2001. december 12. szerda, III. évfolyam 292. szám |
1995 áprilisa óta dolgozom a Hargita Népe megyei napilapnál. Annak idején, nagyon régen, pár évet édesapám is dolgozott itt. Nyilván kötődöm ehhez a laphoz, az alábbiakban azonban mindent megteszek az érzelmi megközelítés elkerüléséért. A pletykákat leginkább tényekkel lehet elkerülni.
Csíkszereda, december elseje, 13 óra 35 perc. Fogadásra készül a polgármesteri hivatal, a meghívottak azonban még máshol ünnepelnek. A díszteremben, a dúsan megrakott asztal közelében csupán két személyiség, Verestóy Attila szenátor és Antal István képviselő álldogálnak pohárral kezükben. A húszperces udvarias hangnemű, politizálás-ízű beszélgetést nem idézem, csak a szenátor úr zárószavait: Te januártól úgyis nálam fogsz dolgozni. Úgy, hogy észre sem veszed". Bevallom, a poharazásnak tulajdonítottam a megjegyzést. Tévedtem.
Amióta a Hargita Népe alkalmazottja vagyok, a fizetést pontosan kapjuk beavatottak számára nem titok: ennél a lapnál jól fizetik, rosszmájúak szerint túlfizetik az embert. És mégis, a december elseje utáni napokban hírek kezdtek terjengeni a nehéz pénzügyi helyzetről, mormogó alkalmazottak rebbentek szét az ajtónyitásra és egyre többen húztak félre: Mondd meg, mi lesz velünk?" A pletykák csődről, bukásról, közelgő tragédiákról szóltak.
A Hargita Népe több újságírója szívélyes meghívást kapott a Székelyudvarhelyen és nemcsak ott jól ismert Ferenczi Károly úrtól, több beszélgetésre került sor vele, csíkszeredai jobbkezével", Szabó Gyula úrral és Székedi Ferenccel, az anyagilag rendkívül súlyos helyzetben álló Csíki TV főszerkesztőjével. A jelenlevők megtudhatták: * Ferenczi úrék levédetik az OSIM-nál (a szabadalmi hivatal) a Hargita Népe nevet. * A megyei tanács mint az újság kiadója ebben partner lesz. * Az új napilap tehát a régi lesz, Hargita Népe néven fog megjelenni. * Aki átmegy hozzájuk, nagyobb fizetést kap, sőt: egyesek részvényesek lesznek a lapnál. * Mindenkit átvesznek, mindenkit szívesen látnak. * Székedi Ferenc lesz a főszerkesztő.
Az eljárás, a félillegális" gyűlések nyilván nagyon megrontották a szerkesztőség hangulatát. A gyűlésekre meg nem hívottak kétségbeestek, a meghívottak képtelenek voltak dönteni Ferenczi úrék ígéretekben gazdag, de tényekben igen szerény előadásai nem jelentettek fogódzót. Ezért a lap vezetősége, szerkesztőbizottsága december 10-ére megbeszélést hívott össze. A folyosón megjelent Székedi Ferenc és Szabó Gyula is, ők a gyűlés végezetével kívántak a néphez" szólni. Maga a gyűlés adathiány miatt kollektív döntéssel nem érhetett véget, érződött, hogy két személy valószínűleg csatlakozni kíván a székelyudvarhelyi vállalkozóhoz, a többség azonban megvetné a sarkát...
De mit fog tenni a megyei tanács? Ez volt a fő kérdés, hiszen a Hargita Népe a megyei tanács mellérendeltségében levő öngazdálkodó közintézmény. Ám hiába érdeklődött a lap vezetősége, Sógor Csaba szenátor és más közéleti személyek, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke nem tudott semmiről semmit. Ám a gyűlésen jött a slusszpoén, megjelent a színen Zsombori Vilmos. Közölte a jelenlevőkkel: a megyei tanács pénzügyi vizsgálatot, átvilágítást fog elrendelni. Közölte a jelenlevőkkel: a privatizációra politikai akarat" van a tanács részéről. Megkérdeztem: van-e erre testületi döntés, határozat? A válasz: nincs. Megkérdeztem: a privatizálás azt jelenti-e majd, hogy valóban piacra kerül az újság, és az veszi meg, akinek több pénze van, vagy pedig nulla lejes privatizáció lesz, a lap átcsúszik ingyen Ferencziék kezébe? Az elnök közölte: ezt a testület fogja eldönteni, de haragszanak a lapra, főleg az én írásaim miatt. Konkrét példákkal is jött: egy 1996-ban (nem elírás) megjelent cikket és a megyei tanácsból kitett UPE-tanácsosokat védő, pár hete megjelent cikkemet említette. Az elnök meleg szavakkal ajánlotta: fogadjuk el a felajánlott lehetőséget, ám rámutatott: ő tiszteletben tartja a kollektíva döntését. Egy kolléga megkérdezte: Ha csak egy választási lehetőség van, hogyan dönthetünk? Mire a nevetés elült, az elnök már nem volt ott.
E sorok írásakor még nem tudni, mi lesz a Hargita Népe megyei napilap sorsa. Első hallásra abszurdnak tűnt, de ma már nagyon valószínű: a Hargita Népe előfizetőstül, mindenestül átcsúszhat a magánszférába", úgy, hogy ezért még pénzt sem kell áldozni. Két személy Borbély László főszerkesztő és e sorok írója bejelentette: nem fog csatlakozni az új" Hargita Népéhez.
SZONDY ZOLTÁN
Tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban különböző híresztelések kaptak lábra a Hargita Megyei Tanács napilapjának, a Hargita Népének a jövőbeni kiadásával kapcsolatban, a KAHO Kft. vezetősége pontosítja a következőket: A Csíki TV-t működtető KAHO társaság vezetősége, tekintettel a néző-olvasói kérésekre, már két esztendővel ezelőtt úgy döntött, hogy megpróbálja újra megjelentetni a Csíki Lapokat. E tekintetben ingatlant vásárolt és újított fel. A piacgazdasági átalakulásoknak meg- felelően azonban lapkiadási terveit egy ideig fel kellett függesztenie, noha a lapkiadás szerepel bejegyzett tevékenységi körében. Az utóbbi időben egy befektető csoport alapos gazdasági számításokat végzett és úgy döntött, hogy számára a megyei lap megújítása lenne előnyösebb. E tekintetben a törvényes előírásoknak megfelelően a védjegyeket bejegyző országos hivatalnál levédte mind a Hargita Népe, mind a Csíki Lapok nevet. Mivel a megyei tanács vezetősége egyetértett azzal, hogy a lap kiadása a jelenlegi formában hosszú távon nem biztosított, a KAHO Kft. és a befektető csoport úgy döntött, hogy Hargita Népe Rt. néven olyan részvénytársaságot alapít, amelybe az újságírók egy jelentős csoportja is részvényesként bekerül, ugyanakkor kivétel nélkül nagyobb fizetéssel átveszi a Hargita Népe valamennyi alkalmazottját, beleértve a műszaki és a segédszemélyzetet is, egyúttal jobb műszaki körülményeket teremt az újság előállítására, a korigényeknek megfelelően arculatot változtatva és oldalszámokat növelve. A lap új arculatának kidolgozására Székedi Ferencet, a Csíki TV jelenlegi vezetőjét kérték fel főszerkesztőnek, aki kijelentette: abban az esetben vállalja el ezt a munkakört, amennyiben a jogi hátteret közös tárgyalásokon tisztázzák, a megújult lap pedig külső, helyi politikai befolyásoktól mentesen, a független és tényszerű újságírás szellemében, a Hargita megyei olvasók igényeit és a gazdaságosság szempontjait követve jelenik meg. A KAHO Kft. vezetősége levélben értesítette a tényállásról a megyei tanács vezetőségét, ugyanakkor a befektető csoport nevében többrendbeli tárgyalásokat folytatott és folytat a Hargita Népe jelenlegi vezetőségével, valamint számos munkatársával.
A KAHO Kft. és a befektetők nevében,SZABÓ GYULA megbízott
Csíkszereda, 2001. december 10.
December 4-én Pál Árpád polgármester arról nyugtatta meg a sajtó képviselőit, hogy megérkezett 4 milliárd lej fűtéstámogatás a kormánytól Gyergyószentmiklós részére, ami ebben az esztendőben biztosítja a zavartalan fűtést, sőt, a melegvíz-szolgáltatást is. Közöltük is az örömhírt, hadd örvendjen a városnapokra készülő polgár.
Még két nap sem telt el, s már szidhatott az tömbházban lakó olvasó, mert félrevezettük. A fűtőanyag ugyanis nem tudhatta, hogy ünnepelünk, mert elfogyott. Ki mit tett, nem tudjuk, de ismét került egy kevés tüzelő, újra meleg víz került a fűtőtestekbe. Hétfőig. Aznap a délután iskolába járók már hideg osztálytermekben várhatták, hogy hazaérjenek még hidegebb otthonukba.
A keddi sajtótájékoztatón nem tudott megjelenni a polgármester. Az állomásra megérkezett utolsó szalmaszálat" ellenőrizte. Felmelegedett az idő, már csak 12 Celsius-fokot mutatott délelőtt 10 órakor a polgármesteri hivatal falára szerelt hőmérő. Ezért reménykedhettek, hogy sikerül leüríteni a két tartályvagonból az 5050 tonna fűtőanyagot, s a Dormánfalváról (Dãrmãnesti) érkezett 20 tonnás tartálykocsit.
A sajtótájékoztatót tartó Nagy István, a városka jegyzője bár volt közüzemes igazgatóként mindenkinél jobban ismeri a helyzetet nem válaszolt olyan újságírói kérdésekre, melyek nem az ő hatáskörébe tartoznak. (A lakosság félrevezetése, a fűtés megígérése és az ígéret valótlansága bosszantotta legjobban a kérdezőket). Ezért hiába faggattuk arról, hogy miként áll a Gyergyószentmiklós és Maroshévíz közötti egyezség? (Tavaly nem volt hitelük a hévízieknek, Dusa prefektus úr úgy tudott városkáján segíteni, hogy több fűtőanyagot szerzett Gyergyószentmiklósnak, amiből a hévíziek is részesedtek. 5,5 milliárd lejre számlázott Maroshévíznek a gyergyószentmiklósi Közüzemek fűtőanyagot. A nyáron a hévíziek megadták a tartozásukat Gyergyószentmiklósnak is 1 milliárd lejnyit, maradt még 4,5 , így ők váltak megbízhatóvá. Kaptak is 700 tonna tüzelőt, ám köszönik szépen, jól vannak. Azt ők kapták és nem más.) Gyergyószentmiklós több mint 11 milliárdos tartozásából törleszteni tudott. Adnak is neki immár fűtőanyagot, ha a pénzt látják. Ez a szállítmány is így érkezhetett meg. A lakosság 9 milliárdos tartozása ellenben nagy gond. Főleg azért, mert Nagy István szerint sok olyan egyén tartozik, aki tudna törleszteni.
A kedden érkezett fűtőanyaggal melegvíz-szolgáltatás nélkül három napig nem lesz gond. Hosszú idő...
Utána?
BAJNA GYÖRGY
Hétfőn rápillantottam a naptárra, és liberális örömmel nyugtáztam, hogy december 10-e az Emberi Jogok Napja. Azután olvasni kezdtem a Krónikát, és nem akartam hinni (50 éve színházi előadásokon edződött) szemeimnek: egy nyolcvanfőnyi, tekintélyes, művelt személyiségekből álló közösségi vitafórum" Kolozsváron az Állami Magyar Színház igazgatójának leváltását követeli, mert nem ért egyet a színház műsorpolitikájával. A vádak szerint a társulat, a rendezők, a direktor mind egy szálig közönséges bűnöző, mert kiseprűzte, kiebrudalta a közönséget", sérti a magyarság nyelvhasználatát, kultúráját, közerkölcsét, megerőszakolja ízlését, nemzetellenes ideológiát terjeszt" stb.
Mielőtt a nem kolozsvári, de színházszerető, a bírált társulatról eddig csupa dicsérő kritikát olvasó, sok hazai és külföldi díjról halló emberek szívükhöz kapnának, álljon meg a menet néhány röpke kérdésre!
Van-e joga nyolcvan vagy akárhány csalódott színházbajárónak egy színházigazgató leváltását követelnie? Van-e joga Közönségnek kikiáltania magát? Van-e joga ízlésdiktatúrát gyakorolnia egy társulat fölött? Egyáltalán mihez van emberi joga egy embernek, aki néha jegyet vált egy-egy színházi előadásra?
Mondjuk, ülök egy stúdióelőadáson egy kényelmetlen széken és nekem nem tetszik a darab (attól még lehet jó), nekem nem tetszik a rendezés (attól még lehet, hogy jó) és csak sajnálni tudom a színészeket, mert szerintem csak kínlódnak a szerepeikkel (attól még lehetnek tehetségesek). Mihez van jogom egy ilyen előadás közben, után? Jogom van felállni és elmenni? Nincs, mert ezzel zavarnám a többi nézőt. De jogom van agyonütni az időt, unatkozni, kritikát fogalmazni vagy szundikálni! Előadás után jogom van nem tapsolni, sőt fütyölni is, a direktornak, színészeknek jogom van civilizáltan véleményt mondani, esetleg a további előadásokról távolmaradni!
Ehelyett mit csinálok? Fintorgok, de lazán tapsolok, amikor pedig a színész ezt is megköszöni, megbocsátok", majd mosolyogva egyre erősebben tapsolok. Véleményemet másnap nem az illetékeseknek, hanem fűnek-fának mondom el, majd, miután évekig elkerülöm (szín)házuk táját, kikiáltom magam Publikumnak! Mert féltem a világ egyetlen olyan intézményét, amelyik Steinbeck szerint négyezer éve haldoklik, de sohasem adja meg magát". Nem halt bele a film megjelenésébe, a tévézés, internetezés térhódításába sem. Mi a titka e makacs ellenállásnak? Semmi más, mint a kísérletezés, a megújulás képessége! Az a csoda, ahogy a színházi alkotók időnként megérzik, hogy az új idők, új generációk és az embereket izgató új kérdések újfajta játékmódot, új színházkoncepciót követelnek. A színház azért nem kapitulált soha, mert szívós, bátor, kísérletező emberek tartották és tartják életben, sőt néha az ezerfejű", ezerízlésű közönség akarata ellenére is reanimálhatják". Ez nekik szakmai joguk. Mert íróknál, egyetemi tanároknál, parlamenti képviselőknél sokkal jobban tudhatják azt, hogy Honnan és (főleg) hová, Színház?
VÁLI ÉVA
A már napok óta tartó kemény fagy legjobban a hajléktalanokat viseli meg. Szerencséjükre, Csíkszeredában igénybe vehetik a polgármesteri hivatal által működtetett éjjeli menedékhelyet. Amint László Ernő gondnoktól megtudtuk, a menhely 30 ággyal rendelkezik, a nyáron 10 hajléktalan járt ide, számuk a tél kezdetétől 16-ra szaporodott.
A menedékhelyet délután 4 órakor nyitják ki, a nappali melegedőben televíziónézéssel, új- ságolvasással tölthetik az időt a hajléktalanok. A hálók este 8 órától állnak rendelkezésükre, tisztálkodási lehetőségük is van, de reggel 8 órakor el kell hagyniuk a helyiséget. A hajléktalanok egy része dolgozik, másik részük pedig dideregve várja, hogy ismét délután legyen, és beülhessen a fűtött nappali melegedőbe.
ERŐS KATALIN GYÖNGYI
December 10-én, hétfőn indult az együttes újabb, egyhetes turnéra az anyaországba.
Ma 19 órai kezdettel a Pesti Vigadóban az együttes összetett, önálló műsort mutat be. Csütörtökön a Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány dísztermében zárt körű fogadást tart az együttes azok számára, akik eddig is támogatták a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tevékenységét. Személyes jelenlétükkel tisztelik itt meg az együttest a politikai és kulturális élet főméltóságai: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke; Göncz Árpád volt köztarsasági elnök és Mádl Ferenc jelenlegi elnök. December 15-én, szombaton az együttes a Magyarok Világszövetsége meghívására a Magyar Hadigondozottak Országos Szövetsége szervezésében Budapesten, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kar színháztermében lép fel; vasárnap, december 16-án pedig Szolnokon, a Városi Művelődési és Zenei Központ színháztermében tart előadást.
A 2001. évi fellépések sorozata nem ér azonban itt véget, ugyanis meghívást kapott az együttes egy bukaresti fellépésre, hogy ott, az ország politikai elitje előtt zárja ezt az évet.
Napok óta figyelem a tévéhíradók esti időjárás-jelentését. A képernyőre kivetített országtérképen semmiképpen sem akar 19 Celsius-fok alá süllyedni a hőmérséklet, holott az utóbbi napokban megyénkben 26, 27, sőt 29 Celsius-fokos hidegeket is mértek. S akkor miért hiányoznak ezek a mínuszértékek a meteorológusok térképéről? Nem tájékoztatnák idejében a gyergyóalfalvi meteorológiai állomás szakemberei a fővárosi illetékeseket? Kevésbé hihető, mert tudtom szerint naponta két-három alkalommal is megküldik a bukaresti Meteorológiai Központba az ország leghidegebb övezetében mért hőmérsékleti értékeket, a média pedig ezeket az adatokat közli. Azaz kellene közölje...
Nem tudom, mennyire számít tabunak a mínusz 20 Celsius-fok alatti hőmérsékleti adatok közlése (a letűnt rezsimben az volt), s még csak azt a feltételezést sem próbálom megkockáztatni, hogy a jóval 20 Celsius-fok alatti adatok nyilvánosságra hozatala összefüggésben lenne a 99/2000-es sürgősségi kormányrendelettel. Ez pedig többek között a következőket írja elő: Olyan helyzetekben, amikor a kinti hőmérséklet 20 Celsius-fok alá süllyed, a munkáltatónak bizonyos elővigyázatossági intézkedéseket kell tennie. Naponta, 0,11 liter forró teára érdemesülnek a dolgozók, szüneteket kell tartani, hogy jól fűtött helyiségekben melegedhessenek, a leghidegebb órákban pedig szüneteltetni kell a munkavégzést, s ha szükséges akár be is lehet szüntetni adott időszakra a tevékenységet stb. Olyan esetekben, ahol nem tartják be ezeket az intézkedéseket, a rendelet értelmében a munkaadókat akár bírságolhatják is.
Dezső Tibor, a Megyei Munkavédelmi Felügyelőség igazgatója szerint, bár felénk jóval kegyetlenebbek a telek, a lakosság ehhez hozzá van szokva, s többé-kevésbé fel vannak készülve a hideg napokra. A munkáltatók itt leghamarabb az építtetőkről van szó általában úgy alakítják a munkafrontokat, hogy a hideg napok beköszöntése előtt bevégezzék a külső munkálatokat vagy felfüggesszék azokat. 30 fokon amúgy sem kevernének maltert a szabad ég alatt, hiszen ez a minőségi munka rovására menne. A téli napokon a vastag falak mögött belső munkálatok végzésére rendezkednek be. Egyébként szociális vonatkozása is van annak, ha munkásokat bocsátanának el épp a hideg miatt, amikor ők a megélhetésért vállalják a kockázatokat. Évszázadok óta tudja azt az erdővágó munkás is, hogy gémberedett tagjai mitől engednek fel, hiszen nem szalmaláng vagy kukoricakocsány tüze mellett melegszik. Az is ide tartozik, hogy az ország leghidegebb vidékei több fűtőanyagra lennének érdemesültek, vagy legalább ne csökkentenék a gáznyomást, ha már a csillagos égig emelkedtek a fűtési költségek.
Bármennyire is próbálják lefokolni a mínuszértékeket a meteorológusok, azaz nem feltüntetni a valós értékeket, az ittlakónak évszázadok óta jól kialakult módszere van a fogcsikorgató telek túlélésére.
KRISTÓ TIBOR
2001. december 8-án gyűlést szervezett a Hargita megyei nyugdíjasok érdekvédelmi szövetsége. Több mint 400 nyugdíjas vett részt, a téma a nehéz megélhetés volt a kevés nyugdíj függvényében. Szó esett arról, hogy a nyugdíjasok alapvető jogait kellene biztosítani, hogy emberi módon tudjunk élni, hiszen ezt az országot mi nyugdíjasok építettük és nem tönkretettük. Határozott módon kérjük és követeljük:
a nyugdíjak újraszámítását minden szinten;
a nyugdíjak indexálását az infláció és a dollárárfolyam változása arányában;
ingyenes és ártámogatott gyógyszer biztosítását az év minden napján;
minden nyugdíjasnak legkevesebb 5 ételjegy biztosítása havonta;
kedvezményes és ingyenes gyógykezelési és üdülési jegyek biztosítása;
nyugdíjasok részére bolt létesítését kedvezményes árakkal;
adók csökkentése stb.
Ha kéréseinket nem teljesítik, minden törvényes tiltakozási módot fel fogunk használni. Ugyanakkor köszönjük mindenkinek, aki eddig támogatta szövetségünket.
A szövetség nevében:
MÁTHÉ RUDOLF, Csíkszereda
2001. november 29-én délután a Székely Károly Szakközépiskola nyelv és kommunikációs bizottsága olvasóversenyt rendezett, amelyen a középiskola 54 diákja vett részt. A verseny különlegessége abban állt, hogy a diákok idegen nyelvű szövegeket olvastak fel.
A román olvasási versenyen kitűntek, díjazási sorrendben: Fogarasi Attila X. C osztályos, Kelemen Szilveszter X. D, Györfi Róbert IX. C, Ördög Péter XI. B és Bálint Réka XI. C. Az idegen nyelvek versenyén a díjazottak: angol nyelvből: Csiszér Csongor X. C, Márton Zsolt X. C, Györfi Róbert IX. C és Canea Cristian IX. A, német nyelvből Kurta István X. C, Kovács László IX. C és Kádár Péter IX. B, míg francia nyelvből Fustei Ionel Daniel IX. A, Bodor Ottó IX. C és Bucur Tiberiu IX. A osztályos tanulók tűntek ki teljesítményükkel. Az eseményt, amely a diákok kitüntető érdeklődésének örvendett, a 2001 az olvasás évének alkalmából rendezték.
NEMES RÉKA tanárnő, Csíkszereda
Úgy 3 évvel ezelőtt, amikor ugrásszerűen óriásira emelkedett lakónegyedünkben a közköltség, szükségesnek láttuk a közös melegvízóra, valamint kalóriamérő óra felszerelését. Ez a csíkszeredai tanács feladata lett volna, mert kormányhatározat szerint a tanács kell felszereltesse ezeket az órákat, melyre előirányozott költségvetési összeg állt rendelkezésükre 1994-től. Nem történt meg.
Mivel lakótársaim nehéz anyagi gondokkal küzdenek, mindkét órát a nehezen összegyűjtött pénzünkből szereltettük fel, majd 2000. november 27-én letettük a 15 691-es számú visszaigénylési kérésünket a tanácshoz.
2001 februárjától rendszeresen járok kihallgatásra a polgármester úrhoz, ismertetve jogos követelésünket. Sajnos az udvariasságon és ígéreteken kívül semmit sem értem el, mert nincs pénz. Kérdezem én, hová lett az 1 milliárd lej előirányzott összeg?
Egyik októberi tanácsülés szünetében ismét a polgármester úrhoz fordultam, de ő Bogos Zsolt úrhoz irányított. Bogos úr pedig azt válaszolta, hogy szünet van és nincs ideje erre, otthagyott. Nem hiszem, hogy Bogos úr a választópolgárok gondjaihoz való ilyetén viszonyulással népszerűségre tenne szert. Kérjük a tanácsot és a tanácsos urakat, válaszoljanak, mikor kapjuk vissza a jogtalanul visszatartott pénzünket, és nem fogadunk el semmilyen törvénytelen indokot.
MOLNÁR ERZSÉBET, Csíkszereda
Az Úr 2001. évében, december 9-én, vasárnap 90. születésnapját ünnepelte a Mariánum. Az alma mater hívta a mariánumistákat a világ minden tájáról. Haza! Kolozsvárra! Együtt imádkoztunk, örültünk, sírtunk, emlékeztünk. Kolozsvár és a Mariánum neve eggyé fonódott örökre. Intézetünk alapítója, dr. Hirschler József pápai prelátus. Sírja a Házsongárdi temetőben van. A szép fehér Krisztus-szobor előtt egy mariánumista kislány térdel imára kulcsolt kezekkel, a növendékek el nem múló háláját hirdeti. Soha nincs virág nélkül. A Tisztelendő Nővérek és civil tanáraink nagy része már megelőzött minket az Örök Életbe. Áldottak legyenek és áldottak drága szüleink haló poraikban, akik számunkra biztosították neveltetésünket ebben az elit, magyar leánynevelő intézetben! 38 évig oktattak itt a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek. 1949 augusztusában a kommunista állam feloszlatta a rendet, barbár módon kilakoltatták a nővéreket. Civil ruhákat a növendékek vittek nekik. Többé nem taníthattak ezek a remek pedagógusok, nehogy a vallásos neveléssel megfertőzzék az iskolákat". Így nézett ki minden vonalon az államosító hadjárat... Az egyház azóta sem kapta vissza ezt a jogos tulajdonát, éppúgy, mint a többi egyházi javakat. A kommunisták jól tudták, hogy a templomnak legerősebb vára az iskola, ezért kezdték el ott a rombolást... Dr. Hirschler József így vallott magáról: Az államnak, ahol élek, igaz polgára vagyok. Az talán csak nem bűn, hogy magyarnak érzem magam". Európai szinten gondolkodott, úgy is mint keresztény, úgy is mint magyar. Ezt a magatartást sugározták nevelőink, ez a mi szellemi örökségünk is. Ezt adjuk tovább az utódoknak. Róluk szól Reményik Sándor költeménye, melyet a Mariánum 10. évfordulójára írt: Áldassál, Isten! / Áldassál, aki hegyet adsz nekünk, / S a hegyen templomot és iskolát / És a templomban igehirdetőt / és tanítót a magyar iskolába! Az épület homlokzatáról leverték a keresztet, de számunkra ott ragyog most is a Hit szimbóluma. Az intézet Miasszonyunk védelme alatt áll, az Ő nevét viseli és Mária nem mondott le róla. Ezen a 90. évfordulón megengedték nekünk, hogy a díszteremben ünnepeljünk. Vendégek voltunk saját iskolánkban. Ez sem baj. Köszönjük az egyetem vezetőségének, hogy ezt lehetővé tették. A kőből épült Mariánumot elvehette az erőszak, de a Szellemi Mariánumot, amely bennünk él, nem tudták kiirtani. Élő téglái vagyunk, akikben megtestesült intézetünk eszméje: Hűség népünkhöz! Hűség az egyházhoz!
December 9-én délelőtt elzarándokoltunk a temetőbe és megkoszorúztuk Alapító Atyánk sírját, utána hálaadó szentmisén vettünk részt a Szent Mihály-templomban. Hála az örömökért, hála a szenvedésekért. Az ünnepség a volt Mariánum dísztermében tartott megemlékezéssel zárult. Az ünnepi találkozó szeretetvendégséggel ért véget.
PLESA VASS MAGDA, Kolozsvár
Az idei évben, november 30. és december 2. között ismét megrendezésre került Mátészalkán a Felnőtt Amatőr Színjátszó Fesztivál, amelyen ezúttal két erdélyi város csoportja is bemutatkozási lehetőséget kapott, Nagykároly és Szentegyháza. A szentegyháziak a helyi Gábor Áron Szakközépiskola és a mátészalkai szakközépiskola között évek óta jól működő testvériskolai kapcsolatnak köszönhetően a 2000. évi fesztiválon léphettek fel első alkalommal, s amint arról a Hargita Népe is tudósított Molière Tudós nők című előadásuk igen kedvező fogadtatásban részesült. Ennek köszönhetően az ez évi fesztiválra is meghívást kaphatott a társulat, amely ezúttal két előadással is készült a találkozóra. A fiatalabb korosztálynak Fazekas Mihály Ludas Matyi című elbeszélő költeményének átírt változatát mutatták be, két előadásban, nagy sikerrel. Az igazi szakmai megmérettetést azonban S. Mro_ek A nyílt tengeren című abszurd drámájának bemutatása jelentette.
A kamaraelőadás messze a várakozásokon felüli publikus és szakmai sikert hozott. A háromtagú szakmai zsűri, amely minden előadást részletesen elemzett, egy-két apróbb észrevételen túl, magas színvonalú, rendkívül jó abszurd adaptációként értékelte a Mro_ek-előadást és a díjkiosztó gálán különdíjjal jutalmazta. Ugyancsak különdíjat kapott Kiss László csoportvezetői, rendezői és színészi munkájáért.
A fesztiválon elért sikerek új lendületet adtak a csoportnak, terveik szerint a következő évben a mátészalkai színház társulatával közös produkciót készítenek, amely mind Magyarországon, mind itthon is bemutatásra kerül majd.
KISS LÁSZLÓ, Szentegyháza
1976. őszén, negyedszázaddal ezelőtt ilyenkor első napjait élte a csíkszeredai 20-as számú Kis herceg Napközi Otthon. Huszonöt év nem sok idő egy intézmény életében, de elég ahhoz, hogy számba vehessük létét.
Mi megtettük ezt, ezért felköszöntjük, megünnepeljük őt.
A 20012002-es tanévben minden jelesebb rendezvény óvodánkban, az évforduló jegyében történik. December 8-án délelőtt, 11 órától az ünnepségsorozat megnyitója után nosztalgia-találkozót szerveztünk volt és jelenlegi munkatársaknak és köszöntöttük nyugdíjasainkat. Ugyancsak akkor került sor az évforduló tiszteletére szerkesztett emlékkönyvünk bemutatójára, valamint a 25 éves fennállási időt jelző emléktábla elhelyezésére is. Utána a résztvevők állófogadáson vettek részt.
Létrehoztuk szintén a fennállási évforduló tiszteletére a Kis herceg-díjat. Ez egy hűség-díj lesz, azok kaphatják meg, akik negyedszázadnyit dolgoztak a mi óvodánkban. A díj kiosztásának időpontja minden év májusának utolsó csütörtöki napja lesz az óvodánk napja, amelyet szintén most, a jubileum alkalmával jelöltünk ki. 2002-ben azon a napon fog történni majd az ünnepségsorozatuk zárómozzanata.
December 12-én óvodásaink és szüleik részvételével ünnepi játszóházat szervezünk, a rendezvényen a kicsik számára is érthető és élvezhető módon ünnepeljük a születésnapot.
Többször és többen ünnepelünk ezen a születésnapon, tehát a jubiláló óvoda nemcsak az 1976-ban elkészült épületet jelenti, de mindazokat is, akik valamikor valamiért hozzátartoztak: mindenkori óvodásainkat, akik jelenleg itt szülők vagy éppen kollégák, a mindenkori szülőket, a hajdani munkatársat, aki lehet már másutt van a pályán vagy éppen nyugdíjaséveit tölti, a jelenlegi munka- és szülőközösséget és feltétlenül a mostani óvodásainkat, bár ők ezt csak lehet a következő évforduló alkalmával értik meg...
Sokan ünnepeljük őt és ugyanannyian vagyunk ünnepeltek egyúttal. Több mint százötvenen dolgoztunk itt ez évek alatt, pedagógusok és nem pedagógusok. Van, aki éppen huszonöt évet, van, aki kevesebbet.
Ünnepeltnek tekintjük továbbá óvodánk névtelen protektorait, akik akkor, ott 1976-ban lobbiztak létjogosultságáért, majd kivitelezték az elképzelést. Az első vezető óvónő, Jakab Viorica, aki az indulás összes nehézségét is felvállalta a kinevezésével együtt, ma ünnepelt szintén. A majdnem mindig nyolc csoporttal működő óvoda, huszonöt év alatt több mint kétezer kisiskolást adott. A huszonötödik évi csapat" tagjai: kétszáz óvodás, harminckét felnőtt. A román tagozaton egy vegyescsoport, a magyaron hét: két előkészítő, egy nagy-, két közép- és két kicsicsoport működik.
Az eltelt huszonöt évben ledőlt a berlini fal és világrendváltás is történt. Az óvodánkban viszont, mint általában minden gyermekintézményben, változás előtt és után ugyanaz volt valami: a kisgyermek és annak tiszta, sajátságosan igaz világa. Óvodánk huszonöt éve vigyázza azt, nem könnyű, de talán hálás feladat.
A mi óvodánk az a birodalom, ahol idővel mindnyájan összeszelídülünk" a mindig most először érkező felnőtt és gyermek, mert itt mind egymás szemébe nézünk", hogy összebarátkozhassunk. Attól fogva, ahogy ez megtörtént, mindenkit számon tartunk, ha pedig már nem jön el", sírunk", mert hiányzik nekünk ő.
A Kis herceg történetét felhasználva, így fogalmazhatjuk meg dióhéjban együttlétünket az óvodában. Antoine de Saint-Éxupéry nagyszerű művének történetei, főhős figurájának jellemzői nap mint nap megtalálhatók óvodánk létében, a mindennapi munkánkban. A szerzői ajánlás egyik részét például nagyon jellemzőnek tartjuk munkánk fontosságának jelzésére, ...mert minden felnőtt egyszer gyermek volt" és annak (sajnos) társadalmi értékelésére: de csak kevesen emlékeznek rá".
Az óvodabeli pedagógiai munka eredménye nem azonnali és nem látványos. Amikor már érzékelhető lenne az eredmény, nem igazán számunkra is az. Ezért nyugtatjuk magunkat szerénytelenül, szintén a közismert Éxupéry-megfogalmazással: ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan".
KEDVES ILDIKÓ, Csíkszereda
Az évből eltelt 345 nap, hátravan még 20. Napnyugta ma 16.13-kor, napkelte holnap 7.43-kor.
GABRIELLA nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.
* 270 éve született Erasmus Darwin angol orvos és természettudós. A származástan eszméinek egyik előfutára, Charles Darwinnak, a darwinizmus megalapozójának nagyapja volt. Zoonomia című munkájában evolúciós gondolatokat hirdetett, hangsúlyozva a különböző állatfajok embrióinak hasonlóságát és a végtagok használatának alakító erejét.
* 180 éve született Gustave Flaubert francia regényíró. Párizsban jogi tanulmányokat folyatott, az egyetemet azonban nem fejezte be. Az 1848-as forradalom és utazásai jelentős hatással voltak szemléletének alakulására. Első és legnépszerűbb regényében, a Bovaryné-ban (1857) a kisvárosi polgári erkölcsök művészien realista elemzését adta. A fő művének tekintett Érzelmek iskolája (1869) kortörténeti vázlatnak is tekinthető. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt fejlődésregény, emberi-művészi eszményeinek, majd kiábrándultságának megfogalmazása. Ezzel egyszerre lett a realista iskola atyja és sikeres író. Fáradhatatlanul csiszolta stílusát, hogy megőrizze a nyelv érzékletességét. (MTI Évfordulónaptár)
A kutyát sem küldik ki ilyen hidegben! De, hát csak ki kell mennie az embernek a mindennapiért. Tapogunk a járdán, avagy toporgunk? Idősebbek és fiatalabbak. Mintha a jégpályán lennénk...
Nem véletlen, hogy ismét gyerekkorom felejthetetlen időszaka réved fel előttem, az ötvenes évek Marosvásárhelye. Hiszen, ahogy betoppant a tél, mindenki már kora reggel s ha a havazás úgy kívánta, késő délután is ott volt a járdákon, seprűkkel, lapátokkal. Lakosok, kereskedők, a város apraja, nagyja.
Akaratlan is felötlik a kérdés: mi lett velünk? A lelkiismerettel, jóérzéssel (hogy ne mondjam öntudattal)?! Legtöbb helyen, kereskedelmi egységek, tömbházak előtt vastagon áll a tükörsima, fényes jégréteg. Mintha senki földjén lennénk! Pedig bíz Isten, senkinek, sem felnőttnek, sem gyereknek nem hiányzik a kar- vagy lábtörés.
Hogy elhangzott a felhívás? Hogy büntetéseket is kilátásba helyeztek?! S akkor mi van? Köszönjük szépen, megvagyunk! És elvihetik hírünket a nagyvilágba...
FORRÓ MIKLÓS
A csíkszeredai Hargita Visual Art Galériában holnap 18 órakor nyitják meg a csíkszeredai képzőművészek decemberi aukcióját. A rendezvényt a város polgármesteri hivatala, illetve helyi tanácsa támogatja.
A Román Nemzeti Bank ötezer lejes pénzérmét hoz forgalomba december 14-től. Az új érme mérete megegyezik a jelenleg forgalomban lévő 500 lejes érme méretével, de nem kerek, hanem tizenkétszögű. Ugyanezen dátumtól forgalomba helyezik a műanyag 50 000 lejest is, amely ugyanolyan, mint már ismert papír-társa, és egy ideig mindkettő forgalomban lesz.
A kászonújfalvi óvoda és iskola közössége köszönetét fejezi ki a Precizia Kft.-nek, személyesen Gergely Mátyásnak a Mikulás-napi gazdag ajándékcsomagokért.V
Az Országos Meteorológiai Intézet jelentése szerint, december 13-án és 14-én havazás várható az ország egész területén, kiadós havazásra a déli és keleti országrészekben lehet számítani. Ezekben a térségekben a szél is megerősödik, fennáll a hófúvás veszélye.
Az udvarhelyi Városi Könyvtár hang- és látványanyagtermében kerül sor december 14-én 17 órakor Török Ferenc festészeti kiállításának megnyitójára. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Hétfőn tisztújító közgyűlést tartottak a gyergyószentmiklósi Erdélyi Kárpát-Egyesületnél. Horváth Alpár főiskolai tanár helyett dr. Gereöffy Ferencet választották elnöknek. Alelnökök: Vadász István, Gereöffy Attila és Zárug Aladár, titkár: Málnási Csaba, pénztárnok: Csíky Károly.
Az Erdély-történeti Alapítvány pályázatot hirdet Erdély történetével és az erdélyi irodalomtörténettel foglalkozó dolgozatok írására. A pályázaton bárki részt vehet. Az első díj értéke 100 ezer forint, II. díj 75 ezer forint, III. díj 50 ezer forint. A pályamunkák leadási határideje 2003. május 31. A munkákat a következő címre lehet beküldeni: Erdély-történeti Alapítvány, Debreceni Egyetem Történelmi Intézet, 4010. Debrecen, Egyetem tér 1. Az eredményhirdetés: 2003. augusztus 20-ra várható. A sikeres pályamunkákat a szerző beleegyezésével megjelentetik. A kiadásnál előnyt élveznek a székely falvak történetét feldolgozó munkák.
A gyergyószentmiklósi Figura Színház Társulata december 17-én 17 és 20 órától mutatja be a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában Samuel Beckett: Godot-ra várva című stúdióelőadását. Jegyek ára felnőtteknek 30 ezer lej, diákoknak 15 ezer lej.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete holnap 19 órára, a megyeháza gyűléstermébe hívja össze az RMDSZ, az egyházak és civil szervezetek által kijelölt képviselőket a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény romániai alkalmazását felügyelő csíki területi testület alakuló ülésére. A testületben helyet kap hét tag az RMDSZ, hét tag az egyházak (négy katolikus, egy református, egy evangélikus és egy unitárius) és hét tag a civil szervezetek részéről, valamint az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke. A napirendi pontok között szerepel a felügyelőtestület működési szabályzatának elfogadása, valamint a területi elnök tájékoztatója a státustörvény alkalmazásának helyi előkészületeiről.
A magyarországi Sebő Együttes turnét szervez 2002. márciusában Erdélyben. Ehhez keresnek olyan magyar kulturális intézeteket, magánszemélyeket, akik a turné részletes lebonyolításában az együttes segítségére lennének. Az együttes ez év őszén adta ki legújabb CD-jét Rejtelmek címmel és az interneten a www.rejtelmek.hu oldalon található néhány részlet a versekből, a www.rejtelmek.hu/ press oldalon pedig fotókat találhatnak az eyüttesről. Aki segíteni kíván a turné lebonyolításában, kapcsolatba léphet az együttes titkárával, Dobó Nikolettel az alma@ karinthy.hu e-mail-címen.
Lezárult az első szakasza az ERDRAMIL (ERdélyi magyar DRÁmapályázat a MILlennium jegyében) címszóval jelölt drámapályázatnak, melyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Prospero Alapítvány, az Illyés Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával hirdetett meg. Összesen 48 színmű érkezett be, ilyenformán megállapítható, hogy ezen a szinten a pályázat elérte a célját. Következik az elbírálás, melyet egy háromtagú zsűri végez el. A bírálóbizottság tagjai Parászka Miklós rendező, a Csíki Játékszín igazgatója; Kovács András Ferenc, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, egyetemi oktató és dr. Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi oktató, drámaelméleti kutató.
Tekintettel a beérkezett pályamunkák mennyiségére, módosították az eredményhirdetés tervezett határidejét. A kiírók a díjazás időpontjának a Színházi Világnapot választották, 2002. március 27-ét. Amint az a kiírásban szerepelt, a pályadíjak a következők: I. díj 40 millió lej, II. díj 20 millió lej, III. díj 10 millió lej. A nyertes drámát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2002-ben bemutatja, a díjazott írásokat a Látó szépirodalmi folyóirat közli.
Tegnap este rendezték az Olaszországban zajló női kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőit. Magyarország bejutott a legjobb nyolc közé, miután 2423-ra legyőzte Kína együttesét. Eredmény: Magyarország Kína 2423 (1113). Holnap, a negyeddöntők keretében Mocsai Lajos csapata az orosz-olasz párharc győztesével mérkőzik. A Szlovénia Ausztria, Jugoszlávia Brazília, Franciaország Spanyolország, Dánia Angola, Svédország Hollandia, Norvégia Dél-Korea és Oroszország Olaszország mérkőzések késő este, lapzárta után fejeződtek be.
A sílövő Világkupa ausztriai, Hochfilzenben megrendezett versenyének eredményei. Férfiak, 12,5 km (üldözéses): 1. Björndalen (norvég) 34:27.5 p (7 lőhiba), 2. Luck (német) 22.3 mp. hátrány (1), 3. Gross (német) 26.3 mp. h. (0). A VK állása: 1. Björndalen 100 pont, 2. Luck 89, 3. Hietalahti (finn), Poirée (francia) és Morgenstern (német) 7474. Nők, 10 km (üldözéses): 1. Forsberg (svéd) 30:26.7 p. (0 lőhiba), 2. Zubrilova (ukrán) 3:13.3 p. hátrány (3), 3. Disl (német) 3:20.7 (5). A VK állása: 1. Forsberg 100 pont, 2. Disl 86, 3. Henkel (német) 78. Sem romániai, sem pedig magyarországi versenyző nem volt a beérkezők között. A VK-sorozat mától vasárnapig a szlovéniai Pokljukában folytatódik.
Ma sorsolják ki a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének párosítását. A még versenyben lévő 16 csapatból nyolcat kiemeltek. A kiemeltek: AC Milan, Internazionale, AC Parma (mindhárom olasz), FC Valencia (spanyol), Leeds United (angol), Borussia Dortmund (német), Feyenoord (holland), Olympique Lyon (francia). A második nyolcas: PSV Eindhoven (holland), AEK Athén (görög), Glasgow Rangers (skót), Roda JC Kerkrade (holland), Lille (francia), Slovan Liberec (cseh), Servette (svájci), Hapoel Tel-Aviv (izraeli). A nyolc között nem lesz újabb sorsolás, hanem a mérkőzések sorszámokat kapnak és ezek alapján lehet majd tudni, hogy a továbbjutók közül ki kivel kerül össze.
A két férfi elődöntő és a női döntő is 11-re áll két játszma után a 2,2 millió dollár összdíjazású moszkvai sakk-világbajnokságon. A férfiak között akárcsak az első partiban újra döntetlennel zárult mindkét mérkőzés. A női fináléban a kínai Zsu Csen győzött, és így egyenlített az orosz Kosztenjuk ellen. A párharcok négy játszmáig tartanak. Férfiak, elődöntő: Ivancsuk (ukrán) Anand (indiai) döntetlen, az állás: 11; Szvidler (orosz) Ponomarjov (ukrán) döntetlen, az állás: 11. Nők, döntő: Zsu Csen (kínai) Kosztenjuk (orosz) 10, az állás: 11.
Copyright © Hargita Népe - 2001