Tisztelgés az Úz-völgyében

2007. augusztus 26.

    1944 augusztusa végén számos honvéd esett el a Keleti Kárpátokban kialakult egyik arcvonalnál: a székelyföldi Csíkszentmárton határában, az Úz-völgyi csatában. Az orosz túlerővel harcoló honvédek tiszteletére állított emlékműnél, augusztus utolsó vasárnapján székelyföldiek és magyarországiak népes csoportja gyűlt össze a hősök előtti főhajtásra. Az idei emlékezésen az egykori csata túlélői közül négyen vettek részt.

 „Augusztus 26-án délelőtt 9 óra felé megjelentek az első orosz tankok, s attól a perctől kezdtünk harcolni. Nem voltunk nagyon sokan, de azért mégiscsak 400 ember volt itt alól a völgyben és 300 fent a Magyarós tetőn. Csak a baj az volt, hogy a felszerelésünk nem volt valami jó. Ilyen első világháborús mauser - puskák voltak és tisztjeink tartalékos tisztek voltak. Azok, akik az első világháborúban is harcoltak. Nem voltunk felszerelve megfelelőképpen, plusz rohamosan, váratlanul törtek ránk.  Az első nap nagyon megszenvedtünk, nagyon sok halott volt, de utána visszavonulva Aklos és Pottyond irányába felvettük a védőállást és szeptember 11-ig, szinte két hétig tartottuk a frontot az orosz túlerővel. Volt nekünk két kicsi, úgy is csúfoltuk, hogy „diótörő” - páncéltörő ágyunk, az oroszok jöttek 20 tankkal és persze nagyobb lőfegyverekkel, 120-as aknavetőkkel.” - emlékezett vissza kérdéseinkre válaszolva az egykori csatában résztvevő székely határőr-tizedes.  

A világháborúk idejéből a székely határőrség történetét is kutató budapesti dr. Szabó József János hadtörténész immár öt éve szervez az Úz-völgyében honismereti tábort a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem legjobb tanulóinak. Úgy véli az Árpád-vonal részeként itt kialakított és az erődítés-történetben egyedülálló módszer, a folyamatos ellentámadáson alapuló erődrendszer megismerést érdemlő kuriózum a katonák számára napjainkban is. Az Úz-völgyében 1944 augusztusában zajló eseményekről dr. Szabó József budapesti hadtörténészt kérdeztük. 

„1944 júliusa óta a Kárpátok előterében a Magyar Királyi Honvédség első hadserege már vívja a harcát, a Székelyföldet még nem készítették fel a háborúra, hiszen úgy gondolták, hogy Iasi-Chisinov térségéből körülbelül három-négy hónap múlva ér ide az arcvonal. Itt a béke szigete volt az Úz-völgye még 1944. augusztus 23-án, amikor bekövetkezett a román átállás. Ezután három nap múlva jelennek meg az Úz-völgye bejáratánál, az akkori határon a vörös hadsereg 40.-dik hadseregének a páncélos felderítő csoportja. A hadvezetés azonnal hátraviszi az arcvonalat innen az Úz- völgyéből Aklos- csárdáig, a székely határőr zászlóaljat, a sepsiszentgyörgyi 11. székely határőr zászlóaljat, amelyik kiképzésen tartózkodik itt a völgyben. A zömét hátra tudják még vinni, de fönn marad a 2. század a Magyaros tetőn, amely az ottani négy darab hegyi ágyút volt hivatott biztosítani. Ők a Csobányos völgy felé, egy tőlünk északabbra levő völgyön próbálnak meg visszajutni az arcvonal mögé, de ők belefutnak egy szovjet csoportba, és komoly tűzharcba nagyon nagy veszteséget szenvednek. A 26. Nagybereznai, Kárpátaljáról származó határvadász zászlóalj Aklos csárdánál kitűnően tartja az arcvonalat. Nagy veszteségeket szenvednek, de három hétig tartják itt az arcvonalat.  A völgyet csak akkor adják fel amikor erre parancsot kapnak, hiszen a Vörös hadsereg immáron majdnem Debrecen környékén van.”

Az 1944-ben itt zajló harc sok áldozatot követelt a székely határőrség soraiból. Akik az Úz-völgyében estek el, itt vannak eltemetve. De a csíkszentmártoniak később heteken keresztül keresték legelőiken, szántókon és erdőkben a harcokban elesetteket. Voltak hősök, akiket megtalálásuk helyén temettek el. Voltak akiket sikerült azonosítani és szülőfalujukba szállították. 36 magyar és 37 német katona a Csíkszentmárton központjában kialakított hősök temetőjében talált végső nyugalomra.

(Csúcs Mária - MTV)