Sólyom László gyulafehérvári látogatása

 

Sólyom László magyar köztársasági elnököt március 13-i gyulafehérvári látogatása alkalmával Tamás József római katolikus segédpüspök és Potyó Ferenc általános érseki helynök fogadták, más egyházi és világi méltóságokkal együtt. 11 óra után érkezett a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet nagytermébe, ahol találkozott a kispapokkal és tanáraikkal. A diákok a Boldogasszony Anyánk kezdetű egyházi népénekkel fogadták az elnököt, majd Oláh Zoltán rektor köszöntötte az intézet nevében. Ezután néhány perces buzdító, ugyanakkor hálaadó beszédet mondott az államfő. A rövid látogatást végén közösen elénekelték az Ó, én édes jó Istenem című ősi csíksomlyói Mária-éneket.

A köztársasági elnök meglátogatta a Batthyaneumot, majd a székesegyházat és a Márton Áron-emlékszobát. Ezt követte az érseki palotában elfogyasztott ebéd, ahol a kispapok szolgálták fel az ünnepi menüt.

A Papnevelő Intézet vendégkönyvébe a következő sorokat írta:

 

 

„Köszönjük a szíves fogadtatást a Szent István alapította érsekség székhelyén – azon a helyen, ahol az erdélyi katolikus egyház jövendő papjai készülnek hivatásukra. Azért jöttünk Erdélybe, hogy együtt ünnepeljük március 15-ét. Örülök, hogy itt emellett a katolikus hit közösségébe is hazaérkezhettem.”

2007. III. 13.

Sólyom László"

 

 

A Márton Áron emlékszoba vendékönyvében pedig ez áll:

 

"Megilletődve írom ezeket a sorokat Márton Áron püspök íróasztalán – a gyulafehérvári papneveldében tett látogatás után. Kívánom, hogy az egyház továbbra is legyen a magyar nemzet egyik nagy összetartó ereje Erdélyben, és Márton Áron példája maradjon mindnyájunk nevelője.

2007. III. 13.

Sólyom László"

 

csángókért szólt a harang a Millenniumi templomban
   

a képeket Lukács László készítette

 

 

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454  E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro