2007. május 21. hétfő, XIX. évfolyam 115. szám   

Hargita megyében alacsony részvétel a népszavazáson

A választópolgárok mintegy háromnegyede Traian Bãsescu államfő hivatalban maradása mellett foglalt állást. A részvételi arány 44 százalékos volt országos szinten, Hargita megyében a szavazati joggal rendelkezőknek alig 27,39 százaléka járult az urnákhoz – ez volt Erdélyben a legalacsonyabb részvételi arány –, 75,98 százalékuk a leváltás ellen szavazott.

A Központi Választási Iroda előzetes adatai szerint a szavazók 74,32 százaléka nem értett egyet Traian Bãsescu államfő leváltásával, 24,9 százalék szavazott a menesztésre – derül ki a Központi Választási Iroda által közzétett részeredményekből, miután összesítették a leadott szavazatok 97,8 százalékát. Összesen 18 137 839 szavazópolgár neve szerepelt a választói névjegyzékekben.

Az erdélyi megyékben nagyon változatos volt a részvételi arány: Szeben – 51,03, Brassó – 50,82, Fehér – 48,34, Temes – 47,7, Kolozs – 47,68%, Arad – 46,3, Hunyad – 45,01, Bihar – 44,86, Beszterce-Naszód – 43,82, Máramaros – 40,60, Maros – 39,71, Szatmár – 33,79, Kovászna – 31,151, Szilágy – 28,44 és Hargita – 27,39%.

– A rendkívül alacsony részvételi arány a népszavazáson azt mutatja, hogy a romániai közvélemény nagy többsége nem tartotta túlságosan fontos kérdésnek Traian Bãsescu visszatérését vagy menesztését – jelentette ki szombat este az exit-poll becslések ismertetését követően Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

A magyar lakosságú megyékben tapasztalt rendkívül alacsony részvételi hányad pedig azt bizonyítja, hogy a romániai magyar lakosság még ennél is kevésbé tartotta fontosnak állást foglalni a népszavazásra terjesztett kérdésben – fűzte hozzá Markó Béla. Szerinte mindez azt is jelenti, hogy az elnöki intézmény nagyot veszített a tekintélyéből Romániában.

Markó Béla utalt az elmúlt hetekben zajlott kampány alacsony színvonalára, durva hangnemére és etikátlanságára. Úgy vélte, ez sokakat távol tartott az urnáktól. Emlékeztetett arra is, hogy a részvételi arányt illetően túlságosan nagy volt az eltérés az elmúlt napokban közzétett előrejelzések és a valóság között. Vagyis az emberek nagy része nem akarja megmondani, hogy mi az igazi szándéka, ez pedig arra vall, hogy valami nincs rendben a társadalomban – mondta Markó.

Szerinte a politikai élet szereplőinek alaposan el kell gondolkodniuk mindezen. Az alacsony részvétel egyaránt figyelmeztetés a politikai pártoknak és az államelnöknek, meg kellene szívlelni e tanulságokat, és a különböző intézményeknek a következő időszakban meg kell próbálniuk együttműködni – mondta. A jövőben valós problémákkal kell foglalkozni, például az európai uniós tagságból következő kötelezettségekkel, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás reformjával – hangsúlyozta a politikus.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap gratulált Traian Bãsescu államfőnek a népszavazáson való győzelemért, és a reformok folytatását szorgalmazta.

„Remélem, ez az eredmény lehetővé teszi Romániának, hogy tovább haladjon a reformok útján, főként az igazságügy és a korrupció elleni harc terén" – jelentette ki Barroso közleményében. „A reformok véghezviteléhez Romániának politikai stabilitásra van szüksége" – tette hozzá az EB elnöke.

„Az Európai Bizottság továbbra is segíti a román intézményeket, hogy eleget tegyenek a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeiknek" – sommázott Barroso.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti szervezete javasolni fogja az Állandó Bizottságnak, hogy a párt vonuljon ellenzékbe – nyilatkozta tegnap Ludovic Orban, a szervezet elnöke. Szerinte össze kell hívni az Állandó Bizottságot, hogy elemezze a népszavazás eredményét, és eldöntse a jövőbeli stratégiát. Orban a bukaresti szervezet vezető tanácsának rendkívüli ülése után jelentette ki a fentieket.

Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor úgy véli, nem lenne okos lépés a PNL kormányból való kilépése. A kolozsvári szenátor tegnap hangsúlyozta, hogy a PNL–RMDSZ kormány sorsát egyébként sem Ludovic Orban dönti el, hanem „más PSD-sek".

Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke felhívja az RMDSZ azon honatyáit, akik megszavazták Traian Bãsescu államelnök felfüggesztését, mondjanak le. Szász Jenő a Mediafaxnak elmondta, a népszavazás részleges eredményei azt mutatják, hogy a magyar választóközönség nem hallgatott az RMDSZ-vezetőkre, tehát a szövetség parlamenti képviselőinek vállalniuk kell a „bukás" következményeit.

Hasonlóképpen nyilatkozott a Demokrata Párt (PD) háromszéki parlamenti képviselője, Petre Strãchinaru is, aki szerint a magyarság szavazatai a referendumon azt mutatják, hogy az RMDSZ már nem ura saját választótáborának.

A PSD berkeiben a megnyilatkozásra késztette a politikusokat a népszavazás részleges eredménye. Victor Ponta PSD-alelnök bejelentette: feltett szándéka kilépni a párt vezetőségéből, ha a párt éléről senki nem vállalja fel a felelősséget a referendumon való bukásért. Ponta azt is elmondta, nem ért egyet a központi vezetőség által kifejtett azon véleményekkel, hogy Traian Bãsescu győzelme nem meggyőző, és úgy véli, a PSD vezetőinek le kellene vonniuk a megfelelő következtetéseket az államfő által elért eredmények kapcsán. (ÖSSZEFOGLALÓ)

Bãsescu a televíziók által élőben közvetített nyilatkozatában úgy vélekedett: a szavazók a politikai osztály megreformálására adták voksukat. Ezt a Cotroceni-palotába visszatérni készülő államfő elsősorban az egyéni szavazókörzetes választási rendszer bevezetésével látta megvalósíthatónak a jelenlegi listás rendszer helyett. A referendum eredménye szerinte azt mutatja, hogy a románok az alkotmány módosítását is óhajtják, vagyis abból ki kell iktatni a hatalmi ágak közötti viszonyra vonatkozó „kétértelműségeket". Úgy vélte: a románok az igazságügy reformját is kívánják, elsősorban azt, hogy e rendszer független legyen a politikától. A lakosság ugyancsak szeretné, ha megújulna az egészségügyi és az oktatási rendszer – mondta Bãsescu.

KÖRKÉP

Sikeres filmfesztivál sok díjjal

Színvonalas volt a negyedik Film.dok, jó filmeket látott a közönség, tartalmas beszélgetéseket folytatott a szakma – összegezhetnénk a tegnap véget ért Román–Magyar Dokumentumfilm Fesztivált. Szombaton a díjkiosztó gálán sok díj gazdára talált, sok köszönet elhangzott.

Beke Mihály András, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója, a Film.dok elnöke záróbeszédében hangsúlyozta mind a romániai, mind a magyarországi dokumentumfilm-gyártás finanszírozásának fontosságát. Amint mondotta, büszkeséggel tölti el, hogy sok helyen szívesen látnák a Film.dok sikeres filmjeit, ezért a Magyar Kulturális Intézet kész akár a jihlavai fesztiválra, akár a romániai filmklubokba elvinni ezeket a dokumentumfilmeket.

Ráduly Róbert Kálmán polgármester párhuzamok és ellentétek fesztiváljának nevezte az ideit. Beszédében utalt a nehéz szervezőmunkára, a filmek nagy számára és komoly, talán nehezen emészthető tartalmára, majd azzal búcsúzott, hogy jövőre várjuk vissza, haza Csíkszeredába a fesztivált. A zsűri képviselőjeként Domonkos János hiányolta a román kollégáktól érkező filmeket, a jelenlévőktől pedig tanulnivalóként említette a rövidséget és a kísérleti stílust. Titus Munteanu, akinek nem volt szüksége tolmácsra, bár magyarul, de jó hangosan fogalmazta meg: fájdalmas volt számára a román dokumentumfilmek hiánya. És ez a hiány később is fájdalmas lesz, amikor a nemzeti filmarchívumban óriási lyuk tátong a mostani kort bemutató filmek helyén. A román filmrendező reméli, hogy segélykiáltását Bukarestben is meghallják.

Sára Sándor, a zsűri elnöke javaslatot fogalmazott meg a következő fesztivál előzsűrijének: szigorúbbak legyenek, vagy osztályozzák a filmeket versenyfilmekre és információs vetítésekre. A filmek magas száma és hossza ugyanis a szakmai beszélgetések rovására ment. A zsűri elnöke a filmek magas technikai színvonalát a kis méretű digitális kameráknak tulajdonította, azt viszont megjegyezte, a hangminőségen javítani kell. Ugyanakkor igazi műhelymunkára biztatta a filmeseket. A negyedik Film.dok fődíját Kincses Réka filmje, a Balkán bajnok nyerte el. A legjobb rendezés díját Kékesi Attila kapta A forradalom arca – Egy pesti lány nyomában című filmjéért. Az idei fesztivál legjobb operatőre Bálint Arthur lett, a díjat három filmjével érdemelte ki: a Kisvárosi mozival, a Gömöri cigányokkal és a Nők a hinta körüllel. A legjobb szerkesztés díját a Forró ősz a hidegháborúban című film nyerte.

A zsűri rendkívüli díját a Falusi románc (rendezte Bódis Kriszta) című film nyerte. A portré kategóriában az Akartam volna mutatni című filmet találták a legjobbnak (Sós Ági), az oknyomozó dokumentumfilm kategóriában a Hazatérés címűt (Pigniczky Réka), a kísérlet kategóriában pedig a Throw-up címűt (Adrian Pîrvu). Különdíjat kapott az Élik az életüket (Zsigmond Dezső), a Mai módi (Szalay Péter), a Mostoha kézre nem adjuk (Simon Zsófia) és a Ha eljön az öregség (Daczó Katalin). A diákzsűrinek az Akartam volna mutatni (Sós Ági) című alkotás tetszett a legjobban. A Magyar Sajtó díját Papp Gábor Zsigmond nyerte Az öcsém cipői című filmjéért, a Román Sajtó díját az Undeva în Casa Poporului – rendezte Stefan Munteanu. A Magyar Kulturális Intézet Cosmin Tiglar filmjét, a Fierarii című alkotást díjazta. Csíkszereda város különdíját Daczó Katalin kapta a Ha eljön az öregség című filmjéért. Tegnap a díjazott filmeket láthatta újra a közönség.

TAKÁCS ÉVA

Hetvenéves fúvószenekar

Gyergyótekerőpatakon a szentmise után az iskolaudvaron gyűlt össze tegnap a falu népe, hogy a 70 esztendeje Farkas Ferenc, Tódor József, Kolumbán István és mások ügyszeretetének köszönhetően megalakult, ma Harsona néven ismert fúvószenekart ünnepeljék.
Kolumbán Imre polgármester azon kevesek közé tartozik, akinek a községében két fúvószenekar is működik. (Tekerőpatak ugyanis közigazgatásilag Újfaluhoz tartozik.) A zenekar élén 50 esztendeje Kolumbán István „legyez", ahogy ő szerénykedik azzal a munkával, amelynek köszönhetően annyi örömet és barátot szerzett a kitűnő zenekar itthon és idegenben egyaránt.
A meghitt, családias ünnepségen fellépett az alfalvi, Csata Levente irányította Helikon fúvószenekar, a Csíki Tibor karnagy vezette csomafalvi Petres Ignác fúvószenekar, a ditrói fúvószenekar Petres Csaba vezetésével, a csíkmadarasi fúvósok – Köllő Ferenc karmester tanítványai, a gyergyóújfalvi, Molnár Sándor dirigálta fúvósok, a vaslábiak, „civilben" polgármester karnagyuk, Colceriu Dandu Mihai vezetésével.
A szépszámú közönség megérdemelt tapssal jutalmazta a fellépőket, akik két közös zenekari számmal köszöntötték a találkozó résztvevőit, majd sorra mutatták be műsorukat. A találkozó végén a helyiek és a madarasiak közösen muzsikálták Köllő Ferenc feldolgozásait. A hangversenyt ünnepi ebéd követte a kultúrházban.

BAJNA GYÖRGY

Gyergyóremete

III. Bárdos Lajos fesztivál

Harmadik alkalommal szervezték meg a Bárdos Lajos Éneklő Ifjúság fesztivált Gyergyóremetén. A résztvevők valamennyien tudásuk legjavát nyújtották.

A többször díjazott magyarországi kórusok: a Semlyénné Menus Gabriella vezette Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium kórusa, az Erdélyben először éneklő dombóvári Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kórusa szintjén nem csak a remetei Fráter György Általános Iskola Trucza Árpád irányította – ugyancsak nemzetközi hírnévnek örvendő – énekkara nyújtott a fesztivál rangjához méltót. Velük egyenrangú előadás dicsérte a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola Barabás Csíki Enikő vezényelte kórusát és a Pál Ibolya vezette gyergyószentmiklósi Vaskertes Iskola énekkarát is. A székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum Bodurian Ágota és Tifán Csaba Gáspár irányította Kicsinyek Kórusa fellépésekor pedig mintha angyalkórust hallottunk volna. Ők azt is megmutatták, hogy nem a szólamszám, hanem a tiszta éneklés a kulcsa a színvonalnak. Bemutatták, hogy a népdal egyszólamú éneklése is lehet páratlan élmény forrása. A fesztiválon Kodály-, Bárdos-, Bartók-, Jagamas- és Petres-művek mellett egyházi és világi kórusműveket hallhattunk.

Társrendező Hargita Megye Kulturális Központja, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ volt. Remete ismét kitett magáért, köszönhető egymást segítő tanárainak, az Avully-Remete Alapítványnak, a helyi önkormányzatnak, a remetei római katolikus plébániának, Kercsó János vállalkozónak és a Trans Favorit szállítási cégnek. A fesztivál Bárdos Lajost ábrázoló emlékplakettjeit a helyi Szabó Attila képzőművész készítette.

A meghitt, családias ünnepségen fellépett az alfalvi, Csata Levente irányította Helikon fúvószenekar, a Csíki Tibor karnagy vezette csomafalvi Petres Ignác fúvószenekar, a ditrói fúvószenekar Petres Csaba vezetésével, a csíkmadarasi fúvósok – Köllő Ferenc karmester tanítványai, a gyergyóújfalvi, Molnár Sándor dirigálta fúvósok, a vaslábiak, „civilben" polgármester karnagyuk, Colceriu Dandu Mihai vezetésével.

A szépszámú közönség megérdemelt tapssal jutalmazta a fellépőket, akik két közös zenekari számmal köszöntötték a találkozó résztvevőit, majd sorra mutatták be műsorukat. A találkozó végén a helyiek és a madarasiak közösen muzsikálták Köllő Ferenc feldolgozásait. A hangversenyt ünnepi ebéd követte a kultúrházban.

BAJNA GYÖRGY

Ötvenkét kiállító volt a vásáron

Ötvenkét, hazai és magyarországi kiállító részvételével zajlott a Tavaszi EXPÓ Székelyudvarhelyen. A Városi Sportcsarnokban és környékén zajló rendezvénynek idén több újdonsága is volt – tudtuk meg Molnos Zoltán szervezőtől.

Idén hármas szervezésben jött létre a nemzetközi kiállítás és vásár: a Molnos Art mellett ebben az évben az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége, valamint a gyergyószentmiklósi Arbore Szövetség is felsorakozott a szervezők között, utóbbi standjával is képviselte magát az expón. A rendezvényre nem a vásári jelleg, hanem inkább a kiállítás, a színvonalas áruk bemutatása volt jellemző, főleg az építőipar, a bútoripar, illetve a lakberendezés területén.

Több autómárka hivatalos képviselete első alkalommal állított ki Udvarhelyen, a gépkocsikat a sportcsarnok mellett lehetett megtekinteni.

A vásárral párhuzamosan – a Városháza Szent István-dísztermében, pénteken gazdasági fórumot szerveztek a vállalkozók számára. A meghívott hazai és magyarországi előadók Románia gazdasági-befektetési lehetőségeiről, Székelyudvarhely és környéke befektetési lehetőségeiről, illetve pályázati tudnivalókról tartottak előadást. A rendezvény legnagyobb érdeklődésnek örvendő előadását, az európai uniós vám-, adó- és illeték-ügyviteli rendelkezésekről Tüske Péter, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke tartotta.

Az expó tegnap délután zárta kapuit.

SZÁSZ EMESE

RENDŐRSÉGI HÍR

Három parkoló autót, egy kerítést és egy forgalmi táblát rongált meg egy székelyudvarhelyi autós péntek délután, majd elhagyta a baleset színhelyét. Egy rendőrjárőr felkereste lakásán a balesetet okozó férfit. Mivel az elkövető lakásának ajtaját nyitva találták, bementek, ahol a baleset feltételezett elkövetőjét felakasztva találták. A gyors közbelépésnek köszönhetően a férfi életét sikerült megmenteni. A nyomozás során kiderült, a férfi egy családi nézeteltérést követően nagy adag nyugtatót vett be alkohollal, majd autóba ült. A balesetet elkövető férfit a székelyudvarhelyi kórház pszichiátriai osztályán kezelik, az ügyben további nyomozás folyik – áll a rendőrség közleményében.

HÉTFŐI SPORT

Álom és valóság

Végre megszabadult a hazai jégkorongélet egy álmodozó, szunnyadó, alvó embertől. Kevés sportvezetőről, szövetségi elnökről mondható el, hogy vébédöntőn, hazai rangadón elaludt. A lelátón. De hogy még a szövetség közgyűlésén, a főasztalnál is, az már csoda. Pedig a Román Jégkorong Szövetség az elmúlt péntek délben tartott közgyűlésén mindez megtörtént. Alva köszönt le az elnök tisztségéről. Nemcsak a tisztújító közgyűlést, hanem az elmúlt 8–10 évet is végigaludta. Ez meg is látszik a hazai jégkorongon. Közben álmodott. A megígért műjégpályák felépültek. A román válogatott stabil Divízió I-es csapattá vált. Az utánpótlás fejlődött, és olyannyira ütőképes lett, hogy 2012-ben olimpiai részvételre számíthat. Nem tévednek a bírók. Tizenkét csapatos első osztály, tizenhat csapatos másodosztály van két csoportban. Olyan sok a gyermek- és ifjúsági játékos, hogy az edzők nem győznek foglalkozni velük. Pedig épülnek a jégpályák országszerte, a 30. is elkészült. És folyamatosan épülnek újabbak. Hokinagyhatalommá vált Románia. Feljutottunk az elit csoportba a vébén. Legyőztük Kanadát, az oroszokat és a finneket is. Aztán az elnök megébredt. És rádöbbent a valóságra. Hogy már nem is ő az elnök. És csak a Divízió II-ben szerepel a felnőtt válogatott. És csak négy fedett jégpálya van Romániában, egyre kevesebb az utánpótlás és csak négy ütőképes csapat van a bajnokságban. Pedig milyen szépek voltak az álmok. Jó éjszakát, elnök úr! Azaz, volt elnök úr.

KOPACZ GYULA

A meglepő vereséget ünneplés követte

Kikapott, ám ünnepelt a Dinamo az Unirea Urziceni elleni, szombat esti meccset követően. A 2006/07-es 1. Liga bajnoka utoljára játszott hazai pályán az évadban, a csapat 18. bajnoki címének megünneplését pedig erre az alkalomra időzítette. Mircea Rednic, a bajnokcsapat edzője szerint az urziceni-iek nem rontották el ünneplésüket azzal, hogy a „Gödörben" győzték le a Dinamót.

A hazai 1. Liga utolsó előtti fordulójában letisztázódott néhány dolog. Többek között biztosra elmondható, hogy egy moldvai, egy havasalföldi, egy fővárosi és egy erdélyi csapat mond búcsút az élvonalnak. Ugyanakkor a galaciak esélyesek az Intertotó-kupában való indulásra, a kolozsvári CFR-nek pedig csodára van szüksége az utolsó fordulóban ahhoz, hogy megelőzze a Steauát.

De kezdjük a kiesőkkel, ugyanis az elmúlt hét végén matematikailag is lezárult a kiesési harc, miután a Ceahlãul kikapott a Rapidtól, és már nem foghatja be az utolsó bennmaradó helyen álló Farult. Az, hogy a FC Arges, a FC Na_ional és a Jiul kiesett, már hetek óta ismert, ám a fővárosiak épp a pitesti-iek fölött aratott győzelmükkel növelték pontjaik számát húsz fölé az idei 1. Ligában, így a következő évadban nem mínuszban kezdik a 2. Ligát, hanem nulláról indulnak ők is. A Na_ional egyébként az évadban először tudott győzni idegen környezetben.

Az Intertotó-kupában való indulásért három csapat van versenyben, az utolsó előtti fordulóban az O_elul került közelebb a nemzetközikupa-szerepléshez, ám szerdán 19 óráig még várnunk kell ahhoz, hogy biztosan tudjuk, a Temesvári Poli, a Gloria vagy a galaciak rövidítik meg nyári pihenőjüket. A besztercei focisok az idény során először veszítettek hazai pályán, éppen ezért fájó számukra, hogy a galaciak a győzelmükkel őket üthetik el az intertotótól.

A még Bajnokok Ligája-selejtezőt érő második helyért is zajlik a küzdelem, noha a Steaua kissé nyugalmasabban várja a szerdai bajnoki zárást. A fővárosiak Petrozsényben, a kolozsváriak hazai környezetben a Farul ellen próbálják a bajnoki ezüstöt elcsípni, a Steaua és a CFR között egy pont a különbség – előbbi javára.

A bajnokok sem a focizással voltak elfoglalva szombat este, hanem ünneplés-bemelegítésnek szánták az Unirea elleni meccset. Az Urziceni a Dinamo pihentető játékát kihasználva le is győzte Rednic gárdáját. A fővárosi „belügyiek" fennállásuk óta a 100. hazai pályán elvesztett meccsüket jegyezték az Unirea ellen.

Pletyka-fórum

A fociévad még le sem zárult, néhány csapat máris a következő idényre készül. A Dinamo már Daniel Opri_át leszerződtette, ugyanakkor a Valenciennestől hazahozzák Florin Bratut, a pletykák távozókról nem szólnak. A Steaua a Farultól Mihai Guri_át és a Chungnamtól Adrian Neagát igazolta már le, de tárgyalnak Vali Bãdoi, Buga és Vatcã sorsáról is, akiket Becali mindenképpen csapatában szeretne látni. A Rapidtól biztosan távozik Rãzvan Lucescu, a csapat vezetői Bölöni Lászlóval tárgyalnak a megüresedett edzői állásra. Kolozsváron növekszik a portugál légió, miután a CFR vezetői aláírták Andre Leao szerződését, és más luzitán játékosokkal is tárgyalnak. Temesváron is edzőváltás lesz, Velcea helyét a cseh ifjabb Dusan Uhrin veszi át, a klub célkitűzése a következő idényben a bajnoki cím megszerzése lesz. Idén is ezt szerették volna, ám semmi nem lett belőle. A bánságiak Marian Aliu_ã játékjogát már megszerezték, és tárgyalnak Valentin Bãdoi, valamint Marius Mãldãrãsanu igazolásáról is. Oltyánföldön is zajlik a bevásárlás, Andrei Prepeli_ã és Ciprian Tãnasã már aláírt a Craiovai U-hoz, Gabriel Apetrit pedig a Jiultól szeretnék visszahódítani. Iasi-ban először is másfél millió dolláros átigazolási költségvetést kért Ionu_ Popa edző. Ha nem kapja meg, távozik, ha igen, akkor vásárol: a Steauától Bostinã, Lovin és Baciu, Temesvárról Mircea Oprea, a Rapidtól Romeo Stancu, a Dinamótól Homei, a Jiultól Kalai és a Lupényi Minerultól Itu van a listáján. A moldvaiaktól Iurisni_i, Silvãsan, Mitrovic, Ciubãncan, _ãrlea, Bernard és Saric már csomagol, ők valószínűleg távoznak a csapattól. A Steauától távozott Mihai Stoica az Unirea Urziceni klubelnöke lehet, a klub tulajdonosai pedig 12 millió dolláros költségvetést biztosítanak a csapatnak a következő idényre. Aradon nem fényes a jövő, hiszen az UTA legnagyobb befektetője, Nicolae Bara távozni készül az idei gyenge eredmények miatt. Ugyanakkor Bogdan Apostu, Valentin Simion és Alexandru Tudose szerződése is lejár, így ők is elhagyhatják Aradot. Konstanca a másodosztályból erősített, Enache Caju és Emil Nanu a Delta Tulceától érkezik, és Apostu is visszatér Aradról. A Pandurii bányászokkal erősít, a Jiultól Mircea Voicu és a Lupényi Minerultól Ovidiu Vezan érkezhet Târgu Jiuba. Három gárda, a FC Vaslui, az O_elul és a Gloria háza tájáról még semmit nem lehet tudni, de ők sem késtek el az átigazolásokkal.

Az utolsó előtti forduló eredményei: UTA – Temesvári Poli 2–1 (1–0) /Hora (26.), Edson (66.), illetve Bucur (50.)/; Gloria – O_elul 1–2 (0–1) /Voicu (77.), illetve Tãnase (38.), Stan (82.)/; Rapid – Ceahlãul 4–1 (2–1) /Ganea (16.), Zicu (28.), Mãldãrãsanu (60.), Lazãr (81.), illetve Cebotaru (42.)/; FC Vaslui – Jiul 2–0 (1–0) /Gheorghiu (6., 52.)/; FC Arges – FC Na_ional 0–3 (0–1) /Avrãmescu (29., öngól), Ghindeanu (59.), Drãgan (90.)/; Poli Iasi – Kolozsvári CFR 0–1 (0–0) /Oliveira (92.)/; Dinamo – Urziceni 1–2 (1–0) /Niculescu (22.), illetve Galamaz (56.), Onofras (69.)/; Steaua – Pandurii 1–0 (1–0) /Badea (45., büntetőből)/; Farul – Craiova 0–0.

1. Dinamo 33 23 7 3 61–22 76
2. Steaua 33 20 8 5 59–22 68
3. Kolozsvár 33 20 6 7 58–32 66
4. Rapid 33 16 11 6 63–35 59
5. O_elul 33 16 5 12 57–55 53
6. Temesvár 33 15 7 11 35–31 52
7. Gloria 33 15 6 12 41–35 51
8. Vaslui 33 13 10 10 39–42 49
9. Urziceni 33 13 8 12 30–28 47
10. Craiova 33 11 12 10 37–42 45
11. UTA 33 11 8 13 27–37 41
12. Pandurii 33 12 5 16 24–34 41
13. Poli Iasi 33 10 10 13 33–38 40
14. Farul 33 8 13 12 31–34 37
15. Ceahlãul 33 8 6 18 25–51 30
16. Arges 33 5 9 19 22–45 24
17. Na_ional 33 5 6 22 23–52 21
18. Jiul 33 5 5 23 15–45 20

Az utolsó forduló műsora (zárójelben a tévéközvetítés): szerda, 17 óra: Unirea Urziceni – Gloria (Telesport), O_elul – Poli Iasi, Temesvári Poli – FC Vaslui, Pandurii – FC Arges, Kolozsvári CFR – Farul (Antena 1), Craiova – UTA (Na_ional TV), Ceahlãul – Dinamo (Telesport), FC Na_ional – Rapid (Na_ional TV), Jiul – Steaua (Kanal D).

KOPACZ GYULA

Két csapat felszusszanhat

Főleg a második félidei játékának köszönhetően három ponttal távozott Rákospalotáról a magyar labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában a Tatabánya, így jövőre is az NB I-ben szerepelhet. Hazai pályán nyert a Vasas ellen a Paks, és mivel a REAC kikapott, biztosította helyét az élvonalban a következő szezonra is. Szintén fellélegezhet a Sopron és a Kaposvár, mindkét gárda győzelemmel menekült a veszélyes zónából, így a Pécs– Győr–REAC hármasból került majd ki a másik kieső. Vác biztosan búcsúzik az élvonaltól.

A Honvéd döntetlent ért el a vendég Diósgyőr ellen, s ezzel a tavaszi szezonban veretlen maradt saját pályáján.

A forduló eredményei: ZTE FC – DVSC-TEVA 0–1 (0–0) /Leandro (51.)/; REAC – Tatabánya 2–4 (1–1) /Nyerges (38., 80.), illetve Perez (22., 56.), Balogh Z. (65.), Hajdú (83.)/; Paks – Vasas 4–2 (2–0) /Buzás (24., 11-esből), Heffler (42.), Horváth F. (68.), Belényesi (72.), illetve Nagy T. (71.), Kincses (86.)/; Honvéd – Diósgyőr 1–1 (1–0) /Bogdanovic (12.), illetve Sipeki (53.)/; Pécs – Kaposvár 2–3 (2–0) /Sztipánovics (4.), Lukács (42.), illetve Oláh (48.), Vasiljevic (52., 73., 11-esből)/; Sopron – Vác 3–1 (2–1) /Horváth A. (2.), Magasföldi (32.), Fabio (65.), illetve Palásthy (36.)/. A további műsor: ma 19 órától: Újpest – Fehérvár; holnap 19 órától: Győri ETO – MTK.

1. DVSC 29 21 3 5 61–20 66
2. MTK 28 17 4 7 55–30 55
3. ZTE 29 16 4 9 51–38 52
4. Újpest* 28 15 4 9 39–28 46
5. Vasas 29 12 6 11 40–40 42
6. Honvéd 29 11 8 10 47–40 41
7. Fehérvár 28 12 4 12 41–41 40
8. Kaposvár 29 11 5 13 38–36 38
9. Diósgyőr 29 11 5 13 40–48 38
10. Sopron 29 11 4 14 32–44 37
11. Paks 29 10 7 12 34–36 37
12. Tatabánya 29 11 3 15 46–55 36
13. REAC 29 9 6 14 40–53 33
14. ETO 28 8 8 12 30–39 32
15. Pécs 29 7 11 11 30–40 32
16. Vác 29 4 6 19 20–56 18
* – három pont levonva.

Az utolsó forduló műsora: péntek: Vasas – Honvéd; szombat: ETO – Diósgyőr, Kaposvári Rákóczi – Paks, Vác – Pécs, DVSC – Sopron, Tatabánya – ZTE, Fehérvár – REAC; vasárnap: MTK – Újpest.

Feljutott a Kolozsvári U!

A Labdarúgó 2. Liga 31. fordulójának eredményei: I. csoport: FC Botosani – Sportul Studen_esc 4–1, CS Otopeni – FC Snagov 0–1, FCM Bákó – Dunãrea Giurgiu 1–0, Dunãrea Galac – CF Brãila 2–0, Cetatea Suceava – Chimia Brazi 2–1, FC Négyfalu – FC Brassó 3–2, Delta Tulcea – Gloria Buzãu 7–1, Prefab Modelu – Petrolul Ploiesti 0–0, Forex Brassó – FCM Câmpina 1–0. A csoportot a Delta vezeti 55 ponttal, a Forex, a Petrolul és a Gloria Buzãu 53 ponttal osztozik a következő három helyen, míg az 51 pontos 5. helyezett Dunãrea Galacnak is megmaradtak a feljutási esélyei. II. csoport: Kolozsvári U – Dacia Mioveni 0–0, IS Aranyosgyéres – Auxerre Lugos 1–0, CSM Râmnicu Vâlcea – Unirea Dés 2–0, CFR Temesvár – Minerul Lupény 2–0, FCM Resicabánya – Poli II Temesvár 3–1, FC Bihor – FC Nagybánya 1–0, Building Vânju Mare – FC Târgoviste 2–1, FC Caracal – Apulum Gyulafehérvár 0–1, Corvinul Vajdahunyad – Gaz Metan Medgyes 1–1. A csoportból a 63 pontos Kolozsvár már feljutott, a másik 1. Ligát érő helyre az 54 pontos Dacia Mioveni és az 53. CSM Râmnicu Vâlcea nagy eséllyel pályázik.

A Székelyudvarhelyi Roseal újra kapott egy hetest a 3. Liga I. csoportjának 31. fordulójában, a Küküllő-parti gárda ezúttal a Moinesti-i Petrolul otthonában szenvedett 7–0-s vereséget.

Gyermekfocitorna Domokoson

A csíkszeredai József Attila Általános Iskola, illetve a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola csapata nyerte a pénteken és szombaton szervezett Domokos-kupa labdarúgótornát. Az V–VI., illetve a VII–VIII. osztályos gyermekeknek szervezett focitorna győztes csapatai a hét végén Budapesten vesznek részt hasonló turnén, amelyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendez.

A kétnapos tornán 16 csapat vett részt – nyilatkozta a Hargita Népének Kurkó István szervező, a domokosi Márton Áron Általános Iskola igazgatója. A Kurutty Oktatási és Művelődési Társaság immár ötödik alkalommal szervezi meg a Domokos-kupát, melynek győztesei a budapesti Gyermekfoci-kupán vesznek részt. A pénteken és szombaton tartott tornán Csíkszentkirály, Gyimesfelsőlok, Csíkkarcfalva, Kézdiszentkereszt, Csíkszentdomokos, Kézdiszentlélek, Csíkszentimre, Csíkmadaras, valamint a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs, a csíkszeredai Nagy Imre és József Attila általános iskolák csapatai vettek részt.

A torna fővédnöke, Buzánszky Jenő a Hargita Népének elmondta, a Domokos-kupa egy döntő torna, melyen 16 csapat vett részt, ám a selejtezőkben összesen 80 általános iskola csapata játszott. – Egyre népszerűbb ez a torna, melynek célja a gyerekek mozgásra bírása, hogy ne a számítógép és a tévé előtt, hanem inkább sportpályán töltsék el szabadidejüket – mondta az Aranycsapat oszlopos tagja. Hozzátette, a foci és ez a torna is nemcsak a gólokról, hanem a barátságról szól, hiszen a Domokos-kupán részt vevő gyermekek között barátság, ismeretség jön létre. – A turné másik célja ifjú focitehetségek felfedezése is – mondta Buzánszky, hozzátéve, hogy a tavaly kiemelkedő focitudását bizonyító csíkszépvízi Balla Tihamér ma már a Győri ETO FC gyermekcsapatában rúgja a labdát.

A Domokos-kupán részt vevő csapatok tagjai ajándékot kaptak a szervezőktől, a Magyar Labdarúgó Szövetség és egy sportszergyártó cég összesen 40 labdát ajándékozott, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pedig szponzoroktól kapott 400 ezer forint értékű tanszersegélye is szétosztásra került a focizó kisdiákok között.

KOPACZ GYULA

Nyári sporttalálkozó

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége keretén belül működő Testnevelés-Sport Tanítás Alapítvány (TEST) tizenkettedik alkalommal is megrendezi június 22 és 24. között a Szent Anna-tónál az Erdélyi Magyar Iskolák Nyári Testnevelés- és Sporttalálkozóját (EMIT).

Versenyszámok: sátorverés (22-én); főzőverseny (23-án délben); jelmezverseny (23-án este a tábortűznél); terepfutóverseny a Szent Anna-tó körül (24-én).

Résztvevők: V–VIII. és IX–XII. osztályban tanuló diákok, tagozatonként vagy iskolákként 2 lány és 2 fiú + 1 kísérőtanár alkotja a csapatot.

Benevezési határidő: június 15-ig írásban vagy telefonon az RMPSZ csíkszeredai címén (530241 Csíkszereda, Taploca utca 20. szám) vagy a 0266–371377 telefon- és 0266–312852-es faxszámon.

Érkezés a Szent Anna-tóhoz június 22-én 21 óráig. A korábban vonattal érkezőknek szálláslehetőség a tusnádfürdői általános iskolában. A Szent Anna-tó gépkocsival is megközelíthető Sepsibükszádon keresztül. Eredményhirdetés (táborbontás) június 24-én, 15 órakor.

Minden résztvevő 10 lej értékű, saját névjegyével ellátott ajándékot hozzon magával. Az eredményhirdetésnél ajándékcsere történik. A szervezők díszoklevéllel díjazzák az összegyűjtött pontok alapján a csapatokat és az I–III. helyezést elért tanulókat. A TEST biztosítja a szervezési költségeket, a részt vevő csapatok utazási, élelmezési és sátorozási költségeit az iskolák állják, a sátrakat ugyancsak a részt vevő csapatok hozzák. Versenyszervezési megbeszélés június 22-én 21 órakor. A szervezők mindenkit szívesen várnak. (Borbáth István testnevelő tanár)

Sporthorgászok versenye

Szombaton a Csíki Sporthorgászok Egyesülete szervezésében került sor az országos síkvízi bajnokság városi szakaszának vetélkedőjére a csíkszeredai Suta-tavon. A reggel hét órakor kezdődött versenyre hét, érvényes engedéllyel rendelkező sporthorgász nevezett be. Eredmények: 1. Kovács István, 2. Szőcs Gergely, 3. Dajka Géza. A gyermekeknél Orosz Ervin, az ifiknél Kristó Norbert bizonyult a legjobbnak. Dr. Újvári Róbert szervező a Hargita Népének elmondta, az országos síkvízi bajnokság megyei szakaszát két hét múlva Homoródszentpálon rendezik. (Kristó Tibor)

Grönholm győzött

A finn Marcus Grönholm nyerte a Szardínia-ralit, az idei vb-sorozat 7. futamát. Második helyen honfitársa és csapattársa, Mikko Hirvonen végzett, a harmadik a spanyol Dani Sordo lett.
Szardínia-rali, a pontszerzők: 1. Marcus Grönholm (Ford Focus), 2. Mikko Hirvonen (Ford Focus), 3. Dani Sordo (Citroën C4), 4. Henning Solberg (Ford Focus), 5. Petter Solberg (Subaru Imprezza), 6. Toni Gardemeister (Mitsubishi Lancer), 7. Manfred Stohl (Citroën Xsara), 8. Juho Hanninen (Mitsubishi Lancer).
A vb-pontverseny állása: pilóták: 1. Grönholm 55 pont, 2. Loeb 48 p., 3. Hirvonen 45 p., 4. Sordo 28 p., 5. H. Solberg 20 p., 6. P. Solberg 20 p.; csapatok: 1. Ford WRT 81 p., 2. Citroën WRT 72 p., 3. Stobart M-Sport Ford RT 29 p., 4. Subaru WRT 29 p., 5. OMV Kronos Citroën WRT 22 p.
Következik az Akropolisz-rali június 1–3. között, Görögországban.

Vermeulen esőben menő

Talmácsi Gábor a negyedik lett a 125 kcm-es kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Francia Nagydíján. A futamot a spanyol Sergio Gadea nyerte. A vb-pontversenyt továbbra is a cseh Lukas Pesek vezeti, Talmácsi pedig megőrizte második helyét.

A Bancaja Aspar csapat Apriliával szereplő magyar motorosa a start után a tizedik pozícióba csúszott vissza, míg az olasz Mattia Pasini tartotta vezető helyét. A negyedik körben Talmácsi gyorsított, és a nyolcadik helyen robogott, majd három körrel később már a hatodik volt. Tizenöt körrel a zárás előtt a magyar versenyző egy remek manőverrel megelőzte csapattársát, Faubelt, öt körrel a leintés előtt Pasini motorja meghibásodott és feladta a viadalt, így Talmácsi a negyedik helyre jött fel. A 250 kcm-esek között a spanyol Jorge Lorenzo idei negyedik sikerét aratta, míg a királykategória győztese – esős viadalon – Chris Vermeulen lett.

Eredmények: 125 kcm: 1. Sergio Gadea (Aprilia), 2. Lukas Pesek (Derbi), 3. Bradley Smith (Honda), 4. Talmácsi Gábor (Aprilia). A vb-pontverseny élcsoportja: 1. Pesek 91 pont, 2. Talmácsi 82 p., 3. Faubel 76 p. 250 kcm: 1. Jorge Lorenzo (Aprilia), 2. Andrea Dovizioso (Honda), 3. Alex De Angelis (Aprilia). Az élcsoport: 1 Lorenzo 120 p, 2. Dovizioso 88 p., 3. De Angelis 75 p. Moto GP: 1. Chris Vermeulen (Suzuki), 2. Marco Melandri (Honda), 3. Casey Stoner (Ducati). Az állás: 1. Stoner 102 p., 2. Rossi 81 p., 3. Pedrosa 62 p.

Következik az Olasz Nagydíj, Mugello (június 3.).

Jégkorong. Története során először jutott nagydöntőbe az Ottawa Senators az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), miután negyedszer is nyert az alapszakaszgyőztes Buffalo Sabres ellen a Keleti-főcsoport fináléjában.

Az Anaheim Ducks hazai környezetben legyőzte a Detroit Red Wings csapatát az NHL Nyugati-főcsoportjának döntőjében, ezzel egyenlített a párharcban. Eredmények: Kelet: Buffalo Sabres – Ottawa Senators 2–3, hosszabbítás után. A párharcot 4–1-es összesítéssel az Ottawa nyerte. Nyugat: Anaheim Mighty Ducks – Detroit Red Wings 5–3. A párharc állása: 2–2.

A Budapesti Koriközpontban június 16–20. között
EDZŐTÁBOR INDUL
jégkorongozó gyerekeknek (minden korosztály számára).
Érdeklődni lehet Rajz Attilánál a következő telefonszámokon:
+36–703–386869 vagy a 0744– 147544.

Négy műjégpályát építtetne az új elnök

Kurkó János György személyében új elnöke van a Román Jégkorong Szövetségnek. A pénteken a fővárosi Sport Hotelben tartott szövetségi közgyűlésen az eddigi alelnök négy szavazattal kapott többet ellenjelöltjénél, míg a leköszönő elnök a választás előtt pár perccel mondta le indulási szándékát egy újabb mandátumra. Kurkó a hazai jégkorongszövetség első csíkszeredai elnöke.

– A csíki hokiberkekben már többször elhangzott, hogy minél hamarabb meg kell szabadulni a Panã– Negoi_ã párostól, akik a szövetséget és a román jégkorongot nem a legjobb irányba vitték – nyilatkozta a Hargita Népének a pénteken megválasztott elnök. Kurkó szerint az első lépés a régi vezetőség leváltására négy éve történt, amikor az általa kiprovokált előrehozott választásokon ugyan Negoi_ã került vissza a szövetség élére, ám az akkor elfogadott alapszabályzat-módosítás tette lehetővé a pénteki változást. – Négy éve a közgyűlés elfogadta azon javaslatomat, hogy tisztújításkor csak azok a klubok képviselői dönthessenek a szövetség vezetőinek kilétéről, amelyek részt vesznek a bajnokságban – mondta Kurkó.

Romániában 48 olyan klub van bejegyezve, amelynek statútumában a jégkorong is szerepel. Ám az elmúlt idényben 33 klub nevezett valamilyen szinten be a bajnokságba, így csupán ezen klubok képviselői dönthettek a pénteki közgyűlésen.

– A volt főtitkár most is megpróbálkozott azzal, ami négy éve Negoi_át visszahelyezte az elnöki székbe. Ám nem jött be Panã úr számítása, hiszen 15 klub képviselője nem szavazhatott, így nekem megnőttek az esélyeim – mondta lapunknak Kurkó. Hozzátette, a kilenc felcsíki, a három szeredai, a két gyergyói és a kézdivásárhelyi klubok képviselői pár hete már megígérték, hogy rá szavaznak. – Hamar sikerült a Brassói CSM klubot is magam mellé állítanom, a balánbányaiak, a Megyei Jégkorong Egyesület és a HC Fenestella 68 képviselője is bennem bízott. Ettől kezdve már csak egy szavazat kellett nekem az elnökséghez – mesélte az új elnök a választási előkészületekről. Az egy szavazat helyett kettőt kapott, ezek szerinte Galacról „érkeztek".

– Habár egyeztetések zajlottak a Steaua vezetőivel is, az ők három voksa a másik jelölté lett. Az utolsó pillanatokban történt a pártfordulásuk, ez így utólag nem zavar – mondta Kurkó, hozzátéve, nem tudja, hogy a fővárosiak mi okból változtatták meg az utolsó pillanatban opciójukat. Negoi_ã visszavonulásáról elmondta, szerinte kitervelt lépés volt, de mégis megmosolyogták a közgyűlésen résztvevők a leköszönő elnök utolsó pillanatban bejelentett döntését. – Nem maradt volna tisztség nélkül Negoi_ã, ha Panã nyeri az elnökválasztást. Ő lett volna a szövetség tiszteletbeli elnöke – mesélte az új elnök.

A Román Jégkorong Szövetség egyik alelnöki tisztségét is egy csíkszeredai sportember tölti majd be a következő négy évben. Csíki Andrásra, a Hargita Megyei Sportigazgatóság vezetőjére 24 küldött adta le szavazatát, a másik alelnök Cristian Cârlan, a Steaua jégkorong szakosztályának elnöke lett. A szintén pénteken választott Szövetségi Büróban is bőven vannak megyénkbeli hokiszakemberek. Antal István, a Csíkszeredai Sportklub vezérigazgatója képviseli a román bajnok és -kupagyőztes csapatot, Kalamár Sándor a HC Csíkszeredát, Lázár Ernő pedig a Gyergyószentmiklósi Progymot. Mellettük Iliescu Tiberiu, Florescu Iulian, Badea Dorin, Deme László és Karaiosifoglu Leonidas alkotja a szövetség döntéshozó testületét.

A Hargita Népe azon kérdésére, hogy Csíkszeredába helyezi-e át a szövetség székhelyét, az új elnök határozott nemmel válaszolt. – Ezzel riogatta az ellenjelöltem a szavazás előtt a közgyűlésen résztvevőket. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy Csíkszeredába tegyem át a szövetség székhelyét, annak ellenére, hogy négy óra autózással érem el új munkahelyemet. Kész vagyok áldozatokat hozni szövetségi elnökként, és az lesz az egyik, hogy heti négy-öt alkalommal beutazok Bukarestbe – mondta Kurkó. Szerinte nem lehet telefonon irányítani egy szövetséget, és megígérte, egy fiatal, kompetens főtitkárt akar kinevezni, az illető nevét a szerdai Szövetségi Büró ülés előtt hozza csak nyilvánosságra. – Három, hokiberkekben ismert személlyel is tárgyalok, de csak szerdán jelentem be, kit javasolok a főtitkári állásra – mondta.

Az elnök abban sem biztos, hogy ki lesz a játékvezetői testület új elnöke, erre az állásra is három személlyel tárgyal. A szövetségi edzői tisztségre azonban biztosan Basa Jánost fogja felkérni. A fellebbviteli bizottságban is van egy csíkszeredai, aki nem más, mint a megyeszékhely polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán. – A háromtagú bizottság elnökének javasoltam a polgármestert, a közgyűlésen 15 küldött szavazott rá, ugyanannyi, mint Nica Andreire – mondta Kurkó. Végül az a döntés született, hogy a bizottság első ülésén Ráduly, Nica és Nistor Constantin döntse el, hármuk közül ki lesz az elnök.

Egy év, egy műjégpálya

Ezzel a címmel mutatta be elnöki programját Kurkó. Szerinte a hazai jégkorong csak akkor fejlődhet igazán, ha megfelelő az utánpótlás- nevelés, ám műjégpályák hiányában ez nem valósítható meg. Brassónak ugyan van gyerekcsapata, de ők vagy a fővárosi Mihai Flamaropol vagy pedig a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán kell eddzenek, ez pedig óriási anyagi erőfeszítést jelent a Brassói CSM klubnak.

Az első műjégpályát Brassóban szeretném felépíttetni, de ehhez nemcsak az én és a szövetség, hanem a helyi önkormányzat akaratára, pénzére is szükség van. Ugyanakkor a helyi tanács és vállalkozók támogatása is kell – mondta a szövetségi elnök. Kijelentette, lehetséges egy év alatt műjégpályát építeni, ám ő megelégedik azzal, ha csak „kibújik a földből". – Ezt én úgy értelmezem, hogy megvan a terület, amelyre épül a műjégpálya, megvannak a pénzügyi források a teljes beruházáshoz és az építő elkezdte a munkát, tehát megvan minden szükséges engedélye ehhez – mondta Kurkó, hozzátéve, a brassói után Kolozsváron, Bukarestben és Suceaván szeretne új műjégpályákat építtetni, ugyanakkor a kézdivásárhelyi, a csíkkarcfalvi és a csíkszeredai edzőpályákat is be szeretné fedetni. – Ezen munkálatokhoz iszonyatosan sok pénzre van szükség, de már a karcfalvi pálya építésénél megmutattam, hogyan kell a megfelelő pénzforrásokat megkeresni. Az ott szerzett tapasztalataimat szeretném hasznosítani a kapcsolataim révén – mondta.

Lemondás és vizsgálat

Kurkó János György még a HC Csíkszereda és a HC Felcsík elnöke, ám összeférhetetlen a klubelnöki és a szakszövetségi elnöki tisztség, így döntenie kell, melyik funkciót választja. – Ahhoz, hogy a Román Jégkorong Szövetség elnöki tisztségét betöltsem, harminc napon belül jogilag meg kell szakítsam a kapcsolatomat a felcsíki és csíkszeredai klubbal – mondta Kurkó, sejtetve ezzel, hogy felfüggeszti elnökségi tisztségét a két klubnál. – Egy olyan személyre szeretném bízni a HC Csíkszereda és a HC Felcsík irányítását, aki az általam és az alapítók által elkezdett munkát legalább olyan szinten tovább tudja vinni, mint amilyen szinten hagyom. De a fejlődés, az előrelépés a cél, ezért itt is nehéz döntést kell hoznom – tette hozzá.

Az elmúlt idény végén a játékvezetői testület élén lévő Dinu Mihait a régi elnökség felfüggesztette, a Hargita Megyei Játékvezetői Testület többsége pedig nem vállalt munkát sem a rájátszásban, sem pedig a két, Csíkszeredában rendezett vébén. Kurkó elmondta, meg szeretné vizsgálni, mi késztette a bírókat, hogy ilyen radikális döntést hozzanak, és elképzelhetőnek tartja azt is, hogy újraértékelik a három csíkszeredai játékvezető felfüggesztéséről szóló Szövetségi Büró döntését is.

Az új elnök ugyanakkor kijelentette: újabb közgyűlést hív össze június elejére, melynek egyetlen napirendi pontja lesz: a szövetség alapszabályzatának módosítása. – Egy új, tisztességes, kiskapuk nélküli alapszabályzatra van szüksége ennek a sportágnak Romániában – mondta Kurkó. Szerinte a jelenleg érvényben lévő alapszabályzatban sok, többféleképpen értelmezhető szabály van, ezeket pedig ki szeretné küszöbölni. Elmondta, ezzel a csapatok és klubok közti vitákra is pontot lehetne tenni.

Kurkó János György ezúttal szeretné megköszönni a támogatást a közgyűlésen részt vevő klubok képviselőinek. – Kolléganőm, Vezsenyi Katalin tizenkét felcsíki klub statútumát készítette el, ezek nélkül pedig ma nem mondhatnám biztosra, hogy a jégkorongszövetség elnöke vagyok – magyarázta.

Az elmúlt pénteki közgyűlésen a 33 lehetséges szavazatból Kurkó János Györgyre a következő klubképviselők szavaztak: Antal István (Csíkszeredai Sportklub), Gál Csaba (Gyergyószentmiklósi Progym), Kalamár Sándor (HC Csíkszereda), Baszilidesz Csaba (Gyergyói ISK), Györgypál Tamás (Csíki ISK), Mezey Imre (HC Felcsík), Miklós Ervin (HC Fenestella 68), Gábor János (HC Madicsa-Karcfalva), Gál Kálmán (Dánfalvi HK), Barabás Alpár (Márton Áron HK, Csíkszentdomokos), Rácz György (Balánbányai HC Bányász), Kosza Ernő (Újoncok HC, Csíkszenttamás), Márton Sándor (Kézdivásárhelyi Bikák), Pãun Bianca Cristina (Brassói CSM), Galusnyák Levente (Hargita Megyei Jégkorong Egyesület), valamint a Galac Megyei Jégkorong Egyesület és a Galaci HCM.

Kurkó János György 1971. december 18-án Csíkkarcfalván született. A Csíkszentdomokoson eltöltött gyermekévek során tanulmányait Csíkszeredában fejezte be. Először 1999-ben került kapcsolatba a jégkoronggal, támogatóként a Csíkszeredai Sportklub hokibizottságának elnöki tisztségét töltötte be. Alapító tagja a HC Csíkszeredának, az első pillanattól (2002) elnöke is a klubnak. 2003-ban megválasztották a Román Jégkorong Szövetség alelnökének. Egy évvel később több felcsíki jégkorongszerető vállalkozóval megalapítják a HC Felcsíkot, melynek szintén elnöke lett. 2007. május 18-án a Román Jégkorong Szövetség elnökének választják, mandátuma négy évre szól.

KOPACZ GYULA

NAPRÓL NARA

EZ VAN MA
Hétfő. Az év 141. napja, még 224 nap van hátra az évből. Napnyugta ma 20.42-kor, napkelte holnap 5.42-kor.

Isten éltesse
Konstantin nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.

Névmagyarázat
A latin eredetű Konstantin jelentése Constantius családjához tartozó; szilárd, állhatatos, következetes.

Május 21-én történt
* 1502. Joao da Nova Castella portugál szolgálatban álló spanyol hajós az Atlanti-óceánban egy addig ismeretlen szigetet fedezett fel, amelyet Szent Ilonáról nevezett el.
* 1877. Az egyesült román fejedelemségek kikiáltották Románia függetlenségét.
* 1904. Párizsban megalakult a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).
* 1937. Útjára indult az a szovjet sarkkutató expedíció, amely az Északi-sarkon a világ első, úszó jégtáblára telepített sarkkutató állomását hozta létre.

Május 21-én született
* 1471. Albrecht Dürer német festő és grafikus
* 1921. Andrej Szaharov Nobel-békedíjas orosz atomfizikus, polgárjogi harcos, a szovjet rendszer belső bírálója
* 1927. Zwack Péter nagyvállalkozó, világpolgár, diplomata
* 1940. Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, kiváló művész

Május 21-én halt meg
* 1916. Görgey Artúr honvédtábornok, vegyész
* 1982. Holger Crafoord / Alf Erik Holger Lundquist svéd üzletember, az első mesterséges vese megtervezője

Emlékezés Balázs Ferencre

Balázs Ferenc emlékünnepélyt tartanak holnap Székelykeresztúron. Szervezője az unitárius egyházközség és a Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium. Balázs Ferenc unitárius lelkész, író, vidékfejlesztő világkörüli útjáról hazatérve elfogadta az első felajánlott állást: bentlakási felügyelő lett a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban. Munkája mellett továbbra is foglalkozott az irodalommal. Innen Mészkőre távozott, ahol unitárius lelkészi gyümölcsöző tevékenységet fejtett ki haláláig.

Az emlékünnepély 12 órától az unitárius templomban tartandó istentisztelettel kezdődik. Igét hirdet dr. Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke. Andrási Benedek unitárius lelkész, a gimnázium aligazgatója emlékezik meg Balázs Ferencről. Az istentiszteleten Nemes Annamária vezetésével közreműködik az Unitárius Gimnázium kórusa.

Az ünnepély a gimnázium dísztermének névadó ünnepélyével folytatódik, a díszterem a Balázs Ferenc nevet veszi fel. Beszédet mond Varró Margit, az Unitárius Gimnázium igazgatója. Az ünnepi műsort a gimnázium tanulói szolgáltatják.

LÁSZLÓ MIKLÓS

ÚJ KÖNYV

Daczó Árpád (P. Lukács O. F. M.): Csíksomlyó titka. Mária-tisztelet a néphagyományban

A gyimesi – kosteleki – néphitben Babba Mária azonos a csíksomlyói Szűz Máriával. Daczó Árpád Ferenc-rendi szerzetes pap (páter Lukács) több évtizedes kutatómunkája annak a kapcsolatnak a feltárása, amely a régi magyar mitológia Boldogasszonya, ősvallásunk Hold-istenasszonya, a keresztény Boldogságos Szűz Mária között létezhet, és amely mind a mai napig meghatározza keresztény világnézetünket. A nagy sikerű mű a 2000-ben megjelent kötet változatlan újrakiadása. A pünkösdi búcsú alkalmával Daczó Árpád (páter Lukács) folyamatosan dedikálja könyvét a kegytemplom előtt.

A könyv terjedelme 344 oldal. Ára 25 RON. Megvásárolható a Pallas–Akadémia Könyvkiadó üzleteiben, illetve megrendelhető postai utánvéttel a következő címen: 530210 Miercurea Ciuc, str. Petőfi nr. 4. Pf. 140., jud.: Harghita. Telefon/fax: 0266–371036, mobil: 0745–005544, e-mail: pallas@clicknet.ro. Folyószámlaszám: B.C.R. – RO46RNCB0152007505270001. Aki postán rendel könyvet, kérjük, hogy küldje el a személyi számát (CNP) is.

SZABADIDŐ

Napi színházajánló

A Csíki Játékszín színészei ma 16 órától Gyergyószentmiklóson a Szerelem című darabot játsszák, amelyet a Salamon Ernő- és a Török István- bérletesek nézhetnek meg.

A VII. Hargitai megyenapok mai programja

Csíkszeredában 18 órától, a Kriterion Galériában megnyitják a Megyei Képzőművészeti Tárlatot. Az eseményt a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezi. Székelyudvarhelyen 17 órától, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontban mutatják be az Örökségünk című helytörténeti folyóiratot. Ezt követően 18 órától a helyi művelődési ház protokolltermében a székelyudvarhelyi népiskolás diákok gitárkoncertet adnak elő. Maroshévízen délután négy órától a helyi, képzőművészetet tanuló népiskolás diákok munkáiból képzőművészeti tárlatot nyitnak meg. 18 órától Irodalmi Jelen Gyergyószentmiklóson címmel irodalmi estet szerveznek a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban.

Operagála Csíkszeredában

Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Csíki Kamarazenekar Egyesület a megyenapok keretében operagálát szervez. Az eseményen a Csíki Kamarazenekar szerepel, közreműködik a Sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar. Helyszín és időpont: a Csíki Játékszín nagyterme, ma este hét óra. Karmester: Traian Ichim; szólisták: Sebestyén Lázár Enikő – szoprán; Szilágyi Zsolt – tenor; Sándor Árpád – bariton. Műsoron: Mozart-, Rossini-, Puccini-, Mascagni-, Verdi-, Erkel Ferenc-, Kálmán Imre-nyitányok és -áriák.

Hamarabb kezdődik a koncert!

Egy órával hamarabb – a tervezett 20 óra helyett 19 órakor – kezdődik a héten sorra kerülő csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi Zorán-koncert.

Örmény örökségünk Erdélyben

A Megyei Kulturális és Művészeti Központ a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában Örmény örökségünk Erdélyben címmel szervez fotóművészeti kiállítást. Kiállításra kerülnek: Nagy P. Zoltán képei Gyergyóról és Szépvízről, valamint ifj. Zakariás Péter képei Erzsébetvárosról és Fehéregyházáról. Az eseményt Kassay L. Péter, az MKMK igazgatója nyitja meg. Időpont: holnap 18 óra.

Kárpát-vándortúra – II. szakasz

A Kárpát-vándortúra az idén június 18–24., illetve szeptember 5–11. között folytatódik. Az egyhetes túrák alkalmával bebarangolják a Persány-hegységet, a Görgényi- havasokat, a Hargit-hegységet és a Bodoki-havasokat. A szállás többnyire sátrakban lesz. A szervezők a résztvevők összeírását megkezdték, de május 31-ig még várják a jelentkezőket. Bővebb információkat a 0745–107618 és a 0751–994113-as telefonszámokon, illetve a gentiana@ freemail.hu e-mail címen kaphatnak.

KALEIDOSZKÓP

Vécéviccvég

Véget vet a hatóság a nemes vécéviccnek egy floridai kocsmában: egyértelműbben lesz kiírva, hogy melyik a női és melyik a férfi. Éveken át ugyanis elsőre szinte mindenki a másik nem toalettjébe tért be, mivel a következő felirat szerepelt a női vécén: „HÖLGYEK – ne menjenek be, mert ez a férfivécé", azaz öles betűk után egészen aprók következtek. A női vécén hatalmas FÉRFIAK felirattal kezdődött a szöveg, és hasonlóan apró betűkkel folytatódott. Volt is kavarodás, meg kacagás. A minap azonban egy 15 éves lányt – a humorosnak szánt felirat miatti (el)tévedésből – megzavart egy férfi a valódi női vécében, a lány apja pedig annyira nem kacagott a dolgon, hogy hivatalosan panaszt tett. A hatóság sem találta viccesnek a nemes vécézavart, és bezáratással fenyegette meg a floridai ír kocsmát.

Madonna új dalt tett közzé

Madonna jótékonysági céllal közzétette az interneten azt az új dalát, amelyet július 7-én ad majd elő a Live Earth elnevezésű világmegmozdulás egyik fő helyszínén, a londoni Wembley stadionban. Madonna új dala, a Hey You az msn.com című weboldalon vásárolható meg, ám az első egymillió letöltés ingyenes. A Microsoft óriáscég azonban ígéretet tett arra, hogy letöltésenként 25 centet az Alliance of Climate Protection nevű környezetvédelmi szervezet számlájára utal át. A Hey You szövege nem közvetlenül a globális felmelegedésről, hanem az egymás iránti szeretetről és az egymásra utaltságról szól.

Képességi vizsga – változott az időpont!

Azon diákok, akik a 2007/08-as tanévben a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium teológia profilú osztályába jelentkeznek, vallástanból képességi vizsgát kell tegyenek. A vizsgára való beiratkozás május 21–23. között az iskola titkárságán (Csíkszereda, Cosbuc utca 80. szám) lesz. A Tanügyminisztérium jóváhagyásával a vallástan képességi vizsga május 24-én (25 helyett) a kollégium épületében (Mihai Eminescu utca 3. szám) 8 órakor kezdődik az írásbeli, 11-től pedig a szóbeli vizsga. Eredményhirdetés: május 28-án. Az iratkozáshoz szükséges papírok: beiratkozási adatlap (képességpróba- melléklet), plébánosi ajánlás, születési ajánlás, születési bizonylat (eredeti és másolat), szülők személyazonossági másolata, diák személyazonossági másolata, orvosi igazolás (orvosi és oltási igazolás).

Mentős statisztika – 23 ittas állapotot jegyeztek

Az elmúlt hét során 27 agyvérzéshez, 39 magas vérnyomásos, 24 szívbeteghez, 8 szívinfarktushoz, 16 csonttöréshez, 25 különböző traumához, 27 szüléshez, 7 közúti balesetben 8 sérült személyhez, 7 epilepsziás krízishez, 17 asztmás és 3 öngyilkossági esethez riasztották a Hargita Megyei Mentőszolgálat ügyeleteseit, akik a helyszínre sietve ellátták a sérülteket. Továbbá jegyeztek még 9 elmezavart, 9 testi sértést, 33 ájulást, 23 ittas, 34 lázas, 3 kómás állapotot. Ugyanakkor 12 hasmenéshez, 1 égési sérülthöz, 16 légzéselégtelenségben szenvedő személyhez, 1 kutyaharapáshoz, 1 lóharapáshoz, 1 felső-tápcsatornai vérzéshez és 1 étel-, 6 gyógyszer-, 2 kémiaianyag-, 2 ismertetlenanyag-, 1 alkohol- és 4 klórmérgezéshez hívtak mentőt. A héten hét halottat jegyeztek.

ELHALÁLOZÁS

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a szeretett drága jó édesapa, nagytata, testvér, rokon és jó szomszéd,
ELEKES IGNÁC
életének 75. évében 2007. május 18-án elhunyt. Drága halottunk földi maradványait 2007. május 22-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a Kalász negyedi temetőbe. Részvétnyilvánítást 13 órától fogadunk. Nyugodjon békében! A gyászoló család. (8616)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a csíkbánkfalvi születésű, sepsiszentgyörgyiKERESZTES ZOLTÁNNÉ
Bene Anna
életének 66. évében hosszú betegség után 2007. május 19-én elhunyt. Búcsúztatása 2007. május 22-én, holnap 12 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi katolikus ravatalozóháznál, temetése pedig Csíkbánkfalván, május 22-én 15.30 órakor a Szent János-kápolna sírkertjében. A gyászoló család. (8615)

Copyright © Hargita Népe - 2001