokat énekel Both Fodor Hajnalka. 17.55-kor fellép a Szivárvány táncegyüttes, aztán Csutak Szabolcs népdalokat énekel, 18.40-kor pedig a Csalogány táncegyüttes fiataljainak műsora következik. 19 órától Kajtár Mária könnyűzeneszámokat ad elő, 19.20-tól Zsók Levente humorestje, 20.20-tól Kristóf Katalin és Milán koncertje szórakoztat, 21.20-tól pedig DJ-parti lesz. Hétfőn 8 órakor avatják a Csíkrákosi Cserevirág Ifjúsági Szervezet székhelyét, 8.30-kor kezdődik a dísztanácsülés. Az ünnepi búcsús szentmise kezdési időpontja 11 óra. 16 órakor a magyarországi testvértelepülés, Boda polgármestere, Kovács Győző mond ünnepi beszédet, majd a göröcsfalvi Gyöngyvirág táncegyüttes lép színpadra. 16.25-től Péter Gáspár énekel népdalokat, majd köszöntik a község 18 éves fiataljait, 17.45-től Balázs Éva énekel. 17.50-től a Csalogány, 18 órától az Euphoria Tánciskola csapata lép színpadra. A Csalogány táncegyüttes alapító tagjainak műsora 18.20-tól tekinthető meg, ezt követi a Real Dance Sporttánc Klub előadása, majd Fehér Zoltán és Vitos Imre humorestje 19.45-től. 20.45-től Dancs Annamari koncertezik, aztán a Full Screen zenekar.
A csíkverebesi fiatalok szüreti bált rendeznek a helyi kultúrotthonban vasárnap 21 órai kezdettel, amelyre egyaránt szeretettel várnak minden mulatni vágyó fiatalt és időst.
A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 3 tánc Beckettre című bemutatójára vasárnap 19 órától kerül sor. A stúdióelőadást Samuel Beckett Némajáték 1, Jövés-menés és Némajáték 2 című darabja nyomán Vava Stefãnescu rendező-koreográfus állította színpadra.
ELHALÁLOZÁS
Fájdalomtól megtört szívvel, de a jó Isten akaratába belenyugodva tudatjuk, hogy a szerető férj, apa, nagyapa, rokon, ismerős és barát,
id. SIMONFFYÁRPÁD-FERENC
nyugalmazott tanító
életének 82. évében 2008. szeptember 3-án Magyarországon elhunyt. Drága halottunk földi maradványait kedden, 2008. szeptember 9-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a székelykeresztúri városi temető ravatalozójából. Részvétnyilvánítást a temetés előtt egy órával fogadunk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! A gyászoló család. (13295)
Fájdalomtól megtört szívvel, de a jó Isten akaratába belenyugodva tudatjuk, hogy
BIRÓ TIBOR
életének 78. évében hosszas, türelemmel viselt betegség után örökre megtért Teremtőjéhez. Dolgos, példamutató élete, drága emlékünk marad. Temetése 2008. szeptember 6-án, szombaton délután 2 órakor lesz a balánbányai római katolikus temető ravatalozójából. Részvétnyilvánítást a temetés előtt egy órával fogadunk. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott! A gyászoló család. (T)
Copyright © Hargita Népe - 2001