Lelkipásztori Napok 2007

 

tartalom:

Életünk a szenvedő Jézus Krisztussal

Létünk tartozéka, a szenvedés létkérdései

Értelmet nyerő szenvedés

Az élő reménységet ébresztenék fel

Lelkipásztori Napok Csíkszeredában

Képek

Román Televízió magyar nyelvű adásában >>

Fényképek >>

Hanganyag:

Tapasztalatok a Pasztorális Terv kapcsán (Power Point bemutatók)

kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia

családpasztoráció

Ma-Fia (Marosvásárhelyi Egyetemi és Fősikolai Lelkészség)

Szentmisemagyarázat


Életünk a szenvedő Jézus Krisztussal

Lelkipásztori Napok a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

Szeptember 10–12. között, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban negyedik alkalommal szervezte meg a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorációs Irodája az egyházmegyei lelkipásztori napokat, amelyen mintegy 140 pap és lelkipásztori kisegítő vett részt. A rendezvényt a kegytemplomban dr. Jakubinyi György érsek által celebrált ünnepélyes szentmise nyitotta meg. A méltósággal ünnepelt liturgiának erre a sajátos alkalomra választott szövegei a lelkipásztori szolgálatra való evangéliumi meghívást idézték fel a résztvevőkben: az örömhírt elvinni minden földre, maradandó gyümölcsöt teremve élni azt a hivatást, amit ki-ki vállalt. Jakubinyi érsek a prédikációban utalt az egyházmegyei pasztorációs munka ötéves felépítésére, amelynek célja előkészülni az egyházmegye ezeréves fennállásának megünneplésére. Az elkövetkező év témáját – a szenvedést, a rossz jelenlétét életünkben – elsősorban szentírási megközelítésben mutatta be.

A pasztorációs terv részletes ismertetése során Csató Béla, a program mentora hangsúlyozta, hogy az egész ötéves folyamatnak célja: élő, természetfeletti reménységet adni népünknek. Különösen szükség van erre ott, ahol az Istentől elidegenedő, szenvedő emberrel találkozunk. Szenvedéseink csak akkor elviselhetőek, ha Jézus példájára a mennyei Atyába kapaszkodunk.

Az előző év tapasztalatait öt közösség bemutatója szemléltette: a Családpasztorációs Iroda, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia, a Háló, a székelyudvarhelyi szombatfalvi plébánia, valamint a Ma-fia (Marosvásárhelyi Egyetemi Lelkészség) életébe tekinthettek be az érdeklődők.

Az aktuális téma megközelítése elméleti és gyakorlati, illetve tapasztalati síkon történt. Dr. Jitianu Liviu teológiai tanár a szenvedés teológiájának néhány gondolatát osztotta meg a hallgatósággal. A szenvedés, a rossz problémáját megoldani nem lehet ugyan, a megközelítés módja, a hozzá való viszonyulásunk azonban formálható. Felvázolta az elkerülendő téves értelmezéseket, majd a szenvedés identitásképző szerepét mutatta be a választott nép történetén és a Krisztus-eseményen keresztül.

A téma gyakorlati oldalát dr. Bakó Mária Hajnalka, csíkszeredai kórházi pasztorálasszisztense az egyik leggyakoribb emberi szenvedés, a betegség felől közelítette meg. Először a betegek lelkigondozásának teológiai alapjait ismertette, elsősorban II. János Pál Salvafici doloris kezdetű apostoli levelére hivatkozva, majd személyes tapasztalatok alapján vázolta, hogy milyen gondokkal találja szemben magát a kórházba látogató lelkipásztor vagy lelkigondozó. Az előadásban arra is fény derült, hogy erre a sok körültekintést, türelmet, gyakran csapatmunkát, szakértelmet és hitet igénylő szolgálatra valóban nagy szükség van, és nagy a hatékonysága.

Az előadásokon elhangzottakat, a szenvedéssel kapcsolatos saját és munkájuk során szerzett tapasztalatokat a résztvevőknek kiscsoportban volt lehetőségük megbeszélni.

A szenvedés különféle formáiról kerekasztal-beszélgetést hallgathattak, amelynek során dr. Márton András a fizikai fájdalomról, Kedves Rita segítőnővér a szenvedélybetegségben, Bányász József a szociális problémákban, Kovács Réka és Kovács Alpár a családi életben megtapasztalható szenvedésről, Bara László a bűnről tartott tíz-tíz perces gondolatindító beszédet, majd a vitába a résztvevők is bekapcsolódhattak. A harmadik nap délelőttjén négy témakörben mélyülhettek el az érdeklődők: Alkoholbeteg a családban (Kedves Rita sa vezetésével), Sérült a családban (Fogarassi Edit SSS vezetésével), Krízishelyzetek, hűség, kitartás a családban (Kovács Réka és Kovács Alpár vezetésével), Szenvedés, hűség, kitartás a papi életben (Portik-Hegyi Kelemen vezetésével).

A második napon a szentmise keretében Csont Ede kispap a szentmise részenkénti értelmezésével adott ötleteket ahhoz, hogy miként lehet segíteni a híveket a szentmiseáldozat lényegének megközelítésében, a liturgia szövegeinek megértésében.

A program lehetőséget nyújtott játékos ismerkedésre, élmények, tapasztalatok szabadabb légkörű megosztására, de az elmélyülésre is a zsolozsma közös imádkozása és a szentségimádás ideje alatt.

A záró plénumon elhangzottak arról tanúskodnak, hogy a pasztorális terv következetes kidolgozása, a pasztorációs napok évenkénti megrendezése sokrétű segítséget nyújt az érintetteknek: vannak, akiket az évente kiadott füzetek segítenek munkájukban (az idén sokan az új keresztút-szövegeket értékelték benne), mások személyes életük kérdéseire kapnak választ, küldetésükhöz megerősítést, többeknek biztonságot jelent a struktúra. Az idén különösen a betegek pasztorációjának jelentőségére ébredtek rá sokan.

A záró szentmisét Tamás József segédpüspök celebrálta, amely egyben a csíksomlyói kegytemplom búcsús szentmiséje is volt. A rendezvényt értékelve elmondta, hogy az együtt töltött két és fél nap jó alkalom volt a találkozásra, különböző nézetek szembesítésére; a pasztorációban is léteznek különböző nézetek és stílusok, mindenkinek a maga belátása és a helyzeti igények szerint kell cselekedni, de fontos, hogy legyen benne tervszerűség.

(A pasztorációs iroda ebben próbál segíteni minden lelkipásztornak és lelkipásztori munkatársnak az évente megjelenő segédanyagokat tartalmazó füzettel, ami megrendelhető, a plakáthoz és a képeslapokhoz hasonlóan, a gyepi@easynet.ro címen vagy a 0743753494-es telefonszámon.)

(fa), Vasárnap, 2007. szeptember 23.


Létünk tartozéka, a szenvedés létkérdései

A pasztorális tevékenység ünnepnapjait élték immár negyedik alkalommal mindazok, akik részt vettek a Csíksomlyón tartott Lelkipásztori Napokon. Ünnepe az együttgondolkodó találkozásoknak, a közös imának zsolozsmában, szentmisében, szentségimádásban. Kiemelt alkalma, hogy visszanézzenek az elmúlt év közösségi munkájára, amely a főegyházmegye ezeréves jubileumának lelki és szellemi erőterében zajlik, amelynek felkínált tartalmi, módszertani kerete a pasztorális terv

A rendezvény csúcspontjait, a szentmiséket, idén is a kegytemplomban tartották. A hálaadásra - programmódosításképpen, a Mária Neve búcsúünnep biztosított közösségi liturgikus, lélekemelő szent időt.

Néhány plébániai közösség és csoport vetítettképes beszámolóval készülve, visszapergette azokat a kiemelt alkalmakat – tábor, előadássorozat, és más kisközösségi programok -, amelyeket az elmúlt év során az ajánlott témák alapján szerveztek.

A 2008-as mottó: Életünk a szenvedő Jézus Krisztussal, olyan élet-jelenvalóságunkat ajánlja témáként, amellyel a keresztény embernek is nap, mint nap szembe kell néznie, jelesül a szenvedést. Dr. Jitianu Liviu a szenvedés teológiáját összefoglalva vallja: ha szenvedéseinkben a kereszt alá állunk, megláthatjuk a mögötte felragyogó, a feltámadás hajnalhasadását jelző fényt. Így a Kereszthordozó útjára lépve, életösvényeinken jártunkban-keltünkben a bogáncs ránk tapadhat ugyan, de életveszélyesen nem sebez meg.

Dr. Bakó Mária-Hajnalka tanúságtevő gondolatai azt a kórházi lelkigondozói tevékenységet írták a résztvevők szívébe, amelyet bizonyára már olvasóink közül is megtapasztalhattak Csíkszereda kórházaiban. Gyógyír volt minden gondolata, és továbbgondolásra, közös fohászra késztető: jusson minden betegségben egy-egy simogató mondat, kéz és az Élet vize a gyógyulni vágyóknak.

Ha kulcsszavakat keresnénk, úgy a hűséget és kitartást jelölhetnénk: Istenhez, embertestvérünkhöz és önmagunkhoz. Ehhez kínált útjelzőket a műhelymunka, kiscsoport - a napi szenvedésekről, mint legyőzendő akadályokról, bogáncsokról. Legyen szó testi-lelki betegségről, családi és hivatásbéli sebekről, fájásokról, szenvedélyekről - kinek-kinek keresztút-élménye nyomán. Kimondva, megosztva könnyebb. Imában hordozhatóbb.

A segédanyagként előkészített vaskos füzet tartalma irányjelző. Idén több imádságot, lelkiolvasmányt tartalmaz. A szép virágot hajtó tövises jelképű plakát is legyen bátorítás: reménységre jött közénk a Töviskoronás, hogy természetfölötti értelmet leljen minden szenvedő. A Kereszt útja a ma emberének lelkiismeretvizsgálati alkalom is. Hogy meglelje a rendet, amelyben szenvedés árán teremtődik a lélek szép, gyógyultan gyógyító világa.

Imádságos, közösségi szemléletben, tettekre váltott tanúságtételre hív a Szenvedővel a következő, a negyedik év Élő Reménység-kínálata.

Molnár Melinda, Csíki Hírlap, 2007. szeptember 18.


IV. Lelkipásztori Napok

Értelmet nyerő szenvedés

Az Élő reménység elnevezésű Egyházmegyei Pasztorális Terv (EPT) tegnaptól szerdáig tartó IV. Lelkipásztori Napok találkozója keretében a lépcsőzetesen felépített lelki készülődés további útmutatóit beszélik meg és gondolják át egyháziak és világiak a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. A Gyulafehérvári Főegyházmegye ezeréves fennállása megünneplésének következő szakasza, negyedik előkészületi év az Életünk a szenvedő Jézus Krisztussal mottót kapta.

A háromnapos közös munkálkodásra a tavalyi Lelkipásztori Napokhoz hasonlóan idén is mintegy kétszáz pap, hitoktató és világi munkatárs, valamint a különböző szerzetesrendek, egyházi és lelkiségi közösségek tagjai érkeztek Csíksomlyóra. A pasztorális bizottság tagjai tegnap délelőtt a sajtó képviselőit is tájékoztatták az ötéves terv szeptembertől szeptemberig számító következő évi teendőiről, útmutatóiról, amelyek segítségével közösségeket, családokat és személyeket lehet az élő reménységre ráébreszteni. Csató Béla csíkszentkirályi plébános a reményvesztettségből kivezető útként a pasztorális terv ötszakaszos folyamatát nevezte meg: az Istenbe vetett hitre alapozott életünk az ő szeretetét felismerve lehet válasz Krisztus hívására. „A megváltottságunkból fakadó reményből táplálkozva kell hinnünk szenvedéseink mélyebb értelmében, és fel kell ismernünk, hogy az Atyához fordulva a szenvedés is értelmet nyer" – hangsúlyozta Csató Béla. A pasztorális terv korábbi Lelkipásztori Napjain megbeszéltek során több plébániai közösség és csoport már megerősödött, a mottóként választott témát havonta megbeszélték, ilyen volt például a szombatfalvi Szent György-plébánia közössége is. „A csíksomlyói családkonferencia és az augusztus elején Szovátán tartott nyári családos táborban is a pasztorális terv aktuális témáját jártuk körül, ezáltal több száz személyt sikerült bevonni az előkészületekbe" – tette hozzá Szénégető István marosvásárhelyi plébános, a Családpasztorációs Szolgálat lelkivezetője. Portik-Hegyi Kelemen gyergyói főesperes a háromnapos program ismertetése közben hangsúlyozta, az Istennel való kapcsolat jegyében szentmiséken, közös imán, szentségimádáson vesznek részt az egyháziak és világiak, ugyanakkor előadásokat hallgatnak a szenvedés teológiai megközelítéséről (dr. Jitianu Liviu), Jézus szenvedésének jelentőségéről (dr. Bakó Mária Hajnalka), valamint csoportbeszélgetéseken és műhelymunkán vesznek részt, ahol megbeszélik a családban, közösségekben, de a papi hivatásban is felmerülő szenvedés, kitartás és hűség kérdését.

A lelkipásztori napok tegnapi nyitó szentmiséjét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta, a holnap 13 órától kezdődőn Tamás József püspök hirdet igét. A pasztorális terv negyedik előkészületi évének programját tartalmazó, illetve segédanyaggal is ellátott füzetet Berecki Silvia SA, pasztorálasszisztens ismertette, majd arra is felhívta a figyelmet, a következő év mottóját liturgikus színekben játszó plakát hirdeti, a virágot hajtott szúrós bogáncs pedig tudatos választás volt.

ANTAL ILDIKÓ, Hargita Népe, 2007. szeptember 11.


 

Az élő reménységet ébresztenék fel

A csíksomlyói kegytemplomban megtartott, Jakubinyi György érsek által celebrált szentmisével tegnap délelőtt megkezdődtek a negyedik alkalommal szervezett Lelkipásztori Napok. Papok és világi munkatársaik, hitoktatók, szerzetesrendek, lelkiségi közösségek tagjai, illetve számos érdeklődő vesz részt a Jakab Antal Tanulmányi Házban zajló háromnapos rendezvényen.

A találkozó célja a Gyulafehérvári Egyházmegye ezeréves fennállásának megünneplését előkészítő, Élő reménység című egyházmegyei pasztorális terv negyedik szakaszának ismertetése, illetve az ebben foglaltak gyakorlatba ültetési módjának a megkeresése. A programban előadások, csoportos és kerekasztal-beszélgetések, illetve műhelymunkák is szerepelnek, ezzel együtt szentmise, ima, szentségimádás és különböző kiscsoportos tevékenységek egészítik ki a napi eseményeket. „A pasztorális tervvel az élő reménységet próbáljuk az emberekben felszítani. Azért készült öt évre, hogy ezt a gondolatot teológiailag tudjuk következetesen végigvinni” – részletezte Csató Béla csíkszentkirályi plébános, a tervet előkészítő pasztorális bizottság tagja. Az egyházi méltóság kifejtette, a pasztorális terv keretében minden évben egy más témakörben próbálnak teljes egészében elmélyedni, az utóbbi az útkeresés és a döntés éve volt. Szénégető István marosvásárhelyi plébános a biblikus-teológiai tartalmak valóságba illesztési módozatának kidolgozását tartotta fontosnak a háromnapos találkozó alatt. Bereczki Szilvia pasztorálasszisztens szerint az idei téma a papok egy részét elijesztette. „Kiderült, néhány pap azért nem jött, mert fél a témától” – részletezte Bereczki. Hozzátette, fontos együttgondolkodni arról, hogyan ad a Jézus Krisztussal való kapcsolat értelmet a szenvedésnek. Portik Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi plébános szerint a pasztorális napok nem csak a klérikusoknak szólnak: „A pásztori feladatot nem csak a papság végzi, ebben szerepet kapnak a laikusok is. Ezért őket is megszólítjuk ezen a programsorozaton” – taglalta a plébános. A találkozó holnap délután szentmisével ér véget.

Rédai Botond, Csíki Hírlap, 2007. szeptember 11.


 

Lelkipásztori Napok Csíkszeredában

A Gyulafehérvári Főegyházmegye ezeréves fennállásának megünneplésére az Élő reménység című egyházmegyei pasztorális tervvel készül. Ennek keretében szeptember 10–12-én kerül sor a 4. Lelkipásztori Napokra Csíksomlyón, a Jakab Antal tanulmányi házban. A mottó „Életünk a szenvedő Jézus Krisztussal”.

A főegyházmegyei pasztorális bizottság tagjai együttgondolkodásra és közös munkálkodásra hívják a papokat és világi munkatársaikat, hitoktatókat, szerzetesrendek, lelkiségi közösségek tagjait, minden érdeklődőt, hogy a mindennapokban jelenvaló sokarcú szenvedés teológiai és pasztorális kérdéseit megvilágítva felkészüljenek a téma egyházközségi megbeszéléseire.

A tanulmányi napok előadói: Csató Béla, dr. Jitianu Liviu és dr. Bakó Hajnalka Mária. A fizikai fájdalomról dr. Márton András, a szenvedélybetegségről Kedves Rita segítőnővér, a szociális problémákról Bányász József, a családi gondokról Juhász Réka, a bűnről Bara László osztja meg szakmai tapasztalatát. A műhelymunkák tematikája: alkoholbeteg a családban, sérült a családban, párkapcsolati krízishelyzetek, hűség, kitartás, valamint szenvedés, hűség, kitartás a papi életben. A Veni Sancte szentmise főcelebránsa Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a záró, hálaadó szertartást Tamás József segédpüspök celebrálja a csíksomlyói kegytemplomban.

Amint közeledik a Gyulafehérvári Egyházmegye fennállásának ezeréves jubileuma, egyre inkább kiteljesedik az öt évet átívelő Élő Reménység (1Pét, 13) mottóval, évente közzétett pasztorális terv és célkitűzése, hogy ne egyszeri nagy ünneplés legyen a kiemelt évforduló az egyházmegye életében, folyamatában erősítse meg a közösség hitéletét, amely hozzájárul gyökerei tudatosabb, alaposabb ismeretével jövőképének keresztény remény töltetű alakításához.

A Pasztorális Bizottság által kidolgozott, és a marosvásárhelyi székhelyű Pasztorációs Iroda (GYEPI) által koordinált előkészítő folyamat negyedik évéhez érkezett. Elsősorban azokat szólította meg az elmúlt időszakban, akik a lelkipásztorkodásban hivatásos vagy önkéntes tevékenységgel kiemeltebb szerepet vállalnak, és általuk kisközösségeiket, plébániai csoportokat, egyházközségek tagjainak szélesebb rétegeit is. A GYEPI munkatársai, tagjai bemutatják a soron következő időszak tartalmi lehetőségeit a papi rekollekciós napokon, amelyet évente kiadott, módszertani segítséget tartalmazó füzet, plakát és egyéb kiadványok segítségével használhatnak a helyi közösségek felelős vezetői.

 

Krónika, 2007. szeptember 7.

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro