Tanévnyitó ünnepség a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet dísztermében

2007. szeptember 30.

Évnyitó Gyulafehérváron

A teológiai évnyitó ünnepségre a Gyulafehérvári Papnevelő Intézetben az eddigitől eltérő módon került sor. Eddig a Szent Mihály-búcsú napján volt, az idén azonban az évnyitó misét is, az évnyitó ünnepséget is vasárnap ünnepeltük a teológia nagytermében. Részt vett a kispapság, a tanári kar és két vendég a Babes-Bolyai Egyetem képviseletében: Nagy László és Magyari Tivadar rektorhelyettesek. Jakubinyi György érsek távollétében a mise főcelebrása dr. Marton József professzor, nagyprépost volt. Szentírás vasárnapja lévén elmélkedését-buzdítását a felolvasott szentírási részekhez kapcsolva elmondta: ma is szükség van bátor Ámosz prófétákra, akik mernek a gazdagságnak ellenállni. Fontos, hogy ne szédüljünk meg a hamis mammontól, hanem tudjunk egyenesen haladni.

Egeli Ferenc prefektus beszédében a diákok tudtára adta, hogy 88 kispap van idén a szemináriumban, haton gyakorlati, hivatástisztázó szabadéven vannak. Bátorításképpen Camara érsek kis versét idézte: minden kezdet nehéz, de Isten kegyelme segít, ha megvan a természetes alap, vagyis ha képesek vagyunk befogadni a kegyelmet, és Isten akarata szerint cselekedni. Említette a János evangéliumból az első két tanítvány meghívását is, akik megkérdezték Jézustól, hol lakik, s azt a választ kapták: „Gyertek, nézzétek meg!" Mély élmény volt ez a két tanítvány számára, nagy lelkesedéssel követték őt. A kispapoknak is ebből a lelkesedésből kell meríteni, követni Jézust, s elszomorodás esetén mindig abból az élményből és lelkesedésből meríteni, amelyet a meghíváskor tapasztaltak.

Oláh Zoltán rektor beszédében először az universitas fogalmáról szólt. Universitas lett a Papnevelő Intézet, hiszen ettől az évtől a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem része, ez pedig történelmi esemény. Az elsőévesek most már az állami egyetem elsőévesei egyben, ám ettől a papnevelő intézet nem veszítette el önállóságát. Szent Jeromos Szentírás-kutatót idézte, a Szentírás nagy tudósát, a nyitott, a kor tévedései ellen harcoló embert. Példakép lehet a kispapok számára a munkában, mert a mai világban még nagyobb a kihívás, több a követelmény, és a teológushallgatóknak az egyház képviselőinek, majdani vezetőinek kell lenniük, nem maradhatnak le. Majd Szent Erzsébetet, a szegények, a betegek és elesettek pártfogóját tárta a hallgatók lelki szeme elé a szent születése 800. évfordulója alkalmából. Ő is alkalmas példakép, hiszen nem lehet szemet hunyni a világban tapasztalható sok szenvedés, ínség felett.

Végül dr. Nagy László kolozsvári rektorhelyettes vette át a szót, azt fejtegette, nagy gazdagodást jelent, hogy a szeminárium csatlakozott az egyetemhez. Zárszóként Márton Áron püspök buzdító szavait idézte.

Az évnyitó befejezéseként Oláh Zoltán rektor nyilvánosan is megnyitotta a 2007– 2008-as tanévet.

Lukács László, Vasárnap, 2007. október 7.

 

 

a képeket Lukács László készítette

 


© Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Postacím: Arhiepiscopia Romano-Catolica Alba Iulia, RO-510010 Alba Iulia, str. Mihai Viteazul nr. 21. 
Tel.: +40-258-811.689, +40-258-811.602, Fax: +40-258-811.454  E-mail (Sajtóiroda): albapress@gyrke.uab.ro