2001. április 5. csütörtök, III. évfolyam 80. szám   

ABLAK AZ ORSZÁGRA

Biztonságosabb keleti határok

Drágul a villany. A kabinet tegnapi rendkívüli ülésén jóváhagyta a villamos energia árának 6,2 százalékos emelését, e hónap közepétől kezdődően. * Romániának mintegy 450–500 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy határait az Európai Unió által elvárt szinten tegye biztonságossá – nyilatkozta tegnap Aurel Neagu dandártábornok, a határrendőrség parancsnoka. A határok biztonságossá tételének első szakaszában Románia az északkeleti határokra fordítja a fő figyelmet. Az ehhez szükséges anyagi forrásokat kormánygaranciával felvett hitelekből és Phare-programokból biztosítják. * Románia bízik abban, hogy az Európai Bizottság (EB) júniusi jelentése kedvező képet ad majd arról, hogy Bukarest miként teljesítette a vízumkényszer eltörléséhez szükséges feltételeket – jelentette ki tegnap Hildegard Puwak, a kormány európai integrációs minisztere. Szerinte az elmúlt hónapokban az EB számos munkacsoportja kereste fel Romániát, hogy segítséget nyújtsanak a vízumkényszer eltörléséhez szabott feltételek teljesítéséhez. Puwak hangsúlyozta, hogy egyes kérdések, például a biztonságos útlevelek bevezetése, viszonylag gyorsan megoldhatók, de az ország keleti határainak biztonságossá tételéhez Romániának feltétlenül szüksége van az EU anyagi támogatására, annál is inkább, mivel ez a határszakasz az egész Európai Unió keleti határa lesz.

SZÉKELYUDVARHELY

Orbán Árpád az alpolgármester

Fóri György, a polgármesteri hivatal jogásza tegnap délelőtt közölte a hírt: a marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította a prefektúra fellebbezését, melyben a hivatal vezetője, Hargita megye prefektusa a csíkszeredai megyei bíróság döntését kifogásolta a székelyudvarhelyi alpolgármester megválasztásának törvényességére vonatkozóan. A marosvásárhelyi bírák megerősítették: Székelyudvarhelyen a tavalyi helyhatósági választások után tartott egyik (mert több is volt) alakuló ülésen törvényesen választották meg a város alpolgármesterét Orbán Árpád személyében.

Sajtótájékoztatón tegnap délután a tisztségében véglegesen megerősített alpolgármester elmondta: A közösségért szeretnék dolgozni, az önkormányzatot nem úgy tekintem: UPE és RMDSZ, hanem mint Székelyudvarhelyért dolgozni akaró városi képviselőcsoportot. Dolgozni szeretnék csapatmunkában a korszerű elvárások színvonalán...

KOMORÓCZY GYÖRGY

Újságíró – fényképezőgéppel

– Kristó Tibor riportfotói –

A csíkszeredai Golden Galleryben nyitották meg tegnap Kristó Tibor riportfotó-kiállítását. Lapunk ismert újságírójának nem kis meglepetést szerző kiállítását Ferencz Imre és Bucur Nicolae nyitotta meg. A megnyitó során elhangzott, hogy Kristó Tibor nem tartja magát fotóművésznek, csupán a tájra és emberére figyelő embernek, aki terepjárása során saját maga készíti el írásaihoz a fotóillusztrációt. Ezekből a riportfotókból láthattunk jó válogatást a tegnap megnyílt tárlaton.

Renault pénz a Daciára

A francia Renault autógyár számításai szerint több mint 350 millió eurót kell majd 2004-ig áldozniuk a Dacia autógyárra, s ezen kiadások felett jelentkeznek majd az új Dacia modell ugyancsak 2004-ben esedékes piacra dobásának költségei. Eddig a francia gyártó közel 90 milliót áldozott 80 százalékban birtokolt romániai szerzeményére.

A Dacia reménykedik abban, hogy még exportra is tud szállítani, mégpedig az évtized végétől évente mintegy félmillió járművet. Most egyelőre évekig nem számítunk profitra – jelentette ki a Dacia jelenlegi elnöke, Manuel Gomez.

Mint közölte, az új autómodell projektje egyelőre „X90" név alatt formálódik, s az már biztos, hogy gyártásához egy teljesen új üzemre lesz szükség.

LEKÖSZÖNŐ ELNÖKE SZERINT

A csíki RMDSZ-szervezet működött

Biró Albin az RMDSZ Csíki Területi Szervezete elnöki tisztségét töltötte be az elmúlt négy esztendőben. Az alábbiakban ő maga vall – mandátuma lejártával – a szervezet élén eltöltött évekről, munkája eredményéről.

– Nem tartom magam politikusnak. Szerintem a területi elnöki tisztség nem politikust igényel, hisz akinek politikai ambíciói vannak, az nem föltétlenül azzal foglalkozik, hogy vajon lesz-e minden faluban urna egy előválasztáskor stb. Ehhez a munkához nem elég mindent csak addig végezni, amíg látják az emberek. Ami az erkölcsi oldalát illeti: soha nem tudtam elfogadni a hátbaszúrást mint a politikai előrehaladás eszközét. Az utóbbi évben saját bőrömön tapasztaltam, hogy akinek e tekintetben erkölcsi gátlásai vannak és nem használ ilyen fegyvereket, teljesen védtelen.

– Hogyan vonná meg az eltelt négy év mérlegét?

– A csíki RMDSZ működött. Ez idő alatt ajtaja nyitva állt mindenki előtt, minden fórumon képviseltette magát, ellátta a rá háruló szervezési feladatokat. Egy-két kivételtől eltekintve, sikerült felrázni a helyi szervezeteket. Elég sok bírálat ért Magyari Ibolya ügyvezető elnökké való kinevezéséért. Viszont bebizonyosodott, hogy pontos munkájával mindenki megelégedésére tudta működtetni a szervezetet: az országos RMDSZ számvevőszéki ellenőrzésénél a legjobb szervezetek közé soroltak. Pályázattal elnyertük az RMDSZ-kongresszus szervezési jogát. A mérlegkészítéshez azonban vissza kell pillantani 89-re. Az elmúlt négy évben az elnöki tisztség elvállalása csupán az akkor kialakult helyzet következménye volt: az 1996-os előválasztások után a csíki jelöltek éppen a megyei törvényszéket és a táblabíróságot járták. A helyzet nem volt rózsás: viszonyunk az RMDSZ országos vezetésével kimondottan rossz volt, egy-egy megyei tanácsi alelnökünk, képviselőnk és szenátorunk volt mindössze, sok volt az ellenségeskedés. A feladat világos volt: növelni a szervezet tekintélyét. Ennek alapvető feltétele a békesség megteremtése volt. Nem a helyi politikai ellenfelek eltiprásával, hanem a Csíki-medence erőinek összefogásával. Rengeteg energiánkat őröltük fel, de végül Csíkban nem alakult ki szakadás, a 2000-es választásokon nem kellett más csoportokkal viaskodni. Ebben óriási szerepet játszottak történelmi egyházaink – különösen Tamás József segédpüspök kinevezése óta –, hisz olyan összefogás jellemzi tevékenységüket, amely a példa erejével hatott. A folyamatos, közvetlen támogatásról nem is beszélve.

– Hogyan alakult a viszony a másik két területi szervezettel?

– Kétes kimenetelűnek ígérkezett a megyei egyeztetés. Abban az időszakban az Operatív Tanácsban (OT) nem volt képviselőnk, a megyében működő másik két területi szervezetnek viszont igen. Fennállt a veszély, hogy ha számukra nem kielégítő az egyeztetés eredménye, bármikor az OT-hez fordulhatnak, és ott bármilyen döntést kicsikarhatnak. Ezt elkerülendő, szabályrendszert dolgoztam ki, amit mindhárom szervezet képviselője elfogadott. Ez a pontozásos rendszer megmentett a hetekig húzódó, érzelmi alapon zajló tárgyalásoktól, lehetővé tette a szervezet számára a korábbi hátrányos leosztás kiküszöbölését.

– Hogyan alakult a viszony a gazdasági szereplőkkel?

– Soha nem volt az RMDSZ erőssége a gazdasági élet, a kölcsönös segítség. Vigh Ádám gazdasági alelnöknek köszönhetően megtört a jég. Péter Pál országos gazdasági alelnök és Eckstein-Kovács Péter szenátor segítségével sikerült elnyerni mintegy tucatnyi, Csíkban meghatározó erővel bíró vállalkozó jóindulatát, ami országos szinten messze a legnagyobb támogatásnak bizonyult a területi szervezetek viszonylatában.

– Milyen eredmények voltak az érdekérvényesítés terén?

– Külön fejezetet jelentett szervezetünk életében a Csíki Magánjavak újraszervezése. Az 1/2000-es földtörvény lehetővé tett egy jogi megoldást – Hajdu Gábor munkáját dicséri – a magánjavak bejegyeztetéséhez. Sajnos, a Csíki Magánjavak ügye megfeneklett, abban az állapotában van, ahogyan tavaly áprilisban átadtam az igazgatótanácsnak.

– Választási év után vagyunk…

– Nem túl mozgalmas előválasztás után az őszi kampányt úgy kezdtük, hogy egyik jelöltünk Nagyváradon volt, másik az államapparátusban dolgozott, Bukarestben. Harmadik, felbőszülve az előválasztási eredményeken, közölte: úgy kell kampányolnunk, hogy a megyéből csak négy képviselő jusson a parlamentbe. Ilyen előzmények után kellett csapatként bemutatni a társaságot. A kampány végére sikerült összerázódniuk, és az eredményeket tekintve, ma Csíknak egy fiatal, ütőképes csapata van. Pár hónap elteltével úgy néz ki, hogy a köz érdekében jól együtt tudnak dolgozni. Mindez elsősorban e csapat érdeme, viszont tekinthetem magam edzőnek.

– Indul-e a tisztújításon?

– Már három hete biztonsággal tudtam, hogy nem indulok, és elhatározásom napról napra erősödik. Különösen, amióta megtudtam, hogy az a csapat próbál félreállítani, amelyben alapembernek tartottam magam. Ami a nagyobb baj: a buzgó jelölésgyűjtés már most megosztja az embereket. Rossz látni, amint csapattársból lett ellenfeleim előregyártott jelölőleveleket dugdosnak a helyi szervezetek elnökeinek orra alá, dilemmába kergetik őket, mert sokan közülük nem akarnak engem megbántani. Akit nem sikerült szóban megnyugtatnom, azt ezúton értesítem: én az őszinte emberi kapcsolaton kívül most semmit nem tudok ajánlani. Igaz, elvárni sem. Megértem, ha bárkinek fontosabb a bukaresti ügyintézés vagy a megyei tanácstól leosztott pénz reménye. Ha úgy érzi, ezzel a település érdekét szolgálja, akkor helyesen cselekszik, részemről nem illeti harag.

Kérdezett: SARÁNY ISTVÁN

Parkoló-kiállítás

A Csíkszeredában bevezetendő új fizetéses parkolási rendszert ábrázoló térképet állította ki tegnap a polgármesteri hivatal a Városi Művelődési Ház előcsarnokában. Az elsősorban tájékoztatást és visszajelzésgyűjtést szolgáló kiállítás állandó ügyeletese Sipos Szabolcs, a városgazdálkodási iroda munkatársa, akitől az érdeklődők felvilágosítást kaphatnak. Ugyanakkor a látogatók rendelkezésére bocsátják a parkolásra vonatkozó szabályzattervezetet is, amivel kapcsolatban írásban lehet véleményeket megfogalmazni és az ott elhelyezett urnába dobni. A kiállítást április 18-ig lehet megtekinteni, ekkor begyűjtik a lakossági észrevételeket és belefoglalják a szakbizottságok elé kerülő határozattervezetbe.

Szintén a parkolók és a parkolási rendszerek kérdésében szervezett tegnap találkozót a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány a Cappuccino Kávéházban; a találkozón részt vettek a közlekedési kérdésekben illetékes szakhatóságok képviselői és több érdeklődő.

Megalakult az Erdélyi Magyar Könyvklub

Hírügynökségi tudósítások hozták nyilvánosságra, hogy csíkszeredai székhellyel, 500 millió lej alaptőkével megalakult az Erdélyi Magyar Könyvklub. Az újonnan alakult cégben 90 százalék tulajdonrész a magyarországi alapítóké (Magyar Könyvklub Rt., illetve U.Hu Kft.), 10 százalék pedig egy csíkszeredai magányszemélyé.

A Magyar Könyvklub Magyarország egyik legnagyobb szakmai vállalkozása, valójában egy holding. Ennek mintájára alakult az Erdélyi Magyar Könyvklub is, s ezen vállalkozás hátteréről kérdeztük BENCZE TIBORT, az Erdélyi Magyar Könyvklub igazgatóját.

Az ugyancsak csíkszeredai székhelyű Corvina Könyvposta igencsak közel állt ehhez az elképzeléshez – mondta Bencze Tibor –, s ilyen értelemben a Magyar Könyvklub és a Corvina egymásra találása nemhogy meglepő, de törvényszerű volt. Az elmúlt esztendő novemberében megjelent könyvkatalógusunkban tükröződött már egy laza együttműködés a két cég között, s elhatároztuk, hogy kipróbáljuk és alkalmazzuk a Magyar Könyvklub módszereit.

Érdemes megjegyezni, hogy az említett katalógus 50 ezer példányban jelent meg, és Erdély-szerte több mint 4 ezer könyvmegrendelést eredményezett. A siker láttán határozták el, jogi alapokra helyezik a vállalkozói ötletet, s így alakult meg az Erdélyi Magyar Könyvklub, amely a csíkszeredai Corvina Könyvesház emeleti traktusán székel. Bencze Tibor igazgató elmondta, egyelőre a könyvklub infrastruktúrájának kiépítésén dolgoznak, de már készül újabb katalógusuk is, amely ebben a hónapban fog megjelenni 130 ezer példányban. Idén további két könyvkatalógust terveznek kiadni, augusztus, illetve október közepén. Katalógusaik által az erdélyi családok valójában egy minikönyvtárnyi kínálattal szembesülnek, s ez elsősorban szórványvidékeken bír rendkívüli fontossággal. A könyvkatalógusokba kizárólag szélesebb érdeklődésre számot tartó, kiemelkedő szerkesztési/nyomdai minőségű kiadványok ismertetői kerülnek; természetesen az a szándék, hogy itt minél több erdélyi kiadó könyve is helyet kaphasson, egyelőre zömmel a Magyar Könyvklub kiadványai szerepelnek az ingyenes katalógusokban. Minden könyvmegrendelő automatikusan taggá válik, bekerül a könyvklub adatbázisába, és minden katalógust továbbra is megkap postán. A tagság egyetlen feltétele, hogy minden esztendőben néhány könyvet rendeljen (10–15 százalékkal olcsóbban a bolti árnál!) az Erdélyi Magyar Könyvklubtól.

SZATMÁRI LÁSZLÓ

AHOGY MI LÁTJUK

Igazodj el, ha tudsz...

Április 1-jén vált hatályossá az új nyugdíjtörvény. Annak érvénybelépési időpontjáról közel egy éve tudunk, s ez a tényállás mindenekelőtt azokat érintette, akikre annak gyakorlatba ültetése hárult. Ennek kapcsán a minap a szaktárca vezetője többek között azt nyilatkozta, hogy az Isãrescu-kormány nem sokat tett az alkalmazás előkészítése érdekében, nem dolgozta ki az alkalmazási normákat. Mi több, egy sürgősségi kormányrendelettel bizonyos vonatkozásokban kedvezőtlen módosítást írt elő. Ami pedig a jelenlegi kormányt illeti, a miniszter azt állította, hogy a törvénynek vannak olyan kitételei, amelyekkel nem értenek egyet, de az alkalmazási határidő módosítására, valamint a szövegváltoztatásra nincs (nem volt) törvényes lehetőség. Mindezzel együtt s mindezen túl, nyomatékolta: a nyugdíjazások ügymentében nem lesz fennakadás. Megtörténhet...

Időközben azonban a kormány csak átfésülte a törvényt, s ezzel kapcsolatosan híresztelések, többé-kevésbé hivatalos információk jelentek meg a központi sajtóban. És valóban született döntés: március 29-én keltezték a 49/2001-es sürgősségi kormányrendeletet, amely számos módosítást és kiegészítést tartalmaz. Az a Hivatalos Közlöny március 30-i, 161-es számában jelent meg. Igen terjedelmes ez az új módosító jogszabályozás. Szám szerint 84 módosítást, kiegészítést tartalmaz. Annak áttanulmányozása sem egyszerű, hogy arról ne is beszéljünk: beillesztése a törvénybe igencsak körülményes lesz. Ilyen körülmények közt joggal tevődik a kérdés: miért kellett várni március 30-ig a két nap múlva érvénybe lépő törvény módosításával, s ha már ilyen sok és jobbára lényeges módosítást eszközöltek, akkor egyúttal miért nem halasztották el a hatálybalépés időpontját is? Sajnos e kérdésre nehéz lenne válaszolni. Mint ahogy arra is, hogy mi történik akkor, ha ezt a kormányrendeletet nem ebben a formában fogadja el a parlament?

Némi kapkodás, zűrzavar érződik ki ebből a törvénymódosításból is. És ugyancsak fura, hogy ami indok az egyik esetben, nem az a másikban. Mondjuk ezt például azért, mert a jövedelmi adóra vonatkozó módosításokat a kormány azzal az indokkal nem foglalta rendeletbe, hogy túl nagy jelentőségű ügyről van szó (s ezért beterjesztik a parlamenthez), de a jelek szerint ez nem érvényes a nyugdíjtörvényt illetően. Másképpen fogalmazva: ezek szerint az kevésbé jelentős?

Közvetve idetartozik az is, hogy egyes minisztériumok szintjén olyan okiratok születnek, amelyek úgymond átértelmezik a hatályos jogszabályokat. Olyanok, amelyekről talán az illetékes miniszter nem is tud. Így történt minap a mezőgazdasági szaktárcánál, ahol államtitkári szinten „átírtak" egy kormányrendeletet annak véglegesítési fázisában. Jó, hogy közlését az utolsó percben sikerült megakadályozni. Ám az ilyen jelenségek arra figyelmeztetnek, hogy a rendnek, a következetességnek, az ésszerűségnek fentről lefelé kell(ene) érvényesülnie!

HECSER ZOLTÁN

Gyergyóban kilövik a kóbor kutyákat

– Kész csoda! – jegyezte meg a minap valaki mellettem, hogy Gyergyószentmiklóson nem jelentek meg veszett állatok, amikor minden körülöttünk lévő megyében már rég bajok vannak. – Mi sem vagyunk kivételek – „nyugtatták meg". 17 kutyát és 1 macskát az elmúlt pénteken lőttek ki, aztán újabb 15-ről is beszámolt az alpolgármester a polgári csoport által szervezett beszélgetésen. A veszett állat felmérhetetlen veszélyt jelent minden élőre.

Nem véletlen rendelkezik elpusztításáról a 74/1960-as törvényt módosító 114/1975-ös rendelkezés, sőt a 75/1991-es kormányhatározat sem. Ezek értelmében állt össze a csapat Gyergyószentmiklóson, amelynek erdőőr, erdész, rendőr és csendőr a tagja. A régi téglagyárnál már elvégezték a dolgukat, de addig folytatják más helyeken, főleg a mezei kijáratok környékén, ameddig szükség lesz rá – közölték.

Valljuk be, csaknem megrendelésre érkezett tájainkra a veszett róka, hiszen a gazdátlan ebek sorsa miatt készülőben volt a botrány. (Az állatvédők nem nézték jó szemmel azt, hogy az illetékesek a legegyszerűbb módon próbáltak túltenni a kóborló csahosokon.)

Nem szívesen vennék részt egy ilyen hajtóvadászaton. Ezért is kérem tisztelettel a lövöldözőket, hogy végezzék emberségesen (pfuj, micsoda hasonlat!) a dolgukat. Tudniillik súlyosan sebzett, magát innen oda vonszoló, több napon át kínlódó szerencsétlen páriáról is tudunk. Róla és hasonló sorsra jutott társairól sajnos nem ír semmit a kilövéseket megparancsoló szigorú törvény.

BAJNA GYÖRGY

Fancsal nem csal

Oroszhegy polgármestere, Bálint Elemér javaslatára kerestem fel a községhez tartozó kicsi falut, Fancsalt. Érdemes odafigyelni e többnyire népes, a Geréb, Veres és Sebestyén családok lakta, egyre fiatalodó településre – mondta. S kopogjon be a környék ezermesteréhez is, idős Sebestyén Elekhez, aki azért hordja még nyáron is a székely harisnyát, mert szerinte magába szívja a nyirkot. Ezermesterünk valamelyik őse egy olyan Krisztus-korpuszt fabrikált, melyre zsinóros zekét és veres nadrágot pingált, s ezért aztán még mindig járja errefelé az a mondás, miszerint: (valaki vagy valami) cifra, mint a fancsali feszület.

A falucska utcáit járva nem csalatkozom, hiszen az építkező kedvű fiatal családok egyre több, e kies tájba simuló új lakást építenek. A telkek elöl nem hiányozhat a hagyományos, kötött, virágdíszes székely kapu. A régieket sem bontják le, az újabbak ugyanabban a stílusban készültek. Egy járókelőtől kérdem, hogy ki faragta e kapukat. – A legtöbbjüket Elek mester – így a válasz.

Az ezermester faragott kapuja düledezik, tetejét bádog fedi, bármikor szárnyaira kaphatja a szél. Rá is találó az a mondás, miszerint a suszter lyukas cipőben jár. Sajnos, csalódnom is kell, hiszen az éppen borotválkozó, bepamacsolt képű mesterrel csak úgy tudok szót váltani, ha a füléhez hajolok és nagy hangon beszélek. Mire a szomszédok is felfigyelhetnek. Így az én arcomra is jut a habból, a szomorúbb viszont az, hogy nehezen tudunk szót érteni. Végre rájön, hogy írni szeretnék róla, s azonmód hátrabattyog a fészerbe, ahonnan egy kapumakettet kapar elő a lomok közül. Ilyeneket vittek el valamikor tőle egy kiállításra, azóta sem kapta vissza őket...

A falu másik legidősebb embere, a jelenleg 87 éves László Ferenc kerekesnek tanult a harmincas években. De már nincs szükség fatengelyes kerekekre, kiszorítja azokat a gumikerék – mondja. Így hát ez a mesterség, akár a kádárság is, kiveszőben van Fancsalban. Pedig ezek menő szakmák voltak valamikor errefelé. A fiatalabbja a változás után magyarországi vendégmunkásként gyűjtött pénzén építkezik a faluban. Hazatértek, családot alapítottak. Nem ritka a 3–4 gyermek egy családban. Igaz, hogy nem helyből házasodnak a legények, oroszhegyi, diafalvi lányokat hoznak feleségnek, az itteni hajadonokat pedig a szomszédos falvakba viszik férjhez. A seprűkötők a nagyobb városok piacain értékesítik a cirokseprűt. Még menő e foglalkozás.

A falu határában, Szőlőaljadülőben, egy kotrógép mellett többen szorgoskodnak. A helyszínen épp a fiatal, életerős férfiak, a Gerébek, a Veresek és társaik ássák a mély árkot. Forrást keresnek, hiszen a 30 köbméteres víztartályból nem jut elég víz a falucskának. Úgy látszik, nem csalódtak, hiszen eret találtak, s a frissen ásott, tartályig vezető árokban szivárogni kezd a víz. Madarat lehetne fogatni velük örömükben.

KRISTÓ TIBOR

SPORT

Fordított a Galatasaray

A házigazda török Galatasaray 0–2-ről fordított a címvédő Real Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntő első mérkőzésén.

A Bayern München viszont a Manchester United otthonában győzött. Bajnokok Ligája negyeddöntő, 1. mérkőzések. Manchester United (angol) – Bayern München (német) 0–1 (0–0). Manchester, 66 584 néző, vezette: Lopez Nieto (spanyol). Gólszerző: Paulo Sergio (86.). Galatasaray (török) – Real Madrid (spanyol) 3–2 (0–2). Isztambul, 22 500 néző, vezette: Collina (olasz). Gólszerzők: Ümit (47. – 11-esből), Haszan Sas (66.), Jardel (75.), illetve Helguera (33.), Makelele (42.). A házigazdáknál Hagi és Gheorghe Popescu végigjátszotta a találkozót. Popescu sárgalapot kapott, és mivel ez a második, nem lehet ott két hét múlva a madridi találkozón. A visszavágókat április 18-án rendezik.

D-osztály

A Hargita megyei D-osztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának eredményei: Galócás – Balánbánya 3–2, Csíkszereda – Udvarhelyi Hargita 4–2, Gyergyószentmiklós – Tusnádfürdő 4–0, Székelykeresztúr – Tölgyes 5–1, Hodos – Ditró 5–0. Maroshévíz szabadnapos volt.

A labdarúgás alsóházából jelentik

Megkezdődött a pontvadászat az Udvarhely- és Csík-körzeti labdarúgó-bajnokságokban. Íme az első tavaszi fordulók eredményei, a pillanatnyi rangsor és a további műsor.

Udvarhely-körzet. A-CSOPORT, 12. forduló: Farkaslaka – Parajd 10–0, Fiatfalva – Székelyszentlélek 0–3 (játék nélkül), Betfalva – Székelyudvarhelyi Favorit 2–1, Farcád – Kobátfalva 2–0, Zetelaka – Homoródalmás 1–0. Korond szabadnapos volt.

A következő forduló (április 8.) műsora, zárójelben a kezdési időpont: Kobátfalva – Zetelaka (14), Favorit – Farcád (14), Szentlélek – Betfalva (17), Korond – Farkaslaka (17). Parajd és Almás szabadnapos.

B-CSOPORT, 12. forduló: Csekefalva – Bögöz 1–1, Hodgya – Szentegyháza 0–1, Siménfalva – Lövéte 7–2, Agyagfalva – Oroszhegy 2–2, Oklánd – Alsósófalva 0–0, Malomfalva – Nagygalambfalva 1–4.

A következő forduló műsora (április 8., 15.00 óra): Szépvíz – Tusnádi Piliske, Szentkirály – Csicsó, Középlok – Szentmihály. Kozmás szabadnapos.

Románia-kupa. Jövő szerdán, április 11-én 17.00 órai kezdettel rendezeik a 2001/02-es labdarúgó Románia-kupa Hargita megyei szakaszának nyolcaddöntőit. Íme a műsor: Csíkcsicsó – Csíkszentkirály, Alsósófalva – Farkaslaka, (a Csíkszentmihály – Gyimesközéplok mérkőzés győztese) – Balánbánya, Csíkszépvíz – Tusnádfürdő, Korond – Galócás, Homoródalmás – Csíkszereda, Szentegyháza – Gyergyószentmiklós, Bögöz – Székelykeresztúr.

Kosárlabda-bajnokságok

* Székelyudvarhely. Az udvarhelyi városi kosárlabda-bajnokság eredményei, 5. forduló: Bivalyok – Roseal 66:75, Sasok – JövőMenők 37:76, Kenguruk – Tamási 65:38, MÜTF – AtiHB 53:72.

A hétvégi forduló műsora (szombat, április 7., 15 órától kezdődően): AtiHB – Roseal, MÜTF – JövőMenők, Kenguruk – Bivalyok, Tamási – Sasok.

* Csíkszereda. A városi férfi felnőtt bajnokság negyeddöntőjében: Nagy Imre – Echinox 44:50, 57:49 és 49:30. A legjobb négy közé jutott együttesek: Márton Áron I, Sky Soft, Arany Ászok és Nagy Imre. Az elődöntők során a Sky Soft a Márton Áron I-gyel, míg a Nagy Imre az Arany Ászokkal harcol a döntőbe jutásért. Az első találkozón: Nagy Imre – Arany Ászok 63:59. A további műsor, szombat (április 7., 17.30): Nagy Imre – Arany Ászok; vasárnap (április 8., 17.00): Arany Ászok – Nagy Imre. Fegyelmi döntés: Tamás Adolf (Arany Ászok) sportszerűtlen magatartásért, 3 forduló eltiltás. A 7–15. helyért: Nesoet HN – Építészeti II 51:42 és Toy – Neoset HN 52:44.

Tudósított: BARTA JÁNOS és RUSZ JÁNOS

Kézilabda

Az országos ifjúsági bajnokság elmúlt hétvégi fordulóiban győztek a székelyudvarhelyi csapatok. Az ifjúsági II. korosztályban, lányok: Székelyudvarhelyi ISK Bányai EPAD – Segesvári ISK 42–15 (17–8). A székelyudvarhelyiek gólszerzői: Bodor 18, Dénes 13, Sinka 3, Balázs 2, Fábián és Ilut 1–1. Ifjúsági III. korosztály, lányok: Segesvári ISK – Székelyudvarhelyi ISK 19–28 (9–15). Az udvarhelyi gólszerzők: Mezei 13, Dénes és Siklódi 4–4, Bogos, Balogh és Kovács A. 2–2, Kovács N. 1. Ifjúsági III. korosztály, fiúk: Székelyudvarhelyi ISK Bányai – Szebeni ISK 28–14 (16–9). A hazai gólszerzők: Szép 6, Sándor és Lukács 5–5, Gál 4, Mester és László 3–3, Sófalvi 2. (J. J.)

Sakkmozaik

A Bukarestben megrendezett Victor Ciocâltea Emlékverseny nagymestercsoportját az Élő-pontszám szerint is legesélyesebbnek tartott Nisipeanu Dieter nagymester nyerte 7,5 ponttal a 11 lehetségesből, a 6,5 pontos Nevednichy Vladislav nagymester és Vajda Levente nemzetközi mester előtt. Az ország eddigi legerősebb sakkversenyén szép eredményt ért el a székelyudvarhelyi Vajda Levente, aki csupán fél ponttal maradt el a nagymesteri normától. l Csíkszereda bajnokságát Danciu Stefan nyerte 9 ponttal a 11 lehetségesből, 2. Szebeni Pál 8,5, 3. Nagy Zoltán (Csomafalva) 6,5, 4. Ghinea Viorel 6,5, 5. Torjai Csaba 5,5 pont. A döntőben senki sem maradt veretlen. A B-csoportot Berszán Péter nyerte 9,5 ponttal a 10 lehetségesből, a 6,5 pontos Vass Péter és az 5,5 pontos André Mátyás előtt.

BIRÓ SÁNDOR

Tájfutóink Snagovon

Tavaszi Kupával díjazott, a Bukarest melletti snagovi erdőben megrendezett, megyék közötti tájfutóversenyen vettek részt az elmúlt napokban a Csíkszeredai Tanulók Klubja sportolói. A csíkiak közül a nyílt versenyben Kolozsi Orsolya az 1., Simó János pedig a 2. helyen végzett. A 12 évesek korcsoportjában Csilip Márta és Sárosi Botond Kadocsa egyaránt 2. lett. Amint Birta Melánia edzőnőtől megtudtuk, a Tanulók Klubja 16 gyerekkel vehetett részt a snagovi versenyen, köszönhetően a Syrinx és Madezit kft.-k, valamint a Román Kereskedelmi Bank támogatásának. Kihasználva az alkalmat, a Tanulók Klubja tájfutó szakosztálya ezúton is köszönetet mond mindazoknak, akik támogatták téli tevékenységüket: Csíki Sportegylet, Riehen Társaság, Csíki Sörgyár, Tehnohar Kft., Státus Könyvkiadó, Goscom és Don Impex Kft.

Asztalitenisz

* A székelyudvarhelyi városi bajnokság eredményei: A-csoport, 7. forduló: Vily – Hallgatás 5–0, Bohém – Viadukt 4–1, Panel – RMDSZ 3–2, TomiCro – Barimpex 3–2, Pro Lemax – IKOS Conf I 2–3. Elmaradt mérkőzésen: RMDSZ – Hallgatás 5–0. B-csoport, 7. forduló: Matplast – Fortuna 2–3, Boxer – Star Rádió 3–2, Ramocsa – IKOS Conf II 2–3, Erdészet – Roseal 1 – 4, Famos – Lemarcom 3–2. 8. forduló: IKOS Conf II – Lemarcom 2–3, Foros – Fortuna 0–5, Matplast – Boxer 1–4, Ramocsa – Roseal 0–5, Erdészet – Star Rádió elhalasztva. (J.J.)

* Szombaton, április 7-én 13.00 órától Csíkszereda-kupával díjazott egyéni asztalitenisz-versenyt rendeznek a Székely Károly Szakközépiskola tornatermében. Benevezés a helyszínen, 11–12 óra között. Benevezési díj: 50 ezer lej/személy.

NAPRÓL NAPRA

Az évből eltelt 95 nap, hátravan még 270. Napnyugta ma 19.47-kor, napkelte holnap 6.48-kor.

ISTEN ÉLTESSE

VINCE és KOCSÁRD nevű olvasóinkat, valamint mindazokat, akik ezen a napon ünneplik születésnapjukat.

ÉVFORDULÓK

* 335 éve volt a Wesselényi-összeesküvés. A Habsburg-ellenes szervezkedés már 1664-ben megkezdődött, miután az uralkodó ismertette a magyar rendekkel a megkérdezésük nélkül a törökkel az évben megkötött, magyar szempontból hátrányos vasvári békét. A rendi szövetkezés kezdő évének azonban 1666-ot tekinthetjük, amikor április 5-én Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán szövetséget kötött a Besztercebánya melletti Stubnyán, majd július 28-án hitlevelet állított ki csatlakozásáról Nádasdy Ferenc országbíró is. A hármuk közötti szövetséglevelet 1666. december 19-én írták alá Bécsben. A szervezkedés célja a francia király támogatásával, I. Lipót abszolitikus uralmával szemben, lényegében a főurak egyéni hatalmán nyugvó rendi állam visszaállítása volt. 1671-ben a segítséget megtagadó török porta az összeesküvést felfedte a Habsburgok előtt. Megtorlásul az osztrákok 330 éve, 1671. április 30-án az összeesküvés vezetői közül (Wesselényi Ferenc 1667-ben meghalt) Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet Bécsben kivégeztették, az ország élére pedig kormányzót (Ampringen János Gáspár) állítottak, s megemelték az adót.

* 55 éve született Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, zeneszerző, szövegíró, előadóművész. 1964–73-ig az Illés zenekar, 1974-től a Fonográf együttes tagja volt. Több mint 50 nagylemez elkészítésében vett részt, mintegy 500 dal szövegét és 100 dal zenéjét szerezte, de filmekhez és színdarabokhoz is komponált zenét. Az Illés együttes időszakában többször került összeütközésbe a kultúrpolitika irányítóival, s egy koncerten tett, a rendőrségre vonatkozó kijelentése miatt a bíróság előtt is meg kellett jelennie. Az első magyar rockopera, az István a király szövegírója. Számos slágert szerzett, dalszöveget írt Koncz Zsuzsának. A Liszt Ferenc-díjat 1996-ban, a Kossuth-díjat 2000-ben kapta, utóbbit mint az egykori Illés együttes tagja. (MTI Évfordulónaptár)

Matematikusok figyelmébe

Rafain Dezső székelyudvarhelyi nyugalmazott gimnáziumi matematikatanár évek óta látássérültként fejben old meg igencsak bonyolult feladatokat. A lejegyzést az ugyancsak szaktanár lánya, Margit végzi. A 90. életévét tavaly betöltő tanár kivételes képességén csodálkoznak tanár kollégái, volt tanítványai, közelebbi ismerősei.

Az itt következő hírre szíveskedjenek figyelni (és cselekedni) a matematikusok. Péter Attila szintén udvarhelyi nyugalmazott matematikatanár a minap újságolta e sorok írójának és Lőrincz György írónak: Dezső bácsi igen jelentős matematikai felfedezésre jutott fejszámolás közben, nem túlzás azt mondani, eredménye egyenértékű a Bolyai János felfedezésével...

Az elmélet leírása a szakemberek, vagyis a matematikusok dolga. Az újság, illetve a volt tanítvány megtette kötelességét.

KOMORÓCZY GYÖRGY

Állásbörze

A Hargita Megyei Munkaerőelhelyező Ügynökség április 6-án, pénteken 9 órától tartja Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában, Székelyudvarhelyen az UFF-székházban, Gyergyószentmiklóson a Szakszervezetek Művelődési Házában, Maroshévízen a Fortop-klubban, Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban és Balánbányán a Bányász-klubban. A megye területén összesen 267 állás vár betöltésre. Bővebb felvilágosítást az alábbi telefonszámokon a nevezett kapcsolatszemélyektől lehet kérni: Csíkszereda: 113423, 171394 – Székely Magdolna; Székelyudvarhely: 217820 – Sorbán Károly; Gyergyószentmiklós: 163727 – Truta Ioan; Maroshévíz: 142544 – Benedek Ilona; Székelykeresztúr: 242801 – Pito Margareta; Balánbánya: 130653 – Binder Mária.

Mindenkit támogatnak

A holnapi csíki területi elnökválasztáson minden csíkszeredai jelöltet támogat – döntötte el tegnapi ülésén a Csíkszeredai RMDSZ Városi Küldöttek Tanácsa. Az eddigi két elnökjelölt, Biró Albin jelenlegi területi elnök és Ráduly Róbert Kálmán parlamenti képviselő közül csak az utóbbi kérte a szervezet ajánlását. Hosszas vita után a testület nem foglalt egyértelműen állást ez ügyben, szoros döntés alapján úgy határoztak, hogy mindenkit támogatnak. A képviselő ezt nevetségesnek nevezte, mert – mint mondta – elfogadhatatlan az, hogy egymásnak ellentmondó programokat támogasson a szervezet, és egyúttal visszavonta támogatási kérelmét.

Felkészítő tanároknak

A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem keretén belül működő tanári továbbképző központ felkészítő tanfolyamokat szervez véglegesítő és II. tanári fokozati vizsga előtt álló tanárok számára. A felkészítők április 9–11. között zajlanak a tanszékeken. Ugyanitt tájékozódhatnak az érdeklődők a felkészítők programja felől is – tájékoztatta szerkesztőségünket Erőss Piroska továbbképzésekért felelős tanfelügyelő.

HELYESEN

A nyelvrokonságról

Sajnálom, hogy Incze Domokos kaposvári olvasónk nem látja világosan: szabott terjedelmű, 25–30 soros rovat(unk)ban nem lehet részletesen írni sem rovásírásról, sem más érdekfeszítő nyelvi kérdésről. Eszem ágában sincs holmi 1876-os kultuszminiszteri döntést figyelembe venni, viszont nagyrabecsülöm a hitelt érdemlő tudományos eredményeket, és megdöbbentenek az áltudományos csalási kísérletek. Érvényes ez például az összehasonlító nyelvtudomány esetében a nyelvek rokonítási technikájára/módszerére is, ugyanis mostanában újból megjelennek – akárcsak a rendszerváltozás első éveiben – olyan, természetesen szakszerűtlen vélekedések, amelyek kétségbe vonják, sőt: elutasítják nyelvünk megállapított rokonságát. Például a múlt héten az egyik erdélyi néprajzkutató azt nyilatkozta, hogy ő teljesen a török nyelvrokonságot vallja...

A legnagyobb értelmezési zavart az okozza, hogy még az iskolázott emberek közül is sokan azt hiszik, úgy tudják, hogy a nyelvek rokonságát a nyelvekben lévő hasonló hangzású szavak segítségével kell bizonyítani. És példának az újlatin nyelveket szokták említeni. Csakhogy azok közt azért feltűnő a hasonló hangzás, mert viszonylag nemrég – mintegy ezer éve – váltak ki a közös alapnyelvből. Az idő teltével azonban köztük is nőni fognak az eltérések. Nyelvünk körülbelül háromezer éve éli önálló életét, nem csoda hát, ha a kiejtésbeli hasonlóságok igencsak megkoptak vagy eltűntek. A nyelvek közti rokonságot a közös származás, az egy alapnyelvből való eredet jelenti a világ minden nyelve esetében. A több kritérium közül az egyik legfontosabb az úgynevezett szabályos hangmegfelelés. Ez azt jelenti, hogy azonos helyzetben (szókezdő, hangzóközi, szóvégi) lévő hangok azonos módon viselkednek: egyöntetűen megváltoznak vagy megmaradnak. Például a ’tett’ jelentésű latin factum (faktum)-ból az olaszban fatto lett, a románban fapt stb. A szintén latin lactem (laktem)-ből az olaszban latte, a románban lapte lett. A példák szaporíthatók. A lényeg az, hogy a szóbelseji latin ct-nek az olaszban tt, a románban pt felel meg ismétlődve, szabályszerűen. Vagy: két magánhangzó közt a finnugor t a magyarban z lesz. Stb. stb. Számításba jönnek még alaktani (ragok, jelek) összevetések, mondattani sajátosságok, az alapszókincshez tartozó szavak egyezései. Más szókincsbeli egyezések a szomszédsággal, kereskedelmi kapcsolatokkal magyarázhatók. A nyelvtudomány rég leszögezte: a magyarban lévő török elemek jövevényszavak, viszont a finnugor eredetű szavak visszakövethetők az alapnyelvig. Fontos itt megjegyeznem: a nyelvrokonság nem föltétlenül jelent faji rokonságot is!

Végezetül fentebb említett olvasónknak mondom: a dolgokat valóban ott kell keresni, ahol meg vannak írva, például az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakos hallgatói számára készült jegyzetekben, tankönyvekben, illetve akadémiai munkákban, szaktekintélyek által szerkesztett és szakmailag ellenőrzött kiadványokban.

KOMORÓCZY GYÖRGY

Ittas sofőr okozta a balesetet

Amint arról már hírt adtunk, március 30-án éjszaka halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Csíkszeredában. A törvényszéki orvosi vizsgálat megállapította, hogy a balesetért felelős Petres Kálmán gépkocsi vezető ittas állapotban ült a volán mellé, vérében 2,30 ezrelékes alkoholszintet mutattak ki.

Tűzstatisztika

Márciusban összesen 14-szer riasztották a Hargita megyei tűzoltókat, ami hattal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A lángokban veszett javak értéke eléri a 380 millió lejt, a megmentettekét pedig 2,9 milliárd lejre becsülték.

A Zetelakán kiütött tűz emberéletet is követelt. A 81 éves F. B. füstmérgezésben halt meg, miután a kályhából kiesett parázstól felgyúlt a háza.

A tűzoltók figyelmeztetik a lakosságot, hogy a szárazság miatt fokozott a tűzveszély.

Gyergyószentmiklós új jegyzője

Benedek Csaba nyugalomba vonulása után csaknem fél esztendeig működött titkár (jegyző) nélkül a gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal. Hétfőtől Nagy István (egykori parlamenti képviselőnk) foglalta el sikeres versenyvizsgai szereplés után a titkári (jegyzői) széket. (Bajna György)

Festészeti kiállítás

A Hargita Visual Art művészegyesület szervezésében pénteken 18 órai kezdettel nyitják meg a csíkszeredai Virág utcai galériában Botár László festészeti tárlatát. Megnyitóbeszédet mond Szatmári László, lapunk munkatársa és Bucur Nicolae műkritikus.

Tojáskiállítás

A csíkszeredai Városi Könyvtár gyermekrészlege húsvéti tojáskiállítást szervez. Az otthon festett, díszített tojásokat a könyvtár gyermekrészlegén veszik át április 9. és 13. között. Benevezhet minden 15 év alatti fiatal.

Copyright © Hargita Népe - 2001