A kegyes iskolákat (Scholae Piae) megvalósított tanítórend tagjainak, Kállay Emil és Sárközi Sándor piarista atyáknak köszönhetően noha a kegyelem és szeretet már beköltözött a Márton Áron Gimnáziummal egy időben épült gazdasági épületbe, tegnap az újonnan kialakított kápolnát, a tanulásra szolgáló termeket és az atyák egyben új otthonát szentmise keretében is megáldotta Tamás József püspök.
Az ünnepi szentmisére szép számban érkezett katolikus lelkipásztorok, ferences atyák, szürke nővérek és világiak számára mindjárt szűkösnek bizonyult kis kápolnában elhangzott szentbeszédében Tamás József püspök a szentlélek ajándékaiból „kifaragott" oszlopokra helyezte üzenetét. Hangsúlyozta, ennek a háznak az értelem, a tudomány, a bölcsesség, a tanács, a lelki erősség, a jámborság és az istenfélelemből alkotott pilléreknek köszönhetően kell betöltenie új szerepét: biztos pontként létezni a diákok életében. „A hit és a tudomány kettős szárnyán szállva nyújtsanak segítséget a diákoknak, hogy a szent tudományoknak köszönhetően egyensúlyba kerüljön életük" – hangsúlyozta a püspök, égi áldást kérve tevékenységükre és arra, hogy a kis kápolnában újra és újra megterüljön az eukarisztia és ige asztala. Urbán József piarista tartományfőnök az egyház képviselőit arra kérte, kistestvérként tekintsenek a piarista atyákra, akiknek érkezését az újszülött világra jöttéhez hasonlította. Nem a piarista rend Erdélybe való visszatérését hangsúlyozta, hanem azt, hogy ide, egy új helyre kaptak befogadást, és új színt kívánnak hozni az egyházba. A szentmisét követően Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is köszöntötte az atyákat, és megemlítette, a gazdasági épület egyház általi felújítása kettős óhajnak tett eleget, hisz a Márton Áron Gimnázium vezetősége is kérte ezt korábban. Az elsősorban a gimnázium diákjait megszólító piarista atyák ittlétét alapos és bölcs lépés eredményének nevezte Varga László, a gimnázium igazgatója is, majd hozzátette: „az atyák szilárd feltételeket teremtenek az erkölcsi neveléshez". A legelső filmklubra Sándor atya elmondása alapján mintegy hatvan diák érkezett, a napokban egyeztetnek a további szakkörökkel kapcsolatosan.
ANTAL ILDIKÓ, Hargita Népe, 2007. október 31.
kacsolódó linkek:
Piaristák jöttek Csíkszeredába
Hitünk és magyarságunk mécsesére vigyáznak
sajtófigyelő 