Hasznos ajándékkal köszöntheti szeretteit Mikuláskor, ha megvásárolja számukra a 2002-es Hargita Kalendáriumot.

Kapható a lapárusoknál és a könyvesüzletekben. Ára: 33 000 lej.

ABLAK AZ ORSZÁGRA

A terrorizmus minden formáját elítélő nyilatkozat és a terrorizmus elleni intézkedéseket tartalmazó akcióterv elfogadásával fejeződött be kedden Bukarestben az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet miniszteri tanácsának 9. ülése. A dokumentum leszögezte: az államok készek arra, hogy megvédjék polgáraikat az új veszélyekkel szemben, érvényesítsék a törvények szerepét, az egyéni szabadságjogokat és a törvény előtti egyenlőség elvét. Az ülés befejeztével lejárt Románia elnöki mandátuma is, az EBESZ soros elnöki tisztét jövőre Portugália látja el. * Rolf Ekeus, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa és Markó Béla RMDSZ-elnök tárgyalásokat folytatott tegnap Bukarestben. – A magyar kedvezménytörvény végleges formájával kapcsolatos álláspontom világos megfogalmazásához megvárom a magyar és a román kormány közötti megbeszélések eredményeit – jelentette ki Ekeus, aki közölte: a két fél biztosította arról, hogy a kétoldalú párbeszéd „diszkrét légkörben és nem a nyilvánosság előtt fog lezajlani". Markó Béla elmondta: a találkozó fő témája a kedvezménytörvény volt, de a megbeszélés során a főbiztos behatóan érdeklődött a romániai magyar közösség általános helyzetének alakulása iránt. – Az általános helyzetelemzés kapcsán elmondtam az EBESZ kisebbségi főbiztosának, hogy politikailag kulcspillanatban vagyunk, mert lejár az egyéves megállapodásunk a kormánypárttal, s a következő időszakban kell az ezzel kapcsolatos felmérést elvégeznünk és döntenünk arról, hogy tudunk-e újabb együttműködési megállapodást kötni – mondta Markó Béla.*Négy egyezményt írt alá Bukarestben Jonathan Scheele, az Európai Bizottság elnöke, illetve Hildegard Puwak román integrációs miniszter. Valamennyi vissza nem térítendő támogatásról szól, összesen 660 millió euró értékben.

– Mától 3 napig ünnepel Gyergyószentmiklós. Ezt nemcsak a zászlódíszbe öltöztetett főtér kellene jelezze. Bencze Attilával, a főtámogató Ben Com Mixt Kft. vezetőjével arról beszélgetünk, hogy milyen ünnep támogatását vállalta?

– Az utóbbi 2 esztendőben kezdett az egész város ünnepévé válni a Szent Miklós tiszteletére szervezett városnapi rendezvény. Aki figyelmesen tanulmányozza a programot, találhat benne fogódzót arra is, hogy milyennek szeretnénk ezt az ünnepséget. A szervezésbe nem nagyon szóltam bele, megmondtam, melyik rendezvényeket támogatjuk, illetve tanácsokat adtam, mi módon lehet pénzt szerezni a rendezvényekhez, hogy azok lehetőleg ne terheljék a város polgárait. Nos, a vállalkozók olyan mértékben kapcsolódtak be a rendezvények támogatásába, hogy máris elmondhatjuk: az adófizetők pénzéhez nem kell hozzányúlni az idén! Mert ha csak a tűzijátékot vesszük alapul, amit sokan fölöslegesnek tartanak, s a tavaly például az arra fordított pénzt a fűtés javítására fizették volna, az idén nem szólhatnak semmit. A tűzijáték a Ben Com Mixt Kft. „ ajándéka" lesz.

– Aztán a krumplitokányfőző verseny sem a véletlen szüleménye. Vidékünkön hagyományos, közkedvelt étek, s a bor is jól csúszik rá. Ha már hordót is csapra vernek, hadd legyen ágy vetve neki. Az 5000 lej/adag igazán mindenki számára elérhetővé teszi a fogyasztását. A zsűri a vendégvárosok küldötteiből áll majd. Eddig a Polgármesteri Hivatal, a Villamossági Vállalat, a Pizza Joe Kisvendéglő, a Szilágyi Vendéglő, a Barbara Kft. és a Ben Com Mixt Kft. nevezett be a versenyre.

– A fejenként 750 000 lejes belépővel rendezett ünnepi vacsora is csak újabb szakadékot húz a módosak és a kevésbé módos, illetve a szegény polgárok között...

– Ezzel teljesen egyetértek, de e vacsorának is az a célja, hogy ne kelljen a vendégek számára rendezett búcsúvacsorára más alapokhoz nyúlni. Megjegyezném, hogy a zenészek pénzét így is ott kell még összegyűjtenünk.

(Az eddig kiadott program néhány helyen módosul: dr. Fehér Dávidról és a gyergyószentmiklósi kórház 100 éves évfordulójáról december 12-én külön ünnepségen emlékeznek meg, helyette szerdán 16 órától a Tarisznyás Márton Múzeumban gyergyói alkotók könyveiből és kiadványaiból, illetve sajtókiadványokból is kiállítás nyílik. Az ünnepi ülésen pedig valódi Mikulás-meglepetésként bemutatják a Státus Kiadó gondozásában megjelent Gyergyószentmiklós kismonográfiáját is.)

BAJNA GYÖRGY

Tegnap este a csíkszeredai Kriterion Házban mutatták be a Hunyadi László szobrászművész munkásságát értékelő, a Műterem sorozatban megjelent könyvet. Szatmári László műkritikus – egyébként a kötet előszóírója – méltatta a művész sokoldalú tevékenységét. A szóra bírt képzőművész megköszönte a Kriterion Alapítványnak, a Pallas–Akadémia Könyvkiadónak, hogy ilyen szép kivitelezésű könyvben láthatja viszont munkáinak reprodukcióit. Ezt követően Székedi Ferenc, a Kriterion Alapítvány igazgatója megnyitotta a művész plakettjeiből, valamint Hunyadi Mária domborműszerű textíliáiból készült kiállítását. Közreműködött Márdirosz Ágnes színművésznő.

A csíkszeredai József Attila Általános Iskola díszterme különleges könyvbemutató helyszíne volt tegnap délelőtt. A Pallas–Akadémia Könyvkiadó mutatta be a kisiskolásoknak azokat a meséskönyveket és gyermekversköteteket, amelyeket mikulási ajándéknak is javasolt. Kozma Mária írónő elmondta: a rendezvény az Olvasás Éve jegyében zajlik. Arról beszélgetett a gyerekekkel, hogy miért fontos számukra az olvasás, hangsúlyozva az anyanyelv megismerésének fontosságát. A gyerekek szavaltak és részleteket olvastak fel Kozma Mária Csillala mester című művéből. A kis előadókat egy-egy könyvvel jutalmazta a kiadó vezetője.

Csíkszeredának 4,3, Székelyudvarhelynek 3,1, Gyergyószentmiklósnak 4 milliárd lejt hagyott jóvá a kormány hőenergiaár-támogatás gyanánt. A személyi jövedelemadóból számfejtett idei lakossági hőenergiaár-támogatásra 18 városnak 100 milliárdos keretet osztott szét a kormány 1165/2001-es határozatában.

– Ez az összeg jóformán csak az egyhavi árkülönbözetet fedezi – közölte érdeklődésünkre Páll Árpád, a csíkszeredai Közüzemek műszaki igazgatója. Mint mondta, a kormány által bekért számítások szerint mintegy 24 milliárdos támogatásra lett volna szükségük az idei évre. A korábbi tárgyalásokon még több mint 40 milliárd lejt ígértek, hangsúlyozva, hogy a gáz- és az áramszolgáltatóval szemben felgyűlt tetemes adósságot is rendezni kell. Ehelyett kaptak most 4,3 milliárd lejt, amelyből a tartozásokat és azok kamatait nem lehet törleszteni. A Goscom adóssága egyébként már 20 milliárdra tehető, ez az összeg az előirányzott szubvenciók elmaradása miatt rohamos léptekben gyarapszik.

Andorkó János, a székelyudvarhelyi Urbana Rt. igazgatója ugyancsak borúlátó. Mint vázolta, a januári költségeket is beszámolva, 16 milliárdot kértek a kormánytól, ebből lett 3,1 milliárd. Ez fél hónapra, 20 napra elegendő – hangsúlyozta az igazgató, aki szerint a szükséges szubvenciók hiánya miatt vészes időszak következhet.

Az év utolsó hónapjaira 8,4 milliárd lejt igényelt a gyergyószentmiklósi Közüzemek, a Go Rt. Nagy Attila igazgató szerint ez 400 tonna folyékony üzemanyag ellenértéke, ami 13–14 napi hőszolgáltatásra elegendő. Ennek is örvendenünk kell, több mint a semmi – tette hozzá az igazgató.

SZÜSZER-NAGY RÓBERT

AHOGY MI LÁTJUK

Imreh István történész Erdélyi hétköznapok című könyvében olvasom, hogy még a XVII. században fogalmazott gyergyókilyénfalviak falutörvénye ilyen passzussal kezdődik: „Minthogy a közönséges társaságnak, mint a falubeli lakosoknak a megmaradása az jó rendtartásoktól függ... kívánatos azok betartatása..." Továbbá előírja, hogy függetlenül a társadalmi rétegződésektől (jobbágy, darabont, szabados, nemes), a falubíró megszólítására minden lakó köteles a kommunitás (faluközösség) érdekében munkálkodni. S azt a falubelit, aki megszegi e népi jogszabály előírásait, keményen megbírságolják, s akár ki is rekeszthetik a közösségből.

Miért kezdem írásomat e röpke bevezetővel? Annál az egyszerű oknál fogva, mert minap egyik nagyközségünk polgármestere azt hozta szóba, hogy a valamikori járásszékhelyen – ahol szintén szigorú falutörvény igazgatott egy közösséget – mintha feledésbe merültek volna ezek az ősi jogszabályok. Holott épp most, amikor az oly sokat hangoztatott önkormányzatiság eszméje úgymond ismét divatba jött, kívánatos lenne visszanyúlni elődeink falutörvényeihez, hiszen azok – mostani szóhasználattal élve – szintén az önkormányzatiság működését segítették. Olyan már jól bejáratott, ma is alkalmazható paragrafusokat tartalmaztak, melyek egy önépítkező közösség hasznára voltak.

A még vajúdó közbirtokossági rendszer helyreállítása nem csupán jogokat jelent, de kötelezettségeket is ró tagságára – erre sajnos sokan alig gondolnak. A járásszékhely régi közbirtokossága – lévén, hogy tagsága egyenlő jogaránnyal rendelkezett – a rászoruló szegény, jó képességű parasztgyermekek továbbtanulásának költségeit felvállalta, a középítkezést haszonfával segítette stb.

A Fiság menti települések falutörvényei szigorú bírságokat írtak elő mindazok számára, akiket lopáson értek. Kezdve a megbélyegzéssel, folytatva a nyilvános megvesszőztetéssel, el addig, hogy akár az is megtiltatott a notórius tolvajnak, hogy a falu sírkertjébe temetkezhessen.

S hogy mennyire feledésbe merültek ezek a népi jogszabályok, a közösségi együttélésnek keretet szabó falutörvények, jól kiérezhető az utódok mentalitásában. Mert ha egy polgármesternek kell felszólítania a lakót vagy az intézményt, hogy seperje meg kapuja elejét, akkor bizony baj van valahol. Az őszinte megnyilvánulást tetten lehet érni az adóbevallások nyomán is. De minek tovább sorolni az annyi idő során csorbulást szenvedett közösségi szervezettség fellazulásának áldatlan következményeit. Inkább hiszem, hogy megint megtalálják medrüket ezek, a falubeli lakosok megmaradását szolgáló rendtartások. S kívánatos lesz azok betartása.

KRISTÓ TIBOR

„Ahol fent nincs egyetértés, ott lent csak szenvedés van" – jelentette ki Ion Cre_u ukrajnai (kárpátaljai) román kereszténydemokrata képviselő a Pro Európa Liga budapesti interkulturális fórumán, a magyar kedvezménytörvény, illetve a román–magyar viszony utóbbi alakulása kapcsán. Molnár Gusztáv, a kiváló politológus és a Provincia társszerkesztője szerint a legutóbbi politikai fejlemények és nyilatkozatok azt bizonyítják, hogy lényegét tekintve „két nemzetállam harca folyik az emberek lelkéért". Mármint a romániai/erdélyi magyarság identitásáért. A felek a büntető, illetve a megmentő szülő szerepében egy egyáltalán nem veszélytelen lélektani játékba bocsátkoztak. Egymást követő megnyilatkozásaiknak nem a konkrét tartalma a lényeges, hanem azok a mögöttes üzenetek, amelyeket ezek kiváltanak az érintettekben – vélekedik, igen helyesen, Molnár. Ez az érintettek lelki – és nem csak! – sebezhetőségét figyelmen kívül hagyó egymásra licitálás tovább rontja az erdélyi magyarság egyébként sem túl jó közérzetét.

A jelenlegi román kormányzat azzal, hogy a magyar közösség lojalitását – sőt, ennél többet is – erőszakosan, mi több, fenyegetően követeli, csak az elfordulás fokozódásának reflexét váltja ki az erdélyi magyarságból. A magyar kormány által folyamatosan és elsődleges célkitűzésként meghirdetett „a szülőföldön való boldogulást" célzó intézkedések megvalósulásának sem javulnak az esélyei. Így, a „taszítás és vonzás" kölcsönhatásának kitéve, vajmi kevés látszik megmaradni a „megmentő szülő" elképzeléseiből. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy ha a meghirdetett célt nem lehetséges megvalósítani, akkor annak – tehát a magyarként való megmaradásnak – a helyszínét lesz szükséges egy, az azt megvalósítható „helyszínre" áthelyezni... Azaz az egyébként is egyre súlyosabb népességi gondokkal küszködő anyaországba! Annak dacára, hogy ezzel az alapvető cél pontosan a visszájára, pontosabban önmaga ellentétébe fordul. De mind a két nemzetállami kormány nyer: az egyik, mert évszázados első számú nemzetpolitikai célkitűzéséhez kerül lényegesen közelebb, a másik, mert kínzó népességi gondjai pillanatnyi megoldást nyernek. (Igenis, csak pillanatnyilag, azaz rövid távon, de ez nem igazán érdekli az általában csak négyéves választási periódusokban gondolkodó politikusokat.) Aki mindenképpen veszít, az az erdélyi magyarság, pontosabban annak erdélyi léte, helyben való megmaradása.

NAGY BENEDEK

A térségek önmagukról alkotott tudása nagyban meg tudja változtatni saját életét – jelentette ki Laki László. A Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete (MTA PTI) igazgatója a nemrégiben Csíkszeredában tartott könyvbemutató alkalmával beszélt két peremvidéken, a magyarországi Szolnok megyei Kunhegyes mikrokörzetében és a Csíki-medencében a kilencvenes években zajlott rendszerváltás társadalmi következményeiről.

A globalizáció peremén című könyv az MTA PTI kiadásában, az Európa Tanulmányok sorozat hatodik köteteként jelent meg. A könyv két tanulmánya Kunhegyes környékének és a Csíki-medencének az ezredfordulón tapasztalható állapotát mutatja be. Szerzői Laki László és Biró A. Zoltán, a csíkszeredai KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja igazgatója.

A kötet csíkszeredai bemutatója alkalmával a szerzők a moderátor szerepét betöltő Székedi Ferenc eszmefuttatására, illetve kérdéseire válaszolva hangsúlyozták, hogy mindkét vizsgált térséget elkerülték az elmúlt századok modernizációs törekvései, mindkettőre a szocialista iparosítás és a helyi társadalom „elparasztiatlanítása" jellemző, és mindkettőben a kilencvenes évektől tartósan magas a munkanélküliség.

A kutatások eredményeit ismertetve, Laki László hangsúlyozta: – Nincs átlagmagyar, tehát nincsenek egységes receptek és egységes járható utak sem.

Véleménye szerint valamennyi térség eltérő módon fejlődött.

Laki László azon véleményének adott hangot, miszerint a nyolcvanas években új fejlődési pályára állt a világ, s e fejlődési irányra, amit ma globalizációként emlegetünk, nem volt gazdasági válasza a Szovjetuniónak, illetve a keleti tömb országainak.

A két kutatásvezető szólt arról is, hogy melyek voltak a számukra legmeglepőbb eredmények. Biró A. Zoltán az igen nehéz helyzetben lévő családi háztartások igen magas számát találta meglepőnek, míg Laki László Kunhegyes térségében a depressziósok nagy számát.

Biró A. Zoltán hangsúlyozta, hogy a gazdasági, társadalmi mutatók tekintetében a Székelyföld, ezen belül a Csíki-medence a romániai középmezőnyben található, a relatív szegénységet a térség lakói a nyugati avagy magyarországi állapotokhoz viszonyítják.

A kutatók kiemelték, hogy nagy szerep hárul az iskolára az e két térségben tapasztalható állapotok megszüntetésében.

– Kérdés, hogy országos szinten tudunk-e olyan embereket képezni, akik versenyképesek a munkaerőpiacon – mondták.

Laki László figyelmeztetett arra, hogy 20–30 évenként változnak a trendek, ezeket kell figyelni, és folyamatosan kell készülni e változásokra.

– Nincsenek befutott nyertesek és lefutott vesztesek – hangsúlyozta.

Biró A. Zoltán elmondta azt is, hogy intézete, a KAM–Regionális és Antropológiai Kutatások Központja közreműködő intézményként részt vesz a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet által kezdeményezett és szervezett Magyar fiatalok a Kárpát-medencében című kutatásban. E kutatás célja: összehasonlító képet nyújtani a Kárpát-medence egészében élő magyar fiatalok társadalmi-gazdasági, jövedelmi, munkaerőpiaci helyzetéről, értékeiről és világképéről.

SARÁNY ISTVÁN

„A mi december elsejénken" aggódva indultam el megnézni, mi lesz akkor, ha Csíkszereda lakosai komolyan veszik annak a huszonnégy közéleti személyiségnek felhívását, akik valamilyen oknál fogva „temetni" szerették volna azt a békés, kisvárosi, magyar anyanyelvű életet, ami a kis Székelyföld városkáiban még valóság, de – és most őket idézem – „az anyaországtól elszakított, kisebbségi, jogfosztott sorsba juttatott" nagy Erdély magyarok is lakta városaiban már régóta csak emlék. Mi lesz, ha provokatőrök kihasználják ezt a tálcán kínált lehetőséget, hogy március után „fekete decemberünk" is legyen?!

Ma már mindannyian tudjuk, hogy a csíkszeredaiak nem szeretik a „pántlikás politizálást". Én magam (a polgármesteren kívül, aki a törvény szerint volt felszalagozva) egyetlen emberrel találkoztam, aki szalagot viselt. Ő is rögtön magyarázkodni kezdett, hogy most vesztette el egy közeli rokonát. Ez fájdalmas, de könynyebb eset, mintha a polgárok bizalmát veszítette volna el, gondoltam „polgári elégedetlenséggel" azokra a kissé gyűrött régi-új vagy éppen túlságosan is kezdő fejesekre, akik sehol sem voltak láthatók az utcákon, a tereken. Pedig ott zömében magyar és román jámbor helybeliek voltak, akik közül a legtöbben rájuk szavaztak, de most igen bölcsen nem rájuk hallgattak.

Egyébként „gyász-élenjáróink" távolmaradásával kapcsolatban van egy rosszmájú elméletem. Valószínű, hogy csütörtökön későig virrasztottak, amíg a „gyászjelentés-felhívást" megfogalmazták és aláírták, pénteken emiatt záróra után futottak szalagot vásárolni, a „gombüzlet" pedig még felsőbb utasításra sem nyitott ki.

Így történhetett meg, hogy a főgyászolók bánatosabbja otthon, a tévében leste a hatást, azok pedig, akik „nyilvánosságra kényszerültek", méltósággal emelték pezsgőspoharaikat „béke poraira" a mi pénzünkből általuk finanszírozott (néhányszor hétnullás) „halotti toron"!

Szerintem szalag hiányában még kézenfekvő lett volna a gyertyás megoldás, de erről a kellékváltozásról már nem tudhatták volna értesíteni a 84%-os „gyászoló rokonságot", no meg ezt a szimbólumot nemrég járatták meg Udvarhelyen.

A teátrális gesztusok, szimbolikus kellékek és érzelmes ceremóniák „szakmai betegségében" szenvedő személyiségeink cseppet se csüggedjenek. A temetésen kívül vannak még az emberi életnek nagy eseményei, amelyeknek jelképeit a politika még nem csépelte nevetségessé. Ott a pólya, a pelenka; jövőre kitűzhető a vőlegényi mirtusz, a vőfélyi pántlikáspálca. Mi nők pedig nagyon szívesen „ünnepelnénk" menyasszonyi ruhában – természetesen miután megbizonyosodtunk arról, hogy a ruhakölcsönzőnek a Mikulás hozza az édességet, nem pedig Mos Nicolae!

VÁLI ÉVA

November 17-én kezdődtek és december 21-ig tartanak a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában az iskolanapok. A rendezvénysorozat igazán változatos programot kínál nemcsak az iskola diákjainak, hanem a város más tanintézményeibe járó kisdiákoknak is. Hisz őket is bevonták a sportvetélkedőkbe, a kreativitási és általános műveltségi versenyekbe. Szerveznek kirakodó csereberevásárt, voltak kézműves napok, szavalóverseny, tematikus sulibuli, ahol a gyermekek arról beszéltek, milyen is szerintük az álomsuli. A papírgyűjtési akció során több mint 4 tonna papírt gyűjtöttek össze a gyerekek, ennek árából vásárol az iskola vezetősége díjakat a vetélkedők nyertesei számára. A rendezvénysorozatot karácsonyi ünnepséggel zárják.

A Hargita Megyei Vöröskereszt elkészítette a december 1-jén és 2-án megtartott Mikulás-maraton mérlegét. A Csík környéki falvakon végigszaladó Mikulások a karácsonyt kórházban töltő beteg gyerekek és felnőttek számára gyűjtöttek adományokat. A legtöbb ajándékcsomag a menasági, csíkszentgyörgyi, csíkszentmártoni, karcfalvi és dánfalvi iskolásoktól gyűlt össze. A lakosság részéről Menaságon, Csíkszentgyörgyön, Tusnádfaluban, Csíkszentmártonban, Dánfalván, Delnén és Mindszenten volt a legtöbb adományozó, de olyan település is akadt – Csicsó, Madéfalva, Rákos, Szentdomokos, Szentsimon, Csatószeg, Szentmiklós és Szentmihály –, ahol senki nem adományozott erre a célra. A vöröskereszt csíkszeredai, Petőfi utca 3 szám alatti székházába még bevihetik adományaikat azok a személyek, akik hozzá kívánnak járulni a kórházban fekvő betegek karácsonyának szebbé tételéhez.

E régi jelszó jellemzi jelenlegi nagyjaink intézkedéseit, népünk jólétéért folytatott tevékenységét. Egy pár ilyen hazafias remeklésről emlékeznék meg pár sorban.

Feleségem, Nákó Ida 1989-ben, 55 évesen vonult nyugállományba. Előzőleg 8 évi munkaidő után munkabalesetet szenvedett, és utána 24 évet dolgozott félnormásként, mivel életre szóló rokkanttá vált. A változás után, a sokszori kiigazítás nyomán, október hónapra kapott 982 ezer lejt. November 9-én kapott egy értesítést, hogy nem jól számították ki a nyugdíját, és a 19/2000-es törvény alapján vissza kell fizessen 786 949 lejt. Így a mostani szelvényen 320 ezer lejt már le is vontak. Talán megnyugtató kellene legyen számunkra az a sokat hangoztatott nyugdíj-kiegyenlítés. A tévében láttam egy alkalommal azt a listát, mely feltüntette a különböző nagyságú nyugdíjak adóját. Volt köztük 60 milliós tétel is. Ezért persze bársonyszékes tevékenységet kell folytatni. Az ilyen szürke, névtelen valaki csak hallgasson, és ossza be az 570 ezer lejt gyógyszerre, fűtésre és minden egyébre.

De bizakodunk, mindannak ellenére, hogy 74 éves, szívbeteg, vérnyomásgondokkal küzdő cukorbeteg vagyok, és a nyugdíjam 10 ezer lejjel több, mint a feleségemé. A gyógyszerem egy hónapra 145 ezer lej, az ingyenes cukrosgyógyszereket nem lehet kivenni, mert nincs.

Erre nincs pénze az államnak, de a Pruton túli testvéreknek ingyen adjuk a villanyáramot. A milliárdos sikkasztások pedig büntetés nélkül maradnak.

Tehát minden megy, mint a karikacsapás, országunk virágzik, gyarapodik, hisz az éber ellenőrök, az ilyen más hibája által keletkezett károkat is nem 50, hanem 300 ezer lejenként vonják le.

Nagyjaink már a választások után nyomatékosan hangoztatták, hogy a korrupció ellen indítanak harcot. Ha nyomára bukkannak a sokmilliárd eltulajdonítójának, és azon ilyen gyorsan behajtják, mint feleségemen a kis gyufáravalót, mi leszünk a leggazdagabb ország, és úgy fogunk élni, mint a hal a vízben.

NÁKÓ FERENC,

Tusnádfürdő

November 14-én Székelykeresztúron közgyűlést tartottak a környékről összesereglett háborús veteránok. A találkozón beszámoló hangzott el az elmúlt 4 év tevékenységéről, valamint számadás készült arról, hogy a körzetben több mint 2000, háborút viselt személy vagy ennek hadiözvegye kapott veteránigazolványt. A késői kárpótlást viszont már csak 800-an élvezhetik, a többiek elhunytak. A 38 résztvevő nehezményezte, hogy nincs kedvezményes fogászati szolgáltatás, hogy a tömegközlekedési eszközökön sokszor nem ismerik el a veteránigazolványt. A szervezet vezetősége pedig ígéretet tett arra, hogy a közelgő kongresszuson megoldást keresnek a felmerült gondokra.

KARDA ALADÁR,

Székelykeresztúr

Alapjában az álarc nevű emberi műnek, találmánynak (amelyet még maszknak, maszkának, maskarának is neveznek) több fajtája is van. Bizonyos társadalmi tevékenységekben munkaeszköz: körözött személyek megközelítése, arra érdemesültek elfogása, biztonságba helyezése stb. céljából használják. Mondhatnánk, hasznos, szükséges álarcváltozat. Ismeretesek felhasználásának káros, bűnös esetei is, amikor betörők, rablók, gyilkosok rejtik el fizimiskájukat maszkok mögé. Természetesen azért, mert nem akarják igazi arcukat tetteik és azok következményei mellé adni. Elítélendő jelenség.

A fizikai álarcok egy másik kategóriája csakugyan maskara; a szórakozást szolgálja: karneválokon, kisebb családi, rokoni összejöveteleken (esküvői, keresztelői vacsorákon), népszokásokon (farsangbúcsúztató) stb. Az álarcost, a maszk viselőjét természetesen az a cél minősíti, amiért időszakosan, rendszerint rövid időre eltakarja igazi arcát.

A maszkoknak van azonban egy másik fajtája is. Ez fizikailag nehezen érzékelhető, és az a személy, aki viseli, anatómiai arcát nem rejti harisnyaszárba, művészien kiképzett, kipingált karton, cserép mögé. Aki tehát viseli, annak antropológiai identitását nem nehéz megállapítani. Nehezebb viszont jellembeli sajátosságait azonosítani: gondolat és szó, szó és cselekedet... Múlt- és jelenbeli tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy ez káros jelenség. Az is közhely, hogy az effajta maszkosok a legkülönbözőbb társadalmi kategóriájú emberek közül kerülnek ki, tehát felsőbbek közül is. Egyik jellemzőjét mi (egyszerűbben szólva) nem diplomatikus viselkedésnek, hanem köpönyegforgatásnak szoktuk nevezni. Ezektől az embertársainktól félni lehet (szoktunk), mert amint erre még jól emlékszünk, elég sok, néha súlyos baj keverői is voltak.

A Magyar Szinonimaszótárban az álarc régi, irodalmi megjelölése: álca, lárva. Nem kutatom, hogy miért, viszont furcsa gondolatom támadt. Vajon nem az a megsejtés áll-e az álarc, álca, lárva kifejezések mögött, hogy a pszichikai álarchordozó jelleme olyan valami, amit a biológiai kifejezés hordoz, tartalmaz? Csakhogy itt egy igen nagy baj van: a cserebogár lárvája, álcája (csimasz, pajor), ha a feltételek kedvezőek, elérheti az imágó (kifejlett rovar) fejlődési fokot. Az álca-jellemű ember karaktere aligha.

BORSODI LÁSZLÓ,Csíkszereda

Többször is feltettem már magamban a kérdést: vajon kinek is jó az, hogy egyre inkább (vagy még mindig) balkáni szinten működnek szolgáltatásaink.

November 23., péntek, Csíkszereda. Ott toporgunk a buszmegállóban a reggeli hidegben. Ismét késik a busz. Aztán végre feltűnik a kanyarban. Jól látok? Mintha Steffenson „tüzes szekere" érkezne. Nagy nehezen sikerül felcihelődni. A buszban „táblás ház" van, többnyire diákokkal van tele... És a busz közepén vastagon, fehéren gomolyog a gőz (gáz?), akár egy álmaiból felébredt vulkán. Elviselhetetlen a szag, aki csak teheti, a busz két végébe húzódik. Legyezgetünk, fogjuk az orrunkat, közben döcög a somlyói járat nyitott hátsó ajtóval – hiszen a tömény gőznek valahol távoznia kellene. Kinek van most ideje arra gondolni, hogy mi lesz, ha egy hirtelen fékezésnél netán valaki (egy diák) kiesik a nyitott ajtón?!

Aztán a terelőút közepén megállunk, a buszvezető kezében egy vederrel leszáll, mint mondja, vizet kell hoznia feltétlenül...

Mi is leszállunk. Köszönjük, de elegünk van ebből a nagyszerű, mesébe (rémmesébe) illő utazásból.

Kétezeregyet tapossuk, rövidke hónap, és kétezerkettőt írnak a naptárak. Huszonegyedik század. Itt, valahol Európában. Vagy inkább a Balkánon?! Csíkszeredában. Hát nem csodás, regénybe illő?

Van értelme egyáltalán feltenni a magától értetődő kérdést: hogyan, miként lehet egy ilyen járművel elindulni, kijönni a cég kapuján?!

De van egy még sokkalta aktuálisabb kérdés: a szolgáltató a vétkesebb, hibásabb, avagy mi, akik igénybe vesszük az ilyen és hasonló szolgáltatásokat? Akik eltűrjük, elnézzük (mondjam, hogy úgymond ölbe tett kézzel) mindezt (és még mennyi mindent!), hogy a borsosan megemelt helyárak dacára rozoga (az összehullás küszöbén álló) „pléhdobozzal" utazzunk. Nos, hányan is tudjuk e kérdésre a pontos, megfelelő választ, igen tisztelt polgártársaim?!

FORRÓ MIKLÓS,Csíkszereda

Megdöbbenéssel, végtelen felháborodással, megvetéssel olvastam a Hargita Népe napilap 2001. november 21-i számában Klézsei sötétség című cikkben Bereczki András PSD-színben szereplő képviselő véleményét a klézsei csángómagyar gyermekek magyar nyelven való oktatásával kapcsolatosan, mely szerint nem híve a magyar nyelv tanításának.

Nem tudom, hogyan tudja egy ilyen ember a parlamentben védeni a magyarság érdekeit. Ha egy Andrescu nevezetű egyén tett volna ilyen megjegyzést, nem csodálkoznék, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nekik céljuk a beolvasztás. Bereczki Andrásban azonban, feltételezem, magyar vér csörgedezik, és ha ismeri Széchenyi mondását – Nyelvében él a nemzet –, nem lehet ilyen felháborító, megbotránkoztató véleménye. Változtassa meg gyönyörű magyar nevét, mondjuk Bãsescura. Hátha akkor még magasabbra fel tud kapaszkodni.

KÖLLŐ MARGIT,

Gyergyócsomafalva

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Gál Kelemen Oktatási Központ támogatásával a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium akciót kezdeményezett egy erdélyi diáknyelvi szótár összeállítására... Ki lenne a legalkalmasabb a szavak összegyűjtésére, mint az iskolás? A diákok, akik használják ezt a nyelvet. 55 iskolába küldtük el azt a szójegyzéket, amely köznyelvi szavakat sorol fel, ezek mellé várjuk diáknyelvi megfelelőiket, de más szavakat is.

Nem minden iskolába jutott szójegyzék, de minden iskola bekapcsolódhat a gyűjtésbe! Erre szeretnénk kérni, biztatni kollégáinkat és tanítványaikat.

A már beérkezett anyagból válogattuk ki azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyeket dr. Balázs Géza a Duna Televízió Hej, hej, helyes beszéd című műsorában bemutatott. Örömmel jelentette be, hogy Erdélyben készül a diáknyelvi szótár. Készülget..., mert a műholddal világgá kürtölt hír hatására fel kellene/kell gyorsítani a gyűjtőmunkát, hiszen a Tinivár Kiadó már felajánlotta segítségét, várja a kéziratot...

Mi is várjuk minden tanárkolléga, diák, egyetemi hallgató vagy más, az anyanyelvét szerető honfitársunk segítségét, várjuk a diáknyelvi szavakat a Brassai Sámuel Gimnázium címén: 3400 Cluj – Kolozsvár, Bd. 21 Decembrie nr. 9.

Dr. MÁLNÁSI FERENC,

Kolozsvár

Az ’advent’ szót általában várakozással, megérkezéssel, az Úr eljövetelével szokás fordítani. Mindhárom jelentés fontos és kiegészíti egymást. Az egyházi liturgiában eleinte nem volt önálló időszak, de csakhamar az egyházi év megnyitójává, a karácsonyra való felkészülés időszakává lépett elő. A keresztények lassan ráeszméltek, hogy az advent fordulópont: visszatekint az üdvtörténeti múltra, és arra is választ ad, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben. Hogy ezt megértsük, érdemes elidőzni a fentebb említett jelentéseknél.

VÁRAKOZÁS

Mindenféle emberi várakozásfajtából van egy kicsi az adventben, de egyikkel sem azonos. A család várja a hazatérő édesapát, az állomáson izgalommal várjuk a vendéget, a gyerekek várják az ajándékot, jól végzett munka után várjuk a fizetést, a nyugdíjt, várjuk vágyaink-álmaink beteljesedését, valóra válását, szeretnénk megérni, hogy ebben az országban is nyugodtan, normálisan élhessünk, nyomorúság és félelem nélkül. Szinte minden élethelyzet magában hordozza a várakozást: várja a földműves a jó időt, a diák a vakációt, az áldott állapotú édesanya gyermeke születését, a madarak, az állatok és növények a hideg telet követő tavaszt, az elítélt a felmentést, a rab a szabadságot, a beteg a felgyógyulást, a haldokló a halált...

Az adventi keresztény egy kicsit belebújik az ószövetségi ember bőrébe, és az isteni ígéretekre alapozva várja a már eljött Messiást... Lehetséges ez? Azt várni, aki már eljött? Igen, éspedig egyrészt azért, mert az üdvtörténet isteni drámája – a mi olvasatunkban – már a teremtéssel elkezdődött. A megtestesülés – Isten emberré levése, amit karácsonykor ünneplünk – mélyen az Ószövetségben gyökerezik. Már csak azért sem szabad leszakadnunk az Ószövetség köldökzsinóráról, mert Isten az újszövetséget „beleágyazta" az ószövetségbe. És itt sokkal többről van szó, mint arról, hogy Jézus zsidó volt... A keresztény – különösen adventben – a próféták szemüvegén keresztül nézi az újszövetséget, a megváltást, a Messiás eljövetelét. Számára ez éppen annyira fontos, mint az, hogy az újszövetségben szűri át az ószövetséget. Ezért tartotta meg és használta egységesen a Bibliát mind a mai napig.

Másrészt azért is várjuk a már eljött Messiást, Jézust, az Urat, mert hitvallásunk szerint a világ végén újra eljön „elítélni élőket és holtakat". Az első keresztényeket annyira „sokkolta" ez a tudat, hogy sokan azt hitték, Jézus második eljövetele hamarosan bekövetkezik. Adventben tehát egy kicsit az Úrral való végső találkozást is előrehozzuk. Azt hiszem, ezért is jön elő belőlünk ilyenkor annyi tiszta vágy a szeretet, a megajándékozottság, az elfogadottság után.

Ami pedig a várakozást illeti, nyilván nem semmittevésről, unalmas időtöltésről van szó, hanem arról, hogy épp ennek a hitbéli és mégis valós eseménynek a tudatában új erőre kapunk, újból több lelkesedéssel, szeretettel, megbocsátással, ötlettel és leleményességgel vágok neki az új egyházi évnek, annál is inkább, mert az, hogy Jézus megszületett, számomra létkérdés. A mostani dalai láma nem olyan rég úgy fogalmazott, hogy a „vallás huszonnégy órás elfoglaltság". (in. Czakó Gábor. Velünkjáró, SZIT. Bp. 2001)

MEGÉRKEZÉS

Az advent ünnepélyes megérkezést is jelent. Az Úr megérkezését, ahogy nagy költőnk, Ady írja: „Csöndesen és váratlanul/ Átölelt az Isten". Ez az örömmel teli légkör-állapot-hangulat szétfeszíti az időt. Emlékeztet és ösztönöz, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a világtörténelem legnagyszerűbb hírét, a valódi szenzációt: Isten áttörte a tér és az idő korlátait. Jézusban már eljött a világba, és hidat vert az ember és Isten titka között. A hajnali szentmisék/roráték fénye ezért hasít bele a világ éjszakájába, és hirdeti azt, amiről eleinte még Keresztelő Szent János sem volt meggyőződve, eljött a Messiás, beteljesültek a prófétai ígéretek. Ennek az ígéretes örömnek, ennek a nagybetűs információnak a ténye kellene megdobogtassa szívünket, ehhez a tényhez kellene viszonyulnia az ajándékvásárlásnak, az angyalvárásnak, disznóvágásnak vagy éppen a nagy sütés-főzésnek. Ennek a ténynek fényében higgadtabban és csendesebben gyújthatunk gyertyát, énekelhetjük a Mennyből az angyalt, és akkor egy kicsit, szinte kézzelfoghatóan megtapasztalhatjuk, hogy Emmanu ’El – Velünk az Isten!

SEBESTYÉN PÉTER,Erdőszentgyörgy

Számomra teljesen érthetetlen, hogy harmadjára jelenik meg a megyei lapban olyan cikk, ami sért, megaláz, etikai határokat lép át, mert nem vagyok hajlandó Zöld Lajos urat fenntartás nélkül dicsőíteni, munkáját csupa pozitív jelzőkkel elhalmozni. Engem arra tanítottak, hogy végezzem a magam munkáját, s a minősítést majd elvégzi az utókor, mert ha megtartanivaló lesz, ami utánam marad, megtartják, ha nem, majd eldobják. Ez még mindenkivel így volt, s Zöld Lajossal sem lesz másképp. Mivel sebzett tekintélyéből fakadó újabb kirohanásával rákényszerít arra, hogy nyilvánosan minősítsem azt a hatalmas ugyan, de a „verejtékezés, önkéntesség és önfeláldozás" triászában megrekedt, ebben ki is merülő „népművészeti meseország"-teremtést, hát megteszem.

A Szépteremtő Kaláka terméseiből az ilyenkor Ön által is nagyra becsült dr. Kardalus Jánossal együtt válogattuk ki a kiállítandó tárgyakat az Ön jelenlétében. Ami valóban értéket képviselt, így a csíki festékesek, udvarhelyszéki varrottasok, székelyföldi keresztszemesek, lövétei szedettesek, kalotaszegi hímzések, valamint a festett bútorok egy teremre való anyagát, ötnyelvű címkékkel ellátva, közel sem úgy, ahogy azt Ön állítja, kiállítottuk. Mellesleg a kiállítást dr. Kardalus méltatta is az Erdélyi Naplóban.

Cikkemmel nincs szándékom lesülylyedni valamennyi vád szintjére, ezért csak arra válaszolok, amitől megmaradok erkölcsi normám színvonalán.

Már az egyik cím mosolyt gerjeszt a szakmában járatosak ajkán, hiszen a „Kár volt a fürösztővízzel kidobni a gyermeket is", a lehető legrosszabb metaforává sikeredett, bár a frappáns odatörlés reszketeg vágya szülte. Emberemlékezet óta a halva született gyermeket nem fürösztgetik – legfeljebb lemossák –, így hát azt kiönteni sem lehet a fürdővízzel… A díszítő ösztönből fakadó népi alkotókedv elmélete pedig a legtalálóbb szemfedél erre a mindenképp megható tetemre.

Minden „népművészetet továbbfejlesztő" mámorban nemzett nagy reménység a biztos vetélés, illetőleg az életképtelen utód garanciája.

Aki népművészeti oktatásra adta a fejét, ha másként nem, hát önképzéssel meg kellett volna tanulja – már csak a tisztánlátás előnyeiért is – a legalapvetőbb néprajzi fogalmakat, a jelenségek okait és hordozóit. Természetesen szakkönyvekből, mert a pártelvtársak és a népművészkedő kontárok ezt nem volt ahonnan tudják.

Nem ártott volna okulni a történelemben annyiszor pórul jártak kárán, nevezetesen azokén, akik szentnek és sérthetetlennek ítélték meg önnön dogmáikat, remélve, hogy a megmérettetést is el lehet intézni. Közismert ennek bibliai analógiája a homokra épített ház példázatából, ami rendszerint az ugyancsak bibliai „Mene, tekel, ufarszin" végzetbe torkolt.

S most, hogy még Szárhegyen is lejárt az ideje annak a hegemóniának, amit az Ön sokat hangoztatott szlogenje igen tömören foglalt össze: „ Itt még a légy is csak akkor sz…, amikor ÉN megengedem", nem marad más hátra, mint tudomásul venni, hogy „új idők új dalait új próféták" ma már a minőség, a magasra helyezett mérce, a meghamisíthatatlan értékek megtartásának hármas húrján pengetik.

Ma már nem a kommunista rendszer által bizalmat élvezők irányítanak és véleményeznek, hanem a szakma. Ez Zöld úr legfájdalmasabb pontja, ezért ír gyűlölködve az „új prófétákról". Nem támadja, becsmérli azt, aki nem középszerű, aki nem hajlandó tanácsai szerint dolgozni, s aki megveti a „hűbelebalázs!" munkamódszert. Ma kiadjuk parancsba, de miért nem lett meg tegnapra?

Megérhettük, hogy végre nem felszínes ismeretekből kicsapódott álláspont, hanem szakmai képzettség kérdése néprajzi értékekről szólni, a tárgyi kultúra hagyatékáról nyilatkozni. A rendszerváltás nemcsak a lehetőségét adta meg az önmagunk revíziójának, természetszerűen, csak azoknak biztosít életteret, akik nem rabjai a szocialista – kommunista dogmáknak. Sokan még mindig nem ébredtek rá, hogy a múlt rendszer népieskedő kultúrázása kizárólag a népi hatalom biztosította „boldog élet" színpadi megjelenítésének volt az eszköze. Ezért kellett tömegjelenséggé duzzasztani a „népi kultúraápolást", hol betegnek, hol pedig haldoklónak tüntetve fel azt, s mentőakciókat szervezni úgymond a tizenkettedik órában… évtizedekkel azután, hogy a „népművészet" elvonult a klasszikusság szent sérthetetlenségébe. Csakhogy ezt nagyon kevesen tudták. A valóságot a maguk képére és hasonlóságára formáló félistenek találták ki a giccstermelő és éltető Megéneklünk Románia Fesztivált. Ehhez kellett a népművészet állandó fejlődésének teóriája, ami épp olyan kommunista találmány, mint a fölöttébb elkoptatott népművészet mestere titulus alkalomszerű divatoztatása. Az igaz, hogy ebből sokan jó ideig hasznot húztak, és továbbra is szeretnének, csakhogy én ebben nem voltam és nem is leszek partner. (...)

Sajnos, azok a továbbfejlesztési tendenciák, amelyeket a nagyot markolók tűztek ki célul, már rég nem írhatók a mindenki hozzáadhat vagy elvehet hajdani alakítási, formálódási folyamatához. Többek közt ezt is tudni kellett volna! Ennek híján mindössze periférikus ténykedések voltak és maradnak, bárki is védelmezze őket. Az ilyen „alkotás" nem része a népművészetnek, és a néprajznak sem képezi kutatási területét.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire lehet kulturált egy olyan ember, aki egymaga el akarja végezni mindazt, amit a történelem hosszú során több kiszámíthatatlan társadalmi tényező történelmi-társadalmi folyamattá erősített fel, s olykor egy-egy évszázad sem volt elég ahhoz, hogy a következményeket s majdan az eredményeket fel lehessen mérni. Vessünk azért egy pillantást az ilyen törekvésekre. Nézzük meg, miket is „alkottak" azok, akik elhitték magukról, hogy ők a népművészet tekintélyei, s tovább kell fejlesszék az „eredeti, ősi, hagyományos, élő, székely népművészetet". A teljesség igénye nélkül néhány ide illő szárhegyi ars poetica: másfél méteres padlóvázák, 18 méteres abroszok, mellig érő, faragott ruhásszekrények, könnyen boruló, súlyos cserefa székek, faragott tetejű asztalok, körös-körbefaragott törpe ágyak, faragott fonószékek és ugyanilyen éjjeliszekrénykék garnitúránként azonos faragási technikával és mintával.

Ilyen bútora soha nem volt a parasztnak, s ennélfogva népművészeti tárgyaknak aligha lehet nevezni őket. Ettől függetlenül, kiváló famegmunkáló technikával készült darabok, nagy odaadással létrehozott, csodálatos hímzésű-szövésű KÉZIMUNKÁK, de ennyi. Jellegüket éppúgy áthatja egy népieskedő, ha úgy tetszik, népies ízű, de mindenképpen idealizált szépteremtési vágy, mint a kor megalomániája, s szegénykék ezért akkorák amekkorák.

Válaszoljon maga a kérdező feltett kérdésére: „Ideje lenne már eldönteni, hiteles-e a régióban honos bútorfaragás, illetve annak mintakincse?" Mert én erre majd akkor válaszolok igennel, ha elvisznek engem egy olyan parasztházba vagy múzeumba, ahol magam is gyönyörködhetek az „eredeti... népművészetben", nevezetesen: a kovácsoltvas csillárban, az ilyen méretű és faragástechnikájú bútorokban. De azzal is megelégszem, ha innen a „régióból" bár öt-öt ilyen faragott széket, ágyat, kendőszeget, éjjeliszekrényt, asztalt, ruhásszekrényt és legalább egy-egy méternyi piros-fekete csíki festékes futószőnyeget, kovácsolt csillárt hoznak a padlásokról. Ha ennyi sem akad, nemigen hinném, hogy léteztek. Nem kérek XVIII. századi példányokat, de a megelőző századfordulóit mindenképp. Mikor együtt lesz a negyven tárgy, de lehet több is, elhívjuk a Babes–Bolyai Egyetem Néprajzi Tanszékének illetékeseit, és megtartjuk a kiértékelőt. Nem tudom elhinni, hogy volna olyan szakember, aki meghatódna majd az izzadságszagtól és önfeláldozástól átitatódó öntömjénező védekezésektől.

Ha nem az önteltség vezérelte volna a kolostor berendezését, és nem „népművészeti meseország" délibábja után futkorásztak volna az „eredeti, ősi, hagyományos, élő..." címszó alatt, nem fogtak volna ennyire mellé. Senki sem kifogásolta volna azokat a tárgyakat, ha nem verték volna a mellüket az „eredeti, ősi,..." hókuszpókuszával. Merthogy a kolostort be kellett rendezni, azzal mindenki egyetértett, s az is természetes, hogy akkor kolostori jellegét nem lehetett visszaadni, igaz, nem is akarták. Az ellenben szemenszedett hazugság, hogy akkor csak így lehetett. A minőség és hitelesség jegyében mindig is lehetett dolgozni, ha volt hozzá megfelelő tudás és kellő akarás. Szentimrei Judit, ifj. Kós Károly, Nagy Jenő – hogy csak néhányukat említsem – ugyanabban az áldatlan rendszerben váltak szellemi nagyjainkká. Akinek ellenben az alapos tudás híján az volt a fontos, hogy magasra írja a nevét a kor falára, immár sajnálhatja, hogy annak a kornak a fala ledőlt. Ezért én sajnos nem vagyok hibás, de szerettem volna az lenni.

A legnagyobb vétsége és megbocsáthatatlan bűne a hajdani Szépteremtő Kalákáknak a hamis információ terjesztése, mellyel nem kis zűrzavart okoztak a közízlésben s a fiatalok alakuló értékítéletében. Megtagadni nemzedékektől nemzeti értékeiket, azokat egy középszerű ízlésben fogant „idealizált széppel" helyettesíteni, az én erkölcsi és szakmai megítélésemben BŰN, a jelenség pedig maga a balkanizálódás. Magyar nemzedékek sora nőtt fel Kárpát-medence-szerte úgy, hogy nem ismerhették múltjukat. Gyermekkorukban legfeljebb indiánosdit játszottak, mert fogalmuk sem volt, hogy olyan múltú nép fiai, akik úgy forgatták az íjat, nyilat, hogy azt az indiánok is megirigyelték volna. Kinek célja még ma is a valóság helyett szépelgő ábrándok után futkorászni? Átoknak elég nekünk kisebbségi sorsunk. Hisz azért irigyelnek éppen, mert nem kell áltörténelmet és műkultúrát elfogadtatnunk a világgal, hisz van nekünk valódi. Azért, hogy Ön ezt nem ismerte fel, csak részben hibás. Sajnálatos módon Ön áldozata annak a rendszernek, amelyben hitt és híven szolgált. Gondolja át: hány év kell ahhoz, hogy azok, akik látták a kolostor bútorzatát, és pattanásig feszülő mellel mesélték nekik, hogy EZ „ősi, eredeti, hagyományos, élő, székely népművészet", valós képet nyerhessenek a székely népi kultúra tárgyi hagyatékáról, s ne egy beteg képzelet idealizált technikájában és formavilágában ábrándozva, a holdudvar glóriája után epekedjenek.

Engem nem hat meg, ha valaki húsz évig csinálja azt, amihez nem ért, legfeljebb felháborít. Ki minek nem mestere, hóhéra, akkor is, ha ezt évtizedeken át folytatja. Én inkább annak vagyok tisztelője és híve, aki csak azzal foglalkozik, amihez ért, de azt a szakmai pontosság és tisztesség legmagasabb szintjén műveli.

Aki huszonévig szorzott, osztott, hatványozott, még ha műgonddal is tette azt, nem lett matematikussá, és nem is fejlesztett tovább semmit. Mint ahogy abból sem lett író, aki éveken át írt, írt, írt önfeláldozóan, bárkinek az oltalma alatt tette is azt. Hosszú időn át szakismeret helyett dilettantizmust, minőség ellenében menynyiséget termelni nem dicsőség.

Különben hol van már az a „tavalyi hó", amikor még működött a pusztán kéz kezet mos elv: „Te elismersz engem, én elismerlek téged. Nem becsülsz? Na majd megmutatom én neked, hogy ÉN ki vagyok! Megírom ÉN, hogy te akkor… ezt meg azt csináltad, s aztán mosakodj ki, ha tudsz!"

Nem állítom, hogy ilyen ma már nincs, hiszen nekem is nemrégiben súgták a fülembe. Bemocskolni valakit fölöttébb hatékony módszer, de a hitele ma már csak annyi, mint a kártyavetésnek vagy kávézaccból való jóslásnak.

Aki ilyen fegyverekkel küzd, ne prédikáljon nekem erkölcsről, etikáról. Szabad legyen megkérdeznem, elfelejtette, hogy „elvtárskorában" mivel fenyegette a hittanórák ellen nem küzdő tanárokat, hogy vannak udvarok Szárhegyen, ahová nem teheti be a lábát, és miért? Azt kérdi tőlem, hol voltam, amikor Ön „verejtékezett..."? Gyűjtőutakon, tisztelt Uram! Én a helyszínen győződtem meg arról, hogy mi a tárgyi kultúra, és nem a kedvembe járók mesés népművészet-kitalációiból alkottam képet a tárgyi kultúráról, az ezt alakító hitháttérről, az ezzel szoros egységben lévő szellemi értékeinkről. Tény, hogy a megmérettetéstől nem félek, én AKKOR féltem, amikor Ön teljhatalmú úr volt, s csak amúgy ontotta vallomásait a szocialista tervgazdálkodás sikereiről, vagy épp úgy pocskondiázta az útjában állókat, mint engem utóbbi cikkeiben. Nem volt ez olyan rég, hogy ne emlékeznénk, s a régi Hargiták is megvannak még. Ezekben az években Felső-Maros mentétől Háromszékig, Gyergyótól Nyikó mentéig tartó gyűjtéseim során nemegyszer éltem meg forró pillanatokat, amikor a szekus ügynökök, ha úgy tetszett, sáncba löktek vagy felforgatták a lakásomat. Azt a garzonlakást, amit részletre vásároltam, s amit férjhezmenetelem után megpótoltunk a szomszéd lakrésszel. Érdekes módon én nem vagyonosodtam meg. A rendszerváltáskor kultúrás múltamból nem tellett sem épületvásárlásra, sem magánvállalkozásokra. Ha annyi nyeresége lett volna „önfeláldozó" munkája után, mint nekem, akkor, vagy most, a „jó"-nak titulált, fizetésem viszonylatában, kétlem, hogy sor került volna erre a vitára.

Tisztelt Zöld Lajos úr, én Önnel ilyenfajta kölcsönös elismerési szerződést nem kötök, sem nyilván, sem titokban. Nekem nincs szükségem az Ön elismerésére, csak a szakmáméra, s ott pedig Ön nem számít. Felőlem kitalálhat bármit, meg is írhatja rólam. Nem érdekel, mint ahogy azok sem érdekelnek, akik majd elhiszik. Szakmailag, erkölcsileg stabil lábon állok ahhoz, hogy a lavináját felemelt fővel és félelem nélkül fogadjam.

Ami pedig a Mesterek Szövetségét illeti, egyéni elbírálás alapján, s nem az oda való tartozás vitathatatlan jogán biztosítjuk tábori részvételüket, ahogy erre ígéretet tettem a szövetségnek.

Fergeteges jelenetei után felocsúdva, mindig szétválik előttem két Zöld Lajos. Egyikről nem sok jót mondhatok, a másikban páratlan szívósságú munkabírást és tenniakarást, feladatmegoldó képességet, adminisztrátori kiválóságot látok és CSODÁLOK. Természetesen tiszteletem és csodálatom kizáróan a valós érdemeit övezik. Én azt sem szégyellem bevallani, hogy volt időszak, amikor többre tartottam Önt, mint aki valójában volt, s felnéztem Önre. Egy fejlődő fiatal életében ez már csak természetes. Nem szégyellem, és nem is bánom. Nem sokan tudhatják magukénak azt a megvalósítást és sikert, amit Ön, hiszen méltán, kastélyépítő hírében áll. Milyen okos dolog lett volna itt megállni…

Én nem valamiféle bosszúból nem tartom a szakmámban hozzáértőnek, hanem azért, mert nem az. Éppen ezért sohasem bocsátom meg alaptalan rágalmait, személyem elleni állandó áskálódásait, amelyek messze túlléptek minden erkölcsi határt, és ennek a jogán nem állok szóba Önnel, és nem fogok válaszolni további hőbörgéseire. Tiszteletem nem akadály abban, hogy vitázni a szakmáról csak szakemberekkel vitázzak.

Nincs szándékom felírni a nevem a kastély falára, még csak átvitt értelemben sem, de legalább annyit szeretnék használni, mint amennyit Ön valójában használt Szárhegynek.

KISNÉ PORTIK IRÉN

Az évből eltelt 338 nap, hátravan még 27. Napnyugta ma 16.23-kor, napkelte holnap 7.35-kor.

ISTEN ÉLTESSE

VILMA nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ma ünneplik születésnapjukat.

ÉVFORDULÓK

* 210 éve halt meg Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző. Minden idők egyik legnagyobb zenei lángelméje csodagyermekként indult: előbb ismerte a kottát, mint a betűket. Apja már négy-öt éves korában képezte, s Mozart akkor már maga is komponált. Első jelentős zeneszerzői sikere a Bastien és Bastienne című „énekes játék", amelyet 1768-ban mutattak be Bécsben. 1773-tól Salzburgban élt, 1781-ben Bécsben telepedett le, s ekkor keletkeztek ragyogó zongoraversenyei. 1782-ben mutatták be a II. József császár felkérésére írt Szöktetés a szerájból című operáját. 1786-ban keletkezett a Figaró házassága, 1787-ben a Don Giovanni. 1788-ban, hat héten belül komponálta utolsó három nagy szimfóniáját, az Esz-dúrt, a G-mollt és a C-dúrt (Jupiter). 1790-ben írta a Cosi fan tutte-t. A Titusz kegyelme című operája 1791-ben, II. Lipót prágai koronázására készült. Utolsó befejezett műve A varázsfuvola, míg Requiemjét már tanítványa, F. Süssmayr fejezte be.

* 100 éve született Walt Disney Oscar-díjas amerikai rajzfilmrendező, producer. A trükk- és rajzfilm műfaj megteremtője és klasszikus mestere volt. A hollywoodi stúdiókban az elsők között vezette be a hangosfilmet (1928), a színes filmet (1932), majd pedig a teljes estét betöltő rajzfilmet (1937). Rajzfilmjei máig a legnépszerűbb filmek a világon, mesehőseit: Mickey egeret, Donald kacsát és a többieket a Föld szinte minden gyermeke ismeri és szereti. Az ő nevéhez fűződött a világ leghatalmasabb szórakoztató központja, a Disneyland létrehozása is. Az Oscar-díj történetében Walt Disney viszi a pálmát: 64 jelölésből 26 alkalommal kapta meg az aranyszobrocskát. (MTI Évfordulónaptár)

Közeledik az év vége, mely igencsak próbára teszi az adófizető állampolgárt. Még felsorolni is sok, hogy hányféle adónemet és illetéket kell kifizetni. Telek- és házadó, tévé-, telefon-illeték, járműadó, járműbiztosítási illeték, egyházadó, s ha még idesoroljuk a soros rezsiköltségeket is, akkor bizony vakarhatja a fejét a jámbor polgár. Pénzzel jár december, egyre nagyobbak a kiadások. Az ajándékok hónapja sem kíméli az amúgy is lapos pénztárcákat. Köztudottan e hónap elsejétől már nagyobb árat fizetünk a villanyáramért, a telefonbeszélgetésekért, s az infláció növekedésével jövőre már a járműbiztosítási illeték is emelkedik, nemkülönben az ingatlanadó. S még mindig nem említettük a már-már csillagos égig emelkedett fűtési költségeket.

Nem csupán a Mikulás, de az adószedők is házalnak, ezúttal becseseket is visznek magukkal. Most derül ki igazándiból, hogy mennyire voltak őszinték az adóbevallások. Mert ahol nem, ott bizony ráfizet az illető. Ugyanis a helyi költségvetés alakulásában nagy súllyal bír az ingatlanadó.

Adós, fizess! – járja a mondás. Sajnos azonban, hogy a kispénzű emberek húzzák leginkább kurtáját az egésznek.

KRISTÓ TIBOR

A Figura Stúdió Színház 2001. december 7-én 11 és 18 órakor a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban, valamint december 8-án 18 órakor a gyergyóremetei kultúrotthonban mutatja be Petőfi Sándor A helység kalapácsa című vígeposzát.

A nyár végi nagy károkat okozó Kőpatak medrét Gyergyóremete központja és a Maros közötti szakaszon kiszélesítették és kimélyítették, martjait megtisztították. A Kápáron felül a támfalat lakossági segítséggel (Albert Sándor vezette őket) helyreállították, a Fodor utca hídját szintén lakossági támogatással (László Géza és Nagy Erzsébet szervezésében) használhatóvá tették. A több tízmilliót felemésztő munkálatok a helyi közösség összefogását is dicsérik.

Fajó János képzőművész tárlatának megnyitóját tartják ma 18 órától a székelyudvarhelyi Művelődési Házban.

Az elmúlt esztendőkben visszhangra talált a csíkszeredai Szent Tamás Alapítvány kezdeményezése, és a Központi Áruházzal közösen lebonyolított gyűjtés révén sikerült több rászoruló idős személyen segíteni. A gyűjtést az idén is megszervezik, így az adományozott pénzösszeg révén bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy néhány, szükséget szenvedő idős személy számára szebbé tegyék az ünnepeket.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Mikulás-napi előadást tart kisgyerekek számára. Az előadásra ma 17 órától kerül sor a csíkszeredai Városi Művelődési Házban, az együttes próbatermében. Az előadás mindenki számára ingyenes.

A csíkszentkirályi Tivai Társaság Mikulást indít a faluban ma 16 órától. Az úton lévő gyerekeknek édességeket osztogató Mikulás útvonala: Poklonfalva, Kincseszeg, Templomalja, Köves utca és Tiva. Csíkszeredában is ma délután édességekkel kedveskedik a polgármesteri hivatal Mikulása a város közterein sétáló gyerekeknek.

Az Orvosi Kollégium Hargita Megyei Tanácsa és a Dr. Ábrahám Ambrus Alapítvány szervezésében december 7-én, pénteken 15 és 20 óra között a csíkszeredai Megyei Kórház gyűléstermében szimpóziumra kerül sor Oszteoporózis diagnózisa és kezelése témával. A rendezvényt 5 ponttal kreditálta az Orvosi Kollégium Országos Tanácsa. A részvétel díjtalan.

Romániából 5 ösztöndíjas vehet részt 2002-ben azon a nemzetközi parlamenti gyakorlaton, amelyet Németország parlamentje szervez közösen a berlini Humboldt Egyetemmel. A résztvevők havi 511 euró ösztöndíjban részesülnek. Jelentkezhetnek azok a román állampolgárok, akik sikeresen lezárták egyetemi tanulmányaikat, jól beszélik a német nyelvet, életkoruk 30 év alatt van, és a jövőben közéleti tevékenységet kívánnak kifejteni. A jelentkezéshez szükséges dokumentumok igényelhetők a Német Szövetségi Köztársaság szebeni konzulátusán. Telefon: 069–211133, 2122241, fax: 069–214180, e-mail: info@GermanConsulSibiu.ro. Jelentkezési határidő: 2002. február 15.

JÉGKORONG

Újabb két győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub együttese a Galaci Dunãrea ellen. A bajnokság 10. fordulójából előrehozott találkozókon hétfőn este 12–1-re nyert a csíkszeredai csapat, míg tegnap délelőtt 21–1 volt az eredmény

BAJNOKOK LIGÁJA

A labdarúgó Bajnokok Ligája mai mérkőzései: A-csoport: Manchester United (angol) – Boavista (portugál), Nantes (francia) – Bayern München (német). B-csoport: FC Barcelona (spanyol) – Galatasaray (török), AS Roma (olasz) – FC Liverpool (angol). A PRO TV a Barcelona – Galatasaray mérkőzést közvetíti 21.45 órától.

EGY PONTRA CSÖKKENT A RAPID BÜNTETÉSE

A Román Professzionista Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága hétfőn 1 pontra csökkentette a Bukaresti Rapid büntetését a korábbi 5 pont helyett. Mint ismert, a bukaresti csapat a Brassói FC elleni mérkőzés utolsó perceiben levonult a pályáról, ezért 5 pont levonásával büntették, és a mérkőzést 3–0 arányban a zöld asztalnál a Brassói FC nyerte. A 3–0 arányú brassói győzelem, valamint a kirótt pénzbírságok érvényesek maradnak.

KÉZILABDA-VB

Megkezdődött Olaszországban a női kézilabda-világbajnokság. A B-csoport mai műsora: Angola – Románia 17.30 ó. (RTV2, élő), Kongó – Magyarország 19.30 ó., Spanyolország – Svédország.

RÖPLABDA

Az országos ifjúsági bajnokság legutóbbi fordulójában a Csíkszeredai ISK lánycsapata 3–2 arányban győzött a Brassói ISK ellen. A Maroshévízi ISK lánycsapatainak eredményei: ifjúsági I.: Balázsfalvi ISK – Maroshévízi ISK 2–3, ifjúsági II.: Balázsfalva – Maroshévíz 1–3. Az ifjúsági I-es csapat bejutott a legjobb 16 közé, miután második helyen végzett csoportjában.

Copyright © Hargita Népe - 2001