A hazai Katolikus Püspökkari Konferencia Csíksomlyón tartott őszi ülésszakán jelentette be Németországba való áthelyezését Jean Claude Périsset érsek, pápai nuncius. Aznap este a csíksomlyói kegytemplomban bemutatott szentmise végén értesülhettek a hírről jelenlévő hívek, a sajtó képviselői és ezáltal a közvélemény is. Périsset érsek kilenc évet töltött a Vatikán hivatalos képviselőjeként Romániában. Itt szerzett élményeiről kérdeztük a kegytemplomban általa celebrált szentmise után.
- Hogyan értékeli Romániában töltött éveit?
Jean Claude Périsset érsek: „Lezárult bukaresti küldetésem és most úgy érzem ez a kilenc év áldás volt életemben. Nagyon fontos volt az a három nap, amikor 1999. májusában II. János Pál pápa Romániába látogatott. Itteni küldetésem kezdetén ezt a Szentatya különleges támogatásának éreztem. Számomra Románia olyan ország volt, ahol jól éreztem magam. Az egyházközségekben, kolostorokban tett látogatásaim, az ortodox testvérekkel való találkozásaim testvéries hangulatban zajlottak. Számomra az itt töltött időért hálát kell adjak Istennek. És köszönöm az itt élő püspököknek, papoknak, híveknek, ortodox és protestáns testvéreknek azt a fogadtatást, amivel engem ebben az országban részesítettek. Ittlétem Isten és testvéreim szolgálata volt. Most más országba megyek, de továbbra is ugyanaz lesz a megbízatásom, mint eddig.”
- Hogyan értékeli a romániai magyar katolikus püspökökkel kialakított kapcsolatát?
A magyar püspökökkel is jó kapcsolatot alakítottam ki. Jakubinyi érsek meghívására jöttem el a csíksomlyói pünkösdszombati búcsúra. Láttam mekkora hittel fordulnak az itteniek a Szűzanyához. Elismeréssel szólhatok Romániának ezen részén tapasztaltakról is. Az itt élők iránti tiszteletből próbáltam magyarul is megtanulni. De ez a nyelv nagyon nehéz, így a munkám mellett sem bátorságom, sem elegendő időm nem volt arra, hogy jobban megtanuljam. De amit tudtam megpróbáltam.
- Mi a véleménye, van esélye annak, hogy egyszer a Szentatya is eljön a csíksomlyói búcsúra?
Remélni mindig lehet. XVI. Benedek pápa kevesebbet utazik külföldre, de majd meglátjuk milyen lehetősége adódik egy itteni látogatásra. Ha például lesz egy figyelemre méltó évforduló, akkor segíteni fogok neki ez ügyben. Tény, hogy a Szentatya a Szűzanya nagy tisztelője és ez is növelheti a reményt. Nem tőlem függ és nem ígérhetem. Viszont azt hiszem, hogy el lehet küldeni a meghívót és majd meglátjuk. A Szentatya elment Mariazellbe is. Egy fontos évforduló kapcsán miért ne jöhetne ide Csíksomlyóra, erre a nagy zarándoklatra, ahova olyan sok hívő érkezik...
- A moldvai csángók is fordultak Önhöz közismert problémájukkal, a magyar nyelvű szentmisék bevezetése ügyében. Mi az álláspontja ez ügyben?
Ez ügyben azt hiszem már szakértő lettem. Az én álláspontom nem a legbölcsebb sem a csángók, sem mások előtt. De úgy gondolom, hogy ez a téma is megoldható testvéri és keresztény szellemben, a lehetőségek szerint. Mert nem kívánhatunk lehetőségek fölötti dolgokat és tudni kell, hogy ez valós igény-e.
- Köszönjük a beszélgetést.
Köszönöm szépen! –
A román nyelven készített interjút ezzel a magyar mondattal zárta a romániai hívektől búcsúzó érsek. (Csúcs Mária - Vasárnap)
sajtófigyelő