2007. április 5.
A hagyományhoz híven minden évben a gyulafehérvári székesegyházban olajszentelő szentmise van. A szentolajok megszentelése és a papi ígéretek megújítása révén ez a szentmise a főegyházmegye papságának közös ünnepe. Valamennyien hálát adnak a kapott hivatásért és a vele járó isteni ajándékokért. A főegyházmegye papjai a szerzetes atyákkal együtt a koncelebrált szentmise által fejezik ki együvé tartozásukat főpásztorukkal és az egész Egyházzal. Az ünnepi szentmise április 5-én, délelőtt 10 órától kezdődött. A Mária Rádió élő adásban közvetítette. A szentmise után a főpásztor minden jelenlévő papot vendégül látott az érseki palota püspöki arcképekkel díszített nagytermébe. A kerületek képviselői ez idő alatt átvehették az érseki kápolna előtt a nekik járó szentelt olajakat. Több helyről zarándokok is érkeztek, akiknek a szentmise után Marton József nagyprépost bemutatta a székesegyház történetét, majd a Hittudományi Főiskola nagy termében a kispapok előadást tartottak II. János Pál pápa életéről.
A főegyházmegye különböző iskoláiból is érkeztek zarándokok: Csíkszeredából 45, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból és a Bányai János Kollégiumból 55, a csíkszenttamási Bálint Vilmos Általános Iskolából 43, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Általános Iskolából 45, a gyergyótekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskolából 35, a Székelykeresztúrról 25, a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály és a Vaskertes iskolából 122, a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolából 50, Felsőboldogfalváról 18 tanuló.