Ők is közénk tartoznak


 

 

Első alkalommal tartottak nyílt napot a csíkzsögödi Manó Tanodában. Az értelmi sérült gyerekek oktatásával foglalkozó tanintézménybe a már ott ta­nuló diákok hozzátartozóin kívül azon szülőket is várták a szervezők, akik fogyatékos gyerekeiket speciális oktatásban részesítenék.

„Kevesek számára tiszta, mi zajlik ebben az iskolában. Éppen ezért a nyílt nap egyik célja, hogy a város lakói megismerjék az iskola tevékenységét, ugyanakkor elfogadják az itt tanuló gyerekeket” – fogalmazott a programra érkezők előtt Hunyadi Erzsébet, az intézmény pedagógusa. Hozzátette, a program által maguk a diákok szülei is láthatják, melyek azok a módszerek, illetve foglalkozások, amelyekben gyerekeiket részesítik a mindennapok során. A pedagógustól megtudtuk, az öt éve létrejött intézményben jelenleg tucatnyi óvodás-, illetve ugyanennyi iskoláskorú fiatal van.
Utóbbiak esetében elemi és 5–8. osztályos oktatás is zajlik.
A foglalkozás megtartásából nyolcan veszik ki részüket, köztük óvónő, tanítónő, nevelő, logopédus, gyógypedagógus és pszichológus is található. A találkozón jelen levő Péterfi Attila-Csongor kiemelte, az elmúlt évek tapasztalata szerint a Manó Tanoda diákjai nagymértékű fejlődésen mentek keresztül, amelynek eléréséhez elengedhetetlen volt a munkaközösség pozitív, áldozatos hozzáállása. A Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredai Kirendeltségének igazgatója hangsúlyozta, az általa képviselt szervezet mindig szívügyének tekintette a Manó Tanodát, amelynek léte a partnerségről szól: a megyei tanfelügyelőség, a csíkszeredai önkormányzat, illetve a Caritas együttműködése is hozzájárul ahhoz, hogy a Xántusz János iskolához tartozó intézmény megfelelő körülmények között működjön. „A Caritas sokkal többet akar tenni a fogyatékosokért, a bölcsőtől a sírig próbáljuk megteremteni az életfeltételeket” – fogalmazta meg a kirendeltségvezető. Kifejtette, rendezvényeik részben ezt is szolgálják, emellett programjaik által azt is szeretnék hangsúlyozni, hogy ezek a fiatalok hasznos részei a társadalomnak. A közel egyórás beszélgetés után a jelenlevők az egyes csoportok foglalkozásába is betekintést nyerhettek. Az iskolanapok ma közös piknikezéssel folytatódnak.

Rédai Botond

Csíki Hírlap, 2008. április 14.

 

 

sajtófigyelő

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Mobil: 0753-056.935 Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro