2001. április 6. péntek, III. évfolyam 81. szám |
Többé egyetlen miniszter sem száll ki a helyszínre, hogy bíráskodjon a munkáltatók és a szakszervezetek közötti konfliktusokon – jelentette ki tegnap a prefektusokkal tartott telekonferenciáján Adrian Nãstase miniszterelnök, miután Ovidiu Musetescu privatizációs miniszternek nem sikerült rendeznie a Resicabányán kirobban munkaviszályt. Nãstase szerint ezentúl Bukarestben folytatják le az ilyen jellegű tárgyalásokat, a kormány nem engedheti meg magának, hogy minisztereit sétálni küldje az országban. l A miniszterelnök kijelentette, hogy április 7-én a parlament két háza együttes ülésen kezdi meg az állami költségvetési törvény- és a társadalombiztosítási költségvetés tervezet vitáját. Reményei szerint április 13-án fogadja el a T. Ház a költségvetést. l A két ház költségvetési bizottsága már elfogadta a költségvetési törvény tervezetét. A szakbizottságokban 291 módosító indítványt tárgyaltak meg és jóváhagyták 220 milliárd lej újraosztását a kormány tartalékalapjából. A szakbizottságok módosítottak pár költségvetési előirányzatot, többek között 10 milliárd lejt utaltak a székelykeresztúri gyermekotthonnak. * Nãstase elégedetlen amiatt, hogy a mezőgazdasági tárcánál még mindig nem történt meg a 30%-os leépítés, noha már letelt az arra kiszabott határidő. * Románia már 100 ezer tonna búzát importált az európai országokból, jóllehet a mezőgazdasági minisztérium illetékesei korábban azt mondták, hogy a hazai tartalékok áprilisig mindenképpen fedezik a szükségletet. Aurel Popescu, a malom- és pékipari szövetség (Rompan) elnöke elmondta, hogy a behozott búza Magyarországról, Bulgáriából és Törökországból származik. Halász János, a bukaresti Magyar Kereskedelmi Iroda vezetője az MTI-nek tegnap elmondta, hogy Magyarországról az elmúlt hónapokban mintegy 40 ezer tonna búza érkezett Romániába.
Tegnap Vasile Dâncu köztájékoztatási miniszter tájékozódó-dokumentálódó jellegű látogatást tett megyénkben. Érkezése után rövid megbeszélést tartott Dusa Mircea prefektussal és Petres Sándorral, a megyei tanács alelnökével, ezt követően pedig a sajtó képviselőivel folytatott kötetlen eszmecserét. Többek között elmondta, hogy az általa vezetett Köztájékoztatási Minisztérium csak formájában új, annak intézményesített összetevői eddig is léteztek. Az átalakítás/átszervezés inkább adminisztratív jellegű volt, egyszersmind biztosítva az egységes irányítást. A minisztériumhoz három főosztály tartozik: a kormányzati köztájékoztatási, a határon túli románok, valamint az interetnikus kapcsolatok főosztálya. Mindenik élén államtitkár áll, s azok autonóm módon fejtik ki tevékenységüket. Részletesebben ismertette az etnikumközi kapcsolatok főosztályának szervezési struktúráját, nyomatékolva, hogy az ugyanazt a tevékenységet fejti ki mint az egykori kisebbségvédelmi főosztály, ugyanazon létszámkerettel (sőt többel), megmaradtak annak regionális központjai is. Az élére még nem sikerült államtitkárt kinevezni, de az mindenképp szakember lesz, s nem politikus. A három helyettes-államtitkár a nemzetiségiek soraiból került ki, köztük Markó Attila. Utalt arra is, hogy a főosztály több program felfuttatásán munkálkodik, s jelentősebb akcióik keretében előreláthatólag Csíkszeredában is rendezvényt szerveznek az esztendő folyamán.
Visszatérve a minisztérium struktúrájára, nyomatékolta: csak látszólag tűnik úgy, hogy a tevékenységi körük társítása mesterkélt, erőltetett lenne, hisz végső soron mindenik kapcsolódik a társadalmi kommunikáció fogalomköréhez.
A továbbiak során ecsetelte, hogy a kormányprogram megkülönböztetett figyelmet szentel a köztájékoztatásra, annak milyenségére, Románia imázsának javítására, s mindez egyben lakossági igényt is jelent, de kormányérdeket is. Ebben az összefüggésben szólt arról, hogy a kormány, a szaktárca különös hangsúlyt fektetett a sajtóval való kapcsolattartásra, a sajtó képviselőinek – s rajtuk keresztül a lakosság – operatív, alapos tájékoztatására. Ebbe a keretbe illeszthető a kormányzati kommunikációs főosztály regionális, illetve megyei irodáinak létrehozása. Ezek a közeljövőben kezdik meg tevékenységüket (megyénkben a későbbiek során).
Idetartozik az is, hogy a kormány véglegesítette az információjutáshoz való jogra vonatkozó törvény tervezetét, amely kötelezővé teszi majd a közintézmények számára a kimerítő adatszolgáltatást. Ennek érdekében sajtó- és közszolgálati irodákat kell majd létesíteniük, rá kell kapcsolódniuk az internethálózatra stb. Végezetül bejelentette, hogy nemsokára ismét visszatér megyénkbe, amikor is kormánytagok és honatyák küldöttsége fog ellátogatni Hargita és Kovászna megyébe.
A találkozó után felkereste Sãlãjan ortodox püspököt, majd látogatást tett Maroshévízre, onnan pedig Kovászna megyébe utazott a miniszter.
HECSER ZOLTÁN
MŰKÖDIK AZ ALFALVI KÖZBIRTOKOSSÁG
A gyergyóalfalvi közbirtokosság nemcsak a területek nagysága alapján, de az újraszervezésben is az elsők között van a megyében.
Mihálydeák Imre közbirtokossági elnök irodájában már számítógépbe táplálják az adatokat.
November 1-től 3417 hektár legelőt kaptak vissza a helyi tanácstól, erről a területről fát értékesítettek. A számítógépet is abból vették. Január l-től három erdészt alkalmaztak. Szükség van rájuk, hiszen a legelők mintegy 60%-án erdő sarjadt, azt ápolni is kell, nemcsak ügyelni. Április elején az alfalvi közbirtokosság csaknem teljes területe visszakerül tulajdonukba az elnök reményei szerint, hiszen megígérték, hogy az erdészeti felügyelőséggel kötött szerződést és a gyergyószentmiklósi erdészet kezelésében lévő területek átadását egyszerre szentesítik.
(Ezenkívül a parajdi erdészet kezelésében 719, a görgényszentimrei erdészet kezelésében 328 hektár terület van még.)
Az alfalviak Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalához benyújtották igényüket, egykori székházuk és erdészeti hivataluk székházának visszaszerzése érdekében. Egy éve késik a válasz. Jelenleg a gyergyószentmiklósi rendőrség használja azt a területet, s az időközben módosított épületeket, ahol az alfalvi, a szárhegyi és a ditrói közbirtokosság erdészete működött. A területet soha nem államosították, 16/50 részben a ditrói, 13/50 részben a szárhegyi és 42/50 részben az alfalvi közbirtokosság tulajdona a telekkönyvi kivonatok tanúsága szerint is.
Az alfalvi közbirtokosság vagyona 1316 örökhagyó 8126 hektár erdőjéből és legelőjéből, illetve a fent említett ingó és ingatlanból áll. Folyik a jogok tisztázása, az örökösök azonosítása. A 2000/1-es törvény kivitelezésével foglalkozó helyi bizottsággal állandó a kapcsolatuk, hogy a tisztázások ne indulatokat keltsenek, hanem mindenkit jogaiba helyezzenek.
A részesedésről is szót ejtünk. Az elnök szerint az április elején visszaadandó területeken történő védővágások hasznából megtörténhet, hogy már az idei évben valami előleg-részesedéshez juthatnak a tagok.
A március 19-i árverésről is szót váltunk. Alfaluból 407 köbméter fát vásárolt meg a Petroforest, 690 000 lejért köbméterét. (A kiindulási ár 150 000/m3 volt az egyik alfalvi vállalkozó 590 000 lejig, a másik 670 000 lejig volt versenyben.) Hogyan tudnak majd az olyan falánk felvásárlótól védekezni, mint a Petroforest, hiszen a piac szabad, a közbirtokosság érdeke pedig a minél jobb üzlet megkötése? (A Petroforest – szintén a március 19-i árverésen – 1 060 000/köbméter(!) ajánlatával győzte le ellenfeleit a 300 000 lejről induló árverésen pl. a maroshévízi erdőkben eladásra került fatömeg esetében – tudtam meg az elnöktől.)
Ha a helyi vállalkozók ismét hoppon maradnak, mit ér a községük határában lévő erdő? Elképzelhető, hogy helyi döntés alapján a kitermelhető famennyiség egy bizonyos részét csak helyi vállalkozóknak adnák el, akkor is, ha ezáltal a közbirtokosság jelentős összegeket veszítene?
Az elnök elismerte, hogy ez már most sok fejtörést okoz nekik és a 17 tagú irányító bizottságnak. Úgy vélte, hogy ezután nem szabad fát lábon eladni, a kitermelést pedig a közbirtokosság alkalmazottai kell végezzék. Ha a rakodóról kell elvigye a fát és nem az erdőből, nem lesz senki olyan bőkezű...
Alfaluban már működik a közbirtokosság irodája. Elnök, alelnök, pénztáros és könyvelő, valamint a titkár a tisztázással, a napi teendőkkel foglalkozik. Az ötödik vezetőségi tag – az erdőgazda – a terepmunkát végzi. A jelenlegi tulajdon őrzése a három erdész feladata. Április elejétől már az erdészeti hivatallal kötött szerződés is érvénybe léphet. Az újabb kiadást jelent. A több mint 8000 hektáros vagyon jövedelmét sokfelé kell majd osztani. Vajon mennyi jut belőle azoknak, akik jogait valószínű, hogy Alfaluban fogják leghamarabb tisztázni – a nagyobb közbirtokosságok közül – még országos viszonylatban is? Erre nem kaptunk választ az alfalvi közbirtokosság székhelyén.
BAJNA GYÖRGY
Az udvarhelyiek ahhoz voltak hozzászokva, hogy tavaszra óriáslyukak képződtek az utakon, olykor alig lehetett személyautóval közlekedni. Kerülgetni kellett a gödröket. Idén valamelyest változott a helyzet.
A változásról Tikosi László mérnök, a Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője elmondta: – A kedvező időjárás is (kevés hó és fagy) hozzájárult az aszfaltburkolatok jobb állapotának megőrzéséhez, emellett új burkolatkezelési módszerrel készültünk a télre. A repedéseket speciális anyaggal, a közbeszéd szerint: folyékony aszfalttal tömtük be, így a víz nemigen tudott befolyni a burkolat alá, a fagy nem juthatott szétfeszítő szerepéhez, mint máskor. Az úttestek tisztán tartását az AUTOPRESS SIMÓ köztisztasági kft.-vel közösen végezzük. Szerződést kötöttünk az utak, utcák seprésére, locsolására. Kimutatásunk van, milyen rendszerességgel kell seperni bizonyos útvonalakat. A főteret és környékét például naponta takarítják, a lakótelepeken áthaladó utakat szintén. A munkáltató hivatal naponta számba veszi az elvégzett munkát, és aszerint fizet a szolgáltatónak. Javulhatna a város tisztasága, ha valamivel több pénz jutna erre a célra és ha a lakók is másképp viszonyulnának e kérdéshez. Ha például nem hordanák a szemetet a Küküllő-mederbe, vagy ha nem lennének olyanok, akik az utcán eldobják a megürült cigarettásdobozt, csokoládéspapírt, nejlontasakot és egyebet. A meglévő szemétládikók mellé még harminc darabot helyezünk el a napokban a város központjában – mondta az osztályvezető.
A korszerű szemétszállításról a Hargita Népe érdeklődésére Simó Péter cégvezető nyilatkozott.
– Cégünk felújította gépparkját, valóban nyugati színvonalú szállító- és takarítóeszközökkel és gépjárművekkel rendelkezünk. Június 10-ig még 39 korszerű gyűjtőhelyet létesítünk a városban.
– Bevált-e a szelektív hulladékgyűjtés?
– Még mindig tanulgatja a lakosság egy része. A fő baj az, hogy egyelőre gyenge a hatékonysága, mert például a műanyag hulladéknak nincs átvevője, az üvegek közül csak a szabványtípusút keresik stb. De úgy tűnik, jövőre megoldódik ez a kérdés.
– Milyen a lakosság általános magatartása a tisztaság megőrzése szempontjából?
– Van javulás, viszont az alakulgató városi polgárság mintegy harminc százalékának igényei még fejletlenek, ők hordják a folyó- (Nagyküküllő) és patakmederbe a szemetet. Rajtuk kívül 150(!) cég és kft. nem kötött szemételhordási szerződést. Így az est leple alatt ők lopózkodva tiltott helyekre ürítik a hulladékot. Számos garázsban ipari tevékenység folyik, ha azokra házszámot tetetnének a hatóságok, kötelezni lehetne az iparűzőket szerződéskötésre. Míg a lakószövetségekkel nincs baj, addig 6700 háztulajdonos nem kötött az idénre sem szemétszállítási szerződést. Ha bevezetnék a szeméthordási díjat/illetéket, mint számos más erdélyi városban, a helyzet sokat javulna. Az ellenőrzésbe és bírságolásba be kellene vonni a környezetvédőket is.
Természetesen a legjobb az volna, ha kedvező irányba változna a lakosság egy bizonyos részének és az említett cégek vezetőinek szemléletmódja, ugyanis a köztisztaság állapota a lakosságtól is függ. Épp ezért jó volna, ha a gépi ürítéshez alkalmas 120 vagy 240 literes kukákat megvásárolnák azok is, akik még mindig a sok bajt okozó papírdobozokba gyűjtik a hulladékot és szemetet.
KOMORÓCZY GYÖRGY
Így vagy úgy, valahol, egyszer a királyoknak is számot kell adniuk tetteikért. Akkor is, ha történetesen nem épp királyokként, hanem mindenható államelnöki, „pártfőtitkári" vagy egyszerűen „vezéri" minőségükben vonják őket felelősségre az emberek – vagy kénytelenek tulajdon lelkiismeretük ítélőszéke elé állni, ami – ha van ilyen nekik – talán a legfájdalmasabb.
Nem tudom, I. Ferenc József apostoli király és császár miként „dolgozta fel" magában az 1848–49-es szabadságharc leverését követő esztelen vérengzést, de birodalma kurta két évvel halála után szétbomlott. Széthullt Sztálin generalisszimusz, a Népek Atyja, a Tudományok Korifeusa véres terrorral összetartott birodalma is, bár csak mintegy negyven évvel halála után. Némelyik különösen rosszemlékű, vérengző diktátornak öngyilkosságba kellett menekülnie a számonkérés elől – mint Hitlernek –, volt olyan is, aki fölött saját népe ítélkezett, amilyen a Duce volt, Benito Mussolini vagy mifelénk a Kárpátok Géniusza, aki félanalfabéta „világhírű tudós" feleségével együtt alig néhány napon belül vált az említett Kárpátok büszkeségéből szitává lyuggatott halálraítéltté, hogy csak néhányat említsek térségünk egykor ünnepelt, majd szidalmazott diktátorai közül, akiknek egyikét-másikát meggondolatlan emberek még vissza-visszasírják ma is.
Egy újabb kortárs-diktátorsors van beteljesedőben. Jugoszlávia – alig két évvel ezelőtt még teljhatalmú – uráé, Slobodan Milosevicsé, aki annyira szerette szerb nemzetét, annyira vágyott megteremteni Nagyszerbiát mint homogén nemzeti államot Jugoszlávia területén, hogy kurta tíz év alatt sikerült szétrúgnia az első világháborút követően a győztes antanthatalmak által létrehozott erős balkáni államot, Jugoszláviát, amely kereken öt kis államba tagolódott és a folyamat még mindig nem állt le teljesen: Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia után most Montenegró kíván kiválni a maradék Jugoszláv Államszövetségből, amely (ha ez bekövetkezik) két kis államra, Szerbiára és Montenegróra oszolhat, hogy Koszovó jövőjéről ne is szóljak, amelyet igencsak a szerb nacionalizmus szakított ki az országból, még ha ezt a „szakadást" nem is szentesítették nemzetközi fórumok. Mindez közvetlenül Slobodan Milosevicsnek és elvbarátainak tulajdonítható, akik Tito halálát követően egyre elfogultabban szegődtek a szerb felsőbbrendűség rögeszméjének szolgálatába, akik még az utóbbi tíz évben sem tudtak lemondani erről, és ezzel a hajdani Jugoszlávia minden népének tömérdek szenvedést, gyötrelmet és gyászt okoztak, köztük magának, a bálványozott szerb népüknek is.
Amellett, hogy a Hágában székelő nemzetközi bíróság makacsul ragaszkodik az előző elnök – Slobodan Milosevics – kiadatásához, mégsem hiszem, hogy békesség lesz addig, a jobbra, többre hivatott szerb nemzet lelkében, amíg le nem mond a „Herrenvolk" (uralkodó nemzet) rögeszméjéről, amely annyi gyászt, tragédiát idézett elő a német nemzet számára is, a második világháborúban és ezt követően. Akkor majd felelősségre vonja az erős, szép államszövetség feldarabolóját, a viszály keltőjét az országban élő más nemzetekkel, a szerbekétől eltérő vallás szerint imádkozókkal, ami által darabokra törte Jugoszláviát.
Nem tudom, mennyire bűnös személyesen Slobodan Milosevics a horvátországi, boszniai, koszovói háborúk bűneiben, rémtetteiben. Ezt megítélni majd az illetékes (nemzetközi?) bíróság dolga lesz. De tudom, hogy a második világháborút követően erőssé vált balkáni ország, Jugoszlávia feldarabolása az ő lelkén szárad. Ezért pedig nemzetének kell ítéletet mondania felette, amennyiben a szerbeknek sikerül lemondaniuk Nagyszerbia annyi bajt és gyászt hozó gondolatáról.
Román sajtóvélemények szerint Mircea Geoanã külügyminiszter budapesti látogatása új szakaszt nyitott Románia és Magyarország kapcsolataiban, nevezetesen azt, hogy az eddigi védekező magatartást felváltotta a román offenzív diplomácia. Olyan vélemény is napvilágot látott, miszerint a román–magyar kapcsolatokat a pragmatizmus jellemzi, a magyar vezetők nem tudtak ismét paternalista hangot megütni.
Miben is áll a Geoanã-féle offenzíva? A szerdai budapesti látogatásáról szóló hírügynökségi jelentések, sajtóbeszámolók szerint „Román részről komoly érdeklődést tanúsítanak a készülő magyar státustörvény iránt, és Geoanã jelezte: mihelyt eljut hozzájuk a tervezet szövege, érdemi felvetéseket is tudnak tenni" (Népszabadság); „A román külügyminiszter leszögezte, hogy a főkonzulátusokat illetően szélesebb körű tárgyalásokra van szükség. A romániai magyar oktatásról szólva, rámutatott arra, hogy a román kormánynak az akkreditáló bizottságokkal kell megvitatnia az érintett intézmények működésének engedélyezését." (MTI); „A román diplomáciai offenzíva jegyében Mircea Geoanã a Magyarországon élő román közösség jogait követelte" (Evenimentul Zilei).
Ezzel szemben azt tapasztalni, hogy román részről fontos a jó kapcsolat kiépítése Magyarországgal, hisz a szomszédos ország NATO-tag és az EU-tagság esélyes várományosa. Románia viszont csak szeretne (ha valóban szeretne) integrálódni az euroatlanti struktúrákba, így szüksége van Magyarország támogatására is. Ezzel magyarázható Geoanã Kovács László szocialista pártelnöknél tett látogatása, azzal a céllal – a román sajtó szerint –, hogy teljesítse pártpolitikai feladatát: megszerzi az ellenzékben lévő MSZP támogatását a PDSR számára a Szocialista Internacionáléba való felvételéhez. Hisz ez is hasznos eszköz lehet az integráció során. A magyar fél támogatásának megszerzése azonban csak adok-kapok alapon történhet. Még akkor is, ha a külügyminiszternek a csíkszeredai konzulátus kérdésében adott kitérő válaszait a román sajtó diplomáciai nyelven megfogalmazott elutasításként értékelte. Vagy a magyar egyetem kérdését. Viszont arra már nem térnek ki ilyen bőven, hogy a Németh Zsolt és Dávid Ibolya látogatását követő felhördülést félreértésen alapuló elszigetelt jelenségnek nevezte a külügyek irányítója.
Lényeges előrelépés – legalábbis nyílt színen – nem történt a román–magyar kapcsolatok alakulásában. De az elkövetkező időszak még sok meglepetést tartogathat.
SARÁNY ISTVÁN
A Magyarok Világszövetségének elnöke szerda délután járt Udvarhelyen, ahol a Haáz Rezső Múzeumban tucatnyi érdeklődővel folytatott nyílt, közvetlen beszélgetést a szövetség háza táján uralkodó helyzetről. Miután röviden ismertette a Világszövetség történetét – az 1928-as kezdetektől napjainkig –, Patrubány kendőzetlenül válaszolt a kérdésekre is, melyek elsősorban a szövetség körül kialakult pénzügyi blokád okaira, a „kivonulók" és az elnökség közti konfliktus hátterére keresték a választ.
A Világszövetség elnöke a mostani helyzetet, mely a magyar költségvetési támogatás (240 millió forintnyi) teljes megvonásának következménye, „méltánytalannak és megalázónak" minősítette, melyhez hasonló a szövetség történetében sosem fordult elő. Mint mondotta: a szövetségből kivonultakkal teljesen megszakadt a kommunikáció, és az elnökség a pénzügyi zárlat feloldásáról érdemiekben sem képes tárgyalni a magyar kormány tisztségviselőivel annak ellenére, hogy együttműködésre több minisztériummal is sor került. Az elnök nem hajlandó olyan kompromisszumokba belemenni, melyek erkölcsi hitvallásának ellentmondanának, így csak az időtől reméli a gondok enyhülését.
A státustörvény tervezetét üdvözölte Patrubány Miklós, azonban szerinte ez csak a kezdet, mely azért fontos, mert végre jogviszonyt teremt a külhoni magyarok és az anyaország között, azonban igazi megoldás csak a külhoni állampolgárság lehet. A magyarországi sajtóban elhangzó támadásokra utalva, Patrubány azt is elmondta, hogy hamis az az állítás, miszerint perek százai folynának a szövetség ellen, ugyanakkor azonban elismerte, nyolc polgári eljárás – köztük ügyészségi is – tényleg folyik az MVSZ ellen.
* A szénapadlásra vezető létráról esett le és szenvedett halálos balesetet a csíkkarcfalvi 81 éves G. András. Az idős férfi szénát akart hozni az állatoknak, amikor megcsúszott, és esés közben egy szekérbe ütötte fejét.
* Áramütést szenvedett a marosfői 12 éves S. Maria. A kislány az ortodox temetőből igyekezett haza, útközben egy villanyoszlopról lelógó 220 voltos huzal mellett ment el, ekkor érte az áramütés. A lányt kórházba szállították, állapota kielégítő.
* A 33 éves székelyudvarhelyi Pui Béla 600 német márkát kért és kapott a felsőboldogfalvi G. E.-től, azt ígérve, hogy közbenjár a megyei törvényszéken G. E. férje börtönbüntetésének elhalasztása érdekében. Pui Béla ellen bűnvádi eljárást indítottak befolyással való üzérkedés alapos gyanújával.
További rendőrségi hírek, röviden: * A csíkszentgyörgyi F. Lajos az utcán bántalmazta az ugyancsak helybeli B. Mihályt. Az áldozat kórházi kezelésben részesült, az ügyben vizsgálat folyik. * Egy rutinellenőrzés során a csíkszentgyörgyi rendőrök és az erdészek a község területén azonosították a sepsiszentgyörgyi H. Lajost, aki 26,43 köbméter faanyagot szállított mintegy 17 millió lej értékben, hivatalos iratok nélkül. A faanyagot elkobozták, H. Lajost megbírságolták. * Tűz ütött ki Gyergyószentmiklós közelében április 3-án, amit a katonai tűzoltók oltottak el. A tűz mintegy 1,5 hektáros legelőrészre terjedt ki, és legelőtakarítás nyomán keletkezett. l Szintén április 3-án a csíkszentsimoni S. F. házában is tűz ütött ki, amit a katonai tűzoltók eloltottak. Megsemmisült egy istálló és egy boglya széna, a kár értéke 10 millió lejre tehető. A tüzek keletkezésének okait vizsgálják.
A fenti esetekről Mircea Costrut alezredes tájékoztatta szerkesztőségünket.
A fényképezés, a fotóművészet közel két évszázad során az állandóan megújuló és fejlődő műszaki-technikai feltételek jegyében terjedt el, vált egyre népszerűbbé. Ha a múlt század elején a Nyerges-tetőn emlékművet állító ünnepi tömeget meg akarták örökíteni, elhozták hintóval Brassóból Adler urat az ő felszerelésével.
Hosszú ideig a fotográfus a ritka emberek közé tartozott: madárka repült ki a gépéből! Ma már mondhatni, mindenki rendelkezik fényképezőgéppel és fotózik is – madárka viszont csak kevesek készülékéből tud kirepülni, felszállni!
Kristó Tibor évekkel ezelőtt már készített fekete-fehér képeket lakása elsötétített zugában, vagyis a fotózás iránti érdeklődése nem új keletű. Ami új keletű: az új fotózási technika elterjedése, amely lehetővé teszi immár, hogy az újságíró a terepen maga készíthesse el írásához az illusztrációt. Ami a laboratórium, a sötétkamra elkerülésével egyenesen a számítógépbe kerül, már a cikk megírása előtt! A készülék pedig sokat tud, de lehetőségeinek csupán bizonyos hányadát meríti ki az újság. Talán e hiányérzet késztette Kristót arra, hogy a lapban megjelent, a cikkeihez készült riportfotók közül válogasson és kinagyítva, színesben is összehozzon egy kiállításra való anyagot...
Kristó nem tartja magát fotóművésznek, csupán azt akarja igazolni, hogy tabuk nincsenek. Az pedig külön érdeme, hogy a különböző helyszíneken és helyzetekben a kezében tartott készülékből kirepül az a bizonyos madárka, ami azt jelenti, hogy a fotós szereti a tájat és az emberét és készenlétben áll megörökíteni a kivételes pillanatokat.
Mert ha a mai világban a fotós már nem ritka lény – a ritka pillanatok megörökítése fontos maradt! Talán azt is el kell mondanunk, hogy nemcsak a fotózás technikai eszköztára fejlődött, de vele párhuzamosan a vizuális kultúrában a látvány mint esztétikum és mint információ ugyancsak új kihívásokra adott választ, és tovább keresi a helyét, a pozícióját. Ha a fotózás kezdetén a festők veszélyeztetve érezték mesterségüket – mára a félelmük elmúlt. Egyetlen művészeti ág sem falja fel a másikat, csupán helykeresésre ösztönzi a szomszédját. És ha a technikai apparátus, a hozzáférhetőség lehetővé teszi, hogy az újságíró is az eddigieknél könnyebben fotózhasson, attól a hivatásos fotóművésznek még nem kell gyászba öltöznie vagy zokognia a sötétkamrában. A határok egyébként átjárhatók: író fotózhat, fotós írhat...
A terepjáró újságíró íme fotókiállításon mutatkozik be, talán csupán azért, hogy figyelmeztessen: a megörökített látvány kicsiben elsikkad a hétköznapokban! Vagyis amit a lepke-napilap elvisz, azt visszahozhatja az a madárka, amely a változó készülékekből mindig fel tud repülni.
Elhangzott a kiállításmegnyitón.
Az etnográfus, publicista, újságíró Kristó Tibor újabb arculatával – fotográfusként – lepte meg jóismerőseit, barátait. Az írás és illusztrációja rusztikus hangulatú falusi környezetbe költözött. A szerző érdekes hangulatokat, helyzeteket, történéseket, eseteket kutatott fel – és embereket, egyszerű, hétköznapi, ám nyitott és őszinte embereket. Illusztrációi az emberélet fordulóinak dokumentumai; lelkük van, elhasználhatatlan anyagú forrongó lelkük. Kristó Tibor képriportjai a mindennapiság tükörképei, felemelő, egyben megrázó (lásd a pusztuló relikviák fotóit) képek, kérdésfelvető, elemző, eredeti, időnként enyhén gúnyos fotók együttese. A valóságot magukba szívó képek.
A fotóriporter Kristó Tibort nem a szemlélődés, sokkal inkább a kalandozás elmélyült és természetes élménye hajtja; jelenségeket és közérzeteket örökít meg. Képei láttán meggyőződhetünk arról, hogy akár banálisnak, elcsépeltnek tűnő tárgyegyüttesek is meglepő, elmélyülésre és töprengésre késztető témát jelenthetnek. Kristó Tibor valódi helyzetfelismerő fotósnak bizonyul, az eseményeknek, történéseknek nem egyszerű szemlélője, de résztvevője. E kiállítás jellemző jegyeiként a társadalmi, szociológiai, antropológiai és néprajzi, népéleti, de etikai és esztétikai ismérveket említhetjük meg; a valós történések iránti vonzalom hatja át e költészetté emelt fényképeket.
A kiállító meggyőződése, hogy a valóság sokkal erőteljesebb a képzeletnél, továbbá, hogy nem létezik fontos és kevésbé fontos téma. Csupán témák vannak. És a riportfotó-sorozat feljegyzésekké válik, a mindennapi élet szövődményeinek letapintásává.
Míg valamely figyelemre méltó esemény tömör és velős összefoglalásaként a riport az egyszerű valóságból ered, a fénykép ezen túlemelkedik. Kristó Tibor nem álmélkodik: megörökít, beszámol, felfedez. E fotók retorikája a lehető legegyszerűbb; írásainak lexikális ritmusa – rengeteg falusi témával foglalkozó írás szerzője lévén – most kép-formában, forgatókönyvszerűen jelentkezik. (Külön említést érdemelnek a fényképek kifejező címei, amelyek a műbefogadás folyamatát segítik jótékonyan.)
E dokumentumfotó-együttest különös erő, szépség, megalapozottság és jóhiszeműség hatja át. Kristó Tibor kiállítását nézve, a tegnapokat látjuk, egyben az elkövetkezendő napok jeleit is. Hogy volt…, s vajon mi lesz? Egy valósággá váló mese.
A Golden Gallery-ben rendezett kiállításmegnyitó-szövegnek szerkesztett változata.
Gyakran hajlunk arra, vagy még pontosabban fogalmazva, különösképpen a máshonnan Csíkra tekintők hajlamosak arra, hogy a csíki művészetet csupán a nagyrealizmus képi világában képzeljék el, hisz a székelyföldi természet–ember kapcsolatnak, a hagyományos életmódnak ez lehet a klasszikus kifejezőeszköze. Az egyre inkább az emberre, mint önálló egyénre, érzelmi-szellemi életére, a külvilággal fennálló összefüggéseinek elemzésére összpontosító művészetek azonban nem sokat törődnek a földrajzi háttérrel vagy legalábbis a hagyományokat teljesen másként építik be látásmódjukba, így keresve az egyetemesség útjait. Ez a művészet azonban már nem csupán a téma összefüggésében értelmezhető, hanem ennél jóval öntörvényűbben: a formák, a felületek, a színek, a vonalak társításai, egymáshoz való viszonyuk olyan jel- és jelképrendszert alakítanak ki, amelyekben az egész jóval több, mint a részek összessége, és így nem csupán értelmezhetőségük sokrétűbb, hanem tágabb tereken mozog a szemlélőre gyakorolt hatásuk is. Ebben a megközelítésben az igazi művészt az jellemzi, hogy mennyire tud nem csupán ihletszerűen, hanem tudatosan is ebben a képi világban céljainak megfelelő rendet vagy éppen rendszertelenséget teremteni, míg a dilettáns elbukik a céltudatlan rendetlenségek és stílustörésekkel teli utánérzések általa nem is érzékelt buktatóin. Nos, én úgy érzem, hogy Csillag István és Csillag Imola a rendnek és a céltudatosságnak azon az útján indultak el, amely minden bizonnyal továbbviszi őket nem csupán az alkotás, hanem a művészek számára a mai világban sem könnyű megélhetőség mérföldkövei között. Mindketten tanítanak ugyanis egykori iskolájukban, a Nagy István művészeti középiskolában és István négy év alatt közel tíz Kányádi-, Sütő-, Benedek Elek-, Kovács András Ferenc- és Markó-gyermekkönyvet illusztrált. És amennyiben közösségünk közül valaki a Kis Herceg és a Napocska óvodák felé sétál, akkor ott is láthatja hangulatos alkotásaikat. A Csillag-család tehát dolgozik, és noha ebben az értékeit most átrendező világban olykor úgy tűnik, hogy ez a legkisebb érdem, én mégis azt hiszem, hogy enélkül nem lesz megváltás. Nemcsak a művészetek világában, hanem egyetlen csillagösvényen sem.
SZÉKEDI FERENC
A Csíkszeredai Kriterion Házban múlt pénteken mutatták be Csiki László Visszaút című kötetét. A közönségtalálkozón részt vett Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány elnöke, aki köszöntötte a szerzőt, egyben méltatta írói-szerkesztői tevékenységét. Hajdú Farkas-Zoltán, a Pallas–Akadémia Kiadó Nobile Officium sorozat szerkesztője felolvasta esszéjét Csiki László kötetéről, az 1985–2000 között született publicisztikai írások, esszék és reflexiók gyűjte- ményéről, végül Csiki László szólt a közönséghez, megmagyarázva a jelen kötetben közölt írások egyfajta előtörténetét. Másnap a Szakszervezetek Művelődési Házának stúdiótermében mutatták be a Kínai védelem című filmet. A csíkszeredai premi- eren jelen volt Tompa Gábor rendező, Csiki László, ezúttal forgatókönyvírói minőségben és Bogdán Zsolt színművész. A bemutatót követően Székedi Ferenc, a Kriterion Alapítvány igazgatójának irányításával érdekes beszélgetés alakult ki e film, s általában a filmgyártás kapcsán. Alábbi interjúnk a pénteki közönségtalálkozó előtt készült, a neves írót- szerkesztőt az irodalom közérzetéről, az írók tekintélyéről, kulcsokról és álkulcsokról kérdeztük.
venhat évemet nagyjából elég gyatra közérzettel töltöttem el. Időnként zavar és bánt, hogy ennek van most egy pályája, ha nem is kifutási lehetősége… Most a szellemi életre gondolok… A közhely szerint a szellemi élet a későbbiekben követi a gazdasági, politikai átalakulásokat, de ugyanakkor, azt hiszem, meg is előzi ezeket. Úgy látom, a Romániában élő íróknak végre sikerült régóta dédelgetett álmukat megvalósítaniuk, most már akadálytalanul közölhetnek nemcsak Magyarországon, de akár Felvidéken vagy Délvidéken is. Ez egy hatalmas dolog, ifjúságomban ez nekem nem adatott meg. Hogy ez aztán mivel jár? Időnként különböző írók megpróbálnak igazodni „pesti" stílusokhoz, persze, ebbe látványosan bele is buknak, mert nem az a dolguk, hogy igazodjanak valamihez. Ennek az átjárhatóságnak csak később fog kiderülni a jövője és a hozadéka. De hogy végre létezik ez az átjárhatóság – kétségtelen hatalmas eredmény. Ennek van ellentéte is: mindig arról álmodoztunk, hogy lesz egy egyetemes magyar irodalom. Utóbb kiderült, hála a jó istennek, hogy megmaradtak bizonyos sajátosságok, s ezt a hangadó irodalmárok többsége el is fogadta. Orbán Ottónak olvastam egy tanulmányát, amelyben jelezte, mi több, követelte: igenis, el kell fogadnunk, hogy különböző régióknak sajátos mondandójuk, sajátos stílusuk van. Én azt szoktam mondani, hogy sajátos, felismerhető mondatfűzésük van.
A különböző régiók irodalmai az egységes magyar irodalmon belül léteznek, ám mindenik irodalom egy meghatározott gazdasági talajon él, amely letagadhatatlanul befolyásolja az írói élményt, a művekből kicsengő közérzetet. Az alkotó értelmiség kivándorlása nagyjából megszűnt, ám jelenleg talán az alkotások exportjáról beszélhetünk. Nyilván, ennek anyagi okai is vannak.
Induljunk ki abból, hogy bizonyos műfajokat Magyarországon sem fizetnek meg. Egy rendes dolgozó egy hónap alatt egy verseskötet honoráriumának többszörösét keresi meg. A kifelé áramlás egyrészt szellemi megalapozottságú, másrészt a bezártságból való szabadulás indulatából következik. Az irodalomban nincs pénz, még a színházban se nagyon, a filmben, mondjuk, egy kevés. A filmiparba még nem igazán törtek be az erdélyiek. Tehát az anyagi okot nem látom kifelé vonzó erőnek. Ám mondhatok más példát is. A Magyarországon élő fiatal írók (mellesleg éppúgy nyomorognak, mint az erdélyi fiatal írók) olyan internetes címeket ismernek, ahová el lehet küldeni/adni prózát, többnyire regényt, de a feltétel a következő: semmiféle sajátossága ne legyen annak a regénynek. Nem csupán helynevekre vagy személynevekre érvényes ez a kikötés, de a nyelvi fordulatokra is. Állítólag ezekre a regényekre elég szép pénzeket fizetnek. Tudomásom szerint, néhányan ebbe belementek, teszem azt, német regényeket fognak gyártani… Az egészben a katasztrofális az, hogy létezik egy ilyen európai piac. Aki ilyen regénynek fog, az lehet, megélhetési kényszerből teszi, hiszen tragikus módon feladják a fogalmazási szabadságukat. Magyar írókat még mindig ki lehet zsákmányolni, éppúgy, mint magyar munkásokat, magyar kereskedőket…
Kitelepülése után nem hiányzott itthoni, nagy elismertségű, a romániai magyar irodalmi élet központjaiban, a Kriterion Könyvkiadónál, az Utunknál végzett szerkesztői tevékenysége?
Szerencsém volt, mert jó műhelyekben dolgoztam. A Kriterion Könyvkiadónál kilenc és fél évig, előbb Bukarestben, majd Kolozsváron. A Kriterionnál olyan kiváló műhelyhangulatot éreztem, amilyent 1984 után, Magyarországra való áttelepülésem után a Magvető Könyvkiadónál már nem tapasztaltam. Itthon, a szerzőkkel való cinkosság alapján, arra törekedtünk, hogy minél többet ki lehessen „hozni" egy-egy műből, és csupán a művet illető stilisztikai, szerkezeti kérdésekben befolyásoltuk a szerzőket. Emlékszem, a Kriterionnál az első szerkesztői munkám Kemény Jánosnak a Kakukkfiókák című kötete volt. Meglátogattam Marosvásárhelyen, elbeszélgettünk. Kemény János éppen útlevelet kapott, elutazhatott volna Angliába, és én meggyőztem, hogy kéziratának bizonyos részeit át kell dolgoznia. Elhalasztotta angliai útját, aztán meghalt, és nem jutott el Angliába… Ezt máig a magam vétkének tartom.
Van egy dolog, amire a mai napig nem kaptam kielégítő választ. Mindenki azt mondta, hogy rengeteg kézirat maradt a „fiókban". Hát megjött a nagy „felszabadulás", és kiderült, hogy dehogy: alig van kézirat. Legyünk őszinték: elfogadtunk egy állapotot, mert nem láttuk a végét. Elfogadtunk egy állapotot, ezen belül dolgoztunk, kitaláltunk mindenféle közlésmódot. Sarkítva úgy is mondhatnánk, hogy az elnyomás jót tett a romániai magyar irodalomnak. Persze, ez nagyon kegyetlen feltételezés, hadd ne is menjünk végig rajta… Csak az a kérdésem, hogy most, amikor tényleg le lehet mindent írni, kifejezésmódban jutottak-e előbbre?
Egy elmúlt korban, nem is olyan régen, az íróknak oly nagy tekintélyük, oly nagy szerepük volt a közvélemény formálásában, hogy üzeneteik értése végett az olvasók még a sorok között is megtanultak olvasni. Mára ez a helyzet megváltozott, az írókra vajmi kevesen figyelnek, s úgy tűnik, a szépirodalomnak elkerülhetetlenül funkció- és szerepváltás-imperatívuszokkal kell rövidesen szembenéznie. Miért vesztette el az író a tekintélyét?
Az egyik ok nyilvánvalóan az, hogy azt a töltetet, amit a sorok között közölni próbált az író, most már egy vezércikkben is le lehet írni. Mindig egy kicsit mosolygásra késztet, hogy hány írónak hitt emberből lett politikus. Feltehetően ugyanaz az indulat mozgatta őket, amely vers-, novella- vagy regényírásra is rávette. S mikor megtalálták a szabadabb kifutási lehetőséget (s továbbra is stilisztikai kérdésekről beszélek), akkor azt választották. Úgy látom, amit most szépirodalomnak nevezünk, az a maga közvetlen beszédmódját nem igazán tudja megtalálni. Mintha egy civil szervezet lenne a szépirodalom. Kiment belőle egy bizonyos töltet, ami a kisebbségi irodalmak nagy indulatát adja. Feltehetően az olvasó érzi ezt. Azt hiszem, tanúi vagyunk egy igen erősen provincializálódó tendenciának, amikor a posztmodernnek nevezett irányzat eleve elfogadta azt a feltételt, hogy az irodalom egy magánszféra. A posztmodern, mint világfilozófia, egy kicsit mást mond; kiderül, hogy a nagy posztmodernnek mi csupán egy farkincája vagyunk. Egy technikából filozófiát gyártottunk, a filozófiából viszont technikát. De ebből hamarosan kimászik az egész magyar írásbeliség, a posztmodern legjobb zászlóvivői kezdenek ellene szólni. Meg kell jegyeznem, a posztmodernnek vannak kiváló eredményei, például vissza tudta helyezni hatalmukba a kifejezési eszközöket. Most már rengeteg álkulcsunk van, csak éppen az ajtót nem nyitja egyik sem. Ott van egy nagy vasajtó, és nekünk már van egy szép, cizellált, van egy rendes kis betörőkulcsunk, meg van mindenféle kulcsunk és álkulcsunk, ám egyik sem nyitja az ajtót. Valami ajtónyitogató szerszámot kellene találni… Azt hiszem, a fiatalok a legjobb úton vannak. Úgy tűnik, ők már pontosan tudják, merre kell haladni. Szőcs István fogalmazásával élve, nem a kancsi mészáros esetéről van szó, hogy ide néz és oda üt… Az eszközök megvannak, a fiatalok kézhez kapták ezeket, most már csak meg kellene fogni a ládát és felvinni a padlásra.
Tudom már, hogy nem csak igazul,
de szépen is kéne –
s hogy igaz lehet minden,
ha megszenvedtem érte.
Két barátom békül odalent,
egy végsőkig gondolt gondolatban,
szépül, igazul, szeret bennem,
ki őket egyként elfogadtam.
Ki hittem őket, mert szépnek hitem:
szavukhoz hasonlítottak...
Vigasz-e, hogy egyetlen szépségük két igazságra oktat?
S én a harmadik, s én egyedül, legalábbis élve –
Ugye, minden igaz lesz rendre,ha megszenvedtem érte?
Nyugodt vagyok, de rosszakat látok:
eltűnteket és nem-voltakat –
Szerettem őket, és már nincsenek,
s nem született meg még a gondolat,
mely hitetni képes: hinni kell,
ha nem benne, hát hogy megszülethet,
s ha bújik, úgy, hogy lakója bár egyetlen koponyaüregnek.
Két-egy fejben ül, melyből kipusztulta lányként lágy velő –
Megmarad-e helyén a gondolat,
s végre megérthető?
Ha hihetnék egy másik létezésben,
melyben minden csupa szellem,
hagynám már, hogy oda átvigyen
pillanatonként halálos szerelmem.
Mert embereket gyúrunk a semmiből,
s mi is oly semmik vagyunk akkor –
gondolatokként szakadunk ki a
csak magának élő anyagból.
Odalent is így feküsznek ők,
és szépek, mert nem változnak többé,
és igazak, mert végleg biztosak –nem most, csak mindörökké.
Kimenekültek testükből – a földbe,
mely új alakká öleli fogyó lényüket.
Ez a helye már minden képzeletnek,
ez az alattunk tátongó üreg.
Így tudom, hogy nem csak igazul,
de szépen is kéne – s hogy igaz lehet minden,
ha magadat adod érte.
*
Annyi halálról szóltam már néked,
s ne hidd, hogy őt dicsérem.
Csak az életet akarom látni, életem:
de tükrében is, és a teljességben.
Az évből eltelt 96 nap, hátravan még 269. Napnyugta ma 19.49-kor, napkelte holnap 6.45-kor.
VILMOS és BÍBORKA nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezen a napon ünneplik születésnapjukat.
* 175 éve született Gustave Moreau francia festő. A szürrealisták egyik elődjüknek tekintették. Stílusának alakulására nagy hatással volt találkozása Théodore Chassériau-val, majd olaszországi útja során a quattrocento élménye. Műveit mágikus fényhatások, pompás színek, misztikus atmoszféra jellemezte. Aprólékosan kidolgozott képei többnyire mitológiai és bibliai jeleneteket ábrázoltak, pl. Orpheus, Salome látomása, Európa elrablása. Műveit és nagy értékű műgyűjteményét halála után az államra hagyta. E gyűjteményből később önálló múzeumot létesítettek.
* 200 éve halt meg Földi János orvos, természetbúvár, nyelvész és költő. Felvilágosult szellemű, sokoldalú tudós egyéniség, Csokonai barátja, a debreceni füvészkör munkájának elindítója. Magyar nyelvtankönyve alapul szolgált az ún. Debreceni Grammatikához. Később hozzálátott a növény- és állattan rendszeres kidolgozásához. Természetrajzi munkájának első kötete, az állattan 1799-ben készült el. Tudományos érdemeinek elismeréséül a jénai Természettudományi Társulat és az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság tagjává választották. Tervét a nagy füvészkönyvről kortársai, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály valósították meg. Költészetével elsősorban a magyar nyelv formai lehetőségeit, gazdagságát bizonyította. (MTI Évfordulónaptár)
Minap a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány szervezett találkozót a parkolás és parkolók helyzetéről, melyre meghívta a közlekedésben illetékes intézmények vezetőit, így egyebek mellett a rendőrséget is. Ennek képviseletében senki nem jelent meg a találkozón. Már csak azért is sajnálom, hogy nem vett részt senki a rendőrség részéről, mivel jó alkalma lett volna a közúti rendészetnek szóvá tenni mindazt, amit a kérdésben a városvezetés kellene megoldjon, és még nem oldott meg. A szervezők logikája szerint, a forgalmat ismerő szakhatóság azért kellett volna részt vegyen a találkozón, hogy a városi forgalomról birtokában lévő információkkal valamelyest segítsen az új parkolási rendszer kialakításában. Ha azonban a rendőrség a forgalomirányításból szerzi az ismereteit, ki kell ábrándítanom a találkozó szervezőit, gyakran van az az érzése az autóvezetőnek, hogy a rendőrök kerülik a forgalmat. Miközben a Postabanknál, néhány percet kell vesztegeljen az autós, amíg mindenkinek elsőbbséget ad (mert nem irányítja a rendőr a forgalmat), addig a Hunyadi János utcában állítgatják és ellenőrzik az autókat. A kérdést viszont így is lehet tálalni: történik mindez az egyetlen megyeszékhely ranggal bíró városban, ahol a villanyrendőrök kitűnő pihenő alkalmatosságot jelentenek a galamboknak. Tehát, akár villany-, akár nem, a rendőr a hibás. De úgy is felfoghatjuk: a rendőrség a róla kialakított képet óvja, és azért nem vett részt a találkozón, nehogy valaki azzal vádolja őket, hogy már a parkoló autókba is belekötnek.
ORBÁN FERENC
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság szervezésében Bányászat, kohászat, földtan címmel szakmai konferenciát tartanak a hét végén. A résztvevők tegnap délután érkeztek, és ma egész nap a környék nevezetes helyeit járják be. Szombaton plenáris ülésekre és a szakmai csoportok tanácskozására kerül sor.
A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola magyartanári közössége 2001. április 28-án 9 órakor tartja – a Közoktatás februári számában közölt szabályzat szerint – az V–VIII. osztály számára a helyesírási verseny megyei fordulóját.
Az iskolai fordulók győztesei jelentkezhetnek. A felkészítő tanárokat kérik, hogy vegyenek részt a feladatlapok kijavításában. A benevezéseket a Nagy Imre iskolába várják április 19-ig (Levélcím: Decemberi Forradalom u. 6. sz, telefon: 110612.)
A csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület e hétvégén, április 7-én, szombaton a tavaszi vadvirágok megismerése céljából túrát szervez a Csíki-havasokba, amelyre minden érdeklődőt szívesen vár.
Túraútvonal: Csíkszereda – agyagfalvi borvízforrás – Szilas – Háromkút teteje – Havasútja – Csíkszereda.
Indulás: szombaton délelőtt 9 órakor a készruhagyár melletti piactérről.
Túravezető: Imre István.
A csíkszeredai vasúti menetjegyiroda keddtől, április 10-től a Virág utca 12 szám alatt (volt BTT) várja az utasokat. A Petőfi utcai menetjegyirodában ma 12 óráig adnak még nemzetközi vonatjegyeket, hétfőn az ügyfélfogadás költözés miatt szünetel – tájékoztatta lapunkat a menetjegyiroda vezetője.
A Hargita Megyei Orvoskollégium közli a hétvégén sürgősségi ügyeletet ellátó fogorvosi rendelők jegyzékét:
Csíkszereda: dr. Mészáros Gergely, Temesvár sugárút. 4. sz.
Székelyudvarhely: dr. Sándor Ágnes Regina, Kisköved u. 8 sz.
Gyergyószentmiklós: dr. Modval Victor, Kórház u. 10 sz.
Maroshévíz: dr. Dragota Elena, Victor Babes D/1/3. sz.
A személyi jövedelemadókból az eddigi 35 helyett 36,5 százalékot fognak kapni az önkormányzatok – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Ráduly Róbert Kálmán parlamenti képviselő. A politikus ismertette a parlament két házának közös pénzügyi és költségvetési bizottsága által véglegesített, az idei állami költségvetési törvényre vonatkozó jelentés egyes részeit. A politikus elmondta, hogy az RMDSZ nyomására került be az 1,5 százalékos emelés a tervezetbe, becslések szerint Hargita megye számára ez 5 milliárd lejt jelent. Egy másik indítvány alapján a személyi jövedelemadót ezután nem székhely, hanem munkahely szerint osztják majd le, azaz a munkavállaló jövedelemadója annak a helységnek a költségvetésébe kerül, ahol a tevékenységét kifejti, s nem a munkaadó székhelye szerintibe. A képviselő beszámolt ugyanakkor arról is, hogy a csíkszeredai műjégpálya korszerűsítésére 6 milliárd lejt irányoznak elő.
Csütörtökön este, a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzésein: Leeds United (angol) – Deportivo La Coruna (spanyol) 3–0 (1–0). Leeds, 35 508 néző, vezette: Gilles Veissiere (francia). Gólszerzők: Harte (26.), Smith (51.), R. Ferdinand (66.). Arsenal (angol) – FC Valencia (spanyol) 2–1 (0–1). London, 35 104 néző, vezette: Dick Jol (holland). Gólszerzők: Henry (58.), Parlour (60.), illetve Ayala (41.). A visszavágókat április 17-én rendezik.
A labdarúgó Románia-kupa elődöntőinek első mérkőzésein: Bukaresti Sportul Studentesc – Bukaresti Dinamo 2–2 (1–0) /gólszerzők: Dinitã (3.), Irimia (63.), illetve M. Niculaie (60.), Mihalcea (78.)/; Bukaresti Rocar – Petrolul Ploiesti 3–0 (3–0) /Luca (24. és 33.), Manta (1.)/. A visszavágókra április 11-én kerül sor.
SZOMBAT. 11.00 óra: Borszéki Apemin – Szecselevárosi Precizia (B-osztály), Székelyudvarhelyi Budvár – Pro Mobila Crucea (C-osztály), Balánbánya – Csíkszereda (D-osztály), Maroshévíz – Galócás (D). 13.30: Székelyudvarhelyi Hargita – Gyergyószentmiklós (D). 16.00: Tusnádfürdő – Székelykeresztúr (D).
VASÁRNAP. 11.00: Gyergyótölgyes – Hodos (D).
Bár a 2000/2001-es bajnokság második felében a Csíkszeredai Sportklub színeiben lépett jégre, úgy tűnik, mégsem a Sportklub játékosa Elekes Levente. A visszaigazolás, pontosabban az átigazolási díj kifizetése körül akadtak ugyanis némi gondok. Íme a két klubelnök nyilatkozata. Antal István, Sportklub: – Március 27-én volt az utolsó részlet kifizetésének határideje. A pénz 16 órára ért a Rapidhoz, a bukarestiek azonban nem fogadták el, mondván, hogy a munkaidő 15 órakor lejárt. Az összeget a szövetségnél hagytuk. Marius Brãgãu, Rapid: – Jogilag Elekes a Rapidé, ugyanis a Sportklub nem tett eleget kötelezettségének, és nem fizette ki idejében az utolsó részletet.
Copyright © Hargita Népe - 2001