A Jó Pásztor biztonságos és vendégmarasztaló is Pihenésre, megérdemelt nyugalomra alkalmas a Jó Pásztor Papi és Idősek Otthonának külső-belső környezete. A 2002-től működő intézmény a Jó Pásztor Alapítvány megvalósítása, amelynek kuratóriuma Gyulafehérváron működik, és a mallersdorfi ferences nővérek szépszeretetét, gondos személyzetét dicséri otthoniassága.
Amikor februárban Margit nővér elköszönt e ház lakóitól, fájlalták. De Nagy Gergely adminisztrátor-igazgató derűs jelenléte, az ellátás minősége biztosítja a folytonosságot. És újabb lakótársak is érkeztek. Városunkban már ismert a nyugalmazott lelkipásztorok itteni jelenléte, hiszen közülük többen besegítenek a római katolikus egyházközségekben. Azt kevesebben tudják, hogy a 6 nyugalmazott pap mellett két házaspár és 8 egyedülálló lakója is van az otthonnak. Brassó, Marosvásárhely, Nagyvárad, Csíkmenaság, Szászváros, Fenyéd, Egeres, Kolozsvár, csak néhány azokból a helységekből, ahol éltek és dolgoztak, akik ma városunkat és benne a Pastor Bonus házat tekintik otthonuknak. A Rózsa utcában az egykori Papkert ma már erről az impozáns épületről ismerszik meg. Széles, kivilágítható sétány vezet a Szent Miklós-hegyre. A kiskertet egész évben idényvirágok díszítik, de a zöldségágyások is olyan gondozottak, mint egy kertészetben. Béla bácsi már ezekben a napokban a palántaültetéssel foglalatoskodik.
Aktívan élő vagy ápolásra, ellátásra szoruló lakói élethosszig tartó biztonságos megoldásokat találnak az 1 vagy 2 ágyas kényelmes lakosztályokban, amelyeket személyes tárgyaikkal is berendezhettek. Nyolc alkalmazott: gondnok, ápoló, asszisztens, takarító és konyhai személyzet biztosítja nyugalmukat. Nagy Gergelytől kérdeztük: mit tekint legfontosabbnak itteni működése első időszakában? Adminisztratív teendők mellett személyesen megismerni a panaszokat, megszívlelni, segíteni amennyiben lehet. Közösségi szellemről beszélgettünk, amíg a korszerű beszélgető-, társalgó- és könyvtártermet látogattuk meg. A kezelő, konyha, ebédlő valóban minden igényt kielégítően szolgálja az ott lakókat. A meghitt hangulatú kápolnában naponta többször is felhangzik az ének, ima – szentmisén, magánáhítaton egyaránt. Tartottak benne már ezüst-, arany- és gyémántmisét is. Léstyán Ferenc atya 95. születésnapját nemrég ünnepelték: legújabb könyvén dolgozik éppen.
Még láthatók a húsvéti hangulatú díszítmények, de nők napján a hölgyek cserepes tulipánt kaptak ajándékképpen. A nagy ünnepeket közösen is megtartják, a személyes jeles napokra az ünnepelt is készül. 39 szobát alakítottak ki az épületben, újabb lakók is érkeztek, és érkezhetnek a közeljövőben. Egészségügyi ellátásukat családorvos, szakorvos biztosítja. Ha kórházba kerül valaki, meglátogatják. Legutóbb Szabó Ferenc atyát ápolták otthonon kívül is. Az is nyilvánvaló, vallja az igazgató, hogy ha valaki hozzátartozó nélkül marad, számíthat a végső, kegyeleti ellátásra is.
Az odalátogató vallomása
A krónikás folyamatában látja a Jó Pásztor Papi és Idősek Otthonának hétköznapjait – hetente meglátogatva Magdit, aki Nagyváradról érkezett. Jó érezni, ahogy meghallgatják az ott dolgozók a napi gondokat, amint segítenek azoknak, akik rájuk bízták magukat. Figyelmességük, ahogyan bekopognak uzsonnával, gyógyszerrel, avagy csak hogy megkérdezzék, hogy van. Leülnek, meghallgatják a meglátogatottat. Nyugalom és kellemes beszélgetéshangok, a kápolna közelsége, üdeség, patyolattisztaság és jó szó fogadja a belépőt. Már a kaputelefon is barátságosan köszönt: öröm megérkezni ebbe az otthonba.
Molnár Melinda
Csíki Hírlap, 2008. április 7.
sajtófigyelő 