„Kerüljön előtérbe a háttér”

 

Ezzel a címmel szervezte szórványpasztorációs konferenciáját Csíkszeredában a Főegyházmegye Szórvány Bizottsága. A Millenniumi templom Majláth termében tartott tanácskozáson az egyházmegye szórványtelepülésein szolgáló plébánosok, az érsekség főtanfelügyelője, gazdasági igazgatója és érseki helynöke vett részt. A jelenlévőket a csíkszeredai önkormányzat részéről Eigel Tibor tanácsos, a Megyei Tanács részéről Borboly Csaba alelnök köszöntötte.

A főegyházmegye 80 szórványplébániájának helyzetjelentését Darvas Kozma József csíkszeredai esperes- plébános, a szórványbizottság titkára ismertette. A beszámolóban számos olyan problémát nevezett meg, amikkel ezek a közösségek magukban nehezen tudnának megküzdeni. Míg a székelyföldi megyékben az egyházközségek az önkormányzatoktól is kapnak segítséget, addig a szórványplébániák kevésbé számíthatnak helyi költségvetési támogatásra. Pedig a szórványközösségekben a legtöbb gondot az anyagiak hiánya okozza. Általános jelenség a hívek egyre fogyatkozó száma is. Sok közösségnél hiányzik a helyben lakó lelkipásztor, hitoktató, megfelelő hittanterem. Az egyházi épületek állaga is egyre romlik. A hívek életét a munkahelyek bizonytalansága, a bizonytalan megélhetés, az iszonyatos szegénység is keseríti és mindezt tetézik a nemzeti kisebbségi sorsból adódó hátrányok is. A problémák ellenére fontos, hogy a szórványközösségeknek is legyen jövőképük. Ne csupán az eseményekkel sodródjanak, hanem legyenek olyan konkrét terveik, amelyek megvalósításához segítséget kérhetnek. Az erdélyi főegyházmegyében a papok több mint 10%-a dolgozik szórványban. Ezek a lelkészek megbízásukat nem tekinthetik sem átmeneti munkának, sem büntetésnek. A kis közösségekben rendkívül fontos a hívekkel való személyes kapcsolattartás. A bátorító és erőt adó szavak segítik a közösség jövőképének formálását.

És erre igen nagy szükség. Tófalvi Géza segesvári plébános kérdésünkre válaszolva elmondta egyházközsége többszörösen is szórványban van: nyelvi és felekezeti szempontból is. Az anyaegyházközségben, Segesváron, a hívek többsége kétnyelvűségben él. Hívei a munkahelyen és iskolában naponta szembesülnek például anyanyelvük háttérbeszorításával. Nem könnyű önazonosságuk megőrzése. Az egyházközségben másik probléma a hívek egyre fogyatkozó száma. „2006-ban háromszor annyit temettünk, mint amennyit kereszteltünk! Munkahelyi gondok vannak, fennáll az elvándorlás veszélye vagy az idegenben való munkavállalás, ami a családot szétszedi, szétrombolhatja. Még szomorúbb a helyzet a segesvári anyaegyházközséghez tartozó településeken: Erzsébetvároson, Héjjasfalván, Fehéregyházán, Sárpatakán, Hidegkúton. Itt azzal kell szembesülnünk, hogy belátható időn belül kihalhatnak ezek a magyar katolikus közösségek. Nincsenek gyermekek, nincsen jövőkép…”- vázolta a helyzetképet a plébános.

De nemcsak a katolikus szórványegyházközségek küszködnek a felsorolt problémákkal, hanem ugyanabban a térségben a protestáns gyülekezetek is, derült ki Vetési László református lelkésznek a pozitív jövőképpel kapcsolatos előadásából. „A területi szétszórtságunk is nagyjából azonos régiókat fed le, hiszen Dél-Erdély és Észak-Erdély közös küzdelmeinknek a helyszíne. Egy felszámolódott emlék, egy olyan múlt, amelyikben már nagyon nehéz összerakni újra a jelenlétünknek az elemeit. Egyébként a gondok nagyrésze közös”- mondta a református lelkész.

A konferencián Bakó Béla ferences atya a liturgia fontosságáról, Böjte Csaba dévai ferences atya a szórványiskolákról, Horváth István marosújvári plébános, főegyházmegyei főtanfelügyelő a szórványban zajló hitoktatásról tartott előadást. A főtanfelügyelő személyes tapasztalatokra építette beszámolóját. Cicerot idézve megjegyezte: „nagyobb jótéteménnyel nem szolgálhatunk a közügynek mint, hogy tanítjuk és neveljük az ifjúságot.” Az előadó a heti egy óra iskolai hitoktatás mellett heti egy órában a plébániai hitoktatás fontosságát is kiemelte. A szórvány-településeken, a szakintézmények hiányában az egyház kell segítse az értékek és a hagyományok megtartását. A fiatalok számára szervezett programoknál ezt is szem előtt kell tartani. A főtanfelügyelő azt is ajánlotta, hogy a plébánosok gyakran keressék fel a körzetükben lévő iskolákat, hiszen a pedagógusokkal való együttműködés a gyermekek érdekeit szolgálja. „Öt helyen misézem és a problémák ezen az öt helyen is különbözőek, szerteágazók. Van olyan hely, ahol vajmi kevés vagy egyáltalán semmi együttműködési szándékot nem tapasztalok az iskola részéről. De örvendetes módon, nem rejtem véka alá a leggyümölcsözőbb az együttműködés a felvinci iskolával”, mondta Horváth István főtanfelügyelő.

Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános, aki egyben a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa is, az igehirdetésről beszélt. Előadásában hangsúlyozta: az igehirdetés a tanúságtétel egyik formájának is tekinthető, ugyanakkor a szórványban az anyanyelv megtartásában is fontos szerepe van. Mihálcz Márta a főegyházmegye levéltárosa és sajtóreferense a sajtó szerepéről és a sajtó adta lehetőségekről tartott előadást. Barth Ottó, a főegyházmegye gazdasági igazgatója szórványban szerzett tapasztalatait is idézte és ismertette az igencsak nehezen előteremthető szórványsegély-alap adta lehetőségeket.

A konferencia résztvevőinek véleménye szerint a szórványközösségek számára a tömbben élők segítsége is szükségszerű. Potyó Ferenc érseki helynök kérdésünkre válaszolva elmondta: „a szórványban élő lelkipásztorok és az ott élő híveknek a segítése elsősorban az összefogás által valósulhat meg. Kapunk központi támogatást, hazait és határon túlit, külföldi segélyszervektől is, de tudnunk kell azt, hogy a saját kis közösségeink, elnéptelenedő egyházközségeink támogatását mi kell szívügyünkként tekintsük és vállaljuk. A központi támogatás csak úgy valósulhat meg, ha a tehetősebb és nagyobb egyházközségek a rájuk eső részt beszolgáltatják és azt megfelelő ésszerűség alapján szétosztjuk és a rászorulókhoz juttatjuk.”

És hadd jegyezzük meg: a főegyházmegye központja, a Gyulafehérvári Érsekség is szórványban tevékenykedik. Az érseki helynök szerint ez külön üzenettel bír a szórványközösségek bátorítására. „Gyulafehérvár megmarad továbbra is főegyházmegyei központnak, mert elsősorban történelmi tradíció, hogy Szent István alapítású egyházmegyének ott a központja. A Szent István építette templom alapjain nyugszik a mostani székesegyház és ennek üzenete van: a helyben maradásra, a kitartásra buzdít és nem utolsó sorban arra is, hogy történelmi helyeinket ne hagyjuk elnéptelenedni.”

Azt, hogy a szórványban is lehet csodálatos dolgokat életre hívni és jót tenni, Böjte Csaba atya példaértékűnek tekintett tevékenysége is tükrözi. Arra a kérdésünkre, hogy hogyan lehet szórványban ilyen eredményeket elérni, a dévai ferences atya hangsúlyozta: „amit teszünk vidáman kell tegyük! Én azt hiszem, hogy szegény Ádám és Éva, két fiával nagyon nagy-nagy szórványban volt annak idején és azt gondolom, mégis vidámak voltak és jókedvűek. Azt hiszem nem számolgatni kell az embereket, hanem szeretni! Jézus Krisztus nem azért küldött, hogy én leltározzak, hogy hányan vagyunk és hányan nem, hanem szeretettel öleljük át, akikkel közösségben vagyunk. Kőrisbányán sokszor mise végén meghívom híveimet kávézni. Büszkén mondhatom el, hogy 120-140 %-ban jönnek el, mert mindig jön egy-két román néni is a meglévő hat mellé. Nyolcan - tízen leülünk, egy kávé mellett beszélgetünk. Igazából kevés plébános mondhatja el, hogy egyházközsége ilyen szép számban összeül egy tereferére. De komolyra fordítva a szót, amikor november elsején az ember egy olyan település temetőben végzi el a gyászszertartást, ahol már egy katolikus sincs, bizony nagyon fájdalmas dolog. És olyan karácsonyi misét is mondtam el, hogy senki nem volt a templomban. Árpád-kori templom volt ez Kackón, helyben lakó hívő nincs már abban a közösségben és ha az ember arra gondol, hogy itt valamikor sokan éltek és most a meghalt hívekért imádkozik … ez egy nehéz dolog.”

A csíkszeredai konferencia résztvevői közösen próbáltak megoldásokat keresni a szórványegyházközségek nehézségeinek enyhítésére. A ma még létező kis katolikus magyar közösségeknek sürgős segítségre van szükségük ahhoz, hogy megőrizhessék szülőföldjükön hitüket és anyanyelvüket, önazonosságukat. (Csúcs Mária - Vasárnap)