2001. április 23. hétfő, III. évfolyam 94. szám |
Azt követően, hogy kormányzati különleges bizottságot állítottak fel a tervezett magyarországi státustörvény elemzésére, hivatalos megnyilatkozás is napvilágot látott: Mircea Geoanã külügyminiszter az elmúlt hét végén azt közölte, hogy Romániának komoly ellenvetései és kételyei vannak a szóban forgó törvénytervezettel kapcsolatban, s erről konzultálni kíván a magyar féllel. Elmondta, hogy Petru Cordos, országunk budapesti nagykövete már megtette a szükséges lépéseket a magyar hatóságoknál, annak érdekében, hogy kijelöljék a törvénytervezetről folytatandó kétoldalú konzultációk idejét. A külügyminiszter szerint ebben az esetben a probléma megoldásának legtisztességesebb módja a konzultáció. Mint hangsúlyozta, reméli, hogy Románia és Magyarország európai szellemben" fog megoldást találni. * Mint ismeretes, az új nyugdíjtörvény (19/2000-es) előírásai értelmében a munkavállalók által fizetendő társadalombiztosítási alaphoz való hozzájárulás részaránya (s ennek függvényében annak összege is) megnövekedik. Azért, hogy ez ne eredményezzen nettójövedelem-csökkenést, a kormány határozatot hozott a bruttó bérek kiigazítására vonatkozóan. Ennek értelmében a munkaadók kötelesek megemelni a bruttó béreket. Nevezetesen: az 1 092 000 lejig terjedőket 8,29%-kal, az azon felülieket pedig 8,25 0,85 százalék közti sávban (a jelenlegi bruttó bér függvényében). Nyomatékolnánk: olyan kiigazításról van szó, amely nem jár a nettó bér (vagy jövedelem) gyarapodásával, csupán szinten tartásával. * Adrian Nãstase cáfolta azokat a híreszteléseket, találgatásokat, miszerint kormányátalakításra készülne, de nem zárta ki egyes államtitkárok lecserélésének lehetőségét.
Míg Gyergyószentmiklóson több százszor annyian szemetelnek, rondítják és pusztítják a környezetet, mint ahányan ügyelnek rá, addig minden, környezetünk védelmében tett akár kis lépés hatványozott fontosságú. Aki figyelemmel követi a két gyergyói természetvédelmi szervezetet: a Naturland és az Amőba Öko Központ tevékenységét (újabban a Viridis Kft. is említést érdemel), láthatja, hogy a sok esetben értelmetlennek tűnő küzdelmük eredményeként (is) sok polgártársunk szemléletében változás mutatkozik. Ma már nem legyintenek annyian, nem mosolyogják a sokszor naivnak tűnő rendezvényeket. Sőt, épp ott, ahol eddig csak a természetvédők (nagyobb részben tanulók), a polgármesteri hivatal mellékgazdaságának kirendelt alkalmazottai és a néha nekik segítő csendőralakulat katonái gyűjtötték mások tonnaszámra otthagyott szemetét, Gyilkostón már a helyiek is hajlandók besegíteni a rendteremtésbe, a tisztaság megőrzésébe. A természetvédők eddigi legnagyobb sikere ez!
Föld-napi rendezvényeiket az idén mától tartják. (A Naturland március 1. és április 22. között már lakossági vetélkedőt szervezett a helyi média segítségével.) Terveiket múlt heti tudósításunkból ismerhetik. A családok (öko)kirándulásával vasárnap záruló rendezvénysorozat még egy fontos állomására ezúton is felhívjuk a figyelmet: a szombaton 11 órakor kezdődő Föld-napi kiállításra.
A Figura Galéria, valószínű, az idén is szűknek bizonyul majd.
Pénteken az Amőba Öko Központ rendezvényei számíthatnak nagy érdeklődésre, kezdve az VVII. osztályosok számára szervezett vetélkedőtől (9 órától a Tanulók Házában tartják) a 15 órára meghirdetett Kerékpársávot a városnak kerékpáros és görkorcsolyás felvonulásig.
Gyülekező a Tanulók Háza előtt.
BAJNA GYÖRGY
Referendumot tartottak tegnap Csíkszentkirály községben. A lakosság arra kellett választ adjon, hogy akarja-e Csíkszentimre és Csíkszentlélek községek létrehozását. Ez utóbbiban és a szomszédos Fitódon és Csíkmindszenten többek között a községközponttól való nagy távolságot és a befizetett adókból ezekre a helységekre fordított öszszeget keveslik. A délelőtti órákban még viszonylag kevesen nyilvánítottak véleményt a szavazókörzetekben, a délutáni órákban azonban egyre többen voksoltak. Az urnákat este bontották fel, a részletes eredmények lapzárta után váltak ismertté.
Egyházi kórustalálkozó színhelye volt április 21-én Madéfalva. Az alcsíki egyházközségek kórusai február 17-én énekeltek Bánkfalván. Ezzel az alkalommal a felcsíki egyházi kórusok adtak elő két-két művet Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Halmos László, Arcadelt, de kevésbé ismert szerzők egyházi alkotásaiból is.
1995-ben Fejér István akkori szentdomokosi kántor kezdeményezésére került sor az első ilyen kórustalálkozóra, amelynek jelszava: Sursum corda! (Emeljük fel szívünket!) Ki kell hangsúlyoznunk, nem versenyről van szó, hanem találkozóról.
Madéfalván köszönhetően Hajdó Vilmos plébánosnak, Bíró László kántornak és a község lelkes lakóinak kitűnő szervezésnek lehettünk tanúi. Fúvószenekar fogadta az érkező kórusokat, majd a zsúfolásig telt templomban szentmisére került sor. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tamás József püspök, ő tartotta a szentbeszédet is, amelyben felhívta a figyelmet az egyház és a zene kapcsolatára, majd feltette a kérdést: Mit adott a mi népünk Európának?" Kihangsúlyozta: a magyar zene és kultúra kiváló helyet foglal el az európai népek kultúrájában.
A köszöntések után sorshúzás alapján megállapított sorrendben énekelt a jelen lévő 16 kórus (DelnePálfalva, Dánfalva, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok, Rákos, Csíksomlyó kegytemplom, Karcfalva, Szentmiklós Borzsova, Taploca, Gyimesbükk, Szentdomokos, Szenttamás, Csicsó, Szépvíz, Madaras, Madéfalva), ugyanakkor különleges színfoltja volt a találkozónak a csíksomlyói plébánia zenekarának előadása.
Az egyházi kórustalálkozók záróakkordja mindig egy közös kánon, amelynek eléneklésére Madéfalván a hősök sírjánál került sor, majd az ünneplés a fúvószenekar zenéjére az iskola udvarán folytatódott, ahol jó alkalom adódott az ismerkedésre.
Nem mindennapi fegyvertényt hajtottak végre a csíki cselgáncsozók. Szombaton délelőtt a Vákár Lajos Műjégpályán elhelyezett tatamikon, a Bajnokcsapatok Európa Kupájának első fordulójában 85-re győzték le az ausztriai JU Raica Pinzgau együttesét. A több száz néző előtt megrendezett találkozót evesztett állásból hozta vissza a Hargita Judo Club legénysége: az első mérkőzést 43-ra az osztrákok nyerték, a visszavágón azonban Albu Botond edző tanítványai 51-re győztek, így összesítésben 85-re nyerték a találkozót, és bejutottak a második fordulóba.
Tudósítás a 3. oldalon
A magyar nyelvben számos szinoníma teszi lehetővé, hogy változatosan, árnyaltan fejezzük ki magunkat. Amikor valakitől a holnapra vonatkozó, a jövőben bekövetkezhető dolgokról érdeklődünk, s még mindent egyelőre bizonytalanság és homály fed a válasz legtöbbször így hangzik: majd kiderül", majd eldől", majd meglátjuk". Mostanság viszont leginkább a majd elválik" kifejezést hallom úton-útfélen, mi több, tétova válaszadásaimban én is ezt használom...
Minap azt kérdezi tőlem ismerősöm, mi a helyzet a közös barátunkkal, elhanyagolja a családját, cirkuszol, kimarad és egyéb disznóságokat követ el. Mi lesz ezzel az emberrel, ha így halad? szegezte nekem a kérdést a földi... Én pedig minden gondolkodás nélkül, automatikuson vágtam rá: Majd elválik!
Évekkel ezelőtt, amikor Jugoszláviában tombolt a háború, azt kérdezte tőlem egy pacifista: Uram, mi a véleménye, mi lesz Jugoszláviával, mi lesz egyáltalán a Balkánnal?
Némi töprengés után bölcsebb választ nem tudtam adni: Majd elválik... Hasonlóképpen kérdezte meg valaki tőlem akkoriban, hogy miként látom Csehszlovákia helyzetét, amire jobb választ újfent nem találtam: Majd elválik...
A hét végén a világ Montenegróra vetette vigyázó szemét, amely ország utolsóként immár békésen, vérhullatás nélkül szeretne függetlenedni. Te is fiam, Montenegró? sóhajtoznak a szerbek. Mi lesz Montenegróval? kérdezte tőlem a szomszédom, gyanítva, hogy Balkán-szakértő vagyok. Majd elválik mondtam határozottan, magabiztosan...
A napokban valaki valahová felírt valamit, és nagy felhajtás történt. Az együgyű feliratok lehetnek obszcének, abból baj nem származik, de ha valahol a kert oldalán feltűnik például ez a szó, hogy Autonómia, Erdély vagy Trianon a hatóság izgalomba jön és megfutamodik s a sajtó pedig felhabzik. Mi lesz az ilyen irkálókkal, firkálókkal, akik felírják a kertre, hogy Autonómia, Erdély vagy Trianon? A válaszom egyértelmű: Majd elválik...
Tegnap egy fitódi ember azt kérdezte tőlem: Csíkszentkirály vajon beleegyezik-e abba, hogy Csíkszentlélek elváljon?
Majd elválik, mondottam, ismervén a Szentlélek egybetartó erejét...
FERENCZ IMRE
A sportvetélkedők coubertini szellemén túl bár furcsának hangzik , ma már szinte minden nagyobb sportversenyt terméknek is lehet tekinteni. Piacgazdaságban élünk, és ezt a terméket el kell adni. El kell adni a nézőtéren helyet foglalóknak, a médián keresztül pedig újságolvasóknak, rádióhallgatóknak és tévénézőknek. Nemzetközi és országos szinten nagyjából tudja ezt valamennyi versenyszervező, próbál is eleget tenni a követelménynek. Hargita megyében azonban mintha megállt volna az élet, valahol elzárnák az információáramlás csapját, hisz valóságos nyomozómunkát kell végezzenek az újságírók és riporterek, amikor sportvetélkedőkről kell tudósítsanak. Könyörögni kell edzőknek, klubvezetőknek, árulják már el az eredményeket. A sajtótájékoztató fogalmát alig ismerik, pedig ez mindkét fél javára válhatna. Legutóbbi példa a Csíkszeredában megrendezett nemzetközi cselgáncsverseny, amelyről alig volt hír a központi és regionális sajtóban, nem rendeztek sajtótájékoztatót, sőt még a versenyre készített műsorfüzetekből sem adtak az újságíróknak (másnak osztogatták bizony nagylelkűséggel!).
Vannak azért pozitív példák is, többek között Csíki András sportigazgató, Molnár Ferenc sportmenedzser, Biró Sándor sakkmester, Márton Simon biatlon-, Györgypál Tamás és Basa János jégkorong- és Burus Csaba labdarúgóedző, Fekete Gyula, a csíki szabadidősport mozgalom vezetője Bencze Attila és Basilides Csaba Gyergyószentmiklósról, Székelyudvarhelyről pedig Mihályfalvi Ernő, valamint a Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke, Tamás Zoltán. Újságíró, rádiós és tévéskollégáim nevében is: köszönet az együttműködésért.
DOBOS LÁSZLÓ
Szombaton vérbeli rangadót játszott egymás ellen a FC Arges és a Dinamo mindkét csapatnak győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért. A hazaiak győztek, a nagyiramú, küzdelmes találkozón azonban újra foltot ejtett a bíráskodás: a Dinamo szabályos gólját nem adta meg a játékvezető...
Az eredmény leginkább a Steauának kedvez, mely kínkeserves hazai győzelmével már hat pont előnyre tett szert üldözőivel szemben. A jelek szerint Medgyes után megvan a második kieső is, a bákóiak otthon kaptak ki ritka balszerencsével, az utolsó két percben kapott gólokkal. Az alsóházban azonban így sem tisztázódott minden, öt csapat küzd még az osztályozóra kötelező helyek elkerüléséért. Eredmények: FC Arges Pitesti Bukaresti Dinamo 10 (10) /gólszerző: Stroe (37.)/ l Otelul Galati Brassói FC 31 (20) /gólszerző: Bastinã (22.), Bukvic (41.), Tofan (71.), illetve Vaskó (56.)/ l Bákói FCM Petrolul Ploiesti 12 (10) /gólszerző: Rat (6.), illetve Todoran (88.), Costescu (90.)/ l Medgyesi Gaz Metan Bukaresti Rocar 11 (10) /gólszerző: Somfãlean (35.), illetve Suleap (63.)/ l Bukaresti Steaua Besztercei Gloria 10 (10) /gólszerző: Cl. Rãducanu (44.)/ l Astra Ploiesti Ceahlãul Piatra Neamt 11 (01) /gólszerző: Petroesc (77.), illetve Axinia (28.)/ l Bukaresti FC National U Craiova 11 (10) /gólszerző: Caramarin (44.), illetve Savu (69.) /. l A Bukaresti Rapid Foresta Fãlticeni mérkőzés késő este, lapzárta után fejeződött be.
Szerdán, Ploiesti-en, Szlovákia ellen játszik barátságos mérkőzést a román labdarúgó-válogatott. Bölöni László szövetségi kapitány a következő játékosokra számít: l kapusok: Stelea (Salamanca), Prunea (Dinamo) l védők: Contra (Alaves), Ciobotariu (Standard Liege), Filipescu (Betis), Prodan (Rocar), Rãdoi (Steaua), Chivu (Ajax) l középpályások: Gâlcã (Espanyol), D. Munteanu (Wolfsburg), C. Munteanu (Salamanca), Ghioane (Rapid), Codrea (Genoa), Rosu (Numancia), D. Serban (Elche), A. Stoica (Anderlecht) l csatárok: Moldovan (Nantes), Gane (St. Gallen), Mutu (Verona), Niculae, Mara, Mihalcea (mindhárom Dinamo).
A következő forduló (április 2829.) műsora: Foresta Steaua, Craiova Rapid, Ceahlãul Petrolul, Dinamo Bákó, Brassó Medgyes, Beszterce Otelul, Astra National, Rocar FC Arges.
Minden idők legjobb csapateredményét érte el az elmúlt szombaton a Csíkszeredai Hargita Judo Club. A Bajnokcsapatok Európa Kupájának első fordulójában legyőzte az ausztriai JU Raica Pinzgau együttesét, és bejutott Európa legjobb 16 csapata közé.
Pazar harcoknak lehetett szemtanúja a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóira összesereglett közel ezer néző. A sportág szép oldalát mutatta be a két együttes, szemet gyönyörködtető dobások, esések, karfeszítések, karkulcsok, és ami a legfontosabb: szívet melengető továbbjutás tette emlékezetessé április 21-ét a csíki cselgáncssport számára.
Albu Botond tanítványai szenzációs hajrával győzték le ellenfeleiket. A győzelemhez egyaránt hozzájárultak a csíkszeredai nevelésűek, Sinka Szabolcs és Cseke Szilárd, a Brassóból átigazoltak, Preda Lucian, Pierdevarã Valericã és a magyar idegenlégiósok, Neu Gábor, Hanzell Henrik és Tölgyesi Krisztián. Illesse dicséret a HJC fiatal, lelkes elnökét, Kovács Attilát, aki mert kockáztatni, és vállalta a BEK-szereplést.
Sajnos voltak fekete színfoltjai is a versenynek, a hangosbemondó szövegét nem lehetett érteni (csupán Miklós József tanár urat, akit sajnos keveset engedtek szóhoz jutni), a közönség nagy része nem tudta egy adott pillanatban, ki kivel harcol, mennyi az eredmény és mi történik például döntetlen esetén. Szerencsére akadtak bőven olyan nézők, akik otthonosan forogtak a kokák, yukók és Waza-arik háza táján, így volt akitől megtudni a mérkőzés állását.
Az első mérkőzésen: 34 (3025). Súlycsoportonként. 60 kg: Sinka Szabolcs győzött ipponnal; 66 kg: Neu Gábor győzött ipponnal; 73 kg: Preda Lucian veszített 07-re; 81 kg: Tölgyesi Krisztián: veszített 03-ra; 90 kg: Hanzell Henrik veszített 05-re; 100 kg: Szőcs László veszített ipponnal; +100 kg: Pierdevarã Valericã, győzött ipponnal.
A második mérkőzésen: 51 (4210). Súlycsoportonként. 60 kg: Cseke Szilárd győzött ipponnal; 66 kg: Neu Gábor győzött 50-ra; 73 kg: Preda Lucian győzött ipponnal; 81 kg: Tölgyesi Krisztián döntetlent ért el; 90 kg: Hanzell Henrik győzött ipponnal; 100 kg: Sándor Csaba veszített ipponnal; +100 kg: Pierdevarã Valericã győzött 70-ra.
A következő fordulót előreláthatóan május végén rendezik, meg nem erősített hírek szerint a HJC Hollandiába utazik.
DOBOS LÁSZLÓ
Poiana Câmpina Metalul Plopeni 01, ARO Câmpulung Callatis Mangalia 12, Diplomatic Focsani Fulgerul Bragadiru 12, FC Onesti Szecselevárosi Precizia 31, Borszéki Apemin Bukaresti Juventus 21, Sportul Studentesc Poli Iasi 70, Brassói Metrom Cimentul Fieni 00, Midia Nãvodari Laminorul Roman 34, Konstancai Farul Brassói Traktor 20.
FCM Râmnicu Vâlcea Marosvásárhelyi ASA 31, Gyulafehérvári Apulum Vajdahunyadi Corvinul 21, Pandurii Tg. Jiu Extensiv Craiova 10, Nagybányai FC Temesvári UM 00, Petrozsényi Jiul Drobeta Turnu Severin 21, Temesvári Poli Szatmári Olimpia 40, Aradi UTA Nagyváradi FC Bihor 00.
Unirea Iasi Székelyudvarhelyi Budvár 1 0 (0 0)
Gólszerző: Drãgoi (80. 11-esből). Vezették: Dogaru M., Crîngasu E. és Iamandi M. (mindhárman Ploiesti).
U. IASI: Câmpeanu Bozianu, Gheban, Ilie C., Cabalan (63. Anghel), Ilie A., Dobrea, Boghean (43. Robu), Andrus, Drãgoi, Tiron.
BUDVÁR: Harnagea Gál, Tifán, Laczkovics, Szőcs, Bãgãian (46. Miklós), Iacob, Kandó (85. Botorok), Chiratcu, Knobloch (58. Demény), Dusinszky.
A tavaszi fordulók egyik legjobb játékát mutatta be a Budvár, Chiratcu mesterien irányított, mindezek ellenére azonban egy vitatható 11-esből kapott góllal 1 0-ás vereséget szenvedtek a székelyudvarhelyiek. A két játékrész kezdetét kivéve, kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, a Budvár egyenlő ellenfele volt a házigazda csapatnak. Az első helyzetet a iasi-iak hagyták ki, Tiron közeli fejesét bravúrral védte Harnagea. Chiratcu bombája tette próbára Câmpeanut, majd újabb Harnagea- védések következtek, a Budvár legnagyobb első félidei helyzetét Dusinszky hagyta ki a 33. percben, amikor Kandó remek beadására jól érkezett az udvarhelyi csatár, csúsztatott fejese azonban a kapufa mellett gurult el. A második játékrészben a vendégektől Chiratcu és Gál előtt adódtak veszélyesebb gólszerzési lehetőségek, a házigazdák lövéseit pedig sikerrel védte a jó napot kifogó Harnagea. A gól a 80. percben esett, amikor Bozianu vergődött be a Budvár büntetőterületére és Miklós mellett elesett. A bíró 11-est ítélt, melyet Dragoi értékesített: 1 0. Az utolsó percben növelhették volna előnyüket a házigazdák, hisz Gheban ártatlannak tűnő, mintegy 40 méterről leadott lövését elügyetlenkedte Harnagea, és csak nagy nehezen tudta szögletre menteni.
JÓZSA CSONGOR
Ceahlãul II. Piatra Neamt CFR Pascani 0 1, Unirea Iasi Székelyudvarhelyi Budvár 1 0, Rulmentul Bârlad Pro Mobila Crucea 2 1, Petrolul Moinesti Foresta II. Fãlticeni 2 2, Békási Cement Földvári Energia 1 0, Telecom Iasi FCM Dorohoi 3 1, Silvex Târgu Neamt CFR Iasi 5 0. A Sp. M. Vaslui szabadnapos volt.
A következő forduló (szombat, április 28., 11.00 óra) műsora: Pascani Bârlad, Székelyudvarhely Ceahlãul II., Crucea Moinesti, Foresta II. Vaslui, Földvár Telecom Iasi, Dorohoi Târgu Neamt, CFR Iasi Unirea Iasi. Békás szabadnapos.
A Temesvári Góbék négy Erdélyi Magyar Diák Labdarúgó Kupa győzelem után az idén másodjára is győzni tudtak a véndiákok turnéján. Április 13 14-én Székelyudvarhelyen került sor, az SZ-MADISZ szervezésében, a III. Erdélyi Magyar Véndiák Labdarúgó Kupára 15 csapat részvételével. A remek hangulatú és magas színvonalú csoportmérkőzések után három negyeddöntőben is csak a büntetőrúgások után dőlt el a továbbjutó csapat. Eredmények: Kolozsvári Góbék Brassói Korona 1 3, Marosvásárhelyi Moore Bestiarum Temesvári Góbék 4 5, Székelyudvarhelyi Mozi Bukaresti Dö Gájsz 0 2, Kolozsvári Zöld Trabant Temesvári Bolyai 5 6. Az elődöntők eredményei: Korona Dö Gájsz 2 4, Temesvári Góbék Bolyai 2 1. A kisdöntőben: Bolyai Korona 5 3. A döntőben, kiegyensúlyozott játék után, a mérkőzés vége előtt 8 másodperccel sikerült a Góbék csapatának újra megnyernie a kupát. Végeredmény: Temesvári Góbék Dö Gájsz 1 0. Különdíjak: legeredményesebb játékos: Miklós Ervin (Dö Gájsz), legjobb kapus: Metz Gábor (Bolyai), legjobb játékos: Kiss Albert (Temesvári Góbék).
Gólszerzők: Bean (34. és 68.), illetve Dinu (80.). Vezették: M. Ezaru, Fl. Buzãrnescu és D. Iliescu (mindhárman Craiova).
BORSZÉK: Coserariu Kilin, Rusu, Bãlan, Zagon, Nagy Z., Bliort, Corujan (Szegedi M.), Maftei (Szegedi C.), Bean (Sîrbuscã), Tãmas.
B. JUVENTUS: Curcã Constantin, Godean, Rusu, Zeciu, Ionitã, Grigore, Stanciu (Stan), Voicilã (Pîrlog), Pena, Dinu.
Sáros pályán zajlott a találkozó, mintegy 200 néző jelenlétében. Vendégtámadásokkal kezdődött a mérkőzés, de mintegy 10 perc után a borszékiek átvették a játék irányítását. A 15. percben Bean tör be a vendégek büntetőterületére, hátulról leterítik, de a bíró továbbot int. Pár perccel később Rusu beadását ugyanaz a Bean kissé mellé fejeli, majd a 22. percben Maftei szabadrúgása következik, akinek mintegy 20 méterről leadott lövését védi Curcã. A 34. percben aztán megszületik a gól, Tãmas indul el a jobb szélen, beívelésénél Zeciu a labda mellé rúg, a jól helyezkedő Bean pedig közelről a hálóba vágta a labdát: 1 0. Két Bliort-gólhelyzet következik, majd a félidő utolsó percében, a vendégek egyetlen veszélyesebb támadásánál, Godean lövése a kapufán csattan.
A második játékrészben is többet támadott az Apemin, előbb Kilin, majd Szegedi Marius hagy ki helyzeteket, a valamikor a Steauánál és a magyar bajnokságban is játszó Pena labda nélkül megütötte az egyik borszéki játékost, a játékvezető azonban szemet hunyt az eset fölött. A 68. percben aztán Szegedi Marius centerezésére jól érkezik Bean, aki mintegy 8 méterről a hálóba talál: 2 0. A 80. percben szépítenek a vendégek, Stan indul ellentámadásba, beadását pedig az üresen hagyott Dinu közelről értékesíti: 2 1. Az utolsó percben Szegedi Cornel a kapufát találja el, az ellentámadásnál pedig Dinu kézzel veszi le a labdát, a bíró nem veszi észre, lövése pedig a kapufáról vágódott vissza. Közepes színvonalú mérkőzésen megérdemelten győztek a borszékiek, a nagyon gyenge bíráskodás pedig egyik csapatot sem segítette ... A következő fordulóban a Metalul Plopeni együtteséhez látogat az Apemin.
CZIRJÁK KÁROLY
Ez valódi szenzáció. A magyar Détári Lajos meghívást kapott a világválogatottba, arra a szupergálára, amelyen holnap, kedden este Gheorghe Hagi búcsúzik a román nemzeti csapattól.
Ilyen megtiszteltetésre talán maga Détári sem számított, hiszen immár 38 éves, és a profi futballt tavaly abbahagyta, tény viszont, hogy szokás őt ahhoz a vonulathoz sorolni, amelyben a kelet-közép-európai futball legújabb kori világnagyságait jegyzik. Kora, tudása és játékstílusa miatt karrierje csúcsán sokan hasonlították Gheorghe Hagihoz, a bolgár Hriszto Sztoicskovhoz, a horvát Robert Prosineckihez vagy a jugoszláv Dragan Sztoikovicshoz és Dejan Szavisevicshez. Nos, ezúttal Bukarestben összejön és együtt futballozik majd ennek a korosztálynak a színe-java, parádés futballélmény vár a Nemzeti stadion várhatóan hatvanezres közönségére.
Ott lesz a brazil világbajnok Taffarel és Dunga, a spanyol Emilio Butragueno, a török Hakan Sükür, talán az olasz Roberto Baggio, Alessandro Del Piero és Paolo Maldini, no és az említett szuperklasszisok közül immár csaknem bizonyos Détári Lajos is.
A szenzációs hírt maga az érintett erősítette meg, miután telefonos egyeztetések után megkapta a hivatalos meghívólevelet a szupergála szervezőbizottságától. Détári Lajos nem is leplezte, nagy öröm számára Hagi figyelmessége, és elmondta, hogy természetesen elfogadja a meghívást. Igaz, jelenleg az UEFA A-szintű edzői tanfolyamát végzi, de mint mondta Mezey György igazgató és Both József instruktor biztosan engedélyezi majd számára a néhány órás mulasztást. Elvégre igazolt és jogos lesz a hiányzása: a világválogatottban kell futballoznia...
A holnap este 8 órakor kezdődő bukaresti gálán egyébként fergetegesre tervezett fény- és hangparádé, Hagi nagy pillanatainak filmes felelevenítése után Románia Világválogatott találkozót rendeznek. Az ünnepelt, az UEFA-kupa-, BEK- és Szuperkupa-győztes Hagi, a Kárpátok Maradonája, minden idők legnagyobb román futballistája egy-egy félidőt futballozik majd mindkét csapatban, amelyek összeállításában a baráti szálak is komoly szerepet játszottak a játéktudás mellett, hiszen többnyire a nagy Gicã egykori és jelenlegi csapattársai lépnek fel. Az edzői kispad is roskadozhat, annyi dicsőséges futballtábornok sürög majd a csapatok körül. A hazaiak szakmai dirigálását Mircea Lucescura és Jenei Imrére bízta egykori kedvenc tanítványuk, a Világválogatottból pedig Johan Cruyff, Radomir Antics, Fatih Terim és Hugo Sánchez próbálja majd a legtöbbet kihozni
London. Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában: Manchester United Manchester City 1 1, West Ham Leeds 0 2, Arsenal Everton 4 1, Aston Villa Southampton 0 0, Bradford Derby County 2 0, Chelsea Charlton Athletic 0 1, Ipswich Coventry 2 0, Leicester Middlesbrough 0 3, Sunderland Newcastle 1 1. Az élcsoport: 1. Manchester United 77 pont/34 mérkőzés (már bajnok), 2. Arsenal 63/34, 3. Ipswich Town 62/35, 4. Leeds United 59/34.
Berlin. A német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában: Borussia Dortmund VfL Bochum 5 0, Eintracht Frankfurt Bayern München 0 2, Hansa Rostock FC Köln 2 1, Energie Cottbus SpVgg Unterhaching 1 0, Werder Bremen VfL Wolfsburg 2 3, Bayer Leverkusen Hamburger SV 1 1, Schalke 04 Hertha BSC 3 1. Az állás: 1. Schalke 55 pont, 2. Bayern München 53, 3. Borussia Dortmund 52, 4. Bayer Leverkusen 50, 5. Hertha BSC 49 (53 50), 6. Kaiserslautern 49/29 mérkőzés (45 44).
Róma. Az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában: SSC Napoli Brescia 1 1, Internazionale Fiorentina 4 2.
Glasgow. A skót labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában: Aberdeen Dunfermline 1 0, Dundee Glasgow Rangers 0 3, Hibernian Kilmarnock 1 1, Motherwell St. Johnstone 0 1. A bajnokság állása: 1. Celtic Glasgow 88 pont/33 mérkőzés (már bajnok), 2. Glasgow Rangers 73/34, 3. Hibernian 62/34.
A FIFA felfüggesztheti Görögország tagságát. Michel Zen-Ruffinen, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára szerint a szervezet szerdán felfüggesztheti Görögország tagságát. A FIFA többször figyelmeztette az ország kormányát, hogy ne szóljon bele a labdarúgó-szövetség életébe. Görögországból április 25-ig meg kell kapnunk azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a sporttörvényben végrehajtották azokat a módosításokat, melyek garantálják, hogy a labdarúgó-szövetség a politikai vezetéstől függetlenül, önálló szervezetként működik mondta Zen-Ruffinen. Ha ez nem történik meg, akkor nincs más választásunk, meghatározatlan időre felfüggesztjük a görögök FIFA- tagságát.
Három orosz, valamint egy-egy ukrán, bolgár, moldovai és grúz birkózó nyert aranyérmet a Budapesten zajló szabadfogású és női Európa-bajnokság első napi döntői során.
A Körcsarnokban megrendezett vetélkedőn két székelyudvarhelyi nevelésű birkózó is indult: László Szabolcs (69 kg) román, Farkas Zoltán (97 kg) pedig magyar színekben. Bodrogi Csaba edző egykori tanítványai életük első felnőtt világversenyén kitűnően szerepeltek, mindketten bekerültek az első nyolc közé. Itt azonban főleg tapasztalatlanságuk és figyelmetlenségük miatt búcsúzni kényszerültek nyilatkozta lapunknak a kontinensbajnokságon jelen lévő Bodrogi.
A döntők eredményei. 54 kg: Genadie Tulbea (moldovai) Amiran Kartanov (görög) p.gy., 65, 3. Armen Mkrcsjan (örmény), ... 9 Blidari Ion (Románia), 12. Dobozi Zoltán (Magyarország); 63 kg: Szerafim Barzakov (bolgár) Szoflan Tomajev (orosz) p.gy., 31, 3. Kotar Tursisvili (grúz), ... 9. Dencsik István (Magyarország); 76 kg: Buvajsza Szajtyijev (orosz) Miroszlav Gocsev (bolgár) p.gy., 70, 3. Ritter Árpád (Magyarország), ... 9. Preda Eugen (Románia); 97 kg: Eldar Kurtanidze (grúz) Georgij Gogselidze (orosz) p.gy., 32, 3. Alekszandr Semarov (fehérorosz), .... 6. Farkas Zoltán (Magyarország).
LUKÁCS ZSOLT, Budapest
Újabb győzelmet aratott a magyar jégkorong-válogatott a grenoble-i divízió I. világbajnokságon. Kercsó Árpád szövetségi kapitány együttese Palkovics Krisztián remeklésével szombaton Hollandiát verte nagy fölénnyel, így szinte biztos, hogy jövőre is ebben a csoportban szerepelhet.
Divízió I., Grenoble, 4. forduló: Magyarország Hollandia 82 (10, 40, 32). Gólszerzők: Palkovics (9., 29., 30., 40., 53.), Majoross (34.), Ladányi (54., 60.), illetve Livingston (46.), Versteeg (60.). Remek átadásokat kaptam a társaktól, nélkülük nem tudtam volna öt gólt ütni. Most már biztos a bennmaradásunk. Azt sajnálom, hogy nem a szlovéniai ágra kerültünk, mert ott az A-csoportba jutás sem lett volna elképzelhetetlen nyilatkozta Palkovics Krisztián, akit a mezőny legjobbjának választottak. További eredmények: Lengyelország Litvánia 132, Franciaország Dánia 40. Az állás: 1. Lengyelország 8 pont (már feljutott), 2. Franciaország 5, 3. Dánia 4, 4. Magyarország 4, 5. Hollandia 3, 6. Litvánia 0 (már kiesett). Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt (dánmagyar 53). Az utolsó forduló mérkőzései lapzárta után fejeződtek be.
A ljubljanai csoportban, 4. forduló: Szlovénia Kazahsztán 31, Nagy-Britannia Kína 121, Észtország Horvátország 66, 5. (záró) forduló: Horvátország Kína 62, Nagy-Britannia Kazahsztán 112, Szlovénia Észtország 160. Végeredmény: 1. Szlovénia 9 pont (446), 2. Nagy-Britannia 9 (429), 3. Kazahsztán 6, 4. Horvátország 3, 5. Kína 2, 6. Észtország 1. Az elsőségről a jobb gólkülönbség döntött, mivel a szlovének és a britek egymás ellen 33-at játszottak. A szlovén jégkorong-válogatott története során először került fel a legmagasabb osztályba, míg Észtország kiesett.
Zágrábban vendégszerepelt a húsvéti vakációban Györgypál Tamás edző gyermek hokicsapata. A Horvátországban megrendezett, Zágráb 2001 Kupával díjazott turnét 16 éven aluliak számára szervezték.
Mivel Csíkszeredában 1985-ös születésű jégkorongozó csupán három van, Györgypál edző egy évvel kisebb, 86-os együttese indult a vetélkedőn. A magas színvonalú tornán a szlovén Slavija és Olimpija, a horvát Medvescsak és Mladost, a magyarországi Újpest és Csíkszereda korosztályos csapata indult. Érdekessége még a turnénak, hogy a helyszín Zágráb harmadik fedett műjégpályája éppen a néhai magyar miniszterelnökről elnevezett Antall József utcában található, az utcanévtáblát pár héttel korábban, Mádl Ferenc jelenlétében avatták fel tudtuk meg Molnár Ferenctől, a csapat menedzserétől. A csíkiak mérlege: egy győzelem és két vereség: 80 a Mladosttal, 16 az Olimpijával és a 3. helyért vívott összecsapáson, hosszabbítások után, 23 a Medvescsakkal. A végső sorrend: 1. Olimpija, 2. Újpest, 3. Medvescsak, 4. Csíkszereda, 5. Slavija, 6. Mladost. Györgypál Tamás szerint a szervezés az elképzeléseket felülmúlta, a torna színvonala pedig felért egy korosztályos Európa-bajnoksággal. Érdekes nyilatkozta az edző , hogy többéves háború után is Horvátország sokkal Románia előtt áll, minden szempontból... A zágrábi kiszállás költségeinek egyharmadát a Csíki Sportegylet állta, kétharmadát pedig a szülők. (Dobos László)
Várhatóan még idén megjelenik Áros Károly Romániai magyarok az olimpián című könyve. A mű portrék és statisztikák segítségével mutatja be azt a 228 sportembert, akik bár más ország színeiben magyar ajkúként arattak sikereket az ötkarikás játékokon. A szerző a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap sportrovatának vezetője, és négy évtizedes adatgyűjtés után, három és fél esztendővel ezelőtt döntött úgy, hogy megpróbálkozik a hiánypótló mű megírásával. Az eredmények rendszerezésében és a versenyzőkről szóló cikkek elkészítésében László Ferenc, a romániai magyar sportújságírók rangidőse volt segítségére. Az 1999-ben a MOB Média-díjával kitüntetett Áros Károly könyve a tervek szerint Magyarországon és Romániában is kapható lesz.
Szövetsége, sőt nemzetközi szövetsége is van a Katolikus Iskolák Sportmozgalmának. A magyar nyelvterületen működő középiskolák versenyeinek egy részét idén Gyulán rendezték meg, melyen 40 diákkal vett részt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium.
A csíkiak lány és fiú kosárlabdában, valamint labdarúgásban indultak. Mindhárom csapat dobogós helyen végzett.
A Berszán László által felkészített lánycsapat megnyerte a tornát, a döntőben 32:31-re győzte le Budapestet. A csapat összetétele: Ambrus Lilla, Antal Emőke, Magos Réka, Okos Zsófia, Csutak Tekla, Oláh Gyöngyvér, Bálint Zsuzsa, Fórika Noémi és Bachner Zsuzsa.
Silló Géza fiú kosárlabdacsapata a nagyon erős mezőnyben döntőbe jutott, ahol a Budapesti Piaristáktól szenvedett vereséget, a csapat azonban tudásával és főleg fegyelmezettségével elnyerte a közönség szimpátiáját.
Basa János csapata a labdarúgótornán indult, ahol minden várakozást túlszárnyalva, a harmadik helyen végzett, a bronzcsatában, 7 m-es rúgások után győzte le a Szent Margit Kollégium képviselőit.
Az iskola vezetősége, a tanárok és a diákok ezúton is köszönetet mondanak a Schola Rivulina Alapítványnak, mely jelentős összeggel, közel 300 ezer forinttal támogatta a 40 fős csapat kiszállását.
DOBOS LÁSZLÓ
Pénteken Csíkszeredában elindultak a sakkórák a megyei bajnokságban. A csíkszeredai Caissa Sakk Klub és a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság által rendezett sakkeseményre 30 sakkozó nevezett be Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Balánbányáról és Karcfalváról. Három forduló után a székelyudvarhelyi Rendi Éva mesterjelölt minden játszmáját megnyerte, és nem kis meglepetésre egyedül áll az élen 3 ponttal. Öt játékos következik 2,5 ponttal: a székelyudvarhelyi Vajda Albert, Balázs István, Balázs Attila, Ádám Attila és a balánbányai Csavlovics József. A táblázat az újonnan megalakult székelyudvarhelyi Homoród Sakk Klub sikeres munkáját igazolja. A 7 fordulós verseny utolsó három fordulójára április 2728-án kerül sor (pénteken 1721, szombaton 913 és 1519 óra között).
BIRÓ SÁNDOR
* Április 23.: Másfél évtizeddel ezelőtt, 1986-ban 385. hivatalos mérkőzését játszotta ezen a napon Románia labdarúgó-válogatottja. Barátságos találkozón mérte össze tudását a temesvári stadionban a Szovjetunió legénységével, és a jugoszláv Dragisa Komadinity bíráskodása mellett lezajlott mérkőzésen, 1:0-ás első félidőt követően, 2:1 arányú győzelmet aratott. Ezek a csapatok szerepeltek: ROMÁNIA: Lung Rednic, Movilã, Nicolae, Cristea (Andone) Mateut (Balaci), Bölöni, Klein, Hagi Coras (Geolgãu), Cãmãtaru (Gabor). SZOVJETUNIÓ: Daszajev Morozov, Csivadze, Kuznyecov, Gyemjanyenko Jaremcsuk (Litovcsenko), Besszonov (Alejnyikov), Csernyikov (Rogyijonov), Rácz László Protazov, Blohin (Gocmanov). A gólokat sorrendben Hagi (13. perc), Rogyijonov (70. perc) és Cãmãtaru (80. perc) lőtte. A román csapat akkori edzői Mircea Lucescu és Mircea Rãdulescu voltak.
* Április 24.: Negyven éve, 1961-ben az esztendő nagy vívóeseményét jelentette az olaszországi Strezában ötös együttesek részvételével lebonyolított Olaszország Magyarország férfi tőrvívó csapattalálkozó. Meglepetésre a vendég magyar pengeforgatók 14:11-re legyőzték a szúrófegyverekben, de különösen a tőrvívásban addig sokkal jobb eredményekkel büszkélkedő taljánokat. Egyénileg Kamuti László 5, Gyuriczy 4, Kamuti Jenő és Czvikovszky 22, Szabó pedig 1 győzelmet ért el, míg a vendéglátók közül Milanesi 4, Battezatti 3, DAssunta 2, Vaselli és Lucarelli 11 győzelmet aratott.
* Április 25.: 15 esztendővel ezelőtt, 1986-ban megkezdődött Moszkvában az 51. jégkorong-világbajnokság végső helyosztója az 14. hely eldöntéséért. A rájátszás első fordulójában: Szovjetunió Kanada 7:4 (4:2, 2:1, 1:1) és Svédország Finnország 4:4 (2:1, 0:1, 2:2). Említésre méltó, hogy ez utóbbi mérkőzésen 40 mp-cel a befejezés előtt a finnek még 4:2-re vezettek. Ám ekkor, majd 9 mp-re rá Carlsson két góljával a másik skandináv válogatott előbb szépített, illetve kiegyenlített! A tanulság: soha sincs elveszett mérkőzés!
* Április 26.: 40 év telt el azóta, hogy 1961-ben a legjobb román teniszezők magyar játékostársaikat fogadták, hogy közös barátságos mérkőzésekkel készüljenek fel a küszöbön álló Davis-kupa-idényre. Az első játéknap nyitómérkőzésén a két veterán teniszező, Gogu Viziru és Katona Zoltán találkozójából a román sportoló került ki győztesként, 6:4, 6:4, 5:7 és 6:2 arányú játszmákkal, míg a második találkozón az akkor 30 éves Gulyás István ritkán látható, szép, ötjátszmás találkozón 6:4, 6:2, 6:8, 5:7, 6:2 arányban múlta felül a 22 esztendős Ion Tiriacot, aki azelőtt két évvel, 1959-ben nyerte első bajnokságát Gogu Viziruval szemben.
* Április 27.: A 15 évvel ezelőtti, 1986-os moszkvai 51. jégkorong-világbajnokságon, miközben még javában zajlott az 14. hely sorsát eldöntő külön kistorna, ezen a napon fejeződtek az 58. hely sorsát eldöntő vetélkedő mérkőzései. Az utolsó játéknapon: Csehszlovákia Egyesült Államok 102 (51, 31, 20), Német SZK Lengyelország 55 (41, 02, 12). A végső sorrend: 5. Csehszlovákia 11, 6. Egyesült Államok 8, 7. NSZK 5, 8. Lengyelország 3 ponttal. A lengyelek ezzel kiestek az élvonalból.
* Április 28.: Négy évtizede, a két nappal korábban emlegetett bukaresti magyarromán barátságos tenisztalálkozón a párosok mérték össze tudásukat. A két ország sportolói ezúttal is megosztoztak a győzelmeken. A Gulyás István, Szikszay András kettős 7:5, 6:4, 6:4 arányban nyert a Ion Tiriac, Serester László párossal szemben, míg az Eustatiu Cristea, Constantin Nãstase kettős öt játszmában, 6:4, 6:1, 4:6, 4:6, 6:4 arányban múlta felül a Katona Zoltán, Komáromy Ferenc kettőst.
* Április 29.: Két nappal az 58. hely sorsát eldöntő, 15 évvel ezelőtti, moszkvai 58. jégkorongtorna után, ezen a napon az 14. hely is gazdára talált. Nagy harcban bár, de a vendéglátó szovjet csapat 3:2 (0:0, 2:2, 1:0) arányban nyert a svédekkel szemben, s ezzel ismét világbajnok lett. A bronzérem sorsa a tengerentúliak 4:3 (1:1, 2:2, 1:0) arányú győzelmével végződött, Kanada Finnország találkozón dőlt el. A korábbi címvédő csehszlovákoknak be kellett érniük az 5. hellyel. A szovjet gárda, a Zbornaja egyébként ezúttal 24. alkalommal szerezte meg a világbajnoki címet (az elsőt 1954-ben Svédországban, majd az első olimpiait 1956-ban Cortina dAmpezzóban).
LÁSZLÓ FERENC
Az évből eltelt 113 nap, hátravan még 252. Napnyugta ma 20.08-kor, napkelte holnap 6.29-kor.
BÉLA és ADALBERT nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezen a napon ünneplik születésnapjukat.
* 385 éve hunyt el Miguel de Cervantes Saavedra spanyol költő, drámaíró. Előbb a katonai pályát választotta, harcolt Lepantónál (1571), ahol elveszítette fél karját. Török fogságba esett, rabszolgaként Algírba került (15751580). Madridba való visszatérése után a Győzhetetlen Armada ellátásával megbízott élelmezési felügyelő lett. Később több komédiájának és tragédiájának témáját kalandjaiból merítette. A divatjamúlt eszmékhez való ragaszkodása révén találta meg Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha anyagát (amelynek első része 1605-ben jelent meg). Könyvével híressé vált, nagyurak védelme alatt állt, így az irodalomnak szentelhette életét. 39 önálló, nagyrészt alkalmi költői műve mellett színpadi és prózai írásai is számos költeményt tartalmaznak.
* 385 éve hunyt el William Shakespeare angol költő, író. Az újkori színpadi irodalom legnagyobb mestere az 1580-as évek végén költözött Londonba, ahol színészként és drámaíróként élt. 1599-ben az akkor felépült Globe Színház egyik fő részvényese lett, évente átlag két drámát írt társulatának, s ezekben ezenkívül Ben Jonson műveiben játszott is. Színművei a világirodalom legjobb darabjai, amelyek azóta könyvtárnyi elemzés alapját szolgáltatták. Főhősei Hamlet, Lear, a Richardok és a többiek jelleméről máig vitáznak a legkülönbözőbb tudományok művelői. Műveit összegyűjtve halála után hét évvel adták ki színésztársai: ez a híres Első Fólió. Drámáit valamennyi más művészeti ág feldolgozta: film, opera, balett, bábjáték, zenemű, rádiójáték egyaránt készült belőlük. (MTI Évfordulónaptár)
Még mindig foglalkoztatja a közvéleményt az a hír, melyet nem olyan rég a román írott és elektronikus sajtó röppentett világgá. Egy, az országból elszármazott, Amerikában megtelepedett román atyafi New Yorkban nyitott vendéglőjében, a Nelloban történt a felénk nem mindennapinak számító eset. Egy pénzes zsebű s bizonyára a kiadós vacsora, nemkülönben a minőségi bor után jókedvre hangolt vendég az őt kiszolgáló pincérnek 26 000 dollár zsebpénzt nyújtott át. Az óceánon túl, a jólét hazájában az eset nem keltett akkora szenzációt, mint nálunk, abban az országban, ahol az átlagpolgár egyik napról a másikra tengeti életét. S ahol álmodni kezd a nyomor a 26 000 dollár hallatán. Menten számigálni kezd az üres zsebű ember. Leghamarabb a dollár napi árfolyama szerint átszámítja hazai pénzbe az összeget az eredmény durván 700 millió lej. S hogy mire tellene mindebből, hány hónapig futná mondjuk havi 2 millió lejnek megfelelő nyugdíjra , vagy hány és milyen autót lehetne vásárolni belőle? a további fantáziálást bízzuk az olvasóra.
KRISTÓ TIBOR
Ma 18 órától a Kriterion Házban Kozma Mária, a PallasAkadémia Könyvkiadó főszerkesztője mutatja be a Fülöp Sándor: Fejezetek a gyergyóalfalvi erdőgazdálkodás történetéből, Gál Éva Emese: Időváros és Vargyas Antal: Székelyföld című köteteket, míg Székedi Ferenc újságíró Dézsi Zoltán: Remény és Márton László: Harangok című könyvét ismerteti. A rendezvényen a szerzők dedikálják műveiket.
A gyergyószentmiklósi városházán május 1-től változik az ügyfélfogadás rendje: hétfőn, kedden, szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 8 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 13 óra között állnak a lakosság rendelkezésére. Péntek kivételével naponta 12 és 14 óra között szünetel az ügyfélfogadás.
Ma reggel 8 órakor kezdik meg a Gábor Áron utca 1 szám alatt törvénytelenül lakást foglaló roma családok kilakoltatását.
Április 30-án a marosvásárhelyi Izorep építkezési vállalat megkezdi a Salamon Ernő Gimnázium főjavítását. (Bajna György)
A Nagy István Művészeti Líceum holnap 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Háza stúdiótermében tart hangversenyt, amelyen közreműködik a Harmónia kamarakórus, valamint Adorján Csaba (brácsa), Erdei Zsuzsa (zongora) és Kovács László (hegedű). Műsoron J. S. Bach, K. D. von Dittersdorf, I. Pleyel, G. di Venosa, H. Schütz, G. Dima, L. Niresteanu, Bárdos L. Vezényel: Gergely-Simon Ibolya. A jegyek ára: felnőtteknek 15 000, diákoknak 10 000 lej.
Mintegy 600 liter nem megfelelő minőségű bort talált a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal tudtuk meg Antal Klárától, az intézmény főfelügyelőjétől. A húsvéti ünnepek alkalmából számos élelmiszerterméket ellenőriztek, a legtöbb hiányosságot a boroknál észlelték. 1628 literből 590 liter nem felelt meg az előírásoknak: vagy a szavatossági idő járt le, vagy az eredet volt tisztázatlan, ám olyan bor is kapható, amelynek összetétele megkérdőjelezhető. A főfelügyelő felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a piacokon, személygépkocsikból árult italok nem minden esetben felelnek meg az előírásoknak, a flakonos boroknál pedig mindig tanácsos ellenőrizni a szavatossági dátumot.
A csíkszeredai Csíki Alapítvány Egy szebb világ jövőképe címmel rajz- és fogalmazásversenyt szervez, amelyre 8 és 18 év közötti diákok munkáit várja. A verseny témái: különböző népek békés együttélése, tolerancia és megértés, valamint természetvédelem. A legjobb alkotások szerzői nyári kiránduláson vesznek részt Szovátán. A legjobb rajzokból képeslapok készülnek, míg a legsikeresebb írásokat kötetben gyűjtik össze. A rajzokat június 1-jén, a Nemzetközi Gyermeknap alkalmával a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában állítják ki, ahol a legjobb fogalmazások is bemutatásra kerülnek. A képeket gyermekotthonoknak, iskoláknak, kórházaknak és más intézményeknek adományozzák. A munkákat május 20-ig az alábbi címre várják: 4100 Csíkszereda, Petőfi Sándor utca 5. További részletes információk a 066 114377-es telefonszámon és a csiki@sec.ro e-mail-címen kaphatók. Az alapítvány kéri a név, a pontos cím, az életkor, valamint az iskola neve és az osztály feltüntetését a pályázaton, illetve azt, hogy a rajzokat ne tűrjék össze.
A csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány polgári csoportjának kezdeményezésére a helyi lakástulajdonosi egyesületek összehangolása céljából megalakult kezdeményező bizottság április 26-án 17 órától a Szakszervezetek Művelődési Háza második emeleti 39-es termébe ismételten fórumot hív össze, amelyre az egyesületek, illetve lakószövetségek elnökeit és adminisztrátorait várják. Napirendi pontok: 1. A fórum céljainak és lebonyolítási módozatának ismertetése; 2. A közös gondok feltérképezése; 3. Javaslatok további együttműködési módozatokra; 4. A Tulajdonosi Egyesületek Klubja (TEK) megbízottainak megválasztása.
Copyright © Hargita Népe - 2001