2002. október 23. szerda, XIV. évfolyam 246. szám |
Állandóan figyelnünk kell a világra így hangzik elődeinknek és a mai időknek egyik fő parancsa. Most olyan időket élünk, hogy ez lehetséges is, nemcsak szükséges. Már a mi tájainkon is sokasodnak a példák arra, hogy kilátástalannak látszó vagy akár ígéretes élethelyzetekben is nő az esély a kiemelkedésre, ha a nagyvilág felénk nyújtott kezét észre tudjuk venni, ha megtanulunk az együttműködés technikáival élni és azokat hasznunkra fordítani.
A közelmúltban Csíkszereda városára név szerint is gondolt egy nemzetközi szervezet, az Oktató Városok Nemzetközi Egyesülete, amelybe jelenleg 29 ország kisebb-nagyobb városai tömörülnek, a szervezet főhadiszállása lévén Barcelona. Az Oktató Városok Közép-európai Regionális Hálózatának II. konferenciájára kapott személy szerint is meghívást Csedő Csaba polgármester úr, akinek megbízásából végül is részt vehettem a munkálatokon.
A konferencia ez év szeptember 28-án zajlott le Budapesten, a fővárosi önkormányzat megbízásából, a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány támogatásával, az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet rendezésében. Érdemes felfigyelnünk már e felsorolásban szereplő, számunkra szokatlan képződményekre is! Az OKKER például tulajdonképpen egy szemfüles kft., amely minden létező és virtuális közoktatási formát figyel, és szervezi, előteremti, biztosítja, ajánlja az éppen szükséges oktatási anyagokat, tanfolyam- formákat, tanácsadókat, átképzési vagy iskolán kívüli oktatási formákat, minőségbiztosítási technikákat!!!
Az oktató város fogalma tehát nem a nálunk hagyományos iskola- vagy egyetemi várost jelenti, hanem azt a városi organizációt, szervezetet, amely rendes közigazgatási szerepkörén belül felvállalja a legkülönbözőbb foglalkoztatási szükségletek és igények felmérésének, számon tartásának a gondját, és gyakorlati megoldásokat is ajánl és létrehoz. Felügyeli a különböző társadalmi rétegek, csoportok, szakmák, korosztályok képzettségi szintjeinek és profiljainak hozzáigazítását a társadalmi-gazdasági-kulturális adottságokhoz. És ez még nem minden. Az Oktató Városok Nemzetközi Szervezetének célkitűzései között szerepel két- és többoldalú együttműködésben egymás tapasztalatainak megismerése, tanulmányi és beruházási projektek támogatása közvetlen együttműködés vagy a nemzetközi szervezetek közötti közvetítés útján.
A budapesti konferenciának kiemelt témaköre volt a városrehabilitáció, e mellett a felnőttképzés és az egészséges életmódra való nevelés. A városrehabilitáció területén Budapest példáját vizsgálták és értékelték, más előadásokban a helyi értékek megőrzéséről értekeztek, világörökségi, történelmi, kulturális értékek bevonását vizsgálták nemzetiségi vagy másfajta tágabb közösségek értékrendjébe. Románia részéről Bukarest Önkormányzatának oktatásügyi infrastrukturális tervéről hangzott el előadás.
Csíkszereda városatyáit is foglalkoztatják mindazok a kérdések, amelyek az Oktató Városok Nemzetközi Szervezetének programjaiban fellelhetők, s amelyeknek folyamatos, fokozatos megoldását ez a nemzetközi szervezet segítheti, nemzetközi programokba való bekapcsolás útján, különböző pályázatokhoz való hozzáférhetés segítése útján és más módokon.
A csíkszeredai városi tanács eddigi kezdeményezései a városkép felújítása és további fejlesztése tekintetében, a városi tanács tervei a felnőttoktatás különböző formáinak pártfogolására vonatkozóan új lendületet kaphatnak, ha a városi tanács mérlegeli annak a lehetőségét, hogy csatlakozzék az Oktató Városok Nemzetközi Szervezetéhez.
Szeptember 28-án felvételt nyert ebbe a szervezetbe Nagyvárad, Debrecen, Pécs és Szabadka.
Dr. GYÖRFI JENŐ, Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar
Vasile Dancu tájékoztatási miniszter a kolozsvári magyar főkonzulnak küldött üzenetében méltatta az október 23-i magyar nemzeti ünnep jelentőségét. Alföldi László főkonzulnak küldött üzenetében a kolozsvári születésű Vasile Dancu örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Köztársaság október 23-i nemzeti ünnepe alkalmából szeretettel üdvözölheti a Romániában élő magyar közösséget". Meg vagyok győződve arról, hogy ennek az ünnepnek különös jelentősége van a romániai magyar közösség számára" írta üzenetében a miniszter. * A korszerűsítés során elkövetett műszaki hiba miatt veszített el október elején egy légi bombát gyakorló repülés közben a román légierő egyik MIG-21-es gépe közölte keddi sajtóértekezletén Sorin Encutescu, a nemzetvédelmi minisztérium államtitkára. Encutescu elmondta: a balesetért a felelősség teljes mértékben a bákói céget terheli. Az Aerostar egyik szerelője ugyanis tévedésből egyazon vezénylő gombra szerelte a harci gép futóművének behúzását és a légibomba kioldását vezérlő vezetékeket. Ugyanezt a hibát követte el kilenc korszerűsített MIG-21-esen... * Marian Sîrbu munkaügyi miniszter reméli, hogy a jövő évi társadalomvédelmi költségvetéssel kapcsolatos pénzügyminisztériumi becslések nem túlságosan optimisták", az előírt összegek pedig eljutnak rendeltetési helyükre. A szociális védelem jövőben mintegy 5 milliárd dollárt kap az állami költségvetésből, közölte a miniszter. Az összesen 4,5 millió nyugdíjas bruttó átlagnyugdíja havi 1,8 millió lej lesz, ez az összeg a kiigazítás után eléri az 1,95 millió lejt.
Nemrégiben a SAPARD-programról, illetve az azzal kapcsolatos pályázatokról írva utaltunk arra, hogy a potenciális pályázók kedvét szegheti" az önrészesedés előzetes előteremtése, illetve annak jó ideig való blokálása. Ennek kapcsán említést tettünk egy amolyan elhárító lehetőségről, a jótállási bizonylatról (certificat de confort bancar). Miről is van szó? Egy kevésbé ismert és használatos banki termékről, amely viszont eszköz lehet a pályázó kezében. A Román Kereskedelmi Bank az Országos Sapard Ügynökség által agreált olyan bankok között van, amelyek ilyen bizonylatot bocsáthatnak ki, s éppen ezért a Hargita megyei kirendeltség illetékes munkatársát, Bögözi Erikát kértük meg, vázolja fel annak lényegét:
Mindenekelőtt utalnom kell arra, hogy a szóban forgó banki termékünket csakis saját ügyfeleink vehetik igénybe. A jótállási bizonylatot ügyfelünk támogatása érdekében bocsátjuk ki, s az igazolja fizetőképességét. Megjegyzendő, hogy ez kibocsátható saját pénzforrásai alapján, de folyamatban lévő hitelezés, illetve jövőbeni finanszírozás alapján is. A Sapard-pályázat esetén az utóbbi lehetőség kerülhet a pályázni szándékozó ügyfelünk érdeklődési, igényelési körébe. Talán mondanom sem kell, hogy a kérelmezőnek eleget kell tennie a jótállási bizonylat feltételrendszerének. Ezek közt említhetem, hogy életképes tevékenységet kell igazolni, jelentős volumenű banki műveletet kell lebonyolítania bankunkon keresztül stb. Úgyszintén a kibocsátást megelőzően szakembereik elemzést végeznek összhangban a hitelezési normáinkkal. És az is természetes, hogy megfelelő garanciák szükségeltetnek. Idetartozik az is, hogy a kibocsátásért jutalékot számol fel a bank, valamint az, hogy a jótállási bizonylat egy évig érvényes.
A bank a jótállási bizonylatban kötelezi magát adott feltételek teljesítésére, ez a tény pedig úgymond biztonságot jelent a kérelmező ügyfél számára. Mint banki terméknek, a legnagyobb előnye abban áll, hogy kibocsátására az adott pénzügyi vagy kereskedelmi tranzakció megkötése előtt kerül sor. Ez azt is jelenti, hogy élni lehet vele pályázáskor, hisz megkönnyíti, megkönnyítheti az adott tranzakció sikeres finalizálását. Ilyenképpen valós segítség lehet a pályázó számára.
Lejegyezte: HECSER ZOLTÁN
Bíró Rodica közgazdász tölti be október 21-től a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár vezérigazgatói tisztségét. Az október 15-én megtartott versenyvizsga eredményeként a kinevezést hétfőn közölték.
Bíró Rodica megelőzően a megyei egészségbiztosító pénztár könyvelőségi osztályvezetője volt.
Zsombori Vilmos tanácselnök a 302/2002-es rendeletével 2002. október 25-én 13 órára a megyeháza protokolltermébe összehívta a Hargita Megyei Tanács rendkívüli ülését.
Napirenden: 1. Az október 11-i rendkívüli tanácsülés jegyzőkönyvének ismertetése és jóváhagyása. 2. Határozat-tervezetek megvitatása és jóváhagyása. 3. Különfélék.
A családorvosi ügyelet beindításáról végleges válasszal a tegnap délelőtti tanácskozás nyomán sem tudott szolgálni dr. Bíró Dénes, a Hargita Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke. Elmondása szerint a családorvosok nem zárkóznak el egyértelműen az éjszakai ügyelettől, ám a kérdésben további egyeztetések szükségesek az egészségügyi igazgatósággal. Bíró doktor szerint a szakminisztérium kéri, ám a biztosítóval kötött, idénre érvényes keretszerződés nem kötelezi a családorvosokat az ügyelet megszervezésére, ám elképzelhető, hogy a jövő évre vonatkozó szerződésben benne lesz. Ez egyelőre több munkát és kevesebb pénzt jelentene a családorvosoknak vélte dr. Bíró Dénes , hiszen azokban a helységekben, ahol nincs családorvosi ügyelet, a biztosító kifizeti a házhoz való kiszállást, ám ahol ügyeleteznek a családorvosok, ott nem. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a városokban, ahol létetzk egy jól működő mentőszolgálat, valamint a kórházi sürgősség, zavart okoz a lakosság körében a családorvosi ügyelet bevezetése.
FORRÓ-ERŐS GYÖNGYI
A szeptember 10-én napvilágot látott 113-as sürgősségi kormányrendelet a szarvasmarhák nyilvántartására, mozgatására szigorú követelményeket állított. Tulajdonképpen ez a rendelkezés már érvénybe lépett. A lapokban, a rádióban közölt ismertetések a gazdák körében riadalmat keltettek, ugyanis a tilalmat" összevetik a diktatúra idején gyakorolt tiltással...
Induljunk ki abból, hogy a diktatúrában a borjú levágása és az, hogy mikor közlekedhetnek a páros és a páratlan személygépkocsik, egy önkényuralom embernyomorító intézkedései voltak. Formailag, külsőleg a két helyzetet csupán az rokonítja, hogy az állapotok nálunk elmaradottak, az önellátás, a háztáji vágás stb. gyakorlata még létezik, ami az európai normákkal, követelményekkel ütközik. A nyilvántartás, a füljegy és a többi információ tulajdonképpen az ember érdekét hivatott szolgálni, hisz a számítógépek világában adva vannak azok a technikai lehetőségek, amelyek a betegségek, járványok elhárításában döntő fontosságúak. Az intézkedés nem emberellenes, csak szokásokkal, hagyományokkal, állapotokkal ütközik. Nyugaton nincsenek ilyen házi vágások, ilyen típusú kisgazdaságok, másrészt az állam olyan ösztönzésekről gondoskodik, amelyek érdekeltté teszik az embereket, hogy a törvényes és ugyanakkor szakszerű keretek között járjanak el.
Nálunk is vannak már ösztönzők, például a meghatározott vágósúlyt elért növendék kilójára négyezer lej jár, a vágás autorizált vágóhídon történik stb. A gazdák főleg azért bosszankodnak, hogy a pár hónapos borjút ezután mint tették ez idáig házilag már nem vághatják le...
Mindenekelőtt tudni kell, hogy megszületése után a borjút hogy maradjunk ennél a tételnél hét napra be kell jelenteni és húsz napra már rendelkeznie kell a fülszámmal, a többi kellékkel. Ez a borjú egyhetes korában már Bukarestben szerepelni fog az országos nyilvántartásban, miután a körzeti és megyei adatbázisba bekerült. Ez a nyilvántartás az igazgatóság keretében egy szakosztály létesítését fogja jelenteni, két állatorvos és három informatikus feladata lesz e munkakör lefödése. Ha a borjú megszületését nem jelenti be a gazda, az büntetéssel jár, éppúgy, mint ha nem hivatalosan, nem autorizált vágóhídon történik a vágás. Nehezíti a dolgokat az, hogy Csíkban nincs engedélyezett vágóhíd, csak Székelyudvarhelyen és Gyergyóban. Ha tehát saját magának (lakodalomra például) borjat akar vágni a gazda, végig kell járnia a hivatalos, törvényes procedúrát...
Nyilván, már hozzászoktunk ahhoz, hogy a határidős dolgok kimennek a terminusból, hisz a sürgősségi rendelkezés után még gyakorlati lépések alig történtek, például a tarifák megállapítása, az alkalmazási normák még váratnak magukra. Közeledik december, a nagy mezőgazdasági összeírások ideje. Vajon, akkorra fülszámos szarvasmarhákat vehetnek számba már az illetékesek?
Az összeírás, a felmérés is uniós követelmény, mint a fülszám, a többi adat, kellék. Véleményem szerint a kettőnek találkoznia kellene. Mint említettem, szakmai szempontból, a jövő szempontjából, az európai normákhoz történő felzárkózás szempontjából ezek az intézkedések pozitívak, de a lakosság sajnos negatívumként fogja egyelőre megtapasztalni, mert a kiskapuk beszűkülnek, törvénytelen vágás nem lehet, a piacra is az állatot fülszámmal, útlevéllel, állatorvosi bizonylattal lehet csak vinni stb. Az elmaradott állapotok, viszonyok sokkterápiája"-ként hatnak ezek a dolgok, de szakmának és állattartónak egyaránt szembe kell néznie a támasztott igényekkel...
Lejegyezte: FERENCZ IMRE
Az aggodalmak ellenére az írek vasárnap nem intették le" a nizzai szerződést és mindazt, ami még ehhez kapcsolódik. Amint az elemzők nem győzik hangsúlyozni, a tavalyi elutasító eredménnyel végződő népszavazás után a mostani kedvező kimenetele alighanem azzal függ össze, hogy az írek nem akarták kirekeszteni Kelet-Európát. Az írek pozitív válasza ugyanakkor cseppet sem mellékesen egy csattanós válasz az EU-szkeptikusoknak. Az újabb elutasító választól kivétel nélkül mindenki rettegett, beleértve a tagjelölteket, ugyanis ez hosszú időre elakaszthatta volna a bővítés kérdését. Igaz ugyan, hogy nem túl egyértelműen, de Brüsszelből azért korábban kiszivárgott, hogy létezik a B-terv", amit az ír elutasítás esetén léptettek volna életbe. Ez talán azt tartalmazta, hogy a negatív válasz esetén az EB az ír parlamenttől kéri az EU-bővítést támogató határozat meghozatalát. A happy endnek köszönhetően ez végül is mellékessé vált. Viszont cseppet sem mellékes, hogy nem az amúgy is keserves napokat élő a kormányra hárult, hogy a határozatot átpasszírozza az egyre keményebb parlamenten. A lényeg, hogy a kedvező döntést az ír polgárok hozták meg.
Az elemzők nem győzik hangsúlyozni az ír döntés fontosságát, megállapítva, hogy ez a mérsékelt politikai erők és a gazdaság számára igen örvendetes eredmény. Felhívják a figyelmet viszont arra, hogy az egy évvel ezelőtti elutasítás nem az írek Európa-ellenességéből fakadt, hanem abból, hogy a politikusok képtelenek voltak arra, hogy érthetően kommunikáljanak a témáról, megértessék mindenkivel, hogy az EU miről szól.
És ebből a szempontból máris párhuzamot lehet vonni az ír és a hazai tájékoztatásról. Persze, attól csillagászati távolságra vagyunk, hogy referendumon utasítsuk el az utánunk sorba állók majdani csatlakozását, de egyelőre az EU-ról mifelénk is csak ködös információk látnak napvilágot. Kevés szó esik arról, hogy nem csak piacról, hanem az utóbbi 50 év legjelentősebb.
Arról nem beszélve, hogy amíg ezt nem tisztázták le, máris előtérbe kerül a másik nagy kérdés: miként fog működni az új, 25 tagállamot tömörítő egyesült Európa?
SZÜSZER-NAGY RÓBERT
E címül írt, igencsak találó kifejezés a múlt hétvégi Hargita Turisztikai Egyesület közgyűlésén hangzott el. Kolumbán Imola, az egyesület alelnök asszonya ekképp szólta el magát", amikor a megye turisztikai tevékenységének jelenéről és jövőjéről tanácskoztak a csíkszeredai Hunguest Fenyő Szállóban a résztvevők. A kétnapos rendezvényen nem csupán megyénkbeli szállodaigazgatók, panziótulajdonosok és a faluturizmus szervezői voltak jelen, hanem a környező megyék (Maros, Kovászna, Brassó) képviselői is szép számmal jöttek el. Mátéffy Győzőt, az egyesület igazgatóját arról faggattuk, milyen következtetésekre jutottak a félévi tevékenység beszámolóját követő tanácskozáson.
A beszámoló ismertetése után, melyben a nyári tevékenységét elemeztük ki, a 85 résztvevő különben 15 új taggal bővült egyesületünk a tevékenységi ágazatoknak megfelelően öt csoportra oszlott, ahol mindenki a maga területén (szállodák, panziók, faluturizmusban érdekeltek, kempingek, utazási irodák képviselői) a téli idényre való felkészülés időszerű teendőit tárgyalta meg. Ugyanis már e hétvégén részt veszünk a bukaresti turisztikai vásáron, ahová nem mehetünk felkészületlenül. Az egyesület standot bérelt, ahol promóciós anyaggal lesz jelen, ezenkívül mindenki a saját ajánlatát is ismertetheti. Remélhetőleg ez alkalommal számos szerződéskötésre is sor kerül. A jövő hónap közepén már a magyar fővárosban szervezett Hó-show Budapest turisztikai vásár meghívottaiként mutathatjuk be ajánlatainkat...
A már említett csoportokban elhangzott, a tevékenység javítását, összehangolását célzó javaslatok nyomán milyen következtetésekre jutottak az egyesület tagjai ?
Először is egységesíteni kívánják az egyazon minősítéssel rendelkező turisztikai egységek szolgáltatási árait. Továbbá a havas idényre a sípályák környékén parkoló-, pihenőhelyeket kell létesíteni, úgyszintén lehetőséget kell teremteni az elsősegélynyújtásra. Nagyon lényegesnek tartjuk a síbuszok menetrendszerű beindítását, lehetőséget teremtve a különböző szállodákban, panziókban tartózkodóknak, az általuk kívánt sípályákra való kijutást. Ugyanakkor egységesíteni kell a pályahasználat bérleteit is.
Nagyon jó és kivitelezhető ötletnek tartjuk azt, hogy a leendő, a különböző szakoktatási formákban részt vevő, leendő vendéglátóiparban dolgozók (pincérek, szakácsnők, kiszolgálók) számára mi szervezzük meg a gyakorlati tevékenységet, s majd közülük választjuk ki a legmegfelelőbbeket. Idevágó javaslat az is, hogy gasztronómiai versenyeket rendezzünk, és a legjobb egységeket és szolgáltatókat díjazzuk.
Különben e tanácskozás alkalmával mutattuk be az egyesület tagjainak új weboldalunkat is. Tehát mostantól kezdve interneten is hozzáférhetőek lesznek kínálataink.
KRISTÓ TIBOR
Valahogy így lehet minősíteni az elmúlt hétvégén lezajlott VI. Erdélyi Orvosnapokat, és így minősítette Lukács Antal is, a szervező csíkszeredai Megyei Kórház gazdasági igazgatója. Elmondása szerint a rendezvény végén 95 oklevelet adtak ki, ami azt jelenti, hogy ennyi orvos vett részt a konferencián. Azaz ez még nem a szakmai előadásokon való részvételt, hanem az oklevélosztáson való jelenlétet igazolja. Az idegenből jövő vendégek száma is jóval alacsonyabb volt, mint az elmúlt esztendőkben: 8 személy jött Magyarországról, 7 Marosvásárhelyről, jöttek Pitesti-ről, de távol maradtak a bejelentkezett kolozsvári és bukaresti szakemberek.
Milyen joggal várjuk el, hogy idegenből jöjjenek, ha a mi orvosaink sem vesznek részt a rendezvényen? tette fel a kérdést Lukács Antal. Bár az időskor patológiája szinte minden orvosi szakterületet érint, és színvonalas előadásokat mutattak be a vendégek több szakterületen például reumatológia, szülészet-nőgyógyászat stb. a megyei kórház 128 szakorvosából mindössze 30-nak szerepel a neve az oklevelet átvevők jegyzékén.
A gazdasági igazgató szerint távol maradtak a belgyógyászok, a nőgyógyászok, ideggyógyászok, családorvosok, sőt, a kórház gerontológus szakorvosa sem tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.
Így hát az idei orvosnapok a résztvevők szempontjából igencsak elmaradt a néhány évvel ezelőtt megrendezettektől. Lukács Antal nem tudta megmagyarázni az érdektelenséget. Azt viszont elmondta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvostudományi Szakosztálya a tavalyig konkurens rendezvénynek minősítette az Erdélyi Orvosnapokat. Immár második éve, hogy társrendezője a konferenciának, és Lukács igazgató kifejezte reményét, hogy nem a rendezvény aláásásának szándékával vállalták ezt a szerepet. Szerinte tisztázni kellene az EME-hez fűződő viszonyt, és simítani az ellentéteket. Ugyanakkor javasolta, hogy az orvosnapok hagyományát őrizendő, ezután is évente rendezzék meg, de egyik évben az EME, másikban a Megyei Kórház legyen a szervezője.
FORRÓ-ERŐS GYÖNGYI
Csíkszereda város tanácsának tagjai nemrég átiratban is szóvátették, sérelmezték az anyanyelvű feliratok, tájékoztató anyagok hiányát a megyei postahivatal esetében. Igen, ha késve is, de végre érvényt kellene szerezni, a közigazgatási törvény által is biztosított anyanyelv használatának, itt a Székelyföld szívében is.
S ha az átkosban csupán csak mersz kérdése volt az anyanyelv használata, akkor ez most bármennyire is hihetetlen a törvény által is biztosított jog. S ha jogállamban élünk márpedig ezt hirdeti a hatalom akkor eme elemi emberi jogainkat nem korlátozhatja, nem sértheti meg senki. De ugyanakkor nem jog csupán szemfényvesztés vagy öncsalás , amely csak papíron marad. Jogainkat ma ismernünk és azokkal élnünk kell.
S ha már az említett postánál járunk, akkor nemcsak a magyar feliratok és tájékoztató anyagok kérdését kell rendezni, hanem a bákói telefonos tudakozás anyanyelvünkön való lehetőségét is meg kell teremteni.
Tűrhetetlen és megalázó, hogy a bákói központban ülő telefonos kisasszony a nyelvünket száműző diktatúra idejére és módszerére emlékeztető beszéljen románul" kifejezéssel utasít rendre minket, Hargita megyei magyarokat. Meddig?
Véleményem szerint erre a fájó és ugyanakkor megalázó kérdésre, az általunk megválasztott képviselőknek kell megadniuk a választ. De ezt mielőbb!!!
VERESS DÁVID, Csíkszereda
Rohanó világban élünk, való igaz, fejlődik sok minden. De kérdem én, hol marad az erkölcsi fejlődés?!
Ember ember mellett elmehet, segítségre szorulhat, várhat, de csak várhat hiszen mindenki rohan, siet a maga dolga után, s képtelen egy percet közvetlen szomszédjára áldozni. Csak mikor mi jutunk bajba, akkor nyavalygunk és sírunk, hogy jó lenne egy vigasztaló szó vagy segítő kéz. Madách szavai jutnak eszembe: Ember küzdj és bízva bízzál!" De kiben? S hogyan? Mikor senki nem figyel egymásra. Pedig ugy-e, ha egy értékes alkatrészünk elromlik, nem eldobjuk hanem megjavítjuk. Valahol ez kellene jelképezze a mai kor emberének erkölcsi felfogását is. Nem úgy, mint a minap indult nyelvtanfolyamon, ahogy egyesek viselkedtek egy náluknál gyengébb, lassúbb társukkal. S ha már erről van szó, akkor azt is javasolnám, hogy indítsanak az ilyen lassúbb, de egyforma felfogással rendelkezők számára egy külön angol nyelvkurzust a Soros Alapítványnál. Hiszen, várhatunk-e valamilyen fejlődést, akár morális, akár társadalmi szinten, ha az ilyen apró dolgokban képtelenek vagyunk egymásra figyelni.
GHERGHELUCA ILDIKÓ, Csíkszereda
I. Kr. e. 212-ben, a második pun háború idején a római haderő elfoglalta Szirakuzát. Ahogy ilyenkor a forgatókönyv" szerint történik, a védők hősi halált haltak, az asszonyokat, gyerekeket, öregeket, akik nem tudtak elbújni vagy elmenekülni, lemészárolták, a várost fölgyújtották, kifosztották.
Erről talán csak egy ember nem vett tudomást: Arkhimédész, az ókor legnagyobb görög alkotó matematikusa-fizikusa. Őt a berontó római katona gondolataiba elmerülve találta, amint a homokba geometriai ábrákat rajzolt. Ezért rászólt a katonára: Noli turbare circulos meos!" (Ne zavard köreimet!) A katona erre feldühödött és leszúrta a tudóst.
II. Kr. u. 2000-ben a pesti műegyetemen egy csíkszeredai fiatalember is végzett kitűnő eredménnyel, de ellentétben sok társával ő nem maradt ott, és onnan nyugatabbra sem ment abban a reményben, hogy ott csinál nagy karriert, hanem hazajött, és egy szeredai cégnél kezdett dolgozni. Közben 2001-ben sikeresen versenyvizsgázott, és egy évre a Államokba ment dolgozni szeptember első napjaiban.
11-én délután a CNN-től a Duna tévéig talán minden tévéadó megszakította a rendes műsorát, és a New Yorkot és a Washingtont ért szörnyű terrortámadásról tudósította a világot. Így a mi kis városunkban is majdnem mindenki a képernyők előtt ült vagy családi-baráti körben tárgyalta a szörnyű eseményt, rettegve az esetleges folytatástól.
Az esti órákban az Amerikába utazott fiú egyik munkatársának, barátjának eszébe jutott, hogy hívja fel őt, és tudja meg, hogy van, hogyan élte át a szörnyű eseményeket annál is inkább, mert a város, ahova csak néhány napja érkezett, viszonylag közel van New Yorkhoz és Washingtonhoz is. Fel is hívta, és megkérdezte hogy vagy, mit csinálsz?
Köszönöm, megvagyok, dolgozom, de most miért zavarod köreimet?" Valószínűleg a válasz nem pont így hangzott, de a fiatalember bizonyára ilyesmit gondolt. Kiderült, hogy ő az eseményekről csak most értesül, a szeredai barátjától...
Azt nem tudom, hogy a fiatalember azokban az órákban rutinmunkát végzett-e vagy talán egy olyan programon gondolkozott, amely hozzájárul esetleg ahhoz, hogy a terroristák ne tudják olyan könnyen feltörni a különböző programokat, rendszereket...
Közben eltelt egy év, a szeredai fiatalember visszajött, és azóta is itthon dolgozik.
III. Most, 2002 szeptemberében az írott és az elektronikus sajtóban sok megemlékezés volt a 2001. szeptember 11-i eseményekről. Az egyik késő esti órában valamelyik tévécsatornán egy túlélő magyar visszaemlékezését hallgattam.
Az illető húsz éve él New Yorkban és a Világkereskedelmi Központban (VKK) dolgozik. Szeptember 11-én is bement dolgozni, a két torony közvetlen közelében lévő irodaházba. Alig kezdett dolgozni, amikor hallotta a szörnyű robbanást és utána nem sokkal a másodikat is. Akkor már tudta ő is és a munkatársai is, hogy azonnal menekülni kell. Lerohant a lépcsőn, de kimenni az utcára életveszélyes lett volna, mert akkor már hulltak a forró üvegdarabok, fémdarabok, és közben a felső emeletekről kiugrott emberek is zuhantak alá, akik inkább választották a halálnak ezt a formáját a tűzhalál helyett. Ezért a VKK alatt levő nagy bevásárlóközpontba rohant, ahonnan eljutott a metrómegállóig. Szerencsére jött egy szerelvény, amelyre fölkapaszkodhatott, és eljutott egy nagy autóbuszállomásig. A buszok már nem közlekedtek semmilyen irányba, a Washington-hídon pedig már gyalog sem engedtek át senkit. Akkor próbált telefonálni, de már a telefonok sem működtek. Végre talált egy olyan fülkét, amelyben a nemzetközi vonal működött. Azonnal telefonált egy pesti barátjának, aki rögtön átszólt New Yorkba a családjának, hogy ő él, egészséges, és amint lehet, igyekszik haza.
Néhány nap múlva elment a VKK-hoz és elszörnyedve látta volt munkahelyének, az irodaháznak egyik üszkös sarkát. A többit nem látta, mert az egyik összeomló torony maga alá temette.
Eltelt még néhány nap, és ismét dolgozni kezdett a VKK által bérelt irodaházban, a régi közelében.
Bármilyen szörnyű dolgok is történtek azon a nevezetes szeptemberi napon... az élet megy tovább!
BARA BÉLA, Csíkszereda
Hetven ember, szülők, gyerekek, barátok, akik valamennyien kötődünk valamely módon a budapesti Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolához, otthon voltunk Székelyföldön és Erdélyben. Mert génjeink része e táj és véreink az itt élők.
A 72 személyes panorámabuszban 70-en utaztunk. A látogatás 10 napjából, ami összesen 233 óra volt 65 óránál kevesebbet aludtunk, de ezt nem bántuk. A Sapientia egyetem Csíkszereda központjában így is nagyszerű vendéglátónak bizonyult.
A 233 órából 83 órát buszon töltöttünk. Gitár- és furulyakísérettel népdalokat énekeltünk, a Honfoglalás betétdalát gyakoroltuk, kvízjátékokat játszottunk, verseket és rövid prózarészleteket olvastunk fel.
Őraljaboldogfalva: Kendeffy Mária ősei egyik kastélyában (jelenleg állami hotel) látta vendégül a társaságot egy ízletes vacsora erejéig. Itt gyakoroltunk először:
Kell még egy szó mielőtt mennél
Kell még egy ölelés ami végig elkísér.
Az úton majd néha, gondolj reám
Ez a föld a tiéd ha elmész visszavár.
A 800 éves templom freskói megmentésre várnak. Először az 500 éves tető faszerkezetét kell helyrehozni. Vajon egy ilyen templom Angliában vagy Franciaországban milyen megbecsülésnek örvendene? Itt is a Kendeffy-család jeleskedett, már nyolc évszázaddal ezelőtt is.
Vajdahunyad: A városligeti meg sem közelíti az eredetit. Esti ostrommal sikerült bejutni a várba, némi csúszópénz fejében. Toprongyos és önkéntes kalauzunk teljes magyar tudását felhasználva közölte, hogy valami nagy ember volt itt! Vak sötétben a lépcsők döngése riasztotta a baglyokat. Azokat, amelyek túlélték a Vajdahunyad előtti borzalmas és elhagyatott romgyárat. Mesélik, hogy amíg működött, a füstbe tévedő madarak lezuhantak.
Csíksomlyó: Babba Mária őstörténelmünk része. A lábainál elrebegett imába foglalt kérések, ha egyszer teljesülnek Minket, magyarokat tényleg nagyon szerethetnek az égiek, ha ennyi szenvedést kell tűrnünk. Ezáltal edződünk, ahogy az acél a tűzben. Daczó Árpád könyve kötelező olvasmány, a címe Csíksomlyó titka.
Csíkszeredában a Rozmaringban a vacsora, gyertyafény mellett a hagyományos szilvapálinka kíséretében emlékezetes. A gyertyatartót gyertyával mindenki elhozhatta.
Békás-szoros: Emeletes autóbuszunk 2 centiméterre volt a beszorulástól. Honnan tudták száz éve, hogy még éppen átfér majd egy Neoplán? De mellette már készül az új alagút, úgy 15 éve. Az árusok egyhavi bevételéből hamar be lehetne fejezni. A Gyilkos-tó, mely legyilkolta az erdőt, most piszkos a hordaléktól. A parton védett növényeket árulnak keretezve. Ha senki nem venne, ez az üzletág csődbe menne.
Szárhegy közelében a réten virágokat gyűjtöttünk. Ebből koszorú készült és Gábor diák háromszáz hősére emlékeztünk, kik háromezer tatárt győztek le.
Balánbánya: Itt várt minket reggel nyolc szekér. A pálinka hatására bátran felültünk és döcögtünk az Egyes-kő felé. Jobbra az Olt zuhogott, balra az irdatlan fenyvesek, kissé betegen. Utolérte őket a civilizációs betegség. Hátulról egy idős atyafi jön biciklivel, zihálva, kiizzadva. A túra egyik vezetőjét, Agócs Andrást keresi. Az utánunk baktató szekérhez irányítottuk. Az öreg az Andris pénztárcáját hozta, tele pénzzel és néhány bankkártyával. Becsülettel megvendégeltük.
Szent Anna-tó, Mohosi-láp: A tó a kráterben hideg és selymes. Talán itt volt a paradicsom, talán bibliai táj volt. Az eső táplálja kizárólag. Ha felmegyünk a szerpentinen és leereszkedünk a másik oldalon, itt a Mohosi-láp. Őskori táj 2-300 éves apró fenyőkkel.
Sepsiszentgyörgyön a Kóczán kerthelyiségben vacsoráztunk. 9 óra körül kezdett megtelni a vendéglő, mert híre ment a városban, hogy igen jó hangulatú csoport mulatozik. A végére már a zenét is mi szolgáltattuk.
Csíkszentdomokos, falunap. A néptánc, amit a Márton Áron Általános Iskola diákjai (testvériskolánk), a balánbányai profik és a gyergyószentmiklósi gyerekek bemutattak, az maga volt a csoda. Az erőtől duzzadó tánc, a színpadra készült koreográfia és az élő zene felejthetetlen emlék, mind-mind Sándor Csaba áldozatos munkáját dicséri. A buszon megtanult kis műsorunk sem csak az udvariassági tapsot kapta. Sokan meglátogattuk gyermekeink tavalyi vendéglátóit. Mosolygós, könnyes találkozások voltak. A vendéglátóink a szeretet iskolájában egyetemet végeztek.
Ferencz Alajos, a polgármester ragyogóan énekel. Ő a legszebb hangú polgármester. A vacsoránál sokunk szeme könnyes volt.
A Gyimesekben újra otthon voltunk. A nagyapám, Bilibók Péter Gyimesbükkön született, a nagyanyám kászoni, András Regina. Már tudom, hogy szinte mindenkinek van valamilyen kötődése Erdélyhez. A Bethlen Gábor által épített Rákóczi-vár forgalmasabb, mint fénykorában. Pláne, koszorú és zászló tekintetében. Itt, a hegyek és patakok országában, a Tatros mellett működik a Deáky panzió. Népviseletbe öltözött zenészek (Fikó András /Szent/ és felesége) és táncosok fogadtak minket. A fűrészversennyel a téli tüzelőhöz járultunk hozzá. Deáky tanár úr búcsúbeszédét ismét megkönnyeztük, ide is biztosan visszatérünk.
Búcsúvacsora Csíkszentdomokoson. Petrovics Sanyi rendezésében rövid műsorral búcsúztunk barátainktól. Sanyi felsorolta azon helységeket, ahol jártunk és közben mindig bejött egy gyerek égő gyertyával. Kerpits Miklós igazgatónk köszönte meg Gáll Leventének a profi vezetést, a székely vicceket és az önzetlen segítséget. Gáll Jenő domokosi igazgató egy felejthetetlen verssel búcsúzott tőlünk: Ahol születtél, ott kell élned, ott kell helytállnod.
Nézz rám, s ne ígérj, nézz rám: sose félj,
Ha nincs hely ahol élj, indulj hazafelé.
Isten áldja ottani barátainkat, akikért minden meglátogatott templomban imádkoztunk. Isten áldja barátainkat, akik messze erejükön felül láttak minket vendégül, és megmutatták, hogy milyen a székely vendégszeretet.
Isten áldja utunk szervezőit, akik csak azzal törődtek, hogy minél tartalmasabb legyen a kirándulásunk, ezért gazdaságilag valószínűleg deficites volt a túra. De lélekben oly nyereséges, hogy ebből táplálkozunk a következő somlyói búcsúig.
A kirándulócsoport nevében,
HARGITAI GYÖRGY, Budapest
Hruscsov és a többi szovjet vezetők előbb összevissza csókolták Titót, és aztán sorozatosan becsapták a jugoszláv diktátort is a magyar forradalom idején mint ezt Veljko Micunovic szerb diplomata, volt moszkvai nagykövet mostanában megjelent emlékiratai első kötetében (A moszkvai évek, 19561958) leírja. A könyv hirtelen kapós lett Belgrádban, aztán eltűnt a kereskedésekből egy zágrábi hetilap megkezdte folytatásos közlését, de kisvártatva abbahagyta. Jobban mondva: abbahagyatták! Moszkva ugyanis tiltakozott a könyv forgalomba hozatala ellen.
Micunovic most 61 éves, és természetesen jugoszláv szempontból írja le a kulisszatitkokat, de így is rendkívül érdekes és főleg tanulságos.
Ez az egyik fejezete a könyvnek, melyben a jugoszláv diplomata elmondja, a nevezetes napon állomáshelyén volt a szovjet fővárosban, ahol olyan hírek kezdtek terjengeni, hogy Magyarországon sokkal súlyosabb események" mentek végbe, mint röviddel előbb Lengyelországban. Semmi pontosat nem lehetett tudni, maguk az oroszok sem bíztak a TASSZ rövid jelentéseiben. Viszont ő Micunovic tudja: Szuszlov javaslatára Hruscsovék újból Rákosit akarták a magyar nép nyakára ültetni, de miután meghányták-vették az ügyet, mégis úgy döntöttek: Gerő Ernő jobb lesz.
Gerő meg is tette a magáét, ahogy a forradalom végigsöpört Budapesten, újból és újból beavatkozásra hívta a szovjet haderőt". Mint ismeretes, Hegedűs András miniszterelnök lemondott, helyébe Nagy Imre lépett.
... Az este (1956. október 24-én) Hruscsovval beszélgettem a Kremlben, ő kérte a találkozást. Kizárólag a magyar forradalom volt a téma. Keveset mondok, ha azt állítom, Hruscsov szerfölött fel volt dúlva... Vádolta a Nyugatot és a szovjetellenes elemeket, hogy fegyvert fogtak a szocialista tábor és a Szovjetunió ellen..."
Hruscsov azt mondja a jugoszláv diplomatának, küldjön olyan értelmű üzenetet Titónak, Moszkva erőszak ellen erőszakkal felel, de hajlandó valami politikai megoldásra is, ha az még lehetséges.
Micunovic rögtön Belgrádba utazott, mert hazarendelték. Illetve csak utazott volna. Nem engedték Kijevnél tovább. Hosszabb rábeszélésre felvettek mégis tőle egy táviratot Hruscsovnak. Ennek eredményeként Bukaresten keresztül tovább utazhatott Belgrádba.
Leírja a szerző, Nagy Imre hogyan tiltakozott a magyarországi szovjet csapaterősítések ellen, de Moszkva nem válaszolt... Micunovic érthetetlennek" találja, hogy a Nagy Imre-kormány miért záratta le úgyszólván légmentesen a határt Jugoszlávia felé, viszont szabadon hagyta Ausztria felé. Pont fordítva kellett volna csinálni szerinte. Budapestnek erősítenie kellett volna bennünket, ehelyett gyöngített."
November 2-án két nappal a szovjet támadás előtt, Hruscsov és Malenkov Pulába érkezett. Malenkov rosszullétről panaszkodott. Ennek ellenére Titó úgy döntött, nyaralója Brioni-szigetén alkalmasabb a titkos megbeszélésekre. A vendégeket hajóra ültették, viharos volt az Adria, Malenkov élő halott volt, amikor partra vitték. Hruscsov sem érezte túl jól magát, ennek ellenére rögtön a magyar helyzetről akartak tárgyalni. Még tolmács sem volt jelen. Nem vették hangszalagra a beszélgetést, papírt és ceruzát sem adtak senkinek.
Kár, hogy jegyzőkönyv nem készült róla írja Micunovic ez lett volna a világ legérdekesebb jegyzőkönyve." A megbeszélés november 2-án este 7-től másnap reggel 5-ig tartott. Hruscsov azzal kezdte, már beszélgetett Varsóban (Gomulka, Cyrankiewicz) Bukarestben (Gheorgiu-Dej) és Prágában (Novotny), valamint kínai delegáció fejével (Liu Shao-chi) Moszkvában. Ezek mind a fegyveres beavatkozás mellett voltak mondta Hruscsov, noha a lengyelek kissé bizonytalanoknak látszottak", ami az ott végbement eseményekkel magyarázható.
Hruscsov elmondta azt is, Münnich Ferenc és Kádár János útban van Moszkva felé. A szovjet diktátor hangsúlyozta: nem lehet tűrni, hogy a magyar ellenforradalmi erők" megszilárdítsák a hatalmat. Hruscsov úgy vélte, nem vesz igénybe a magyar forradalom letörésére román katonai egységeket, noha Gheorghiu-Dej felajánlotta. Hruscsov kijelentette, nem azért jött, hogy a jugoszláv vezetők beleegyezését elnyerje a magyar forradalom letörésére, mert erre nincs szükség, csupán megértést keres". A szovjet diktátor biztosnak vélte, hogy a Nyugat tiltakozik majd a Szuez elleni angolfranciaizraeli támadás miatt a Nyugat nyakig van a bajban, tehát a szovjet beavatkozásnak Magyarországon nem lesz semmi következménye.
A Nyugat éppen úgy benne van a piszokban (Egyiptomban), mint mi Magyarországon" , Micunovic így írja szó szerint. Tito erre azt felelte: tényleg közbe kell lépni, ha valóban ellenforradalom van Magyarországon", de ezt nem volna szabad csak a szovjet haderőre bízni, mert abból vérontás lesz: a magyarok szembeszállnak az oroszokkal. Tito úgy vélte, előbb politikailag kellene előkészíteni a talajt", amit Hruscsov is, Malenkov is elvetett. Eleinte azt hangoztatták, Münnich Ferencet akarják a magyar miniszterelnöki székbe segíteni, de Tito azt javasolta, jobb lesz Kádár János, aki aztán elintézi Rákosit és Gerőt.
Mint Micunovic szó szerint írja Gerő jellemzésére a legdurvább szavakat használta mihelyt megválasztották a párt első titkárának, rögtön a Krím-félszigetre ment pihenni, utána pedig Jugoszláviába Hegedűs András miniszterelnökkel együtt. Rákosi azért ment Moszkvába, hogy segítségére legyen" a magyar forradalom elintézésében , de Hruscsov azt mondta neki: menj csak haza s várd ki, míg a nép felakaszt". Rákosi megpróbálta, hogy telefonon a központos hívja Budapestet, de nem kapcsolták. Malenkov megjegyezte, több politikai érettségről tett tanúságot, mint Rákosi, aki idióta és képtelen a legalapvetőbb dolgok megértésére is.
Micunovic szerint Hruscsov nem akarta Kádárt helyezni a hatalomba, még háromórás beszélgetés után sem. Münnich mellett kardoskodott, mert Rákosi ellen van". Micunovic közbeszólt, Münnich megfelelő ember, nagykövet is volt Moszkvában, mialatt Kádár (Rákosi éveiben) a börtönben raboskodott. Helyesebb volna tehát Kádár amibe végül Hruscsov beleegyezett. Még Maléter Pál neve is felmerült, de a jugoszlávok nem ismerték. Sem Hruscsov, sem Malenkov nem mondott semmit arról, mikorra készítik elő a fegyveres beavatkozást Magyarországon írja Micunovic. De mindketten büszkélkedtek milyen jól vannak a kínaiakkal... Hruscov megint előhozta, talán mégis jó volna román csapatokat használni a magyar forradalom letörésére, de a jugoszlávok hevesen ellenezték. Hruscsov így jellemezte Kádárt: molodets (fiatal ember), Farkas fiát pedig, aki a börtönben kínozta Kádárt cvolodj" (piszok) jelzővel illette. Valamennyien megegyeztek abban, hogy Rákosi rongyember.
Egyszer Sztálin egy hajtásra meglehetősen sok erős szeszes italt kényszerített bele, arra számítva, hogy Rákosi belehal: de bírta. Valahányszor Hruscsov Nagy Imre nevét említette, hozzátette kommunistákat mészároltak le". Miután Hruscsov és Malenkov távozott Brioniból, Micunovic azt a megbízást kapta, emlékezetből írja meg a találkozás jegyzőkönyvét.
November 6-án Micunovic szovjet repülőgépre ült, hogy visszamenjen moszkvai állomáshelyére. A gépen jegyezte fel mi történt, miután a két szovjet vezető elhagyta Jugoszláviát. Nagy sietségben kiadták a parancsot Magyarország megrohanására, de azt nem árulták el Titóéknak sem, mikorra tervezik. November 4-én hajnalban a szovjet támadás megindult Budapest ellen, és Nagy Imre negyvenkét állami és pártvezetővel együtt menedéket kért a budapesti jugoszláv nagykövetségen (Aréna út és Andrássy út sarka).
Rövidesen a szovjet páncélos egységek harckocsikkal körülvették a követség épületét és a szó teljes értelmében ostromba fogták. Mindenkit ellenőriztek, ki megy ki az épületből és ki megy be oda. A behúzott ablakokon keresztül a novemberi hideg beáramlott az épületbe. A magyar menekültek közt betegek is voltak, orvosra lett volna szükség, de a jugoszláv diplomatákon kívül az oroszok senkit sem engedtek be. Az élelmezés is nagy gondot okozott. Nemcsak a követség, hanem egész Jugoszlávia új politikai helyzetbe csöppent."
A jugoszlávoknak az egész meghökkentő volt írja Micunovic , mert Hruscsov és Malenkov barátnak álcázták magukat. Titóék csak azután jöttek rá, hogy az egész előre kieszelt trükk volt. Hruscsov és Malenkov meg is csókolta Titót és a többi három jugoszlávot Brionin.
Amikor ezeket a sorokat írom, szinte érzem Malenkov félig felfújt léggömbhöz hasonló arcát, amint az enyémhez nyomta és egész váratlanul csókolgatott. Korábbi alkalmak során a szovjet vezetőkkel csókolózás nem volt hét éven keresztül. Most, Brionin úgy döntöttek, rendkívül komoly helyzet közepette, hogy megcsókolnak..."
November 7.
Micunovic kihallgatást kért Hruscsovtól: a szovjet diktátor este 6-kor fogadta, Malenkov jelenlétében. A Kremlben készülődtek a nagy fogadásra, az októberi forradalom évfordulóján. Hruscsov feketében volt. Főleg ő beszélt, és azt hajtogatta: micsoda őrült kalandba keveredtek az angolok és a franciák Szueznél, ami a Nyugat teljes vereségét jelenti...
Aztán Magyarországra fordította a szót. Azt mondta minden gyorsabban és jobban ment, mint gondolta volna". Budapest néhány részét kivéve csend van mindenütt... Hruscsov láthatólag kerülgette a témát. Azért jelentem meg nála, hogy emlékeztessem: mi becsületszavunkat adtuk Nagy Imrének és mindent, amit tettünk, a brioni beszélgetés szellemében tettük." Hruscsov azt felelte: most jön a barátság próbája. Nagy Imre sorsa és a szovjetjugoszláv barátság szorosan összefügg. Hangsúlyozta, a Szovjetunióban senki sem érti, miért utasította el Jugoszlávia Nagy Imre kiadását, és persze a társaiét is. Hruscsov szerint Nagy Imre és társai az ellenforradalom" előtt Jugoszláviából kapták az utasításokat, ennélfogva Belgrád felelős mindenért. Miféle kommunista magatartás ez? kérdezte Hruscsov , hogy jugoszláv falak mögött ellenforradalmárokat védenek... Csak nem akar Jugoszlávia Kádár-ellenes kormányt alakítani, Nagy Imre vezetésével? ez volt az oldalvágás.
Micunovic azt mondta, nem hiszi, hogy a Szovjetunióban bárki is arra gondolna: Jugoszlávia a felelős mindazért, ami végbement Magyarországon. Amennyiben szükség van, Jugoszlávia szívesen megmagyarázza mindenkinek: ki, és miért felelős... Azt is mondta, Nagy Imre és társai kiadása a becsületszó megszegését jelentené, mire Hruscsov közbevágott: nem érti az ilyen kényeskedést, amikor ellenforradalmárokról van szó".
Hruscsov fenyegetőzni kezdett, holnap jelentést tétet közzé, hogy a budapesti jugoszláv követségen ellenforradalmároknak adtak menedéket, amit Micunovic helyeselt: bizony jó lenne. Mire tudtomra adták (Malenkovval együtt): vállalja csak Jugoszlávia az alja szerepet, bármit is mond a világ. Különben a Szovjetunióval és szövetségeseivel kerül szembe... Hruscsovnál is, a szovjet külügyminisztériumban is Micunovic tiltakozott az ellen, hogy a szovjet katonák megölték az egyik tisztségviselőt a budapesti jugoszláv követségen. Sepilov mégcsak nem is fejezte ki sajnálkozását. Azt mondta, a követséget körülvevő szovjet katonák (puszta önvédelemből) a robbanás irányába, tehát a követség felé lőttek. Sepilov rendkívül arrogáns volt, éreztette, hogy a beszélgetés velem untatja".
Néhány nappal később Hruscsov fogadta a jugoszláv követet. Azt mondta Gheorghiu-Dej, a román diktátor újból felajánlotta segítségét. Nagy Imre és Losonczi Géza semmiféleképpen sem maradhat Magyarországon. Aznap Tito nagy beszédet mondott Pulában, melyben bírálta a szovjet politikát, noha nem kifogásolta, inkább helyeselte a szovjet katonai beavatkozást Magyarországon. Micunovic november 17-én gálafogadáson jelent meg a Kremlben, amit Gomulka tiszteletére adtak: a szovjet vezetők közül senki sem volt hajlandó kezet fogni a jugoszláv diplomatával.
Bulganyin kifakadt: Tito tömeggyilkossággal és letartóztatásokkal vádolja a Szovjetuniót. Elvégre Jugoszláviában is azt tették, csakhogy korábban... Bulganyin és Malenkov nagyon mérges volt, csak úgy öntötték a szidalmat Titóra. De Hruscsov végül is a jugoszláv követet saját autójában vitte haza. Sokáig beszélt neki a kocsiban, és végül azt mondta: Nagy Imre bántódás nélkül hazamehet!"
A budapesti jugoszláv követség és Kádár János megállapodást írt alá, melynek értelmében Nagy Imre és társai szabadon és bántatlanul távozhatnak... Mint aztán kiderült írja Micunovic az oroszok egyszerűen elrabolták Nagy Imrét."
A moszkvai albán követségen Hruscsov és Molotov biztatta Micunovicot: igyanak a barátságra.
De ez mind csak szédítés volt, a szovjet vezetők értették a módját, hogy kell gyors egymásutánban hideget vagy meleget fújni...
KORÉH FERENC
Részlet a szerző Koréh Ferenc beszél New Yorkból című könyvéből. Koréh Ferenc maga is részt vett az 56-os forradalomban, emiatt emigrálnia kellett, a Szabad Európa Rádió New York-i tudósítójaként dolgozott.
Az évből eltelt 293 nap, hátravan még 72. Napnyugta ma 19.02-kor, napkelte holnap 7.19-kor.
ISTEN ÉLTESSE
GYÖNGYVÉR nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
ÉVFORDULÓK
* Ma van a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Az 1956- os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére ezt a napot az 1990. május 2-án összeült, szabadon választott Országgyűlés az elsőként elfogadott törvényben Magyarország nemzeti ünnepévé nyilvánította.
* 185 éve született Pierre Larousse francia nyelvtanító, lexikográfus, kiadó. Élete szűkös keretek között folyt, amikor elfogyott megtakarított pénze, internátusi felügyelő lett. Elemi iskolai igazgatóként 1849-től több olyan pedagógiai munkát közölt, amelyek megújították az alsófokú oktatás módszereit. Augustin Boyer-val társulva 1852-ben megalapította a Larousse Könyvkereskedést. 1866- ban megindította monumentális enciklopédikus művének, a XIX. század Nagy Világszótárának kiadását (18661876) 15 kötetben, melyet két pótkötet (1878, 1888) követett. Ő volt az első lexikográfus, aki elszakadt a klasszikus irodalom nyelvi normáitól, és programszerűen az élő nyelv szókincsét, alakzatait is szótára anyagává tette. Lexikonja ma is él, azóta is újabb kiadásai jelennek meg, az 1990-es évektől már magyar nyelven is kiadják. (MTI Évfordulónaptár)
A múlt hétvégén Gyergyószárhegyen tartotta a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége évi beszámoló közgyűlését. Ez alkalommal került sor a szövetség fennállása óta immár második alkalommal a népművészeti díjak kiosztására is. Jól meghatározott kritériumok szerint egy szakértői testület dönti el, hogy kik érdemesek a kitüntetésekre. Többek között az is szempont, hogy az illető népművészeti termékeket előállító személy hány kiállításon és milyen munkákkal vett részt. Nos, a pontozásos rendszer alapján idén három megyénkbeli is megkapta a kiváló mesteri titulust. A csíkszeredai András Lajos, valamint a székelyudvarhelyi Bán Erzsébet és Szakáll Gizella népművészek vehették át a szövetség által adományozható legnagyobb díjat. A mesterek kategóriában a Csíkszeredai Bálint Júlia, valamint a székelyudvarhelyi Bedő Zoltán, Nagy Imecs Zsuzsanna, Szilveszter Ferenc, Trifán Irén, Kisgyörgy Imre és Orbán Gyöngyvér érdemesültek a kitüntetésre.
A Megyei Kulturális Központ patronálta kétnapos rendezvény keretében elhangzott beszámoló jelentés a szövetség tevékenységét elemezte. Hangsúlyozottan a különböző rendezvényeken (Szejkei Szépteremtő Kaláka, Megyenapok stb.) való részvételről, a külföldi hasonszervezetekkel való kapcsolatteremtésről, a pályázásokról folyt vita. Egyébként tisztújításra is sor került. A szövetség elnöki tisztségének betöltésére Trifán Irén székelyudvarhelyi tanárnőt választották meg.
KRISTÓ TIBOR
Hargita megye az idén 7700 dózist kapott a grippé elleni oltóanyagból tájékoztatott dr. Miron Cornelia járványtanász főorvos. Elmondása szerint elsősorban az intézményekben élő gyermekeket és felnőtteket oltják be, kapnak az egészségügyi dolgozók, valamint a HIV-fertőzöttek és művesekezelésre szorulók. A fennmaradó oltóanyagokat kiosztják majd a családorvosoknak, akik belátásuk szerint adják be a hozzájuk tartozó krónikus betegeknek. Nem jut minden krónikus betegnek oltóanyag hívja fel a figyelmet Miron doktornő, hiszen Hargita megyében közel 30 ezer krónikus beteget tartanak nyilván.
Október 19-én Szentegyházán a 41 éves S. Julianna megpróbálta felgyújtani saját tömbházának padlását. Az asszony által fellobbantott tüzet a lakók eloltották. Egy nappal korábban S. Julianna betörte egy lakás ablakait, megrongálta a tömbház kábeltévé-hálózatát, pár nappal előtte pedig felgyújtott 4 gazdasági épületet. Mivel az elkövetőt korábban elmebetegség tüneteivel kezelték, a Megyei Kórház elmegyógyászati osztályára szállították.
Október 20-án reggel a csíkszeredai rendőrség azonosította a 24 éves Sz. Attilát és a 44 éves R. Mátyást, mindketten csíkszeredaiak, akik egy személygépkocsiban 506 kg árpazúzalékot szállítottak. A vizsgálat megállapította, hogy a két férfi, akik a sörgyár alkalmazottai, a zúzalékot munkahelyükről lopták. Lopás gyanújával eljárás indult ellenük.
Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány holnap délután 18 órától író-olvasó találkozót szervez a székelyudvarhelyi városháza dísztermében. Bemutatásra kerül Balogh László Tiszt úr, a kezem... című regénye. A könyvet Zsidó Ferenc ismerteti, a szerzővel Lőrincz György beszélget.
A Kisállattenyésztők Egyesülete október 26-án, szombaton kisállatvásárt szervez a csíkszeredai oroszpiacon. A vásáron bárki részt vehet kisállataival, függetlenül attól, hogy tagja-e az egyesületnek vagy sem.
A Hargita Megyei Katonai Központ köszönetét fejezi ki a polgármesteri hivataloknak, a helyi tanácsoknak, a rendőrségnek, valamint az írott és elektronikus sajtónak a katonaköteles fiatalok behívása és elirányítása folyamán végzett tevékenységükért.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ügyvezető Elnöksége és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület még a 2002-es esztendő végén kiadja a 2003. évi Eseménynaptárt. Ennek érdekében felkérjük a civil szervezeteket, hogy 2002. november 15-ig küldjék be a jövő évre tervezett kulturális rendezvényeik listáját.
Ahhoz, hogy rendezvényeik hiánytalanul kerülhessenek be kiadványunkba, a következő adatokra van szükségünk: A sorra kerülő rendezvény dátuma (hónap, nap), a rendezvény megnevezése magyarul és románul, a rendezvény helyszíne (a település neve) magyarul és románul, az egyesület rövidítése magyarul és románul, a programfelelős neve, valamint az egyesület magyar és román neve, a megye magyar és román neve, a levelezési címe románul (irányítószám, helység, utca, házszám), telefonszám (hívószámmal együtt), faxszám (hívószámmal együtt), e-mail-cím, valamint az elnök neve. A kiadványt továbbítani fogjuk mind a civil szervezeteknek, mind a belföldi és külföldi támogatóknak, akik figyelemmel kísérik az Eseménynaptárban megjelent rendezvényeket. Címünk: 3400 Cluj, str. Densusianu 6A, Sebesi Klaudia (Eseménynaptár), e-mail: klaudia@ rmdsz.cluj.astral.ro. A lista pontos összeállítása érdekében egy összefoglaló táblázatot is készítettünk, melyet a fent megadott e-mail-címről lekérhetnek az érdekelt civil szervezetek.
A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző Főiskola idei iskolanapjainak keretében a székelyudvarhelyi pedagógusképzés 75. évfordulójára is emlékeznek. A rendezvénysorozat ünnepi megnyitójára holnap 9 órakor kerül sor a polgármesteri hivatal gyűléstermében, majd dr. Vofkori László tart előadást Székelyudvarhely és környékének kulturális földrajzáról. A koszorúzás után a résztvevők megtekintik a tanítóképző épületét és a gyakorlóiskola új épületét. 15 órakor a művelődési házban kezdődik az a tudományos konferencia, melynek témája a népoktatás és tanítóképzés a Kárpát-medencei magyarság körében az évszázadok sodrában. A rendezvénysorozat pénteken 9 órától a Ki mit tud a magyar neveléstörténetből? című diáktalálkozóval folytatódik szintén a művelődési házban, 12 órától múzeum- és könyvtárlátogatás szerepel a programban, 16 órakor kezdődik a Benedek Elek Tanítóképző diákjainak a műsora, este pedig táncház lesz. Szombaton délelőtt székelyföldi kirándulást szerveznek, 18 órától kórushangverseny lesz a művelődési házban, este pedig állófogadás és táncest várja a résztvevőket.
BAJNOKOK LIGÁJA
A labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti műsora. E-csoport: New-castle United Juventus és Dinamo Kijev Feyenoord. F-csoport: Bayer Leverkusen Maccabi Haifa és Olimpiakosz Manchester United. G-csoport: RC Lens Deportivo La Coruna és AC Milan Bayern München. H-csoport: FC Bruges Galatasaray és FC Barcelona Lokomotiv Moszkva. A moszkvai mérkőzés 19, a többi találkozó 21.45 órakor kezdődik. A Milan Bayern összecsapást a PRO TV élőben közvetíti.
PI_URCÃ VISSZATÉRT
Régi-új vezetőedzője van a Bukaresti Steaua labdarúgócsapatának: a szurkolók kemény bírálata miatt lemondott Victor Pi_urcã tért vissza a néhány nappal ezelőtt leváltott Cosmin Olãroiu helyére. A csapat új trénere tagja volt az 1986-os BEK-győztes együttesnek. Pi_urcã 1998 júliusa és 1999 novembere között román szövetségi kapitányként tevékenykedett.
TERMÉSZETJÁRÓ VERSENY
A Csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület által szervezett, a Riehen Egyesület által támogatott természetjáró verseny eredményei. 12 éven aluliak: 1. Menaság (Bálint Zsombor, Adorján Csaba), 2. Csíkszeredai Tájfutók II. (Bondoc Emőke, Albert Bernadett, Szőcs Andrea, Martini Eszter), 3. Tájfutók I. (Rákossy Botond, Rákossy Ágnes, Török Bernadett). 1314 évesek: 1. Tájfutók VI. (Dimény Tímea, Csilip Márta, Györfi Melinda), 2. Tájfutók VIII. (Gagyi Benedek, Vaszi Benedek, Mosui Emanuel), 3. Tájfutók VII. (Kolozsi Katalin, Kolozsi Orsolya, Fülöp Tünde). 1517 évesek, lányok: 1. Tanulók Klubja II. (Nagy Melinda, Hasanek Tímea), fiúk: 1. Tanulók Klubja I. (András Szabolcs, Albert Csanád, György Zsolt). 1820 évesek: 1. Tájfutók IX. (Szép Zoltán, Csilip Zoltán, Simó János).
SOK GÓL
A férfi B-osztályú kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában: Székelyudvarhelyi Tehno Zsombolyai HC 4818 (2412). Az udvarhelyiek gólszerzői: Pál András 11, Pál Ferenc 8, Mag Levente és Sárdi Szilárd 77, Demeter Attila 4, Gál László, Simó Attila 33, Bodó Zoltán és Swartzenberger Ottó 22, Gál István 1. További eredmények: Szováta Lovrin 3629, Beszterce Szováta 3423 és Lovrin Beszterce 1711. A sportágnak ezen a szintjén nem készítenek rangsorokat, sem a klubok, sem pedig a szakszövetség nem tartják nyilván az eredményeket. Legalábbis nem hozzák nyilvánosságra. (J. J.)
Copyright © Hargita Népe - 2001