A templom és az iskola

A helyszín a Fehér megyei Tür nevű falucska. Egy a számtalan olyan erdélyi település közül, ahol a magyar népességfogyás látványos. Az elmagyartalanodás jelensége kapcsán a szociológiai vizsgálatok is a magyar népesség számának rohamos csökkenését mutatják. Ennek okairól Kiss Tamást, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársát kérdeztük.

Egykori magyar települések, magyar nevű lakókkal, de ahol a magyar iskola, a magyar szentmise, egyáltalán maga a magyar szó ma már csak nosztalgia. A helyszín a Fehér megyei Tür nevű falucska, Magyarpéterfalva szomszédságában – közigazgatásilag mindkettő Balázsfalvához tartozik. Barátságos lakóinak családnevei: Szabó, Tarkó, Nemes, ám a magyarul szóló köszönést is románul viszonozzák.
Amint Maros megye felől közelítjük a falut, az embernek olyan érzése támad, mintha menne le a térképről. Elhagyatott, szürke, már-már kihaltnak tűnő falvak következnek sorban egymás után. Ádámos az utolsó település, melynek a neve magyarul is szerepel a helységnévtáblán.
Aztán, amint átlépünk Fehér megyébe, járhatatlanságig megrongálódott utak, elhanyagolt települések sora következik, kirívóan rozoga vityillókkal, pedig átvisz az út a híres bor útján. Tür falucskának a neve még csak nincs is jelezve- se magyarul, se románul.

Kémenes Lóránt tanár-plébános Gyergyószentmiklósról került a szórvány szórványának számító Fehér megyei faluba, Türre

„Amikor megkaptam a kihelyezésemet az érsekségtől, első gondolatom az volt, hogy vajon hol is van ez a falu. Elég nehezen akadtam rá, Balázsfalva szomszédságában”, mondja Kémenes Lóránt, gyergyószentmiklósi római katolikus plébános. A falusiak jó részének magyar a neve, ám magyarul beszélők igencsak kevesen vannak, habár nem csak Tür, de Balázsfalva, Magyarpéterfalva és Karácsonyfalva is ugyanahhoz a plébániához tartozik.
„Ami a lélekszámot illeti, eddig csak papíron sejtem, hogy hányan is lehetnek, mert a vasárnapi szentmisén való részvétel nem ad valós képet. Mindenképp a római katolikus lélekszám hivatalos adatai szerint Türben 375, Balázsfalván 285, Péterfalván meg Karácsonyfalván 19-en vannak, ez összesen 679. A ministráns gyerekek a sekrestyében köszönnek: Dicsértessék a Jézus Krisztus, de első magyar kérdésemre a válasz: „Dar nu inteleg, papbácsi”. Ezért aztán, hogy mindenki értse az igét, a plébános két nyelven prédikál.

Tür és Balázsfalva magyar szemmel

Türben már rég nincsen magyar iskola. Balázsfalván is csak nehezen lehetett megmenteni az iskola magyar tagozatát.
„Iskolakezdés előtti pénteken este 10-kor megcsörren a telefonom: fél 11-re érne ide egy 3 fős küldöttség, fogadnám-e őket? Természetesen igent mondtam. Ezután jött a döbbenet: a balázsfalvi magyar iskola sorsáról van szó – meséli a plébánosból lett magyar tanár. Ha elvállalom a magyar nyelv és irodalom tanítását az V-VIII. osztályban, akkor megmenthetjük ezt az iskolát. Nem láttam más válaszlehetőséget, mint igent mondani. Mert amíg egy magyar gyerek is van, addig hiszem, hogy irodalmunkat és nyelvtanunkat tanítanunk kell... még ha néha magamfajta hályogkovács módjára is...”
Jóval nehezebb ott a magyar nyelv tanítása, olyan fiataloknak, akiket valósággal meg kell győzni arról, hogy akarjanak magyarul tanulni. Mi több, nem is annyira a gyerekek, mint a szülők szorulnak meggyőzésre. Mert bár valaha magyarul hallották édesanyjuk szavát, most már nem is akarják ezt a nyelvet megérteni.

 

Harc az oktatásért

A balázsfalvi 1-es számú I-VIII. osztályos általános iskola magyar tagozatán jelenleg az I-IV. osztályban 8 gyerek van, az V. osztályban 7 gyerek, a VI. osztályban 10 gyerek, a VII. osztályban 5 gyerek és a VIII. osztályban 6 gyerek.
„Ennyien tanulnak magyarul. Túl kevés ahhoz, hogy folyamatosan működjön a magyar iskola. Minden évben újra kell vívni a harcot a magyar oktatásért”, vallja az I-IV-es tanító néni, Marginean Adél.
„Kevés a gyerek, sajnos, és ha reálisan mérlegelem a helyzetet, nem látok sok jövőt az iskolában, hiszen nem kerül ki egy osztályra való minden évfolyamban. Mégis, megteszünk mindent, hogy ne szűnjön meg a magyar oktatás, amíg egyetlenegy gyerek is akad, aki magyarul tanulna”, dacol a tanítónő.
A VIII. osztályból hat gyerekből négy akar magyarul tanulni tovább, Enyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban. A gyerekekkel beszélgetve kiderül: iskolán kívül sokat beszélnek románul, mégis, fontos nekik, hogy megtanuljanak helyesen beszélni és helyesen írni magyarul, vallják egyöntetűen a kisdiákok.
A magyarpéterfalvi Orsi büszkén meséli: az ő falujában még vannak magyarok és magyar iskola is működik, igaz, hogy csak elemi osztályokkal. „Én tanulok magyarul tovább szívesen, és ha egy mód van rá, a testvéremet is tanítani fogom”, vállalja a nyolcadik osztályos lányka.
Tibi Tür faluból való, ahol megszűnt a magyar iskola, már régen. „Leginkább románul beszélünk már a családban is, barátaimmal is. Az iskolában jó, mert itt magyar beszédet hallok. Vagyis gyakrabban hallom, mint otthon”, mondja, és hallszik a beszédén: a „gy” hangot nehezen mondja ki. Anna hatodikos, lelkesen beszél a magyar órákról és fájlalná nagyon, ha megszűnne a magyar nyelvű tanítás.

Elmagyartalanodás mint jelenség

Balázsfalván megközelítőleg 20 családban élnek magyarok is, de legtöbbjük vegyes házasságban. És egyre ritkább az a szülő, aki fontosnak tartja, hogy a gyerek magyarul tanuljon. Mert a vegyes házasságokban otthon már románul beszélnek. Nagymamákra hárul a feladat, hogy megtanítsák az unokákat magyarul. De azok nem akarnak magyarul beszélni, mert a szüleiktől sem hallanak magyar szavakat.
Éppen reggeli miséről jönnek a népek: a mise két nyelven, románul és magyarul zajlott. Szabó Erzsi néni, a miséről kifele jövet elmondja: az ő helyzete rendkívüli, mert a férje is magyar, de ez errefelé igen ritka. Sándor, a férje már arról beszél, hogy az unokák egy mukkot nem tudnak magyarul, meg nem is akarnak megtanulni, akárcsak a fia, aki szintén nem hajlandó magyar szót venni a szájára.
Bojtor Ágnes néni azt bizonygatja, hogy a román–magyar viszony az rendben van, ember a román is meg a magyar is. Egyik sem bántja a másikat. „Nem kimondottan miattuk, a románok miatt történik ez, hogy keveset beszélünk csak magyarul. Dehát több a román, tudni kell a nyelvet. Így hát a magyar elszorul a háttérbe, s egyszer már csak nem lehet elővenni.”
Lengyel Jóska bácsi azzal fogad: kisasszony, látom, maga csudálkozik, hogy mi itt úgy élünk, mint a szórványban. De bár egy annyi örömünk van, hogy egymáshoz közel lakunk, találkozgatunk. Már lassan nekünk is természetes lesz ez az egész románul szólás, csak akkor lepődünk meg, mikor az unokáknak mesélni kellene, s a magyar meséket fordítjuk románra. Piroska helyett Scufiţa Roşie igen furcsán hangzik a mi fülünknek.
Crisan Vera néni szomorúan tálalja a hideg valóságot: „sajnos nagyon sok szülő kint dolgozik külföldön, Olaszországban, Spanyolországban. A gyerekek meg itthon lézengenek. De hát ez más falvakban is így van. Még a hatvanévesek is elmennek. Csak az igazán öregek maradnak otthon. Így szépen kiveszik a magyarság. Bezzeg Székelyföldön milyen szépen beszélnek magyarul.”

Barabás Márti

Új Magyar Szó, 2008. március. 29