|
A fenti kiadványok postai utánvétellel megrendelhetőek
a következő címén Arhiepiscopia
Romano-Catolica Tel: +40-258-811689,
811602 |
![]() |
Holló László (szerk.) A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara keretében 2006-ban alakult Erdélyi Római Katolikus Státus Szakkollégium, azzal a céllal jött létre, hogy lehetőséget nyújtson a kar hallgatói számára, az egyetemi tanulmányok mellett további elmélyült kutatásra és szakmai tudás megszerzésére. A szakkollégium olyan kutató műhely szerepét igyekszik betölteni, melyben a tagok a katolikus autonómia, az ún. Erdélyi Római Katolikus Státus 16. századig visszamenő történelmét kutatják, megismerik annak széleskörű oktatási, egyházszervezési, társadalompolitikai szerepét és ezzel kapcsolatban népszerűsítő előadásokat tartanak. A jelen kötet a 2006-07. egyetemi év folyamán tanárok és szakkollégisták által megtartott előadások gyűjteményét adja közre. Státus Könyvkiadó 2007 (207 oldal, 10 lej) |
![]() |
Holló László: Alapvető erkölcsteológia A II. Vatikáni Zsinat utáni időben a különböző teológiai tudományágakban jelentkező újabb nézetek kapcsán erőteljes eszmecsere alakult ki. Időközben a viták lendülete gyengült az erkölcsteológiában csakúgy, mint a más teológiai tárgyakban. Némely dolog tisztázódott, így például kihangsúlyozást nyert az egyéni felelősség jelentősége a konkrét, objektív erkölcsi normák abszolút kötelezőerejének a gyengülése mértékében. A jegyzet érzékeltetni kívánja a legújabb kutatások eredményeit anélkül, hogy az egyház erkölcsteológiai hagyományával szakítana. Kolozsvári Egyetemi Kiadó 2007 (275 oldal, 20 lej) |
![]() |
Marton József, Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai képes egyházmegye-történet Tartalomból: A kezdetektõl az 1526-os csatavesztésig, Mohácstól a katolikus restaurációig, A "liptói oklevéltõl" a 18. század végéig, Az erdélyi katolicizmus a 19. században, Az "impériumváltozás" után. A könyv román, angol és német nyelven is megjelent. Verbum, 2007
(128 oldal, 15 lej) |
![]() |
Hermann Kronsteiner: Bár csupán egy egyszerű polgárasszony volt egy mezővároskában és nem részesült kivételes képzésben, a szíve mégis olyan erkölcsi mélységról, nagylelkűségről és jóságról tanúskodott, amilyennel az úgynevezett legjob körökben ritkán találkozik az ember. 126 oldal, 6 lej |
![]() |
Jakab Gábor Katolikus templomainkban háromévenként kerül sor a vasár- és ünnepnapi szentmisék bibliai szövegeinek a felolvasására és alkalmi értelmezésére- magyarázatára, a homíliák megtartására. A szerző, Jakab Gábor, által eddig megjelentetett A és B betűvel jelzett kötetek sorát harmadikként most ez, a C-betűs zárja. Ajánlható azoknak a krisztushívőknek (is), akik betegség vagy fizikai gyengeség miatt nem juthatnak el rendszeresen a templomba, de az ott zajló liturgiát "egészében" szeretnék átélni/átelmélkedni. Egyfajta "segédeszköz" kíván lenni Isten vasár- és ünnepnapi igéinek a mélyebb feltárásában és a mindennapi életben való gyakorlati alkalmazásában. |
![]() |
Ferencesek Erdélyben Déva, 2006 76 oldal, 3 lej |
![]() |
Dr. Marton József 242 oldal, ára: 22 lej |
![]() |
Csiszér Albert - Bodó György Ikono, 2005 Az elmélkedni és olvasni szerető ember sok lelki táplálékot találhat a leírt ige magyarázatában. Nemcsak a hívő ember, hanem a pap is sokat tanulhat paptestvéreinek beszédeiből, leírt gondolataiból. Ez a könyv azért rendkívüli, mert ugyanazok a beszédek magyar és román nyelven is megtalálhatóak. 182 oldal, ára: 20 lej |
![]() |
Az abortuszt követő szenvedésről Nők vallanak magzatelhajtást követő szenvedésükről, orvosok számolnak be az abortusz okozta lelki szövődményekről A Post-Abortus-syndrome (PAS) ára: 6 lej |
![]() |
Éveid nem érnek véget - rövid időszámítástan összeállította Jakubinyi György Második javított, bővített kiadás Gyulafehérvár, 2005 ára: 2 lej
|
![]() |
Nyitás az újraevangélizáció felé "Humanae vitae" egy megtagadott enciklika újboli felfedezése Kiadja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 2005 80 oldal, ára 4 lej |
![]() |
Incze Dénes: A II. Vatikáni Zsinat után külföldön jelentek meg hasonló prédikációs kötetek. Itt, nálunk a Székelyföldön ez az első ilyen kiadvány. Ez igen örvendetes és hasznos dolog, amelynek a papi élet útján most induló fiatal papság fogja leginkább hasznát venni. Sok érdekes idézet, az életből vett példa, elbeszélés található benne. Ráadásul még a skolasztikus szerkezeti felépítés is mintául szolgálhat. Stílusa elárulja, hogy csíki székely plébános szerkesztette, de azt gon- dolom, hogy a székely mentalitás, dialektus nem fog rontani értékéből. A szabad székely ember sajátja a világos látás és józan élet. ára: 18 lej |
![]() |
Lendítse Kistestvér! Válogatás dr. Tyukodi Mihály írásaiból és néhány róla szóló méltatás ára: 4 lej |
![]() |
Keresztelési szertartáskönyv A gyermekkeresztelés és a felnőttek keresztelésének, az érvényesen megkereszteltek befogadásának, valamint a bérmálás szertartásának rendjét a Magyar Országos Liturgikus Tanács lefordította, a Magyar katolikus Püspöki Kar 1970. jún. 17. és 1972. jún. 14-i konferencián jóváhagyta. Főegyházmegyénk ezeket a szövegeket átvéve használatát kötelezővé tette. Az akkori lehetőségek szerint litografált formában jelentek meg e szertartások. Ez a kiadás már sok helyen elhasználódott. Így született meg az igény arra, hogy egy jobban használható és olvasható kiadás jelenjen meg. A jelenlegi kiadás az igények miatt azzal is bővült, hogy a keresztelés és a bérmálásszertartása (ha nem is minden változatában) román és német nyelven is belekerült. ára: 20 lej |
![]() |
Millenniumi énekrend A jubileumi esztendő ünnepi megnyitó és záró miséjének énekprogramját azért tesszük jó előre közzé, hogy méltóképpen felkészülhessünk, és Istennek tetszően ün- nepelhessünk. Ezen alkalomra kiválasztott több évszázados énekeinket őseink is énekelték. Múltunkat legszeb- ben csak úgy tudjuk felidézni, eleinkkel a lelki kapcso- latot feleleveníteni, ha - egyházunk jelen elvárásait figyelembe véve - főegyházmegyei szinten kicsitől öregig mindnyájan elsajátítjuk az Istendicsérő ősi énekeinket. Római (vagyis: latin) katolikusok lévén a repertoárunk- ba a legközismertebb latin nyelvű énekeinket is bevettük. Hisszük, hogy közösséget összekovácsoló szent énekeinkkel méltóképpen tudunk hálát adni a jó Istennek főegyházmegyénk ezeréves múltjáért, és előtekintve - jövőért. ára: 2 lej |
![]() |
CD ára: 5 lej |
![]() |
Dicsérjétek az Urat! Ára 25 lej |
![]() |
Az Olasz Püspökkari Konferencia E könyv célja az, hogy segítse a felnőtteket a Jézussal való találkozásban, amely a hit által lesz egyre tudatosabb és következetesebb, eszköz akar lenni a keresztényeknek, hogy hitükben nagykorúvá váljanak, erősítő táplálék legyenek Isten szavának hallgatásával, a szentségek vételével és az imádság által. 640 oldal, 35 lej . |
![]() |
Studia Theologica Transsylvaniensia Tartalom: Marton József: A gyulafehérvári főegyházmegye a 20. században, Bara Zoltán: Valláserkölcsi prioritás Krhüszosztomosz tanításában, Nóda Mózes: A keresztség ünneplése régen és ma, Ilyés Zsolt: Szolgálatok sokfélesége a liturgiában; Nagy József: Szent Pál kenózisról szóló tanítás; Franz Marksteiner: Joseph Ratzinger; Peter Schallenberg: Benedikt XVI.: Seine Theologie und seine Ethik; Holló László: Az abortus-indikációk megítélése az erkölcsteológia tükében; Jitianu Liviu: Szolgáló Egyház - laikus szolgálat; Oláh Zoltán: isten szenvedő szolgája a 22. zsoltárban ára 10 lej |
![]() |
ára: 30 lej |
![]() |
A Gyulafehérvári Főegyházmegye térképe összehajtható, léptéke: 1 : 450 000 ára 10 lej
|
![]() |
Ozsváth Judit : Fények a Fényből Beszélgetőtársak a kötetben:
Stoff M. Zita ferences nővér; Juhász Judit, a Magyar Rádió Rt volt alelnöke (jelenleg a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese); a taizéi John testvér; Selymes József nagyváradi plébános, az "ördögűző" pap; Márton Zoltán svédországi fotóművész; Szögi László egyetemi docens, az ELTE Egyetemi Könyvtárának és Levéltárának főigazgatója; Kostyák Imre nyugalmazott zenetanár; Vekerdi József, az Országos Széchényi Könyvtár Nemzetközi Osztályának volt vezetője, az indiai "irodalmi Nobel-díj" birtokosa; a taizéi Joăo testvér; Szász-Mihálykó Mária drámapedagógus; Szőcs László jezsuita szerzetes; Bordi János pálpataki plébános (a Hegyi Pap); Szakács Endre, a szamosújvári örmény katolikusok plébánosa, szórványlelkész; Koch Sándor magyarországi virológus professzor; Stafford Kriszta SDSH nővér, Magyarországon élő amerikai hitoktató; Ferenczy Miklós református lelkész, Gy. Szabó Béla hagyatékának őrzője; Daczó Árpád P. Lukács ferences szerzetes (Babba Mária "titkának" ismerője); Kovács Bálint, az erdélyi örmények magyarországi kutatója; a testvérei keresésére indult Pereki (Budişan) Mircea/Nándi; Jakobovits Márta és Jakobovits Miklós képzőművészek; Varga Péter Piusz biblio- és pszichodráma vezető.
A könyv megvásárolható: |
|
Nőnek (is) teremtette - nők a társadalomban és az egyházban Ára: 16,00 RON - 160.000 ROL A könyv megvásárolható vagy megrendelhető a Státus
Kiadónál: Csíkszereda Miercurea Ciuc, P-ta Majláth
Gusztáv 4/A/8 és a szerkesztőnél Kolozsváron: 400045-Cluj-Napoca, str. Einstein 2, e-mail: b.marta@catholic.ro
|
|
|
|
|
Holló László: Európai Unió - értékközösség Az európai integráció
katolikus társadalometikai vonatkozásai Ára: 22 lej a könyv megvásárolható a szerzőnél is
Dr. Holló László 400095-Cluj-Napoca, Str. Iuliu Maniu 5. Mobil: 0744-251.407 E-mail: lhollo@rocateo.ubbcluj.ro |
|
|
|
Darvas-Kozma JózsefGyermekhangra Szabó Kriszta rajzai Szép, magyaros, hangsúlyos verselésű sorokban szól a gyermekekhez és hozzánk felnőttekhez is a költő papbácsi. Tiszta lélek, jó humor, játékos kedv, finom üzenet árad a kis kötet verseiből, és késztet az együttolvasásra, a kisgyerekekkel, az unokával, késztet a vers mondogatására. Megvásárolható a Szent Kereszt Főplébánián Csíkszeredában. Ára 2,5 lej |
|
|
|
|
Jakab GáborIsten vasár- és ünnepnapi igéinek breviáriuma - második kötet (B évre) Ajánlható azoknak a krisztushívőknek (is), akik betegség vagy fizikai gyengeség miatt nem juthatnak el rendszeresen a templomba, de az ott zajló liturgiát "egészében" szeretnék átélni/átelmélkedni. Egyfajta "segédeszköz" kíván lenni Isten vasár- és ünnepnapi igéinek a mélyebb feltárásában és a mindennapi életben való gyakorlati alkalmazásában. Kapható a főesperesi központokban is. Ára 200.000 régi lej + terjesztési díj. |
|
|
|
|
Darvas-Kozma József:
A SZENTLÉLEK SZENTSÉGE Csíkszereda, 2004 Ft. Jakab Gábor, a Keresztény Szó és a Vasárnap katolikus lapok főszerkesztője könyvismertetőjében így ír: Úgy érzékelem, hogy ez a mű egyfajta kézikönyvnek (is) készült - a szerzőtől ellopott kifejezéssel élve - "botorkáló keresztényeknek", hogy a hitbeli botorkálásból (tájékozatlanságból?) céltudatos útkeresés és úton-járás lehessen. Darvas-Kozma József egészen közvetlen, "beszélgetéses" előadásmódjában (úgy tűnik néha az olvasónak, minthogyha az általa tartott hittanórán maga is jelen volna) kiemelten fontos a közösségteremtés szándéka. A szakszerűen válogatott, hasznos és jól hasznosítható irodalmi "betétek" (versek, idézetek) mindenképpen emelik a könyv értékét, és ugyanakkor mondanivalóját is mintegy aláhúzzák. Csak üdvözölni lehet minden ilyen és hasonló, tájainkon - sajnos - még mindig ritkaság számba menő szellemi vállalkozást." Bérmálkozók felkészítésében, vagy ajándékként is kitűnő. A könyv tartalmából: Miért bérmálkozunk?; Keresztség és bérmálás; A bérmálás szentsége; Hiszek; Keresztény erkölcsi élet; Istennel találkozni az imádságban; Istennel találkozni a Szentírásban; Istennel találkozni az emberekben; Kicsoda nekem Jézus Krisztus?; Ki a Szentlélek?; Az Egyházhoz tartozom; Felelősségem az Egyházban; A szentségi és liturgikus élet; Hivatás és egyházi rend; Cselekvő részvétel a szentmisében; Bűn, bűnbánat, bűnbocsánat; Hogyan lehet legyőzni a bűnt?; A keresztény felebaráti szeretet; A keresztény élet a foglalkozásban; A keresztény házasság és családi élet; Hogyan készüljünk a házasságra?; A betegség és a halál; A bérmálás szertartása; Szülő, Bérmaszülő, Egyház; II. János Pál: A világ ifjúságához a nemzetközi ifjúsági év alkalmából, Kis Katekizmus. A könyv ára: puha kötésben 100.000 lej, kemény kötésben 150.000 lej. Kapható a csíkszeredai Főplébánián. |
|
|
|
|
![]() |
Kis zsolozsmáskönyv Válogatás
az Imaórák Liturgiája hivatalos kiadásából. A Szent István Társulat gondozásában
már a második kiadását érte meg. Lelkiségi csoportok, plébániai közösségek,
zsolozsmázni szerető elkötelezett hívek számára ajánlott. |
|
|
|
|
Temetési
szertartáskönyv Ordo Exsequiarum Kiadja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 2004 250.000 lej |
|
|
|
|
Baróti László-Sándor: BEVEZETÉS AZ ÓSZÖVETSÉGBE Iskolai kézikönyv a római katolikus líceumok számára Gloria Kiadó, Kolozsvár 2004 Ez a könyv segíteni szeretne abban,
hogy személyesen meggyőződjünk arról: Isten már az Ószövetségben szeretett
minket, embereket, hiszen már akkor tudtunkra adta, hogy boldogítani akar.
A mi hitünk tehát nem kíváncsiság,
hanem válasz az Ő szeretetére, mellyel elénk sietett már az Ószövetségben.
(130 oldal, 75.000 lej)A könyv elsősorban Isten írott Szavát jobban megismerni vágyó középiskolás diákoknak készült, akiknek tudniuk kell: ez a könyv csak eszköz lesz számukra, hogy jobban megértsék a Bibliát. Ezért e tankönyv tanulmányozása feltételezi a Biblia használatát és gyakori olvasását. |
|
|
|
|
Ozsváth Judit: ERDÉLYI ISKOLA Antológia, repertórium Státus Kiadó, Csíkszereda 2003 1933 szeptemberétõl útjára indult
Erdély magyar nyelvû pedagógiai folyóirata, az ERDÉLYI ISKOLA. Az életbe
hívó s a szerkesztõi munkálatokat vállaló fiatal katolikus pap, Márton
Áron, és a nyelvész György Lajos az erdélyi szellemi élet elitjét állította
maga mellé, hogy a negyedévente megjelenõ kiadvány lapjairól az ifjúság,
valamint a szegényen és tanulatlanul maradt nép minden rétegének neveléséhez
nyújtson segédanyagot.
Mindannyian világosan látták, hogy az erdélyi magyarság gazdasági, szellemi, lelki felemelkedése csak akkor fog bekövetkezni, ha látásmódját alakító és meggondolt cselekvésre sarkalló képzésben részesül. Minden értelmiségiben felelõsségtudatot kell ébreszteni a leggyakrabban önhibáján kívül tudás és nevelés nélkül maradt ifjúság tanítására, vallották programjukban a szerkesztõk. "Akik õrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve" hirdette Márton Áron. Az írott sajtó által kínált elõnyöket kihasználva s a különbözõ szaktudományokban otthonosan mozgó munkatársak segítségével Erdély legszínvonalasabb nevelésügyi folyóirata született így meg Kolozsváron. (368 oldal, 20 lej) |
|
|
|
|
A VASÁRNAP évkönyve 2004
Tartalomból: Mit jelent imádkozni? (288 oldal, 5 lej) |
|
|
|
|
ERDÉLYI MAGYAR EGYHÁZIRODALMI ISKOLA Istenért és a hazáért Megjelent az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi
Iskola fennállásának 125. és a Gyulafehérvári Hittudományi Fõiskola alapításának
250. évfordulója alkalmából
A szeminárium egy nagy család, ahol
egymást ismerik és szeretik az emberek. A szeminárium az a hely, ahol
az ember megtanul másokért élni. Ezt fogja észrevenni az olvasó is, hogyha
végiglapozza papjaink visszaemlékezéseit. Megdöbbentõ, hogy mekkora elszántság,
kitartás volt valamikor a kispapokban és az elöljárókban. A külsõ nyomás,
a zaklatások nem tették tönkre az erdélyi katolicizmust, hanem megedzették,
életképessé és gyümölcsözõvé tették.
Gyulafehérvár 2003 |
|
|
|
|
SEMINARIUM INCARNATAE SAPIENTIAE Jubileumi emlékkönyv Gyulafehérvár 1753-2003 Emlékkönyvünk a 250 éve alapított Gyulafehérvári Papnevelde jubileuma alkalmából készült. Az Intézet volt növendékei és jelenlegi tanárai idézik fel a 20. század nehéz, de nehézségeivel együtt szép múltját, és osztják meg a papneveléssel kapcsolatos gondolataikat. Nyolcvan évre visszamenõleg minden évtizedet személyes tanúk mutatnak be, a különbözõ egyházmegyékben dolgozó magyar és más nemzetiségû papok élményei elevenednek meg az írásokban. (36 lej, 238 oldal) |
|
|
|
|
Kis Szent Teréz útikalauza a hétköznapi életre
Eredeti címe: Wegweisungen der heiligen Theresa vom Kinde Jesus für unseren Alltag, Augsburg 1981 Magyar fordítás: Jakubinyi György Kiadta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2003-ban (32 oldal, 4.000 lej) |
|
|
|
|
Jakubinyi György: A bizalom
és szeretet útja Papi elmélkedések Kis Szent Teréz lelki gyermeksége szellemében Tartalomból: Mi a lelkigyakorlat?; Van ISTEN, aki
a "MI ATYÁNK" ; A bûn; A szellemek megkülönböztetése; Kiengesztelõdés Istennel;
Papi hivatás; Életszentség; Eukarisztia; Kereszt - Szenvedés; Szûz Mária,
papok édesanyja; Örömteli BIZALOM - bizakodó ÖRÖM; CELIBÁTUS - férfiatlanság
a MENNYEK ORSZÁGÁÉRT; MENNYORSZÁG ÉS EGYHÁZ - égi és földi Jeruzsálem
Gyulafehérvár, 2003
(96 oldal, 2 lej) |
|
|
|
|
AZ ISTENI IRGALMASSÁG a te mentséged és Kilenced az Isteni Irgalmassághoz A kiadás alapjául szolgált Szent Faustyna Kawalska nõvér Naplója Összeállította: Dr. Kovács Zita (53 oldal, 0,50 lej) |
|
|
|
|
Dr. Marton József: Márton
Áron, Erdély püspöke
A tartalomból: Márton Áron szülõföldje, Az elsõ világháborúban, A háború utáni bizonytalanság, A kispap, A papi hivatás útján, A fiatal püspök, Az emberi jogok védelmében, Politikai vádak alatt, Nyílt kiállás a kommunista diktatúra idején, Életfogytiglani börtönre ítélve, Kérészéletû szabadságban, Házi õrizetben, Korlátolt szabdságban, Készen az utolsó búcsúzásra Kiadta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2002-ben (40 oldal, 2,50 lej) |
|
|
|
|
Megváltottalak Összeállította: Szabó Lajos plébános Két ájtatosság Jézus Krisztus szenvedésérõl és (54 oldal, 15.000 lej) |
|
|
|
|
Léstyán Ferenc: Boldog házasság felé Kiadta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (128 oldal, 5 lej) |
|
|
|
|
Léstyán Ferenc: Boldog házasság: esküvőtől holtomiglan Kiadta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (104 oldal, 5 lej) |
|
|
|
|
Gyulafehérvári Fõegyházmegye Zsinati Könyve
A gyulafehérvári fõegyházmegyei zsinatt
mottója ez a jézusi kinyilatkoztatás: "Én azért jöttem, hogy életünk legyen
és bõségben legyen." (Jn. 10,10) Kolozsvár, 2001 (304 oldal, 8 lej) |
|
|
|
|
Marton József, Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai képes egyházmegye történet Tartalomból: A kezdetektõl az 1526-os csatavesztésig, Mohácstól a katolikus restaurációig, A "liptói oklevéltõl" a 18. század végéig, Az erdélyi katolicizmus a 19. században, Az "impériumváltozás" után Gloria Kiadó, Kolozsvár (148 oldal, 15 lej) |
|
|
|
|
Márton Áron írásai és beszédei Második kötet Szerkesztette: Dr. Marton József Kötetünk az 1956 (börtönbõl való szabadulását követõ év) és 1976 (utolsó papszentelése) között a papnövendékeknek elmondott szentelési és egyéb intelmeinek írói változatát tartalmazza kronológiai sorrendben. Rajtuk keresztül azonban nemcsak a tájékozott szónokhoz kerülünk közelebb, hanem a bölcs nevelõhöz is, aki jó tanácsaival egy életre tarisznyázta fel tanítványait. Gyulafehérvár, 1997 (190 oldal, 8 lej) |
|
|
|
|
Erõss Alfréd: Lelkipásztori néprajz
Erõss Alfrédnek ez a könyve "nemzeti
pszichológiának" is nevezhetõ, hiszen nemzeti szinten vezet vissza magyar
mivoltunk gyökereihez. A könyvben feltárt sajátos kincseinken rengeteget
koptatott a megírása óta eltelt fél évszázad. Ez a tény viszont még inkább
emeli a mû értékét és idõszerûségét. Fogódzópont és útjelzõ ahhoz, hogy
saját történeti, nemzeti, mûvelõdési adottságainkban egyénileg kifejleszthessük
képességeinket és megvalósíthassuk személyes hivatásunkat. (204 oldal, 8 lej) |
|
|
|
|
Márton Áron emlékkönyv Születésének 100. évfordulóján Szerkesztette: Dr. Marton József Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1996 |
|
|
|
|
Domokos Pál Péter: RENDÜLETLENÜL... MÁRTON ÁRON ERDÉLY PÜSPÖKE Tartalomból: Erdélyrõl, Márton Áron élete, Szöveggyûjtemény, Illusztrációk Bizton állítható, hogy az egyházak
magyarságot õrzõ, szervezõ, emelõ tevékenysége meghatározó jelentõségû volt,
s némelyik fõpapjának az életmûve kiállja a hasonlítást akár államférfiakéval,
fejedelmekével. (322 oldal, 15 lej) |
|
|
|
|
Vasárnapi kalauz
Olvasmány magyarázatok és elmélkedések az A, B, C liturgikus év vasár- és ünnepnapjaira, valamint a szentek ünnepeire 890 oldal, 25 lej |
|
|
|
|
Dicsérjétek az Urat! (Orgonakíséret) Római Katolikus Népénektár Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, 1998
|
|
|
|
|
Képes Evangélium Az egyházi év vasár- és ünnepnapjaira 15.000 lej |
|
|
|
|
Katolikus imakönyv Életünk Krisztusban 11-ik kiadás Kiadta a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2001-ben |
|
|
|
|
A SZENTMISE OLVASMÁNYAI "C" ÉV vasárnapjaira és a fõbb ünnepekre A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából
kiadta a Szent István Társilat, az Apostoli Szentszék könyvkiadója
40 lej |
|
|
|
|
GYULAFEHÉRVÁRI FÕEGYHÁZMEGYEI PREORÁTOR Gyulafehérvár, 2003 15 lej
|
|
|
|
|
Dr. Marton József: Válaszol az Úr címû hittankönyvhöz hitoktatási vázlatok Gyulafehérvár, 1997 |
|
|
|
|
Dr. Marton József: Keresztény élet címû hittankönyvhöz hitoktatási vázlatok Gyulafehérvár, 1997 |
|
|
|
|
Dr. Marton
József A Mennyei atya szeret minket című hittankönyvhöz hitoktatási vázlatok Gyulafehérvár, 1997 5 lej |
|
|
|
|
ARHIEPISCOPIA ROMANO-CATOLICA
Tel: +40-258-811689, 811602
|
|