A Román Akadémia tegnap ismertette az ESEN 2 néven ismert, a nemzetgazdaság helyzetének felmérésére szentelt kiemelt kutatási programot. Ennek célja az uniós csatlakozás támasztotta problémák, illetve az azzal járó költségek feltérképezése. A program ismertetésén jelen lévő Ion Iliescu államfő többek között utalt arra, hogy az EU-hoz való csatlakozás nem öncélú, hanem elengedhetetlen eszköze a gazdasági és társadalmi fejlettségi szint, az életszínvonal emelésének. Nyomatékolta azt is, hogy az integráció nem jelent sem ajándékot, sem pedig kényszert, hanem partnerséget, aminek úgy kell gyakorlatiasulnia, hogy a végeredmény pozitív legyen. * Csak lesz per: a magyar állam várhatóan februárban nyújtja be kártérítési keresetét a nagybányai Aurul cég ellen a tavaly februári tiszai cián- és nehézfém-szennyezéssel kapcsolatban. Azt a budapesti bírósághoz juttatják el, és az első tárgyalásra jó esetben az esztendő végén kerül majd sor. * A napokban Bukarestbe érkeznek a Nemzetközi Valutaalap szakértői, hogy feltérképezzék a Romániával megkötendő új egyezmény egyes vetületeit. Mihai Tãnãsescu pénzügyminiszter szerint egyelőre csupán puhatolózó tárgyalásokról van szó. * Miron Mitrea közmunkálat- és szállításügyi miniszter megbeszélést folytatott Ijgyártó Istvánnal, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetével. A találkozón szóba került a Tarom és a Malév légitársaságok közti együttműködés szorosabbra fűzésének ügye. A felek úgyszintén elemezték a vasúti szállítási együttműködés jobbításának lehetőségeit, az első cél lévén a Bukarest és Budapest közötti utazás időtartamának lerövidítése. * Tegnap Vasile Molan illetékes államtitkár hivatalosan is bejelentette, hogy a 2001/2002-es iskolai év szeptember 15-én fog kezdődni. Úgyszintén utalt arra, hogy az elkövetkező tanévben csökkenteni fogják az alternatív tankönyvek számát.

Mircea Dusa prefektus tegnap délelőttre összehívta Hargita megye igazgatótanácsát (az alárendelt igazgatóságok vezetői mellett jelen volt több polgármester is). Bevezetőjében a prefektus elmondta: két napirendi pont lesz, egy pénteki kormányrendelet értelmében beiktatják tisztségébe Dézsi Zoltán alprefektust, ezután pedig megvitatják a megye 2001-re szóló fejlesztési tervét. A beiktatásra különösebb ceremónia nélkül került sor: Dusa elmondta, hogy a jó együttműködésben reménykedik, az új alprefektus pedig hangsúlyozta, nehéz feladatok előtt áll, de bízik abban, hogy eleget tud tenni az új kihívásnak.

Ami a megye fejlesztési programját illeti: a prefektus által kért észrevételek várattak magukra, Marschall Miklós, a mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint a programot „csak dicsérni lehet". Ragadjunk ki néhány részletet: Hargita megye gazdasági fellendülése érdekében cél három nagyvállalat – a csíkszeredai Hart, a szentegyházi Metalurgica és a gyergyószentmiklósi Maulemn – felgyorsított ütemű privatizációja, ipari parkok előtervezése Csíkszeredában és Udvarhelyen stb. Szó van még 1630 hektárnyi újraerdősítésről, Csinód–Egerszék villamosításáról, 11 400 új telefonvonalról és még rengeteg más dologról. Az más kérdés, hogy mindez többezer milliárd lejbe kerül, valószínű tehát, hogy több pont megvalósítása elmarad majd.

A prefektus külön felhívta az igazgatók figyelmét a kergemarhakórral összekapcsolható termékek fokozott ellenőrzésére, úgyszintén a gyerekek örökbefogadási procedúrájának követésére – mondván, hogy a kormányülésen külön kitértek ezen ügyekre.

Szondy Zoltán

Mint ismeretes, az új kormány Mircea Dusa maroshévízi polgármestert tartotta méltónak a prefektusi tisztség elfoglalására Hargita megyében. Az új prefektus nagy lendülettel munkához is látott, első ígérete – mely szerint a megye idénre szóló fejlesztési terve záros határidőn belül elkészül – meg is valósult. Az alábbi beszélgetésre az igazgatótanács keddi ülése után került sor.

– Prefektus úr, meddig fog tartani a beiktatás utáni lendület?

– Akik ismernek, tudják, hogy nálam megszokott az ilyen jellegű aktivitás. Tizenegy esztendeje dolgozom a közigazgatásban, jól ismerem azokat a problémákat, melyekkel a polgármesterek szembesülnek. Ellentétben az igazgatókkal, a polgármesterek állandó kapcsolatban állnak a lakossággal, ők azok, akiket számon kérnek, tehát a prefektus ajtajának nyitva kell állnia, ha gondjaikkal megkeresik. Ezen gondok egy része megoldódik majd a megye fejlesztési tervének életbe léptetésével. Nem mind, természetesen, hiszen valamennyien láthattuk: többezer milliárd lej kellene ehhez, és tudjuk, milyen az ország gazdasági helyzete.

– Amióta Ön a prefektus, megszaporodtak a különböző ülések, találkozók...

– Megkértem az igazgatókat, hogy teljesítsék kötelességüket. A prefektus a főnökük, tehát nekem tőlük kell megtudnom, mi történik a megyében, nem pedig Bukarestből, mint ahogyan történt a Gyergyószentmiklóson talált konzervek esetében. Az igazgatók jelentsenek a szakminisztériumoknak, de jelentsék a történéseket a prefektusnak is. Ez szerintem így normális. Az új kormánynak egyébként kimondott célja a rend és fegyelem helyreállítása, ezt kell tenni. Nyilván, minél demokratikusabban kell viselkednem, itt újra utalok a ma elfogadott fejlesztési tervre: többször kikértem az érintettek véleményét, minden lehetőség megvolt arra, hogy közösen döntsünk. – Mi lesz a közeljövő prioritása?

– A múltban megtörtént privatizációk ellenőrzése.

– Értsük úgy, hogy az elmúlt négy év során voltak „gyanús" privatizációk Hargita megyében?

– Ilyent nem mondhatok, már azért sem, mert az Állami Tulajdonalap megyei kirendeltségének minden irata Brassóban van. Miről van szó? Ön is tudja, amikor egy privatizáció megtörténik, a vásárló aláír egy szerződést, vállalja például, hogy nem lesznek elbocsátások, ennyi tőkét hoz be, így tovább. Nos, sok esetben ezeket a vállalásokat a privatizáció után „elfelejtették". Több szerződést ellenőrizni fogunk.

– Átszervezés alatt áll a prefektúra is. Milyen változások lesznek?

– Már az első nap megmondtam: nem váltok le senkit, először megnézem, ki hogyan végzi kötelességét. Ám tény, hogy harmincszázalékos létszámcsökkentést kell végrehajtanunk. Ami az átszervezést illeti: a közeljövőben létrehozunk egy irodát, mely az európai integrációval foglalkozik majd, ezt az irodát egy angolul, magyarul, románul egyaránt beszélő ember fogja vezetni. Támogatnunk kell főleg a vidéki polgármesteri hivatalokat különböző programok lebonyolításában, ez lesz az új iroda feladata.

– A prefektúrának módjában áll a megyében egy kihelyezett ügynökséget is működtetni. Élni fog ezzel a lehetőséggel?

– Tudomásom szerint régebben volt egy terv, hogy Székelyudvarhelyen működjön egy kihelyezett ügynökség. Elvben nem is lenne kifogásom, de ebben a helyzetben, hogy az amúgy sem népes létszámunk még harminc százalékkal csökkenni fog, nem látok rá módot.

– Az ülésen elég keményen bírálta különböző önkormányzati vezetők, polgármesterek gyakori külföldi utait...

– A kormány senkinek sem akarja megtiltani a külföldre utazást. De ha valaki közpénzen utazik, az számoljon el, hogy mit csinált külföldön! Tudom, a 69-es törvény, más jogszabályok nagyon helyesen megnövelték az önkormányzatok autonómiáját. De lehet közpénzen fölöslegesen utazgatni? Senkit sem akarok vádolni, tény az, hogy erre jogszabály születik a közeljövőben és azután fellépünk, ha erre okunk lesz.

– Mit mondana az RMDSZ és a PDSR közti egyezségről?

– Létezik egy aláírt egyezség, az RMDSZ nincs kormányon, de támogatja pártunkat azon ügyekben, ahol egyetértünk. Ami a megyén belüli helyzetet illeti: semmi kifogásom nem volt az ellen, hogy magyar alprefektus legyen. Két jelölt volt, nyilván elmondtam, hogy személy szerint én kit választanék. Dézsi Zoltán urat jól ismerem.

– Az Önök hatalomra kerülése után több megyénkbeli önkormányzat berkein belül aggódnak: prefektusi hatalmát arra is felhasználja, hogy akadályozza működésüket, hiszen erre módja lehetne. Az sem titok, hogy az országos sajtó egy része újra „pedeszerizálásról" beszél. Kommentálná ezeket az aggodalmakat?

– Újra hangsúlyozom, hogy tizenegy éve a helyi közigazgatásban dolgozom. Soha, még a sajtóban sem avatkoztam bele etnikai problémákba. Hogy ezt egyesek megpróbálják, tény. De azt is tudom, hogy az egyszerű emberek, Ioan és János jól megvannak egymással. Biztosak lehetnek abban, én egyetlen önkormányzat működését sem fogom gátolni, és abban is biztosak lehetnek, hogy fellépek a törvénytelenségek ellen. Ami a „pedeszerizálást" illeti: eddig egy igazgatót sem cseréltem le. Nyilván lesznek majd cserék, hiszen nyugdíjba mennek emberek, így tovább. De azt tudom, hogy Hargita megyében a lakosság többsége magyar, és nem lehet minden igazgató román nemzetiségű. A prefektúra tevékenységét egyébként a sajtó nyomon követheti. Arra is lehetőséget nyújtok, hogy az újságírók részt vegyenek a telekonferenciákon, hallják saját fülükkel, mit mond a miniszterelnök. Nekem nincs rejtegetnivalóm, a megyéért akarok dolgozni. Látja? Amikor engem kineveztek, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen fáztak az emberek, nem volt fűtés. Most van.

Szondy Zoltán

A Duna Televízió az elmúlt néhány hónapban jelentős átalakuláson ment keresztül. Számos, a korábbi időszakot lezáró, a jövőre vonatkozóan pedig irányt adó változás következett be. Az új elnök, Pekár István, valamint a megújult menedzsment a csatorna nézettségének jelentős növelését, a társaság gazdasági stabilizációját, a hazai televíziózáson belül a Duna Televízió pozíciójának erősítését tűzte célul maga elé. Ennek érdekében elfogadta azt a megújulási tervet, amelynek egyik alappillére az új arculat és az ehhez illeszkedő új műsorstruktúra bevezetése lett. A társaság mára kellő minőségű és mennyiségű információval rendelkezik, amelyek alapján helytálló következtetéseket vonhat le a változás a fogadtatásáról, eredményességéről, s minderről a nyilvánosság előtt is számot tud adni.

Mielőtt azonban a konkrét nézettségi mutatókra rátérnénk, vegyük végig, melyek is voltak ezek a változások. Egységes szemléletű, egységes arculatrendszer kialakítása történt meg, amely magában foglalja az új emblémát, a műsorfőcímeket, az új műsorszerkezetet, új arcok megjelenését a képernyőn, új stúdióberendezéseket. A „Cseppnyi változás" kampány kommunikációja a Duna Televíziótól eddig teljesen szokatlan módon valósult meg. Hat hétig tartó reklámkampány zajlott, amely az újságok hasábjain, rádióban és köztéri plakátokon adta hírül a megújulást.

A leglátványosabb és legeredményesebb változás a Kezdettől fogva a megújulás egyik legfontosabb elemének tekintettük, hogy a Duna Televízió a világ legjobb kulturális csatornája mellett a Kárpát-medence mértékadó és meghatározó hírtelevíziójává is váljon.Napi hírműsorainkat szinte teljes mértékben megújítottuk. Új, a modern kor igényeinek megfelelő élő sávok bevezetéséről döntöttünk. Híradóink a hírműsorokban következett be.magyarországi televíziózás történetében egyedülállók: több mint másfél órában, naponta tizenegyszeri jelentkezéssel. Új, lendületes reggeli hír- és háttérmagazinunk, az Indul a nap a frissességet és információgazdagságot tekinti fő feladatának. Ezek a hírműsorok tematikailag is egymásra épülnek.

A teljesség igénye nélkül még egy műsorunkra szeretnénk felhívni a figyelmet, amely a megújuló műsorrács egyik markáns eleme: a Kalendárium című szolgáltató műsorunkra. A mintegy harmincféle műsorblokkból összeálló műsorfolyam széles skálán dolgozza fel mindennapjaink megannyi témáját, a vidék és a határon túli részek gazdasági és kulturális problémáit.

És most nézzük, hogy a december 24-i indulás óta a nézők hogyan fogadták a megújulást, vagyis számszerűsítve: műsoraink milyen nézettségi mutatókat eredményeztek. A számadatok elemzése előtt egy általános megállapítás: az eddigi nézői visszajelzések egyértelműen azt bizonyítják, hogy a műsorskálán szereplő dunás műsorok közül a Híradó és az Esti mese talált osztatlan sikerre.

Az arculatváltás óta eltelt időszakról felkért médiakutatók elemzést készítettek. A vizsgált időszak január hónap első tíz napjára vonatkozott. A kutatás kimutatta, hogy a Duna Televízió nézettsége átlagosan 27,4 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A vizsgálat külön-külön foglalkozott az új műsorok nézettségével, valamint a naponkénti teljesítményekkel. A különböző műsorok, illetve az egyes napok megítélése természetesen más és más, de összességében mintegy 30 százalékos növekedést eredményez. (A Duna Televízió Sajtóközleményéből)

Jócskán megvárakoztatta a Duna Televízió stábja tegnap este az udvarhelyi érdeklődőket, az út- és határátkelési viszonyokkal nem számolva több mint egyórás késéssel érkeztek meg a találkozóra. A kb. félszáznyi közönség azonban türelmesen várakozott. Pekár István elnök, Bayer Zsolt közművelődési igazgatóhelyettes, dr. Csernák Zoltán marketingigazgató, Meszleny László hírigazgató, valamint Renge Csilla közönségkapcsolati irodavezető látogatott Székelyudvarhelyre, a találkozó háziasszonya Farkas Boglárka műsorvezető, bemondó volt. Visszajelzéseket szerettek volna az eddigi változásokkal kapcsolatosan, javaslatokat terveikhez. Pekár István vázolta azt a 8 éves utat, amely idáig vezette a társaságot, számadatokkal illusztrálta, hogy a december 24-től indult „Cseppnyi változásra" mennyi pénz áll rendelkezésre. 2 milliárd forintról van szó, amelynek egy része saját hozzájárulás, másik állami költségvetés. Ennyit áldozhat 3 év alatt a továbblépésre, idén 300–400 millió forintot. A változásokat általában pozitívan reagálta le a közönség, örömmel vette tudomásul a terveket. A hozzászólók a gazdasági, mezőgazdasági, turisztikai és ezen belül a faluturizmussal kapcsolatos műsorok bővítését kérték. Ígéret hangzott el a Petőfi Rádió sugárzásának a visszaállítására, mely jelenleg műszaki okok miatt szünetel.

BÁLINT ROZÁLIA

SZIGORÚ ELŐÍRÁS

Az Állategészségügyi Országos Ügynökség újabb rendeletet adott ki, melynek elsődleges célja az emberek megbetegedésének megelőzése – a közegészség biztosítása, a 60/1974-es állategészségügyi törvény szellemében.

A rendelet előírása szerint tilos a darált hús gyártása mindennemű állatvágó, -feldolgozó üzemben-egységben. A darált hús készítésének és forgalmazásának egyedüli módozata: a vásárló előtt és annak kérésére történő leőrlése állategészségügyi engedéllyel rendelkező mészárszékekben, hús- és hentesüzletekben hűtött-friss tőkehúsból. Úgyszintén tilos az úgynevezett „micspaszta" (mititei) gyártása előfagyasztott, majd kiolvasztott húsokból. Forgalmazásuk is csak hűtött állapotban történhet a szavatossági időn belül (72 óra). Tilos az el nem adott mennyiségek fagyasztása és újbóli forgalmazása-árusítása. A fenti rendelkezések betartását az állategészségügyi tisztiorvosok, valamint az élelmiszer-ellenőrző és közegészségügyi felügyelők követik. Be nem tartásuk esetén büntetéseket rónak ki – pénzbírság, működési engedély megvonása, bűnügyi felelősségrevonás formájában.

Dr. Ferenczy Ferencz, igazgató-főállatorvos

– Napokig vártam, hogy mit írnak a lapok, mit írsz te például az esetről – állít meg egyik hűséges olvasónk. Nem is kell mondania, miről beszél. Magyarázkodni sincs kedvem, mert igaza van. Azt sem mondhatom, hogy napok óta magam sem nyugszom, mintha részese lennék, mintha hozzátartozója lennék az áldozatnak vagy az autó vezetőjének. Óvatos voltam, hogy szelíden fogalmazzak. Pedig nem kellett volna szenzációhajhász lennem, amitől úgy viszolygok, bár tálcán kínálta magát az alkalom. Egy mondatot kellett volna közölnöm, amelyben az állt volna, hogy P. A. elgázolta K. J.-t, majd magára hagyta.

Barátom rosszallása jogos, főleg most, amikor már a rendőrség közleménye is ismert, az ugyanis nem tartalmazza azt, amiről az emberek beszélnek, hogy a tragikus kimenetelű gázolás után az áldozatot cserbenhagyták. Orvosért siettek volna? Segítségért? De hiszen az autó vezetője orvos volt. – Pedig a rendőrségi hírben azt is közlik, hogy az áldozat szabálytalanul haladt az úttesten. Fontos tényező. Kinek? – kérdi olvasóm, aki ma már mindent tud az esetről. Kórházi részleteket is. Tőlem csak egy mondatot kért számon: – Nem merted leírni, hogy cserbenhagyás történt – mondta. Máskor a rendőrség sem felejti ki ezt. Most szűkszavú híre pártolja a vétkest! Nos, ha tudni akarod, ez zavar.

Lám, miként leszünk egymás ítélő bírói. Csak elszálló szóval, rosszalló tekintettel. Súlyosabb az ilyen ítélet, mint a bíróé: könyörtelenül akkor is munkál, amikor már kiegyenlítettük a földi bírák által ránk szabottat. Mert a tekintet akkor is éget, ha nem látjuk. Akkor is, ha a szembejövő nem is ismer minket, csak egyszerűen ránk néz. P. A. lelkiismerete mindennapi vívódásaival kell együtt éljen ezután. Akkor is, ha nem kerülne többet szóba, hogy az áldozatot magára hagyták. Vigasztal ez valakit?

Bajna György

AHOGY MI LÁTJUK

A folyamatos erdőkitermelés s az azzal járó zaj folyton zavarja a vadak életterét. A nemes vad lassan kiszorul az erdőkből, s védtelen helyzetében könnyen prédájává válhat a ragadozóknak, kóbor- és juhászkutyáknak, de leghamarabb a vadorzóknak. Csak az utóbbi időben 11 vadorzásra derült fény a csíki övezetben – s indult törvényes eljárás a tettenértek ellen. S hány eset marad(t) felfedetlenül? A szarkák, varjak s egyéb égi ragadozók már olyannyira elszaporodtak, hogy nyúlfi legyen a pracliján, amelyik megmenekül előlük.

Törvény szerint 300 juh után 4–5 kutyát tarthat nyája mellett a juhász, ehelyett egész kutyafalkák kóborolnak réteken, erdők szélén, s verik fel az apróvadak búvóhelyeit, menedékeit, irtják a nyúlfiakat, támadnak őzgidákra. Igen találóan jegyezte meg a csíki horgászok és vadászok közgyűlésén valaki, hogy azért nem alkalmazzák a törvényt, mert: „gurul a sajt" – s főleg igen, ha az taligakerék nagyságú, mert nem tud kitérni előle az ellenőr. Különben köszöni szépen és továbbáll, hóna alatt a keréknyi sajttal...

Évről évre csappan a vadállomány, ennek ellenére növekszik a vadászok száma. Ugyanez mondható a horgászok esetében is. Magyarán: sok az eszkimó, kevés a fóka.

A vizeket nem csupán a szárazság apasztja, de egyre inkább beszűkülnek a horgászati lehetőségek is. A csíki horgász ugyanannyit fizet a síkvizekre, mint a Duna mentén halászó kollégája. S milyen különbség van az Olt és a Duna halállománya tekintetében – aligha kell mondani. Bár az egységes áron kiváltott engedély az ország valamennyi síkvizére érvényes, mégis a szomszéd megyei Málnástól kezdődően az Olton tilos horgászni a megyénkbelinek, a Marosról pedig elhajtják a csíki horgászt. Már ezért sem értettem azt a közgyűlésen tett javaslatot – s épp az egyik horgász részéről jött –, miszerint emelni kellene az engedélyek árát (sic !). Ugyan mire, kérem? Amikor a Sutában a tavaly sem volt telepítés. Ezek után érdekesnek találom azt a kérdést is, miszerint közmunkázzon-e a sporthorgász vagy sem ? Különben a szabályzatban ez nincs előírva. A Sutában kutyákat fürösztenek, motorkerékpárosok bőgetik motraikat, átjáró juhnyájak zavarják azt a horgászt, aki pénzért váltott engedélyt, azért hogy idegbajt kapjon a tó mellett. Igaz viszont, hogy a tó és környéke szennyezett, szeméttelep. Ám nem a horgász (csak) a szemetelő. Tessék kukákat elhelyezni a tó környékén, állandó halőri ügyelet mellett felelősségre vonni a szemetelő horgászt (is). Míg ezek a feltételek nem teljesülnek, csak eszkimó-mese a közmunkákról szóló okoskodás, arra való, hogy ne fejétől büdösödjön a hal.

Kristó Tibor

ha már megtalálta, de valamilyen oknál fogva elvesztette, vagy ha évek óta kitartóan kereste, de még nem találta meg, akkor percig se tétovázzon, forduljon segítségért, tegyen fel házassági hirdetést! Mert csak az az ember tud hosszú, boldog Vénkisasszonyságban, Agglegénységben élni, aki sosem próbálta felcserélni, megcsalni a Magányt.

Hölgyismerősöm többször is megpróbálta: először rábízta magát rokonaira, barátnőire, akik gyakran hívták meg egy kávéra vagy bulizni, ahol mindig bemutattak neki valakit. Az illető első pillanattól fogva annál ellenszenvesebbnek tűnt, minél jobban szurkoltak jóakarói a kapcsolat kialakulásáért.

Következtek az utazások, fürdőhelyi szabadságok, amelyek mindig megerősítették önbizalmát, mert sok udvarlója akadt. A baj az volt, hogy aki tetszett, az vagy nős volt, vagy a Pohár élettársa. Az idő pedig telt, a Magány nem múlt!

És ekkor megvett egy hirdetőújságot és elkezdte böngészni a Társkereső urak rovatot. Miközben a magát ajánló férfiak életkorán, magasságán és kilói számán kívül csak még annyit tudhatott meg, hogy az illető barna hajú, barna szemű, alkoholmentes vagy göndör hajú, kék szemű, káros szenvedélyektől mentes, Hajadon ismerősöm egyre jobb kedvre derült. Murisnak találta, hogy a teremtés koronái önmagukról a legfontosabbnak a hajukat tartják, pedig legtöbbjüknél ez tűnik el a leghamarabb, akárcsak a nők vékony-karcsú dereka!

Valami ősi vadászösztöntől hajtva, a Nő úgy próbálta becserkészni a neki megfelelő urat, hogy abból próbált kiolvasni valamit, amilyen társat keres az magának. Enyhe öniróniával vette tudomásul, hogy sajnos, a társtalan urak nem őt keresik, mert ő nem tisztaságszerető, jó lelkű, igazi háziasszony, sem közepesen telt keblű, helyes, csinos erdélyi lány, és nem vágyik falusi nyugalomra, keresztényi erényekre, békére, csendre, mert pont ezekből lett elege.

Ekkor határozta el, hogy ő ad fel hirdetést. Ehhez előbb áttanulmányozta a konkurencia kínálatát. Megállapította, hogy a hölgyek fantáziája a férfiakénál sokkal csapongóbb. Talált néhány igazi gyöngyszemet: Bányászt keresek, aki felhozna a mélyből; Csúnya, ostoba, házsártos vadmacska legalább érettségizett kandúrt keres közös egerészéshez.

Abból kiindulva, hogy az életben bárki megalázhat, de nevetségessé csak saját magad teheted, ismerősöm megpróbált őszintén fogalmazni: Normális kapcsolat hiányában önértékelésem válságban van. Csak annyit tudok, hogy szeretnék férjhez menni!

Azt a férfit, akihez rövidesen férjhez ment, a postán ismerte meg, míg félórát vártak sorukra, hogy házassághirdetésüket rejtő levelükre bélyeget vegyenek.

Mondanom sem kell, hogy az úrnak barna haja van és káros szenvedélyektől mentes. Még!

Váli Éva

Nem foglaltunk autóbuszt, nem tettünk reggel nagyobb tízórait, nem izgultunk azért, hogy beérünk-e három órára. S álmunkban sem kacagtunk fel éjszaka.

Csak gondolatban lehettünk együtt: elővettük a kis sárga bérletet, amire annyira büszkék voltunk valahányszor a „Nagy Színház" bejárata előtt: Csíki Játékszín – Nyilas Misi-bérlet! Nincs már benne jegy!... Szomorúan leltározunk: Vajon látunk még titeket, Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj? Tapsolhatunk még nektek, s remélhetjük, hogy ti mindig legyőzitek a gonoszt? És te „Hatalmas Óz"? Hisznek-e még mindig varázserődben, vagy megértették a buták is, hogy esze mindenkinek van, s a szívtelenek is, hogy ők is tudnak szeretni, s a félénkek ugyancsak, hogy lehetnek ők nagyon bátrak.

Igaz, hogy a jó tündér is azt segíti, aki akar, aki hisz? Charley nénje, sokat, sokat tapsoltunk neked, s erőszakosan kiabáltuk: Vissza! Vissza! Nem akartunk felállni, nem akartuk, hogy vége legyen... Köszönjük Nektek, Nagy Színészek, hogy szeretettel játszottatok és őszintén tudtatok örülni gyermeknézőitek tapsának! Köszönjük nektek, hogy hittetek bennünk, hogy felemeltetek!

Igenis, hatalmas Ózként varázsoltatok el minket, és sikerült megnyerjetek magatoknak hűséges közönségnek. Lehet, hogy nem tudtok rólunk, de mi barátainknak tartunk.

Kurkó Szilvia, KENDERKÓC GYERMEKSZÍNHÁZ,CSÍKSZENTDOMOKOS

Hát kérem, a furamód változó világunk igencsak megváltoztatja az embert. Az elszegényedés meg a meggazdagodás áthághatatlan torlaszokat támaszt mindennapi életünkben. Míg egész tömegek tengődnek létminimum alatt, addig mások mérhetetlen vagyont harácsolnak össze.

Manapság látni olyan lakásokat, hogy nem tudni, hol a bejárat, meg olyan autókkal furikáznak, hogyha nem látod a volánt, nem tudod eldönteni, melyik a masina eleje s melyik a vége.

Az úrhatnámság egy másik fitogtató megnyilvánulása a kutyakultúra. Nos, kérem alásan, egyesek olyan ebeket tartanak, hogy azok a legdrágább igáslovak áraival vetekszenek.

A történet színhelye egy vidéki város, ahol a kora reggeli órákban sétáltatják az ebeket, s hol jobb helyen, mint a játszótereken. E vérmes szemű fenevadak pedig kivizelik és kiviselik magukat. Egy kopasz fejű ipsét két véreb rángatott magával, s mert a gazdi már nem bírt velük, szabadon engedte őket. Ezek pedig a járdán két középiskolás korú fiúnak rontottak. S mert hiába próbáltak a fiúk szót érteni az ebekkel, egyikük szemberúgott velük.

Ebből hatalmas kalamajka keletkezett. A kopasz fejű ahelyett, hogy fékezte volna kutyái dühét, pisztolyt rántott, mire azt hittem, rálő a fiúkra. Ez utóbbiak egy téglarakás mögé menekültek.

Bámészkodókban sem volt hiány, s mint ahogyan lenni szokott, senki sem mert még csak szólni sem, nemhogy rendreutasítani a kopasz fejűt, aki ezalatt a fiúkat édesanyjuk melegebb tájaira küldte. Mert ugyebár az ő ebei jámborak, senkit nem bántanak. Végül egy traktorista mentette ki a csávából a két ijedt fiút. Egy idősebb ember pedig csak ennyit mondott: kutyavilág, mondo cane.

Székely István,CSÍKSZENTDOMOKOS

Érdekességként levelemhez mellékeltem 2 levélborítékot, amit egyszerre kaptam az ünnepekre, egyiken ritkaságszámba menő helyi bélyegzővel: 37.12.2001. A másik ugyanaznap jött, a dátum már helyes volt, viszont ez a levél hat napot tett meg belföldön (gyalog?), amíg elért a címzetthez (december 21-én adták fel Sepsiszentgyörgyön és 27-én ért célba). Remélem, hogy határidős dolgokat nem ilyen pontossággal dátumoznak.

Sántha Kató Judit,CSÍKSZEREDA

A Hargita Népe keresztrejtvényeit megfejtők pénzkiadásainak csökkentése érdekében én is javasolom, hogy a keresztrejtvény-megfejtéseket minden hónap végén, egyszerre küldjük be.

Nem látok akadályt a kivitelezésben. Már sok szerkesztőség ezt gyakorolja.

Takács Árpád, GYERGYÓSZENTMIKLÓS

Kezdetben nem volt semmi, azaz híre-hamva sem volt Gyergyótölgyesen a RODIPET által forgalmazott újságoknak, folyóiratoknak. Kizárólag a postán előfizethető újságokhoz juthattunk hozzá; még jó volt, hogy a megyei lapból informálódhattunk ország-világ dolgairól. Nos, megkerestük levélben az elosztót, s lám, lőn újságáruda szép kirakattal, benne kedves elárusító kisasszonnyal, aki – szó közöttünk maradjon – kedvesebb volna, ha nem lenne mindig kuncsaftriasztóan morcos.

Kezdetben kaptunk itt Krónikát, naponta érkezett Magyar Szó, no meg hozzájutottunk egy-egy nívósabb román nyelvű folyóirathoz is, mint például a Lumea. (Itt most eltekintünk a bódé kirakatában ékeskedő bulvárlapok halmazától, persze, efféléknek is akad olvasója, de nem mindenki kedveli az ilyen kiadványokat.) Már-már állandó, népes vásárlóközönség alakult ki itt, Tölgyesen, ám ez év eleje óta, érthetetlen okból, egyre ritkábban, többnyire egyáltalán nem kaphatók az említett lapok. Feltételezzük, hogy ennek arányában csökken a RODIPET jövedelme is. És még valami: amikor jámbor szóval megkértük az elárusítónőt, állítana ki igénylést a közönség által hiányolt lapokról, ő rettenetes haragra gyúlt, becsapta orrunk előtt az ablakocskát, s haragja tart, egyre tart...

Tompa Barna,GYERGYÓTÖLGYES

Már 2001. január 14-én megállapítottam, hogy itt valami nem jó, valami félreértés lehet. 2001. január 15-én letettem a 727-es iktatószámot kapott kérvényemet dr. Csedő Csaba István polgármester úrhoz, valamint a tanácsos urakhoz elemzés végett, mert a helyzetem nem egyedi eset. Ezt a megállapításomat erősítette meg az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének Állandó Bizottsága nevében Tar Gyöngyi elnöknő.

Január 26-án megnyugtatásunkra megjelent az ellencikk táblázattal, magyarázattal.

Január 27-én megjelent egy újabb cikk, ami ugye elég érthető, hisz félreértés áldozatai voltak a tanácsos urak.

Vajon, ha a városunkban élő kisnyugdíjasok jövedelméből kellene fizessék az általuk megállapított adót, azokat az összegeket, amit más szolgáltató vállalatoknál megállapítanak, jobban odafigyelnének-e a gyűlések tárgyára és anyagára? – a sok beadott kérést elemezve nem gondolkoztatná-e el a tanácsos urakat az idősek katasztrofális anyagi helyzete, mielőtt érdemben döntenének?

Az Idősek Megyei Tanácsának Vezetősége is csatlakozik az RMDSZ véleményéhez, annál is inkább, mivel nap mint nap szembesül az idősek, kisnyugdíjasok katasztrofális helyzetével, ami megoldásra vár már 1999. december óta – és vajon meddig?

Reméljük, az elnapolt rendkívüli tanácsülésen helyes döntés születik.

Az Idősek Megyei Tanácsának Vezetősége nevében

Molnár Erzsébet

Szerk. megj. Ugyanilyen tartalmú levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz Bartalis János Csíkszeredából.

Köszönettel nyugtázom a csíkszeredai Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának a 2000. évi tevékenységére vonatkozó adatok közlését az újság 2001. január 24-én megjelent számában. Sajnálatos tévedés folytán elírás történt az általam beküldött szövegben. Ugyanis a szöveg 6. pontjában a helyes összeg 444 342 ezer lej és nem 44 342 ezer lej.

Hálás köszönettel állandó olvasójuk,

György László, CSÍKSZEREDA

Kedvenc költőm egyike, szívesen tanultam róla. Ujjongtam az örömtől, amikor érettségi tételként A merengőhöz és a Gondolatok a könyvtárban című versek elemzését kaptam. Az elsőnél ki is vágtam a rezet, s már nagy beleéléssel kezdtem szavalni a költeményt, amikor is néhány sor után az elnök, aki magyar szakos volt, leállított, mondván, lássuk a másikat. Itt ugyancsak szépen kiragadtam a lényeget, eszmei mondanivalót, még több idézetet is belefoglaltam, majd kicsit elbizonytalanodva kezdtem mondani a verset. Sajnos, a felszabadító – köszönöm, elég – csak nem akart leállítani, el kellett hallgatnom. – Nem tudja végig? – kérdezte az elnök. – Hát... részleteket... kicsit hosszú a vers. – Kár, kitűnőt akartam adni. Ez bizony szíven ütött, de mint emlék végigkísért egy életen át, s beletettem tarisznyámba a többi kudarc mellé. Viszont a költő iránti szeretetem nem szenvedett csorbát.

Vörösmarty hitvallása, ami katekizmusi kérdés is lehetne, bennünket is motiválhat tetteinkben: Mi dolgunk a világon? Küzdeni a legnemesbekért! Ez jó lenne, de hát most hol tartunk? Nem kell Nosztradámusznak, csillagjósnak, látnoknak lenni, csak logikusan kikövetkeztetni, hogy ez az eltorzult világ nagy sebességgel rohan a végromlás útján. Filozófusaink, tudósaink folyton figyelmeztetnek: szennyeződik a környezet, szennyeződik a test, a lélek. Mi dolgunk a földön? Semmi esetre sem az, hogy egymást letiporva, kihasználva gyűjtsük (mert másnak is van) a néha már felesleges anyagi javakat. Mert hát szépen kell lakni, autócsodákkal furikázni, vagyont gyűjteni, karriert csinálni. És ebbe bele is kell szakadni. Ez vajon nemes cél?

Talán a lelki vágyaink is eltorzultak? Vágyunk-e arra, hogy megértéssel, empátiával közeledjünk embertársainkhoz? Vágyunk-e arra, hogy segítsünk, örömet szerezzünk, nem csak annak, akitől viszonzást várhatunk? Vágyunk-e az elgépiesedés, elsivárosodás megakadályozására? Meghitt beszélgetésekre, a szeretet megnyilvánulására? Vagy már azt sem tudjuk, hogyan is kell? Mi is a lelki vágy? Vajon az ízlésünk is eltorzult volna? Harmónia, szépség helyett csak zagyva vízióink vannak? Például a klasszikus zene nagyjai, Mozart, Beethoven, Chopin helyett hallgatjuk a modern zeneszerzők kakofónikus, dallamtalan, hascsikorgatóan disszonáns, monoton vagy idegborzoló hangzavarát? Hát igen. A koncert hallgatósága utánozza az úgynevezett műértők fensőbbséges sznobságát, s úgy tesz, mintha élvezné.

Ugyanez a helyzet egyes képkiállításoknál. Torz formák, geometriai idomok vagy fekete négyszögben egy fehér pont, szemek a köldök helyén, lábujjak a fejtetőn stb. És az emberek áltatják magukat, milyen érdekes, milyen mély értelmű és elgondolkoztató. Persze, elgondolkodunk azon, hogy vajon normálisak vagyunk-e?

Két francia diák egy csimpánzzal üres vászonra mázoltatott. Aztán felkérték a nekik ellenszenves tanárukat, mondjon véleményt egy ismerősük „festményéről". A tanár kifejtette, hogy az „illető" ígéretes tehetségnek tűnik, de lelki konfliktusokkal és érzelmi problémákkal küszködik.

Ha a tanár nem lett volna sznob, s lett volna szeme, azt mondja: zagyvaság. A fiúk később holtra röhögték magukat.

Amiért keressük az újat, a fejlődést, nem kell cserbenhagynunk értékeinket, Munkácsy, Benczúr stb. műveit, nem is beszélve az olasz vagy flamand művészekről és stílusirányzatukról.

Szörnyülködhetünk a divaton is. Nem esztétikus, nem ízléses és nem is kényelmes gólyalábakon, ortopéd cipőkben billegni, csinos gyapjúkabát helyett vattapufajkákba bújni. És a nők csapzott, elfuserált szénaboglya-frizurát viselnek, az ember azt gondolná, hogy a delikvens most jött ki a tus alól vagy a pincetakarításból, esetleg elfelejtette kiszedni a hajcsavarokat, csiptetőket. A férfiak meg teknősbékafejjel járnak.

Hiába akarunk újat, egyénit, mást produkálni; a szép, jó, igaz örök érvényű, ne tegyünk erőszakot rajta. Seneca mondásai, Shakespeare ember- és lélekábrázolásai ma is megállják helyüket.

A mai világban irodalmi berkekben elég szép termés van. Még a kicsi kutya is ír. Csakhogy igazi nagyság, pl. Dosztojevszkij, Goethe nem fordul elő. S egyre fogy az olvasótábor.

A színházban látott modern műveket kevesen értik meg. Szegény színészek eleget erőlködnek, de a silány, sivár díszlet, a majdhogy ripacskodásnak számító hangoskodás sokszor viszolygást vált ki.

És az erőltetett versenyszellem sem tesz jót a világnak. Sportőrület. A jórészt férfiakból álló szurkolótömeg a fölösleges energiákat kiélve ordít, fütyül, ugrál. Vajon ez lelki vágy? Ez a legádázabb, törtetőbb harc. Mindenáron én legyek a legjobb, az első, a sikeres. És nem csak a sportban. Az üzleti életben, a politikában, minden vonalon. Ámbár ösztönző hatású, de az anyagi szint emelésére, a fogyasztás növelésére, új termékek kiagyalására sarkalló. Jó, ez is kell. De hol van a szellemi kincsek gyarapodása, lelki értékek fontossága?

„Mi az mi embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör? A telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szívöröm"...

Végül tisztelegjünk a Szózat alkotója előtt. Ennél szebb vers nekünk, magyaroknak talán nincs is. Jelenünkre vonatkozó, jövőnkbe mutató, lélekbemarkoló sorai szerint kell gondolkodnunk. Hiszen ha áld, vagy inkább ver is a sors keze, „itt élnünk, halnunk kell".

Pál D. Erzsébet, CSÍKSZEREDA

Ismerősöm minap kétségbeesetten kapott a fejéhez: „a mitológiai labirintus úri hely ahhoz az útvesztőhöz képest, amely megyénk művelődési intézményeiben honos. Megfájdul az ember feje még annak gondolatától is, hogy kihez fordulhatna megbízható eligazításért vagy segítségért?

A Hargita Megyei Tanács kulturális bizottságához, a Megyei Kulturális Központhoz, a gyergyószárhegyi Megyei Alkotóközponthoz, a Művészeti Népiskolához vagy a csíkszeredai, ugyancsak kultúrát igazító koordinációs irodához? A jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal, mindenütt párhuzamosságok történnek. És határvillongásos perpatvarkodástól hangos a csíkszeredai sétálóutca. Hogy a tragikomédián fél megye fogja a hasát a nevetéstől... Talán az uraknak nincs elég dolguk?"

Hasonló megfigyelések indították útnak alulírottat megérdeklődni megyénk három legtekintélyesebb intézményében, legalább a vezetők tudják-e, hogy tulajdonképpen mit is akarnak?

Balogh László költségvetési szempontból megyénk legfontosabb intézményének, a Megyei Kulturális Központnak az igazgatója – megszokott nyegle modorában fogadta a kérdezőt: „Hogy már megint jönnek az embert gyomrozni?..." De azért, ha meredekebb kérdéseimtől fel is borzolódott hangulatának hullámtaraja, marékravaló dokumentumot bocsátott rendelkezésemre, és minden kérdésemre pontosan válaszolt. A Művészeti Népiskola igazgatója, Péter Csaba és kollégája már kedvesebben, együttműködésre hajlandóbban fogadott. A gyergyószárhegyi Megyei Alkotóközpontnál utódom, Kassay Péter igazgató egészítette ki amúgy is fölösen gazdag tapasztalataimat adatokkal. Így, köszönhetően a bő adattárnak – sőt filozófiai megalapozottságot alátámasztó idézetek halmazának Arisztotelésztől Umberto Ecóig –, alaposan áttanulmányozhattam a magam elé tűzött kérdéseket. És bátran megfogalmazhattam legfontosabb következtetéseimet, miszerint egészében igaza van cikkem bevezetőjében idézett ismerősömnek. Sajnos, szerintem is vajúdnak a hegyek, és megszületik egy-egy kisegér... horribilis ráfordítások után icipici eredmények... Vagyis díszes a ház eleje, de sajnos szemetes az udvar...

Jogosan kérdezheti bárki, mi köze mindehhez a szárhegyi művésztelep egyik vezetőjének? Kénytelen-kelletlen azt is el kell mondanom, mivégből van nagy kíváncsiságom. Válaszom röviden a következő: Ez a párhuzamos zűrzavar – megítélésem szerint – nehéz milliárdokba kerül. És ha így folytatódik, a megyei tanács elnöke legnagyobb erőfeszítése, jóakarata ellenére sem fogja tudni betartani a szavát, hogy négy év múlva asszonyainkkal újjáépített Asszonyok Házában fogunk ünnepelni! Ami azt jelenti, hogy veszélybe kerül a szárhegyi művésztelep jövője is... Ami engem személyesen a világon a legjobban érdekel. (Halvány sejtésem szerint, egyesek mintha éppen e cél megvalósítását akadályoznák...)

Jellemző egyébként mindhárom intézmény stratégiájára a nagyot akarás. Ezzel nem is volna baj, hiszen ki ne örvendene a Kriza János Társaság jubileumi vándorgyűlésének Csíkszeredában, a Kárpát-medencei magyarság anyanyelvi konferenciájának a Lázár-kastély lovagtermében, a Nemzetközi Fúvóstalálkozónak Székelykeresztúron, a tusnádfürdői Nemzetközi Tudományos Konferenciának, az Országos Diákszínjátszó Fesztiválnak Csíkszeredában, el egészen a Magyar Kórusvezetők Erdélyi Találkozójának ugyancsak megyeközpontunkban! Kit ne töltene el a honfiúi büszkeség, hogy ilyen és ehhez hasonló konferenciák szervezésével öregbíthetjük székely vendéglátásunk dicső krónikáját?! Nem is szólva a már lassan európai hírnévre szert tevő szárhegyi művésztelep munkálkodásáról.

A beszámolókat és tanulmányokat olvasva lassanként meggyőződésévé válik, hogy kulturális intézményeink mintha az egész Kárpát-medencei magyarság művelődésének feladatait is gyenge vállaikra akarnák venni. Balogh László és Kassay Péter barátaim tanulmányait olvasgatva szinte éreztem a nagyot akarást, az oroszlánkörmöket, hogy bizony díszes a ház eleje. (Hargita megye lakossága és önkormányzata évi mintegy ötmilliárd lejt áldoz művelődésre.)

Amikor az ember alszik egyet ezekre a haditervekre, majd reggel józan fejjel összeveti a valósággal, megkérdi: hogyan is állunk mindennapi szürke, izzadságos kötelességeink elvégzésével? Mintha jéghideg vízsugárral hűtnék csodálkozó hevüléseit, és az oroszlánkörmök szinte pillanatok alatt ezüst tálcára kerülnek! Szépen, sorjában feltálalva...

Meggondolkoztató (ajaj!), hogy Urunk 1999. és 2000. esztendejében árva bani sem jutott helységeink művelődési felelőseinek tudásbeli pallérozására. Irodai berendezésre viszont igen, közel kétmilliárd lej.

Hogy legalább egyszer végigjárjuk a szakadék szélén tántorgó művelődési otthonainkat, mire is használják azokat? Ezek a teendők megint 2001-re maradtak...

Beszédes példája ennek a felhők között való járkálásnak a gyergyószárhegyi művésztelep is. Senki sem tagadhatja, hogy az Úristen is képzőművészeknek teremtette jókedvében ezt a csodálatos vidéket. És Márton Áron püspök, majd a Szent Ferenc-rend is kizárólagosan e célból bocsátotta rendelkezésünkre. De az utóbbi években, mintha valaki bájitalt nyeletett volna velünk, mindenképpen Szárhegyre akarjuk telepíteni az erdélyi magyar kultúra központját. Nyilván, zéró fokra hűtve a művésztelepek jelentőségét és súlyát. Ahelyett, hogy kizárólag arra használnánk ezt a helyet, amire hivatott (és amellyel határainkon túl is hírnevet szerzett régiónknak), valami finom-vegyes rendezvénykeveréket honosítunk itt meg: a kereskedelmi kamara rendezvényeitől az anyanyelvi konferenciákig... Egymilliárd kétszázmilliós ráfordítással, aminek a fele is elég lenne az eredeti cél megvalósítására. Hogy több jusson a megfogható dolgokra, vagyis téglákra, falakra...

De ennél többet mondó Gálfalvi György író, a Látó folyóirat főszerkesztő-helyettese élménybeszámolója: Szárhegyen csak annyi történt, hogy kétségbeejtően rosszul volt megszervezve a kiszolgálás, és két órán át elhúzódott az ebéd. A vendégek elégedetlenek voltak. Végül még én is beálltam csörögefánkot hordozni... Nem folytatom a résztvevők beszámolóinak ecsetelését a fal melletti megkönnyebbülésekről, a kiállítótermekben uralkodó illatokról. Ami semmiképpen sem klappol az „erdélyi művelődési centrum" formához... Hasonló a helyzet a Szépteremtő Kaláka programjával is. A népművészeti tábort én 1978-ban kimondottan a székely népművészet hagyományainak megőrzése érdekében szerveztem meg. De mert megint nagyot akarunk, felvállalunk egy olyan feladatot, amellyel Magyarországon akadémiai részleg, múzeumok és szakosított intézmények sora foglalkozik milliárdos nagyságú költségvetéssel: a honfoglalás kori magyarság kézművességét, a bőrdíszművességet, rézdomborítás, sámánkötélfonás elterjesztését. Sőt, az úri hímzést is. Tudom, semmiképpen sem népszerű dolog ezzel a honfiúi érzésektől fűtött, atillás, vitézkötéses populizmussal szemben érvelni, hogy könyörgöm éppen tíz nagy folklórzónánk van eltűnésének huszonnegyedik órájában, és ilyenkor bűn elűzni Szárhegyről a népi mestereket, akik létrehozták a Szépteremtő Kalákát és 20 évig éltették azt; azt a több mint tíz, magasan képzett Hargita megyei etnográfust, akik a külföldi érvényesülés helyett az itthoni nyomort választották – véreikért... Érveimre utódom azt válaszolta, hogy „hívott kettőt-hármat közülük, a többit pedig nem tekinti néprajzosnak..." (sic!)

De az ilyen magyaros egyetértés közepette is kierőszakolok egy népművészeti kiállítást a szárhegyi kastély újból rendbe tett északi bástyájában. Eredmény? Dizájnos kollégák megkérdezése nélkül primitívre sikerül a kiállítás, még hónapok múltán is kezdetleges, kézzel írt irkafirka díszeleg a kiállított tárgyak alatt – magyarázatképpen. Két számítógép, magas képzettség mellett is... Körülbelül hasonlóan kuszált a helyzet a népművészettel, folklórral megyei szinten való foglalkozásunkban. Az említett öt intézmény közül négynek terveiben, költségvetésében szerepel ez a téma. Alapvető módon, átgondoltan, 24 tanárral, jó néhány kihelyezett osztállyal csak a Művészeti Népiskola foglalkozik rendszeresen a népművészettel, mintegy félezer hallgatót tanítva. Bár (édesgyermek, mostohagyermek) ennek az egynek a felszereltsége a legszegényesebb: mozog a látogató talpa alatt a parkett, nem költenek tízmilliókat gépkocsikra, maroktelefonálásra, mert ha máshol kettő-három, itt egy sincs belőlük... Mégis éppen itt a legtöbb az eredmény... Következésképpen föltétlen egyetértek Balogh László ötletével, miszerint egy, a művelődési irányítókat képző, főiskolai fakultásra szükség van. Itt, a sétálóutca végében látom az elkövetkező népfőiskola, egyetemi fakultás helyét. Ha jól átgondoljuk, ebben az épületben a hely és a szellemi adottság is szinte megköveteli a főiskolát. Amelyhez Szárhegy is hozzájárulhatna adottságaival. Különben mivégből ez a nagyon költséges Megyei Kulturális Központ?...

Miként valósítjuk meg nagyszerű elképzeléseinket? Sajnos, ez a következő ólomgolyó, ami mélybe húzza nagyot akarásainkat, tálcára kényszeríti oroszlánkörmeinket. Számos példa közül a legbeszédesebbel támasztanám alá észrevételemet: a kulturális pályázatok elbírálásának módjával. Amiről kollégám, Szatmári László a múlt nyáron a Hargita Népe hasábjain keserű-ironikusan néhány epés megjegyzést tett, és olyan adatokat közölt, amelyekből (ha valaki olvasni tud) eléggé kihegyezett következtetésekre jut. És íme, fél esztendő múltán is visszaemlékszik.

Véleményem szerint is nagyon helyes, hogy a megyei önkormányzat még 500 millió lejjel támogatja a mindig alulról, néhány önfeláldozó, értelmes ember mágneses vonzáskörében szerveződő művelődést. Amelyre (meggondolkoztató tapasztalataim szerint) évtizedek óta kakukkfiókaként mindig intézmények és intézők egész hadserege telepedik megmagyarázóként, eligazítóként. Mi lenne, ha ezeket az embereket – akik körül megpezsdül az élet, fejlődni kezd egy művelődési ág – kivonnánk a megye kulturális életéből?... Így a csíkkozmási vasművességet, a kászoni szőnyegszövést, a menasági művelődési csoportokat, a csíkszeredai drámai csoportot, a szentegyházi, székelyudvarhelyi fafaragást, a lövétei szedetteseket, a csíkmadarasi együttest, a dánfalvi szőnyegszövést, a csíkkarcfalvi tájszobát, a gyergyószentmiklósi tájházat, az alfalvi varrottasokat, a szárhegyi szépteremtést, a ditrói kórusmozgalmat? Amelyekért semmiképpen sem a megyei irányítókat kell elsősorban dicsérni... És csak néhány példát soroltam fel kapásból...

Tehát e csoportok, kezdeményezések vezetőinek becsületbeli kötelességük, hogy a továbblépés, megmaradás érdekében pályázzanak! És nyerjenek!

Viszont egyáltalán nem mindegy – sokaknak életre elveszi a kedvét a közösségi munkától – az a mód, ahogyan elosztjuk a példa kedvéért megemlített 500 millió lejt. Semmiképpen sem úgy, hogy két-három pályázó egyszerre négy-öt pályázatot nyerjen, méghozzá 10 milliós tételekben. És a következő keserűen állapítsa meg, hogy „ez elment vadászni, a következő meglőtte..." Hogy aztán a századiknak saját kézzel kelljen a zsögödi temetőben bozótot irtania az ősi temetkezőhely megmentéséért. Mert alig kapott valamicskét e célra...

A figyelmes szemlélő megállapíthatta viszont a pályázatok és támogatásuk legjobban kifogásolható szempontját: hogy a félmilliárd lej mintegy 75 százaléka fesztivizmusra, ilyen-olyan találkozókra, falunapokra stb. ment el. És csak negyede megfogható dolgokra (tájházak, emlékszobák, újjáépített falak stb.). Továbbá, semmiképpen sem tartom ildomosnak, hogy a pályázatokról csak az ámen után tájékoztatják nagy felfedezések megünnepléséhez hasonló dérrel-dúrral a megye közvéleményét. Hogy amikor az ember felteszi a meredek kérdést a hogyanról, a pályázatok dokumentációjának elkészítője másokra hárítva a felelősséget vélekedjen: Vox Dei, vox populi...

Induljunk ki abból, hogy minden emberi tevékenységnek el kell tartania önmagát. Persze vannak olyan ráfordítások (oktatás, kultúra), amikor az erőfeszítések hosszú távon viselkedési módban, világnézetben, munka iránti viszonyulásban, szakképzettségben stb. teremnek gyümölcsöket. Viszont semmiképpen sem lehet elhanyagolható szempont a saját jövedelem megvalósítása – mintegy viszonzásképpen az erőfeszítésekért, támogatásokért. Hargita megye lakosságának, önkormányzatának arra a gesztusára, hogy az ország régiói közül magasan többet áldoz a kultúrára (megmaradásra), mint mások. Ilyen szempontból a legjobban a gyergyószárhegyi Megyei Alkotóközpont tett ki magáért. Hacsak a 2000-ben elkészült alkotások értékét számítjuk is nagyon szerényen, az 1,2 milliárdos költségvetéséből mintegy 450 millió lejt hozott vissza. (Igaz, ez a megtakarítás lehetett volna sokkal nagyobb is, ha gazdaságosan bánnak a támogatásokkal...) Ezután a Művészeti Népiskola következik több mint 300 milliós saját bevétellel. És elég mostoha körülmények között...

Ami engem meggondolkoztatott, az a Megyei Kulturális Központ igazgatójának a csodálkozó tekintete; a kérdésre, hogy törik-e fejüket, nincs-e valami zseniális saját ötletük valamicskével a költségvetési támogatást viszonozni?... És amikor egy baráti társaságban szóvá tettem pénzgazdálkodásunk ezen buktatóit, kolozsvári ismerősöm ironikusan visszakérdezett: „És ugye a lakosság pénzéből?"

Mivel is fejezhetném be meglátásaim sorát, mint az ilyen megjegyzésekre való válasszal: „Igen, Uraim! Az adófizető lakosság pénzéből, azoknak a zsebéből, akik nemegyszer görnyedeznek a közterhek – így a sok művelődési elő- és hátramozdító eltartásának költségei alatt is... És – fel-felsóhajtanak, hogy nem lehetne-e kicsit szerényebben (legalábbis egyelőre), gazdaságosabban, a felhőkből földre szállva fáradozni?..."

Zöld Lajos

Az évből eltelt 30 nap, hátravan még 335. Napnyugta ma 17.23-kor, napkelte holnap 7.36-kor.

MARCELLA és VIRGINIA nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezen a napon ünneplik születésnapjukat.

* 55 éve, 1946. január 31-én nyilvánították Magyarországot köztársasággá. Magyarországon 1918. november 16-án kiáltották ki először a köztársaságot. 1919. március 21-től augusztus 1-ig az államforma tanácsköztársaság volt. Az 1920. március 18-i kormányrendelet hatályon kívül helyezte a forradalmak intézkedéseit, visszaállította a királyságot: létrejött a király nélküli királyság. Horthy Miklós fővezért 1920. március 1-jén a tiszti különítmények nyomására kormányzóvá választotta az Országgyűlés. 1945 után ismét felvetődött a köztársaság megteremtése. A szociáldemokraták javaslatát a többi párt is támogatta, de Mindszenty József hercegprímás és a Katolikus Püspöki Kar a döntés elhalasztása mellett foglalt állást. A Nemzetgyűlés közjogi és alkotmányjogi bizottsága 1946. január 28-án tárgyalta a Magyarország államformájáról szóló törvényjavaslatot, majd 29-én a parlament elé terjesztették azt. Végül a Nemzetgyűlés január 31-én fogadta el az 1946. évi I. törvénycikket, amely eltörölte a királyság intézményét, és Magyarországot köztársasággá nyilvánította. 1946. február 1-jén Tildy Zoltán addigi miniszterelnököt, a Független Kisgazdapárt elnökét választották a második köztársaság elnökévé. Magyarország államformája 1949. augusztus 18-tól ismét népköztársaság lett. A harmadik magyar köztársaságot 1989. október 23-án, az 56-os forradalom évfordulóján Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, ideiglenes köztársasági elnök kiáltotta ki Budapesten.

* 80 született Mario Lanza, eredeti nevén Alfredo Arnold Cocozza olasz származású amerikai operaénekes, tenorista. Világhírét A nagy Caruso (1951) című film címszereplőjeként nyújtott alakításának köszönhette. További filmjei: Az éjféli csók, Halászlegény frakkban, A diákherceg, Szerenád, Arrivederci Roma, Egy nagy szerelem szerenádja. Európai hangversenykörutakon is nagy sikerrel szerepelt, mint opera-, hangverseny- és dalénekes. Nemcsak kitűnő tenorista, de rokonszenves megjelenésű színész is volt. Karrierje tetőpontján halt meg. (MTI Évfordulónaptár)

Mostanában gyakran hallani e szót. A magyar elektronikus sajtóban éppúgy, mint a román nyelvűben. János bácsi és nene Vasile, Mariska néni és tanti Zenoveva már alig várja, hogy közölhesse szomszédaival az új amerikai elnök nevét, annyira tetszik belőle a Dábljúví keresztnév. Romáink eddig is sok kedves nevet adtak gyermekeiknek: Eusebiótól Zorróig. Már szinte hallom, hogy mint válik divatossá – nemcsak náluk, de nálunk is – a Dábljúví keresztnév. – Dábljúví, jöjjön a táblához! – mondja majd a tanító néni Kovácsék kisfiának néhány esztendő múlva. – Adtál-e enni Dábljúvínek? – kérdezi majd a gazda féltett bikaborja után érdeklődve az asszonytól. Sőt, kedvenc mosógép, autó, emléktárgy is kaphatja ezt a dallamos nevet. Lelki szemeim előtt már hallom, a román parlamentben sem Vadimot, Viorelt, Voicut mond majd valamelyik nagy NATO-párti, hanem így szól: – Megkérem Corneliu számlpljúví urat, ne akadályozza a közös ülés munkálatait. Bevallom, ez zavarna a legkevésbé. De az, amit ma művelnek Bush elnök nevével magyar ajkú bemondóink, nevetséges. Elhihetik, a George Bush elnök vagy a Bush elnök is épp annyit mond a Fehér Ház új lakójáról, mint a George Dábljúví Bush. Van ellenben egy nagy hibája: egyszerűbb és nem majmoló.

Bajna György

A DUNA TV megyénkben tartózkodó küldöttsége ma 18 órakor a csíkszeredai Városházán találkozik dr. Csedő Csaba István polgármesterrel, a történelmi egyházak helyi képviselőivel, valamint csíkszeredai vállalkozókkal.

Szerdán 15 órától a polgármesteri hivatal tanácstermében rendkívüli tanácsülést tartanak. Napirenden a Turinform turisztikai iroda szervezési és működési szabályzatának jóváhagyása, illetve a helyi tanácsnak az Euro-Amerikai Fejlesztési és Együttműködési Szervezethez (OCDEA) és az Információs és Dokumentációs Nemzetközi Központhoz (INFOMOND) való csatlakozása szerepel.

A Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmával február 2-án, pénteken a környezetvédelmi felügyelőség Vizes élőhelyek élővilága tematikával nyílt napot tart 9 és 16 óra között az intézmény csíkszeredai székhelyén, Cosbuc utca 43 szám alatt.

A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány Partnerség a környezetért programja keretén belül újabb pályázati lehetőségeket hirdet. Az idei évre tervezett környeztvédelmi célzatú projektekre Románia számára mintegy 150 000 amerikai dollár áll rendelkezésre. Az alapítvány február 1-től várja a pályázatokat, amelyek beküldési határideje március 19. (postabélyegző dátuma). Mikroprojektek esetén maximum 35 millió lej, míg makroprojektek esetében legfennebb 170 millió lej igényelhető. Az alapítvány elsősorban hulladéktárolás-kezelés, városi ökológia, vízgazdálkodás, védett területek gondozása, a környezetvédelmi törvény jobbá tétele, illetve az európai normáknak megfelelővé tétele érdekében végzett lobby témakörökben vár pályázatokat. Jelentkezési űrlapok a Polgár-Társ Alapítvány székhelyén igényelhetők (4100 Csíkszereda, Vártér 1/65). További részletes információk pedig a 066–110686-os, a 066–110678-as és a 094–396813-as telefonszámokon, illetve az fpc@clmc.topnet.ro és az epce@topnet.ro e-mail-címeken kaphatók.

Döntetlen született a jégkorong Interliga fináléjának első mérkőzésén az Alba Volán-FeVita és a vendég szlovén Olimpija Ljubljana között. Interliga, döntő, 1. mérkőzés: Alba Volán – Olimpija Ljubljana (szlovén) 4–4 (2–2, 1–0, 1–2). A visszavágót ma délután rendezik a szlovén fővárosban. A 3. helyért (1. mérkőzés): Acroni Jesenice (szlovén) – Dunaferr SE 5–3 (3–0, 1–2, 1–1). A Ferencváros nem játszotta le a Crvena zvezda elleni Interliga-mérkőzését vasárnap este Belgrádban, mivel a szlovák légiósnak, Marcel Simaknak csak késve adtak volna vízumot a magyar–jugoszláv határon. A zöld-fehér együttes a 7. helyért rendezett találkozóra indult, de a jugoszláv határőrök nem engedték be az országba Simakot. Négyórás várakozás után úgy döntöttek, a 10 német márkáért vásárolható vízummal mégis lehetséges a belépés, de ekkor már a csapat nem ért volna időben Belgrádba, s ezért visszatért Budapestre.

Az elmúlt hét végén Gyergyószentmiklóson rendezték meg a nagyifjúságiak (ifjúsági I., felső korhatár 18 év) jégkorongbajnokságának harmadik körmérkőzéses fordulóját. Íme az eredmények: Gyergyószentmiklós – Csíkszereda 3–4, Bukarest – Galac 8–3, Csíkszereda – Galac 9–0, Gyergyószentmiklós – Bukarest 4–2, Gyergyószentmiklós – Galac 13–2, Csíkszereda – Bukarest 3–4. A pillanatnyi rangsor:

1. Bukarest970255–24142. Csíkszereda970266–27143. Gyergyó.940544–3884. Galac900912–880

(Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény számított: Bukarest – Csíkszereda 4–6, 7–4 és 4–3.)

Ma zárul Gyergyószentmiklóson a Gyergyói-medence V–VI. és VII–VIII. osztályos csapatai számára szervezett jégkorongbajnokság. Csütörtökön az V–VI. osztályosok küzdenek a Hargita-kupa összecsapásain. Csapatokat várnak Remetéről, Szárhegyről, Csomafalváról, Csíkdánfalváról és Csíkmadarasról. Pénteken a Reménységek Országos Bajnoksága keretében (VI–VII. osztályosok) csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és remetei csapatok szállnak jégre.

Regine Cavagnoud nyerte az ausztriai St. Antonban a 36. alpesisí-világbajnokság első aranyérmét. A 30 éves francia versenyző 1:23.44 perccel győzött szuperóriás-műlesiklásban. A részidők alapján legjobban futó osztrák Renate Götschl a pálya alsó szakaszán bukott. Eredmény, női szuperóriás-műlesiklás (szuper G): 1. Cavagnoud (francia) 1:23.44 perc, 2. Kostner (olasz) 1:23.49, 3. Gerg (német) 1:23.52.

Folytatódtak a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. Íme a 4. forduló eredményei és a csoportok állása. A-CSOPORT: Volgograd – Buducnost Podgorica 25–24, Frederiksberg – Hypo Niederösterreich 25–26. Az állás: 1. Volgograd 7 pont, 2. Podgorica 4 (106–99), 3. Hypo NÖ 4 (106–113), 4. Frederiksberg 1. B-CSOPORT: Bäkkelagets – Herz FTC 23–21, Ferrobus Mislata Valencia – Giessen Lützellinden 29–28. A rangsorban: 1. Mislata 5 pont (112–110), 2. Bäkkelagets 5 (101–105), 3. Herz-FTC 4, 4. Lützellinden 2. C-CSOPORT: Anagenniszi Artasz –Larvik HK 22–30, Oltchim Râmnicu Vâlcea – Viborg HK 25–24. Az állás: 1. Larvik 6 (105–89), 2. Viborg 6 (109–100), 3. Vâlcea 4, 4. Artasz 0. D-CSOPORT: Dinamo Kijev – Milar L’Eliana Valencia 30–25, Győri Graboplast ETO KC – Krim Neutro Roberts Ljubljana 21–21. A csoport állása: 1. Ljubljana 6 pont, 2. Győr 4 (103–100), 3. Valencia 4 (101–113), 4. Szpartak Kijev 2.

Copyright © Hargita Népe - 2001