2004. március 20. szombat, XVI. évfolyam 66. szám   

Borsos Géza függetlenként folytatja

Rendes havi ülését tartotta tegnap a megyei tanács. Bevezetőnek a testület Cujbã Stefan főbiztos, a Hargita Megyei Rendőr- felügyelőség közlekedésrendészeti osztályának vezetőjét hallgatta meg, aki beszámolt az elmúlt három év megyei baleseti statisztikájáról. A főbiztos emlékeztetett arra, hogy 1990 óta több mint háromszorosára nőtt megyénkben a gépkocsiállomány, ennek ellenére az utak minősége negatív irányban változott. Azt is elmondta, a rendőrség kezdeményezte, hogy a helyi önkormányzatok regisztrálják a forgalomba be nem írható mezőgazdasági és más munkagépeket, de ez sehol nem történt meg. Borsos Géza kérdésére, hogy mikor lesz lehetőség magyarul is vizsgázni a hajtási jogosítványért, a főbiztos elmondta, ha felsőbb szintről erre utasítás érkezik, ennek nem lesz akadálya. Tamás Zoltán a megyei önkormányzat által támogatott, különböző civil szervezetek, alapítványok, egyesületek által szervezett kulturális rendezvényekről szólva elmondta, 128 pályázatból 99-et talált elfogadhatónak az elbíráló bizottság. Így Csíkban 350 millió, az udvarhelyi körzetben 388, Gyergyó vidékén pedig 196 millió lejt osztanak szét a pályázók között, a 6 román nyelvű rendezvényre 196 millió lej támogatás jut. Borsos Géza bejelentette, mivel az RMDSZ-ben betöltött minden tisztségéről lemondott és kilépett a szervezetből, a továbbiakban függetlenként tevékenykedik. Deáky Tibor kérdésére, miszerint korábban nem tudta, mi az RMDSZ és a bejutáshoz miért használta ki a szervezetet, Borsos azzal válaszolt, hogy lemondásakor megjelent nyilatkozata megindokolja ezt. Határozott a testület arról, hogy alapító tagként vesz részt a hulladékkezeléssel és -gyűjtéssel foglalkozó Eco Missio Rt.-ben. A részvénytársaság a regionális hulladékgazdálkodást szeretné megvalósítani helyi önkormányzatok bevonásával, azt, amit Bunta Levente alelnök szerint a székelyudvarhelyi önkormányzat nem tudott megtenni. Deáky Tibor arra kért válasz, hogy miért nem tették ki a csíkszeredai kórházra a dr. Dénes László névtáblát, noha a testület már határozott erről. Egyed Árpád főjegyző közölte, a megyei tanács meg fogja tenni a szükséges lépéseket a határozat érvényesítésére.

KOVÁCS ATTILA

ABLAK AZ ORSZÁGRA

A PRM bemutatta magyar jelöltjeit

Tizenhat halott és nyolcvan sebesült román állampolgár – ez a madridi terrorcselekmény-sorozat romániai mérlege – derült ki a kormányszóvivő tegnapi nyilatkozatából. Despina Neagoe közölte, hogy összesen 96 román állampolgárt érintettek a madridi robbantások, közülük 16 meghalt, 80 pedig megsebesült. A szóvivő szerint a tizenhatodik román halott DNS-azonosítása még folyamatban van. A nyolcvan román sebesült közül 29 személy még kórházi ápolásra szorul. * Corneliu Vadim Tudor, a PRM elnöke tegnap együttműködési megállapodást írt alá a Romániai Törökök Egyesületével és bemutatta a párt helyhatósági választásokon induló magyar jelöltjeit. A PRM magyar jelöltjei között van Erdély Zoltán, egykori Olt megyei alprefektus, Tókos József, a párt Ürmös községi (Brassó megye) polgármesterjelöltje, Barabás András baróti polgármesterjelölt, valamint Richárd Renát, hosszúmezei (Máramaros megye) polgármesterjelölt. * A Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet pusztán „választási trükk", kezdeményezői ezáltal próbálnak szavazókat szerezni – nyilatkozta tegnap Márton Árpád. Az RMDSZ-képviselő elmondta: az RMDSZ-nek fenntartásai vannak a tervezettel kapcsolatban, ezek a procedurális ellenvetések a tervezet tartalmával és benyújtásának pillanatával kapcsolatosak. „Az, hogy éppen most nyújtották be a tervezetet azt bizonyítja, hogy kezdeményezői választási célokra kívánják felhasználni" – fogalmazott a képviselő.

Bemutatkoztak a jelöltek

Tegnap délután lakossági fórumon mutatkoztak be az RMDSZ által szervezett előválasztáson induló csíkszeredai jelöltek. Sajnos, a megyeháza nagy üléstermében alig több mint 40 személy foglalt helyet, ebből 29 viszont jelölt volt. Sorra mutatkoztak be a jelöltek, ismertetve a városi önkormányzati munkára, a város gondjai megoldására vonatkozó elképzeléseiket. A jelenleg tisztségben lévő, újabb mandátumra pályázó önkormányzati testületi tagok mellett nagyon sok fiatal jelentkezett, úgyszintén voltak idős, a közért tenni akaró személyek is a jelöltek között.

– Az önkormányzat tevékenységét a szakszerűség kell jellemezze – fejtette ki bemutatkozó beszédében a szervezet egyetlen polgármester-jelöltje, Ráduly Róbert Kálmán. A polgármester-jelölt szerint nem szabad felelőtlen ígéreteket tenni, nem lehet csodákat művelni rövid idő alatt. Mint mondta, nem csak a városvezetést kell megváltoztatni, hanem a városlakók magatartását is. Ugyanakkor megköszönte, hogy a jelöltek az RMDSZ színeiben vállalták a megmérettetést.

SARÁNY ISTVÁN

Csökkenő infláció, növekvő árak...

Az Országos Statisztikai Intézet nemrégiben közölte a februári infláció szintjét, ami kedvezőnek bizonyult. A Román Nemzeti Bank illetékesei is beismerték, hogy a február végi infláció az általuk előrevetítettnél kedvezőbb volt. Lássuk: január 1. és február 29. között az infláció havi átlagrátája 0,9% volt, azon belül az élelmiszerek esetében 0,6%-os, az ipari árucikkeknél pedig 1,2%-os. (Az érzékeltetés kedvéért: az elmúlt esztendő hasonló időszakában az átlagos inflációs ráta 1,1%-os volt.) Mindenképp kedvező tehát a tendencia. Ám az örömbe üröm is vegyülhet, vagy ahogy mondani szokták: az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Hogy miért? Ha az áruféleségek árindexeit szemrevételezzük, újólag azt tapasztalhatjuk, hogy sajnos, azon termékek esetében nem sikerült megfékezni az árakat, amelyek az alapvető élelmiszerek közé tartoznak. Így például február folyamán országos viszonylatban a kenyér 2,5%-kal, a liszt 3%-kal, a tehéntej 4,2%-kal, a burgonya 4,3%-kal drágult. Egyes szolgáltatások – vasúti és közúti személyszállítás stb. – díjszabásai is viszonylag jelentős arányban növekedtek. Igaz, vannak olyan élelmiszerek vagy ipari árucikkek, amelyek esetében januárhoz képest csökkentek a kiskereskedelmi árak.

Nem vitás, hogy a családok költségvetése szempontjából a „legérzékenyebbek" az alapvető élelmiszerek (s egyes szolgáltatások), ez különösképpen így van a nagycsaládosok és az alacsony jövedelműek tekintetében. Ilyen körülmények közt mérséklődő infláció ide vagy oda, az életminőség javulásáról nemigen lehet beszélni. A jövőre vonatkozóan sem, főleg akkor, ha számolunk a földgázfogyasztás díjszabásának április 1-jei megemelésével, valamint az üzemanyagok várható megdrágulásával.

Nézzünk meg más számadatokat is: 1990 októberéhez viszonyítva 2004. februárjában az inflációnövekedés 234 062,9%-os volt (azon belül az élelmiszereké 195 120,6%-os és a szolgáltatásoké 395 580,5%-os). Elképesztőek ezek a számadatok, melyek révén Románia akár a rekordok könyvébe is bekerülhetne. És van egy másik számadat, pontosabban számítás is: a jelenlegi minimálbér az 1990-es októberihez viszonyítva 1196 lejnek (!) felel meg. Márpedig ilyen bérszint 1990 folyamán nem létezett. Következésképpen: reálértéken óriási eltérés mutatkozik a bérek között. Ez pedig az utóbbi 13–14 esztendő során mindenekelőtt a bérből, a nyugdíjból élők számára jelentett, jelent igazi megpróbáltatást. Így az sem véletlen, hogy az elmúlt esztendő végén az ország lakosságának mintegy 25%-a tartozott a szegények kategóriájába, a több mint háromgyermekes családoknak pedig több mint 40%-a.

Lehet, hogy az idén az infláció nem fogja meghaladni az előirányzott 9%-ot. Ez mindenképp érdemleges lesz, de önmagában még nem elégséges ahhoz, hogy a lakosság zömének jövedelmei gyarapodjanak, illetve lényegesen jobbuljanak megélhetési feltételei.

HECSER ZOLTÁN

Cioarec megszólalt: ártatlan vagyok!

Mondvacsinált ügyet emlegetett letartóztatásával kapcsolatosan Marius Cioarec helyettes rendőrbiztos. A háromnapi fogda után tegnap tartott sajtóértekezletén többször is hangsúlyozta, ártatlanul vádolják bűnrészesként kenőpénz elfogadásában.

Amint arról lapunk is beszámolt, a múlt héten Csíkszeredában a korrupcióellenes ügyészség (PNA) tettenérési akciója során őrizetbe vették David Sorin Melinte rendőrt. Felettesét, Marius Cioarecet hétfőn tartoztatták le.

Cioarec három napot töltött fogdában, az ellene kiadott, 29 napra szóló letartóztatási parancsot a bukaresti semmitőszék érvénytelenítette. A helyettes biztos a spanyol inkvizícióhoz hasonlította a PNA ellene folytatott kivizsgálását. Mint elmondta, rendkívül megalázták, de semmi konkrét bizonyítékot nem mutattak fel ellene, mindössze egy telefonbeszélgetésre alapozzák a vádat. Elmesélte, a PNA akciója alatt felhívta Melintet, akinek mindössze ennyit mondott: – Ce faci mã, de ce ba_i capra în gurã? Ez a kifejezés a rendőrzsargonban olyasmit jelent, hogy miért foglalkozol mással, mint amivel kellene, miért nem tartod be, amit ígértél – magyarázta Cioarec. Kifejtette azt is, hogy az ellene folyó eljárás összefüggésben van munkájával, hiszen többek között két olyan (gazdasági jellegű) ügyben nyomozott, amely sokak érdekét sérti. A rendőr azonban nem volt hajlandó megnevezni, kikről van szó, csupán külföldi szálakat, illetve fizetésen kívüli meggazdagodást emlegetett. Azt ígérte, a dossziék lezárása után mindent nyilvánosságra hoz.

– Hargita megyében félnek a rendőrök! – hangsúlyozta az időnként elérzékenyülő rendőr. Hozzátette: – Annak issza a levét, hogy több milliárd értékű sötét ügyek felderítésébe kezdett. Cáfolta, hogy valaha is korrupciós ügybe keveredett volna. Beosztottjával kapcsolatosan meggyőződése, hogy ő sem kért és nem is fogadott el kenőpénzt.

Cioarec tegnaptól ismét rendőrként dolgozik, de az eljárást nem szüntették meg ellene. – Meggyőződésem, hogy felmentenek, mert ártatlan embert nem ítélhetnek el. Amikor pedig az ügy lezárul, kártérítési pert indítok az állam ellen a meghurcoltatásomért – jelentette ki.

SZÜSZER-NAGY RÓBERT

Rendőrségi erődemonstráció Lázárfalván

Lázárfalva egy 700 lelket alig számláló, a főúttól félreeső, Kozmás községhez tartozó kis falu Alcsíkon. Az emberek élik a hétköznapokat, nem vágynak arra, hogy újságok címoldalán, rádiók híreiben szerepeljenek, ráadásul botrányhősökként. Ez a héten mégis megtörtént.

A történet valamikor nagyon régen kezdődött. Azt már nem tudják a faluban, hogyan kerültek oda görög katolikus hívek, akik a XVII. században kis kápolnát építettek a római katolikus templom mellé.

Ezt a kápolnát régóta nem használta senki, kerítése is annyira tönkrement, hogy a két évvel ezelőtti szélvihar ledöntötte. Közeledett a bérmálás, a falubeliek nem akarták, hogy az ünnepen a lécek ott éktelenkedjenek a templomkertben, ezért eltakarították. Az ortodox egyház képviselői akkor jelentek meg első ízben Lázárfalván. Azzal érvelve, hogy a volt görög katolikus kápolna az övék, vissza szerették volna állítani a kerítést. A falu ellenkezett. Tamás József püspök 2002. április 30-án kelt levelében arról tájékoztatja a helybeli plébánost, hogy az érsekségről szerzett információk szerint a lázárfalvi magyar görög katolikusok 1918-ig a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegyéhez tartoztak. Trianon után nem akartak a balázsfalvi egyházmegyéhez csatlakozni, ezért római katolikusok lettek anyagi javaikkal együtt, következésképpen a kápolna is a római katolikus egyház tulajdonába ment át. A püspök arra is inti a plébánost, hogy ne engedjék a munkálatokat elkezdeni mindaddig, amíg a másik fél tulajdonjogot igazoló papírt nem mutat fel. Ezzel aztán elmaradt a kertelés. Két évre.

Egy, a kedélyeket felborzoló újságcikk nyomán kedden este Bálint Gellért egyházgondnok kihívta a kozmási rendőrt Lázárfalvára, aki jelentette feletteseinek, hogy ott mindent rendben talált. Szerdán pedig jött az erődemonstráció. Kilenc óra tájban megérkezett Selejan ortodox püspök négy pópa kíséretében, és jött velük a rendőrség bűnügyi osztályáról Cristian Bãdrus, aki szintén hozott erősítést magával néhány rendőr személyében, hiszen úgy értesítették őket, hogy a kápolna kerítését leverték, az épület ajtaját betörték. A falubeliek csak távolról szemlélték a hívatlan vendégeket. Bálint Gellért gondnok tisztázta, hogy nem a falubeliek tették tönkre a közkerítést, csak annak maradványait takarították el, újat pedig nem készítettek a két templom közé, hiszen sajátjának tekintette a római katolikus egyház mindkét templomot. Ezért is cserélte le a zárat a gondnok, anélkül azonban, hogy a kápolnában bármihez is hozzányúlt volna. A rendőrség jegyzőkönyvet vett fel, nyilatkozatot íratott Bálint Gellérttel (az ortodox püspöknek nem kellett nyilatkozatot írnia), majd a tulajdonképpen békésen zajló, jó négyórás vizsgálódás után elvonultak. Maradtak viszont a pópák, akik hozzáfogtak a közkerítés felépítéséhez.

Selejan püspök azt állítja, hogy mint minden görög katolikus templom, 1948-ban ez is az ortodox egyház birtokába került át. Ha a római katolikus egyház vagy a falubeliek ezzel nem értenek egyet, forduljanak a törvényszékhez. Ugyanakkor arra kérte a lázárfalvi gondnokot, ne nyilatkozzon a sajtónak.

Bálint Gellért mutatja az egykori lázárfalvi görög katolikus egyház iratait, a hívek átállási kérelmeit, valamint azt a jegyzőkönyvet, amelyet 1940 decemberében vettek fel a még megmaradt görög katolikus hívek római katolikus vallásra való áttéréséről. 1948-ban tehát, amikor Romániában a görög katolikus egyházat felszámolták, Lázárfalván már mindenki római katolikus volt.

Tamás József püspök értesítette az érsekséget a történtekről. Álláspontja szerint jogtalan az ortodox püspök eljárása. Az ortodox egyház azzal érvel, hogy a román görög katolikus egyház híveivel és vagyonával együtt beolvadt az ortodox egyházba. A lázárfalvi görög katolikusok a római katolikus egyházba olvadtak be, tehát ingatlanuk is a római katolikus egyházé lett – mondja Tamás József püspök.

A történtek felháborították a lázárfalviakat. Erőfitogtatásnak, megfélemlítésnek tekintik az ortodox egyház és a rendőrség kivonulását. Ők pedig békét, nyugalmat szeretnének a faluban.

TAKÁCS ÉVA

A SAJTÓFIGYELŐ ÜGYNÖKSÉG TÁJÉKOZTATÓJA

Van-e sajtószabadság Romániában?

Csütörtökön mutatta be a tavalyi esztendőt elemző jelentését a Mircea Toma vezette Sajtófigyelő Ügynökség. A bemutató helyszíne az USA-nagykövetség által fenntartott Amerikai Kulturális Központ volt, magát az elemzést a budapesti Nyílt Társadalomért Alapítvány finanszírozta – mindez már sokat elmond arról, hogy kiknek fontosabb a romániai sajtószabadság. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az elemzés bemutatóján jelen volt Michael Guest, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete; Jonathan Scheele, az Európai Unió bukaresti nagykövete, akkor igazat kell adnunk Mircea Toma úrnak, aki hangsúlyozta: a hazai sajtószabadság nagy veszélyben van, a helyzet súlyos, szerencse, hogy több külföldi állam nagykövetsége támogatja a romániai újságírást...

Megnyitóbeszédében Michael Guest, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete újra rámutatott: országának érdeke Románia fejlődése, ám éppen ezért bírálta többször a korrupciót, a favoritizmust, ami nálunk uralkodik. Sajtószabadság nélkül nincsen demokrácia – figyelmeztetett Guest úr.

A 2003-as esztendő „sötét év" volt – tudtuk meg. 16 újságírót ért fizikai agresszió. Riasztó, hogy több esetben érzékelhető: a szervezett bűnözés és a politikai szféra közösen lépik fel a sajtószabadság ellen. A jövőre nézve figyelmeztető, hogy az ellenzéki újságírást minden eszközzel gátolja a jelenlegi hatalom. Sokat megtudtunk a cenzúra módjairól: a hatalom emberei a reklámok megvonásával, pénzügyi nyomással, sajtóperek halmozásával, az ellenőrző szervek bevetésével próbálták „megszelídíteni" a sajtót, és sajnos, nem sikertelenül.

Mircea Toma szerint a televíziók befolyásolása rendkívüli veszélyeket hordoz, hiszen a romániai lakosság zöme a tévék alapján alakítja ki politikai szimpátiáit. A tájékoztatón rengeteg érdekesség hangzott el a televíziók, országos napilapok világából, Cornel Nistorescu, az Evenimentul Zilei főszerkesztője rámutatott: igaz, hogy a politikum mindent megtesz a sajtó befolyásolásáért, ám az is igaz, hogy Bukarestben újságírók csoportja zsarol cégeket reklámokért, hamis leleplezésekkel, lejáratási kampányokkal fenyegetőzve... Sajnos, nemcsak Bukarestben – tennénk hozzá. Mifelénk is van egy-két zsarolásra szakosodott hetilap...

SZONDY ZOLTÁN

MAGAZIN

Feltűnő szobai virágunk, az amarillisz

A csodálatosan szép és hatalmas, akár tenyérnyi átmérőjű vagy még nagyobb, liliomszerű, tölcséres virágai miatt a legfeltűnőbb szobai hagymás virágunk. Perui őséből nemesítették keresztezéssel. A virágok színskálája a hófehértől a rózsaszínen át a sötétbordóig terjed. Az egyszínűeken kívül vannak csíkosak és pettyegetettek is. Egyetlen hátrányuk, hogy nyolc-tíz nap alatt elnyílnak. Az elvirágzás után vágjuk le a virágfejet. Az üres szárat hagyjuk meg, míg elszárad, mert abból még tápanyag kerül vissza a hagymába.

A virágok a hagymacsúcsból fejlődnek ki egy csőszerű tőkocsányon, a fényes levelek mellett. Szép nagy virágok csak a már legalább hároméves és elég nagy hagymákból lesznek. A jó nagy hagyma viszont nyolc-tízévente újra virulhat, ha jó kezelést kapott. A jó kezeléshez tartozik, hogy egész nyár folyamán, de legfeljebb szeptemberig a leveleket öntözéssel, napfényen zölden tartjuk. A nyarat nemcsak a szobában cserépben, hanem az erkélyen vagy a kertben földbe süllyesztett cserépben, akár kiültetve is töltheti. Öntözzük addig, míg el nem kezdjük visszahúzódásának előkészítését júliusban. Az öntözést fokozatosan csökkentjük augusztus végéig. Szeptemberben annyi vizet kapjon, hogy a levelek fokozatosan sárguljanak el. A még mindig zöldellő leveleket vágjuk le. Utána másfél hónapig mérsékelt melegben (16 Celsius-fok) tartjuk, lehetőleg párás levegőben. Kihagyhatjuk a pihentetést és zölden hagyjuk a növényt, hogy jól fejlett hagymát hozzon létre.

A kivirágoztatás ismételt indítása a hagyma nagyságához illő méretű cserépbe ültetésével, de legalább átültetésével veheti kezdetét. A hagyma felső harmadának, de a csúcsának mindenképp szabadon, a földfelszín fölött kell maradnia. Mérsékelten öntözzük, rendszeresen, míg fel nem tűnik a bimbókezdemény.

Ha helytelenül kezeljük a növényt, a különben virágzóképes hagymából sem fejlődik ki a kocsányon a virág.

POMJÁNEK BÉLA

MESÉLŐ KÁPOLNÁK

Szent Róza-kápolna Tekerőpatakon

Tekerőpatak fölött, a Vasláb felőli dombon áll a röviden csak Szent Rózának nevezett kápolna. Pontos neve Szent Sebestyén, Rókus és Szent Rozália kápolna. A rajta levő felirat szerint: „A kápolna a néphagyomány szerint a Gáborffy család jóvoltából épült az 1600-as években. Javítva 1800, 1862, 1968". Tudni vélik, hogy a kápolna az 1602. évi pestisjárvány emlékére épült. A kápolnához búcsút rendeznek pünkösd másodnapján, amelyen a pünkösdre érkezett magyarországi vendégek is részt vesznek. Újabb búcsút tartanak a szeptember 4-e utáni vasárnap is, amelyre a kilyénfalviak és hevederiek is eljönnek keresztaljával. A búcsú hangulatát emeli a helyi fúvószenekar, amely egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával is zenél.

A Gáborffy családnak nagy szerepe volt a jelenlegi templom építésében is. Tekerőpataknak már Mátyás király korában is volt egy Szent István tiszteletére szentelt fatemploma, de azt a tatárok felgyújtották. Azután a hívek Gyergyószentmiklósra jártak szentmisére, ahol 1633-ban a karzatot kibővítették a tekerőpatakiak részére.

1724-től különváltak Kilyénfalvával együtt, ekkor épült a plébánia. 1734-ben a Gáborffy család segítségével felépült az új templom. 1801-ben nagy tűzvész söpört végig a falun, leégett a templom és a plébánia is, benne az irattár. A templom újjáépítését 1838-ban fejezték be, ekkor Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. Szobra látható az útról, a templomkerítésen belül. Művészeti szempontból értéktelen másolat, eredetije a torony falába épített gótikus ablakban volt.

Az 1800-as évek elején a szentélyt megtoldották, ekkor nyerte el a templom és a torony mai formáját.

A templomnak három oltára van, a szószék a 18. században épült, a körülötte levő festmények közül a Magvető székely a legértékesebb.

A Gáborffy családnak a templomban külön faragott padja volt, amely jelenleg a gyergyószentmiklósi múzeumban található. Az egyik freskón is egy Gáborffy ismerhető fel.

Nagy problémát okoz, hogy a templomba nem bemennek, hanem lemennek, a közeli patak vize áradáskor befolyik, amit csak a patak szabályozásával lehet megoldani.

POMJÁNEK BÉLA

MINDENTUDÁS EGYETEME

Dudits Dénes

A növények szexuális életének molekuláris titkai

A virágok szín- és formagazdagságukkal gyönyörködtetnek. Nemcsak esztétikai jelentőségük van azonban: a bennük megbúvó bibe megporzásából születő magvak a fajfenntartást szolgálják, s az emberi táplálkozás nélkülözhetetlen forrásai is. Az utóbbi évtized molekuláris, sejt- és fejlődésbiológiai kutatásai a növények életciklusának eddig ismeretlen rejtélyeit tárták fel. A virágokban lejátszódó intim események molekuláris hátterének megismerése fontos gyakorlati jelentőséggel bír, hiszen a növénynemesítés a géntechnológiai és genomikai módszerek révén újabb lehetőségekhez jutott a virágzási idő befolyásolására, új növényszaporítási eljárások kidolgozására, a betakarított termés minőségének, táplálkozási értékének javítására.

A virágok titka

A növények szaporodásbiológiájával foglalkozó vizsgálódásunkat kezdjük a virágok pompájának csodálatával. A liliom fehér szirmai figyelmünket a barázdált bibére és a portokok gyűrűjére irányítják. A kanna sárga sziromtölcsére titkos mélységek felé tereli képzeletünket. A kerti iszalag kihívó lila szirmai és kitárulkozása létfontosságú biológiai célt szolgál. Van Gogh Négy napraforgója a levágott, szikkadó száron a szenvedés és az elmúlás jelképe, amely minden élő elkerülhetetlen sorsa. A kerti eper virágai önmagukban is felkeltik érdeklődésünket, de a belőlük formálódó termések láttán szinte érezzük ízeik kavalkádját. Kevésbé látványosak, de az emberi élet szempontjából annál inkább figyelmet érdemelnek termesztett növényeink apró, külsőleg jelentéktelen virágai. Így van ez a mindennapi kenyerünket adó búza parányi kalászkáival is. Ha lefejtjük a pelyvaleveleket, csak akkor fedezhetjük fel az ágas-bogas bibét és a körülötte elhelyezkedő portokokat. Az egyszerű külső igen jelentős biológiai folyamatokat takar, amelyeknek végül is az egyik legfontosabb emberi táplálék létrejöttét köszönhetjük.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyire ismerjük a megtermékenyítés és a magfejlődés molekuláris titkait, hiszen a gazdaember majd egyévi munkájának eredményessége függ a szép, egészséges búzaszemek kialakulásától. A megválaszolandó kérdések száma végtelen; a tudomány örök feladata, hogy újabb és újabb módszerek kifejlesztésével folyamatosan bővítse azoknak az ismereteknek a körét, amelyek elősegíthetik a növénytermesztés sikerét. A mostani elemzés néhány kiragadott példával kívánja a molekuláris és sejtbiológia kínálta lehetőségeket szemléltetni.

Miként dönt a növény a virágzás megkezdéséről?

Az alábbi ábra a fény szerepére hívja fel a figyelmet, hiszen a virágok megjelenésének idejét a nappalok és éjszakák hossza, a fotoperiódus döntően befolyásolja. A lúdfű (Ababidopsis) hosszú nappalos növény. Ha elegendő a nappali órák száma, akkor nincs akadálya a virágzásnak, míg 10 órás megvilágítás mellett csak levélrozettát találunk: késik a lúdfűnövényeken a virágok megjelenése. Fordított a helyzet a rizs esetében, amely rövid nappalos növény. A sok napfényes óra gátolja a bugák kialakulását, míg 10 órás megvilágítás esetén gazdag virágzatot hoznak a rizsnövények.

Izgalmas fejlődésbiológiai kérdés, hogy miként érzékelik a növények a nappalok hosszát, és milyen gének és fehérjék játszanak szerepet a virágzás folyamatának elindításában. A virágzás kezdetén megváltozott növények, illetve a hibás mutáns gének jellemzése vezetett a Constans (CO) gén kulcsszerepének felismeréséhez. Mielőtt ennek a mestergénnek a hatását tisztáznánk, célszerű kitérőt tenni és áttekinteni a növényi gének főbb strukturális és funkcionális elemeit.

A leegyszerűsített vázlat három fő részt különít el a növényi gént alkotó DNS-szakaszon belül: 1: a promoter szakasz, amely a gén működésének szabályozásáért felelős. A jellegzetes szekvenciamotívumokat, az ún. cisz elemeket tartalmazó régióhoz aktiváló vagy gátló fehérjék kötődnek, melyek befolyásolják, hogy milyen sejtben, szervben, mikor és milyen erősséggel történjen a gén átíródása (transzkripciója). 2: a kódoló régió irányítja a hírvivő mRNS kialakulását, amely alapul szolgál a gén által kódolt fehérje szintéziséhez. 3: a gént lezáró terminációs jel. A CO fehérjeintegráló, koordináló feladatot lát el azáltal, hogy szabályozza bizonyos virágzási gének aktivitását. A CO gén működése napszakos ritmust mutat a megvilágítás hosszától függően. A CO fehérje által szabályozott egyik virágzási gén az ún. FL (Flowering Locus) gén, amelynek aktivitása csak hosszú megvilágítás mellett teszi lehetővé a virágzást, amikor elegendő mennyiségben képződik a CO gén terméke.

A Constans gén szerepéről megbízható információval szolgálnak az ún. transzgénikus növények. Az egyik beavatkozási lehetőség, hogy az izolált CO gén promoterét lecseréljük egy folyamatosan működő és erősen aktív szabályozó elemmel, majd az így létrehozott kiméra gént visszaépítjük a lúdfű génállományába. Ezt a műveletet nevezzük genetikai transzformációnak. A vad típusú, nem transzformált növényekkel összehasonlítva a CO fehérjét, nagyobb mennyiségben tartalmazó transzformáns növény hosszú nappalon korábban virágzik, és még rövid nappalos megvilágítás mellett is virágot hoz az új, mesterségesen kialakított gént hordozó növény. A lúdfű tesztnövénnyel kapott eredmények alapvetően új lehetőséget nyitnak a molekuláris növénynemesítés számára, hiszen a virágzás idejének befolyásolása jelentős gazdasági előnyökkel járhat. Gondoljunk arra, hogy az aszály okozta károk mérséklésének egyik lehetséges megoldása az, ha korai növényfajtákat termesztünk, amelyek túl vannak a virágzás és magkötés fázisán, mire a talaj víztartalékai teljesen kimerülnek.

A bibe és a portok világától az egészséges élelmiszerekig

A virágzást, a megtermékenyítést és a magkifejlődést megvalósító molekuláris folyamatok áttekintésének befejezéseként érdemes végiggondolni, hogy a növények ivarszerveiben lezajló események milyen sokféle hatással vannak mindennapi életünkre. A táplálékként elfogyasztott növényi szervek milyensége közvetlenül befolyásolhatja egészségi állapotunkat. Egyre tudatosabban törekszünk élelmiszereink biológiai értékének javítására. A fejlődő világ népei súlyos betegségektől szenvednek a szegényes táplálkozás következményeként. A vas vagy a vitaminok hiánya népbetegségek okozója lehet. Így a növénynemesítés kiemelt feladata, hogy termesztett növényeinket jobbítsa az egészségesebb élelmiszerek biztosítása érdekében.

A génsebészetet felhasználó transzgénikus stratégiák közül igazi sikertörténet a rizs béta-karotin tartalmának növelése. Az A-vitamin elővitaminjának szintézisében több enzim és azok génjei vesznek részt. Az Ingo Potrykus által vezetett kutatócsoport a karotinszintézis három génjét hordozó génkonstrukciókat állított elő. Miután a gént beépítették a rizsbe, a mesterségesen összeépített DNS-molekulák működőképes enzimek szintézisét biztosították a rizsszemekben. Így jött létre az ún. aranyrizs. Ha elterjed ennek az új genotípusnak a termesztése, akkor remény lehet arra, hogy az A-vitaminhiány okozta bajok, mint például a gyermekkori vakság, kevesebb szenvedést okoznak. Kész géntechnológiai stratégiák, sikeres kísérletek igazolják, hogy gének beépítésével javítható a tokoferolok E-vitaminhatása vagy növelhető a növények C-vitamintartalma.

Részletek a Mindentudás Egyeteme március 15-én elhangzott előadásából. A teljes előadás megtekinthető ma a Duna TV-n 11.50 órától és holnap az m2-n 22.40 órától.

AZ ÉLET FONÁKJA

Alkudozó tolvaj

ott irataimat visszaszolgáltatja" – olvasom a Hargita Népe apróhirdetésében, és eszembe jutnak bukaresti lapok riportjai. Az alvilágban feltűnt egy még nevesincs új mesterség, körülírással valahogy így hangzik: közvetítő a rabló és áldozata között. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a csíkszeredaihoz hasonló hirdetések adták az ötletet: jutalom üti a markát annak, aki a lopott holmit visszaadja. Rablóbandák vagy magányos tolvajok így jöhettek rá, hogy sok esetben az ékszernél is értékesebb zsákmány lehet számukra a házban vagy áldozatuk táskájában talált, látszólag banális tárgy. Vegyünk példának egy régi fényképalbumot. Pénz, kincs után lázasan kajtató rabló idegesen félrelöki, mikor a sublódban keze ügyébe kerül. Mit érdeklik őt megsárgult felvételek, rajtuk nagymama menyasszonyi képe a mirtuszkoszorúval, a délceg nagyapó huszáregyenruhában, a hurkás lábú unokák bölcsőjükben, a ház urának és asszonyának hajdani szerelmes levelei? Tolvajok ezeket a helyükön hagyták. Azután olvastak az újságokban ilyen hirdetéseket, hogy „irataim visszaszolgáltatóját értékes jutalomban részesítem", és innen származhatott az ötlet, hogy a csecsemő vagy menyasszony fényképe is pénzt hozhat a házhoz, hogy a dédmamától emlékbe kapott ezüstgyűrű valakinek többet érhet, mint százszor annyi arany. Hogy mennyi idegölő utánajárást igényel elveszett iratokat – születési, házassági bizonyítványt, szerződéseket, hajtási jogosítványt stb. – újra beszerezni, csak az tudja, aki átesett ilyen megpróbáltatáson. Aki házat épített, hogyan bizonyítsa a törvényes anyagbeszerzést, ha nyugtái eltűntek?

Erre a felismerésre alapoz újabban az alvilág, amikor megbízottja felkeresi a károsultat és alkut ajánl: mennyit ér kegyednek dédnagyanyó ezüstgyűrűje? Hát a dundi csecsemő 1939-ben készült fényképe? Nekünk nem ér semmit, de maguknak sokat, kérünk tehát érte ennyit és ennyit. Áldozat számára marad két lehetőség: 1. értesíti a rendőrséget, és a közvetítő révén elfogják a rablókat, de a családi fényképalbumnak, iratoknak végképp nyoma vész; 2. számol azzal, hogy a váltságdíjnál többet érnek a pótolhatatlan családi emlékek, és – fizet.

Melyik megoldást válasszuk? Legjobb a harmadik: a védekezés lehetőségeivel megelőzni a bajt.

A pénzszerzés másik divatos tárgya az ócskavas. Egy kiló ára 3500 lej. Az állam pártolja a gyűjtést, mert a kohászat számára nélkülözhetetlen nyersanyagforrás, érdeke tehát, hogy minél kevesebbet importáljon. A probléma csupán az, hogy tolvajok számára semmi sem szent: kriptaajtó, vagonkerék, betonacél, borjúlánc, minden, amit fémből elképzelni lehet, megy a begyűjtőbe. 2002. március 27-én a Hargita Népében Dénes János olvasónk panaszolta, hogy Csíkszereda utcáiról éjjel ellopják a kanálisfedőket. Máthé Éva a Romániai Magyar Szóban felteszi a kérdést: a begyűjtőt miért nem kötelezi senki, hogy a gyanús árut kínáló klienseket igazoltassa és nyilvántartásba vegye. Mivel Bukarestben már régebbtől tünedeznek el a kanálisfedők, az Antena 1 tévéadó riporterei inkognitóban felkerestek egy begyűjtőközpontot, és rejtett kamerával megörökítették a főnökkel lefolytatott beszélgetést. – Szükségünk volna egy kanálisfedőre. – Semmi gond, darabja ötszázezer lej. A riporterek egyet ki is fizettek, és elvitték bizonyítéknak.

Megtudták azt is, hogy az értékes öntvény nem megy beolvasztásba, hanem – mivel a kereskedelemben nem kapható – újonnan épült házak, kastélyok tulajdonosai megvásárolják az udvari vízvezeték és csatornázás aknáinak befedésére. Jól jár tehát tolvaj, utána begyűjtő és végül a háztulajdonos.

A kanálisfedők vitájának teljében, 2003. november 12-én az Adevãrul rövid hírt közölt: Giurgiu város három ifjú lakosa éjjelente összeszedte a környékbeli vasútvonalak mentén felállított hófogó fémkorlátokat. Ha a rendőrkutyák nem álltak volna hivatásuk magaslatán, az élelmes fiúk 280 millió lejt vágtak volna zsebre a begyűjtőközponttól. Amíg ilyen összegek szerepelnek a rablás tétjeként, addig maradjunk a reménnyel, hogy nem nagyon mély az utcai kanálisakna, amelybe éjjel belepottyanunk.

BARABÁS ISTVÁN

NAPRÓL NAPRA

Az évből eltelt 79 nap, hátravan még 287. Napnyugta ma 18.27-kor, napkelte holnap 6.17-kor.

ISTEN ÉLTESSE

KLAUDIA és HUBERT, vasárnap BENEDEK és BENCE nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezeken a napokon ünneplik születésnapjukat.

ÉVFORDULÓK

* 110 éve, 1894-ben hunyt el Kossuth Lajos államférfi, politikus. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért, a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott XIX. századi küzdelem legnagyobb alakja volt. 1848. március 17-től ő volt a gróf Batthyány Lajos vezette első magyar felelős kormány pénzügyminisztere, majd 1848 októberétől a Honvédelmi Bizottmány elnöke. A kormány lemondása után, 1848 novemberétől a végrehajtó hatalom a Bizottmányra szállt, amely őt választotta elnökévé. Így a szabadságharc alatt döntő befolyást gyakorolt az események menetére. A Habsburg-ház 1849. április 14-i trónfosztása után ő lett Magyarország kormányzója, ideiglenes államfője. 1849. augusztus 11-én Aradon lemondott és Görgey Artúrra ruházta a hatalmat, majd az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült, de élete végéig harcolt a magyar ügyért.

Vasárnap

* 45 éve, 1959-ben hunyt el Mansfeld Péter ipari tanuló, az 1956-os forradalom mártírja. Esztergályos ipari tanuló volt, amikor 1956 októberében csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz. A harcokban nem vett részt, de gépkocsin fegyvert, élelmiszert szállított. Összekötőként járt az Óbudai Schmidt-kastélyban és a Szabad Nép székházában. A forradalom bukása után folytatta az iskolát. 1958 februárjában barátaival elhatározták, hogy rendőrök és munkásőrök lefegyverzése révén fegyvert szereznek és ellenálló csoportot szerveznek. Február 17-én elrabolták az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, akitől elvették fegyverét, majd szabadon engedték. További akcióik nem jártak sikerrel. 1958. február 19-én letartóztatták és „szervezkedésben való részvétel" címén november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Megvárták, míg betölti a 18. életévét, és másodfokon 1959. március 19-én az eredeti ítéletet halálbüntetésre súlyosbították, majd 18 nappal 18. életévének betöltése után kivégezték. (MTI Évfordulónaptár)

Választások előtt

Megfelelő és nem megfelelő helyeken, de gyülekeznek a megyei és városi tanácsba jelöltek falragaszai, portréi. Fiatalok és idősebbek, különböző foglalkozásúak ígérik, hogy ha bejutnak a testületbe, a közösség ügyét fogják szolgálni.

A kampány, a megméretkezés a demokrácia velejárója; ki-ki jó előre tájékozódhat, hogy majd a választások idején tudja, kire adja voksát. Aki a fényképével és ígéreteivel vállalja a nyilvánosságot – megérdemli a tiszteletet. Az is, aki nem jut be...

Sajnos, a lakosság, a választópolgárok nem minden esetben viseltetnek civilizáltan a jelöltekkel szemben, mert sok a letépett falragasz, az összefirkált portré.

Igen, a választók, a lakosság is vizsgázik a kampány idején. Civilizációs szintjéről, a demokrácia iránti felelősségérzésből ad jelt, tudósítást, aki plakátokat, falragaszokat tépdes, rondít...

FERENCZ IMRE

Történészek szerkesztőségünkben

Tegnap délelőtt dr. Bús János és Illésfalvi Péter hadtörténészek látogattak szerkesztőségünkbe, akik este a székelyudvarhelyi Művelődési Házban a II. világháború erdélyi hadműveletei témával tartottak előadást. Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, valamint az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület meghívottjainak nevét lapunkból, a Hargita Kalendáriumból is ismerhetik olvasóink. A hadtörténészek a napokban Baróton és Nagyajtán tartottak előadásokat; előzőleg részt vettek a március 15-i megemlékezésen a Barót közelében lévő véceri 48-as emlékműnél.

Köszönjük

A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola munkaközössége köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítettek a Petőfi Napok rendezvénysorozat megszervezésében: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Pedagógusok Háza, RMPSZ, az Univers Tourist, Harmopan, Kraiten Borvíztöltöde, Marien cukrászda, Remat, C.I.M., Goscom, sörgyár, Vitos Kerámia, Arta Szövetkezet, Készruhagyár, Harolt Szövetkezet, Csíki TV és a Hargita Népe szerkesztősége. Külön köszönjük az iskola szülői bizottságának és a szülőknek, akik minden formában támogatták iskolánkat. (Kiss Ernő igazgató)

Benedek Elek mesemondó verseny

Ma 9 órától a gyergyóditrói Idősek Klubjában tartják a Benedek Elek mesemondó verseny körzeti szakaszát. Délután 4 órától a helyi kultúrházban a cserkészek tartanak történelmi vetélkedőt. (Bajna György)

Rablótámadás Udvarhelyen

Kiraboltak egy 14 éves diákot Székelyudvarhelyen. A fiú a Bányai János Szakközépiskola bentlakásába tért haza március 18-án este, amikor egy ismeretlen férfi megtámadta és leszakította nyakáról aranyláncát, majd elszaladt. Pár órával később az udvarhelyi rendőrök azonosították az elkövetőt, a 17 éves udvarhelyi D. I.-t, aki ellen rablótámadás gyanújával indult eljárás. Az aranyláncot visszaszolgáltatták a fiúnak.

Sporthírek

KATONAI VÉBÉ

Svédországban folytatódtak a sízők katonai világbajnokságának küzdelmei. Íme, a győztesek névsora, illetve a romániai sportolók eredményei.

SÍFUTÁS. Férfiak, 15 km (86 induló): 1. Lars Berger (norvég) 33:24.5 perc, ... 16. Antal Zsolt (romániai) 2:19.1 perc hátrány. Nők, 10 km: 1. Evi Sachenbacher (német) 27:55.9 perc. A 44 induló között nem volt romániai sportoló.

BIATLON–JÁRŐRÖZÉS. Nők, 15 km (11 induló csapat): 1. Franciaország 47.47.2 perc, ... 9. Románia (Sor_ea Roxana, Crãciun Simona, Purdea Mihaela, Szőcs Emőke) 11:55.3 perc hátrány. Férfiak, 25 km (44 induló csapat!): 1. Norvégia 1 óra 04:15.0 perc, ... 23. Románia (Antal Zsolt, Sneaga Vasile, Munteanu Constantin, Sánta Szabolcs) 14:34.0 perc hátrány.

FAVORY-KUPA

A hetedik Favory-kupa műlesikló versenyt tartják vasárnap délelőtt 10 órától a hargitafürdői Miklós-pályán. A szervezők minden síbarátot szívesen várnak a már hagyományossá vált, bográcsgulyásos ebéddel záruló versenyre.

FIS-VERSENY

A svédországi katonai világbajnokságon részt vevő alpesi sízőink Are-ban indultak egy nagyon erős FIS-rangsoroló óriás-műlesikló versenyen is. Íme, a győztesek és a romániai sportolók helyezései. Nők (66 induló): 1. Katja Wirth (osztrák) 1:55.77 perc, ... 8. Nãrea Bianca (román) 2:01.12, 29. Olaru Sorina (román) 2:11.53. Avram Florentina nem fejezte be az első futamot. Férfiak (67 induló): 1. Georg Stephan (osztrák) 1:48.69 perc, ... 35. Golãiesi Alexandru (román) 2:00.72. Petrikó Zoltán nem fejezte be a második futamot.

TEREMFOCI

Az A-osztályú teremlabdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában hazai pályán szerepel a Székelyudvarhelyi Sportklub. Az Udvarhely – Bukaresti BODU találkozót holnap 13.00 órától élőben közvetíti az RTV2.

C-OSZTÁLY

Tegnap délután megkezdődött a C-osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. A IX. csoportban szereplő Hargita megyei csapatok eredményei: * Székelyudvarhelyi Budvár – Nagyszebeni U 3–0 (1–0). Gólszerzők: Kandó (18. és 56. – mindkettő 11-esből), Birtalan (90.). * Nyárádtői Egyesülés – Balánbányai Bányász 3–0.

D-OSZTÁLY

Ma kezdődik a D-osztályú megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye. Íme, a műsor. Ma: Gyergyószentmiklósi Jövő – Maroshévízi Promptforest (11.00 órától). Holnap: Ditrói Ditroit – Csíkszentdomokosi Lendület (16.00), Gyergyóalfalvi Bucsin – Borszéki Bükkhavas (16.00) és Homoródalmási Homoród – Tusnádfürdői Sólymok (16.00). A Salamási Tudomány – Székelyudvarhelyi Roseal találkozót március 31-én 16.00 órára halasztották.

A-OSZTÁLY

A labdarúgó A-osztályú bajnokság 17. fordulójának műsora. Ma: Nagyvárad – Dinamo (13.00/ Prima TV), FC Arges – Petrolul (15.15/Prima TV), Bákó – Craiova (16.00/ RTV2). Holnap: FC Na_ional – Brassó (15.30/Pro TV), O_elul – Farul – (15.30/Na_ional TV), Ceahlãul – Temesvár (15.30), Gyulafehérvár – Beszterce (15.30) és Steaua – Rapid (20.00/RTV1).

ARANY ÁSZOK-LIGA

A magyar labdarúgó NB I. 19. fordulójának műsora. Ma: Pécs – Ferencváros (19.00 órától), Sopron – Szombathely (19.00), Zalaegerszeg – Győr (19.00), MTK – Videoton (19.00) és Debrecen – Békéscsaba (19.00). Holnap: Újpest – Siófok (12.30).

MAGYAR-KUPA

Az NB I/B és az NB I listavezetője, azaz a Budapest Honvéd és a Ferencváros, valamint a Vasas és a Zalaegerszeg jutott be a labdarúgó Magyar-kupa elődöntőjébe. A kispestiek 3–0-ra a negyedosztályú Tuzsért, a zöld-fehérek 3–1-re a másodosztályú Bodajkot, az angyalföldiek 2–1-re a Matáv-Sopront, míg a zalaiak 1–0-ra a Videotont győzték le. Az elődöntők műsora: Vasas – Ferencváros és Honvéd – Zalaegerszeg.

Copyright © Hargita Népe - 2001