2003. június 9. hétfő, XV. évfolyam 129. szám |
Évente egyszer Csíksomlyóra figyel a magyarság. Pünkösd szombatja az a nap, amikor bátran mondhatjuk a világ bármelyik szegletében éljen is az anyaországból vagy Erdélyből elszármazott magyar ember, Csíksomlyóra utazik. Ha nem teheti meg a sok száz vagy ezer kilométert, gondolatban jön ide: imádkozni a Szűzanyához, lélekben gazdagodni, feltöltődni, együtt lenni. Mert a csíksomlyói pünkösdi búcsú elsősorban és mindenekelőtt vallásos ünnep, a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Nálunk ez kibővül a Mária-tisztelet sajátos tartalmával: a Csíksomlyói Szűzanya mindig figyelte, segítette gyermekeit, azokat, akik segítségéért fohászkodtak.
Az idei pünkösdi búcsúra is már pénteken érkeztek a távolabbi vidékek zarándokai. A hagyomány szerint a kegytemplomnál jelentkeztek be a keresztalják, csoportok. A pénteken érkezett zarándokok egy része a templomban, virrasztással töltötte az éjszakát.
Szombat reggel Csíkszereda megbolydult hangyabolyhoz hasonlított: az autóbuszokkal, személygépkocsikkal érkező zarándokok mellett egymás után csendültek fel a gyalogosan érkező keresztalják csengettyűi és szebbnél szebb Mária-énekeink. A Szék útján a templomi zászlók, a helységnévtáblák hirdették, hogy az összmagyarság ünnepévé érett a pünkösdi búcsú.
A kegytemplom előtti térről tizenegy óra előtt indult a kordon a főpapsággal. Az 1990 óta kialakult hagyomány szerint a kordon előtt vonultak a Johannita, a Lázár és a Szent István lovagrend tagjai, valamint a nagybányai bányászok csoportja. A labarum hordozóit idén is a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium végzős diákjai közül választották: Péter Szabolcsot és Kovács Leventét érte a megtiszteltetés, hogy a búcsú elmaradhatatlan jelvényét a papság előtt vigyék. Jakubinyi György érsek jobbján Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke vonult. A kordon után szintén az utóbbi évek hagyománya szerint a politikai élet hazai és anyaországi személyiségei vonultak.
A két Somlyó közötti nyeregben folyamatosan köszöntötték a bejelentkező csoportokat, keresztaljákat. Közeli falvak, távoli vidékek nevei hangzottak el egymás után, bizonyítékául összetartozásunknak.
A csíksomlyói ferences rendház a búcsút megelőző időszakban minden plébániára eljuttatta azt a kis füzetet, amely a pünkösdi zarándoklat programja, valamint egyes mozzanatainak leírása mellett tartalmazza az ünnepi szentmise énekrendjét, valamint az énekek kottáját és szövegét. Az előző évekhez képest újdonságnak számít, hogy a füzetben térkép segítette a zarándokokat a nyeregben való tájékozódásban, a különböző tájegységek helyének megjelölésével.
A szentmise előtt a papság a Salvator-kápolnánál elénekelte az Egészen szép vagy Mária kezdetű éneket, majd a Hármashalom-oltárhoz vonult. Bakos Damján, a Szent Istvánról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisának helyettese köszöntötte Jakubinyi György érseket, Tamás József segédpüspököt, valamint a zarándokokat. Jakubinyi György érsek, az ünnepi szentmise főcelebránsa bevezetőjében a zarándokok és egyházi méltóságok üdvözlése után hangsúlyozta: név szerint senkit nem szoktak köszönteni, ám ezúttal kivételt tesz, és külön köszönti a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökét, Tőkés Lászlót. Az érv sokatmondó volt: Azt mondják, hogy az egyház nem politizál. De ez nem jelenti azt, hogy az egyház népének jövőjét avatatlan kezekbe adja" mondta Jakubinyi érsek, majd hangsúlyozta: az egyház mi vagyunk, mindannyian, és minden kereszténynek kötelessége részt venni a politikában, olyanok mellett szavazni, akik népünk mellett állnak, akik az evangélium tanítását akarják megvalósítani a közéletben. Hozzáfűzte: az egyháznak így kötelessége politizálni.
Az ünnepi szónok P. Bartók Albert volt, aki évtizedeken át szolgálta egyházát és a híveket Csíksomlyón, jelenleg pedig Székelyudvarhelyen tevékenykedik. Szentbeszédének bevezetőjében a magyarság Mária-tiszteletének alapjait hangsúlyozta: Jézus a kereszt alatt Jánosnak és vele együtt mindannyiunknak mondta: íme, a te Anyád. Szent István királyunk népét szintén Mária oltalmába ajánlotta, majd történelmi nagyjaink, Szent László, Nagy Lajos, Hunyadi János, II. Rákóczi György életpéldája megerősítette ezt a Mária-tiszteletet. Első nyelvemlékünk is a Szűzanya fájdalmát örökítette meg, IV. Jenő pápa pedig búcsút engedélyez a csíksomlyói templomnak, amely kegyelmi gyógyulások, a lelki nyugalom megtalálásának helye volt évszázadokon keresztül. Az idei búcsú mottója alapjául szolgáló evangéliumi idézetben a Szűzanya jogosan kérheti, hogy Tegyetek meg mindent, amit mond", hiszen ő is ezt tette. Máriás lelkű lányokra, asszonyokra, szülőkre, nevelőkre, tanárokra, papokra van szükség ebben a világban hangsúlyozta a szónok. A legnagyobb érték az élet, a gyermekeket pedig nevelni szükséges, kell, és az sem mindegy, hogyan, mire neveljük őket, figyelmeztetett Albert atya. Meg kell tanítani őket arra, hogy cselekedeteiknek következményei vannak. Nevelni szóval és cselekedettel kell, úgy, hogy megéljük mindennapjainkban a kereszténységet. Mire kell tanítanunk gyermekeinket, fiataljainkat? Imádságra, engedelmességre, tisztaságra sorolta a szónok. Végezetül két perifériára szorult népcsoport érdekében emelte fel szavát Albert atya. A moldvai csángókhoz intézett szavaiban biztatás volt: tartsanak ki, imádkozzanak és követeljék bátran jogaikat. A másik hátrányos helyzetű népcsoport a cigányság. A velük szemben kialakult gyűlölet vagy közömbösség helyét a segíteni akarás kell felváltsa. Politikusaink számára is irányt mutató volt a figyelmeztetés: folytassanak párbeszédet, hogy létrejöhessen a megértés, egyetértés.
Az ünnepi szentmise végén, bár egyre sötétebbé vált az ég Csíksomyló fölött, és végül eleredt a zápor, méltósággal énekelte a búcsús zarándoksereg nemzeti imádságunkat.
A pünkösdi búcsúhoz hozzátartozik az éjszakai virrasztás, a hajnali kálváriajárás és a napfelkeltére való várakozás, a napbanézés is. Vasárnap hajnalban gyertyák égtek a kálvária kőkeresztjei előtt. Zarándokok csoportosan végezték a keresztutat. Kinn a hegyen pedig csendesen várakoztak az emberek a napfelkeltére. Moldvai csángó gyerekek magyarul, az idősek románul énekelték a Mária-énekeket. Majd megjelent a felkelő nap korongja... Később, a hajnali napsütésben a helyhez és alkalomhoz nem illő dalok is szálltak gitárkísérettel, dobszó zavarta az áhítat csendjét: voltak, akik érvényesülni szerettek volna. Nem sikerült nekik. A csíksomlyói pünkösdi búcsú megőrizte méltóságát, vallásos jellegét. Olyan volt, amilyennek a zarándokok túlnyomó többsége várta. Tisztulást hozó, bizalmat erősítő, erőt adó.
TAKÁCS ÉVA
Nyárra esett pünkösd az idén, így nyári nyírfaágat lengettek, vittek kezükben a búcsújárók ezrei. Kik is ezek a búcsújárók, honnan jöttek, sereglettek ide, Mária lábához? tűnődtem el nézvén a hömpölygő tömeget, amely a legkeletibb zarándokhelyünket, a csíksomlyói kegytemplom környékét, fent a hegy nyergét lepte el. Közelről és távolról összesereglett csoportok, keresztalják hozták el vonásaikat" ide, tanúságot tenni az egyetemes és anyajegyes" kereszténység egyik kimagasló szentélye előtt, hogy mint annyiszor, most is erőt, bizakodást merítsenek az élethez, a megmaradáshoz. A Nagyasszonyunkhoz szóló fohász, esdeklés visszhangzott a szívekben, és visszhangzott a nagyvilágban is, hisz kép és hang az éter hullámhosszán ugyancsak világgá ment, világgá zarándokolt, hogy azok is jelen lehessenek a Somlyó hegyén, akiket a sors messze-messze elsodort, és akiknek ezúttal nem adatott meg a hazatérés lehetősége, a közvetlen jelenlét. Hirtelen arra gondoltam, hogy a nyírfaderék fehér tején" kilombosodott nyírfaág régi és ugyanakkor új igazolvány, amelyet nem parlamenti viták és egyeztetések, nem fárasztó és már-már bántó, megalázó diplomáciázások adtak a kezünkbe, hanem a természet, a nyár, a gesztusok és reflexek hagyományos megismétlődése, ritmusa. Nevezhetném magyar igazolványnak is a zöld ágat, amennyiben az együvé tartozás szimbóluma, s amennyiben igaz az is, hogy a nyírfa ugyancsak fellelhető széles e világon, távoli földrészeken is. Talán valami tudat alatti ősemlékezet diktálja, hogy leszakítsunk róla egy ágacskát; talán még a pogány korból való ez a mozdulat... Amikor fehér lovon székely legendákba" érkeztünk távoli tájakról, ahol a hetedik században a nyírfa fehér kérgére már írásjeleket róttak. Ilyen nyírfakéregre írt leveleket láttam egyszer egy ázsiai múzeumban, talán a jó Isten azért teremtette ezt a fát, hogy írópapír, pergamen híján, kézügyben legyen, üzenetet lehessen hagyni.
Nyírfaderék fehér tején" évszázadok úsztak el, de talán az sem véletlen, hogy követnek minket a nyíresek: sokszor a kidőlt és letarolt fenyvesek után csoportosan nyomulnak előre...
Szép jelkép a kizsendült nyírfaág piros pünkösd napján, amikor a csíksomlyói búcsún a képzelet fehér lovon székely legendákba" réved.
És nagyon jó, hogy hétköznapokon, télen-nyáron egyaránt tisztára seperhetjük vele a szülőföldet...
FERENCZ IMRE
Gyalogosan tette meg a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a csíksomlyói Hármashalom-oltár közötti utat Orbán Viktor. A volt magyar kormányfő, a FideszMPSZ elnöke és felesége, Lévai Anikó a csíkszeredai diákok zarándokcsoportjához csatlakozott az egyetem székhelyén tett rövid látogatása után.
Meglepetésre Justine Henin-Hardenne kétjátszmás, 1 óra 3 perces mérkőzésen 6:0, 6:4-re legyőzte Kim Clijsterst a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így élete első Grand Slam-diadalát ünnepelhette a Philippe Chatrier Stadionban.
Justine Henin-Hardenne névjegykártyája. Született: 1982. június 1., Liege (Belgium). Lakóhelye: Marloie (Belgium). Magasság/testsúly: 1,68 m/57 kg. Henin nyilatkozata: Nagyszerű nap ez számomra. A győzelmet természetesen édesanyám emlékének ajánlom, aki 1994-ben rákban hunyt el. Érte harcoltam, biztos vagyok abban, hogy a mennyországból figyelte a mérkőzést. Szerintem nagyon büszke rám. Keményen kellett küzdenem a győzelemért, s most roppant boldog vagyok!
Férfi egyes, elődöntők: Verkerk (holland) Coria (argentin, 7.) 7:6 (74), 6:4, 7:6 (70) és Fererro (spanyol, 3.) Costa (spanyol, 9.) 6:3, 7:6 (75), 6:4. Lapzártakor, a döntőben: Ferrero (spanyol, 3.) Verkerk (holland) 6:1, 6:3, 6:2.
További döntők eredményei. Női páros: Ruano Pascual, Suarez (spanyol, argentin, 1.) Clijsters, Szugijama (belga, japán, 2.) 7:6 (75), 2:6, 7:9. Férfi páros: B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 3.) Kafelnyikov, Haarhuis (orosz, holland, 11.) 7:6, 6:3. Vegyes páros: Lisa Raymond, Mike Bryan (amerikai, 2.) Jelena Lihovceva, Mahesh Bhupathi (orosz, indiai, 3.) 6:3, 6:4. Ifjúsági fiúk, páros: BALÁZS GYÖRGY, Dudi Sela (magyar, izraeli) Kamil Capkovic, Lado Chikladze (szlovák, grúz) 5:7, 6:1, 6:2 .
Immár tizenegyedik alkalommal mérték össze erejüket és tudásukat a székelyföldi városok labdarúgó öregfiúcsapatai kispályán, Baróton. Bár rendszerint hat együttes (Barót, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Kézdivásárhely) mérkőzik a presztízst jelentő Székely-kupáért, most mindössze négyen vettek részt (Székelykeresztúr és Kézdivásárhely maradt távol), de ez semmit sem vont le az esemény jelentőségéből, a meccsek színvonalából. Bár az átlagéletkor meghaladta a negyven évet, mégis iramos, igazi küzdelmekkel teli mérkőzéseket láthattunk. A körmérkőzések után a következőképpen alakult a rangsor: 1. Székelyudvarhely, 2. Sepsiszentgyörgy, 3. Csíkszereda, 4. Barót. A székelyföldi öregfiúk legközelebb szeptemberben találkoznak, a vendéglátó Kézdivásárhely lesz. (Hecser László, Háromszék)
NŐI KÉZILABDA. A Mohácson megrendezett női ifjúsági kézilabda Európa-bajnoki selejtező torna eredményei: Magyarország Románia 3127 (1513), Törökország Ukrajna 3621, Magyarország Törökország 3113, Románia Ukrajna 3624, Magyarország Ukrajna 4426, Románia Törökország 3722. A végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Románia 4, 3. Törökország 2, 4. Ukrajna 0. A csoportból az első két helyezett, Magyarország és Románia kijutott az Eb-re, amit augusztus 2231. között Oroszországban rendeznek.
FÉRFI KÉZILABDA. A Tiszaújvárosban megrendezett férfi ifjúsági kézilabda Európa-bajnoki selejtező tornán: Magyarország Lettország 3319, Észtország Lettország 2919 és Magyarország Észtország 2818. Végeredmény: Magyarország 4 pont, 2. Észtország 2, 3. Lettország 0. A magyar csapat vehet részt az Eb-n, amelyre augusztus 8. és 17. között Szlovákiában kerül sor.
JÉGKORONG NHL. Az Anaheim Mighty Ducks legyőzte a New Jersey Devilst az észak-amerikai profi jégkorongliga döntőjének romániai idő szerint vasárnap hajnali mérkőzésén, így az utolsó, hetedik találkozón dől el, hogy ki nyeri a Stanley-kupát. Stanley-kupa-döntő, 6. mérkőzés: Anaheim Mighty Ducks New Jersey Devils 52 (30, 11, 11). Gólszerzők: Rucchin (5., 14.), Thomas (16. emberelőny), Kariya (38.), Sykora (44. emberelőny), illetve Pandolfo (23.), Marshall (51. emberelőny). A négy győzelemig tartó párharc állása: 33. A sorsdöntő hetedik mérkőzésre romániai idő szerint kedd hajnalban kerül sor a Devils otthonában, East Rutherfordban.
KOSÁRLABDA. Az észak amerikai profi kosárlabda-bajnokság döntőjében: San Antonio Spurs New Jersey Nets 101:89 és 85:87. Az állás: 11. A 3. összecsapásra romániai idő szerint hétfőn hajnalban került sor, East Rutherfordban.
* Június 9.: Mintegy hangulatkeltőül, legalábbis ráhangolásul a jövő évi, portugáliai 12. labdarúgó Európa-bajnokság idei tavaszi selejtezőit lezáró szerdai találkozókra, e heti évfordulós emlékezéseinkben olimpiai, világ- és Balkán-bajnoki és barátságos mérkőzésekre pillantunk vissza. Hatvanöt éve, 1938-ban ezen a napon játszották le újra a franciaországi 3. vb-n négy nappal korábban meglepetésre 33-as döntetlennel végződött románkubai mérkőzést. Ezúttal tovább tetőződött a meglepetés: a megismételt összecsapásból az egzotikus karibi világból érkezett tengerentúli együttes nyert 21-re és továbbjutott! Románia válogatottja ebben a felállításban játszott: Szadovszki Bürger, Felecan I., Bãrbulescu, Rãsinaru, Raffinszky Bogdan, Moldoveanu, Barátky, Prassler, Dobay.
* Június 10.: 95 esztendeje, 1908-ban ezen a napon először játszott egymással a magyar és angol válogatott, ráadásul éppen a budapesti Millenáris-pályán. Ez volt egyébként a vendéglátók addigi 17. mérkőzése, és igazolta az előző hónap elején Bécsben, az osztrák sógoroktól elszenvedett 40-ás vereség keltette borús hangulatot. Ezúttal a vetélytárs, azaz az angol csapat soraiban 7 hivatásos (profi) és 4 amatőr játékossal már az első félidő végén 40-ás előnyhöz jutott, hogy végül is 70-ás győzelemmel adjon ízelítőt tudásából, illetve az akkori angol és magyar foci közötti különbségből. Még csaknem fél évszázad volt a londoni 63-ig...
* Június 11.: Két mérkőzésből álló vendégszereplést kezdett ezen a napon 70 esztendeje, 1933-ban a kolozsvári Sétatéri Stadionban, a volt városi pályán a Ferencváros labdarúgócsapata. Ekkor 42-re győzte le a Viktória-előd Románia Sk-t, majd másnap az U-val szemben nyert 42-re. Az egy évvel korábban 100%-os, azaz pontveszteség nélküli bajnokságot nyert budapesti zöld-fehér együttes ebben az összeállításban mutatkozott be: Háda Korányi, Lyka II (Papp) Turay, Bukovi, Lázár Táncos, Székely, Sárosi, Kovács, Kohut. Az első napon Kovács 2, Turay és Kohut 11 gólt lőtt, míg az Egyetemistáknak lőtt 4 gól mindegyike Székely nevéhez fűződött.
* Június 12.: Míg Kolozsváron barátságos labdarúgó-találkozók vonzották az Üllői úti gárda iránt itt is nagy rokonszenvet kimutató népes nézősereget, Bukarestben az ország válogatottja harmadik, egyben utolsó mérkőzését játszotta az évi Balkán-játékokon. És a harmadik összecsapás ismét a vendéglátók győzelmével végződött. Mégpedig a régi mumus, Jugoszláviával szemben, úgy, hogy Sepsy Endre kolozsvári kapuvédő hálója újból érintetlen maradt! A válogatott 50-ra, nyert és pontveszteség, kapott gól nélkül hódította el a trófeát. Ez a csapat győzött: Sepsy Vogl, Weiss Albu Moravetz, Kotormányi, Lakatos Bindea, Kovács Miklós, Ciolac, Bodola Dudus, Dobay. Bodola 2, Bindea, Ciolac és Dobay 11 gólt lőtt. Egyébként már szünetben 50 volt az eredmény...
* Június 13.: Hat és fél évtizede, 1938-ban megírták a lapok, hogy előző nap, a franciaországi vb II. fordulójában Magyarország labdarúgó-válogatottja Sárosi dr. és Zsengellér góljával 20-ra legyőzte a svájci tizenegyet és ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol Svédország gárdája lesz az ellenfele. A meggypiros mezes magyar csapat összeállítása: Szabó Korányi, Bíró Szalay, Turay, Lázár Sas, Zsengellér, Sárosi dr., Toldi, Titkos. A svédek június 16-án következtek...
* Június 14.: Hatvan évvel ezelőtt, 1953-ban sorrendben harmadszor találkozott egymással Románia és Szlovákia labdarúgó-válogatottja. 1941-ben Bukarestben a román csapat 32-re nyerte az első találkozót, majd 1942-ben a pozsonyi visszavágón az ottani vendéglátók győztek 10-ra. A harmadik, egyben a függetlenné vált szlovák állam újbóli megalakulásáig utolsó összecsapás Bukarestben 22 arányú döntetlennel ért véget. Ezek a csapatok játszottak: ROMÁNIA: David Felecan I., Moldoveanu Constantinescu-Grecu, Mari, Wetzer III (Lupas), Kovács József, Marian, Gicã Popescu (Humis), Filotti, Naciu. SZLOVÁKIA: Rajman Vanyák, Bielek Porubszky, Kovács, Malatinsky Bolcek, Árpás, Venutti, Balázsi, Dankó.
* Június 15.: Ugyancsak 60 éves emlék, 1943-ban ezen a napon írta a Nemzeti Sport: Döntetlenül, 22-re végződött a Ferencváros Újpest örökrangadó, az erdélyi csapatok közül a Nagyváradi AC a Vasast, a Kolozsvári AC a Budapesti Törekvést győzte le, egyaránt 20-ra. A címoldalon, szalagcímmel: Az Elektromos, Diósgyőr, Haladás és Kolozsvár is győzött, az előbbi kettő ezzel megmenekült, az utóbbi kettő közül azonban az egyik kiesik." Az utolsó forduló döntött!
LÁSZLÓ FERENC
Kós Károly-kupával díjazott rókavadászati versenyt szerveztek az elmúlt napokban Sepsiszentgyörgy környékén. A hagyományos rádiósvetélkedőre négy város hat csapata nevezett, összesen 69 versenyzővel. A dobogósok. 812 évesek: 1. Máthé Péter (Csíkszereda), 2. Birtalan Etele és Gál Szabolcs (mindkettő sepsiszentgyörgyi), illetve 1. Sztojka Edit (Csíkszereda), 2. Beteringhe Alina (Bodzaforduló), 3. Plugor Krisztina (Sepsiszentgyörgy). 1314 évesek: 1. Gergely Sándor (Csíkszereda), 2. Király Zsolt, 3. Csurulya Szabolcs (mindkettő sepsiszentgyörgyi), illetve 1. Biró Enikő (Csíkszereda), 2. Podar Cristina (Bodzaforduló), 3. Biró Anita (Csíkszereda), 4. Tankó Izabella (Sepsiszentgyörgy). 1517 évesek: 1. Gyöngyösi Béla (Sepsiszentgyörgy), 2. Popescu Mihai (Bodzaforduló), 3. Bodron Narcis (Sepsiszentgyörgy), illetve 1. Purcãrean Costina (Bodzaforduló). 18 évesek és idősebbek: 1. Farkas Gyula, 2. Szabó Gábor, 3. Bálint Béla (mindhárom szecselvárosi). Csapat: 1. Sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubja, 2. Szecselevárosi Rádiós Gavallérok és Bodzafordulói Tanulók Klubja, 3. Csíkszeredai Sportklub és Csíkszeredai Tanulók Klubja, 4. Sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola.
Május 31-én és június 1-jén rendezték meg Varsóban a Hagyományos Karate Európa-bajnokságot. A rendezvényen 12 ország több mint 180 sportolója vett részt, Romániából 30 karateka indult. A tizenegy évesek korcsoportjában a székelyudvarhelyi Pálfi Tünde Európa-bajnoki címet szerzett.
A Tompa László Általános Iskola tanulója kumitében arany-, míg formagyakorlatban ezüstérem birtokosa lett.
Az Európa-bajnokság éremtáblázatán Románia végzett az élen: 12 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzéremmel.
Mika Dezső, Tünde trénere elmondta, hogy a kislány nagyon szorgalmas, kiváló koncentrálóképessége van, nagy jövő áll előtte. (J. J.)
A Szlovéniában zajló női és férfi vízilabda kontinensbajnokság csoportmérkőzéseinek első eredményei.
FÉRFIAK (Kranj). A-csoport. 1. forduló: Szerbia és Montenegró Románia 112, Hollandia Szlovákia 1211 aranygóllal, Magyarország Oroszország 136. 2. forduló: Magyarország Hollandia 97, Szlovákia Románia 97, Szerbia és Montenegró Oroszország 1011 hosszabbítás után. 3. forduló: Hollandia Románia 610, Szlovákia Oroszország 87. A Szerbia és Montenegró Magyarország találkozó lapzárta után fejeződött be. B-csoport. 1. forduló: Horvátország Németország 1211, Olaszország Görögország 75, Spanyolország Szlovénia 73. 2. forduló: Németország Olaszország 54, Horvátország Szlovénia 94, Görögország Spanyolország 96. 3. forduló: Görögország Németország 54. A Horvátország Spanyolország és az Olaszország Szlovénia mérkőzések késő este, lapzárta után fejeződtek be.
NŐK (Ljubljana). A-csoport. 1. forduló: Oroszország Németország 119, Olaszország Görögország 75. 2. forduló: Görögország Németország 74. Az Olaszország Oroszország találkozó lapzárta után fejeződött be. B-csoport. 1. forduló: Magyarország Hollandia 109, Spanyolország Szlovénia 221. 2. forduló: Szlovénia Magyarország 127, Spanyolország Hollandia 610.
A mai műsor. Férfiak: Spanyolország Németország (14.45 órától), Oroszország Hollandia (16), Szerbia és Montenegró Szlovákia (17.15), MAGYARORSZÁG ROMÁNIA (20), Szlovénia Görögország (21.15) és Horvátország Olaszország (22.30). Nők: Oroszország Görögország (14.45), Németország Olaszország (16), MAGYARORSZÁG Spanyolország (17.15) és Hollandia Szlovénia (18.30).
LEHET VÁLOGATOTTAT VÁLTANI JÉGKORONGBAN. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elfogadta azt a szabálymódosítást, hogy a játékosok válogatottat válthassanak. A régi regula szerint az a hokis, aki 18 éves kora után IIHF-rendezvényen szerepelt egy ország színeiben, már soha többet nem játszhatott másik nemzeti együttesben. A mostani döntés alapján minden korongos egyszer válthatna, ha rendelkezik új hazája állampolgárságával, és legalább négy éve már az adott ország bajnokságában szerepel. A szabály nem vonatkozik az észak-amerikai profiligában játszó légiósokra, akik amerikai vagy kanadai állampolgárok lettek. Ennek oka, hogy az NHL nem tagja az IIHF-nek.
C-osztály, 30. Forduló
Földvári Energia Marosvásárhelyi ASA 22, Brassói Romradiatoare Nyárádtői Unirea 32, Sepsiszentgyörgyi Olt FC Viktóriavárosi Viromet 60, Szászrégeni Lendület Nagyszebeni AMSO 31, Marosvásárhelyi Gaz Metan Dicsőszentmártoni Chimica 20, FC Predeal Szecselevárosi Precizia 11, Zernyesti Torpedo Fogarasi Nitramonia 10. Székelyudvarhelyi Budvár Nagydisznódi Textila 30 (játék nélkül).
1. Szecseleváros 30 18 7 5 5424 61
2. Szentgyörgy 30 19 4 7 5824 61
3. Predeal 30 15 3 12 3929 48
4. Nagyszeben 30 14 5 11 4436 47
5. Marosv. GM 30 13 7 10 4433 46
6. Dicsőszentm. 30 11 11 8 2925 44
7. Br. Romrad. 30 13 4 13 4040 43
8. Nyárádtő 30 12 6 12 3944 42
9. Viktóriaváros 30 12 5 13 3339 4110. Fogaras 30 12 4 14 3834 4011. Szászrégen 30 10 9 11 4232 3912. BUDVÁR 30 11 6 13 3733 3913. Zernyest 30 11 5 14 2939 3814. Marosv. ASA 30 9 9 12 3448 3615. Földvár 30 8 7 15 2346 3116. Nagydisznód* 30 4 4 22 1370 16
* az őszi idény után visszalépett, a tavaszi szezonban minden mérkőzését 30-ra veszíti
A Szecselevárosi Precizia és a Sepsiszentgyörgyi FC feljutott a B-osztályba. Búcsúzott a harmadik vonaltól a Marosvásárhelyi ASA, a Földvári Energia és a Nagydisznódi Textila. Kiesik még a nyolc csoport négy leggyengébb, 13. helyen végző csapata (még nem lehet tudni, hogy a Zernyesti Torpedo ezek között van-e...).
Nemcsak a Fradi-pályán kirobbant botrány és több játékos visszalépése miatt volt nehéz dolga szombaton a magyar válogatottnak. A négyes számú csoportban szombat este Lettország állt az élen tíz szerzett ponttal, öt rúgott és nulla kapott góllal, és kezdőcsapatukból négy játékos is Angliában játszik, köztük a kapus Aleksandrs Kolinko, valamint a középső védő, Igors Stepanovs.
A szurkulók érdektelensége sem ígért sok jót, sőt: az első félidőben gólt is kaptak a magyarok. Ahhoz, hogy most mégis sikerről írjunk, kellett a csapat váratlan feltámadása és Szabics Imre két gyors gólja. A fiatal csatár Tököli visszalépése miatt kapott játéklehetőséget, ám ezentúl nehéz lesz őt kihagyni A győzelemmel tovább élnek a magyarok továbbjutási reményei, szerdán San Marinóban játszanak, míg a svédek otthon fogadják a lengyeleket.
Iordãnescu szövetségi kapitány kijelentette: a román foci végét jelentené, ha nem győznének Bosznia ellen. Ehhez képest az első félidőben szinte elaludtak a játékosok a pályán Közvetlenül újrakezdés után azonban összedőlt a vendégek ultradefenzív játékrendszere: egy kiugratást követően Mutu 11 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Az idő múlásával aztán egyre inkább visszahúzódtak a hazaiak, nem kockáztattak. A 88. percben aztán Ganea pazar, húsz méterről elvégzett emelése minden izgalmat szertefoszlatott, s végérvényessé tette a román válogatott sikerét. Várhatóan felszabadul ezek után a sztárokkal teletűzdelt román csapat, mely a megelőző négy mérkőzésén képtelen volt nyerni.
Nem volt meglepetésmentes a focihétvége Európában. A legnagyobb megdöbbenést kétségtelenül a spanyolok hazai veresége keltette, de kevesen számítottak arra is, hogy a szerbek kiütéses vereséget szenvednek a finnektől. Eredmények:
IV. csoport
Magyarország Lettország 31 (01). Puskás Ferenc Stadion, 3000 néző. Gólszerző: Szabics (50. és 58.), Gera (86.), illetve Verpakovskis (38.). Kiállítva: Juhár (61.). MAGYARORSZÁG: Végh Z. Urbán, Dragóner (Gera), Juhár, Lőw Fehér Cs., Lisztes (Böőr), Lipcsei, Dárdai Kenesei (Lendvai), Szabics. LETTORSZÁG: Kolinko Stepanovs, Astafjevs (Semjonovs), Zemlinskis, Laizans Blagonadezdins, Isakovs, Bleidelis, Rubins Lobanovs (Miholaps), Verpakovskis. San Marino Svédország 06 (01). Serravalle, 1500 néző. Gólszerző: M. Jonson (16., 59., 70.), Allbäck (54., 85.), Ljungberg (58.).
1. Lettország 5 3 1 1 63 102. Svédország 4 2 2 0 92 83. Magyarország 5 2 2 1 84 84. Lengyelország 4 2 1 1 71 75. San Marino 6 0 0 6 020 0
Szerdán, június 11-én: Svédország Lengyelország és San Marino Magyarország.
II. csoport
Románia Bosznia-Hercegovina 20 (00). Craiova, 30 000 néző. Vezette: Bossea (holland). Gólszerző: Mutu (47.), Ganea (88.). ROMÁNIA: Lobon_ Contra, Iencsi, Chivu, Rat, Codrea (Bundea, 63.), Radoi, A. Ilie (Soava, 78.), Pancu, Ganea, Mutu (Miu, 86.). BOSZNIA-HERCEGOVINA: Haszagics Berberovics, Konics, Hibics, Muszics, Beslija (Bartonovics, 50.), Bajramovics, Barbarez, Grujics, Hrgovics (Szpahics, 70.), Bolics. Dánia Norvégia 10 (10). Gólszerző: Grönkjaer (4.).
1. Dánia 5 3 1 1 106 102. Norvégia 5 3 1 1 73 103. Románia 5 3 0 2 146 94. Bosznia-H. 5 2 0 3 47 65. Luxemburg 4 0 0 4 013 0
A következő fordulóban, szerdán, június 11én: Norvégia Románia és Luxemburg Dánia.
I. csoport
Málta Ciprus 12 (01). Gólszerző: Dimech (71.), illetve M. Konsztantinu (23., 52.). Izrael Szlovénia 00.
1. Franciaország 5 5 0 0 192 152. Szlovénia 5 3 1 1 107 103. Izrael 5 2 2 1 63 84. Ciprus 6 2 1 3 711 75. Málta 7 0 0 7 322 0
III. csoport
Fehéroroszország Hollandia 02 (00). Gólszerző: Overmars (62.), Kluivert (69.). Moldova Ausztria 10 (00). Gólszerző: Frunza (60.).
1. Hollandia 5 4 1 0 112 132. Csehország 4 3 1 0 91 103. Ausztria 5 2 0 3 48 64. Moldova 5 1 0 4 38 35. Fehéroroszo. 5 1 0 4 210 3
V. csoport
Skócia Németország 11 (01). Glasgow, 52 000 néző. Gólszerző: K. Miller (69.), illetve Bobic (22.). Izland Feröer 21 (00). Gólszerző: Sigurdsson (51.), Gudmundsson (92.) illetve R. Jacobsen (63.).
1. Németország 4 2 2 0 63 82. Skócia 5 2 2 1 75 83. Litvánia 5 2 1 2 46 74. Izland 4 2 0 2 65 65. Feröer 4 0 1 3 48 1
VI. csoport
Spanyolország Görögország 01 (01). Gólszerző: Jannakopulosz (42.). Ukrajna Örményország 43 (11). Gólszerző: Gorskov (28.), Sevcsenko (64., 73.), Fedorov (92.), illetve Szarkiszjan (14., 52.), Petroszjan (74.).
1. Spanyolország 5 3 1 1 103 102. Ukrajna 5 2 3 0 107 93. Görögország 5 3 0 2 54 94. Örményország 5 1 1 3 611 45. Észak-Írország 4 0 1 3 06 1
VII. csoport
Szlovákia Törökország 01 (01). Gólszerző: Nihat (12.). Macedónia Liechtenstein 31 (11). Gólszerző: Szedloszki (39. 11-esből), Krsztev (51.), Sztojkov (80.), illetve Beck (19.).
1. Törökország 5 4 0 1 113 122. Anglia 4 3 1 0 83 103. Szlovákia 5 2 0 3 76 64. Macedónia 5 1 2 2 78 55. Liechtenstein 5 0 1 4 215 1
VIII. csoport
Bulgária Belgium 22 (01). Gólszerző: Berbatov (52.), Todorov (71.), illetve Sz. Petrov (31. öngól), Clément (56.). Észtország Andorra 20 (20). Gólszerző: Allas (22.), Viikmäe (31.).
1. Bulgária 5 3 2 0 83 112. Észtország 5 2 2 1 41 83. Horvátország 4 2 1 1 62 74. Belgium 5 2 1 2 48 75. Andorra 5 0 0 5 19 0
IX. csoport
Finnország Szerbia-Montenegró 30 (20). Gólszerző: Hyypiä (19.), Kolkka (45.), Forssell (56.).
1. Wales 4 4 0 0 101 122. Olaszország 4 2 1 1 63 73. Finnország 5 2 0 3 66 64. Szerbia-M. 4 1 2 1 5 6 55. Azerbajdzsán 5 0 1 4 213 1
X. csoport
Írország Albánia 21 (11). Gólszerző: Robbie Keane (7.), Aliaj (92. öngól), illetve Skela (8.). Svájc Oroszország 22 (21). Gólszerző: Frei (14., 16.), illetve Ignasevics (24., 68.).
1. Svájc 5 2 3 0 95 92. Oroszország 5 2 1 2 119 73. Írország 5 2 1 2 78 74. Albánia 5 1 2 2 68 55. Grúzia 4 1 1 2 36 4
Úgy tűnik, valami megmozdult a romániai minőségi sport alapját képező sportiskolák körül. Tizenhárom évnyi némaságban burkolódzás és kínlódás után, terítékre került helyzetük, a Sport- és a Tanügyminisztérium is rájött, hogy tenni kell valamit, mert a felkészülésre és versenyeztetésre szükséges pénzalapok hiányában az Iskolás Sportklubok szép lassan megszűnnek, nem tudnak termelni, utánpótlást biztosítani.
Ebben az áldatlan helyzetben valami megmozdult a Csíkszeredai ISK-nál is. Egy jó fél éve, amióta Janovits Endre és Márton Simon tanár vette át az iskola vezetését, költségvetésen kívüli jövedelmi forrásokat kerestek, és 13 év után megtartották az első sajtótájékoztatót, mert ők tudják: ma a sportot, bármilyen más termékhez hasonlóan, el kell adni!
Holnap és holnapután újabb kezdeményezésük valósul meg. A csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában szakmai továbbképzőt tartanak az udvarhelyi, gyergyói, maroshévízi és csíki sportiskolák edzőinek, tanárainak. Van amiről tanácskozni!
DOBOS LÁSZLÓ
A román és magyar érdekeltségű utánpótlás (U21) labdarúgó-válogatottak Európa-bajnoki selejtezőinek eredményei.
II. CSOPORT: Románia Bosznia-Hercegovina 01 (00). Gólszerző: Pelak (65.). Dánia Norvégia 20. Az állás: 1. Dánia 12 pont, 2. Norvégia 10 (92), 3. Bosznia-H. 10 (44), 4. Románia 3, 5. Luxemburg 0.
IV. CSOPORT: Magyarország Lettország 31 (31). Gólszerzők: Buzsáky (11., 11-esből), Torghelle (35., 42.), illetve Kolesnikovs (13.). San Marino Svédország 15. A rangsorban: 1. Lengyelország 12, 2. Magyarország 9 (148), 3. Svédország 9 (126), 4. Lettország 6, 5. San Marino 0.
BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK. Az elmúlt hétvégén lejátszott nemzetközi barátságos labdarúgó-mérkőzések eredményei: Portugália Paraguay 00 l Lengyelország Kazahsztán 30 (10). Gólszerzők: Wichniarek (2.), Dawidowski (51.), Kaczorowski (82., 11-esből). l Venezuela Honduras 21 (21). Gólszerzők: Urdaneta (14.), Arango (36.), illetve Velasquez (45.).
LABDARÚGÓ B-OSZTÁLY, 30. FORDULÓ
Befejeződött a küzdelem a labdarúgó másodosztályban is. A Petrolul Ploiesti és a Gyulafehérvári Apullum feljutott az első osztályba, a Nagyváradi FC és a Gloria Buzãu pedig osztályozót játszik, szintén a feljutásért, a Temesvári Poli AEK, illetve az O_elul Gala_i ellen. A sorsolást ma délután tartják.
I. csoport
Bukaresti Inter Gaz Interna_ional Pitesti 41, Gloria Buzãu FC Onesti 22, Rulmentul Alexandria Dacia Unirea Brãila 10, Midia Nãvodari Metalul Plopeni 01, Petrolul Ploiesti Unirea Focsani 40, Poli Unirea Iasi Bukaresti Electromagnetica 70 és Bucovina Suceava Foresta Fãlticeni 03 (játék nélkül).
1. Petrolul 30 18 7 5 4219 61
2. Buzãu 30 16 8 6 4428 56
3. Onesti 30 15 4 11 5635 49
4. Midia 30 15 4 11 4543 49
5. Poli Iasi 30 13 7 10 4132 46
6. Electrom. 30 14 4 12 4146 46
7. Inter G. 30 11 9 10 3732 42
8. Brãila 30 12 6 12 3131 42
9. Pitesti 30 12 5 13 4233 4110. Plopeni 30 12 5 13 3340 4111. Focsani 30 11 6 13 3135 3912. Medgidia 30 11 5 14 3641 3813. Fieni 30 10 5 15 3145 3514. Suceava 30 9 7 14 2538 3415. Rulmentul 30 8 3 19 2948 2716. Foresta 30 7 5 18 2651 26
II. csoport
Kolozsvári CFR Nagybányai FC 71, Gyulafehérvári Apullum Medgyesi Gaz Metan 31, ARO Câmpulung Muscel Resicai MSC 14, Vajdahunyadi Corvinul Kolozsvári U 30, Extensiv Craiova Aranyosgyéresi IS 10, Pandurii Târgu Jiu Szatmárnémeti Olimpia 20, Zalatnai Minaur Gilortul Târgu Cãrbunesti 30 (játék nélkül). A Nagyváradi FC szabadnapos volt.
1. Apullum 28 21 3 4 7124 66 2. Nagyvárad 28 18 4 6 5122 58
3. Medgyes 28 16 4 8 4521 52
4. Ind. Sârmei 28 12 12 4 3920 48
5. Szatmár 28 14 5 9 4433 47
6. K.vári CFR 28 12 10 6 5226 46
7. Corvinul 28 13 7 8 4740 46
8. Craiova 28 13 7 8 3734 46
9. K.vári U 28 8 10 10 4844 3410. ARO 28 8 8 12 2336 3211. Resica 28 8 5 15 3163 2912. Pandurii 28 7 7 14 2337 2813. Zalatna 28 7 6 15 2544 2714. Nagybánya 28 7 5 16 2642 2615. Gilortul 28 0 1 27 376 1
A Rulmentul Alexandria, a Foresta Fãlticeni, a Temesvári UM és a Gilortul Târgu Cãrbunesti a bajnokság befejezése előtt visszalépett.
Az évből eltelt 159 nap, hátravan még 206. Napnyugta ma 20.59-kor, napkelte holnap 5.31-kor.
ISTEN ÉLTESSE
FÉLIX és ELŐD nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
ÉVFORDULÓK
* 100 éve született Marcia Davenport amerikai regény- és életrajzíró. Első, Mozartról szóló életrajzi regénye 1932-ben jelent meg. Hírnevét azonban The Valley of Decision (A döntés völgye) című könyvével szerezte, amely az acélipar Pittsburgh-be helyezésének történetét mesélte el. 1967-ben jelent meg önéletrajzi regénye: Too Strong for Fantasy címmel. Szenvedélyes híve volt az első világháború után létrehozott csehszlovák államnak, és annak szétesése után, a második világháború idején, lelkesen támogatta a cseh emigrációt. Ismertebb munkái: East Side, West Side, My Brothers Keeper, The Constant Image.
* 80 éve született Galsay Ervin operaénekes, érdemes művész. 194648-ig a Vígopera tagja, egyidejűleg 1946-tól az Operaház magánénekese volt 1973-ig. Sikeres basszusbuffó alakításai mellett a kisebb szerepeket is rendkívüli muzikalitása és sokoldalú tehetsége révén magas művészi szinten formálta meg. Elsősorban Verdi- és Puccini-operák basszus szerepeiben nyújtott kiváló alakítást. Híres volt memóriájáról, s arról, hogy egy-egy szerepet órák alatt tanult meg. Ez tette képessé virtuóz beugrásokra. (MTI Évfordulónaptár)
A Környezetvédő Őrség munkatársai a 12-es számú nemzetközi útszakasz (Tusnádfürdő Maroshévíz között) parkolóiban gyanús kőolajfoltokat észleltek. Valószínűleg kétes tevékenységből származó kőolajszállítmányok ciszternáiból származnak a szenynyezőfoltok. Arról is tudomásuk van, hogy általában az éjszaka leple alatt engedik le a tartályokból az ülepedett vizes salakot. Ilyen eseteket észleltek a Rákoson, Madarason, Csíkszentdomokoson átvezető nemzetközi út mentén található pihenőhelyeken, nemkülönben Csíkszentgyörgy határában, az Akó-kapu előtti parkolóban is. A múltkor egyik ilyen folt meggyulladt, valószínűleg a tűző napsütéstől, s az útügyiek oltották el a tüzet, mely akár tragikus kimenetelű balesetet is okozhatott volna. Tegyük fel, ha éppen akkor tér be parkolni egy gyanútlan személygépkocsi.
A Környezetvédő Őrség már nyomon van (egyelőre részleteket nem közöltek), viszont ahhoz, hogy valóban leleplezhessék ezeket a gyanús szállítmányokat, kérik mindazokat, akik ilyesmit észlelnek, akár éjszaka is, értesítsék az őrséget a 0801010101 vagy a 312766-os telefonszámokon.
KRISTÓ TIBOR
Június 11-én, szerdán a Caritas által a fogyatékkal élő gyermekek számára Csíkszeredában létrehozott óvodai csoportban nyílt napot tartanak. A nyílt nap célja, hogy a szülők is részt vegyenek az óvodai tevékenységben, és hogy az intézményt megismerje a város közvéleménye. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, partnert és támogatót ezen a napon a csíkzsögödi iskola épületében lévő óvodába.
A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség közli a betölthető munkahelyek jegyzékét. Csíkszereda: báros 2, varrónő 15, marós 3, biztosítási felügyelő 9, szakképzetlen munkás 1, kőműves 7, rakodómunkás 3, vegyi operatőr 3. Székelyudvarhely: szakács 3, varrónő 23, villanyszerelő 1, vegyészmérnök 1, szakképzetlen munkás 2, pincér 3, eladó 1. Gyergyószentmiklós: menedzser-asszisztens 1, faipari mérnök 2, titkárnő 1. Maroshévíz: ács 4, vasbetonszerelő 1, technikus 1, építőmérnök 1, asztalos 15, kőműves 16. Székelykeresztúr: öntödei mérnök 1, szakképzetlen munkás 2, varrónő 5, asztalos 9, nyomdász 1. Balánbánya: szakképzetlen munkás 3, asztalos 1.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület folyóirata legújabb számának tartalmából: Pánczél Tibor: Vendégváró a XII. Országos Vándortábor programja; László Lóránt: Templomok a Maros völgyében Marosvásárhelytől Palotailváig; Csányi László: A Görgényi-havasok; Kocsis Hobo László: Maros-völgyi barlangok; Zsigmond Enikő: Lázárfalva kincse: A Nyír-fürdő; Orbán S. Zsombor: A hideg bűvöletében; Ifj. Nyisztor Miklós: A Békási-szorostól a Mount Everestig.
Balánbányán holnap, június 10-én a csíkszeredai Vérközpont véradási akciót szervez. Az említett napon 8 és 12 óra között a poliklinika épületében várják a véradókat.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK), a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED) és a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) augusztus 916. között szervezi meg a II. Kárpát-medencei Nyári Egyetemet Nagyváradon. A Kárpát-medencei Nyári Egyetem olyan szakmai, illetve ifjúsági tábor, amely ötvözni kívánja a szabad diákélet, a szakmaiság és a hovatartozás eszmeiségét. Idén a szakosztályok a következők: történelem, eszmetörténet, művészettörténet, szociológia, politológia, közgazdaság, sajtó és kommunikáció. A szakmai előadásokat és szemináriumokat délutánonként ifjúságpolitikai vitafórumok, illetve különböző tematikájú előadások, sportrendezvények, színielőadások, szavalóestek, humorestek, koncertek egészítik ki.
Jelentkezni az OMDSZ tagszervezeteinél és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezeténél lehet június 20-ig. A rendezvény ideje alatt a résztvevőknek a szállás és étkezés biztosított. Bővebb információk a www.tmd.ro/nye internetes oldalon és a nye@tmd.dnttm.ro e-mail-címen kaphatók.
A csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület június 16. és 22. között az Uzonkafürdőhöz (Kovászna megye) közeli Sötétpatak völgyében szervez erdei iskola típusú sátortábort. A tábort főként diákok számára szervezik, de szívesen fogadnak minden jelentkezőt. A programban szerepel a környező tájegységek földrajzi, földtani, növénytani ismertetése, természetvédelmi, tájékozódási és elsősegélynyújtási ismeretek oktatása, túrák, vetélkedők és szórakoztató játékok. A tábor megközelítése: Csíkszeredából június 16-án, a 7.26 órakor induló személyvonattal történik Málnásfürdőig, ahonnan a résztvevők a táborhelyig menetrendszerű autóbusszal juthatnak el. Jelentkezés, bővebb információk a következő telefonszámokon: 322863, 321081, 0745107618 vagy az egyesület minden kedd délutáni megbeszélésén 18 órától a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság székhelyén.
Az elmúlt héten 23 személyt szállítottak kórházba a mentők agyvérzés miatt tudtuk meg a megyei mentőszolgálat ügyeletesétől. A különböző törések száma elérte a 24-et, ugyancsak 24 személy szenvedett különböző traumákat. Volt 18 magas vérnyomásos krízis, 6 testi sértés, 6 asztmás roham, 7 autóbaleset, 2 gyógyszermérgezés. Egy személy ismeretlen folyadéktól szenvedett mérgezést, kettő alkoholos kómában került kórházba. Hepatitisz tüneteivel 3, agyhártyagyulladással 1, szívpanaszokkal 23 beteget szállítottak kórházba. Egy személy szombaton a szentegyházi strandon majdnem vízbe fulladt, a csíkszeredai kórház intenzív osztályára szállították.
***
A csíksomlyói búcsú ideje alatt is többször volt szükség a mentősök segítségére. Főként a meleg miatt következett be rosszullét 12 személy esetében, 2 fiatalkorút alkoholos kómában szállítottak el; történt ficam, lábtörés, combnyaktörés és mellkasi sérülés, valamint 1 esetben abortusz
Copyright © Hargita Népe - 2001