Bóvlimentes lesz a Csíksomlyói búcsú


 

Megtiltja Csíkszereda önkormányzata a hétvégi csíksomlyói pünkösdi búcsún az utcai árusítást a kegytemplomhoz vezető utcákon, valamint a templom környékén – jelentette be Ráduly Róbert polgármester. A tilalom alól az Artera Alapítvány Fodor Ház előtti és a megyei kulturális központ által szervezett vásár jelent kivételt, ahol kézművestermékeket, népművészeti tárgyakat mutatnak be és árusítanak.

A polgármesteri hivatal a csíksomlyói lakossággal egyeztetve szögezte le, hogy az idei búcsún csak magánterületeken folytathatják tevékenységüket a kereskedők a tulajdonos beleegyezésével, így a Szék útján lakók döntenek arról, hogy kit fogadnak az udvarukba kereskedelmi tevékenység céljából. A kereskedőnek az önkormányzattól is engedélyt kell kérnie, a jóváhagyás kibocsátásánál pedig figyelembe veszik azt is, hogy milyen árut kínálna. A polgármester reméli, hogy ezzel az új rendszerrel „megszűrhetik” az árut. A búcsú idejére különben behajtási tilalom lép érvénybe, péntek reggeltől vasárnap délutánig gépkocsival tilos lesz a behajtás a Szék útjára. Az autóbuszok, gépkocsik számára a városon kívül biztosítanak parkolóhelyeket, hogy elkerüljék a forgalmi torlódást a városközpontban.

Székely Zita
www.kronika.ro 2008. május 05. 

sajtófigyelő

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Mobil: 0753-056.935 Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro