Játszótér a templom udvarán


 

 

Sepsiszentgyörgyön vasárnap a Gyár utcai Krisztus király templomban és az udvaron az egyházközség szép gyermeknapi ünnepet rendezett a legkisebbeknek. A délelőtti szentmise előtt a hittanórás gyermekek, a Kis apostolok bemutatták a Noé bárkája című előadást, amivel részt vettek a Szent György-napokon is. Nt. Hajdú János szentszéki tanácsos, sepsi-barcasági főesperes a prédikációban hangsúlyozta, hogy az üdvösséghez nem elég a hit, a karizmatikus adományok, hanem keresni kell az Atya akaratát, majd tettekre is kell váltani.

Egy ilyen hitből fakadó, gyakorlati megvalósulás a játszótér avatása, hogy a legkisebbek is megtapasztalják Isten szeretetét. Dávid György plébános megköszönte a hívek segítségét, akik segítettek felállítani a játékszereket, és meg is festették azokat. A játszótér önerőből, a plébánia híveinek adományából épült, habár költségeit még nem rendezték teljesen. Felszentelés után a kicsik birtokba vették az új játszószereket, miközben fagyival és kaláccsal kínálták őket. László Károly színművész (Puki bácsi) és csapatának színes előadása zárta a rendezvényt.

Józsa Zsuzsanna

Háromszék, 2008, június 4.

 

sajtófigyelő

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Mobil: 0753-056.935 Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro