2006. augusztus 19. szombat, XVIII. évfolyam 184. szám   

Szent István kardja Udvarhelyen

Államalapító királyunk kardjának hű másolata érkezett tegnap délben Székelyudvarhelyre. A pestszentlőrinci Kaszinó Egyesület, valamint a gödöllői Monarchia Lovas Központ szervezte zarándokút utolsó állomásán – az Emlékezés Parkjában – bárki megérinthette az ereklyét.

A magyarországi zarándokok mellett magyar történelmi egyházaink képviselői kapcsolódtak be a város központjában tartott rövid ünnepségbe.

– Reméljük, a reménység, az összetartozás, Szent István szelleme segíteni fog abban, hogy a nemzet együtt marad – emelte ki beszédében a zarándoklatot vezető Tasnádi Gábor, aki a zarándoklat céljáról, illetve a kard útjáról számolt be a jelenlévőknek. Első királyunk egykori tulajdonának tartott kardot évszázadok óta a prágai Szent Vid székesegyház kincstárában őrzik. Írásos források szerint 1368. augusztus 18-a óta képezi a székesegyház tulajdonát az a kard, mellyel 997-ben ifjú Szent Istvánt övezték fel, amikor Koppány elleni viadalára készült. Arra, hogy milyen módon került Csehországba a szent ereklye, a történészek szerint többféle magyarázat is létezik. Mivel egyetlen kormány sem tett lépéseket, hogy hazakerüljön a magyarság egyik legkedvesebb ereklyéje, a kezdeményezők eldöntötték, hogy elkészíttetik annak hű másolatát, mely méreteiben, technikájában, összeállításában ugyanaz, mint az eredeti, különbség az anyagában van: míg a zarándok-kard markolata bronzból készült, az eredeti csontból van. A kezdeményezők tavaly elzarándokoltak Prágába, és a Szent Vid székesegyházban a másolatot hozzáérintették a szent ereklyéhez, és szimbolikusan hazahozták azt.

Az ünnepség a katolikus, a református és az unitárius egyházak képviselőinek imájával folytatódott az Emlékezés Parkjában, végül bárki szabadon megérinthette az ereklyét, melyet jövőben augusztus 20-a körül egy újabb, az anyaországtól elszakadt településen állítanak majd ki.

SZÁSZ EMESE

Gazdaképzés a Kárpát-medencében

Be kell azonosítani azokat a mezőgazdasági területeket, amelyek támogatásra jogosítják fel a gazdákat. A beazonosítás érdekessége, hogy nem térképen, hanem repülőből készült felvételeken történik.

Ilyen módszerrel az egész ország területéről légi felvétel készült – hangsúlyozta előadásában Haschi András Péter mérnök, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség munkatársa. A szakember elsősorban az EU által nyújtott terület alapú támogatások rendszerét és annak gyakorlati procedúráit ismertette.

Gazdaképzés a Kárpát-medencében címmel felnőttképzés típusú előadássorozatot szervezett tegnap Csíkszeredában a Polgár-Társ Alapítvány Öko-Biznisz Programja, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, valamint Hargita Megye Tanácsa.

A rendezvény a szervezők, valamint Becze István, a megyei tanács osztályvezetőjének köszöntőjével kezdődött. Mezőgazdasági területek azonosítása címmel dr. Antal Attila, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság aligazgatója tartott ugyancsak gyakorlati kérdéseket érintő előadást.

Dr. Bocz István állatorvos Tájhigiénia, tejminőség és húsminőség témában, míg Dán Péter doktorandusz, a Marosszentgyörgyi Szarvasmarha Állomás főmunkatársa legeltetési lehetőségekről beszélt a jelen lévő gazdáknak, valamint önkormányzati szakembereknek.

Egyébként a csíkszeredai, tegnap kezdődött rendezvényre egy nagyobb lélegzetű, több megyét és helységet átfogó akció keretében került sor, amelyen a szervezők mintegy 1500 résztvevőre számítanak.

ORBÁN FERENC

Szakvizsga előtt az új kardiológus

A Csíkszeredai Megyei Kórház szakorvoshiánya már nem újdonság. A kardiológiai osztály helyzete talán az egyik legrosszabb e téren, hiszen dr. Kovács Edit főorvoson kívül mindössze egy belgyógyász szakorvos, dr. Balogh Csaba dolgozik ott, aki jelenleg éppen második, kardiológusi szakosodását szerzi meg. És mivel Kovács doktornőnek is jár pihenőszabadság, előfordult, hogy ideig-óráig kardiológus nélkül maradt a kórház.

Az intézmény vezetősége áthidaló megoldást talált: visszahívták a már nyugdíjas dr. Tőke Anna főorvost, és tárt karokkal várják a fiatal szakembereket. Dr. Balogh Csaba visszatér majd az osztályra, elképzelhető, hogy a tavasszal hazatér majd és itt vállal munkát a csíkszeredai dr. Wolfart Karola, aki most utolsó éves kardiológus-rezidens és szakvizsga előtt áll, valamint amennyiben sikeresen leteszi a szakvizsgát, áprilistől itt dolgozik majd a székelyudvarhelyi, szintén utolsó éves rezidens dr. Mátyás Kincső is. Ő az elmúlt héten Csíkszeredában tartózkodott, itt gyógyított. A fiatal doktornőt távozása előtt kérdeztük: milyen benyomása alakult ki jövendőbeli munkahelyéről?

– Igazán most látom, hogy a csíkszeredai kardiológia nagyon jól felszerelt osztály. Vásárhelyen, ahol dolgoztam, nincs ennyi felszerelés. Ott harcolunk egy becsületes defibrilátorért, itt az osztályon három-négy darab van. Működőképes EKG gép is sokkal több van, mint a vásárhelyi munkahelyemen. Az osztály, ahogy kinéz, egészen megnyerő.

– A kardiológus szakorvoshiány viszont munkatöbbletet is jelent egy ide érkező szakorvosnak. Ez nem riasztó?

– De. Olyan szempontból, hogy néha a túl sok beteg a minőség rovására megy. Ez nem jó. De ha egyszerre jönnénk dr. Balogh Csabával és dr. Wolfart Karolával, a főorvosnő pedig már itt van, akkor már négyfele oszlana az ötvenöt betegágy, 10-12 beteggel pedig könnyen lehetne dolgozni.

– Meséljen egy kicsit önmagáról.

– Oklándon születtem, homoródkarácsonyfalvi az édesapám, ott is éltünk egyéves koromig. Ezután Udvarhelyre költöztünk, ott jártam iskolába. Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és úgy nézett ki, hogy asszisztensnő maradok. Dolgoztam egy évet az udvarhelyi szülészet-nőgyógyászaton. Ott nagyon szerettem. Volt olyan elképzelésem, hogy ott hagyom az egészségügyet, és magyar–angol szakra felvételizek egyetemre, aztán fél év után – amikor már nagyon megszerettem a nőgyógyászatot – úgy gondoltam, kár volna ezt a viszonylag jó állást feladni valami egyébért. Aztán mégis jött egy ötletem, hogy próbáljam meg az orvosi egyetemet. Könnyen, három hónapi felkészülés után, első nekifutásból bejutottam.

– És végül miért a kardiológia, miért nem a nőgyógyászat, ha már az volt a kezdet?

– Ez is véletlen. A gyakornokévet egy belgyógyászati osztályon végeztem, ahol volt egy kardiológia részleg is. Nagyon jó oktató mellé kerültem, akitől sokat tanultam. Végül a szerencse is úgy hozta, hogy Csíkszeredában meghirdettek két kardiológusi állást, így ezt a szakot választottam.

– Nagy izgalommal készül a szakvizsgára. Mikor lesz?

– Márciusban. Ez tulajdonképpen olyan, mint szesszióban: legkevesebb három-négy hónapot le kell ülni, és folyamatosan, reggeltől estig tanulni. Ez idő alatt már nem tudok ide jönni és munkát vállalni. Van 2000-3000 oldal, amiből 10 tételt kapunk, és főleg kulcsszavakat keresnek. Tehát ha nem tudja a vizsgázó, hogy a könyv pontosan mit írt arról a bizonyos témáról, lehet akármilyen jó orvos, elvágják. Ez az írásbeli része a vizsgának, ezenkívül még egy kardiológiai és egy belgyógyászati esetbemutatást is kell végeznünk.

– A vizsga után mikortól várhatjuk Csíkszeredába mint kardiológus szakorvost?

– Áprilistől. Akkor már teljes gőzzel állok be dolgozni. Időközben elkezdtem a doktorátusomat, ez még időnként egy-egy hétre kivon engem a forgalomból, hiszen néha bizonyos vizsgácskákat le kell majd tennem. Hogy mire fogom a doktorátust használni, még nem tudom. Lényegében ez olyan valakinek fontos, aki egyetemi pályán akar maradni. Nekem is megfordult ez a fejemben, de egyelőre úgy gondolom, jobb kivonulni az egyetemi központból egy ilyen vidékibb kórházba, ahol az ember többféle esethez hozzáfér, mint egy nagy kórházban, ahol hemzsegnek az orvosok.

– Miután Csíkszeredába jön dolgozni, hogyan oldja meg például a lakásproblémát?

_ Fogalmam sincs. Ezen a héten, míg itt dolgoztam, bent laktam a kórházban. Eddig soha senki nem kérdezte meg tőlem, hogy ha idejövök dolgozni, mi is lesz itt velem. A kórház jelenlegi igazgatója az első ember, aki feltette nekem ezt a kérdést, és úgy tűnik, próbál megoldást keresni. Majd kiderül, hogy lesz. Az is lehet, hogy áprilisban a csomagjaimmal beköltözöm a kórházba, és nekilátok albérletet keresni.

FORRÓ-ERŐS GYÖNGYI

Horgászverseny mozgássérülteknek

Hagyományt teremtett a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, hiszen immár harmadik alkalommal szervezett horgászversenyt. A szabály egyszerű: aki a legnagyobb halat fogja, az lesz a nyertes.

A halászat tízparancsolatának egyik pontja valahogy úgy szól, hogy a halász munka közben csendben marad. A tegnap a szécsenyi halastavaknál ez a szabály felborult, hiszen a lelkes halászok a „munkát" beszélgetéssel, tapasztalatcserével fűszerezték. A mesterségesen kialakított tavak partján közel hetven mozgássérült dobta be a horgot, egyelőre kisebb-nagyobb sikerrel.

– Az első versenyen – 2003-ban – a több mint egykilós halat kifogó horgász volt a győztes, a tavalyi aranyérmes hala már nem érte el az egy kilót – mondta Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének elnöke. A kifogott halak sorsa nem végzetes, hiszen a szabályzat értelmében a lemérés után vissza kell dobni a vízbe. Fikó szerint a rendezvény célja a mozgássérültek számára egy színes, eseményteli nap szervezése. Hozzátette, a háromkategóriás verseny – gyerek, férfi és nő – már nemcsak a versenyzőket, hanem egyre több kíváncsiskodót is vonz.

Vannak olyanok, akik már harmadik alkalommal vesznek részt a versenyen, de akadnak újoncok is. Egy, épp dobásra készülő hölgy szerint az együttlét öröme a legszebb ebben a megmérettetésben. És természetesen nemcsak az első három horgászt díjazták, hanem minden résztvevőt.

A rendezvény csúcspontja a verseny alatt elkészült krumpligulyás elfogyasztása volt. – Azért krumpligulyás, mert annyi hal sosem szokott összegyűlni, hogy abból mindenki jól lakhasson – magyarázta Fikó.

KOZÁN ISTVÁN

A kárnak Gyergyóban sincs gazdája

Reménykedünk, hogy a városon áthaladó országutak javítására a kormány által biztosított 500 000 lejből sikerül egy kicsit járhatóbbá tenni azokat az utakat is, amelyeknek még foltozására sem jutott lehetőség.

Igen üdvös lenne e munkálatok elvégzése. Ám a nagy igyekezetben arról sem kellene megfeledkezni, hogy a város és a Magasbükk közötti úton, amit teljesen tönkretettek a favontatással, biztonságosabban lehetne szénásszekerekkel közlekedni, mint a nagyon forgalmas gyilkostói országúton. Lehetne, mert ma, ahogy egyik gazda panaszolta, úgy hozta haza a szénáját erdei kaszálójáról, hogy a szekér mögött a felesége mormolta az olvasót, ugyanis egy nappal korábban majdnem komoly baleset történt, amikor egy alszegi gazda szénásszekere felborult.

A fakitermelők és a fából élők, akik nehézjárműveikkel, illetve a mögéjük akasztva vontatott rönkökkel tették tönkre az utat, besegíthetnének, s egy földgyalu igen hamar eltüntethetné a kátyúkat a mindössze 2-3 kilométernyi útszakaszon.

Gyergyószentmiklóson van már példa arra, hogy cégek segítenek be útjavításba. Egyikük a Külső utca felső szakaszán aszfaltoztatott, másik a Kossuth Lajos utca alsó szakaszának javításába társul be – nem jelentéktelen összeggel.

A Magasbükk és a város közötti útszakaszon nagyon sok fát behúzattak. Az útrongálás eltüntetésébe is illene besegíteniük azoknak, akik nem kevéssel járultak hozzá a kártételhez.

BAJNA GYÖRGY

Nagyáruház nyílt Gyergyószentmiklóson

Építkezési anyagokat, lakásberendezéseket és tartozékokat kínáló országos hálózat gyergyószentmiklósi bevásárlóközpontja nyílt meg ünnepélyesen tegnap. „A te házad háza" – ajánlták az Ambietent a vásárlók figyelmébe a nyitóünnepségen, ahol részt vett Constantin Strujan, Hargita megye prefektusa, Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, valamint Pap József gyergyószentmiklósi polgármester is.

A megnyitóra százával érkeztek meghívottak, érdeklődők, akik értékelték a 2,5 millió eurós befektetést, a 65 munkahely teremtését helybeliek számára, és azt, hogy gyergyói cég, a Romwood termékei is helyet kaptak e bevásárlóközpont emeletén. Az ünnepségen viszont voltak olyanok is, akik helybeli, kis, építőanyagokat forgalmazó cégek vezetői, vagy éppen bútorgyártó vállalkozások alkalmazottai. Ők nem örvendtek, nem tapsoltak felhőtlenül, hisz az Ambient konkurenciát jelent, akár kis cégük bezárásához is vezethet. Amint egyikük elmondta: lehet, az ő cége is fog itt vásárolni. Téglát, hogy ha csődbe megy, s elbocsátja alkalmazottait, befalazhassa az üzlete bejáratát.

BALÁZS KATALIN

NÉZŐPONT

Ünnep

Vasárnap lévén idén augusztus 20-a, ünnep mindenkinek. Nekünk, magyaroknak, éljünk bárhol a világon, a naptári napok változásaitól függetlenül, mindig és mindenkor az. Államalapító királyunk, Szent István tisztelete emelte az örökös ünnepek rangjára. Magyarországon állami ünnep hivatalos állami és egyházi rendezvények egész sorával, nekünk, az anyaország határain kívül élőknek lelki feltöltődést jelent, erősít magyarságtudatunkban, újfent tudatosítja nemzeti összetartozásunkat.

Nagy szükségünk van erre. Külső erők acsarkodása és belső ellentétek gyengítik sorainkat. Az egységesülő Európától reméljük a múltbeli ellenségeskedések megszűnését, a magyarellenes retorika időnkénti felizzása visszafogottabbá tesz, de nem oltja ki optimizmusunkat. Több gondot okoz belső megosztottságunk, az egymásnak feszülő indulatok gyengítik megmaradásunk jövőbeni esélyeit. Magyarországi útjainkon tapasztalhatjuk, de a tévéműsorokból is kiérezhetjük, kettészakadt az ország, két táborba sorolódott a lakosság. Következményként rossz a közhangulat, nehezül az élet, eluralkodik a felszínesség. Fennáll a kockázata annak, hogy Győzike országává lesz Magyarország. Az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Ereklye kiállításán fogalmazott így a tárlatvezető a felettébb gyér látogatottság miatti kifakadásában. Inkább kíváncsiak a tévéből ismert showmanre az emberek, mint a Corvina Könyvtár egyik leggazdagabban díszített kódexére. Ezt látszik igazolni a valamennyi országos és helyi napilapban megjelent egész oldalas hirdetés, melyben neves személyiségek kötelezték el magukat a közös magyar–horvát labdarúgó Eb megrendezése mellett. Vezető jobb- és baloldali politikusok, írók, színészek, sportolók között ott díszelgett Győzike is. Lehet ezt az összefogás jeleként értékelni, én inkább az értékvesztés, az értéktévesztés megnyilvánulásának tartom.

Trianon óta az elszakított nemzetrészek az anyaországtól várják az erkölcsi és anyagi támogatást. Óvakodva az általánosítástól, tapasztalhatjuk, szűkülőben van mindkettő. Győzike országtól nem számíthatunk többre és jobbra.

Kell hogy legyen egy másik Magyarország. Szent István ünnepe lelkiismerete felülvizsgálatára kell késztessen minden magyart, ráébreszteni önmaga kötelességére, nemzettársai iránti felelősségére. István a jelenleginél jóval mostohább körülmények között vitte véghez országépítő művét, példája, az ottani és itteni ellentétek feloldásával, közös nemzetépítésre kötelez mindannyiunkat.

BORBÉLY LÁSZLÓ

RENDŐRSÉGI HÍR

Autóval ütközött. Frontálisan ütközött egy robogó és egy személygépkocsi csütörtökön este Szentegyházán. A 19 éves E. I. egy haszongépjárművet előzött, amikor bekövetkezett a baleset. A rendőrség közleménye szerint a robogó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, az anyagi kár pedig ezer lejre tehető.

ORSZÁG – VILÁG

Botrány egy kormányügynökségen

Cãlin Popescu Tãriceanu miniszterelnök tegnap menesztette tisztségéből a Külföldi Befektetésekért Romániai Ügynöksége (ARIS) elnökét, Ana Maria Cristinát és alelnökét, Gabriela Vasilet, mivel köztisztségüknek nem megfelelő magatartást tanúsítottak.

A két vezető a sajtóban egymást vádolta meg korrupcióval s szolgálati mulasztásokkal, a kormány ellenőrző testülete kivizsgálást indított az ügyben. „Ahogyan az elmúlt időszakban viselkedtek, minden további nélkül igazolta, hogy nem megfelelőek egy köztisztség betöltésére a román állam egy hatóságán belül" – tájékoztat a kormány sajtóirodája egy közleményben. A kormányfő úgy értékeli, hogy a román állam egy magas tisztségviselője illemtudóan kell tevékenykedjen, a társadalom iránti felelősséggel és szakmaisággal.

A kormány ellenőrző testületének kivizsgálása folytatódik az ARIS-nál annak érdekében, hogy ellenőrizzék, a két érintett személy ellen megfogalmazott vádak megalapozottak-e vagy sem. Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke javasolni fogja a Romániai Külföldi Befektetésekért Ügynökség (ARIS) elnökének és alelnökének kizárását a pártból, mivel a párt hírnevén rontottak. Boc tegnap kifejtette, hogy a javaslatot a DP Országos állandó bürója elé terjeszti. „Miután Ana Maria Cristina és Gabriela Vasile a párt hírnevén rontottak, javasolni fogom az állandó bürónak kizárásukat a pártból. Ugyanakkor javasolni fogom, hogy olyan személyeket javasoljanak helyükbe, akik képesek lesznek arra, hogy visszanyerjék a befektetők bizalmát ezen intézménybe" – mondta Boc.

A tanügyminiszter kivizsgálását kérik

Az SZDP kéri a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS), hogy sürgősségi eljárással vizsgálja meg Mihail Hârdãu tanügyminiszter dossziéját, és úgy vélik, hogy a Szekuritátéval való együttműködésre vonatkozó vádak, melyekkel a jászvárosi műszaki egyetem rektora illette az oktatási tárca vezetőjét, „nagyon súlyosak", nyilatkozta pénteken Ana Birchall, az SZDP ügyvezető titkára.

„Nicolae Badea rektor vádjai, mely szerint a jelenlegi miniszter együttműködött volna a Szekuritátéval, nagyon súlyosak, éppen ezért arra kérem a CNSAS-t, hogy kiemelt figyelemmel kezelje az ügyet és sürgősségi eljárással ellenőrizzék Hârdãu dossziéját és minél előbb hozzanak döntést az ügyben" – mondta Birchall. Úgy véli, hogy Emil Bocnak, a DP elnökének, „morális kötelessége", hogy a miniszter a volt Szekuritátéval való kapcsolatára vonatkozó adatokat kikérje a CNSAS-tól. „Ha az együttműködés bebizonyosodik, Hârdãu minisztert meneszteni kell a kormányból és a Demokrata Pártból, úgy ahogyan a párt elnöke is megígérte" – mondta Birchall. Az SZDP ügyvezető titkára elfogadhatatlannak tartja, hogy azon első tanévben, melyet mint EU-tagország kezdünk meg, a román oktatás sorsát egy „baleset-miniszter" vezesse, melyet beárnyékol a gyanú, hogy együttműködött a volt Szekuritátéval. Nicolae Badea, a jászvárosi Gh. Asachi Műszaki Egyetem rektora azt állítja, hogy Mihail Hârdãu is együttműködött a Szekuritátéval 1989 előtt, mint a kolozsvári műszaki egyetem oktatási igazgatója, de a tárcavezető tagadta a vádakat.

Minisztériumi átszervezések

Három államtitkár távozik, egy jön

Leváltják Jakab Istvánt, a Közpénzügyi Minisztérium államtitkárát, de nem egy RMDSZ által javasolt személlyel, hanem egy más koalíciós párt képviselőjével – mondta Sebastian Vlãdescu közpénzügyi miniszter. A minisztériumnál négy államtitkárra van szükség, nem pedig háromra. Négyes séma alapján dolgozunk. Az átszervezés tovább halad az útján az osztályok szintjén. Áthelyezésekre kerül sor, és egyes osztályok átkerülnek a miniszter közvetlen alárendeltségébe" – tette hozzá Vlãdescu. A szaktárca vezetője ugyanakkor aláhúzta, hogy még nem született döntés, de az új államtitkár a DP, NLP vagy KP képviselője lesz. „Egyetlen kérésem az volt, hogy szakember legyen" – mondta Vlãdescu. A koalíciós kormánypártok vezetői hétfőn eldöntötték, hogy hány államtitkárt érint az átszervezés, és a megmaradt tisztségek melyik pártokat illeti meg. A megegyezés értelmében az államtitkárok számát 30%-kal csökkentették, vagyis 82-ről 52-re. A kormány szerdán bejelentette, hogy az államtitkárok számát minden minisztériumnál csökkentették.

Megválik tisztségétől Csutak István, az Európai Integrációs Minisztérium és Bogos Zsolt, a Gazdasági és Kereskedelemügyi Minisztérium államtitkára is. Az RMDSZ ugyanakkor államtitkári tisztséghez jut a földművelési tárcánál.

Véglegesítették a nemzetbiztonsági törvényeket

A Monica Macovei igazságügyi miniszter által bemutatott kritériumok, valamint a civil szervezetek javaslatai alapján módosították a nemzetbiztonsági törvénycsomag tervezetét, tehát a soron következő kormányülésen megvitatják, nyilatkozta a kormányfő tanácsosa, Marius Oprea.

„Az én szemszögemből a nemzetbiztonságra vonatkozó törvénycsomag véglegesítve van és jövő héten a kormány ülésén megvitatásra kerülhet" – nyilatkozta Marius Oprea, a kormányfő tanácsosa nemzetbiztonsági kérdésekben. Aláhúzta, hogy az általa irányított munkacsoport több módosítást is eszközölt a törvénycsomag eredeti tartalmán, figyelembe véve Monica Macovei igazságügyi miniszter által bemutatott kritériumokat, de a civil szervezetek javaslatait is. „Mindenki tapasztalni fogja a különbséget a Cotroceni-ből hozzánk érkezett forma és az általunk kidolgozott között" – tette hozzá Oprea. A kormányfő tanácsosa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági törvények mindaddig közvita tárgyát képezik, ameddig a parlament el nem fogadja. Traian Bãsescu államfő kijelentette, hogy addig nem nevezi ki a Román Hírszerző Szolgálat és Külföldi Hírszerzési Szolgálat új igazgatóit, amíg a parlament nem vitatja meg a nemzetbiztonságra vonatkozó törvényeket.

Illegális magániskolák

Az egyetem előtti minőségi oktatás biztosításáért felelős ügynökség pénteken a nem elismert, a szükséges engedélyek nélkül működő magán tanintézményekbe való beiratkozás kockázataira hívta fel a diákok és szüleik figyelmét. Az ügynökség közleménye szerint az intézményhez több bejelentés is érkezett olyan magániskolák beiskolázási ajánlatára vonatkozóan, melyek nem határozzák meg pontosan jogállásukat, hogy az előírásoknak megfelelően rendelkeznek-e engedéllyel. Ugyanakkor egyes magán tanintézmények végzősei arra ébrednek, hogy a kapott oklevelük nincs elismerve.

Iskolai úszómedencéket terveznek

Borbély László közmunkálatügyi és területrendezési miniszter bejelentette, hogy jövőtől beindul egy program iskolai medencék építésére. Borbély szerint ezen medencék egyes tornatermek építésére vonatkozó programot egészítik ki. A szakemberek számításai szerint egy 25 méteres fedett medence felépítése a 200 000 eurós összeget is elérheti, mondta Borbély, aki hozzátette, hogy több olyan város is van az országban, ahol szükség van hasonló medencékre.

RMDSZ-aláírásgyűjtés

Tóth Birtan Csaba, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke elmondta, hogy a megyeszékhelyi szervezet aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy több csatornát magyar nyelven is sugározzanak, valamint az Autonómia csatorna műsorrácsra tűzéséért. Tóth Birtan kifejtette, hogy lakossági bejelentésre kezdeményezték, hogy a Discovery, Hallmark, National Geographic, Eurosport és a Cartoon Network csatornákat magyarul is sugározzák, pontosabban: létezzen magyar feliratozás vagy pedig szinkron. Ugyanakkor az Autonómia csatorna műsorra tűzéséért is gyűjtenek aláírásokat, miután az RCS kábelszolgáltató közölte, hogy akkor hajlandó erre, ha igény van a nézők részéről.

MAGAZIN

Szent királyunk nevét őrző településeink

A Kárpát-medence településrendszerének kialakulása Szent István királyunk uralkodásának idejére vezethető vissza. Ezzel is magyarázható, hogy nagyon sok falu, település vette fel az uralkodó nevét. István király szentté avatása ismét „divathullámot" indíthatott el a települések megnevezésében. A középkori, Szent István nevét valamilyen formában viselő települések közül sok elpusztulhatott a törökdúlás idején.

Csíkszentkirály falunapja alkalmából kiadott helyi kiadványban, a Szentkirályi Hírmondóban közlik szent királyunk nevét őrző történelmi településeink nevét. Az adatokat az 1914-es, A történelmi Magyarország atlasza és adattára című munkából vették, melyet a Talma Kiadó adott ki újra 2003-ban. Az adatok az 1910-es népszámlálás eredményeit tartalmazzák. A felsorolásban szerepel azon ország nevének rövidítése, amelynek területén ma található az illető település: A: Ausztria, H: Magyarország, HR: Horvátország, RO: Románia, SL: Szlovákia, UK: Ukrajna. Ezután következik a lakosság létszáma, ezen belül pedig a magyar ajkú lakosság létszáma – 1910-ben. A következőkben felsorolt helységek egy részét hiába keresnénk mai térképeken. Vannak, amelyek beolvadtak más településbe, vagy erőszakos névváltoztatáson estek át Trianon után.

Bajaszentistván (H) Baja városrésze, lélekszám (L): 3739 – 2411, Bakonyszentkirály (H) Zirc L: 223 – 53, Baranyaszentistván (HR) L: 962 – 28, Csíkszentkirály (RO) L: 1606 – 1601, Drávaszentistván (HR) L: 532 – 14, Enyedszentkirály (RO) L: 615 – 212, Gyéresszentkirály (RO) L: 704 – 157, Kalotaszentkirály (RO) L: 1046 – 828, Kerkaszentkirály (H) L: 706 – 701, Királybányatoplica (RO) L: 513 – 88, Királybocza (SL) L: 363 – 6, Királydaróc (RO) L: 2633 – 1698, Királyfa (SL) L: 938 – 185, Királyfalva (A) L: 1183 – 22, Királyhágó (RO) L: 924 – 78, Királyhalma (RO) L: 930 – 69, Királyháza (UK) L: 3167 – 2224, Királyhegy (SL) L: 153 – 5, Királyhegyalja (SL) L: 2558 – 273, Királyhegyes (H) L: 1078 – 1072, Királyhelmecz (SL) L: 2725 – 2719, Királyhida (A) L: 1034 – 562, Királyi (SL) L: 1441 – 1242, Királykegye (SL) L: 1422 – 36, Királylak (HR) L: 219 – 6, Királylehota (SL) L: 541 – 37, Királymező (UK) L: 906 – 77, Királynémeti (RO) L: 515 – 10, Királynépe (SL) L: 446 – 146, Királyrév (SL) L: 785 – 785, Királyfiakarcsa (SL) L: 200 – 200, Királyszentistván (H) L: 363 – 363, Magyarkirályfalva (RO) L: 1321 – 775, Magyarszentkirály (H) – beolvadt Bakonyszentkirályba L: 881 – 855, Marosszentkirály (RO) L: 896 – 534, Murakirály (HR) L: 1672 – 55, Porrogszentkirály (H) L: 813 – 808, Pusztaszentkirály (RO) L: 275 – 10, Rinyaszentkirály (H) L: 1188 – 1165, Sajókirályi (SL) L: 520 – 517, Sajószentkirály (SL) L: 661 – 658, Sepsiszentkirály (RO) L: 435 – 435, Szabadszentkirály (H) L: 849 – 833, Székelyszentistván (RO) L: 508 – 508, Székelyszentkirály (RO) L: 1028 – 1028, Szentistván (H) L: 3695 – 3683, Szentistvánbaksa (H) L: 584 – 582, Szentistvánfalva (SL) L: 392 – 7, Szentistvánkút (SL) L: 1701 – 27, Szentistvánlak (H) L: 154 – 154, Szentistvánpatak (SL) L: 1119 – 7, Szentjobb (RO) L: 1808 – 1786, Szentkirály (RO) L: 641 – nincs magyar nemzetiségű lakos, Szentkirály (H – Vas megye) L: 284 – 280, Szentkirályszabadja (H) L: 1479 – 1472, Szilágyszentkirály (RO) L: 240 – 212, Temeskirályfalva (RO) L: 785 – 6, Topaszentkirály (RO) L: 852 – 41, Túristvándi (H) L: 696 – 696, Vágkirályfa (SL) L: 1650 – 1643, Zalaistvánd (H) L: 810 – 803.

A millecentenárium esztendejében, 1996-ban Csíkszentkirályon szándéknyilatozatot írt alá kilenc, Szent István nevét viselő, többségében magyar lakta település polgármestere. Céljuk a Szent István Szövetség létrehozása volt, hogy segítsék egymás értékeinek és hagyományainak megismerését, az önazonosság megőrzését, gazdasági kapcsolataik kiépítését és a települések lakói közötti személyes kapcsolatok előmozdítását. Azóta minden augusztusban más-más településen hívták össze az együttműködést elősegítő találkozót. Idén ismét Csíkszentkirályon volt a sor. Ebből az alkalomból felhívást adtak közre azzal a céllal, hogy felvegyék a kapcsolatot az eddig még nem csatlakozott, szent királyunk nevét viselő településekkel, és kibővítsék a Szent Király Szövetséget olyan településekkel is, amelyeknek lakossága nem magyar nyelvű, de nevében őrzi Szent István emlékét.

A Madarasi-Hargita

A megye közepén húzódik a megye névadó hegysége, a Hargita. A Csíki-medence felől nézve, a Hargita impozáns hegygerincként jelentkezik, nyugatról az udvarhelyiek enyhébb emelkedővel érhetik el a Hargita gerincét. Mondhatnánk, hogy a Hargita választja el a megye két legfontosabb részét, de jobb, ha azt mondjuk, hogy inkább összeköti. Ha csupán arra gondolunk, hány ének, vers örökíti meg, akár a Székelyföld legfontosabb hegyének is tekinthető.

A Hargita-hegység a Keleti-Kárpátok szerves része, annak nyugati legbelső vonulata az a vulkanikus koszorú, amely a geológia harmadkorban és negyedkorban alakult ki. A Hargita ennek a vulkanikus koszorúnak a legfiatalabb tagja. A vulkanikus hegyek már Magyarország északi részén is jelen vannak, folytatódnak Erdély északi részén az Avas, Gutin, Lápos, Cibles északi csoporttal, majd a Radnai-havasoktól délre a Kelemen-, Görgényi- és Hargita-hegycsoporttal. A Hargitához sorolják a Csomádot is. A Hargita és főleg a Csomád a Keleti-Kárpátok legfiatalabb vulkanikus vidéke. Míg a többi hegység korát több millió évesre becsülik, a Hargita és főleg a Csomád csupán pár százezer éve fejezte be működését. Kialudt vulkánnak tekintjük, mivel ember történelmi korokban nem látta működni. A geológusok viszont azt állítják, hogy az ősember láthatta a füstölgő vulkánokat, ám ők ezt nem tudták leírni.

Ha nem is füstölögnek a vulkánok csúcsai, az utóműködés formái a borvízforrások, a szén-dioxidot és kénes gázokat tartalmazó vulkáni kigőzölgések, a mofetták és büdösgödrök. A Hargita fiatalságát mutatja, hogy környéke a vulkanikus hegységek közül a leggazdagabb ásványvízforrásokban, mofettákban és hévizekben.

A Hargita fő alkotó kőzete az andezit. E kőzet hidrotermális átalakulásából keletkezett a kaolin, amelyet Hargitafürdőn termeltek ki. Lerakódott gyenge minőségű vasérc is, amelyet a csíkmadarasi fejedelmi huták és a szentkeresztbányai vasüzem olvasztott ki. A szentimrei Büdösben higanyérc kitermelésével is próbálkoztak, de nem volt kifizetődő a kitermelés.

A Hargita három nagy tájegységre tagolódik: az Északi-, Központi- és a Déli-Hargitára. A déli tájegység a Csomáddal kezdődik és a 985 méter magas Tolvajos-hágóig tart. Legmagasabb csúcsa az 1558 méter magas Kakukk-hegy. A Központi-Hargita a Tolvajostól a Fertő-nyeregig tart, míg az Északi-Hargita északi határa az 1000 m magas Libán-hágó. Sok térkép ezt az északi határt a Bucsinig tolja ki.

Legmagasabb rész a Központi-Hargita, a csúcsok magassága meghaladja az 1700 métert. Mivel a csúcsok a Csíki-medencébe sorakozó települések területén találhatók, ezek neveit viselik. Így egymást követik a Csicsói-Hargita (1755 m) után a Madéfalvi-Hargita (1709 m), a Rákosi-Hargita vagy Galusa-tető (1756 m) és valamivel nyugatabbra a Madarasi-Hargita.

Ezek közül az 1801 méteres magasságával a Madarasi-Hargita a legmagasabb, egyúttal a megye legmagasabb csúcsa, a Hargita-hegység turistaút-hálózatának legfontosabb csomópontja. Autóval megközelíthető Ivón keresztül, terepjáróval Szentegyházáról, gyalog Kápolnásfaluból, Zetelakáról, Libánról, a Fertő-nyeregről, Csíkmadarasról, Csíkrákosról. Csíkszeredából a Hargitafürdőn az Ozon Szálló mellől kiinduló, jelzett turistaúton juthatunk fel a csúcsra 4-5 óra alatt. Kezdetben félórás meredek kaptatón jutunk fel a Csicsói-Hargita keleti peremére, közelről láthatjuk a relé- állomások antennáit, majd erdőben hol lefelé, hol felfelé kanyarodó úton elhagyjuk a Madéfalvi- és Rákosi-Hargitát, kijutunk az enyhén emelkedő Hargita mezejére, amely eléggé vizenyős lehet esős idő után. A mező peremén rátalálunk a menedékháztól kiinduló jelzett útra, amelyen 15–20 perc alatt széles ösvényen, borókabokrok és törpefenyők között kiérünk az enyhén domború platóra, melynek legmagasabb pontját egy, a madarasiak által állított, fogazott fakereszt jelöl.

A Madarasi-Hargitát akár a székelység szent hegyének is tekinthetjük. Ezt mutatja az ide nagy számban feljutó turista, az egyre több szépen faragott kopjafa, a lapos kövekből kirakott helységnevek, kőrakások, vagy csupán egy nemzeti színű szalaggal átkötött ágacska.

POMJÁNEK BÉLA

Az élet fonákja

Ködös divat

A magyar nemzeti büszkeség nem szívesen veszi tudomásul, de írva áll: volt idő, amikor eleink divatját a mongol puszták pásztorai diktálták. Mivel a honfoglalás korának kutatói a hétköznapok életmódjára, ezen belül a lakóházra és öltözködésre is kiterjesztik figyelmüket, műveikben olyan érdekes részletekre is bukkanhatunk, hogy azok által akár szórakoztató olvasmánynak is beválnak. Ilyen élményben lehet részünk a História című budapesti folyóirat jóvoltából. Az 1993/1-es számban A honfoglalók öltözéke cím alatt Váczy Péter egyetemi tanár közöl cikket. Idéz benne László Gyula összefoglaló tanulmányából (A honfoglaló magyar nép élete. Bp. 1944.), de természetesen kiegészíti saját, újabb keletű kutatásainak eredményeivel. Az olvasót azonban különösen elbűvöli az illusztráció, László Gyula történész, a Brassó megyei Kőhalom szülöttjének műve. Úgymond a honfoglalás kori férfiviseletet mutatja be, ahogy azt neves hazánkfia elképzelte: ékes csizmák, gazdagon hímzett felsőruha, a mai pólóra emlékeztető ingnyak, prémes süveg, ékszernek is beváló kard – mindez olyan díszes kivitelezésben, hogy a 21. század divattervezői is megirigyelhetik. Ágaskodó büszkeségünk azonban fokozatosan lohad le, amint Váczy professzor fél évszázad múltán közölt értekezését olvasni kezdjük. A végső kiábrándulást pedig ugyancsak a História hozza, amikor 2001/1-es számának címlapján mongol pásztor fényképét közli: bozontos szőrű, apró termetű lován posztóköpönyeges, prémkucsmás, szikár férfiú néz szembe velünk. Mi közünk hozzá? A képaláírás szerint „így nézhettünk ki Vereckénél". Ez volna tehát Glatz Ferenc akadémikus, a lap főszerkesztőjének vélekedése is.

László Gyula 1944. évi, romantikus fogantatású divat-rekonstrukciója és ennek fonákja, a 2001-es mongol viselet között ég és föld a különbség: költői ihletésű fantázia és földhözragadt, szürke valóság ellentéte. Más kérdés, hogy mai magyar ember szívesebben hisz László Gyulának, de legyünk nagylelkűen megértők: más nemzeteknél is bocsánatos bűn, hogy őseiket minden lehetséges erénnyel ruházzák föl, lásd a dák ember jellemzését, irigylésre méltóan civilizált életkörülményeinek bemutatását a mai román tankönyvekben és Sergiu Nicolaescu filmjeiben.

De nézzünk néhány részletet László Gyula megszépítő múltidézésének cáfolatára: hogyan fest a honfoglalók öltözékének 1100 évvel ezelőtti valósága Váczy Péter említett írásában, amely egyébként azóta kötetben is olvasható: Képek a magyar történet korai századaiból (Budapest, 1993.). Mindenekelőtt nomádok divatjáról beszélünk, ahol például a süveg és öv társadalmi rangot is jelzett. Férfiak fő viselete a derékban átkötött, elöl nyílt, térdig érő ruha volt, erre húzták rá a felső kabátot, pontosan úgy tehát, ahogy mai mongol lovasokon is látható. Kiábrándító Váczy professzornak az a megjegyzése, miszerint a kacagány 18. századi német jövevényszó. Ebből következik, hogy a magyar klasszikus költészetben hadakozó honfoglaló vitézek párducbőr-kacagányos egyenruhája a képzelet szülöttje, amit már azért is elhihetünk, mert annyi fenevadat nem volt ahol és amivel elejteni, hogy egy hadsereget bundába öltöztessenek. A hőskölteményekben szintén előforduló dolmány oszmán–török import, janicsárok viselték, tehát nem melegíthette honfoglaló magyar ősünk derekát. Ezzel szemben a ködmön s talán a suba szavaink előfordulhattak a honfoglalás viselettörténetében, ugyanígy a köpönyeg is, de ez eredetileg nemeztakaró lehetett, amelyet rossz időjárás esetén borítottak vállra. Váczy Péter összegezése szerint honfoglaló elődeink öltözködésükben az eurázsiai sztyeppe nyugati felének perzsa–arab divatját utánozták, amely hasonlított a mohamedán ruházathoz, így került nyelvünkbe az ing szó, később pedig a szlávoktól átvettük a gatya és nadrág viseletét, elnevezésével együtt.

A Székelyföldön ma is harisnya néven ismert, szűk posztónadrág sem lehetett honfoglalás kori viselet: csak a 12. században, lovagokat ábrázoló képeken, harisnya-nadrágként tűnt fel először.

Itt az István királyunkat követő korba érkezünk, amikor az államalapítás magával hozta a nyugati kultúrához való hasonulásunkat az öltözködésben, építészetben is. Ez már egy más történet, amely Szent István művét a maga sokszínűségében láttatja.

BARABÁS ISTVÁN

NAPRÓL NAPRA

EZ VAN MA
Szombat. Az év 231. napja, a hátralévő napok száma 134. Napnyugta ma 20.17-kor, napkelte holnap 6.24-kor.

Isten éltesse
Ma Huba, holnap István nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezeken a napokon ünneplik születésnapjukat.

Névmagyarázat
A magyar eredetű Huba jelentése bizonytalan, a görög–német–magyar eredetű István virágkoszorút jelent.

Augusztus 19-én történt
* 1973. Görögországban Georgiosz Papadopuloszt beiktatták a köztársasági elnöki tisztségbe, s ezzel véget ért a görög monarchia.

Augusztus 20-án történt
* 1083. I. István királyt szentté avatták a székesfehérvári bazilikában.
* 1945. A második világháború utáni első körmenetben vitték a két nappal korábban Ausztriából visszahozott Szent Jobbot a ferencesek belvárosi templomából a Szent István-bazilika előtti térre.
* 1967. Rómában felavatták a Szent Istvánról elnevezett magyar katolikus zarándokházat.

Augusztus 19-én született
* 1871. Orville Wright amerikai repülő-technikus
* 1881. George Enescu román zeneszerző, hegedűművész, karmester
* 1957. Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnő.

Augusztus 20-án született
* 1779. Jöns Jakob Berzelius svéd vegyész, a modern kémia egyik megalapozója
* 1941. Slobodan Milosevic háborús bűnösnek minősített szerb, jugoszláv államfő

Augusztus 19-én halt meg
* 1662. Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, filozófus
* 1975. Vuljicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató.

Augusztus 20-án halt meg
* 1823. Friedrich Arnold Brockhaus német könyvkiadó, a híres enciklopédia szerkesztője és kiadója
* 1986. Benjámin László kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő

Alig mosolyognak, mégis szívélyesek...

Nem véletlen, hogy a turistaidényben ér bennünket a legtöbb minősítő jelző, lett légyen szó vendégfogadásról, a székely ember lelkületéről, rendezvényeinkről, épített örökségünkről, vagy akár szívet-lelket gyönyörködtető tájainkról. Ezek a minősítések pedig némelykor a vendégkönyvekben is megfogalmazódnak. Dicsérő vagy elmarasztaló szavakkal illetnek bennünket főleg az igényes nyugati turisták. Számos ilyen beírást olvashatok, ugyanis a vendéglátó panziósok némelyike dicsekszik is azzal, hogy: lám csak nálunk minden rendben van, hiába próbálják az ellenkezőjét állítani. Mert akik lejáratásunkra törekszenek, azokból az irigység beszél. Az elmarasztaló beírásokat viszont – ilyenekre is van példa – nem teszik az asztalra.

A minap egy holland úriember e kérdést tette fel: mitől van az, hogy amikor szerinte minden olyan szép errefelé, az emberek szívélyesek, vendégszeretők, mégis alig mosolyognak? Holott feléjük a mosoly „reklámáru", nálunkfelé „hiánycikk". Mit volt mit válaszolni minderre, mintsem lakonikusan annyit: hogy ilyen a székely lelkület. Mert szerintük az egyenes beszéd, a nyíltszívűség többet ér egy félszeg mosolynál. Az pedig még felénk nem menő ajándékáru...

KRISTÓ TIBOR

Gyergyói Nyári Napok

Könyvvásárral indul a nap ma 10 órától a sétálóutcában, valamint térzenével a tekerőpataki fúvószenekar közreműködésével a szabadtéri színpadon, ezt követi a Step Dance SK menettáncosainak bemutatója. 11 órától Képes krónika címmel történelmi bemutató lesz a Városi Könyvtárban, 12 órától a Klarinét kvartett, az Ipartestületi Férfikórus és a Codex kvartett szórakoztat a Művelődési Ház színháztermében, 15 órától Tajtékköveim, szemem fénye címmel ásványi anyagokból készült kiállítás nyílik meg a Városi Könyvtár emeletén, 16 órától a szabadtéri színpadon tánckavalkád kezdődik. 18 órától a Dallas Pashamende című filmet vetítik, 20 órától a szabadtéri színpadon a Slang zenél.

Ostorfonás és lovasíjászat

A Mikó-vár hátsó udvarában felállított honfoglalás kori jurtában ma ostor- és karkötőfonás lesz, holnap pedig 14 órától íjászat, 16 órától lovasíjászat, majd 17 órától ünnepi beszédekkel és néptáncelőadásokkal egybekötött műsor zárja az első alkalommal megrendezett Honfoglalás kori Mesterségek Hetét.

Szenterzsébetiek falutalálkozója

Falutalálkozót tart Székelyszenterzsébet ma és holnap, amelyre minden szenterzsébeti származásút hazavárnak. A kétnapos ünnep során felavatják Székelyszenterzsébet címeres zászlóját, a tájházat, majd szobrot állítanak Árpád-házi Szent Erzsébetnek, a falu névadójának.

Szent Isván-napi búcsúk

Holnap 12.30-tól búcsús szentmisét tartanak Csíkszentkirályon, Hargitafürdőn és Ajnádon.

Kettős templombúcsú Hidegségben

A hat éve megszentelt hidegségi Szent István-templom plébániája és hívőközössége kettős ünnepet ül holnap. Szent István királyunk ünnepe alkalmából tartandó hagyományos templombúcsú során a két éven át épült, korszerű plébániaépületet Tamás József püspök fogja megáldani. Az ünnep kettőssége pedig abban áll, hogy a 2005. április 5-én papi szenátus elé terjesztett kérés és az azt követő szavazat értelmében a hidegségi Szent István-plébánia a gyimesközéplokihoz tartozó filiából önállóvá válik. Az új plébánia teendőit augusztus 1-jétől Szilveszter Imre plébános látja el. A holnapi búcsús szentmise 12.30-tól kezdődik.

Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Csíksomlyón

A Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség szervezésében az ország (római, görög és örmény) katolikus ifjúságának közös programjára, a XXI. Világifjúsági Találkozóra, illetve a harmincadik alkalommal sorra kerülő CSIT, Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra kerül sor szerdától vasárnapig. A több mint kétezer fiatalt egybefogó találkozó témája a kiengesztelődés, mottója: Ti mindnyájan testvérek vagytok (Mt. 23,8).

Ünnepi műsorok a Duna Televízióban

A Duna Televízió közvetítésében a Kossuth téri nézőközönséggel egy időben élvezhetjük Lajkó Félix és barátai örömzenélését ma 22 órától. Az Örömkoncerten fellép Boban Markoviè, Rúzsa Magdi is. Holnap 11.05-től az idei csíksomlyói csángó misét közvetíti a televízió.

HUMOR

A kakas bejelentkezik a zeneiskolába, hogy énekelni tanuljon.
– Hiszen szép hangod van, minek neked tanulni? – kérdi a tanár.
Igen, igen! Csakhogy a tyúkok ragaszkodnaka diplomához.

SPORT

Amerika a nagy esélyes

Ma hajnalban két mérkőzéssel elkezdődött öt japán városban a XV. férfi kosárlabda-világbajnokság, amelyen először szerepel 16 helyett 24 csapat. Az A, B, C és D jelű hatos Szendajban, Hirosimában, Hamamacuban és Szapporóban lép pályára a jövő csütörtökig tartó csoportkörben, az ezt követő kieséses szakaszra pedig Szajtamában kerül sor. Utóbbi város 22 ezer nézőt befogadó csarnokában rendezik majd szeptember 3-án a döntőt is. A csoportok 1–4. helyezettje küzdhet tovább a nyolcaddöntőben, az aranyérmes pedig automatikusan kvalifikálja magát a 2008-as pekingi olimpiára. Ami az esélyeket illeti, az alaposan átalakított amerikai válogatott diadala várható, ám a Team USA dolgát alaposan megnehezítheti az Európa-bajnok Görögország, Szerbia és az olimpiai bajnok Argentína is. A mától szeptember 3-ig zajló világbajnokság mérkőzéseit a TV Sport élőben, valamint felvételről közvetíti.

Úszótanfolyam indul

Úszótanfolyamot szerveznek hétfőtől gyerekek és felnőttek számára. A helyszín az érdeklődők számától függően a Bella Vita panzióban vagy a városi strandon lesz. Jelentkezni Szabó Mária oktatónál vagy 0266–311672 és a 0749–059567-es telefonszámokon lehet.

Hétvégi sportműsor

Sakk. Ma délután fél négytől nyitják meg a IX. Bancpost & Ciuc Premium nemzetközi sakkfesztivált. A csíkszeredai Caissa Sakk Klub által szervezett, 9 fordulós svájci rendszerű nyílt verseny játszmáit délután 4 órától játsszák a Postabank Oktatási Központban.

Labdarúgás. Az 1. liga 4. fordulójában tegnap két mérkőzést játszottak: Gloria – Jiul 0–0, a Farul – Urziceni mérkőzés lapzárta után ért véget. A további műsor: ma: Kolozsvár – FC Na_ional (TVR 2, 17), Poli Iasi – Pandurii (Telesport, 18), Steaua – Vaslui (Na_ional TV, 20), Rapid – Craiova (Antena 1, 21); holnap: FC Arges – UTA (18), O_elul – Ceahlãul (Telesport, 18), Dinamo – Temesvár (TVR 1, 20.30).

A Borsodi Liga 3. fordulójának műsora: ma: Tatabánya – Paks, MTK – Sopron, Fehérvár – Pécs, Honvéd – Újpest, Vác – Kaposvár; holnap: Győr – REAC; hétfőn: Debrecen – Vasas.

Kosárlabda. A férfi kosárlabda-vb hétvégi műsora (zárójelben a tévéközvetítés romániai idő szerint): ma: A-csoport: Venezuela – Libanon, Szerbia – Nigéria (TV Sport, 17), Argentína – Franciaország (TV Sport, 21); B-csoport: Németország – Japán, Angola – Panama, Spanyolország – Új-Zéland; C-csoport: Brazília – Ausztrália, Görögország – Katar, Törökország – Litvánia (TV Sport, 15); D-csoport: Puerto Rico – USA (TV Sport, 8), Szlovénia – Szenegál, Kína – Olaszország. Holnap: A-csoport: Nigéria – Venezuela, Libanon – Argentína, Franciaország – Szerbia (TV Sport, 17.15); B-csoport: Japán – Angola, Új-Zéland – Németország (TV Sport, 10), Panama – Spanyolország; C-csoport: Katar – Brazília, Ausztrália – Törökország, Litvánia – Görögország (TV Sport, 19); D-csoport: Szenegál – Puerto Rico, Olaszország – Szlovénia, USA – Kína (TV Sport, 13.30).

MotoGP. Holnap rendezik a gyorsasági motoros vb 12. futamát, a Cseh Nagydíjt (Brno). A nyolcadliteresek versenyére 12 órától kerül sor, a negyedliteresek futamát 13.15-től rendezik, míg a MotoGP-futam délután 3 órától lesz. Mindhárom versenyt az Eurosport élőben közvetíti.

Kajak-kenu. A Szegeden zajló világbajnokság döntőinek programja (zárójelben a tévéközvetítés és a kezdési idő): ma: 1000 m-es döntők (M1 és Eurosport, 17); holnap: 500 m-es döntők (M1, 11), 200 m-es döntők (M1, 15).

ELHALÁLOZÁS

Szívünk méky fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó gyermek, testvér, nagybácsi, rokon és jó barát,
SILLÓ NÁNDOR
életének 47. évében rövid, de fájdalmas szenvedés után elhunyt. Drága halottunk földi maradványait augusztus 22-én, kedden 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a csíktaplocai temető ravatalozójából. Részvétnyilvánítást 14 órától fogadunk. A gyászoló család. (T)

Copyright © Hargita Népe - 2001