2008. május 16. péntek, XX. évfolyam 110. szám |
Van megoldás a kászoni kőbánya beindításának megakadályozására, legalábbis ez a végkövetkeztetése a tegnapi, kászonaltízi falusi közgyűlésnek. Egy hivatalosan megszervezett népszavazás ugyanis felülbírálhatja a kászonimpéri közbirtokossági vezetők döntését.
A Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal által kezdeményezett összejövetelen a különböző szakhatóságok képviselői is megjelentek, véleményezvén a kialakult helyzetet.
Vízügyi szempontból egyetlen hibát észleltünk: az előzetesen engedélyezett fahíd helyett betonhidat kezdett építtetni a magyarországi vállalkozó, ezért leállíttattuk a munkálatokat mondta az illetékes hivatal szakembere.
Az Országos Altalajkincs Ügynökség területi képviselője arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy nem egy új bánya nyitása, hanem egy valamikori bánya újraindítása körül folyik a veszekedés. Továbbá az is elhangzott egy ugyancsak meghívott szakmabeli részéről , hogy a kitermelés nem károsítaná a falut és a Kászon patak vizét, csak a kőmennyiség elszállítása jelentene esetleg problémát.
A kászoniak végighallgatták ugyan a Csíkszeredából érkezett kiscsapat hivatalos álláspontját, ám azt követően tisztán és érthetően megfogalmazták: nagyipari bányakitermelésre nem tartanak igényt.
A bányaindítást ellenzők egyik helybéli vezérének" tekintett családorvos, Sztojka Tamás úgy látja, hogy az eset el van vízügyesítve és környezetvédelmesítve", a lakosság véleménye pedig teljesen másodrangúvá minősült.
A kászoniak véleményére kíváncsi önkéntes bányaellenzők a kolozsvári Zöld Erdély Egyesülettel egy állásfoglaló ívvel kerestek meg minden lakost. Hat nap alatt több mint ezer személy írta alá a bányanyitás ellen tiltakozó íveket. Az aláírásgyűjtés befejezését követően az egyesület több intézményhez is eljuttatja az állásfoglalást.
A község polgármestere ennek kapcsán egy ötlettel rukkolt elő: az ívekre hivatkozva egy olyan népszavazást fognak kiírni, amely megakadályozhatja a kőbánya beindítását.
A Kászonimpéri Közbirtokosság területén fekvő Szarvaskő nevű kőbánya indítása körüli vita akkor robbant ki, amikor kiszivárgott, hogy az impéri közbirtokosság vezetői olyan szerződést írtak alá egy vállalkozóval, amelynek részleteiről nem tájékoztatták a tagokat.
Konrád Iván
Hivatalosan is közölte a szakminisztérium dr. Bachner Istvánnal, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház igazgatójával, hogy május 15-től megszűnik menedzseri tisztsége. A döntés ellen Bachner fellebbezni kíván.
A rendeletben, amelyet Bachner tegnap kapott kézhez, az egészségügyi miniszter azzal indokolja a menedzseri szerződés felbontását, hogy a csíkszeredai kórház igazgatója az elmúlt évi tevékenysége során nem teljesítette a megszabott teljesítménymutatókat.
Ezzel a megállapítással nem értek egyet, ügyvédhez fordulok, és fellebbezni fogok a döntés ellen nyilatkozta a Hargita Népének dr. Bachner István. Azt állítja, hogy tevékenysége kiértékelése során megállapítást nyert, hogy a gazdasági-szakmai teljesítménymutatói jók voltak, jobbak, mint az elvárt minimum, a személyes vezetői képességeit értékelő mutatók esetében kapott kevesebb pontszámot, mint mások.
Úgy néz ki, hogy nem szakmai, hanem személyi kifogások alapján született ez a döntés fogalmazott. Tájékoztatása szerint a szaktárca ideiglenesen Balázs Katalint, a kórház gazdasági igazgatóját bízta meg az intézmény menedzselésével.
Értetlenül áll a döntés előtt dr. Jeszenszky Géza, a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház menedzsere is. Tegnap délben állítása szerint ő még nem kapta meg a hivatalos átiratot a menedzseri tisztségből való visszahívásáról, de nem érti, hogy miért került fel a neve a szaktárca honlapján megjelent jegyzékre, annál is inkább, hogy ma kerül sor a már több éve épülő új kórház átadására a városban.
Forró-Erős Gyöngyi
Többnyire csíkszeredai nyugdíjasok, de néhány fiatal is betért tegnap délelőtt a csíkszeredai kórház bőrgyógyászati osztályára, hogy a május 15-re meghirdetett ingyenes szűrővizsgálatban részesüljön. Dr. Borsa István osztályvezető főorvos a Hargita Népét arról tájékoztatta, hogy a megvizsgált személyek között ezúttal is akadt olyan, akit műtétre kellett előjegyezni.
A székelyudvarhelyi sportcsarnokban tegnap nyitotta meg kapuit a tavaszi kiállítás és vásár. A rendezvény a dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjainak ünnepi műsorával kezdődött, majd a köszöntőbeszédek hangzottak el.
Az idén több mint hatvan kiállító képviselteti magát a vásáron, nagy részük a határon túlról érkezett. A szervezők a felhozatal változatosságáról is gondoskodtak: elektronikai termékek, építőipari cikkek, bútorok, ruhaneműk, kozmetikumok, edények és egyéb használati tárgyak egyaránt megtalálhatók a kiállításon. A sportcsarnok környéke is benépesedett, kertészeti kisgépek és szerszámok forgalmazói, valamint egyes autómárkák képviselői egyaránt jelen vannak a rendezvényen. A vásár ma és holnap 10 és 20 óra között látogatható, a tavaszi expó vasárnap 18 órakor zárul. A vásári jellegen túl, a rendezvény célja lehetőséget teremteni a hazai és a meghívott kiállítóknak az ismerkedésre, kapcsolatok kialakítására.
Helyi vállalkozók lapunknak elmondták, hogy számukra a vásáron való részvétel elsősorban a termékeik megismertetése szempontjából a legfontosabb, de üzletkötés, partnerekkel való kapcsolatfelvétel, más vállalkozások megismerése is szempont. Kozma Ferenc udvarhelyi vállakozó idén először vesz részt a vásáron, és számára ez egy nagy lehetőség arra, hogy az általa gyártott termékeket népszerűsítse. Szabó István már veteránnak" számít, idén ötödik éve használja ki a vásár nyújtotta lehetőségeket. Eddigi tapasztalatai szerint bár mint mondta, ezt számokban nem tudja pontosan a vásáron való részvétel megnövelte a cég forgalmát, az emberek megismerték a céget, és számára ez a legpozitívabb tapasztalat.
A expó keretében ma 10 órától gazdasági konferenciát tartanak a városházán, többek között Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke tart előadást.
Lázár Emese,
Szász Emese
Akadémikusok hosszabbított műszakban iparkodnak az összefog" szócikk jelentéshalmazának átdolgozásán. Az az értelme, miszerint a zöld tanga összefogja a székely harisnyát a mosógépben a vasaláskönnyítő programon, semmi kétségem, még élni fog egy darabig. Arra a jelentésére viszont nem kötnék életbiztosítást, hogyaszongya: összefogni a magyarokat bizonyos cél érdekében... E szófordulat hamarosan kikopik a köznyelvből, és ha 2030 esztendő múlva unokáinkkal való verbális kommunikációnkban ilyen szavakat használunk, nagyon hülyén fognak ránk nézni, az biztos. Mert ők az összefog" kifejezésnek azon jelentéseit fogják tökéletesen érteni és értelmezni, amiket manapság mi a választási plakátokon olvasunk, viszont nem értünk belőlük egy kancsi hangot sem.
Sokáig hihettük mi, erdélyi magyarok, hogy a Kárpát-medencei sajátosan magyar, és egyre erőteljesebben hódító tahóság elleni harc végvárai vagyunk. Hittük, hogy van annyi eszünk, annyi székünk és asztalunk, hogy igazán fontos, közösségünk érdekeit alapvetően érintő kérdésekben leülhetünk és megegyezhetünk. Hát szék és asztal továbbra is lesz, az ész viszont szublimál, mint naftalin a nagymama üveges almáriumában.
Itt van, ugye, a Bolyai Kezdeményező Bizottság törvénytervezete, melynek alkotói az ügy támogatására kérték fel a közéletileg és befolyásilag tehetősebb párt- és kevésbé pártszervezeteket.
És van nekünk, egy deklaráltan jobboldali és egy deklaráltan nem baloldali pártunk. Hát a felkérés arra volt jó, hogy a jobboldali párt egy púpozott vasvilla ganét elegáns mozdulattal átdobjon deklaráltan nem baloldali szomszédjához, hogy annak legyen min rágódnia. Erre a deklaráltan nem baloldali szomszéd postafordultával ama mennyiséget (plusz ÁFA) visszadobta. Pedig még csak egy ártatlan felkérésnél tartunk, hogy fiúk, támogatni kéne ezt az ügyet, mert a Bolyai Egyetem újraindításáról van szó. Persze kampányban nem igazán mondhat nemet egyik párt sem, az viszont világos, hogy a nemes cél felé vezető úton némelyek röptükben is képesek lennének kinyomni egymás szemét. Nem a cél a fontos, hanem a versenyfutás.
A Bolyai-törvénytervezet kezdeményezői remélik, hogy általános erdélyi magyar társadalmi megegyezéssel június 7-én végső formájába öntik a dokumentumot, és mindenik párt- és kevésbé pártszervezet a saját portáján aláírásokat gyűjt, hogy népi kezdeményezésként kerülhessen az ügy a törvényhozás asztalára. Ezt nemcsak a kezdeményezők, hanem minden rendes erdélyi és nem erdélyi magyar ember reméli. És ha a rendes embereknek csalódást okoznak, akkor rendszerint hozzájárulások megtagadásának sora következik. A rendes emberek ugyanis nem járulnak az urnákhoz sem tavasszal, sem ősszel, mert nem járulnak hozzá ahhoz, hogy vámmentesen importáljanak hungarikum tahóságot, és nem járulnak hozzá ahhoz az agyament és túlfűtött direktívához sem, miszerint a választás akkor is kötelező, ha éppen két ganéhányó közül kell választani.
És nem árt azon sem eltöprengeni, hogy a Bolyai-tervezet bekerülhet a román törvényhozásba, de hajítófát sem ér, ha nincsenek ott a bolhagyűjtemény-bársonyszékben rendes, orrukat piszkáló honatyák, akiket az különböztet meg a honatyák többségétől, hogy valami magyar ügyet is képviselnek.
Uraim, a vizsga megkezdődött, sok sikert! Minket pedig a Fennvaló vigyázzon!
Orbán Ferenc
Tőkés László EMNT-elnök értékelte egyes megyei és helyi RMDSZ- jelöltek megkereséseit a velük való találkozás, illetve megbeszélések tárgyában. Örvendetesnek tartja, hogy az országos RMDSZ-vezetőség merev elzárkózásával ellentétben a helyi, területi vezetők nyitottságot mutatnak az EMNT által régóta szorgalmazott párbeszéd iránt" szögezi le az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tegnap nyilvánosságra hozott közleménye, amely így folytatódik: a belkörű Magyar párbeszéd csupán a politikai hierarchia szintjeinek a betartásával válhat gyümölcsözővé. Ennek megfelelően, az RMDSZ és az EMNT országos szintű tárgyalásait nem pótolhatják a helyi vagy vegyes szintű megbeszélések (...) Az EMNT nem tartja célravezetőnek az említett kezdeményezéseket, és azokat jobbára taktikai választási kampányfogásoknak tartja" áll a közleményben.
Csíkszereda még soha nem mutatkozott be ilyen sokszínű programmal külföldön, mint ahogy teszi a hét végén Tiszaújvároson. A testvérváros városnapjain megnyitják Nagy Imre festőművész kiállítását, fellép a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
Kulturális értékeit mutatja be szombaton és vasárnap Csíkszereda Tiszaújvároson. Az előzményekről és a további tervekről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be a városházán.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester több testvérvárosnak felajánlotta Csíkszereda kulturális bemutatkozását. A kinyújtott kezet elsőként Tiszaújváros fogadta el.
A Nagy Imre festőművész magyarországi vándorkiállításának ötlete Kaposváron született, ott is rendezték meg az első tárlatot. Következett húsvétkor Gyula testvérváros, harmadik színhelyként pedig Tiszaújváros, ahol szombaton délután tartják a megnyitót. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója azt reméli, hogy 25003000 látogatója lesz a tárlatnak ezen a legújabb állomáson. Kaposváron és Gyulán összesen 5000-en voltak kíváncsiak Nagy Imre képeire, ami magyarországi viszonylatban rendkívül nagy érdeklődésnek számít. A kiállítást július elseje körül Óbudán nyitják meg, majd augusztusban Kecskeméten vagy Balmazújvárosban, szeptemberben Cegléden és októberben Miskolcon láthatja a közönség. A Csíkszereda Kiadóhivatal igényes katalógust állított össze a vándorkiállítás képeiből.
A házigazdák a Csíki Játékszínt a Hegedűs a háztetőn című darabbal hívták meg Tiszaújvárosra. Parászka Miklós színigazgató meghosszabbíttatta a darab előadásáról tavalyra szóló szerződést, ráadásul az időközben más színházhoz szerződött színészeket is visszahívta erre az előadásra. A sajtótájékoztatón elmondta, rendkívüli évad ez számukra, mert sok meghívásnak kell eleget tenniük. Turnéztak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, felléptek a budapesti Thália Színházban, júniusban Dunaújvárosban és Cegléden vendégszerepelnek, és készülnek a kisvárdai fesztiválra is.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Jánosi Együttessel közös produkcióját, a Holttenger című előadást mutatja be szombaton Tiszaújvároson. Másnap már Budapesten, a Wekerle-telepen táncolják a Góbé virtust, hétfőn pedig a Hagyományok Házában, a Budai Vigadóban ismét a Holttengerrel lépnek fel. A turnét kedden Cegléden zárják.
A Tiszaújvárosi Városnapokon a székely ízeket Csilip Árpád főztje révén kóstolhatják meg az érdeklődők.
Takács Éva
Az 1944. szeptember hetedikére virradó éjszaka története Gyergyószentmiklóson sok változatban kering. Ma már bizonyosan tudjuk amit a szájhagyomány is őrzött hogy székesfehérvári pótszázad honvédjeit mészárolták le egy szovjet előőrs tagjai.
Akkor a kirobbant harcok miatt csak napok múltán gyűjthették össze és helyezhették közös sírokba 159 honvéd holttestét. Nevüket senki nem ismeri pontosan, a levéltári kutatások alapján könyvet író Szabó József János hadtörténésznek is csak az esemény minél hitelesebb leírása lehetett a célja. A teljes igazság talán soha nem derül ki, hiszen a többségében újoncok háborút túlélő hozzátartozóit a kommunista magyar hatalom német származásuk miatt kitelepítette az országból. Javarészt sváb nemzetiségű honvédek voltak tehát a legyilkoltak. (De volt közöttük erdélyi is, amint azt Mező Sándor honvéd tragédiája is bizonyítja. Maros megyei hozzátartozói ma is látogatják kis kerítéssel körbevett sírját.)
Emléküket felszegi asszonyok és gyermekek őrizték, az asszonyok nem hagyták begyepesedni, megannyi katonasír sorsára jutni a Gac-oldali közös katonasírokat. Virágok nyíltak rajtuk minden esztendőben és gyertyákat gyújtottak akkor is, amikor e megemlékezéshez vakmerőségre volt szükség.
A fordulat után Dézsi Zoltán polgármester és a város önkormányzata emlékművet rendelt a Gac-oldalba, a közös katonasírokra kopjafákat. Ennek eredményeként Burján Gál Emil szobrászművész tervezett egy kápolnát jelképező, a tekintetet magára terelő emlékművet. 1990 óta minden szeptember 7-én istentisztelettel emlékeznek a gyergyóiak a székesfehérvári ma már tudjuk : m. kir. Szent István gyalogezred 3. pótezrede honvédjeire. A Gac-oldali megemlékezésekről minden esztendőben újabb adatok szolgáltatásával tudósítottunk lapunkban is.
Most május van, mégis megemlékezésre készülnek a Gac-oldalában. Vasárnap 13 órakor lelkészi közreműködéssel avatják fel azt az emlékművet, amit április 29-én szenteltek meg Székesfehérváron, s amelynek felállítása érdekében a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, Székesfehérvár önkormányzata, illetve a GYTET és Gyergyószentmiklós önkormányzata gyümölcsözően együttműködött.
A már meglévő emlékmű mellé elhelyezett szürke márványkővel Székesfehérvár jelzi: nem feledkezett el a háborúban elhullt fiairól. Az emlékműavatáson rangos magyarországi és honi jelenlétre számítanak a szervezők. A Richter Ferenc aranykoszorús kőfaragó által készített munka köszönetnyilvánítás is azoknak a gyergyószentmiklósiaknak, akik tették, amit lelkiismeretük parancsolt.
Nincsenek közöttünk ma már azok az asszonyok, a holttesteket eltemetők közül is talán csak az akkor 16 éves Bajkó Imre bácsit faggathatjuk emlékeiről. A hadtörténészek az évek során bizonyára még találnak adatokat, de a szájról szájra terjedő történeteken ezek aligha fognak változtatni. E történetek pedig olyan figyelmeztetéseket adnak tovább, melyekről minden időkben hasznos tudni.
Az emlékműavatásra Portik Csaba városi és Virág Zsolt megyei önkormányzati képviselő helyi szervezők mindenkit elvárnak. Jelen lesz Szabó József János hadtörténész is, akinek Felirat egy tömegsírra című könyvével is megismerkedhetünk.
Bajna György
Helyt adott a Legfelsőbb Bíróság Traian Bãsescu államfő fellebbezésének az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) határozata ellen, amely korábban megrovásban részesítette az elnököt egy televíziós riporternőt illető, diszkriminatívnak minősített kijelentése miatt.
Bãsescu tavaly májusban bevásárolni ment egy bukaresti üzletközpontba, ahol nyomába eredtek az újságírók, ugyanis éppen azon a napon zajlott a leváltásáról szóló, végül számára sikerrel végződött népszavazás.
A politikus az egyik televízió riporterhölgyének a kezéből kiragadta azt a mobiltelefont, amellyel az újságíró fényképezte őt, majd zsebre vágta. A készüléket az államfő később visszajuttatta tulajdonosához, de a telefon memóriája rögzítette, amint Bãsescu, immár gépkocsijában ülve, feleségének a riporterre utalva kijelentette: Milyen erőszakos volt ez a büdös cigány".
A CNCD néhány nappal az eset után diszkriminatív jellegűnek minősítette a kifejezést, és figyelmeztetésben részesítette az államfőt.
Bár az államfő novemberben első fokon pert vesztett a diszkriminációellenes tanáccsal szemben, a legfelsőbb bíróság most végül úgy határozott: az elnök nem követett el vétséget, mivel a szóban forgó kijelentés úgymond magánjellegű beszélgetésben hangzott el. Az ítélet indoklásában azonban az ügyben eljáró bíró elismerte, hogy a büdös cigány" kifejezés diszkriminatív jellegűnek tekintendő a román törvények értelmében.
Nyílt levélben fordult a romániai magyar politikai pártok és közképviseleti szervek vezetőihez Kincses Ajtay Mária, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke. A levélben javaslatot tesz egy, az állami magyar egyetem létrehozásáról intézkedő törvény megalkotására, és a román parlamenthez népi kezdeményezésként történő benyújtására.
A BKB elnöke a törvény véglegesítésében és a szükséges számú támogató aláírás összegyűjtésében kérte a címzettek segítségét. A levél május 15-i határidővel kérte a pártokat, hogy foglaljanak állást a kezdeményezés kapcsán, június 7-én ugyanis a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban értelmiségi fórumon szeretnék véglegesíteni a tervezetet.
Elsőként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nevében Tőkés László európai parlamenti képviselő üdvözölte a BKB kezdeményezését, biztosította arról a kezdeményezőket, hogy az EMNT szakértői június 7-én részt vesznek a fórumon, majd a levél végén megjegyzi: Végezetre ezúton kérem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Pártot, hogy e pártpolitikán felül álló, közösségi ügyet a maguk rendjén teljes támogatásukról biztosítsák."
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs is támogatásáról, valamint a fórumon való részvételéről biztosította a kezdeményezőket, ugyanakkor az EMNT-hez hasonlóan, a közszereplők közbenjárását kéri a hazai és nemzetközi fórumokon.
A romániai magyar politikai szerveződések közül elsőként az MPP elnöke, Szász Jenő küldte meg válaszát a kezdeményezőknek. A dokumentumban már az első bekezdésben kifejti: Az erdélyi magyar felsőoktatás eddigi, terv nélküli inkább ötletekre és konjunktúrákra alapozott fejlesztéséből adódó helyzetét csak hosszú távra szóló, fenntartható, konszenzus által övezett tervvel lehet meghaladni".
A levél így folytatódik: Emlékeztetünk arra, hogy a magyar egyetem ügyében súlyos felelősség terheli Markó Bélát, aki lemondott a Bolyai Egyetemről 1997-ben, 11 évvel ezelőtt. Horn Gyula Azok a kilencvenes évek (Kossuth Kiadó, Budapest, 1999) című könyvének 464. oldalán így ír: A zárónapon kérésére együtt reggeliztem Markó Bélával. A legfontosabb, amit az RMDSZ elnöke közölt: már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy önálló magyar fakultást hozzanak létre a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Az egykori magyar egyetemet annak idején erőszakkal szüntették meg, s hosszú évek alatt sem sikerült visszaállítani. Ezért Markó szerint inkább egy magyar egyetemet kellene létrehozni valamelyik erdélyi városban. Ez jó elképzelésnek tűnt a Babes-Bolyai visszamagyarosítása helyett így született meg aztán a PetőfiSchiller egyetem elvetélt ötlete és került holtvágányra a mai napig a magyar egyetem ügye. Úgyszintén szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a kilencvenes évek elején közel félmillió magyar aláírását gyűjtötték össze a Bolyai Egyetemért, de elsüllyesztették az illetékesek, a mai napig nem lehet tudni, hogy mi lett a sorsa azoknak az aláírásoknak".
A Magyar Polgári Párt rendszerváltozást akar az erdélyi magyar közéletben és az elavult RMDSZ-politika helyett új lehetőséget kíván teremteni a felsőoktatás számára is, az elmúlt két évtized elszalasztott vagy elhibázott kísérletei után" olvasható a Szász Jenő által jegyzett levélben.
Az RMDSZ két nyilatkozatot is kiadott az ügy kapcsán, a május 14-i keltezésűben a BKB kezdeményezésére reagál a szövetség: Tudatában vagyunk azonban annak, hogy az elért eredmények ellenére anyanyelvű oktatásunk helyzete és állapota nem tükrözi a romániai magyar közösség jogos elvárásait, hogy az önálló magyar köz- és felsőoktatási hálózat továbbépítéséhez, működtetésének biztosításához további jelentős erőfeszítések szükségesek az érdekvédelem minden szintjén, beleértve a már működő magánegyetemek (Partiumi Keresztény Egyetem, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) mielőbbi végleges akkreditálását is. A fentiekre tekintettel, természetesen támogatjuk a Bolyai Kezdeményező Bizottságnak az állami magyar egyetem újraindítására vonatkozó kezdeményezését".
Tegnap viszont egy, a Szász Jenő levelében tett kijelentésekre választ adó, Szavak helyett tettek című sajtóközlemény is napvilágot látott, amelyben Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke megjegyezi: A versenypárt elnöke a Szövetségnek ezen a téren kifejtett minden eddigi munkáját, erőfeszítését asztal alá söpörve, Horn Gyula-könyvből vett, nem létező találkozóról szóló hamis beszámolót idézve amelyet Markó Béla szövetségi elnök már a könyv megjelenésekor megcáfolt próbálja a Bolyai Egyetem ügyét a vásári komédiázás szintjére alacsonyítani".
Sem a párt, sem elődszervezete nem vállalt tevőleges szerepet az oktatás kérdéseiben. Tettek helyett csupán szavakkal vettek részt minden eddigi kezdeményezésben" áll az RMDSZ közleményében.
Az olasz rendőrség közel négyszáz embert, többségében törvénytelenül az országban tartózkodó külföldieket vett őrizetbe az utcai bűnözés és az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében indított egyhetes művelete során. A hatóságok május 7. óta 383 személyt, köztük 268 külföldit, többségében románokat és észak-afrikaiakat vettek őrizetbe, ötvenhárom személyt azonnal kitoloncoltak az országból közölte csütörtökön a rendőrség Rómában. A román hatóságok együttműködésével végrehajtott művelet olyan bűncselekmények elkövetőit vette célba, amelyek összefüggésben állnak az illegális bevándorlás általános problémájával.
A jövő nemzedékekkel szemben megbocsáthatatlan árulás" lenne hagyni Iránt nukleáris fegyverhez jutni hangsúlyozta George Bush amerikai elnök tegnap az izraeli parlament (kneszet) előtt. Bush nagyívű beszédében a közel-keleti béke jövőképét vázolta fel. Többek között úgy vélte, hogy hatvan év múlva Izrael a világ egyik legnagyszerűbb demokráciája lesz, a palesztinoknak pedig demokratikus államuk lesz. Bush mindazonáltal nem erősítette meg azt a korábban hangoztatott álláspontját, hogy elnöksége végéig tető alá hozza a palesztin állam létrehozását előirányzó izraeli-palesztin békemegállapodást. Az amerikai elnök előtt Ehud Olmert izraeli miniszterelnök szólalt fel, azt hangoztatva, hogy elkötelezte magát a független palesztin állam Bush által is szorgalmazott megteremtése mellett.
Több mint 19 500 halottja van a hétfői földrengésnek Szecsuan tartományban közölték a kínai hatóságok. A legfrissebb adatot az Új Kína hírügynökség jelentette tegnap a szecsuani tartományi kormányra hivatkozva. Több mint 72 órával a földrengés után közel 26 000 ember van a romok alatt, további 14 000 embert pedig eltűntnek nyilvánítottak. Időközben Mianmárban bejelentették, a ciklon halálos áldozatainak a száma 43 318-ra emelkedett. Eltűntként 27 838 személyt tartanak számon. A halottakra vonatkozó új hivatalos adat mintegy 5 ezerrel nőtt a korábbihoz képest. Nyugati diplomaták és nemzetközi szervezetek ennél is jóval többről, 100200 ezerről beszélnek.
Tizennyolc halálos áldozatot követelt tegnap egy rendőrök elleni öngyilkos merénylet, amelyet a nyugat-afganisztáni Farah tartományban követtek el. A kamikáze egy bazárban, a helyi rendőrőrs közelében robbantotta fel magát. A halottak között civilek is voltak. A merénylő a muzulmán nőket teljes egészében elfedő ruha burka alá rejtette a testére erősített robbanószerkezetet, de a hatóságok egyelőre nem tudják, hogy nő volt-e vagy férfi.
A Priopcea-kupáról győzelemmel tért haza a Csíkszeredai Turbulencia SE egyik siklóernyőse. Cristian Manu a Dobrogea-hegységben rendezett versenyen 28 sportoló közül lett az első, megelőzve a fővárosi Pop Danielt és a brassói Pavel Octaviant.
Cristian Manu a HARGITA NÉPÉnek elmondta, a május 9. és 11. között rendezett versenyen incidens is történt, amely szerencsére nem érintette a csíki versenyzőt.
A felszállóhely közelében egy csapat sas támadt több siklóernyősre is. Három sportoló ernyőjét össze is szaggatták a madarak mondta Cristian Manu. Hozzátette, szerencsére őt nem érte támadás, ám három sportolótársa ernyőit felszaggatták a sasok.
Egy versenyernyőt 1500 és 2500 euróért lehet megvásárolni, a sportolótársak azonban úgy vélték, meg lehet varrni a siklóernyőket, de ez is közel ötszáz eurójukba fog kerülni vélte Manu. Elmondta, a sportolók pár év használat után eladják sportfelszerelésüket, ám az ily módon megtépázott ernyőn csak értékének negyedén lehet túladni.
Dobrogeában nem ez az első, siklóernyőzök elleni sastámadás, viszont most történt meg először, hogy verseny közben tépázták meg a madarak a sportolók ernyőit.
Cristian Manu az elmúlt időszakban még két nagyon jó eredményt tudhat magáénak. Április 25-én egy háromszöget" repült meg: Csíksomlyóról felszállva a Kászonokig, onnan Csíkrákosig, majd Csíksomlyóig repült, az össztáv 80 km-t tett ki.
Azért nehéz háromszöget" repülni, mert egy bizonyos távot, azaz a háromszög egyik oldalát ellenszélben kell repülni mondta lapunknak a Turbulencia SE vezetője, Sárig István.
Április 26-án Cristian Manu a Csíkrákos Enyed közötti 138 km-es távot repülte meg, a siklóernyős immár harmadik alkalommal egyedüli siklóernyősként repült át a Hargita hegység fölött.
Ez az első, 100 km-nél nagyobb táv, amit siklóernyős nem síkvidéken repül meg. Száz kilométeres távot eddig Romániában csak Világosnál repült siklóernyős, Cristian Manu az első, aki ezt hegyvidéken tudta teljesíteni, és ez országos csúcs mondta Sárig.
Cristian Manu egy nappal Sárig Attila országos, 205 km-es rekordja előtt állította be a hegyvidéken repült legnagyobb országos távolságot.
Ezzel a sikeremmel akarok gratulálni Attilának a rekordhoz mondta Manu. Hozzátette, ahhoz, hogy a Hargita-hegység fölött el tudjon repülni, közel háromezer méter magasságig kellett a fellegekbe emelkednie.
A Turbulencia SE legfiatalabb versenyzője, Juhász Tihamér az elmúlt napokban egy 38 kilométeres távot teljesített, a csupán két éve siklóernyőző Juhásznak ez volt a legnagyobb megrepült távolsága.
Akár a tavalyi, Moszkvában rendezett vébén, idén a Kanadában zajló jégkorong-világbajnokságon is oroszfinn, és kanadaisvéd elődöntők lesznek ma este. A negyeddöntőben két gólzáporos és két, hosszabbításban eldőlt találkozót rendeztek.
A címvédő hazaiak valósággal letarolták Norvégiát, azonban a meccs felénél még döntetlen, 22 volt az állás. Ezt követően Kanada rákapcsolt a játékra, Toews szerezte meg a győztes gólt, majd Roy duplázott, Rick Nash pedig hármat vágott az európaiak kapujába.
Az oroszok hat gólnál megálltak a Svájc elleni mérkőzésen, igaz, az orosz hokis csak négyet lőtt, kétszer a svájciak saját kapusukat tréfálták meg, sőt az egyik találatuk akár szépségdíjas is lehet. Kár, hogy nem az ellenfél ketrecébe lőtték a korongot.
A svédeknek ráadásra volt szükségük, hogy túljussanak a cseheken, pedig ez utóbbi gárda kezében volt a továbbjutás. Svédország megszakítás nélkül nyolcadik alkalommal jutott be vb-n a legjobb négy közé.
A finnek kétharmadnyi hokizás után kettővel vezettek az USA ellen, ám az amerikai gárda kiegyenlített, a ráadást nem bírták és az európai csapat jutott az elődöntőbe.
Kanada a ma esti elődöntőben az olimpiai bajnok svédekkel találkozik, az európai csapat megszakítás nélkül nyolcadik alkalommal jutott be vb-n a legjobb négy közé. A másik ágon az oroszok és a finnek csatáznak majd.
Érdekes, hogy ugyanez volt a párosítás a 2007-es vb elődöntőjében is, akkor Kanada 41-gyel, a finnek hosszabbítás után 21-gyel jutottak a döntőbe, melyet az észak-amerikai gárda nyert meg. Kanada és Svédország sorozatban harmadszor játszik vébé-elődöntőt.
A negyeddöntők eredményei: Kanada Norvégia 82, Oroszország Svájc 60, Finnország USA 32 (hosszabbítás után), Svédország Csehország 32 (hosszabbítás után).
Az elődöntők műsora: Kanada Svédország (20), Oroszország Finnország (23.55). Mindkét összecsapást élőben közvetíti a Sport 1.
Szépített a Dallas
A túlélésért küzdő Dallas hazai pályán szépített a Detroit Red Wings ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati döntőjében. Nyugati főcsoport, döntő: Dallas Stars Detroit Red Wings 31. Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása 31 a Detroit javára.
Szépül Tusnádfürdő. Már csak turista kell(ene) (Forró István, Tusnádfürdő)
EZ VAN MA
Péntek
Az év 137. napja, az évből még 229 nap van hátra. Napnyugta ma 20.37-kor, napkelte holnap 5.46-kor
Isten éltesse
Botond és Mózes nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
Névmagyarázat
A magyar eredetű Botond jelentése buzogányos harcos, a héber eredetű Mózes vízből kihúzottat jelent.
Május 16-án történt
* 1848. A Batthyány-kormány kibocsátotta az önálló magyar önkéntes nemzetőrség, a későbbi honvédsereg toborzási felhívását.
* 1888. Emile Berliner német származású amerikai feltaláló bemutatta gramofonját.
* 1929. Először adták át Hollywoodban az Oscar-díjakat.
* 1941. Az izlandi parlament (Althing) felmondta a szerződést Dániával és kimondta a függetlenséget. (Izland 1944. június 17-én lett köztárság.)
* 1972. Richard Nixon amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára aláírta a SALT-I egyezményt.
Május 16-án született
* 1905. Henry Fonda Oscar-díjas amerikai filmszínész
* 1923. Merton Miller Nobel-díjas amerikai közgazdász
* 1927. Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő
* 1953. Pierce Brosnan ír színész, sokáig az egyik James Bond
Május 16-án halt meg
* 1703. Charles Perrault francia klasszicista író, költő
* 1938. Zilahy Gyula színész, komikus, színházigazgató
* 1953. Django Reinhardt dzsessz- gitáros
* 1984. Irvin Shaw amerikai író
* 1990. Jr. Sammy Davis amerikai fekete színész, énekes, táncművész
Az útjavításnak remélhetőleg végső időszaka következett el a Gagy mentén. Új aszfaltréteggel burkolják az úttestet, a munkacsoport Keresztúr irányából Magyarandrásfalváig mindkét sávot elkészítette, egyikkel már Gagyig haladva.
A hetvenes években leaszfaltozott utat a későbbi években alig-alig javították, a nyolcvanas évek végén pedig csupán kátyúztak. Lassan-lassan annyira kigödrösödött, hogy jórészt járhatatlanná vált helyenként. A valamikori alapot még a negyvenes években rakták le, erősítették meg, ám később csak a földcsuszamlásos részeken végeztek nagyobb munkálatokat.
Két éve, két szakaszban törtköves réteget húztak az útra, ami ugyancsak kigödrösödött, később a falvak közötti részeken dolgoztak, ám most végre igazi aszfalt kerül az útra. Nem titkolt vágya volt ez évtizedek óta a község és Etéd vidéke lakóinak, hiszen a kilencvenes évek elején még a befektetni szándékozók is csupán egyszer látogattak el Gagy mente falvaiba Reméltük azt is, hogy ha jó út lesz, több fiatal család hazatér szülei házába, és inkább vállalja az ingázást, csakhogy falujában lakhasson, földet művelhessen. Az utóbbi években sok fiatal vásárolt járművet, ám Keresztúr munkalehetőség szempontjából már nem vonzó. Ennek ellenére nagy öröm, hogy végre-valahára nálunkfelé is olyan jó lesz az út, mint más vidékek adófizetőinek van régóta.
P. Buzogány Árpád
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata este hét órától Székelyudvarhelyen A legyező című komédiát játssza. Érvényes a Nyírő József-bérlet.
A románmagyar dokumentumfilm-fesztiválon ma a következő kisfilmeket játsszák: 11.00: Kászongyöngye (portré, 15 perc); 11.25: Imádság (tudomány, 26); 12.05: Csempelevél (kísérlet, 25); 13.10: Balatoni retró (év, 56); 14.20: O legendã vie (tudomány, 18); 14.50: Asszonyélet (év, 43); 15.45: Patyika spulni (kísérlet, 12) ; 16.20: Út Cãlãrasi-ba (portré, 63); 17.25: Budapest, nőváros (fikció, 36); 18.10: 12 000 tégla (művészet, 3); 18.25: Hackni (év, 50). Az esti játékfilm: 20 óra: Pánik, rendezte: Till Attila. A vetítések helyszíne a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaraterme. A belépés díjtalan.
Holnap extrém napot tartanak a szervezők. Lesz kajak-kenu bemutató a Nagyküküllőn, és kipróbálhatják bátorságukat az extrém sportok kedvelői is. Este a Siculusban a Heaven Street Seven zenekar koncertjén lehet lazítani, majd 23 órától kezdődik a Valami buli. Vasárnap reggel 10 órától Mozdulj velünk Székelyudvarhely! szlogennel tömegszaladásra invitálják a város lakóit.
A hétvégén 813 óra között Csíkszeredában dr. Lukács Zoltán lesz ügyeletes a Tudor Vladimirescu 15. szám alatti rendelőben. Székelyudvarhelyen dr. sen. Károly Ferenc fogadja a betegeket a Győzelem utca 17/3. szám alatti fogorvosi rendelőben.
Negyedik alkalommal rendezik meg Szovátán a HOVENTA Vendéglátóipari Szakkiállítást május 1718-án, melynek ismét a Danubius Hotel ad otthont.
A csíkszeredai Testvériség sugárúton, valamint a Gyerek sétányon javítási munkálatok miatt szünetel a hidegvíz-szolgáltatás ma 9 és 15 óra között. A Goscom közleménye szerint a vízhiány a Testvériség sugárút 9, 11, 13, 15, 17, 19-es tömbházait, valamint a Gyerek sétány 2, 3, 4, 5, 13-as tömbházait és a 2-es számú óvodát érinti. A szolgáltatás újraindításakor a csövekben lévő lerakódások miatt a víz átmenetileg zavaros lehet.
Copyright © Hargita Népe - 2001