Felbecsülhetetlen adomány: Szent Erzsébet-ereklye a faluközösségnek

 

Kep Árpád-házi Szent Erzsébet Székelylengyelfalva ajándéka: az ősök védőszentválasztása a kis közösség áldása. És, mint patrónusuk egykor, a búcsúünnepre készülve is, a falu apraja-nagyja nyitott szívvel, áldásnyi kenyérrel várja a búcsúsokat. Az egyházközség lelke-mozgatója, Hajdó István atya környezetében, mint a Jó Pásztor körül – két éve jelen küldetési helyén is –, világol az égi-földi kegyelem.

A Jubileumi Szent Erzsébet Év helyi nagy ünnepére készülve felidéztük a tavalyi búcsúünnepet: az évnyi ünnepségsorozat főegyházmegyei megnyitóját egyházközösségükben tartották. Idei ünneplésük hálaadás, hogy a világegyház legismertebb magyar szentje születésének 800. évében is lelki élményekkel és a hozzá való földi javakkal gyarapodhatott Orbán Balázs falujának templomos, hívő népe. Világegyházi történések, ajándékok befogadója is a kazettás menynyezetű, 1500-as építésű templom.

„Ha Isten megsegít, szombaton este és vasárnap délelőtt a hívek számára szentgyónási alkalmat biztosítunk. Vasárnap fél egykor ünnepélyes bevonulás keretében visszük Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét és II. János Pál pápa reverendájának egy kis darabját a templomba. A Szent Erzsébet-ereklye a Viterbói San Francesco alla Rocca templomból való. Eredetiségét dokumentummellékletek bizonyítják, melyeket Horváth János nyírbátori esperes-plébános jóvoltából hoztak el nekünk örökajándékul. A szentmisét Mátyás Károly kerületi főesperes celebrálja, ő lesz az ünnep szónoka is. Testvéregyházközségünkből, Gyergyókilyénfalváról ft. Szilágyi Lőrinc szentszéki tanácsos vezetésével zarándok testvéreinket is várjuk” – mondta el lapunknak Nt. Hajdó István nyugalmazott főesperes. Az emlékév kegyelmeiért asztali áldásokkal is hálát adnak. Helyi szófordulattal élve: kamráikat is megnyitják vendégeiknek, mint védelmezőjük, a szeretetszolgálat védasszonya példázza majd’ nyolcszáz éve. A szelíd lankás település templomának harangja szólítja mindazokat, akik együtt imádkoznának e jeles napon az Árpád-ház Gyöngyének égi óhajáért: olyan jelenért, „ahol érvényesül Isten igazsága.”

 

Molnár Melinda – Udvarhelyi Híradó, 2007. november 16.

 

 

 

sajtófigyelő

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454 
E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro