2001. április 17. kedd, III. évfolyam 89. szám |
Nagyszombat este több százan gyűltek össze Csíkszeredában, a Szabadság téren, hogy részt vehessenek a feltámadási szertartáson.
A Szent Kereszt plébánia szervezésében főtisztelendő Tamás József püspök vezetésével megtartott szertartáson a hívők jelenlétükkel fejezték ki, hogy keresztényként itthon vannak a városban, s hogy húsvéti örömüket megosztják mindenkivel.
Az est leszálltával Tamás József püspök megáldotta a Krisztus világosságát jelképező gyertyát (tűzszentelés), melytől tüzet fogva egymás után lobbantak fel a hívek kezében a gyertyák, bevilágítva a nagy teret. Három ószövetségi olvasmány elhangzása után a nagycsütörtökön elnémult harangok a szertartáson jelképesen a csengők újra megszólaltak, s ezzel kezdetét vette a feltámadási szent mise. Nagypéntek gyászát a megváltás nagy műve, a feltámadás követi, s bármilyen gyötrelmesek is keresztútjaink stációi, előbb-utóbb ránkvirrad húsvét hajnala. Ritka alkalom, hogy a 21. század első húsvétját együtt ünnepelheti valamennyi keresztény mondotta szentbeszédében a püspök, a liturgia szerinti legszebb éjszaka jelentőségét hangsúlyozva.
A keresztvíz megáldása (vízszentelés), a keresztségi fogadalom megújítása és az oltáriszentség felvétele után a virrasztók feltámadási körmeneten vettek részt.
Megbízható információk szerint a húsvéti ünnepeket a Székelyudvarhely melletti Tibódban töltötte Kövér László, a Fidesz Magyar Polgári Párt elnöke. A magánlátogatáson lévő elnök találkozott és megbeszélést folytatott Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesterrel. A pihenőszabadságát töltő Kövér László ellátogatott Csíksomlyóra és a Gyimesekbe is, majd hazautazott Magyarországra.
Ion Iliescu államfő és Adrian Nãstase miniszterelnök húsvéti üzenetben fejezte ki ünnepi jókívánságait felekezetre való tekintet nélkül az ország valamennyi lakójának. l A húsvéti ünnepeken lovas rendőrök járőröztek Bukarest főbb útvonalain, hogy biztosítsák a zavartalan ünneplést a fővárosiaknak. l A demokrata és a liberális honatyák az alkotmánybírósághoz fordulnak a költségvetés törvényének normakontrolljáért nyilatkozta Petre Roman pártelnök. Roman úgy véli, hogy az együttes fellépés kezdetét jelentheti a két párt együttműködésének, ami erős parlamenti ellenzéket eredményezhet végül. A demokraták szerint a költségvetés megszegi az állami és a helyi hatóságok autonómiáját. l Egy Kolozsvár melletti faluban keresik Gerhard Schröder német kancellár édesapjának földi maradványait, aki káplárként szolgált a II. világháborúban a német hadseregben s a Szamos menti város környékén esett el a harcokban.
Nem tudni, hogy a lányok mennyire örülnek a fiatalok csoportos locsolólátogatásainak amelynek helyenként láthattunk példáit tegnap, húsvét másodnapján, de a mai idők hozták azt a fajta visszautasítást is, hogy a locsolót nem váró hölgyek elkirándulnak otthonról. Néhány évvel ezelőtt még találkoztunk olyan, különböző okokból jókedvű fiatalokkal, akik kölnivizes felderítőket" küldtek becsengetni, a tüzérségi" támogatást pedig egyliteres vizeskannákkal biztosították. A sikoltozás is csakhamar abbamaradt. Tegnap szürkület előtt az apafia párosok is ellepték a város utcáit, így a csöppségek egy-két év alatt megszokják, megszeretik ezt, az Európában kevés nemzetnél élő népszokást. Alighogy megszeretik, máris kinőnek apjuk markából, és különutasként szedik a piros tojást, illetve a női hála más terméseit. Nem véletlenül élünk a termés szóval, hisz a szokás a termékenységi kultuszba gyökerezik, és manapság talán veszített eredeti indíttatásából, de a locsolás egyike azoknak a szokásoknak, amely mind ez idáig kibírta a modern kor varázsromboló hatását, ennek tegnap is tanúi lehettünk.
ORBÁN FERENC
A huszonegyedik század első húsvétját együtt ünnepelték meg a katolikusok és az ortodoxok. Ez a véletlen egybeesés, azt hiszem, kölcsönösen jó érzéssel töltött el mindenkit, hisz inkább azt szeretnénk elérni, hogy a dolgok összekössenek, és ne szétválasszanak. Számomra furcsa az, hogy ugyanaz a Jézus Krisztus az egyik felekezetnél más napon támad fel, jóllehet a születési dátuma, a karácsony mindenkinél december huszonötödike volt. Nem tudom, mikor fog még egy napra esni a katolikusok és az ortodoxok húsvétja, de bizonyára a népek, a nemzetek közeledésében a kereszténységen belül is lehet és kell lépéseket tenni. Talán maga a pápa tette meg az elmúlt években azokat a lépéseket, amelyek a keresztény világban a hajdani szakadásokat, eltávolodásokat hivatottak jóvátenni.
A feltámadás, a megváltás húsvéti ünnepe azzal a reménnyel töltött el, hogy annyi kálváriás történelem után az emberek, a népek és nemzetek végül rátalálnak a békére. Babits Mihály a Húsvét után című versében kérte azt a békét, ami már a század elején is időszerű volt, de lám, azután még számos háború, vérengzés zajlott le. Az utóbbi tíz évben tanúi lehettünk közelünkben a nemzeti gyűlölködésnek, a nacionalizmusnak, sovinizmusnak. És a fegyverek még mindig szólnak! A különböző vallások, felekezetek közösségei is sokszor egymásnak szegülnek, mert hiányzik a másság tisztelete.
Jó lenne, ha végül egy napra esne a jóság, a szépség, az igazság ezen a földön! Újra és újra meg kell váltani a világot, újra és újra a el kell indulniuk, a béke nagyköveteinek, hogy közelítsék egymáshoz az embereket. Mondhatni, ma már a földgolyó átlátható, belátható, perceken belül tudunk mindenről, ami megtörtént. Mindannyian ott vagyunk a világhálón, mindannyian egy informatikus társadalom alanyai vagyunk. Megjavul-e a világ, az emberiség? teszi fel a kérdést a remény...
FERENCZ IMRE
Csíkszeredában ma kezdődik a kilencedik alkalommal megrendezett Országos Diákszínjátszó Fesztivál. A Hargita Megyei Kulturális Központ által rendezett fesztiválon idén 13 diákszínjátszó csoport vesz részt, két csapat pedig versenyen kívül szerepel. Az április 22-ig tartó fesztivált olyan események színesítik, mint a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem szakmai és szépirodalmi könyveinek bemutatója (ma 18.30 órai kezdettel a kulturális központ konferenciatermében), Illyés Kinga CD-bemutatóestje (csütörtökön 17.00 órai kezdettel a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának stúdiótermében) és a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem diákjainak musical-előadása (pénteken 19.00 órai kezdettel). A szervezők jelzései szerint a régebbi diákszínjátszó fesztiváloktól az idei főleg abban fog különbözni, hogy nem a seregszemle-jellegre, hanem a profizmus felé való közeledésre helyezik a hangsúlyt. A versenyek két próbából állnak: egy kötelező próbából, amelyen két adott szövegen mérheti a zsűri a rendezés, előadás és improvizáció színvonalát, és egy szabadon választott előadásból, amelynek pontos időhatár van szabva. A diákcsapatok delegált tagjai Kovács Levente, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem dékánja vezetésével műhelymunkákon vesznek részt, és az itt elkészített előadást a fesztivál utolsó napján bemutatják a közönségnek.
Az ODIF-nak héttagú, színházi szaktekintélyekből álló zsűrije van, zsűrielnök: Lohinszky Loránd érdemes művész, UNITER-életműdíjas professzor; zsűritagok: Balog László, a HMKK igazgatója, magyartanár; Balázs Éva színművész, egyetemi tanár; Csíky Csengele színművész, drámapedagógus; Farkas Ibolya színművész, egyetemi tanár; Kozma Attila színművész és a diákok részéről egy képviselő. A rendezvény szakmai fővédnöke Béres András egyetemi rektor, színházigazgató, társadalmi fővédnök Zsombori Vilmos, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke. Az előadások a Szakszervezetek Művelődési Házában zajlanak, és a pénteki musical kivételével ingyenesen látogathatók.
A fesztivál ünnepélyes megnyitójára holnap reggel 9.00 órakor kerül sor, megnyitóbeszédet mond Béres András, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem rektora, Zsombori Vilmos, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Balog László, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója.
Évek óta figyelemmel követem a hazai labdarúgást, és talán sosem volt ennyire gyenge színvonal és ennyire átlátszó bundastratégia", mint az idei szezonban. Siralmas megfigyelni, milyen mélyre süllyedt egy olyan ország focija, mely akárhogy vesszük, jelenleg is 12. a világranglistán. A foci hiányát cirkuszi fogások pótolják: televíziók, sportújságok egymással vetélkedve tudósítanak klubvezetők, edzők, játékosok ostobaságairól és... Apropó, klubvezetők: nemcsak földrajzilag Európához tartozó országokban esélyük sem lenne befurakodni a közélet peremére se. Romániában virágoznak: aranyláncokkal, felületesen eldugott fegyverekkel sportstratégiáról, nemzetközi trendekről beszélnek olyan rossz románsággal, melynél egy csíkszentdomokosi elemi iskolás is jobbat tud. A cirkusz pedig megy: a pályákon fetrengések, szabálytalanságok (egy tavaszi rangadó első percében négyszer szólt a bírói síp), pályán kívül vádaskodások, félidei egyezkedések. Drága cirkusz: egy, a labdát véletlenül ha eltaláló játékos is tízmilliókat keres havonta.
SZONDY ZOLTÁN
LABDARÚGÓ A-OSZTÁLY, 20. FORDULÓ
Amint azt az utóbbi években már megszokhattuk, megint pályán kívüli események kavartak botrányt a hazai labdarúgás háza táján. A helyszín ezúttal Craiova volt, ahol Ilie Balaci vezetőedző lemondott, mivel konfliktusba került a klub egyik főrészvényesével. A szurkolók a népszerű edző mellé álltak, a csapat pedig hazai pályán simán kikapott...
Színvonalas mérkőzést játszottak a brassóiak a Steaua ellen, a döntetlen a bírón is múlott, aki ajándék tizenegyessel segítette meg a katonákat. Eredmények: l Besztercei Gloria Bukaresti Rapid 01 (00) /gólszerző: Pancu (73.)/ l Petrolul Ploiesti FC Arges Pitesti 23 (11) /gólszerző: Orlando (45.), Todoran (83.), illetve Dica (7.), Somkereki (55.), Ghindã (89.)/ l Ceahlãul Piatra Neamt Bákói FCM 30 (20) /gólszerző: C. Ilie (14.), Axinia (43. és 82.)/ l Bukaresti Dinamo Medgyesi Gaz Metan 42 (31) /gólszerző: M. Niculae (26., 39., 69.), Tames (36.), illetve Lupescu (43. öngól), Ciurar (53.)/ l Bukaresti Rocar Otelul Galati 13 (00) /gólszerző: Luca (79.), illetve Bukvic (46. és 89.), Andone (83.)/ l Brassói FC Bukaresti Steaua 22 (11) /gólszerző: Vaskó (26.), Buga (53.), illetve Rãducan (34.), Paraschiv (56.)/ l Foresta Suceava Bukaresti FC National 01 (00) /gólszerző: Caramarin (62.)/ l Craiovai U Astra Ploiesti 02 (02) /gólszerző: Crãciun (19.), Mihalache (36.)/.
A következő forduló (április 21/22.) műsora: Otelul Brassó, FC Arges Dinamo, Bákó Petrolul, Medgyes Rocar, Steaua Beszterce, Astra Ceahlãul, National Craiova, Rapid Foresta.
MAGYAR LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
ÚjpestMTK rangadót játszottak szombaton: a lila-fehérek gyors kontráik révén két gólt szereztek, és ezzel eldöntötték a találkozó sorsát. Az MTK támadójátéka meddő, a kapura teljesen veszélytelen volt. Így alkalma nyílt a Ferencvárosnak növelni előnyét az élen, a zöldek nyomasztó fölényben játszották végig találkozójukat, a Debrecen egyetlen épkézláb támadásából igaz, egy nagy kapushibát követően egyenlíteni tudott.
A házigazdák végül Pinte kitűnő egyéni teljesítményének köszönhetően megszerezték a három bajnoki pontot. Győzött a bajnoki cím védője is, de nehezen, a Dunaferr kétgólos vezetése birtokában azt hitte, hogy már megnyerte a mérkőzést. Eredmények: l Ferencvárosi TC Debreceni VSC 21 (10) /gólszerző: Pinte (36., 90.), illetve Radojicic (75.)/ l Matáv Sopron Győri ETO 02 (01) /gólszerző: Baumgartner (27.), Vayer (80.)/ l Kispest-Honvéd Videoton FCF 10 (10) /gólszerző: Kovács B. (29.)/ l Újpest FC MTK Hungária 21 (00) /gólszerző: Herczeg (51.), Terjék (62.), illetve Illés (88.)/ l Zalahús-ZTE Vasas DH 22 (10) /gólszerző: Filó (42.), Egressy (65.), illetve Kabát (54.), Szili (78.) / l Dunaferr Lombard FC Tatabánya 32 (21) /gólszerző: Tököli (10., 90.), Kiss Gy. (41.), illetve Vignjevic (45., 54.)/.
A 12. forduló (holnap, szerdán, április 18-án) műsora: DunaferrMTK, SopronLombard, KispestGyőr, ZTEÚjpest, VasasDebrecen, FerencvárosVideoton.
Az idén nyerni fogok hangoztatta Ralf Schumacher, és ezt meg is tette. Ráadásul nem a szerencsének vagy a többiek ügyetlenkedésének köszönhetően, hanem startolásból, vezetési technikából és kitartásból feladva a leckét a mezőnynek. A notórius gyenge rajtolóként ismert ifjabb Schumi valószínűleg saját magát is meglepte, nem beszélve az első sorból induló McLareneket. Az élre állva, Ralf megmutatta, hogy Montoya brazil remeklése nem véletlen volt, hanem a Williams igenis visszatért az élbolyba! Az 1997-es Luxemburgi Nagydíj óta (akkor J. Villeneuve nyert) ez volt a Williams első győzelme, míg BMW utoljára 1986-ban haladt át elsőként a célvonalon (a járgányt Gerhard Berger irányította, aki most a BMW sportigazgatója). A Schumacher família öröme nem volt teljes, mert a bátyó a 25. körben feladta a versenyt, D. Coulthard pedig a második hely megszerzésével a pontversenyben beérte a háromszoros világbajnokot. A McLaren számára egyébként ez nagy ünneplésre adott okot, ami érthető, hiszen mindkét autó küszködés nélkül célba ért, bár a versenyen nem voltak meggyőzőek. A Ferrarit R. Barrichello harmadik helyezése vigasztalta, ezzel a konstruktőrök versenyében tovább őrzik elsőségüket. A futam végeredménye: 1. R. Schumacher (BMW-Williams), 2. Coulthard (West-McLaren-Mercedes), 3. Barrichello (Ferrari), 4. Häkkinen (West-McLaren-Mercedes), 5. Trulli (Jorda-Honda), 6. Frentzen (Jordan-Honda). A vb-pontverseny állása a 4. futam után: 1. M. Schumacher (Ferrari) 26 pont (több futamgyőzelem), 2. Coulthard (West-McLaren-Mercedes) 26, 3. Barrichello (Ferrari) 14, 4. R. Schumacher (BMW-Williams) 12, 5. Heidfeld (Sauber-Petronas) 7, 6. Frentzen (Jorda-Honda) 6. A következő futam április 29-én a Spanyol Nagydíj.
SZÜSZER-NAGY RÓBERT
Rangos nemzetközi cselgáncsverseny színhelye lesz szombaton, április 21-én a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpálya. A felolvasztott jég helyére elhelyezett tatamikon rendezik a Hargita JC Pinzgau BEK-mérkőzést. Romániából két együttes, a bajnok Bukaresti Dinamo és az ezüstérmes Csíkszeredai Hargita Judo Club indulhatott a Bajnokcsapatok Európa Kupája küzdelmein, a fővárosi együttes nem nevezett be, így a csíkszeredai csapat képviseli Romániát. A szombati találkozón az Európa legjobb 16 csapata közé való bejutás lesz a tét, ellenfél az ausztriai Judo Union Raika Pinzgau. A HJC összetétele: 60 kg-os súlycsoport: Cseke Szilárd és Sinka Szabolcs; 66 kg: Neu Gábor (Magyarországról) és Marin Florin; 73 kg: Bocsa Cosmin (a Brassói Dinamótól) és Marin Robert; 81 kg: Tölgyesi Krisztián (Magyarországról) és Udvari Lóránt; 90 kg: Hanzel Henrik (Magyarországról) és Ravasz Attila; 100 kg: Szőcs László és Sándor Csaba; +100 kg: Pierdevarã Valericã (a Brassói Dinamótól) és Szakáli Béla. Edző: Albu Botond. Klubelnök: Kovács Attila.
Az idény legfontosabb eseménye előtt áll a magyar jégkorong-válogatott: tegnaptól, április 1622. között ugyanis a franciaországi Grenoble-ben zajlik a (régi B-csoportnak megfelelő) divízió I. világbajnokság. A hatos mezőnyben a Kercsó Árpád vezette együttesnek az első és a hatodik helyhez egyaránt önmagát meghazudtolóan kellene teljesítenie, a csapat szerényen mégis a bennmaradást tűzte ki célul.
Három éve egyszer már azt hittük, hogy felnőtt szinten a magyar hoki megérett a B-csoportos tagságra, hiszen a válogatott 1998-ban házigazdaként megnyerte a C-világbajnokságot. A játékosok akkor talán túlértékelték magukat, mert úgy nyilatkoztak, Kercsó, akivel kivívták a feljutást, nekik már nem tud újat mutatni. Ez is közrejátszott abban, hogy az Erdélyből áttelepült szakember szerződését nem újították meg. Utódja, Palla Antal szakmailag aligha hozott újat, ám még fegyelmet sem tudott tartani, így esett meg, hogy a magyar válogatott az 1999-es dániai vb-n mind a hét meccsét elveszítve kiesett.
A sportág ingája tehát mindkét irányba nagyot lendült, s a tavaly Kínában megismételt feljutást követően idén immár ismét Kercsóval állhat rá a megfelelő ütemre. A mostani világbajnokságon az előzetes latolgatások szerint Dánia és Franciaország válogatottja mindenképpen erősebb a magyarnál, Lengyelország nagyjából hasonló tudású, Hollandia és különösen Litvánia pedig gyengébb. A világbajnokságokon egymás ellen elért eredmények dolgában csak a lengyelekkel szemben rossz a mérlegünk (1 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség), a többiekkel Dánia (9, 1, 9), Franciaország (6, 1, 4), Hollandia (8, 0, 3), Litvánia (3, 0, 0) szemben pedig kedvező. Persze azt sem illik elhallgatni, hogy a dánok és a franciák elleni győzelmeink java részét a 70-es években vagy még korábban értük el, a dánoktól például a legutóbbi két mérkőzésen 1999, B vb: 15; 2000, olimpiai selejtező: 36 sima vereséget szenvedtünk. S hogy a bennmaradás reménye sem légből kapott: Litvániát az 1998-as budapesti világbajnokságon 140-ra vertük! A divízió I-ben még nehéz igazán nagy sztárokat felfedezni; a dánok és a franciák néhány játékosa Európa két legrangosabb bajnokságában, a német és a svéd ligában játszik, de a legnagyobb nevet a lengyelek vonultatják fel, Czerkawski az NHL-ben (New York Islanders) kergeti a korongot. A keret: l kapusok: Berényi Norbert, Bernei Gergely; l mezőnyjátékosok: Tőkési Lajos, Kangyal Balázs, Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor, Orsó László Horváth András, Tokaji Viktor, Simon Csaba, Majoross Gergely, Ladányi Balázs Vas Márton, Szélig Viktor, Gröschl Tamás, Rajz Attila, Vas János Svasznek Bence, Szuna Roland, Erdősi Péter, Bali Zsolt, Sándor Szilárd. A magyar válogatott tegnap Dániával játszott, ma Lengyelországgal, csütörtökön Franciaországgal, jövő szombaton Hollandiával, jövő vasárnap pedig Litvániával mérkőzik. A hatcsapatos divízió I-ből az utolsó helyezett kiesik.
NOVÁK MIKLÓS
LABDARÚGÓ B-OSZTÁLY, 23. FORDULÓ
Szecselevárosi Precizia Konstancai Farul 00, Brassói Tractorul Borszéki Apemin 20, FC Onesti Midia Nãvodari 10, Bukaresti Juventus Dinamo Poiana Câmpina 01, Callatis Mangalia Diplomatic Focsani 00, Metalul Plopeni ARO Câmpulung Muscel 21, Fulgerul Bragadiru Brassói Metrom 11, National Cimentul Fieni Bukaresti Sportul Studentesc 13, Poli Iasi Laminorul Roman 02.
Extensiv Craiova Nagybányai FC 21, Pandurii Târgu Jiu UTA 11, Resicai MSC FCM Râmnicu Vâlcea 31, Vajdahunyadi Corvinul Electro Craiova 01, Szatmárnémeti Olimpia Petrozsényi Jiul 13, FC Drobeta Turnu Severin Nagyváradi FC Bihor 01, Marosvásárhelyi ASA Gyulafehérvári Apullum 12. A Temesvári UM és a Temesvári Poli szabadnapos volt. Az Apullum Electro (20. forduló) mérkőzést elhalasztották.
Gólszerzők: Bîlbã (59., 71. és 75.), Moraru (65.). Vezették: Anghel Ilie (Cãlãrasi), M. Burlacu (Mitreni), C. Dobrescu (Cãlãrasi).
PASCANI: Ailenei Nistor, Brumaru, Vizitiu, Goantã, Ciopraga, Ancuta, Ciosu, Bîlbã, Andrei (59. Moraru), Riscu.
BUDVÁR: Foaltin (85. Harnagea) Gál, Demény, Tifán, Laczkovics, Iacob, Szőcs, Miklós, Botorok (60., Csíki), Kandó, Dusinszky (69. Knobloch).
Két ellentétes félidőt láthatott a mintegy 350400 néző. Az első félidőben egyenlő ellenfele volt a házigazdáknak a Budvár FC, a második játékrész túlnyomó része azonban hazai fölényben zajlott, sajnos ebben az időszakban 16 perc alatt négy gólt kaptak a székelyudvarhelyiek. Az első gólhelyzetet a Budvár hagyta ki Miklós révén, hogy aztán sorrendben Ciopraga, Laczkovics és Bîlbã előtt adódjon gólszerzési lehetőség. A második félidőben gyengébben futballozott a Budvár, ezt használták ki a házigazdák, akik előbb Bîlbã révén kapufát lőnek, majd az 59. percben szintén Bîlbã révén megszerezték a vezetést. Az üresen hagyott hazai csatár mintegy 10 méterről védhetetlen gólt lő: 10. Hat percre rá, egy kapu előtti kavarodást követően, a játékvezető vendégszabadrúgás helyett továbbot int, és a szemfüles Moraru közelről a hálóba lő: 20. A 71. percben Bîlbã, kihasználva az udvarhelyi védők hibáit, kapura tör, és a kifutó Foaltin fölött a hálóba emel: 30. Négy percre rá ugyanaz a Bîlbã állítja be a végeredményt, amikor újra becsapja a kiszaladó Foaltint: 40. A vendégek szépíthetnének, de az utolsó percekben Szőcs és Kandó kecsegtető helyzetekből nem tudja legyőzni Ailenei kapuvédőt.
JÓZSA CSONGOR, Pascan
Pro Mobila Crucea Ceahlãul II. Piatra Neamt 10, CFR Pascani Székelyudvarhelyi Budvár 40, Foresta II. Fãlticeni Rulmentul Bârlad 21, Földvári Energia Sp. M. Vaslui 21, FCM Dorohoi Békási Cement 32, CFR Citadin Iasi Telecom Iasi 21, Silvex Târgu Neamt Unirea Iasi 11. A Petrolul Moinesti szabadnapos volt.
A következő forduló (szombat, április 21., 11.00 óra) műsora: Ceahlãul II. Pascani, Unirea Iasi Székelyudvarhely, Bârlad Crucea, Moinesti Foresta II., Békás Földvár, Telecom Iasi Dorohoi, Târgu Neamt CFR Iasi. Vaslui szabadnapos.
Gólszerzők: Cojocaru (16.) és Mãrgãritescu (61.). Vezették: Stefan Erdei (Nagyvárad), C. Savu (Galati) és I. Stefan (Buzescu).
TRACTORUL: Ene Pãduraru, Bica, Cojocaru, Mocanu, Ciolãnel, Bratu, Tãmas (Dica), Beciuc, Sima, Mãrgãritescu.
BORSZÉK: Coserariu Jeler, Rusu, Zagon, Tãmas, Nagy Z., Corujan (Kilin), Maftei, Bean (Segedi M.), Damian (Gherine), Bliort.
Pontszerzési szándékkal utazott a Cenk alatti városba a Borszéki Apemin, több gólszerzési lehetősége is adódott, de sajnos nem tudott élni ezekkel, így az együttes továbbra is a kiesőjelöltek között van, a bentmaradáshoz minden hazai mérkőzését meg kell nyerje, és idegenből legalább 4 pontot kell hozzon.
Brassóban mintegy 300 néző volt kíváncsi a többnyire havas, esős időben megrendezett találkozóra. A mérkőzés hazai támadással kezdődött, de Sima veszélyes lövését hárította Coserariu. Többet támadnak a házigazdák, és a 16. percben megszületik a gól: Cojocaruhoz kerül a labda, aki mintegy 15 méterről rúgásra szánja el magát, és a jól eltalált lövés a borszéki hálóban köt ki: 10. Kitámad az Apemin, előbb Damian lövését öklözi szögletre, majd Bean rúgását védi a brassói kapus. Az első félidő legnagyobb gólhelyzetét a fiatal Bliort hagyja ki, aki mintegy 3 méterről(!) sem találja el a brassóiak kapuját. Újabb egyenlítési lehetősége volt a vendégeknek a 41. percben, amikor Maftei mintegy 20 méterről elvégzett szabadrúgását szögletre öklözi Ene. A második félidő erős havazóban kezdődik, és ez rányomja bélyegét a játék képére. Az 52. percben egy Nagy Zoltán Maftei összjáték utáni beadást Jeler kapu fölé fejel, majd a 61. percben a házigazdák beállítják a végeredményt: Mocanu remek beívelésére kitűnően érkezik Mãrgãritescu, aki mintegy 10 méterről a hálóba fejel: 20. A hátralévő félórában a házigazdák tartják az eredményt, a borszékiek enyhe területfölényt harcolnak ki, de komolyabb gólhelyzetet nem tudnak kialakítani.
A következő fordulóban, szombaton délelőtt 11.00 órától a Borszéki Apemin a szintén kiesőjelölt Bukaresti Juventust látja vendégül. A győzelem kötelező.
CZIRJÁK KÁROLY
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 112. ülésén, július 13-án Moszkvában a tagságnak öt város, július 16-án pedig öt személy között kell választania. Isztambul, Oszaka, Párizs, Peking és Toronto a 2008. évi nyári olimpia rendezésére, míg a határidő alapján immár végleges ötös, Anita DeFrantz, Jacques Rogge, Kim Un Jong, Richard Pound és Schmitt Pál a leköszönő NOB-elnök, Juan Antonio Samaranch helyére pályázik.
A 81 éves spanyol Juan Antonio Samaranch július 16-án Moszkvában, napra pontosan 21 esztendővel szintén moszkvai megválasztása után adja át helyét utódjának, a NOB nyolcadik elnökének. A pályázóknak április 10-ig két NOB-tag pártoló aláírásával kellett jelezniük szándékukat; s ebben a versenyben Schmitt Pál volt a nyertes. A Magyar Olimpiai Bizottság 59 éves elnöke már 1999-ben, a NOB első alelnökeként jelezte elnöki ambícióit. Magyarország berni (korábbi madridi) nagykövete 1983 óta NOB-tag, 199599 között a szervezet első alelnöke volt. Angolul, németül, spanyolul és franciául beszél. Jelenleg a NOB protokollfőnöke. Sportmúltja veretes, hiszen kétszeres olimpiai bajnok, 1968-ban és 1972-ben is aranyérmet nyert párbajtőrcsapatban.
Anita DeFrantz (49) február 5-én, a NOB dakari vb-ülése előtt jelentette be kandidálási szándékát. Ő az első nő és az első színes bőrű, aki versenybe száll a NOB elnöki posztjáért. Az egyesült államokbeli sportdiplomata az 1976-os montreali olimpián evezésben, nyolcasban bronzérmet nyert. 1980-ban az egyik leghangosabb ellenzője volt az amerikaiak moszkvai bojkottjának. 1986 óta NOB-tag, 1992-ben került be a végrehajtó bizottságba, 1997-től alelnök, a rotációs rendszerből adódóan tavaly október óta ő az első alelnök, vagyis a hierarchiában jelenleg közvetlenül Samaranch mögött áll. Csak anyanyelvén, angolul beszél.
A dél-koreai Kim Un Jong március 23-án levélben tudatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaival, hogy ő is pályázik a szervezet elnöki posztjára. A 70 éves ázsiai sportdiplomata 1986 óta NOB-tag, 1988-ban négy évre beválasztották a végrehajtó bizottságba, amelynek 1997 óta újra tagja. A Dél-koreai Olimpiai Bizottság elnöke angolul, franciául, spanyolul és japánul beszél. Sportmúltja nem nevezhető jelentősnek, tekvandóban és cselgáncsban hazája bajnokságáig jutott el.
Korábbi nyilatkozatainak megfelelően, március 26-án Jacques Rogge hivatalosan is bejelentette, hogy ő is pályázik a NOB elnöki posztjára. Az 59 éves belga sportdiplomata a NOB orvosi bizottságának alelnöke és az athéni játékok koordinációs bizottságának vezetője. A polgári foglalkozására nézve ortopéd sebész Rogge 1991 óta tagja a NOB-nak. Ami a sportmúltját illeti, 1968-ban, 1972-ben és 1976-ban is részt vett az olimpiák vitorlásversenyein, finndingiben, igaz, különösebb eredmény nélkül. Ellenben nyert vb-t, kétszeres vb-második, sőt rögbiben belga bajnok és tízszeres válogatott. Öt nyelven angol, német, francia, spanyol és holland beszél.
Legvégül, április 2-án a kanadai Dick Pound jelentkezett be NOB-elnöknek. Az 1978 óta NOB-tag, 59 éves montreali ügyvéd 1987 és 1991, valamint 1996 és 2000 között a NOB alelnöke volt, de jelenleg Schmitt Pálhoz hasonlóan nem tagja a végrehajtó bizottságnak sem. Az angolul és franciául beszélő Pound az 1960-as római olimpia 100 méteres gyorsúszódöntőjében 6. volt, váltóban 4.
Röviden így néz ki az öt jelölt névjegykártyája, amelyek alapján tulajdonképpen négy adat lóg ki a sorból. Kimagaslóan Schmitt Pál rendelkezik a legeredményesebb sportmúlttal, a 70 éves Kim túlságosan öreg, DeFrantz pedig talán túlságosan fiatal, ráadásul szegényes a nyelvismerete. Ez a már említett dakari ülésen kényes szituációt teremtett. DeFrantz kisasszony megnyitóbeszédében kétszer is hibázott Moustapha Niasse szenegáli miniszterelnök nevének kiejtésekor, majd amikor a politikus válaszolt, nem használta a tolmácsgépet, pedig nem ért franciául. Így aztán 20 percen keresztül mosolygott és néha tapsolt... Ettől független, hogy az elemzők neki adnak legkevesebb esélyt az elnökválasztáson. Ha Kim Un Jong kapcsán az életkorához még hozzávesszük, hogy belekeveredett a 2002-es téli olimpia házigazdája, Salt Lake City kijelöléséhez kapcsolatos korrupciós botrányba igaz, megúszta szigorú megrovással , elméletileg neki sem lenne sok esélye. Ám Kim nagy szavazatgyűjtő", és az ázsiai voksok zömével garantáltan számolhat.
Samaranch helyére mégis inkább Rogge és Pound a két legesélyesebb jelölt. Rogge csupán tíz éve tagja a NOB-nak, de ezalatt villámkarriert futott be, és ma a szervezet egyik legtekintélyesebb tagja. Ám minden bizonnyal sok ellendrukkere is van, mert bevallottan szakítani kíván az olimpiai gigantizmussal. Rogge szerint az olimpiai programból néhány sportágat ki kellene venni, de hogy melyeket, arra nem tért ki. Inkább a kisebb méretű, de minőségi tartalommal bíró olimpiát helyezné előtérbe, még annak árán is, hogy a NOB bevételei így 1015 százalékkal csökkennének. A belgához képest Pound régi motoros", s a televíziós, valamint a legfontosabb szponzori szerződések megkötésével ő áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság üzleti sikerei hátterében. Ám nyers stílusával sok NOB-tag számára mégsem ő lenne az ideális elnök. Mindkettőjük mellett vannak tehát pró és kontra érvek, ami halovány esélyt ad Schmitt Pálnak is.
A NOB eddigi elnökei
* Április 16.: Izgalmas labdarúgó BEK-elődöntők másfél évtizeddel ezelőtt, 1986-ban: Bukarestben a Csillag együttese remek játékkal 3:0 (2:0) arányban legyőzte a korábban Belgiumban 1:0-lal nyertes Brüsszeli Anderlecht Királyi SC-ot, és így 3:1-es összesítéssel bejutott a döntőbe. A Jenei Imre edző vezette romániai bajnokcsapat a következő összeállításban szerepelt: Duckadam Iovan, Bumbescu, Belodedics, Bãrbulescu (Weissenbacher) Bãlan, Voica, Bölöni László, Bálint Gábor Pelé (Radu II) Lãcãtus, Piturcã. Tudorel Stoica csapatkapitány mellesleg a jelenkori válogatott Alin Stoica édesapja sárgalapok begyűjtése miatti játékjog-felfüggesztése következtében nem játszhatott. A fővárosi piros-kékek góljai közül Victor Piturcã a katonák mai edzője 2-t, Bálint pedig 1-et lőtt. A BEK elődöntőinek másik ágán a spanyol bajnok Barcelonai FC a rendes játékidőben 3:0-ra visszavágott az előzőleg Skandináviában ugyanilyen eredménnyel nyert svéd Göteborgi IFK-nak, s végül is 11-es rúgások döntötték el a döntőbe kerülést. A büntetők terén a barcelonaiak sokkal nyugodtabbak voltak, és 8:4-es összesítéssel ők léptek előre.
* Április 17.: 80 éve, 1921-ben területi alapon átszervezték a romániai sportegyesületek szövetségét. Az ún. Nyugati régióba került Bánság és Hunyad megye, a brassóiba a Barcaság és Nagyszeben környéke, a Székelyföld, s további kerületek voltak: Kolozsvár, Bukovina, Moldova, Havasalföld és Dobrudzsa. Ezek mindegyikét egy-egy külön, tartományi szervezet irányította.
* Április 18.: Jesse Owens-díjat alapítottak két évtizede, 1981-ben az egy évvel korábban elhunyt, volt négyszeres berlini olimpiai bajnok, a sokszoros világcsúcstartó atléta emlékére. Az odaítélési feltételek: kiemelkedő sportteljesítmény és hozzájárulás az egész földkerekség sportoló ifjúsága közötti megértés fejlesztéséhez. A díjra érdemesült első csoport: Miruts Yefter etiópiai hosszútávfutó, a moszkvai olimpia 5000 és 10 000 m-es bajnoka; Sebastien Coe, a moszkvai XXII. ötkarikás játékok 1500 m-es bajnoka atléták , az amerikai Tracy Coulkins és a szovjet Vlagyimir Szalnyikov világcsúcstartó és sokszoros bajnok úszók; Eric Heiden, az 1980-as Lake Placid-i olimpián mind az öt számot megnyert amerikai gyorskorcsolyázó, valamint Ingemar Stenmark többszörös olimpiai és világbajnok svéd alpesi síző...
* Április 19.: 40 éve, 1961-ben: a hagyományos bostoni (Egyesült Államok, Masachussetts tagállam) egyirányú maratoni futóversenyt a finn Oksanen nyerte az amerikai Kelly (2 óra 23:54 perc) és az angol F. Norris (2 óra 25:40,0 perc) előtt. Oksanen egyébként két évvel korábban is győzött ezen a versenyen. l 30 éve Bukarestben, barátságos labdarúgó-mérkőzésen: RomániaAlbánia 1:0. A vendéglátók győztes csapata: Coman Cheran, Olteanu, Vlad, Popovits Pál Beldeanu, Vígh József (akit a sajtó előszeretettel Viguként említett) Sãlceanu (Dincutã), Tãtaru II, Iordãnescu, Florin Dumitrescu (Nãstase). A román gólokat Iordãnescu és Sãlceanu lőtték.
* Április 20.: Nem kerek évforduló, de a sport, azon belül az olimpiai játékok történetében jelentős esemény emléke fűződik ehhez a naphoz: 1920-ban ekkor kezdődtek meg a belgiumi Antwerpenben a világháború utáni első, összességében a hetedik olimpia versenyei. Időközben, az 1916-ban elmaradt berlini játékok megtartották a sorszámozásban a 6. kiírást. Antwerpen egyébként nem a megbékélést, az ókori istenbéke felelevenítését, hanem a még jobban kihangsúlyozott haragot, gyűlölködést jelentette: nem hívták meg a világégésben vesztes, ún. központi hatalmak (többek között Németország, Ausztria, Magyarország, Törökország és Bulgária, valamint az orosz utódállam) versenyzőit. Ezért kapta a találkozó, amelyen először vonták föl az ötkarikás olimpiai lobogót, a csonka jelzőt. Sajnos, azóta következtek még utódai (gondoljunk csak az 1980-as moszkvai, majd az 1984-es Los Angeles-i játékokra).
* Április 21.: Fennállásának 1. bajnoki mérkőzését játszotta 100 esztendővel ezelőtt, 1901-ben a Ferencvárosi TC labdarúgócsapata. 2:0-ás első félidőbeli vezetés után 5:3-ra kikapott a MUE-tól. Álljon itt a későbbi legnépszerűbb magyar focicsapat első bajnoki összeállítása: Procskó Berán, Gabrowitz Horn (nem a mai politikusról van szó), Békés, Fekete Braun, Malaky, Pokorny (ez sem a mai miniszter), Kovács, Borbás. A Fradi történetének első bajnoki gólját Borbás, a későbbi sokszoros válogatott Borbás Gáspár dr. lőtte.
* Április 22.: 45 éve, 1956-ban Románia labdarúgó-válogatottja Belgrádban 1:0-ra legyőzte Jugoszlávia legjobbjait! A csaknem teljes egészében HKH (mai Csillag)-játékosokra épülő együttes összeállítása ez volt: Voinescu (Toma) Zavoda II László, Apolzan, Szökő Onisie, Bóné Tibor Cacoveanu, Zavoda I Ferenc Constantin, Alexandrescu, Georgescu, Tãtaru I. Az egyetlen gólt Cacoveanu lőtte a 87. percben.
LÁSZLÓ FERENC
Az A-osztályú női kézilabda-bajnokság Nyugati-csoportja 19. fordulójának eredményei: Székelyudvarhely Temesvár 3420, Beszterce Szászsebes 3343, Szatmárnémeti Medgyes 2731, Oltchim II. Râmnicu Vâlcea Nagyvárad 3125, Resica Arad 1918. Nagyszeben és Nagyszentmiklós szabadnapos volt, Târgu Jiu pedig visszalépett.
A következő forduló műsora (április 21.): Medgyes Nagyszeben, Arad Szatmár, Temesvár Resica, Szászsebes Székelyudvarhely, Nagyszentmiklós Beszterce. Nagyvárad és az Oltchim II. szabadnapos. Tg. Jiu visszalépett. (Lukács Zsolt)
Megyei sakkbajnokság. Hargita megye nyílt sakkbajnokságára két egymást követő hétvégén, április 2022. és 2729. között kerül sor Csíkszeredában, a Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság (Hősök u. 7) székhelyén. A résztvevők létszámától függően a verseny 7 vagy 9 fordulós svájci rendszerben zajlik, 22 órás játékidővel, a következő program szerint. Beiratkozás pénteken, április 20-án 1617 óra között. A fordulók pénteken 1721, szombat-vasárnap 913 és 1519 óra között zajlanak. Beiratkozási díj felnőtteknek 50 000 lej, ifjúságiaknak, nyugdíjasoknak és munkanélkülieknek 25 000 lej. A csíkszeredai Caissa Sakk Klub teljes sakkfelszerelést biztosít. A versenyre bárki benevezhet.
Nemzetközi sakkverseny. Gazdagnak ígérkezik a Caissa májusi programja is. Május 513. között Tusnádfürdőn nemzetközi nyílt sakkverseny zajlik a Tusnád Rt. székhelyén (a kezelőbázissal szemben), ahol főnormákat lehet teljesíteni. A fordulók igazodnak a Hargita és Kovászna megyeiek munkaprogramjához, naponta 16.3021.30 óra között zajlanak, így akár ingázással (vonat, kocsi) is részt lehet venni. Három rapidverseny is zajlik május 1213., 1920. és 2627-én, szombat-vasárnap 913 óra között. Ezzel párhuzamosan a résztvevők megtekinthetik Románia nagyifjúsági bajnokságát (május 513.) és az A-ligás csapatbajnokságot (május 1727.).
BIRÓ SÁNDOR
Az évből eltelt 107 nap, hátravan még 258. Napnyugta ma 19.59-kor, napkelte holnap 6.36-kor.
RUDOLF és REZSŐ nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezen a napon ünneplik születésnapjukat.
* 290 éve hunyt el I. József németrómai császár, Habsburg-házi magyar király. 1705-ben lépett trónra, a két évvel korábban kezdődött Rákóczi-szabadságharc befejezése érdekében közbocsánatot, vallásszabadságot, a rendi alkotmány visszaállítását ígérte. A kurucokkal azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre, mert I. József nem volt hajlandó elismerni az önálló erdélyi fejedelemséget. Végül 1707-ben az ónodi országgyűlés kimondta a király és a Habsburg-ház trónfosztását. 1711-ben I. József meghatalmazásával kezdődtek a szatmári béketárgyalások, de néhány nappal a béke megkötése előtt meghalt. Az udvar azonban eltitkolta a császár halálát és így a békét aláírták. A trónon öccse, magyar királyként III. Károly követte.
* 200 éve született Fogarasi János jogász, nyelvész, akadémikus. Sárospatakon tanult, ügyvédként végzett, s bíróként is dolgozott. Több jogi munkát írt, ám nyelvtudományi munkássága sokkal jelentősebb. Ő fogalmazta meg a magyar szórendnek azt a legfontosabb szabályát, hogy a kiemelt mondatrész mindig az igei állítmány elé kerül. Előbb Czuczor Gergellyel együtt, majd annak halála után egyedül szerkesztette a magyar nyelv hatkötetes szótárának anyaggyűjtését. Zeneszerzéssel is foglalkozott, és úttörő jelentőségű munkásságot folytatott a folklorisztika területén. (MTI Évfordulónaptár)
Ki nem ismerné a betonsivatag elnevezést? Ezzel a lesújtó jelzővel illetjük azon helyeket, ahol a tömbházak közötti poros terecskék, nyálkás átjárók jelentik a teret" gyerekek százainak. Megyénk városaiban sokan iparkodtak megoldást keresni, a megyeszékhelyen például egy-két új játszótér is épült egyfajta kárpótlásként a parkolók, illegális vagy legális garázsok által eltüntetettekért... Nyilván, ha csak a főtéren kóborló gyerekeket számoljuk meg, adott a tény: további játszóterekre is szükség van. De most ne erről legyen szó. Valószínűleg véletlen, mindenesetre érdekes jelenség: ahányszor egy rendbe tett parkocskát, új zöldfelületet lát az ember, kétszer annyi apró sivatag is megjelenik a környéken. Számát sem tudom annak, hogy Csíkszeredában hány olyan egyébként jogos munkálat, munka, munkácska volt, melynek nyomán a környék drasztikus átalakulást szenvedett. És ami leginkább elszomorító: a város környéki oázisok", vagy több falu külterülete szintén érzik egyesek a jelek szerint egyébként nem kevés emberről van szó elsivatagosítási törekvéseinek eredményeit.
SZONDY ZOLTÁN
A csíkszeredai könyvkiadó és a gyergyószentmiklósi Ökumenikus Ifjúsági Keresztény Központ szervezésében csütörtökön 18 órától a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában tartanak PallasAkadémia Könyvkiadó-estet. A rendezvényen Székedi Ferenc bemutatja Dézsi Zoltán: Ünnepi beszédek, Kozma Mária: Partomlás és Márton László: Harangok című köteteit, míg Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője Fülöp Sándor: Fejezetek a gyergyóalfalvi erdőgazdálkodás történetéből, Vargyas Antal: Székelyföld és Gál Éva Emese: Időváros című könyveit ismerteti. Az esten a szerzők dedikálják műveiket.
Férfi holttestet találtak péntekről szombatra virradólag a csíkszeredai Városi Művelődési Ház előtti buszmegállóban. A férfit a buszmegálló egyik sarkában felakasztva találták meg 0.15 órakor. A rendőrségi vizsgálatok során az 51 éves helyi N. Dénes személyében azonosították az áldozatot. A holttestet törvényszéki orvosi vizsgálatra vitték, a nyomozás folytatódik.
Április első két hetében 16 tűzesetet jegyeztek közölte a Hargita Megyei Olt Tűzoltóalakulat. A legtöbb tűz a felelőtlenül elvégzett legelőtisztítások során keletkezett, és csak a tűzoltók gyors közbeavatkozásának köszönhető, hogy az erdőkben nem esett kár hangsúlyozza a közlemény , így az anyagi kár 186 millió lejre mérséklődött. A megmentett anyagi javak értékét 5,4 milliárd lejre becsülik a tűzoltók. 12 esetben nyílt láng, kétszer parázs, míg két másik esetben elektromos rövidzárlat okozott tüzet. A közleményben ugyanakkor cáfolják azokat a sajtóbeszámolókat, amelyek szerint az április 6-án Etéden keletkezett tüzet a lakosság oltotta el. Mint aláhúzzák, az oltást valóban a helyiek kezdték el, de a székelyudvarhelyi katonai tűzoltók oltották el, a 38 millió lejes kár a megmentett anyagi javak értékének mindössze egyötödét éri el.
Dr. Márton László Gyergyószentmiklóson élő gépészmérnök, többszörös feltaláló mintegy száz tudomány- és technikatörténeti témájú ismeretterjesztő írás szerzője. A PallasAkadémia gondozásában megjelent könyve sajátos harangtörténet: művelődés- és technikatörténeti betekintés a harangok műszaki világába, a harangöntés technikájától a forma és zengés megtervezésének, valamint kivitelezésének módozatáig, egyedülálló válogatás a magyar és világirodalom legszebb harang-verseiből... és mindezek mellett a szerző másfél évtizedes, kiváló terepismeretről, szakavatottságról tanúskodó gyűjtőmunkájának eredménye: Hargita megye közel 400 harangjainak falvankénti felsorolása az összes fellelhető, illetve felkutatható adatokkal együtt, mint a harang neve, öntési időpontja, helye, méretei, sajátos jellege és felirata.
A könyv terjedelme 168 (fotókkal és rajzokkal illusztrált) oldal, ára 75 000 lej, megvásárolható a PallasAkadémia Könyvkiadó üzleteiben, valamint megrendelhető postai utánvéttel a következő címen: 4100 Miercurea Ciuc, str. Petőfi nr. 4. Pf. 140, jud. Harghita. Tel./fax: 066171036. E-mail: pallas @nextra.ro
Copyright © Hargita Népe - 2001