Úrnapjától Úrnapjáig


 

 Úrnapja, teljes nevén az Úr testének és vérének ünnepe az egyházi év egyik legjelentősebb imaalkalma. 1264. szeptember 8-án IV. Orbán pápa létesítette Transiturus bullájával, a bolsenai eucharisztikus csoda emlékére.

Először 1246-ban tartották meg a liège-i egyházmegyében azzal a céllal, hogy Krisztus valóságos jelenlétét ünnepeljék az Oltáriszentségben. Aquinói Szent Tamást kérték fel az úrnapi himnuszok és szekvenciák megírására, amelyeket ma is olvasnak, énekelnek a nap liturgiájában. Az Oltáriszentség titkát megjelenítő ünnepet a pünkösd nyolcadát követő csütörtökről VI. Pál pápa lelkipásztori szempontok miatt áttette a következő vasárnapra. Sok országban, nálunk is, főünnepként a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön tartják.

A székelyudvarhelyi úrnapi búcsú a jezsuiták itteni működéséhez fűződik. 1849-ig az úrnapi búcsút a Jézus-kápolnánál tartották. A körmenet a mai Rákóczi úton, az egykori Botos utcán haladt a Szent Miklós-hegyi templom felé, ahol Te Deumot énekeltek a búcsúsok, megtartották a hálaadást, és szentségi áldásban részesültek. Helyszínének megváltoztatása – korabeli feljegyzések szerint – Rajmund János katolikus főesperes hősies és csodás tettének következménye: megmentette Bikafalvánál Haynau seregétől a várost. Ennek tárgyi emléke az 1796-ból származó szentségtartó. 1949-ben, az utolsó szabad főtéri körmenet alkalmával, Márton Áron püspök vitte az oltáriszentséget. Ennek emlékezete, hogy a székelyudvarhelyi úrnapi búcsú főcelebránsa az egyházme­gye mindenkori főpásztora.

Az úrnapi körmenetet a szabad vallásgyakorlást korlátozó években is megtartották; az oltárt és az úrnapi sátrakat a temetőkertben állították fel, a misét és a körmenetet is itt tartották. 1990 óta a Márton Áron téri szabadtéri oltártól indulva a főtéri körpark irányában vonul a körmenet. Középkori leírásokból is tudjuk: a körmenet elsősorban áldó szertartás. A négy oltárnál megállva a település négy körzete, a négy égtáj felé közvetíti az Oltáriszentség áldását. Az áldó mozdulattal a szentségi áldásba foglalja a jelenlevőket, az egész közösséget, a földkerekséget.

Udvarhelyi Híradó 

 

 

sajtófigyelő

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Mobil: 0753-056.935 Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro