2004. január 23. péntek, XVI. évfolyam 17. szám |
Lassan megszűnnek a hótorlaszok, megközelíthetővé válnak a parkolók Csíkszeredában. A munka lassan halad, hiszen az ott álló autók miatt gépekkel lehetetlen megközelíteni a parkolókat, ám a szociális segélyre jogosultak, a polgármesteri hivatal kertészetének, valamint karbantartó részlegének munkásai és a parkolóőrök lapátokkal folyamatosan takarítják a parkolókat, a havat pedig hordják a taplocai szeméttelepre. A Testvériség sugárúton már befejezték a munkát, folyik a Virág utcai, illetve a Sapientia körüli parkolók takarítása.
Végre megtörtént Csíkszereda főterének is hótalanítása. A placcról nem hordták el a havat, csupán egy géppel a tér egyik oldalára nyomatták, de a gyalogosok közlekedését a téren már így is igen megkönnyítették.
Sikeresen hajtották végre Bukarestben a több mint nyolcvan kilogrammos jóindulatú daganat eltávolítását egy román asszony hátáról. A műtét sikerült, a beteg az operációt követően jól érzi magát közölte a Floreasca-kórházának plasztikai sebész főorvosa* Emma Nicholson de Winterbourne bárónő keményen bírálta Romániát, mivel megszegte a nemzetközi örökbefogadások moratóriumát és az Egyesült Nemzetek Gyerekjogi Egyezményét". A bárónő, aki az Európai Parlament külügyi bizottságának alelnöke, elmondta: tudomására jutott, hogy Silvio Berlusconi olasz kormányfő romániai látogatása után a román hatóságok úgy döntöttek, hogy százöt árva gyereket küldenek Olaszországba, örökbefogadásra. Emma Nicholson elítéli ezt a lépést, amelynek nyomán megkérdőjelezhető Románia és az Európai Parlament gyümölcsöző együttműködése ebben a kérdésben". Románia decemberben jóváhagyta, hogy olasz családok 105 romániai árva gyereket fogadjanak örökbe, a 2001 júniusától érvényes moratórium ellenére nyilatkozta Gabriela Coman gyerekvédelmi államtitkár tegnap az AFP-nek. * Az RMDSZ képviselői hétfőn találkoznak a PSD vezetőségével, hogy a 2003-as együttműködési megállapodás teljesítéséről tárgyaljanak. Markó Béla szövetségi elnök tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, az RMDSZ szemszögéből a tavalyi protokollum nem zárult le, mivel nem rendeződött az aradi Szabadság- szobor felállításának, illetve a két kolozsvári magyar egyetemi kar létrehozásának kérdése.
Tegnap a gyergyószentmiklósi Echo Vállalkozói Inkubációs Központban 36 budapesti és valamivel több gyergyószentmiklósi vállalkozó találkozott, hogy a májusban esedékes jelentős változásokra Magyarország EU-taggá válására és az azzal adódó új helyzetre megpróbáljon felkészülni.
A két polgármester: dr. Mester László Budapest, XVIII. kerületéből és Pál Árpád Gyergyószentmiklósról a konferencia és a hasonló vállalkozói találkozók fontosságát hangsúlyozta megnyitóbeszédében. Bóna Zoltán, a XVIII. kerületi Ipar- és Kereskedelmi Kamara elnöke pedig szerveződésük tevékenységének ismertetése után azokról az elvárásokról szólt, amelyek nélkülözhetetlenek egy partneri viszony kialakításában. Ezek a megbízhatóság, a becsületesség és a kölcsönös előnyök tiszteletben tartása.
Kónya Márton Világpolgár 2000 címmel tartott tartalmas előadást az európai integrációról és a Kárpát-medence regionális együttműködési lehetőségeiről.
A konferencia végén a vállalkozók bemutatkozását és ismerkedését kapcsolatfelvétel követte. A ma esti vállalkozói bálig a budapestiek által kért, itteni jogi és egyéb kérdésekre (például cégbejegyzési rendre, ingatlanvásárlási szokásokra) is megpróbálnak választ adni a gyergyóiak.
A konferencia végére megérkező Dézsi Zoltán alprefektus a kitűnő, biztató távlatok előtt álló gyergyói befektetési lehetőségeket is kihangsúlyozta.
BAJNA GYÖRGY
A Magyar Kultúra Napja udvarhelyi nyitórendezvényeként több érdekes előadást hallgathattak meg tegnap az érdeklődők. György László, a Homoródmenti népdalvetélkedők egyik meghonosítója elmondta, 1999 óta rendezik meg a Gyermekfilharmónia Alapítvány támogatásával ezen találkozókat. Haáz Sándor zenetanár hozzátette, a népdalvetélkedők létrehozását az indokolta, hogy a 90-es években beköszöntött kábeltelevízió, diszkó hatására elmaradtak az otthoni, közös éneklések, aminek következményeként, a gyerekek nem ismerték a népdalokat zenetanárként az volt a tapasztalata, hogy a diákok nem tudják elénekelni még a legismertebb népdalt sem. A hagyományok újjáélesztése céljából kezdték szervezni a népdalvetélkedőket ezzel párhuzamosan született meg a népdalgyűjtés gondolata, aminek eredményeként mára már öt Törpe Daloskönyvvel dicsekedhetnek a kezdeményezők. Az anyanyelv fontos kiegészítője a népdal, aki nem ismer legalább 5060 magyar népdalt, tegyen valamit azok megismerése érdekében, ezek hiányában nem teljes nemzetiségi hovatartozása véli Haáz Sándor.
SZÁSZ EMESE
Huszonnyolc személynek ad éjjeli menedéket jelen pillanatban a harminc férőhelyes hajléktalanok szállója Csíkszeredában. És nemcsak menedéket, hanem ezáltal esélyt a túlélésre, hiszen a fagyos csíki éjszakákat szabadban tölteni kényszerülőknek nem valószínű, hogy felragyogna a tavaszi nap. Így azok számára, akiknek nem adatik meg a meleg otthon, a kényelmes, vetett ágy, helyette a kapualjak hideg köve jut osztályrészül, a hajléktalanok szállója jelenti az egyetlen esélyt. László Ernő, a szálló gondnoka elmondta: nyáron kevesebben vannak, akik igénybe veszik a menedékhely szolgáltatásait, de a hidegek beálltával számuk megugrik: októberben 23-an, novemberben 25-ön, decemberben 29-en, most pedig egy személy eltűnése után 28-an alszanak ott, nyolc nő és húsz férfi.
Bár a szállóba csak éjszakára fogadják be a hajléktalanokat reggel nyolc órakor el kell hagyniuk a szobákat, és csak este térhetnek vissza nappal sem kell a hidegben kóborolniuk: jól fűtött klubhelyiségben olvashatják az újságokat, nézhetik a televízióban kedvenc műsoraikat, sorozatfilmjeiket. A szállóban napközben csak az tartózkodhat, akinek elszállásolási szerződése van, ehhez viszont elengedhetetlen feltétel a saját jövedelem. Jelenleg hat ilyen lakója van a szállónak, ők havi 25 ezer lejt fizetnek az ottlakásért, a többiek, akik szociális segélyből tengődnek, ingyen tölthetik igaz, csak az éjszakát a menedékhelyen.
FORRÓ-ERŐS GYÖNGYI
A csíkszentkirályi mezőgépészeti állomás az eltelt évek során főleg a traktorok és mezőgazdasági gépek forgalmazásában tűnt ki. Megyénkben az eltelt tizenegy év alatt az állomás közvetítésével mintegy 1200 traktor talált gazdára, ezek között azok is, amelyek állami támogatásban részesültek. Nyilván, a gépállomás közvetlen érdekelt abban, hogy Hargita megye mennyi támogatást kap, mert ennek függvényében tud traktorokat forgalmazni. Darvas Béla mérnök, az egység igazgatója nincs megelégedve az elmúlt esztendővel, mivel ez idő alatt elkerülték bizonyos támogatási pénzeszközök". Mint mondta, a Hargita megyének szánt hatmilliárdos támogatásból a kisgépekre feliratkozottakat kárpótolták", ebből az összegből csak két traktor támogatására futotta. Ilyen-olyan szóbeszéd szerint más megyék nagyobb támogatást élveznek, és amikor reális igény van nálunk negyven brassói traktor vásárlására, a támogatásra alig van kilátás. Bizonyára ez nem csupán a forgalmazó személyes" bosszúsága, mert a vásárló gazdák, egységek számára sem közömbös a negyvenöt százalék, ami az állam részéről nagy segítséget jelentene...
Darvas mérnök nem nagyon dicséri a mezőgazdasági igazgatóságot, mivel elvárta volna, hogy több támogatást harcoljon ki a megyének. Az igazgatóság ígéreteket tett ugyan, de egyelőre úgy néz ki, hogy a kapott hatmillió lejt nem toldják meg. (Ezt, mint említettük, jórészt a kisgépekre feliratkozottak támogatására térítették", amit senki nem sajnál, csak így hátrányba kerültek azok, akik traktorokat vásároltak volna.)
Hanem nálunk a kapcsolatok sokszor átívelnek a fejek felett! Darvas mérnök levélben fordult a brassói traktorgyár igazgatójához, elpanaszolván, hogy a megyének kiutalt pénz más vágányon ért célba, és ezért a traktorok elakadtak... A brassói igazgató talán befolyásosabb személy, mint mások nálunk, eltöprengett és megígérte: intéz" olyan 810 milliárd lejt a megyének a minisztériumban...
Maradjon köztünk: ha a traktorgyár igazgatójának sikerül a minisztériumtól pénzt szereznie traktorok támogatásához, mindenki jól jár. Jól jár a traktorgyár, mert megkapja a traktor árát; jól jár a forgalmazó, mert van, amit forgalmaznia; és jól jár a megyénkbeli gazda, mert jutányosan jutott géphez.
És jól jár az igazgatóság is, mert már nem szidják, megbocsátanak neki.
Parlamenti képviselőink is nagyon jól járnak, mert ismét alkalmuk lesz vidéken eldicsekedni: ők harcolták ki ezt is, akárcsak a többit!
Végül is a dicsőségben meg lehet osztozni. Csak jöjjön a pénz, a támogatás...
FERENCZ IMRE
Alighanem izzasztólag hatott bizonyos körökre az SZNT legutóbbi tanácskozása, amelyen elfogadták a Székelyföld autonómia-statútumát. Ezt abból is lehet gondolni, hogy az államfő azon nyomban összetrombitálta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy a témát megvitassák. Az SZNT-sek bizonyára számítottak a Funar szokásos reakcióira ha nem követelné minden gyűlés után az SZNT betiltását, a vezetők bebörtönzését stb., valósággal hiányozna, már azt hinnénk, valami baja esett. Ám Védelmi Tanács?
Természetesen megszoktuk, hogy az államfő is időnként felettébb furcsákat mond (lásd pl. Franciaországban sem adnak külön jogokat a szenegáliaknak"). Az utóbbi időben ugyan ráhangolódhattunk volna, hogy hamarosan ismét tetőzni fog a tiltakozási hullám, ám mégis felkészületlenül ért, mint a csíkszeredai önkormányzatot a havazás.
Az még hagyján, hogy az államfő összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, hogy megvitassák az ország helyzetét biztonsági szempontból. De ez így egy kicsit erős: a fő napirendi pont az volt, hogy megvitassák ezt a hírhedt autonómiaügyet. Mármint, hogy sürgősen kidolgozzák az akciótervet annak megakadályozására, hogy néhány renitens siculus négy sarkától felkapva nehogy kitépje Románia közepéből a Székelyföldet. Ezek szerint ez a dolog úgy működik, hogy valaki nem román mond valamit, ami kaparja azok fülét ott Bukarestben, akkor tüstént összeülnek megbeszélni a hogyan továbbot. Csak nem félnek valamitől?
A Védelmi Tanács szerdai ülésén, miután megvitatták a megvitatnivalót, közölték, hogy az SZNT autonómia-statútuma alkotmányellenes, az etnikai alapú autonómiának nincs helye a mai Európában, különben is, ahogy Románia bánik a nemzeti kisebbségekkel, az az egész Európa számára példaértékű modell.
Nos, az Iliescu vezérelte védelmi tanácsi megállapításokkal lassan már nincs is amiért vitázni, a rendszerváltást követő szűk másfél évtized a jelek szerint nem volt arra elég, hogy normális vitát, párbeszédet lehessen erről a témáról folytatni. A párbeszédhez különben is minimum két fél szükségeltetik.
Méghogy példaértékű! Attól függ, kinek a szemszögéből nézve. Nem tudom, hogyan értékelné ezt a magvas nagyképűséget például egy katalán vagy alandi svéd küldöttség. És a modellértékű példákat még lehetne sorolni. De nincs kinek.
Pedig ha egy cseppet elgondolkodnának, minden követelést teljesítenének, és akkor a szotyit a megszokott eleganciával rágva nézhetnék végig, miképp harapjuk mi itt át egymás torkát.
SZÜSZER-NAGY RÓBERT
A csíkszeredai Csíki Alapítvány a Tanügyminisztériummal közösen az Európai Unió Phare-programjának finanszírozásával romániai kisebbségi diákok számára szervez programot Gimnáziumok versenye az állampolgári ismeretek oktatásának népszerűsítéséért címmel. Az alapítványról, valamint a tegnap indult programról Csiki Emesét, az alapítvány igazgatóját kérdeztük.
A Csíki Alapítvány célkitűzései közé tartozik a régió társadalmi, gazdasági fejlődésének támogatása, a béke, a tolerancia és a multikulturalitás hagyományainak erősítése. Azon munkálkodunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az erőszakmentes konfliktusmegoldás, az emberi jogok és főként a kisebbségi jogok betartásának elősegítésére.
Kiknek szól a most zajló programjuk?
Magyar, román, roma, szász, szerb, török, szlovák és ruszin diákok vesznek részt a kilenc hónapig tartó projektben. Az ország 12 iskolájából (Marosvásárhely, Bukarest, Máramarossziget, Medgidia, Temesvár, Nagylak, Brassó, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Nagybánya és Craiova) 4-4 diák, továbbá 24 tanár a közvetlen célcsoportunk. Közvetve pedig iskolánként 500 tanulónak, tanáraiknak, rajtuk keresztül pedig diáktársaiknak, szüleiknek szeretnénk országos szinten népszerűsíteni az állampolgári ismeretek oktatását egy új, és a diákok körében nagy népszerűségnek örvendő módszerrel. A diákok számára képzéseket szervezünk a következő témákban: emberi jogok, az emberi jogok és felelősségek közötti kapcsolat, közösségi felelősségtudat a társadalmi marginalizáció, kirekesztés, faji megkülönböztetés, az intolerancia és az erőszak elkerüléséért, a másság és az interkulturalitás fontossága, etnikumközi és vallásos tolerancia, etika a társadalomban, környezetvédelem és a demokratikus iskolarendszer fejlesztése.
Az első képzéssorozatot tegnap indítottuk Csíkszeredában. Részt vesznek a marosvásárhelyi Művészeti Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium, a nagyváradi Ady Endre Gimnázium és a csíkszeredai Octavian Goga Gimnázium diákjai, tanárai.
Hogyan oldják meg, hogy a diákok továbbadják az itt tanultakat?
A képzések után támogatjuk a diákok iskolai rendezvényeit, melyek során továbbíthatják az itt elsajátított ismereteket. Versenyeket, vitafórumokat, előadásokat, kiállításokat, játékokat szervezhetnek, rádióműsorokat készíthetnek, kiadványokat szerkeszthetnek stb. A program zárásaként Csíkszeredában díjazzuk majd a nyertes iskolákat, az ország különböző részein tartott rendezvények anyagából pedig kiállítást is rendezünk.
TAKÁCS ÉVA
ÚJABB KEZDEMÉNYEZÉS AZ IFJÚSÁGI FŐOSZTÁLYTÓL
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Ifjúsági Főosztálya kezdeményezésére tanácskozásra kerül sor, amelyre meghívottak a romániai magyar testnevelő tanárok. A megbeszélés célja a szövetség sportstratégiájának kidolgozása és az ezzel kapcsolatos teendők megbeszélése.
Az Ifjúsági Főosztály kezdeményezéséről Kovács Péter ügyvezető alelnök és Bodor László a főosztály munkatársa megbeszélést folytatott Lászlófy Pállal, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnökével, illetve Borbáth Istvánnal, a Testnevelés Sport Tanítás Társulás elnökével.
Kovács ismertette a főosztály elképzelését, amelynek szerves része a szabadidősport és a versenysport fejlesztése.
Külön hangsúly kerül a helyi szintű sportrendezvények felkarolására, illetve ezek régiós és országos szintűvé emelésére. A stratégia alapján feltérképezésre kerülnek a romániai és magyarországi sportra fordítható támogatások is.
Tekintettel arra, hogy az Európai Parlament és az Európai Tanács a sport általi nevelés évének nyilvánította 2004-et, a főosztály megpróbál uniós forrásokat is bevonni a sportprogramok megvalósítása érdekében.
A megbeszélésen Kovács hangsúlyozta, hogy külön figyelmet kell fordítani az árvaházban élők és a hátrányos helyzetű fiatalok sportolási lehetőségeinek megteremtésére is. A Hargita Megyei Önkormányzat példájára szükség van más megyékben is a sportrendezvények pályázati úton való támogatására és a különböző infrastrukturális fejlesztések elvégzésére.
A március folyamán sorra kerülő tanácskozáson mintegy 70 testnevelő tanár vesz majd részt, akiknek lehetőségük lesz elmondani gondjaikat, elvárásaikat, kilátásaikat.
A gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházban meghitt ünnepség keretében emlékeztek meg A Magyar Kultúra napjáról. Török Éva, a Megyei Művelődési Központ gyergyói fiókjának vezetője a magyar kultúra és a magyar nyelv jelentőségéről szólt. Miután Blénessy Enikő, a Fogarassy Mihály iskola tanulója elmondta Kölcsey Himnuszát, a jelenlévők együtt el is énekelték nemzeti imánkat.
Az ünnep tiszteletére szervezett népművészeti kiállítást Kis Portik Irén mutatta be. A szépanyánk fonta, dédanyánk szőtte darabok csíkozásának üzeneteiről, tartott előadás a tudatalatti élesztésének szándékával nyújtott ünnepi ajándékká nemesült Az előadás után szerény, de annál melegebb hangulatú vendégeskedés alatt Páll Etelka a szövőszéken a szövés titkaiba is megpróbálta bevezetni az ünneplőket.
BAJNA GYÖRGY
Az anyaországi költségvetésből finanszírozott pályázati rendszerről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Asztalos Ferenc parlamenti képviselő. Az igénylők 3 támogatási forma közül választhatnak: a nevelési-oktatási ösztöndíjjal 20 ezer forintnak megfelelő lej összegű támogatásban részesülhet a saját háztartásban, 18 éven aluli gyerekét nevelő szülő minden olyan gyerek után, aki romániai oktatási intézményben magyar nyelven tanul. Tankönyv-taneszköz támogatásban (2400 forint értékben) magyarul tanuló általános és középiskolások. Hallgatói tankönyv- és jegyzet-támogatásban (2800 forint értékben) egyetemisták részesülhetnek. 2004. február 2. április 30. között folyamatosan lehet pályázni, az adatlapok a kolozsvári székhelyű Iskola Alapítványnál és az RMDSZ tájékoztató irodáiban szerezhetők be. A támogatás folyósítására az elbírálást követő 30 napon belül kerül sor.
SZÁSZ EMESE
A hetilap legfrissebb számának tartalmából: Az interjú Független Lapot! Mircea Vasilescu és a Dilema Veche nemet mond a politikai függőségre. A Labirintus Ha valamit meg lehet csinálni, azt meg kell csinálni. Fall Sándor a klónok támadásáról, a sztártudósokról, és arról, hogy nem mindenről tudunk, ami létezik. Megjelölve Dóczy Örs a felekezeti szimbólumok használatáról és tiltásáról Európában A helyzet az, hogy Hófehérke egyszerre terrorista, kiállítási tárgy, bűnös és áldozat; a művész politikus, a diplomata pedig művész. A látvány nem (csak) látvány: performance/ annart a színház nem színház: merénylet most Vásárhelyen Füst Milán ellen.
Jó három évvel ezelőtt a csíkszentmártoni ifjak első ízben szerveztek ifjúsági tábort az Úz völgyében. Azóta minden év augusztus 26-án 5060 székelyföldi és anyaországi fiatal tölt hasznos napokat a vidéken. Hasznosnak azért mondható, mert nem csupán neves (had)történészek előadásait követhetik figyelemmel a tábor résztvevői, de a II. világháborús csata színhelyén közhasznú tevékenységet is végeznek. Többek között felújították a hadikápolnát, turistaösvényeket létesítettek, s ápolják, gondozzák a sírkertet. Idén, lévén kerek évfordulója a szomorú eseményeknek (60 éve történt a szörnyű vérengzés, 10 éve állítottak emlékművet a csatában életüket vesztett hősöknek), úgy döntöttek, a temetőkert elé, az itt eltemetett székely határőrök kegyeletéhez illő kötött székely kaput is állítanak. Ezzel kapcsolatosan kérdeztük Gergely Andrást, a csíkszentmártoni ifjúsági szervezet programfelelősét, az úz völgyi táborozások főszervezőjét.
Azzal kezdeném, hogy sajnos, a román állam nem fordít kellő figyelmet a háborús hősök kegyeleti helyeinek gondozására. Márpedig az egyszerű katona bármelyik oldalon is harcolt, s ha csatában vesztette életét, az háborús hősnek tekintendő mindenütt a világon. S arra is számos példa van, hogy kölcsönösségi alapon, a valamikor egymással a hadszíntereken farkasszemet néző államok gondozzák a területükön elhunyt katonák sírhelyeit. Hogyha Oroszországban ilyen megfontolásokból emlékműveket emelnek, sírhelyeket hoznak létre az ott elhunyt magyar katonák emlékére, ápolják és gondozzák is azokat, miért ne lehetne végre békévé oldani emlékezetüket ebben az országban is. Nos, ilyen megfontolásokból döntöttünk úgy, hogy idén a temetőkert elé kötött székely kaput állítunk. Már beszereztük a kapuállításhoz szükséges cserefát, s a csíkszeredai Vass József vállalta, hogy a hősök emlékéhez illő kaput farag. A feliratát ezután fogalmazzuk meg.
Örvendek annak, hogy már mostanig számos támogató, szimpatizáns felfigyelt e szándékunkra, köztük egy szegedi vállalkozó is, felajánlották segítségüket, s a közadakozástól sem rettennek vissza. Viszont lévén, hogy augusztus 26-a kerek évforduló, s az ekkorra időzített táborozás és megemlékezési ünnepségek is költségekkel járnak, továbbra is szívesen vesszük a felajánlásokat. Érdeklődni a 0740001483-as telefonszámon lehet.
KRISTÓ TIBOR
Induló sorozatunkban Hargita megye műemlék, illetve műemlék jellegű épületeit kívánjuk népszerűsíteni. Nem titkolt szándékunk: felhívni a figyelmet építészeti értékeinkre, azok megóvásának szükségességére. Szeretnénk, ha ezek az épületek bekerülnének az idegenforgalmi kínálatba. Ugyanakkor figyelemfelkeltő is kíván lenni a sorozat: sok építészeti értékünk olykor a nemtörődömség miatt lassan az enyészeté lesz.
A XIX. század végére a csíksomlyói gimnázium épülete egyre kevésbé felelt meg az intézményben zajló munkának, az iskola életének központi kérdését Csíksomlyóról az új megyeközpontba, Csíkszeredába való áthelyezése képezte. Antal Imre történész iskolatörténeti munkájából kiderül, hogy a költöztetés eszméjét a kolozsvári tankerület főigazgatója, Kuncz Elek Kuncz Aladár író édesapja vetette fel. Ám az új iskolaépület felépítésének anyagi költségei felett hosszas viták bontakoztak ki az állam, az egyház és a megye képviselői között írja dr. Antal Imre. Végül is megegyeznek abban, hogy az állam 550 000 koronával, a vármegye 250 000 koronával és a katolikus státus 152 000 koronával fog hozzájárulni az új főgimnázium felépítéséhez. Ezen kívül az egyház magára vállalja, hogy az iskola berendezési költségeit fedezi, a város pedig tíz hold területet bocsát az iskola építésének rendelkezésére. Az összes költségek mintegy 1 200 000 aranykoronába kerültek." A terveket Pápai Sándor műszaki tanácsos, mérnök készítette el, az építési munkálatok kivitelezésével pedig a Wusinczky testvéreket és a brassói Preisner vállalkozót bízták meg. A történész kutatásai szerint a kőfaragó munkákat Nagy és Reimann kolozsvári, a bádogos- és feliratmunkákat Makkay József kolozsvári cége, a vasmunkákat a Vasgerendákat Árusító Rt., a cementpadozati munkákat Gurizatto Antonio kolozsvári, az üvegesmunkákat Hunwald Gyula kolozsvári, a kályhásmunkákat Erlich és Társa budapesti, a kárpitosmunkákat Fogolyán Endre sepsiszentgyörgyi, a vasbetonmunkálatokat pedig Valla József budapesti cége vállalta el. 1909. március 29-én volt az első kapavágás és rá két hónapra, május 29-én ünnepélyes keretek között került sor az alapkőletételre gr. Majláth Gusztáv Károly püspök jelenlétében. Az impozáns épület avatóünnepsége és átadása 1911. június 5-én történt.
Az épület tavaly visszakerült jogos tulajdonosa a római katolikus egyház birtokába, jelenleg az állami Márton Áron Gimnázium és a felekezeti Segítő Mária Gimnázium működik benne.
SARÁNY ISTVÁN
A székelyudvarhelyi Művelődési Ház berkeiben működő Tomcsa Sándor Színház, valamint az Udvarhely Néptáncműhely régi óhaja teljesült a legutóbbi önkormányzati ülésen: a testület jóváhagyta a két kulturális intézmény kérését, mely értelmében azok január 13-tól önálló jogi státussal rendelkeznek. A különvált intézmények székhelye ezután is ugyanazon épületben a művelődési házban lesz. A művelődési ház igazgatója Elekes Gyula maradt, a színház élére Szabó K. Istvánt, a társulat rendezőjét nevezték ki, a néptáncműhely igazgatója pedig egykori alapítója a csoporttól másfél évvel ezelőtt távozott László Csaba. A vezetőtanács munkájában (a kezdeti időszakban) a tanácsosokból álló négytagú bizottság is részt vállal.
ELEKES GYULA érdeklődésünkre elmondta, a művelődési házon belül az intézmény felületének, illetve az értékek elosztásának folyamata zajlik.
Legfontosabb teendő úgy elosztani a személyzetet, hogy lehetőleg ne károsodjon a művelődési ház sem. A programokat ezután úgy próbáljuk megszervezni bizonyos anyagi forrásoktól elesve , hogy ne érezze a hiányt az, aki eddig is látogatta rendezvényeinket. A vezetőtanács döntése értelmében az intézmény teendőit ezután tizennégy személy fogja ellátni, ugyanakkor a művelődési házra hárul az épület fenntartása, javítása, illetve a programok (kiállítások stb.) szervezése is.
Sokszor megfogalmazódott a kérdés, miért volt szükség erre a leválásra: azért, hogy egy színház valóban színházként és ne egy hibridintézményként működhessen. Az, ami a Tomcsa Sándor Színház körül történt, ennek a letisztulási folyamatnak az első fázisa mondta kérdésünkre SZABÓ K. ISTVÁN igazgató.
A következő időszak az átszerveződésé lesz. Nem lesz könnyű folyamat, nem biztos, hogy munkánk az elkövetkező fél évben könnyebb lesz, mint eddig de elindul egy olyan fejlődési szakasz, amely megelőlegezi a lehetőségekhez mérten egy minőségi színház kialakulását. Egyelőre 25 fős személyzettel fogunk működni nem lehetett akkora költségvetést kiharcolni, hogy abba beleférjenek a művészi bővítések is. Amikor sikerült kialakítanunk egy jól működő intézményt, természetesen a fejlesztésre is áttérünk.
Dunkler Réka művészeti titkár megerősítette: mind a munkaritmus, mind a munkastílus tekintetében szükségszerű az átszervezés, ugyanakkor a pályázatokon, fesztiválokon való részvétel szempontjából is nagyon fontos, hogy önálló jogi státussal rendelkezik a színház.
Az a nagy eredmény, hogy önálló jogi státust kapott az Udvarhely Néptáncműhely, az összes többi elképzelés egyelőre gyerekcipőben jár véli LÁSZLÓ CSABA igazgató.
Szűkösnek találom mozgásterünket, mind anyagilag, mind a művelődési házon belül ez egyelőre nincs tisztázva. Eredetileg 27 személyből álló kerettel szerettünk volna működni, ezzel szemben 20-szal kell dolgozzunk. A látszat ellenére a helyzet nem reménytelen, az önálló jogi státus lehetőséget ad, hogy az együttes pályázatokat nyerjen meg, és ezáltal megvalósíthassa elképzeléseit. Ezt az évadot kompromittálva látom azáltal, hogy mintegy két évig az Udvarhely Néptáncműhely működésképtelen volt, nem voltak produkciói. Elképzelésem szerint néhány olyan műsort fogunk felújítani, melyet sikeresen játszott távozásom előtt az Udvarhely Néptáncműhely: egy mesejátékot, illetve a Katonák című produkciót. Ezek mellett, várhatóan két új produkció megvalósítására is sor kerül ebben az évben.
SZÁSZ EMESE
1989-től kezdődően minden év január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását.
Kölcsey személye különös, idegenszerű jelenség volt a korabeli magyar világban. Amikor meghalt, Wesselényi így kiáltott fel: nem közénk való volt", de mások is többek között Kossuth túlvilági lényhez hasonlítják, aki nem találta helyét sem az irodalmi, sem a közéletben. Életének ismerői, költészetének elemzői Kölcsey lelki életének legfőbb sajátosságát, a leküzdhetetlen magányosságot, a sorstól való irracionális félelmet gyermekkorából eredeztetik. Köztudott, hogy egyik szemét elveszti a himlő miatt, de a fizikai kisebbségtudat megélése mellett érthetetlen és elfogadhatatlan maradt számára apjának és anyjának halála is. Apja különleges körülmények között vesztette életét: egy őrült nővel való viaskodás következtében halt meg, a gyermeket édesanyja korai halála is annyira megrázta, hogy még húsz év múlva is fölidézi túlvilági alakját és segítséget kér tőle, hogy árvaságát elviselhesse.
Azok közé tartozott írja Szerb Antal , akik kiválasztattak a szenvedésre, mert szenvedésképesebbek, mint más. Lelkük egészen ösztönösen a szenvedés felé fordul, mintegy kinyílik virágként a szenvedés számára, és a sors eleve meghajtott fejükre szívesebben ejti csapásait."
Ha kulcsszót keresnénk Kölcsey életének, munkásságának jellemzésére, akkor kettőt találnánk: szomorúság és magasztosság. Ezek kapcsán eltöprengek azon, hogy vajon örömmé változhatott volna-e a szomorúsága, ha Kölcsey valamilyen csoda folytán beleláthatott volna a jövőbe: Himnusza nemcsak irodalmi alkotás, nemcsak egyszerűen egy vers, amit néhányan ismernek, megtanulnak, hanem nemzeti imádság, amelyet 1844-ben zenésített meg Erkel Ferenc, s amelyet nemzeti ünnepeink legfennköltebb pillanataiban énekelünk, vagy akkor, amikor közösségi erőt kell gyűjtenünk, vagy hitet kell tennünk e közösség mellett.
Kölcsey jelleméből sok magyar" vonás hiányzott: ellenszenvvel viseltetett például a vidéki magyar élet szokásaival, kedvteléseivel szemben. Soha nem ivott alkoholt, meggyőződéses bornemissza" volt. Csak összehasonlításképpen jegyzem meg, hogy például Vörösmarty nagy borszakértő is , számára a jó bor a költészetnek és a boldogságnak mintegy eszköze és kifejezője volt. Kölcsey a kor divatos cigányzenéjét sem szerette, s persze a cigányzene melletti sírva vigadást még kevésbé. Érdekes, hogy a cigányzenével nem a magyar népzenét állítja szembe, a népköltészet termékeivel nem tud mit kezdeni. Valójában az sem tetszik neki. Az ő érdeme mégis az, hogy elsőnek hívja föl korának irodalmárait és zeneértőit, hogy tisztázzák ezeket a fogalmakat. Ő el is végzi a műköltészet és a népköltészet kapcsolatainak megvizsgálását, de a legnagyobb megvetés hangján szól a pórias" énekekről, amelyeknek elméletben elismeri régiségét, sőt megismerésük fontosságát is, de a követésüket lenézi. Valami olyasféle megoldást javasol, hogy a népi verseket meg kell nemesíteni. Meg is próbálkozik ezzel, de aztán megjegyzi, attól fél, hogy esetleg mégis meglátszik rajtuk, hogy ilyeneket a fonóban is dalolnak. Ezért kifogásolja Csokonai költészetében is mindazt, amiért az utánuk jövők Csokonait költőelődnek tekintették, s amiért ma is annyira kedveljük: a magyaros ízt, a népi közvetlenséget.
A Himnusz költőjének alakjától leginkább idegennek talán életének azt a mozzanatát érezhetjük, amikor ifjúkorában arról beszél, hogy Amerikába vagy Svájcba szeretne kivándorolni. Boldog, kinek szép hont adának" kezdi egyik versét, amelyet aztán Kazinczynak írt levelében így magyaráz: Nem éledek úgy egy költőben is, mint aki Helvétiában énekel, nem élnék oly örömmel egy földön is, mint Helvétiában... itt még friss nyomai vannak a szabad életnek..." De ez csak elvágyódás és ábrándozás.
A kortársai mondhatták róla, hogy nem közéjük való volt, de mi csak annyit mondhatunk nagyon póriasan" fogalmazva, hogy értünk élt, nekünk írt nemzeti imát, s amíg ez bárhol is a világon fölhangzik (vagy csak némán a lelkünkben), aki megérti a szavait, az tudhatja, hogy nincs egyedül.
KOZMA MÁRIA
Para István grafikus, szobrász, kisplasztikáiból Csíkszeredában is volt alkalmunk kiállítást látni, mégis elsősorban karikaturistaként ismerjük. Karikatúráit nem annyira arcokra élezi ki, mint élethelyzetekre, mindennapi és mindennapos jelenetekre, mintegy görbetükröt tartva embertársainak. Szándéka is ez?
Tanítómestereim" Sajdik Ferenc és Lehoczki István a Ludas Matyi két nagy öregje. Mindkettő a hétköznapokat rajzolta meg. Kamaszésszel azt hiszem, vonalvezetésük kapott meg, a szélfújta alakok, amelyek mintha nem is lettek volna teljesen befejezve, vagy a pontszemű, kicsilábú, overallos szakik. Nos, az én kedvenc témáim is a kisemberek, a családi élet, az úton-útfélen felmerülő panaszok anyósról, feleségről, gyerekről. Kedvencem Kázmérka, az örökös jó rossz" gyermek, tehát az a jóízű, csintalan kölyök, aki igazi mókákkal szolgál. Egyébként valós alak, gyermekkorom emlékei közül való. Szeretem a rendőrös témákat, a világon mindenütt egyformán macerálják őket, azt hiszem, nem alaptalan a móka és kritika. Aztán a kocsma a poénok kimeríthetetlen tára. Egy időben én is nagy lelkesedéssel ültem be a művészcimborákkal egy-egy kocsmába, ahol semmi egyebet nem kell tenni, mint félfüllel odafigyelni a másik asztalhoz, és rendszerint akkora baromságokat hallani, hogy a magamfajta késztetést érez, hogy papírt és ceruzát ragadjon és jegyzeteljen, hogy el ne felejtse és rajzolja meg valamilyen formában
és ne feledjük a székelyt. Valóban úgy érzi, hogy a székely humor teljesen sajátos, mindenik mástól megkülönböztethető?
Tény, hogy a székely ember a vidéki emberre gondolok eléggé elzártan élt, főleg ha nem ingázott városra az iparosodás után, hanem otthon gazdálkodott. Ezeknek az embereknek valóban van egy igen sajátos, belső humoruk, amit a kívülálló nem is igen ért meg. Példának hozom fel azt a viccet, amikor megkérdezik a székely bácsit, hogy:
Bácsi, a lába fáj-e?
A.
Melyik?
E.
A rövid és velős válaszok mókásak, ugyanakkor benne van egy jó adag önirónia, az ember olyan jóízűeket tud mulatni rajta. Pontosan ezért szeretem leegyszerűsíteni a székely vicceket és a rajz kiegészítőjeként közzéteszem.
Vannak-e friss székely viccek, vagy általában ezek klasszikusak?
Inkább klasszikusak. Követem időnként az interneten megjelenő vicces, mókás oldalakat, főleg azért, hogy tudjam, hol tartanak a humorral. Elszomorít, mert általában laposak, nincs bennük sziporkázó humor. Felfedeztem, hogy összekeverik a vicceket, vagy felújítják, más szereplők szájába adva a poént. Két ember beszélget az néha Arisztid és Tasziló, holott nem biztos, hogy valóban rájuk illik a poén, mint ahogyan sok viccet átírnak" két rendőrre, két székelyre, megtéveszti az embereket. Például a múltkor hallottam a következő viccet: A székely reggeltől estig a kocsmában ül, de ha dolga akad a ház körül, akkor a csűrben is, az istállóban is, a szekérben is, mindenütt van egy kis üveg dugi pálinkája, amit megigyon. Állandóan be van rúgva. Felesége persze haragszik és véget akar vetni a dolognak. A székely fogadalmat is tesz: holnaptól új ember lesz! Ki is bírja úgy esteledésig, de akkor kifordul a házból és be a kocsmába. Jól megtölti a fejét, cikcakkba hazamegy és azt mondja az asszonynak: Asszony, van egy hírem! Az új ember es iszik." Ezt a viccet lehet ír viccnek is mesélni, hiszen róluk is sok ilyen vicc szól, eléggé piros orrú" népség, rengeteg ír részeges vicc" születik. Mondják is: Mi a különbség az ír temetés és az ír lakodalom között? Az ír temetésen eggyel kevesebb a részeg."
A székely humortól Rejtő Jenőig van néhány lépés. A Corvin Könyvkiadóval évek hosszú során át együttműködött, rejtvényújságjában rendszeresen jelen van rajzaival. Most azonban Rejtő-könyveket illusztrált. Milyennek látja ezeket a szereplőket, a Rejtő-hősök is közülünk valók?
A főhős egy kicsit csinosabb, jobban nevelt, a többi az szedett-vedett. Ott vannak például a piperkőcök": Fülig Jimmy, Csülök, a lepusztult arisztokraták Galamb vagy Senki Alfonz , valamikor jobb időket megélt úriemberek, akik alkalmazkodtak a kivert sorshoz, mert valamiért rákényszerültek. Ők a főbb szereplők. Körülöttük aztán a hétköznapi élet minden alakja előfordul: a nagyképű senkiházi, a kicsi sunyi, az árulkodó, a bosszúálló, a gonoszkodó stb., egyszóval kedves csirkefogónak nevezném őket. Ha körülnézünk, sokunkra rá lehetne mondani egy-egy nevet, ami a jelzőt teljes mértékben fedi.
Ilyenkor ugye nem haragszik a karikaturista az ismerőseire és nem rajzolja meg őket?
Meggyőződésem, hogy tehetségem az Isten ajándéka. Én azért semmit nem tettem, hogy rendelkezem ezzel az adottsággal. Ha már ajándék, akkor nem élek vissza vele. Nem szoktam embereket sérteni, inkább arra igyekszem, hogy örömet és derűt hozzak a mindennapokba, mert szomorú arcot eleget látni az utcán.
Kisplasztikái is ugyanilyen élethelyzeteket ábrázolnak, mint karikatúrái: a kis ember bukdácsolását, amin az ember jót nevet, mert saját magát vagy környezetét véli felfedezni. Melyik áll közelebb a szívéhez, lelkéhez?
Válaszoljak egy viccel: Megkérdezik a székelyt, esznek-e a juhai?
A fehérek esznek.
S a feketék?
Azok es.
Hát gyapjút adnak-e?
A fehérek igen.
S a feketék?
Azok es.
S hát a fehérek kié?
Az enyémek?
S a feketék?
Azok es.
Így vagyok én is a karikatúrákkal és a kisplasztikákkal.
Mindkettő ugyanazon élethelyzetekből táplálkozik. Az utóbbinál talán még szembetűnőbb egy-egy helyzetnek az ábrázolása. De volt úgy is, például kiállítás előtt, hogy rövid idő alatt sok munkát kellett elkészíteni, így nem várhattam meg a múzsát. Bizony felütöttem a szinonimaszótárt, és megpróbáltam sajátos értelmet adni a szavaknak, így új ötletek születtek, például Metamorfózia".
Előttünk áll Szomor, 15 centiméteres nagyságában, térdtől lefelé földbe gyökerezett lábbal, vonásai szögletesek, kezében egy csokor nagyon hervadt virág. Mi a története ennek a szomorú uraságnak?
Személyes, ezért is áll a polcomon. Egy kapcsolat ihlette, ami hol úgy tűnt, hogy tart, hol úgy látszott, hogy már vége. Ez éppen az úgy tűnik, hogy nem tart már" -periódus lelkivilágát tükrözi. Eredeti címe: Mellébeszélt randevú", de aztán Szomor" lett belőle.
Miért nem szólnak ezek a rajzok néha politikáról is?
Bohém természetűnek ismernek a barátaim. Sok mindent megbocsátok, elnézek az embertársaimnak, de a politikát nem tudom elviselni. A politika durva, könyörtelen, mindig zavart kelt. Mióta tudom, hogy léteznek emberek, akik a hatalmat kezükben tartják és jót is tehetnének, és azok csak saját javukat vagy szűkebb közösségük javát nézik, nem törődve a mindennapi emberekkel, azóta a politikát az elemzőkre hagyom. Ők azok, akik tudják csűrni-csavarni a szavakat, egyik pillanatban dicsérni, másik pillanatban szidni a hatalmon levőket. Egy másik ok, amiért nem rajzolok politikát az az, hogy valahányszor barátaim unszolására megtettem, mindig felmerült a kérdés mi lesz a visszhangja, ki vállalja a felelősséget az illető lapnál. Nem is bánom ezt a fajta cenzúrát, jóval kényelmesebb számomra Kázmérkát rajzolni
A Hargita Népe napilapban naponta közölt karikatúrái közül tavaly én egy Kázmérkás poént tartottam a legsikeresebbnek. Azt, amelyik arról szól, hogy Kázmérka összeüti a kobakját a mamájáéval, majd magyarázatképpen, hogy miért van olyan kemény feje, azt mondja: Azért, mert Blend-a-med-del mossa. Ennél jobb paródiája annak a reklámhadjáratnak, ami naponta ránkzúdul, talán nem is képzelhető el.
Szívesen kiadnék tematikus füzetecskéket, így például a reklámokról is. Mint akármely tévénéző, ha reklám jön, akkor szívesebben én is átkapcsolok egy másik adóra. Ha mégis meg kell néznem, mondjuk egy fogkrém-reklámot és utána még egyet, ami még az előbbinél is jobb", akkor kénytelen vagyok tollat ragadni.
Nem hiányol egy élclapot az erdélyi magyar sajtóból?
Nagyon hiányolom. 90 után elindult a Tromf. Akkor az embereknek is nagyobb volt a kedve mindenhez, humorhoz, pénzkiadáshoz egyaránt. Talán 50 000 példányszámban jelent meg, és egész Erdélyben terjesztették. Sajnos, D. Kiss János halálával megszűnt, utána pedig nem vállalt fel más ilyen méretű és színvonalú lapot. Háromszéken megjelent az Ötödik kerék, ami túlélte a csíkszeredai Tromfot, személyesen ezt nem ismertem, amit láttam belőle, az nem tetszett nekem. Nagyváradon megjelent a Fakutya. Ennek is dolgoztam, de hát a honorárium, az többnyire elmaradt. Jó volna egy Tromf-mintájú élclap, talán még ma is kelendő lenne.
Milyennek látja a karikaturista az elmúlt esztendőt és mit kíván a most kezdődött új évre?
Ugyanolyan volt, mint az előző évek. Ugyanazok a háborúskodások a világban. Bűnbakot keresnek, ha nem Irak, akkor másvalaki Itthon az infláció ugyanolyan mértékű, az embereknek épp úgy nem jön ki a számítása, a csirkefogók szaporodnak, mert ez az uralkodó káosz eleve nekik kedvez és a zavarosban nagyon jól lehet halászni, a profi halászok száma pedig egyre nő. A leginkább lehangoló, hogy a hétköznapi ember pontosan olyan szomorú, mint azelőtt. Az ember megy az utcán, ránéz a szembejövőre, látja, hogy sötét ruhába van öltözve és tudja, hogy a hangulata is ilyen. Sajnos, egyre több a sötét ruhás ember. Ha turistaidényben megáll egy nyugati autó, kiszáll belőle három hetvenen túli öreghölgy, kacagnak, rózsaszínű blúzt, lila nadrágot viselnek, hajuk is színes és derűs a kedvük. Ez nálunk még a fiatalokra sem jellemző. Mintha a ruházat is azt a kilátástalanságot tükrözné, hogy nem tudnak az emberek egyről kettőre lépni. Csak azt tudom kívánni mindenkinek, hogy vegye elő azt a bizonyos akasztófa-humort, a mindennapi stresszelő dolgokat egy kis mókával, egy kis humorral ki lehet egyenesíteni. Úgyis egyszer jobb kell jöjjön, mert a rossz után csak jó jöhet, mint ahogy a keleti ember igen jól tudja derűre ború, borúra derű! Most nagyon rossz idők járnak, az emberek nem figyelnek egymásra, csak önnös érdekeiket nézik, de ennek el kell múlnia. Hiszem, hogy ez meg fog változni!
Lejegyezte: OLÁH-GÁL ELVIRA
Az évből eltelt 22 nap, hátravan még 344. Napnyugta ma 17.12-kor, napkelte holnap 7.42-kor.
ISTEN ÉLTESSE
ZELMA és EMERENCIA nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
ÉVFORDULÓK
* 75 éve, 1929-ben született John Charles Polanyi (Polányi János) magyar származású, Kanadában élő Nobel-díjas kémikus. Felfedezte a technikáját az ismert infravörös kémiai lumineszcenciának, amely a molekulák megfigyelésén alapul, amikor infravörös fényt bocsátanak ki. A spektroszkópiai elemzés szerint a kibocsátott fény megváltozása, amely a kémiai folyamat alatt megy végbe, képes nyomot hagyni a kémiai kötésben, így segítve a többlet-energia elrendeződését, amely előfordul a kémiai reakciók folyamata alatt. 1986-ban megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a kémiai reakciók folyamatának jobb megértését szolgáló kutatásaiért, reakciódinamikai felismeréseiért. Polányi elsősorban azt vizsgálta, hogy miként változnak a molekulák energiaállapotai a reakciók során, s az energiaátadások mibenlétét kutatta a kémiai lézereknél.
* 35 éve, 1969-ben hunyt el Bauer Sándor munkás, a Kádár-korszak vértanúja. Az általános iskola befejezése után a szegedi erdészeti szakközépiskolában tett sikertelen felvételit, majd autószerelőnek tanult. Ezalatt sokat foglalkozott a nemzet történelmével és irodalmával. Házukban pinceklubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett a diktatúráról, s arról álmodozott, hogy majd fegyvert fog az elnyomókkal szemben. Szamizdatot tervezett, felhívásvázlatokat írt, guminyomdát szerzett. Miután Prágában Jan Pallach diák 1969. január 16-án elevenen elégette magát, hogy ezzel tiltakozzon hazája szovjet megszállása ellen, Bauer négy nappal később a Nemzeti Múzeumnál lelocsolta magát benzinnel, majd meggyújtotta. Miközben lángolt, két nemzeti színű lobogót tartott kezében. Az ország semmit nem tudott meg az akció hátteréről, mert csak egy kétsoros újsághír számolt be a tragikus eseményről. (MTI Évfordulónaptár)
Igen gyakran hallunk arról, hogy az újrahasznosítható ipari hulladékok (mindenekelőtt a fémhulladékok) értékesítése terén súlyos visszásságok, törvénytelenségek mutatkoznak. Lopott tárgyak eladása/felvásárlása, engedély nélküli tevékenység, környezetvédelmi előírások semmibevétele stb. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy sok a kalózkodás a hulladékfelvásárlás és -értékesítés piacán. Ilyen jelenségek megyénkben is felütötték fejüket, hallani például arról, hogy felvásárlók jogtalanul értékesítési tevékenységet is folytatnak, vagy arról, hogy távoli vidékekről érkező, megfelelő engedélyekkel nem rendelkező cégek kötnek szerződéseket itteni jogi személyekkel. Pedig a törvényes keret adott, a 16/2001-es sürgősségi kormányrendelet világosan és egyértelműen szabályozza az ipari hulladékok piacát.
A vonatkozó törvényes előírások megsértésének kárát mindenekelőtt a törvényesen engedélyezett, arra szakosodott cégek látják, hisz azok nem kis összegeket költenek a környezetvédelmi feltételek megteremtésére, az engedélyeztetésre. A kalózkodók pedig elorozzák előlük a portékát. Idetartozik az is, hogy az eladói minőségű jogi személyeknek is jobban oda kellene figyelniük arra, hogy kik is azok a felvásárlók, értékesítők. Annál is inkább, mert a szóban forgó jogszabály értelmében (annak 13. szakasza) ők is büntethetők a nem megfelelő körülmények közti értékesítésért.
HECSER ZOLTÁN
Újra kabaréelőadás lesz Csíkszeredában: a Hahota Színtársulat a Szakszervezetek Művelődési Házában bemutatja a Pardon, tévedtünk! című zenés szilveszteri kabaréját. Az előadás január 27-én, kedden 19 órakor, 28-án, szerdán pedig 16.30 és 19.30 órakor kezdődik. Jegyek elővételben a művelődési ház pénztáránál kaphatók, 70 ezer lejért, diákoknak és nyugdíjasoknak 50 ezer lejért.
A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetősége felhívja a családi vállalkozók (A. F.) és egyéni vállalkozók (A. I.) figyelmét, hogy a törvény értelmében szerződést kell kötniük az ügynökséggel, és ez alapján kell havonta befizetni a munkanélküli-alapba a megszabott összeget, amely jelen pillanatban alig több, mint 100 ezer lej havonta. Aki elmulasztja a szerződés megkötését, vállalkozása esetleges csődje esetén nem jogosult munkanélküli-segélyre.
A Hargita Megyei Orvosi Kollégium közli a hétvégén ügyeletes fogorvosok jegyzékét. Csíkszereda: nincs ügyelet. Székelyudvarhely: dr. Sándor Ágnes Regina, Kisköved utca 4/2. Gyergyószentmiklós: dr. Geller Adela, Kárpátok utca 8. Maroshévíz: dr. Vora Anamaria, Victor Babes utca 3. A fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 8-tól 13 óráig tart.
Három ismeretlen személy hatolt be január 17-ről 18-ra virradó éjszakán, a Székelykeresztúron egyedül élő 76 éves K. L. lakására. A rablók egy pokrócot húztak az idős férfi fejére, többször megütötték, majd a lakásban talált 16 millió lejjel távoztak. A rendőrség azonosította és őrizetbe vette az elkövetőket: a 22 éves firtosmartonosi J. Sándort, a szintén 22 éves székelykeresztúri C. Csabát, illetve a 16 éves, szintén keresztúri J. T.-t. A három fiatalember ellen minősített rablás és magánlaksértés gyanújával indult eljárás.
A csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület január 25-én, vasárnap folytatja a még kezdő sízők számára szervezett síoktató jellegű túráit, amelyekre minden érdeklődőt még a tapasztaltabb sízőket is vár. Túraútvonal: Csíkszereda Suta-erdő Csíkszereda. Indulás vasárnap délelőtt 10 órakor a Készruhagyár melletti piactérről.
JÉGKORONG
Megkezdődtek az ifjúsági jégkorongbajnokságok. Az ifjúsági I.-es és az ifjúsági II.-es korosztályokban két zónát alakítottak. A bukaresti és galaci csapatok az Regáti-zónában, a megyeiek pedig az Erdélyiben vesznek részt. A két zónagyőztes játssza majd a döntőt. Az Erdélyi-zóna első mérkőzéseinek eredményei. Nagyifjúságiak (1986 után születettek): Gyergyószentmiklósi ISK Csíkszeredai ISK 111 (04, 11, 06). Gólszerzők: Balázs H. Előd, illetve Virág, Molnár Szabolcs és Bucur 22, Péter, Molnár Zsolt, Szabó, Flinta és Lőrincz 11. Kisifjúságiak (ifi II., 1988-as évjárat és kisebbek): Gyergyószentmiklós Csíkszereda 23 (11, 11, 01). Gólszerzők: Rokaly és Daradics, illetve Kopacz 2 és Bálint. A visszavágókat holnap, szombaton, Csíkszeredában rendezik, 10.00 és 12.30 órától. A belépés ingyenes.
SÍLÖVÉSZET
Német siker született az olaszországi Anterselvában zajló Biatlon Világkupa férfi 15 km-es számában. Férfiak, 15 km (115 induló): 1. Sven Fischer (német) 56:32.7 perc (1 büntetőperc), 2. Raphael Poirée (francia) 7.5 másodperc hátrány (1), 3. Rico Gross (német) 30.2 mp. h. (1), 94. Blaj Marian (román) 11:08.8 p. h. (6), 109. Tagscherer Imre (magyar) 14:01.2 p. h. (6), 112. Cseke Csaba (magyar) 16:36.9 (7).
SÍTÁJFUTÁS
A finnországi Vuokattiban zajló sítájfutó ifjúsági Európa- és veterán világbajnokságon csíki sportolók is rajthoz álltak. A hosszú próbán a következő eredményeket érték el. F 17-es korosztály (29 induló): 9. Csúcs Klaus, 16. Suciu Simion. Nem világra szóló eredmények, de sajnos, saját kevés támogatással (csak az Open World és a Modul Kft. segítette...), tornatermi földön alvás után és az otthonról hozott egyhetes kenyér evése után, többre nem futotta.
TENISZ
A román Andrei Pavel bejutott a legjobb 32 közé férfi egyesben a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Eredmény: Andrei Pavel Weiner (amerikai) 6:4, 6:4, 6:2.
A párosverseny magyar vonatkozású eredményei. Női páros, 1. forduló: Mandula Petra, Wartusch (osztrák, 10.) Kapros Anikó, Czink Melinda 7:6 (97), 6:1; Gubacsi Zsófia, Vis (holland) Zsidkova, Morigami (orosz, japán) 2:6, 6:4, 6:2; Kostanic, Jeyaseelan (horvát, kanadai) Marosi Katalin, Santangelo (olasz) 7:6 (72), 6:4.
KÉZILABDA
l Vb-előselejtezők. Râmnicu Vâlcean, férfi vb-előselejtező mérkőzésen: Románia Norvégia 2119 (97). Gólszerzők: Fortuneanu 6, Pîrîianu és Petrea 55, Iacob 2, Armanu, Bibirig és Muraru 11. A visszavágót vasárnap, Norvégiában rendezik.
l EURÓPA-BAJNOKSÁG. Szlovéniában megkezdődtek a férfi kézilabda Európa-bajnokság küzdelmei. A magyar válogatott tegnap este Csehország ellen lépett pályára, ma este pedig Izland lesz az ellenfél. A találkozó 19.30 órakor kezdődik, és az m2 élőben közvetíti.
ALPESI SÍ
A norvég Lasse Kjus nyerte az ausztriai Kitzbühelben rendezett lesikló Világkupa-versenyt egy századdal megelőzve a hazai közönség egyik kedvencét, Stephan Eberhartert. Eredmények: 1. Kjus (norvég) 1:58.78 perc, 2. Eberharter (osztrák) 1:58.79, 3. Rahlves (amerikai) 1:58.98. Az összetett Vk állása 20 verseny után (még 20 van hátra): 1. Kjus 695 pont, 2. Raich (osztrák) 689, 3. Maier (osztrák) 605.
Copyright © Hargita Népe - 2001