Olajszentelés a Székesegyházban

 

Az olajszentelő szentmise, amelyet az érsek vagy a megyéspüspök az egyházmegye papjaival együtt mutat be, egyedülálló a maga nemében: a főpásztorral együtt adnak hálát a hivatásért, ünnepélyesen megújítva szentelési fogadalmukat, ugyanakkor megáldják és megszentelik a következő évre az olajokat. A szertartásról Msgr. Tamás Jó­zsef segédpüspököt kérdeztük. A krizma és az olajok, mint a szentségek anyaga mindig kapcsolatban állnak a Messiással, a Felkenttel. A kereszteléshez használt olaj, a betegek olaja, illetve az illatos krizma az isteni kegyelem és küldetés jelképe csakúgy, mint maga az olajjal történő felkenés – az elhivatottság, az áldás szimbóluma. Különleges módon jelenítődik az olajszentelés mozzanatában e megszentelő küldetés. Az ünnepélyes szentmisén nagy számban vesznek részt az egyházmegye papjai. Prédikáció után küldetésük háláját szentelési fogadalmaik ünnepélyes megújításával fejezik ki. Felajánláskor, úgy mint az adományokat, oltárhoz viszik a háromféle olajat. Az eucharisztikus ima befejezése után, a Miatyánk előtt a betegek olaja fölött egy könyörgést mond a püspök. A katekumenek olaja fölött áldozás után szintén könyörgést mond a főpásztor. A mirhabalzsamot beleönti az olajba, összekeveri, majd áldáskérelem után megáldja. Az egyházmegye különböző részeiből érkező papok a frissen szentelt olajakat elviszik a főesperesi székhelyekre. Onnan kapják meg a kerületek plébániái, legkésőbb nagyszombatra. Háromféle olajat használnak a szentség-kiszolgáltatásoknál: a katekumenek olaját a keresztelésnél, krizmát, amely mirhával kevert faolaj a keresztelésnél, bérmálásnál, papszentelésnél valamint a betegek olaját a szent kenetnél. Ahol az egyház illatos olajat használ, ott jelen van a Teremtő Lélek – ez az olajszentelés nagycsütörtöki, a pünkösd fényénél érzékelhető üzenete is.

Molnár Melinda

Udvarhelyi Híradó, 2008. március 22.

 

 

sajtófigyelő


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro