2008. május 30. péntek, XX. évfolyam 122. szám |
Készleten maradt Hargita megyében a tavalyi krumplitermés egyharmada közölte a HARGITA NÉPE kérdéseire válaszolva Gálfi Nándor, a csíkszeredai Burgonyakutató Állomás igazgatója. Mint mondta, Hargita megyében a legfontosabb mezőgazdasági kultúrák egyike a burgonya, harmadik helyet foglalja el a művelt terület szempontjából a gyepgazdálkodás és a takarmánynövények után.
Gálfi megemlítette, hogy a megye nem egészen 98 ezer hektár szántófölddel rendelkezik, ebből 14,5 ezer hektáron termesztenek burgonyát.
A szakember szerint a Hargita megyei burgonyatermesztők zöme kis területen termel, többnyire saját használatra, a felesleget eladják vagy más terményre szemes takarmányra, szőlőre, zöldségre cserélik az ókirályságbeli termelőkkel.
Sajnos, a tavalyi szárazság több vidéket sújtott országszerte véli a szakember , így nemcsak a krumplitermés volt alacsony, hanem azon terményekből sem volt fölösleg, amit a székelyföldi gazdákkal szoktak elcserélni más termelők.
A kutatóállomás vezetője szerint Hargita megyében a legmegfelelőbbek a természeti adottságok a vetőmagburgonya-termesztésre, de sajnos nem sokan élnek ezzel a lehetőséggel, mindössze 440 hektáron termesztenek vetőmagburgonyát.
Biztos piaca az ipari feldolgozásra krumpliszirom, -pehely és -liszt gyártására szánt burgonyának van fűzte hozzá Gálfi , azonban ezt is csak nagyüzemi termelésben lehet a kívánt minőségi színvonalon termelni.
Közölte, emiatt az ipari feldolgozásra termesztett krumpli mennyisége is elenyésző, a megtermelt burgonyamennyiségnek alig 1,2 százalékát teszi ki.
Gálfi Nándor véleménye szerint a székelyföldi krumpli jó minőségű, eladható, de a gazdák jobban kellene alkalmazkodjanak a piaci körülményekhez, a piac elvárásaihoz. Mint mondta, az országban nyersfogyasztásra elsősorban a korai, bőtermő, piros héjú burgonyát keresik, az íz pedig nem annyira fontos vásárlásnál, mint a termény ára.
Ipari feldolgozásra pedig célfajtákat kell termeszteni, olyanokat, amelyek alkalmasak krumpliszirom, -pehely és -liszt előállítására.
Növelni kellene az ipari feldolgozásra szánt krumpli mennyiségét, csökkentve a nyersfogyasztásra szánt burgonyáét fűzte hozzá, kiegészítve azzal, hogy a minőségi vetőmag előállítása is növelheti a gazdák bevételeit.
A szakember azzal magyarázza azt a tényt, hogy a gazdák nem tudtak túladni krumplijukon, hogy nem vették figyelembe az immár unióssá bővült piac realitásait, azt, hogy más vidékeken, így a jelentős krumplitermelő Lengyelországban nem volt olyan mértékű szárazság, mint Romániában, nagyobb termést értek el, így olcsóbban tudják adni a terményt. Ezért van az, hogy olcsóbb a székelyföldi üzletekben, piacokon a lengyel krumpli, mint a környéken megtermelt burgonya.
Példaként említette, hogy míg ősszel a székely gazdák 0,81 lejes áron adtak túl terményükön, most már 0,30,4 lejért kapni importból származó burgonyát. Itt megjegyezte, hogy nagyüzemi termelés esetében a vetőmagburgonya előállításának önköltségi ára 0,7 lej kilogrammonként, az étkezési burgonyáé pedig 0,450,5 lej.
Nem biztos azonban, hogy az olcsóbb termény jobb is jegyezte meg a mezőgazdasági szakember, hangsúlyozva, hogy az itt termelt burgonya jelentős része biotermék, ízletes és jó minőségű.
A székelyföldi burgonyatermesztők gondjainak megoldását a kutatóállomás vezetője abban látja, hogy a fajtastruktúrát a célfajtáknak kell alárendelni mind a vetőmagtermesztés, mind az ipari feldolgozásra szánt fajták, mind a nyersfogyasztásra szánt fajták esetében. Az értékesítési gondok megoldását pedig értékesítési szövetkezetek létrehozásában látja, emellett pedig fontosnak tartaná egy szeszgyárnak a környékre való telepítését, ugyanis ezáltal nem maradna készleten a krumpli, bioetanolt lehetne előállítani belőle.
Véleménye szerint az értékesítési szövetkezetek mosó, csomagoló, előkészítő központot kellene létrehozzanak, ahonnan a felhasználásnak megfelelő, esetleg többnyelvű címkével ellátva kerülne a krumpli az üzletláncok hálózatába.
Szükséges az érdekvédelem megerősítése, hogy tudja kiharcolni a belföldi termékek nagyobb piacrészesedését és értékesítését az üzletláncokban fűzte hozzá.
Gálfi Nándor hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb szerepet kap a burgonya az étkezésben, átértékelődik a szerepe. Egyre nagyobb mennyiséget dolgoznak fel, ugyanis megfelelő eljárással lisztté, pehellyé lehet alakítani, így tárolható. Mint mondta, nem véletlenül lett az idei esztendő a burgonya nemzetközi éve, ugyanis e növény a világ 7 legfontosabb növénye között található, nyomban a rizs és a gabonafélék után.
A szakember szerint még óriási a Hargita megyei termelők potenciálja, ugyanis az itteni hektáronkénti termésátlag alulmarad az európai nagytermelők által megvalósított átlag mögött, alig annak harmadát éri el: míg Európa-szerte 2004-ben 36 tonna volt a termésátlag hektáronként (Hollandiában 44 tonna), addig Romániában 12 tonnát jegyeztek átlagban hektáronként.
Sarány István
Két nap alatt tegnap és tegnapelőtt leaszfaltozták a csíksomlyói Szék útját. A végső, immár koptatóréteg leöntésével még nem ért véget az útszakasz felújítása, hiszen újabb lapátolások" vannak kilátásban.
A Szék útján is megismétlődni látszik a Márton Áron utca átalakítási története: az elkészült járdát ismét fel kell törni.
A biciklisávot egy hét múlva felássák a gázszolgáltató munkásai, mert ki kell cserélniük a régi gázcsöveket. Ez az ügyködés legkevesebb két hétig tart, majd ezt követően az építőcég lerakja a kétkerekű járgányok részére fenntartott szakasz végső burkolatát nyilatkozta lapunknak Antal Ildikó, a csíkszeredai városgazdálkodási osztály vezetője, aki a megyeszékhelyen zajló útjavítási munkálatokért is felel.
A markológépek az elkövetkezendő két évben is fel-felbukkannak Somlyón, ugyanis az áramszolgáltatónak is mely csak most készíti a terveket föld alá kell rejtenie saját kábeleit. A közeljövőben néhány helyen parkolókat is kialakítanak tette hozzá az illetékes , a legvégén pedig jelzést festenek az úttestre.
Konrád Iván
Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére, 1988 óta minden évben május 31-én tartják világszerte a Dohányzásellenes Világnapot. Ezúttal a világszervezet a fiatalokra, főként a kiskorúakra fekteti a hangsúlyt, ezért is választották a Füstmentes fiatalság mottót az idei világnapra.
Nem véletlenül kongatja a vészharangokat az Egészségügyi Világszervezet, mert a hivatalos adatok szerint világszerte a 1518 év közötti fiatalok 30 százaléka füstöl, és számuk 1995 óta csak növekedik.
Románia sem kivétel. Egy országos felmérés során a 16 éves tanulók kétharmada ismerte el, hogy rendszeresen dohányzik, vagy kipróbálta már a cigarettát, 32 százaléka azt is beismerte, hogy 14 éves kora előtt már elszívta az első szálat. A statisztikákban riasztó adat az is, hogy egyre több gyermek, még mielőtt betöltené a 10. életévét, kipróbálja a füstölgő bűzrudat.
Ha szűkítjük a kört, és a Hargita megyei adatokat vesszük számba, ezek nem sokban térnek el az országos statisztikai adatoktól. A Hargita Megyei Pszichopedagógiai Központ és a Hargita Megyei Drogmegelőzési és Tanácsadó Központ által a 20062007-es tanévben, a megye általános- és középiskoláiban végzett felmérés szerint a diákoknak csak egynegyede állította azt, hogy sosem gyújtott rá. 23 százaléka már kipróbálta a füstölgést, 32 százaléka pedig dohányosnak vallotta magát, közülük 14 százalék naponta rágyújt. Az okok, amellyel a fiatalok megindokolják tettüket, igen sokrétűek. Van, aki így kívánja felhívni magára a figyelmet, más ettől érzi felnőttnek magát, vagy így próbál társainak, barátainak megfelelni, de olyan is van, akit a kíváncsiság visz rá a cigarettázásra, más pedig fogyókúra gyanánt cigizik. Olyan gyerek is akadt, aki így lázad szülei ellen, vagy stresszoldónak használja a cigarettát. A tanulmány készítői azt is megállapították, hogy igen nagy befolyással bírnak a fiatalokra a nagyobb testvérek, barátok, akik, ha cigiznek, nagy valószínűséggel a kisebbet is maguk után húzzák". Akárcsak a dohányos szülők, akik példáját az esetek többségében gyermekeik is követni fogják.
A szakemberek szerint a másik nagy veszélyforrás a dohányáruk reklámozása, valamint az, hogy ezekhez a termékekhez könnyen hozzá lehet jutni. Nem mintha nem volna törvény arra, hogy 18 éven aluli fiatal nem vásárolhat cigarettát a sarki boltban, de legtöbbször a törvény csak papíron létezik, a gyakorlatban másképp fest a helyzet.
Nem csoda hát, ha a szakemberek aggódnak. Ideje volna, hogy ne csak ők aggódjanak.
Forró-Erős Gyöngyi
KÉK HÍR
Gyermekgyilkosságra derült fény. Két évvel ezelőtt elkövetett gyermekgyilkosságra derült fény a napokban, adta hírül a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség sajtóirodája. Pontosan egy héttel ezelőtt egy gyergyóhodosi 49 éves hölgy lányával és annak barátjával látogatóba indult a hölgy 30 éves fia, B. Zsolt családjához, hogy meglátogassák az unokákat. A kérdésre, hogy hol van a nagyobbik, ötéves kislány (B. Zsolt nevelt lánya), B. Zsolt felesége sírva mesélte el, hogy 2006. december 17-én férje meggyilkolta, majd miután egy hétig a házban tartotta a holttestet, elégette, a maradványokat pedig elrejtette.
Az esetet jelentették, azonban a helyszínre érkező rendőrség már nem találta otthon B. Zsoltot és, családját, csak négy nappal később május 27-én sikerült kézre keríteni Gyergyóvárhegy és Remete határában egy pásztorkunyhóban. A rendőrség kérte az ügyészséget, hogy a házaspárt gyilkosság gyanújával helyezzék előzetes letartóztatásba. A kislány holttestének maradványait nagy erőkkel keresik.
Anya, van egy jó hírem és egy rossz ezzel robbant be az ajtón az elmúlt szerdán elsős lányom, és máris kibuggyant belőle mindkét hír: Hegyi pap bácsi utoljára tartott nekünk vallásórát, ez a rossz hír, a jó pedig az, hogy ajándékot kaptunk tőle!
Igen, Hegyi István református tiszteletes nyugdíjba vonulása előtt ajándékkal búcsúzott el tanítványaitól. Nem várt arra, hogy mint a nyugdíjba vonulókat általában őt is megajándékozzák, hanem ő szerzett meglepetést a gyerekeknek. És engem azóta is furdal a lelkiismeret, pironkodom, mert tudom, illett volna a gyermekemet felkészíteni otthon arra, hogy tisztességgel búcsúzzon el papjától, és bár egy csokor virág is helyénvaló lett volna. De millió, legtöbbször csupán saját magunk számára fontos dolgunk miatt átsiklunk az efféle figyelmességeken, és akkor nem marad más, mint röstellkedni. Nem is annyira az ajándék miatt, hanem főleg azért, mert ez alatt az egy év alatt, míg gyermekemet oktatta, sosem vettem a fáradságot, hogy megkeressem, és elmondjam, mennyire hálás vagyok munkájáért. Azért, hogy a szerdai napok külön színfoltját jelentették gyermekem számára a vallásórák. Azért, mert minden vallásóra élmény volt számára, és mert folyamatosan számoltuk a napokat, hogy hány kell még elteljen belőlük addig, míg ismét jön Hegyi pap bácsi. Azért, mert a vallásoktatás mellett nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek magyarságtudatának formálására is. Mert március 15-re kötelezővé tette a tanítványai számára a Himnusz szövegének elsajátítását. Mert például a húsvétra való készülődés mellett elfért a Szózat úgy, hogy a gyermek nem kötelezően megtanulandó szövegnek nézte a verset, hanem tudta, hogy az miről, miért és kinek szól. A pap bácsi sikeresen ötvözte Isten országának hirdetését a gyermekek magyarságtudatának ébresztgetésével.
Hegyi István nemcsak a gyermekemet ajándékozta meg nyugdíjba vonulása előtt, hanem engem is. Ajándék volt számomra az elmúlt évi munkája. Ajándék volt gyermekem minden vallásórát követő élménybeszámolója, ajándék volt számomra mindaz az információhalmaz, az a tudás, amivel Hegyi István óráiról jött haza.
Ezért az ajándékért tartozom én köszönettel Hegyi István református lelkésznek. Adja Isten, hogy sokáig élvezze a nyugdíjas életet.
Forró-Erős Gyöngyi
Szárhegy, Ditró és Remete közös szennyvíztisztító állomásánál hirdettek nyílt napot tegnap. A szomszédos községek lakosságát autóbuszok szállították Remete végébe, hogy megtekintsék, hol, hogyan fog tisztulni és a Marosba jutni a szennyvíz.
Ravasz Sándor, az építőcég képviselője közölte, a két hónap múlva kulcsrakész létesítményhez külön csövön érkezik a falvak, illetve a remetei tejporgyár szennyvize, hisz különböző tisztítási folyamatok szükségeltetnek. A mechanikai tisztítást követően levegőztető medencékbe kerül a lé, 70 Celsius-fokos levegő segíti a szerves anyag lebomlását. Kotróhíd sepri a vízfeneket, a tisztított víz pedig homogenizálási folyamaton megy át, klór hozzáadásával távozik a rendszerből. Az üledék iszapprésbe kerül, majd szárítás után trágyaként a termőföldeken hasznosítható.
A 25 ezer lakosra tervezett szennyvíztisztító létesítése három éve indult, a Környezetvédelmi Alaptól megpályázott összeg révén, melyhez érkezett kormánytámogatás, bepótoltak az önkormányzatok és a tejporgyár, így sikerült kivitelezni a 9 millió lejes beruházást.
Szárhegy, Ditró és Remete képviselői arról számoltak be a helyszínen, hogy a községekben a szennyvízhálózat kiépítése is jó úton halad, bár nem áll rendelkezésükre a hálózatépítés teljes összege, de támogatásban reménykednek. Közös céget kívánnak létrehozni, mely a szennyvízkezelést végzi.
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter jégtörő kosként jellemezte a három község összefogásából létrejött beruházást, leszögezve: ez Szentmiklósnak is példa lehet".
Balázs Katalin
A környezetvédelmi minisztérium kezdeményezésére nagyszabásúra tervezett ellenőrzést hajtott végre tegnap több hatóság együttműködve Szentegyházán. A Területi Erdészeti Felügyelőség, a Környezetőrség, bevonva a rendőrséget, a gazdasági rendőrséget, valamint a csendőrséget is, a Szentegyházát átszelő 13A országúton elsősorban a faanyag-szállítmányokat ellenőrizték. Az akció során mintegy 40 teherautót állítottak meg, és a gépkocsivezetőktől elsősorban az árut igazoló okmányokat kérték és vizsgálták meg. Néhány esetben hiányosan voltak kitöltve az áruokmányok. Ezenkívül több Szentegyházán működő fűrésztelepet is felkerestek a hatóságok emberei. Három fűrésztelepen vagy a cégvezető volt távol, vagy pedig az ott dolgozók nem tudták bemutatni a kért okmányokat. Ezen telepek vezetőit mára rendelték be a Környezetőrséghez, hogy mutassák be a kért dokumentumokat.
A Csabafiak, a gyergyószentmiklósi katonai hagyományőrző egyesület Budapestre viszi Gyergyó hírét. Tegnap este indult a csapat a hétvégi, lovas kultúrát népszerűsítő Nemzeti Vágtára.
A Hősök terén sorra kerülő versenyen gyergyói ló és lovas is rajthoz áll, a gyergyói sátornál pedig vidékünk turisztikai lehetőségeit, vendéglátóit népszerűsítik a Csabafiak. Köllő Miklós, az egyesület elnöke elmondta, tartalmas tavaszt zár a csapat, Brassó, Sepsiszentgyörgy és Gyulafehérvár után most Budapesten mutatkoznak be.
A részvétel a fontos. Valószínű, hogy az angol telivérekkel szemben nem fogunk nyerni, bár adná az Isten, hogy az elsők között végezzünk.
Tankó Eszter a Csabafiak által kiválasztott lovas, aki a balravágtán kilencvenhat város versenyzőinek egyikeként versenybe száll természetesen huszárruhában Dajka, egy ötéves kanca hátán. Vele megy Budapestre Czirják Csaba lóápolóként, Sándor László, aki a gyergyói sátorban fogadja az érdeklődőket, Benedek Sándor segítőként, valamint Romfeld Zsolt, aki a ló szállítását vállalta.
Balázs Katalin
Ma és holnap a csíkszeredai sportcsarnokban kerül sor a gyermek és kisifjúsági taekwondo WTF országos bajnoki döntőjére.
A döntőre 30-35 csapatot és több mint 400 sportolót várnak, a versenyre a belépés ingyenes tájékoztatott a Csíkszeredai Phoenix SK vezetője, Simó Mihály.
A bajnokság műsora (zárójelben a kezdési időpont): Ma: selejtezők (9); hivatalos megnyitó: fellép a Pharao tánccsoport, Silló Barna testépítő (13); elődöntők és döntők (15). Holnap: selejtezők (9); elődöntők és döntők (14); ünnepélyes díjkiosztás (19).
A krumpli, általánosságban a gazdák helyzete volt Borboly Csaba és Szász Jenő kampányának tegnapi témája.
Gond van a pityóka értékesítésével. Ezt a problémát 18 év alatt senki sem tudta kezelni. Sem az RMDSZ, sem független, sem más jelentette ki tegnap Borboly Csaba a csíkszeredai Szabadság téren, miközben segítői több zsák megrothadt, kicsírázott burgonyát szórtak a földre. Az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje rámutatott, a jelenlegi helyzetet orvosolni kell, megoldást kell rá találni, ebben a megyei tanácsnak is szerepet kell vállalni. Borboly kitért arra is, hogy az RMGE 18 év alatt semmit sem tett a csíki pityókatermesztők érdekében.
Csíkszeredában nem érte váratlanul az RMDSZ-t Szász Jenő délután két órára, a területi szervezethez bejelentett érkezése, ahová az MPP elnöke sajtótájékoztatóra hívta a média képviselőit. Az RMDSZ Területi Szervezetének székházánál Hajdú Gábor, az RMDSZ csíkszeredai városi szervezetének elnöke fogadta az MPP megyei tanácselnökjelöltjét, és közölte Szász Jenővel, hogy a sajtótájékoztató végén szívesen látja a székház udvarán egy pohár pálinkára és egy tányér gulyásra.
Szász Jenő Sebestyén Csabával, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökével érkezett Csíkszeredába, és magukkal hoztak egy zsák tavalyi krumplit is.
Sebestyén Csaba szerint a tavaly az RMDSZ nem ígéretekkel kellett volna kampányoljon az európai parlamenti választásokon, hanem a szakmai szervezeteket kellett volna helyzetbe hoznia. Tavalyi ígérete szerint az RMDSZ azért ment Brüsszelbe, hogy eladja a csíki pityókát, most május van, és az emberek pincéi még mindig tele vannak kirügyezett pityókával mondta Sebestyén Csaba.
Szász Jenő a tegnapelőtt kiosztott, az aláíró által cáfolt nyilatkozat kapcsán újságírói kérdésre válaszolva elmondta: György Béla Zsoltot megfenyegették és megzsarolták, aki ezért mondta, hogy ő nem írta alá az RMDSZ-es elöljárót terhelő vallomást. Szász Jenő elmondta, a dokumentumot szakértők bevonásával vizsgálják. A sajtótájékoztató végén Szász Jenő és kísérete autóba ült és elhajtott, nem fogyasztottak a gulyásból.
Gyergyószentmiklóson sem jött meg az étvágya Szász Jenőnek és csapatának, pedig a parkban terített asztallal várta érkezésüket az RMDSZ-jelöltek népes csoportja.
Bár a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke és Szász Jenő csupán a sajtót kívánta tájékoztatni akciójuk apropójáról, nem volt ez zökkenőmentes, az RMDSZ-es tanácsosjelöltek nagy hangon ostromolták kérdéseikkel. A hangzavarban tartott tájékoztató végén dr. Weil Gyula, Gyergyószentmiklós RMDSZ-es polgármesterjelöltje pityókástokány-kóstra hívta az MPP elnökét. Visszautasításban lett része, Szász Jenő kijelentette: ki mit főzött, egye meg. (HN-összefoglaló)
Újabb fordulatot vett a kápolnási telekvita. Amint arról már több ízben is beszámoltunk, a kápolnási polgármesteri hivatal eladott egy homoródfürdői területet, illetve a hozzá tartozó épületet egy bizonyos Aqua Nova Kft.-nek. Benedek István a tisztségben lévő polgármester, ugyanakkor az RMDSZ polgármesterjelöltje. Ellenfele, a jelenleg tanácsos Benedek László, az MPP polgármesterjelöltje kifogásolja a tranzakció törvényességét, arra hivatkozva, hogy nem volt rá tanácsi határozat.
Miután Benedek István polgármester bemutatott egy az Aqua Nova Kft.-nek címzett, a jegyző által is aláírt átiratot bizonyítandó, hogy a tanácsosok elvben egyetértettek a telek eladásával, és amely dokumentum tartalmát a HN közzétette , a polgármesteri tisztségre szintén pályázó Benedek László eljuttatta szerkesztőségünkbe a kérdéses tanácsülés jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, a debreceni önkormányzat kérésére a kérdéses homoródfürdői terület, illetve a hozzá tartozó épület eladásáról szóló szerződés megkötésével elvileg egyetértett a kápolnási testület. A jegyzőkönyv ennél a napirendnél rögzíti, miszerint feltételként szabták azt is, hogy a tanácsosok legyenek jelen a szerződés aláírásánál. Az ügyben bűnvádi feljelentést tettek, amiért a polgármester tanácsi határozat, a törvényes procedúra betartása nélkül adta el a területet. Az igazságszolgáltatás döntéséig szerkesztőségünk az ügyet lezártnak tekinti. De most már tényleg.
Az MPP-s megyei önkormányzati képviselőjelölt az alábbi nyilatkozatot juttatta el tegnap szerkesztőségünkbe: Sajnálattal vettem tudomásul, hogy nevem megjelent bizonyos irományokon, amelyeket választási célokra akarnak felhasználni. Semmiféle irományt nem írtam és nem írtam alá, semmi közöm azok tartalmához. Egészségi állapotomra (nemrég jöttem ki a kórházból) és hivatali elfoglaltságaimra való tekintettel sem a választások előtt, sem utána semmiről nem nyilatkozom, nevem megjelenéséhez beleegyezésemet nem adom" zárja közleményét György Béla Zsolt.
Csíkszeredában a Suta-dombon, Székelyudvarhelyen a Szarkakőn, Gyergyószentmiklóson pedig a Szent Anna-kápolna mellett gyúlt ki a tűz. Egyes településeken fúvószenekar játszott a tűz mellett, máshol a helyi néptáncegyüttesek tagjai perdültek táncra. Csíkszentsimonban például 1000 ember vette körül az összefogás lángját, tánccal, énekkel színesítették az együtt töltött perceket.
A tűz mellett mindenki érezhette, hogy összetartozunk, az pedig, hogy a megye 79 településén gyúltak ki egyidőben a tábortüzek, azt mutatja, hogy Hargita megyében egy erős székely közösség él, és ápolja hagyományait fogalmazott Borboly Csaba, az esemény kezdeményezője.
Hargita megye 91 választókörzetében mintegy 200 csendőr fog vigyázni a rendre és biztosítani a választások lebonyolítását adta hírül a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség szóvivője. Ugyanakkor a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, maroshévízi, borszéki, székelykeresztúri, szentegyházi választási irodáknál is csendőrök posztolnak június elsején. A 200 ügyeletes csendőr közül ötvenet a marosvásárhelyi I. Ferdinánd király nevű alakulattól rendeltek megyénkbe.
Igazolványcsere holnap és vasárnap
Tekintettel a június 1-jei helyhatósági választásokra, Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának lakosságnyilvántartó közszolgálata tájékoztatja a lakosságot, hogy május 31-én, szombaton 9.0013.00 óra között és vasárnap, június 1-jén 8.0019.00 óra között áll a lakosság rendelkezésére. Ezen időszakban, aki igényli, lejárt személyazonossági igazolványát kicserélheti, hogy érvényes igazolvánnyal rendelkezzen a szavazás idejére. Hasonló munkaprogrammal dolgozik valamennyi lakosságnyilvántartó közszolgálat.
Kontesveller József gyergyószentmiklósi független tanácsosjelöltként tartott sajtótájékoztatót tegnap, nehezményezve, hogy a törvény sokkal kisebb teret ad a független jelöltek kampányolására, mint a pártoknak. Fontosnak tartotta tudatni a lakossággal nézőpontját, miszerint a közigazgatás ma már szakma, nem a politikáról kell szóljon. Csapat kell, de a csapattagok ma vannak, holnap nincsenek. Itt nem csapatra, emberre kell szavazni. A városban az igazi csapat az a 17 ember kell legyen, aki bejut a tanácsba, nemzetiségtől, politikai hovatartozástól függetlenül" közölte Kontesveller.
Balázs Katalin
A labdarúgó Európa-bajnokság a harmadik legnagyobb szabású sporteseménynek számít a világon, csupán a futball-világbajnokság és a nyári olimpiai játékok előzik meg népszerűségben. Mi több, a 2004-es portugáliai labdarúgó-Eb adatai azt jelzik, hogy az olyan vezető európai országokban, mint Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország és Hollandia többen követték nyomon a mérkőzéseket, mint az athéni olimpia eseményeit.
Az Eb-ről kétszáz ország 234 tévécsatornája közvetített, összesen 28 378 órában, vagyis világszerte hozzávetőleg 7,9 milliárd néző izgulta végig a találkozókat. A nézőszám 165 százalékkal növekedett a 2000-es Eb-hez képest, az idei rendezvény házigazdái, az osztrákok és svájciak pedig már több mint nyolcmilliárd tévénézővel számolnak.
Ausztriában egyébként szintén elnyomták" az athéni olimpiát a labdarúgó-Eb eseményei. Az ötkarikás rendezvények közül a megnyitóünnepséget nézték a legtöbben 757 ezren , ám csak feleannyian, mint a görögportugál Eb-döntő második félidejét: akkor ugyanis 1,8 millió osztrák izgult a tévékészülékek előtt. Az ORF történetében egyébként a futballközvetítések nézőcsúcsát a 2006-os olaszfrancia vb-döntő tartja, amelyet 2,05 millióan figyeltek.
Mindeközben kiderült: mindössze 13 percig tart majd a jövő szombaton kezdődő Európa-bajnokság megnyitója Bázelben. Az előadáson 800 tornász vesz részt a két rendező országból, hivatalos beszédekre nem kerül sor. A közvetlen megnyitót ugyanakkor háromórás program előzi meg, amelynek tartalmát meglepetésnek szánják a szervezők. A műsor művészeti igazgatója Martin Arnaud, aki az 1998-as franciaországi világbajnokság nyitóünnepségét is koreografálta.
Már most nagy a kereslet a szurkolói kellékek és emléktárgyak iránt Ausztriában: a hazai gyártók 30-40 százalékos forgalomnövekedésre számítanak az Európa-bajnokság hatásának köszönhetően. Az egyik legjelentősebb osztrák ajándéktárgy-előállító cég, a Mitraco nagyon jónak minősítette az üzleti kilátásokat. A vállalat mintegy 3-3,5 millió eurós bevétel-növekedést jósol. A legnagyobb keletjük a gépkocsiablakra akasztható zászlóknak, a sálaknak, a trikóknak, az arcfestékeknek és a bohókás kalapoknak van, de sokan keresik például az irokéz indiánok hajviseletét utánzó színes parókákat is.
Ugyancsak szépen fogy a táskákból, a golyóstollakból és futball-labdákból. Egy bécsi üzletház-tulajdonos úgy véli, hogy az igazi nagy roham még hátravan. A cégvezető a maga részéről 40 százalékos forgalomemelkedésre számít.
Negyvennégy Hargita megyei dzsúdóka vehet részt a június 13. és 15. között Iasi-ban sorra kerülő országos bajnoki döntőn az U 11 és U 13-as korosztályban. A moldvai városban az elmúlt hét végén rendezett zónadöntőn Csíkszeredából a Sportklub és az Iskolás Sportklub dzsúdókái voltak jelen a versenyen, ugyanakkor az Iskolás Sportklub három, Csíkszenttamáson, Szentegyházán és Gyergyóditróban működő kihelyezett alosztályaitól is voltak cselgáncsozók a megmérettetésen.
Az országos bajnokság döntő tornájára részvételt nyert sportolók (zárójelben a súlycsoport és a zónadöntőn elért helyezés): Csíkszeredai Sportklub: U 11: Dávid László (27 kg, 5.), Orbán Sándor (30 kg, 5.), Fülöp Árpád (30 kg, 3.), Ráduly Róbert (34 kg, 3.), Balázs József (42 kg, 1.), Kocsis F. Hunor (46 kg, 1.), Csillag Roland (46 kg, 3. hely), László Tamás (46 kg, 5.), Márton Attila (50 kg, 2.); U13: Csedő Kinga (32 kg, 3.), György Renáta (36 kg, 2.), Pál Beáta (+52 kg, 2.), Kuti László (38 kg, 3.), Szép Attila (55 kg, 1.), Stojca Márk (+55 kg, 1.). Csíkszeredai ISK: U 11: Orbán Lehel (27 kg, 3.), Barazsuly Ladó Ákos (30 kg, 3.), Lőrincz Szabolcs (34 kg, 5.), Sárosi Csaba (38 kg, 1.), Tiron Ábel (46 kg, 3.) Antal András (50 kg, 1.), Török Szidónia (29 kg, 3.); U 13: Dombi Szilárd (34 kg, 2.), Balla Zsombor (38 kg, 3.), Varga Tamás (42 kg, 3.), Grünesz Bogdan (42 kg, 5.), Horváth Balázs (46 kg, 1.), Bíró Ádám (55 kg, 3.), Iuga Andrei (+55 kg, 5.), Imre Norbert (+55 kg, 5.). Gyergyóditrói ISK: U 11: Bajkó Zoltán (24 kg, 2.), Mészáros Emőke (40 kg), Kovács Balázs (42 kg, 2.); U 13: Hönich Adolf (50 kg, 2.). Szentegyházi ISK: U 11: Finta Attila (38 kg, 5.); U 13: Szeles Attila (38 kg, 3.), Boda Ede (38 kg, 5.), Simó Renáta (32 kg, 2.), Farkas Antónia (36 kg, 1.), Finta Viktória (52 kg, 3.), Elekes Magdolna (+52 kg, 2.). Csíkszenttamási ISK: U 11: Antal Alexandra (44 kg, 2.); U 13: Bara Amália (26 kg, 3.), Szebeni Lóránt (27 kg, 2.).
Edzők: Dánél Sándor (Sportklub), Pantea Cornel és Pál László (Csíkszeredai ISK), Dánél Szabolcs (Csíkszenttamás), Dániel Albert (Szentegyháza), Mészáros Sándor (Ditró).
EZ VAN MA
Péntek
Az év 151. napja, a hátralévő napok száma 215. Napnyugta ma 20.51-kor, napkelte holnap 5.34-kor.
Isten éltesse
Janka és Zsanett nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
Névmagyarázat
A Janka név a János rövidített, becézett formájának női alakváltozata, a Zsanett pedig a Johanna francia alakváltozata.
Május 30-án történt
* 1913. Londonban aláírták az első balkáni háborúnak véget vető békeszerződést.
Május 30-án született
* 1909. Benny Goodman amerikai klarinétos, a szving királya"
Május 30-án halt meg
* 1594. Balassi Bálint költő
Külföldi vendégeink időszakos látogatásai alkalmával öntömjénező módon jóváhagytuk zöldségeink eredeti zamatára vonatkozó dicsérő szólamaikat. Igen, a mi paradicsomunk állja a helyét, uborkánk illata fenséges, a hagymánk pedig hagymaízű.
Legalábbis volt valamikor... Pár év alatt sok minden megváltozott, értelmezési horizontunkba befészkelte magát a vízízű kifejezés. Rádöbbenhettünk, hogy nemcsak a víznek lehet víz íze, hanem minden egyébnek, ami a zöldség és gyümölcs címszó alá tartozik. És ez még nem minden. Zöldség- és gyümölcspiacaink akár az óriások vásártere: az eper térfogata megegyezik nagyanyánk kertjében termő jonatánalmáéval, a pulton díszelgő alma pedig a görögdinnyéhez hasonlít. Ez esetben a legjobb, ha félrefordítjuk fejünket és továbbállunk, így legalább pénzt spórolunk.
Határon túli vendégeinknek igazuk volt, amikor azt jósolták, hogy a székely ízek eredetisége tarthatatlan", ergo meg fog az változni, csak bízzunk az EU-ban.
Sőt, a legaggasztóbb, hogy a pünkösdi búcsúra érkező jobboldali ismerősök már azzal riogatnak, hogy ha minden a tervek szerint működik, akkor a paradicsom enyhén céklaízű lesz, az uborka zamata pedig egyenesen a saláta felé tendál...
Konrád Iván
A székelyudvarhelyi közönség Kovács György-bérletesei ma 19 órától Carlo Goldoni A legyező című komédiáját láthatják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Góbé virtus című vidám előadását ma 19 órától a csíkszeredai Városi Művelődési Házban láthatjuk.
A csíkszeredai Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola az üresen maradt helyekre felvételit hirdet a zene és képzőművészeti IVIII., XXI. osztályokba a 2008/2009-es tanévre. A felvételi folyamatos, május 31-től minden nap 8 és 18 óra között, az iskola székhelyén (Testvériség sugárút 20. szám alatt). Telefon: 310080.
A Dohányzásellenes Világnap alkalmából holnap a Hargita Megyei Közegészségügyi Hatóság Egészségnevelési Irodája, valamint a Hargita Megyei Drogmegelőző és Tanácsadó Központ szervezésében Egészség-sátrat állítanak fel Csíkszereda központi parkjában, a játszótér mellett, ahol az érdeklődőknek ingyenesen megmérik a kilélegzett levegő szén-monoxid- tartalmát, valamint a tüdejük reális élettartamát. Az akció délelőtt 11 órakor kezdődik és 14 óráig tart, de ha sok lesz az érdeklődő, a programot meghosszabbítják.
Dr. Gecse Géza történész Bizánctól Bizáncig Az orosz birodalmi gondolat című könyvét a gyergyói és csíki közönség után ma délután 5 órától a székelyudvarhelyi közönség is megismerheti a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében. Kelemen Endre mutatja be a könyvet, amelyben a szerző a birodalmi Oroszország megalakításától a szovjet világhatalom felbomlása utáni időszakig, Putyin államának létrehozásáig vázolja az orosz birodalmi gondolat fejlődését.
Fejezetek a csíki egészségügy történetéből című könyvet ismerheti meg az érdeklődő olvasóközönség holnap 12 órától a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház 6. emeletén lévő dr. Kelemen József Orvosi Szakkönyvtár olvasótermében. A kuriózumnak számító, hiánypótló könyv szerzői: dr. Bachner István, Balog László és Málnási Levente.
A székesfehérvári Bocs Alapítvány a csíkszeredai Csíki Alapítvánnyal és a dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal együttműködésben erdélyi és magyarországi fiatal értelmiségi nők számára cserekapcsolaton alapuló képzéseket szervez a szegény országokbeli lányok és fiatal nők jogainak, egészségének és tanulási lehetőségeinek segítése érdekében. A képzések célja az erdélyi és magyar társadalmi tudatosság növelése a fenntartható fejlődés, nemzetközi fejlesztés és a globális képzés terén. Az érdeklődők ma délután 4 órától a csíkszeredai SapientiaEMTE épületének 15-ös termében hallhatnak további részleteket. A részvételi szándékot jelezni lehet a csiki.emese@csikifoundation.org címen, illetve a 220017-es vagy 0727217647-es telefonszámokon.
Gyermeknap alkalmából székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és a Kuckó Egyesület közösen mongol jurtát állít fel. A rendezvény a Városi Könyvtár előtti parkolóban zajlik, és mától három napon át lesz megtekinthető. A résztvevők a jurta megtekintése mellett magyar mondákkal és legendákkal is megismerkedhetnek.
Copyright © Hargita Népe - 2001